A Code felirat az indításgátló hibára utal. Általános probléma a kormány alatt futó kábel hibája, (szakadt, csatlakozó szétcsúszás) illetve a gyújtáskapcsolóban lévő vevőantenna problémája. A másik kulcsot is ki kellene próbálni, hogy azzal csinálja-e.
Ha komolyan érdekel valakit ez az ilferro-s mézesmadzag, gyorsan verje ki a fejéből, óriási bukták lesznek belöle, biztos forrásból tudom. Ha több infó kell, akkor nyugodtan hívjatok.
Ma reggel a világítva maradt indítás után a "code" felirat a műszerfalon. Gáz van?
Köszi. Olvastam én is fórumot is, cikkeket is. Több "klón" is van az ilferro mellett. Én azért fektettem energiát az utánna nézésbe, mert jelenleg három ismerősöm van aki már ilferrós március óta, nekik még nem volt gond, persze ki tudja meddig áll a piramis, ha az...
A kereskedő, akinél én voltam, semmi a listaártól eltérőt nem ajánlott, max a forgalomba helyezési díjjal lehetne valamit kezdeni. Ha két évig megy a dolog szerintem már megéri, csak sajna ezt senki nem garantálja...
A szkennelésnél beállítható, hogy milyen formátumot akarok. A pdf kiterjesztést is feladja. Én az Etzold könyvet kinyomtattam, de azt jócskán át kellett méretezni. Esetleg úgy is megcsinálhatom, hogy a jpg-ket beillesztem dokumentumba, és pdf állományban mentem el. Majd kipróbálom.
ha valakit érdekel esetleg, tegnap szinte véletlenül rátaláltam a Blaupunkt oldalán az orig Multipla CD-s rádióra. Vannak specifikációk, egyebek, és biztosan azt is ki lehet nyomozni, hol, hogyan és mennyiért rendelhető meg. Link a szakkörön, a hasznos oldalon, az extrák közt.
Ez nagyon hasznos lenne biztosan sokaknak, köszi előre is. A jpg megfelelő, de azért ne nagyon túltömörítve. Persze ha pl tif, az sem baj, bár az valóban nagy tud lenni (LZW tömörítés lehet benne nyugodtan - mentéskor megkérdezi). Mindenesetre olyan felbontás kellene, ami értelmesen nyomtatható. A végső formája lehetne egy pdf, amit egyben le lehet húzni, oszt kinyomtatni és spriálozni akár. Ezt a matatós részét már szívesen megcsinálom én is persze, ha az alap megvan. Email helyett tudok adni tárhely címet/logot, oda elfér a nagy is.
Speciel akinek új multija van egyenesen a bótbó', magyar nyelvű új leírással, az is szkennelhetne akár majd valamikor.
Azon gondolkodtam, hogy mivel nekem megvan a multi kezelési utasítása magyar nyelven, beszkennelem, és akkor fel lehet tenni majd az oldalra. Csak az a kérdés, hogy milyen formátum legyen. A jpg jó lesz?
Addig is egy kis:
Egy kis NGK kód analízis: Első betű: menetátmérő B=14mm, D=12mm 2.3.4.betű: kialakítás C= 5/8 collos kulcs K= 5/8 collos kulcs ISO heggyel P=Túlnyúló középelektróda R=Zavarszűrő ellenállás Első szám:Hőérték, ahogy a szám nő a hőérték magasabb 6: 175-200-as hőérték 8: 240-260-as hőérték Szám után álló betűk: Első karakter Menetes rész hossza: E: 19mm További karakterek: K: Kettős testelektróda C: Rövid testelektróda P: Prémium minőségű platinabevonatú elektróda A: Speciál kivitel Z: Vastag 2.9mm átmérőjű középelektróda VX: High minőségű platinabevonatú elektróda
"Ha alaposan utánaszámol, hogy mit nyer valójában, lehet, hogy nagyon érdekes dolgok derülnek ki. Vegyünk alapul, egy 1,4-es viszonylag jól felszerelt H Astra Essential-t. A példa szerinti autó listaára 3.587.000,- Ft. Ha közepesen ügyes alkuval ezt mondjuk 9 %-kal lealkudhatná, akkor megtakaríthatna 322.830,- Ft-ot. Említettük, hogy a reklámcégeken keresztül vásárolt autóra minimális az alku lehetősége. Mondjuk 50-60.000,- forintnyi ezt-azt megkap ingyen. A különbözet tehát cca. 260.000,- Ft.
