Keresés

Részletes keresés

ultrafutó a Kedvesem Creative Commons License 2012.09.17 0 0 24210

Esetleg érdekelhet valakit, én kétszer már erre mentem:

Az Akropolisz parkolójából rögtön jobbra kell fordulni, közvetlenül a domb mellet haladni, utca neve eleinte Garivaldi, majd Mouson, Panetoliou, Arakinthou, végül átvált Stisikleous-be, ahol középen megjelenik egy fűsziget. Ezután kell rögtön balra fordulni, majd az "Y" elágazásban a jobboldali utcát választani (Pallineon). Ebben gurulni lefelé, majd a harmadik utca jobbra a Dimofontos. Ez egy egyirányú utca, nyuzsgő élettel. Ezen kell menni a tömeggel és ott balra fordulni, ahol a tömeg is teszi :-), mondjuk az Iraklidon utcában. (végülis innentől már szemből egyirányú a Dimafontos, szóval nemigen lehet túlemenni. :-) Itt az ember átmegy egy felüljáró alatt, miközben jobbra-előre tart a Persofonis úton, itt javasolt a belső sávot választani. Kb 200m után egy lámpás kereszteződéshez érünk, itt jobbra menni. Ez a Pireos út, egymillióan vannak rajta, jobbra tőlünk a Keramiakosz, ami az ókori temető, balra randa garázsok és hasonló borzalmak. Kb fél kili után újabb lámpa, ezen átmegyünk, majd a kövezkezőn balra fordulunk. Ez már az Iera Odos és ezen suhannak a futók is! Tapasztalatom szerint érdemes a futók után legkésőbb fél órával indulni, hogy a nekik lezárt autópálya kereszteződésben majd balra fordulhassunk. Onnan már sima az út Korinthosig! :-D

Remélem, tudtam segíteni!

https://maps.google.pl/maps?oe=utf-8&client=firefox-a&q=athens&ie=UTF-8&hq=&hnear=0x14a1bd1f067043f1:0x2736354576668ddd,Athens,+Greece&gl=pl&ei=BhtXUI7wBcjetAaWpICgCw&ved=0CJsBELYD

olipapa Creative Commons License 2012.09.17 0 0 24209

A Spartathlon túl kemény ahhoz, hogy másokkal foglalkozva még nehezebbé tegyék önmaguk számára a versenyzők. Épp elég ha mindenki megküzd a távval és önmagával, aztán majd az eredménylistából kiderül a többi. Szilvi ezt jól tudja, max az utolsó 10km ben fog azzal foglalkozni ki érhető még be. Tehát egymást kergető, figyelő taktika nincs, mert teljesen értelmetlen, ez nem kerékpárverseny. Itt az az ügyes, aki le tud zárni és csak annyit enged be kívülről ami előre viszi.

Persze mi kívülről majd jól hülyére izguljuk magunkkat az eseményeket követve (remélem fog működni!) hogy ki hogy teljesít, már alig várom!

Előzmény: bor_kedvelő (24208)
bor_kedvelő Creative Commons License 2012.09.17 0 0 24208

Lizzy vajon hogy bírja a meleget?

szerintem aszfalton Szilvivel nagyon egy szinten vannak, nagy verseny lesz!

Előzmény: olipapa (24207)
olipapa Creative Commons License 2012.09.17 0 0 24207

22 órát futni nagyon sok 12 nappal a verseny előtt, az atlétáimat még az 50 -esre sem engedtem el könnyű szívvel. Na majd Spártában minden kiderül.

Előzmény: olipapa (24206)
olipapa Creative Commons License 2012.09.17 0 0 24206

Főleg, hogy az RRR100 on most lehht hétvégén absz, 4.

Előzmény: bor_kedvelő (24205)
bor_kedvelő Creative Commons License 2012.09.17 0 0 24205
Ez izgi lesz!
Előzmény: -tamas- (24204)
-tamas- Creative Commons License 2012.09.16 0 0 24204
Előzmény: olipapa (24168)
zsotyek Creative Commons License 2012.09.16 0 0 24203

Gratulálok! :)

Előzmény: csika_ (24202)
csika_ Creative Commons License 2012.09.15 0 0 24202

Az eredmények pedig már elérhetők!

http://www.shp.hu/hpc/userfiles/kanizsaifutoklub/eredmenyek.xls

 

Lubics Szilvi nyerte a női futamot, abszolút második helyen ért be.

Nekem kellett megvédeni a betyárbecsületet ... :-)

Előzmény: EperésSör (24201)
EperésSör Creative Commons License 2012.09.15 0 0 24201

Elindult az 50 km OB Nagykanizsán!

