Az enyém tutira az, Fráter úrtól van, és tényleg olyan is, nagyon szép tő volt, és első évben ontotta a virágokat. A tavalyi nyár nem tetszett neki... Reméljük, idén megint virágzik majd ezerrel.
Szerintem ilyesmi élénk rózsaszín futó elég sokféle lehet, nem biztos, hogy a tescós tő ez, mert ez még elég nehezen beszerezhető fajta tudtommal. Vagy ki tudja... :-))
Az enyém idén három v. négy éves lesz, ez az egyetlen "régi" ültetésű rózsám. Ja, és az sem biztos,hogy Rosarium Uetersen, mert a Tesco-ban vette anyukám rózsaszín futóként. No name. Csak ehhez hasonlít legjobban. Ősszel ültettem két Rosarium Uetersen-t, majd azokkal összehasonlítom és kiderül mi az igazság.
Úgy tűnik, az idén semmi nem fagyott vissza (remélem), de hát nem is volt olyan igazi kemény tél. Ennél sokkal rosszabb is szokott lenni. Nálam fagyott már vissza rózsa keményebb teleken. A töve nem purcant ki, de a törzsének annyi lett. Újrahajtott mondjuk.
Sziasztok! Mivel az emilem rakoncátlankodik ezért itt tudatom mindenkivel, hogy a megrendelést a hollandok felé, természetesen leküldtem és várom a visszajelzésüket mely rózsák elérhetőek és melyek nem. Remélem a héten megkapom a választ.
Amint megjavul a levelezésem küldöm a válaszokat.... :o((
az biztos,főleg az angolok kényesek,de azért azok sem nagyon.nálam mindegyik,még a magastörzsűek is minden védelem nélkül teleltek át.csak azt tudom mondani,amit én itthon tapasztalok.nálam nem volt egyik fajtával sem gond.még a szobainak kikiáltott minirózsák is ugy hajtanak mint a veszedelem pedig azok sem kaptak takarást a télen.a magastörzsű de fairy is mindkettő levelezik,nem voltak ők sem takarva a lombjuk sem,pedig az egyik az utcán van északi oldalról éri a szél,és nagyon szépen áttelelt.
nálam is hajtanak ezerrel:)tegnap és tegnapelőtt tereprewndezést tartottam átültettem vagy 10 bokrot amit ősszel vettem,mert helyet kell szoritani az ujaknak:)
Olyan csönd van erre felé mostanában. Vidítónak hoztam pár rózsás képet :-)
Ha esetleg valaki nem ismerne rá, odaírtam a nevüket is.
Az Elfe rózsának csodás rügyei vannak, de remélem is, jó földben van, a felkelő nap sugarai egyből rávetődnek és babusgatják egészen délig. Bárcsak nekem lenne ilyen jó dolgom:-)