A hitelre vegyünk például 36 hónapos futamidőt. Ha a finanszírozásra is ügyesen alkuszik, szerény számítások szerint is akár havi 10-15.000-el kevesebbet fizet, mintha kénytelen lenne elfogadni a kereskedő által ajánlott feltételeket. (A különbözetbe az is beleszámít, hogy a törlesztést az egészségtelenül alacsony kezdőrészlet, és a drágább kiinduló ár miatt lényegesen magasabb összegre fizeti.)
A reklámcégtől kapott 40.000,- forintból, amiből 25 %-os adózás után csak 30.000,- marad, ha levonjuk a mosatásra költött összeget, (3.000,- / hó), és azt, amennyivel drágább a hitel (15.000,- / hó) máris kb. 12.000,- forintra apad az a hozzájárulás, amivel a reklámcég segíti a hitelfizetést.
Az pedig, amire a reklámcégek lehetőséget adnak, szinte mindenben ellentmond a bölcs autóvásárlás szabályainak.
0-10 % kezdőrészletre venni autót, illetve túlvállalni a finanszírozást, a 40.000,- forintos segítségre számítva (ami, mint láttuk valójában mindössze 12.000,- forint) mindenképpen nagy rizikó!
De ami még ennél is nagyobb probléma, az az, ha elhiszi, hogy az autó tényleg ingyen van, és olyan finanszírozást választ, amit (első látásra) egy az egyben fizet a reklámcég, akkor 10-12 évre elkötelezi magát. Ahogy fent láttuk, ez valójában azt jelenti, hogy havi 40.000 - 12.000 = 28.000,- forintos részletre szerződik, amiből, ha a reklámcég megszűnik (amire lássuk be 10-12 év alatt azért komoly esély van), nagyon hamar havi 40.000,- Ft lehet. Nem mondhatja, hogy "kit érdekel, addig is ingyen használhattam az autót", hiszen ez az "ingyen autó" is havi 28.000,- forintjába kerül. (Azt már nem is részletezzük, hogy ha a háttérben nem forintalapú hitel van, akkor az árfolyamváltozások mekkora gondot okozhatnak.) "
Itt egy hír az Ilferro-val csaknem azonos feltételekkel dolgozó Hartenergo Kft.-ről:
"
Több száz autóvásárlót csapott be egy cégvezet
2006. szeptember 12. 12:02
Vádiratot nyújtott be az esztergomi ügyészség a bíróságra azzal a cégvezet vel szemben, aki 374 embert vett rá, hogy hitelre új autót vegyenek, mert a kocsikra feltett reklámfeliratokért annyit fizet, hogy az fedezi a hitel részleteit és a biztosítást - közölte kedden a Komárom-Esztergom Megyei F ügyészség sajtószóviv je.
"A rend rség egy évvel ezel tt dorogi irodájában, ügyfélfogadás közben fogta el a Hartenergo Kft. vezet jét, aki minden sértett l 2-300.000 forintnyi összeget vett át regisztrációs díjként és azt ígérte, hogy havonta ötvenezer forintot ad a tulajdonosoknak, ha kocsijukon megjelennek az általa biztosított reklámok" - idézte vissza az ügy el zményeit a 145 oldalas vádiratból Horváthné dr. Varga Erzsébet.
Az ügyészség megállapította, hogy a vádlott meglév ként feltüntetett reklámszerz dései nem léteztek, erre irányuló tárgyalásokat sem folytatott. A társaság hétéves futamid re szóló fizetési kötelezettségvállalása irreális és teljesíthetetlen volt. A cégvezet banki megjelölést tartalmazó hitelkérelmeket is kitöltetett ügyfeleivel, azt a látszatot keltve, hogy a pénzintézettel szerz déses viszonyban áll.