Kellemes futóidő, néha pár csepp esővel fűszerezve. Sajnos a férfi verseny egyik esélyese Mózsik József nemsokkal a rajt után sérülés miatt feladni kényszerült.

berzso Creative Commons License 2012.09.13 0 0 24200

A terep szekció a Mátrában fog találkozni aznap. Hol leszünk vajon többen? :-)

Előzmény: Németh Zoli (24199)
Németh Zoli Creative Commons License 2012.09.13 0 0 24199

IV. Ultrafutó Találkozó november 10-én!

Részletekről, majd később írok.

Spartathlonosoknak egy nagy HAJRÁ!

Németh Zoli Creative Commons License 2012.09.13 0 0 24198

Köszönjük! Szép volt Zsófi!

Előzmény: berzso (24197)
berzso Creative Commons License 2012.09.13 0 0 24197

Druskó Zsófi 24 órás VB beszámolója.

berzso Creative Commons License 2012.09.13 0 0 24196

A szombati Velencei-tó szupermaratont elhalasztották októberre!

bor_kedvelő Creative Commons License 2012.09.11 0 0 24195

pedig Sárvár után is jöhetett volna az érzés...:-)

 

 

Előzmény: EperésSör (24194)
EperésSör Creative Commons License 2012.09.11 0 0 24194

Igen, ez az érzés az UB után jött el, aztán most megint, de persze vannak ellenpéldák is. Ami furcsa nekem, hogy csak Zsófi volt képes 200 felett teljesíteni, amire meg itt láttam a megoldást: a verseny körülményeiben. Remélem írnak ezekről részletesen azok akik részt vettek a versenyen, h mennyire zavarta ez őket.

Előzmény: olipapa (24193)
olipapa Creative Commons License 2012.09.11 0 0 24193

Illetve Wischotenben Janika javította a magyar fiu/lány egyensúlyt.

( Csabiról meg ha szólnék már el is billene a mérleg nyelve, de az terep, az itt nem ér.)

Előzmény: EperésSör (24191)
olipapa Creative Commons License 2012.09.11 0 0 24192

A fiúk Spartara készülnek, ott mutatják majd meg a magyar ultrafutás virtusát.

Azért a magyar női mezőny sem fogja hagyni magát a Görögöknél, úgy hallottam...

Előzmény: EperésSör (24191)
EperésSör Creative Commons License 2012.09.11 0 0 24191

Gratulálunk a magyar csapatnak! Gurdon Évi nagy visszatérésének!


Maga a verseny részemről is hagyott kivánni valókat. Igyekeztünk követni az eseményeket a 12 órás OB alatt, de az eredmények késtek és volt (talán az 5. órai eredmény), hogy a link valami 2010-es teljesen más verseny eredménylistájára mutatott...

 

Erősek voltak a lányok, ugyanakkor, az UB után ez egy újabb komoly kritika a fiúknak, hogy lány érte el a magyar delegáció legjobb eredményét és csapatban is pariban voltak...

Várom a beszámolókat, talán abból kiderült mi hiányzott.

 

olipapa Creative Commons License 2012.09.10 0 0 24190

Elég gyenguc minden, amit az utóbbi években az IAU alatt rendeződött. A világ elfutott mellettük, ez így nagyon nem jó a sportnak. Talán pénzhiány, nem tudom.

Előzmény: bor_kedvelő (24189)
bor_kedvelő Creative Commons License 2012.09.10 0 0 24189

most hallom hogy katasztrófálisak voltak a körülmények, kiálló kövek, lukak, nem volt eredménykivetítés és előző nap újra kellett mérni a pályát, mert Kuoros megmérte és nem volt pontos! :-o

ez hogy fordulhat elő???

Előzmény: Elm (24188)
Elm Creative Commons License 2012.09.10 0 0 24188

De persze ettol fuggetlenul gratulalok minden resztvevonek!

Előzmény: Elm (24187)
Elm Creative Commons License 2012.09.10 0 0 24187

Remelem nincs valami A/B/C szint 200 km-nel... :o(

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (24185)
bor_kedvelő Creative Commons License 2012.09.09 0 0 24186
Biztos elszamolta..:-/
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (24185)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2012.09.09 0 0 24185

Mármint persze képletesen. :-)

Nem mintha bármiféle különbség lenne a teljesítményben, de kevés ember gondolná igazán, hogy nem számít semmit.

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (24184)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2012.09.09 0 0 24184

199,97623

 

 

Úúúúúúú.... Nem bírta szegény betolni a cipője orrát.