Az Esztergomi Városi Ügyészség a vádiratban indítványozza, hogy a bíróság a vádlott kft.-jét szüntesse meg, mert a vállalkozást csak a b ncselekmény-sorozat elkövetésére használta fel, a cég más tevékenységet nem végzett.
A kft. vezet je egyébként hatszor volt büntetve, jellemz en csalás és cs db ntett miatt. A most eljárás alá vont cégeihez vásárlás útján jutott. Büntetése egyt l hét és fél évig terjed szabadságvesztés lehet, mivel cselekményeit halmazatban követte el - mondta el a f ügyészség sajtószóviv je."
Az az ötlet jutott az eszembe, hogy talán érdemes lenne más Multiplásokat is idecsábítani, had szaporodjanak a tanulságok, alkatrészek meg a jelek a térképen. Ezügyben pedig esetleg csinálnék egy egyszerű, fekete-fehér szorólapot pl, amit le lehetne tölteni a weblapról. Akinek lehetősége és kedve van kinyomtatni párat, az adott esetben a parkoló Multiplák szélvédőjére tűzhetné. Én speciel legalább 5-6-ot látok rendszeresen amerre járok. Mit gondoltok erről? Hülyeség?
Speciel nem pont, sőt a sztorit sem ismertem az egymásra találásról meg egyáltalán a kiskunhalasi vásárlásról, de romantikusan hangzik :) Ma kaptam levelet egy konkrétan helyi multistól, aki még itt nem jelentkezett be, de remélem fog. A térképen már szerepel.
Egyébként büszkén jelentem, a multi-szakkör a google-n már a 4. oldalon jön a magyar találatok között, 3 hét után :) Ez nem rossz. Sőt.
Akit érint a kötelező-váltás, annak ma feltettem pár linket ebben a témában is.
Ha ránk gondoltatok, akkor a kiskunhalasi multi vásár a véletlen műve volt. Ott nyaraltunk,(Kiskunmajsán) és ott volt a strandon kiállítva a fürdőfesztiválon ez az autó. Beleszerettünk és egy hét múlva visszamentünk érte. De innentől kezdve az autó csak nyaranta fog arra felé járni. Semmilyen kapcsolatunk nincs igy a kiskunhalasi kereskedéssel. Marad Göd és környéke.
új márkatárs a térképen, ráadásul Kiskunhalasról... reméljük tud majd mesélni nekünk az ottani kereskedésről belső infókat (ez az a hely, ahol szinte mindig van jó állapotú Multipla, 70-90e közötti km-rel)
Megjavult a múlt héten rángató autóm. Lehet, hogy más volt a baja, de én próbaképp kicseréltem a gyertyákat. Eddig BKR 6EKC volt benne, most visszatettem ami benne volt, BKR 5EZ. Ezzel eddig nem csinálja. Igaz, hogy azóta nem is volt olyan párás szutykos idő.
Erre (Zala) van a leghosszabb kisvasút Mo-on, de sajnos csak májustól szeptemberig jár. Cserében azért terepeztünk egy jót és persze sokat kirándultunk.
Most látom csak, hogy az Autódoktor-link, amit beraktam, már megváltozott. Pár hete még Multipla felnik is voltak rajta, ha jól emlékszem 12.xxx Ft -ért. Most már csak ezt találtam, esetleg egy telefont még megérhet.
a múlt héten Zalában voltunk egy hetet és csak a helyi önkormányzat e-pontjáról tudtam leveleket nézni/netet elérni, ezért csúsztak a térkép-ügyek. Mindenkitől elnézést, ma reggel már fel is raktam minden jelentkezőt. Klasszul alakul szerintem, már 8-an vagyunk :)
Egyébként írtam a francia srácnak (Kzar.net Wiki), tök jó fej, nagyon kedvesen válaszolt. Akár még fejlődhet közösen is majd a projekt.
Degeczi, levettem a teljes méretre ugrást, de ígérd meg, hogy küldesz még hasznos leírásokat az oldalra, ha lesznek :)