Előzmény: -tamas- (24183)
-tamas- Creative Commons License 2012.09.09 0 0 24183

ja, én már attól tartottam, hogy öt–hat órás záróceremóniával "kedveskednek" nekik

 

tehát az eredmények:

VB lányok:

1. Michaela Dimitriadu CZE 39 244,23246

2. Connie Gardner USA 49 240,38585

3. Emily Gelder GBR 37 238,87598

29. Druskó Zsófia HUN 46 201,24910

33. Horváth Mónika HUN 46 194,92262

43. Gurdon Éva HUN 33 187,33327

50. Vajda Anita HUN 36 183,44266

64. Makai Viktória HUN 32 162,89935

(98 induló)

 

csapat:

1. USA 694,62076 (Gardner 240, 38585 + Bon 231,07463 + Lundblad 223,16028)

2. FRA 666,50310 (Nissen 234,52437 + Vernet 223,02628 + Bouly 208,952)

3. GBR 666,46110 (Gelder 238,87598 + Martin–Consani 217,18080 + Law 210,40432)

9. HUN 583,50499 (Druskó 201,24910 + Horváth 194,92262 + Gurdon 187,33327)

(19 csapat)

 

VB fiúk:

1. Mike Morton USA 42 277,54373

2. Florian Reus GER 28 261,71803

3. Ludovic Dilmi FRA 47 257,81942

71. Mazúr Béla HUN 34 199,97623

78. Kiss Zsolt HUN 50 195,45762

80. Kónya Ákos HUN 38 194,10675

98. Szőnyi Ferenc HUN 48 180,77879

113. Lesi Zoltán HUN 35 167,11196

118. Szitó Ervin HUN 38 159,25261

(150 induló 35 országból)

 

csapat:

1. GER 759,45730 (Reus 261,718,03 + Vanicek 251,79994 + Hösl 245,93933)

2. FRA 756,71056 (Dilmi 257,81942+ Fontaine 251,12894 + Harruis 247,76220)

3. USA 754,78669 (Morton 277,54373 + Lewis 239,72485 + Fejes 237,51811)

17. HUN 589,54060 (Mazúr 199,97623 + Kiss 195,45760 + Kónya 194,10675)

(25 csapat)

 

EB lányok:

1. Michaela Dimitriadu CZE 39 244,23246

2. Emily Gelder GBR 37 238,87598

3. Cecile Nissen FRA 40 234,52437

23. Druskó Zsófia HUN 46 201,24910

27. Horváth Mónika HUN 46 194,92262

37. Gurdon Éva HUN 33 187,33327

42. Vajda Anita HUN 36 183,44266

50. Makai Viktória HUN 32 162,89935

(78 induló)

 

csapat:

1. FRA 666,50310 (Nissen 234,52437 + Vernet 223,02628 + Bouly 208,952)

2. GBR 666,46110 (Gelder 238,87598 + Martin–Consani 217,18080 + Law 210,40432)

3. GER 651,22150 (Strass 222,77428 + Krause 217,59280 + Heinlein 210,85432)

8. HUN 583,50499 (Druskó 201,24910 + Horváth 194,92262 + Gurdon 187,33327)

(14 csapat)

 

VB fiúk:

1. Florian Reus GER 28 261,71803

2. Ludovic Dilmi FRA 47 257,81942

3. Piotr Sawicki POL 38 254,09368

56. Mazúr Béla HUN 34 199,97623

61. Kiss Zsolt HUN 50 195,45762

63. Kónya Ákos HUN 38 194,10675

76. Szőnyi Ferenc HUN 48 180,77879

89. Lesi Zoltán HUN 35 167,11196

94. Szitó Ervin HUN 38 159,25261

(124 induló)

 

csapat:

1. GER 759,45730 (Reus 261,718,03 + Vanicek 251,79994 + Hösl 245,93933)

2. FRA 756,71056 (Dilmi 257,81942+ Fontaine 251,12894 + Harruis 247,76220)

3. POL 741,26786 (Sawicki 254,09368 + Radzikowski 249,80907 + Szynal 237,36511)

13. HUN 589,54060 (Mazúr 199,97623 + Kiss 195,45760 + Kónya 194,10675)

(20 csapat)

 

 

bor_kedvelő Creative Commons License 2012.09.09 0 0 24182
Fenn van a vegeredmeny,igy 7oraval urnazaras utan talan itt volt az ideje...hihetetlen,hogy meg mindig az orankent/ketorankent kiadott hivatalos papirokrol tudunk csak tajekozodni az eredmenyek alakulasarol...
Korulmenyek milyenek voltak?
Gratulalok minden magyarnak,jo hogy kepviseltek az orszagot!
Előzmény: -tamas- (24181)
-tamas- Creative Commons License 2012.09.09 0 0 24181
Előzmény: -tamas- (24179)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!