A Larix 2049 Gazdasági és Erdőbirtokossági Társulással szemben a Budai Központi Kerületi Bíróság 17. Bny. 484/2006/2. számú, 2006. április 13. napján kelt – a Fővárosi Bíróság 2006.június 27. napján kelt, 14. Bnf. 1098/2006/2 számú végzésével jogerőre emelkedett -végzéssel zár alá vett
( Az igen különös, amikor a szélhámosokkal , gazemberekkel, bűnözőkkel beszélnek olyan udvariasan, (pl. : "Úriember".... ) - mintha ez a tisztességes embereknek nem járna.....) Vigyázat ! ! ! Hullarabló hiéna jelent meg a "láthatáron" !!! Balázs ugye 10 év pihenőt kapott, ez is megérdemelne párat.
Sajnos kedves Varga Úr rossz helyen hirdet. Itt az a tizenkétezer ember, akiktől állami segítséggel ellopták a pénzüket, nem azok közé az emberek közé tartoznak, akik a következő két-három évben újra megtollasodnak.
Azok akiket ennyire megkopasztottak, örülnek, hogy a jövedelmük a hónap végéig kitart, mert amit elveszítettek, az általában több generáción keresztül gyűlt össze.
Az meg erre az országra nem jellemző, hogy itt valamikor igazságot szolgáltasson. Itt azok kapnak igazságot, akiknek több pénzük van, és a hatalomban, vagy környékén élnek.
Úgy hogy köszönjük tanácsait, de ezeket az ajánlatokat, ne a becsületes embereknek tegye meg.
Sajnos a legtöbb esetben ahol valahova be kell fizetnünk a pénzünket, ez történik!
Én olyan befektetést ajánlok, ahol a pénz végig a saját számlánkon marad, nagyon magas fix hozamot hoz havi kifizetéssel, és több évre is szerződhetünk.
A havi hozamok felvehetőek, felhasználhatóak.
Egyetlen hátránya, hogy 1 millió EUR -tól elérhető, viszont céges számlán is lehet a pénz, hazai bankban. (azért ne takszöv legyen)
Itt hozam százalékokat nem akarok írni, de tényleg magas!
Ezen az üzleten csak nyerni lehet. Előzetes költségek nincsenek.
Gyors ügyintézés, budapesti szerződéskötés.
Aki rendelkezik legalább ekkora összeggel (céges vagy privát számlán ami külföldi is lehet) és szívesen forgatná itt a pénzét, vagy közvetítőként hozna ügyfeleket, (jól fog vele keresni!) írjon erre a címre, névvel elérhetőségekkel: sales.sales2009@gmail.com
Sokan vannak közülünk olyanok, akik ellen végrehajtás indult, mert a BAUMAG-ban volt fizetési kötelezettségeiknek a fedezete. A végrehajtás során az önálló bírósági végrehajtók minden előzetes értesítés, fizetési felszólítás nélkül napokon belül végrehajtási jogot jegyeztek be ingatlanjaik tulajdoni hányadára, lefoglalták gépjárműveiket, zárolták bankszámláikat, letiltatták nyugdíjuk 50%-át. Nem vártak 11 évet mint mi mint hitelezők megtakarításaink visszafizetésére, de még 11 napot sem! A hatalom így értelmezi az egyenlő mércét!...és hogy a károsulti csoportok kártalanítására mi az egyszerű megoldás? Deviza hitel károsultak esetében vissza kell állítani a szerződések aláírásakor fennállt eredeti állapotot, és a törlesztőrészleteket úgy kell átszámolni, mintha forint hitelt vettek volna fel. Már csak azért is, mert a devizahitel hibás termék, magyar állampolgárok túlnyomó többsége nem devizában kapja a fizetését, nyugdíját. Így már visszamenőleg is kivezethető a hibás termék. Aki így sem fizet, annak vállalni kell a következményeket, aki pedig túlfizetett az visszakapja a többletet a végtörlesztés napjától számított késedelmi kamatokkal együtt (hasonlóképpen mint Boros Imre közgazdász professzor Úr körvonalazta a TV-ben). BAUMAG esetében meg kell állapítani ki mikor mennyi tőkét fizetett be, és a tőke befizetés napjától a kifizetés napjáig számított késedelmi kamatokkal kell a visszafizetés összegét megállapítani. Ehhez azonban törvény kell, amit megelőzhet peren kívüli egyezség az állammal, vagy mivel kézen fekvő az állami szervek felelőssége (főleg a volt PSZÁF-é) pert kell nyerni az állammal szemben. Ennek esélye a korábbi beírásom alapján konvergál a zéróhoz...pénzügyi kultúra ide, pénzügyi kultúra oda csak az a hozzáférhető pénz ami a pénztárcánkban van, mert bárhová fizetjük be megtakarításainkat, avval már nem mi rendelkezünk, és csak reménykedhetünk, hogy visszakapjuk-e a pénzünket (lásd: BAUMAG)...
Igazad van, kedves sorstársam, mint mindig. Ez a társaság magától a büdös életbe nem fogja a pénzünket magától visszaadni.
Pedig sokan lelki sérültek vagyunk, azokkal együtt, akiktől valamilyen úton-módon pénzt vett el ez a banda.
Már pedig sokunktól vettek el pénzt. Attól, hogy az inflációt mesterségesen, alacsonyan tartják, ugyan úgy pénzt vettek el a dolgozóktól, a nyugdíjasoktól, és azoktól az emberektől is, akik szintén igyekeztek megtakarítani valamit, hogy baj esetén ne kerülhessenek az aluljáróba, mert nem kapnak emelést, és kamatot. Csak ők még nem tudják.
Az kétségtelen, hogy tőlünk különösen sokat ragadtak el.
Ezt már nem lehet kiheverni.
Meggyőződésem, hogy az embereket ugyanúgy ellehet vadítani, mint a kutyát, vagy a macskát.
Épp ezért csodálkoztam a választások eredményein. Sajnos vérszemet kaptak arra, hogy ezt a rabló politikát tovább csinálják.
Családon belül vitatkoznom kell diplomás politológussal, hogy legalább ne előttem, istenítse a kormányt, amikor tudja, hogy tőlünk mennyit loptak el.
Rokon emberek azzal okítanak, hogy törődjünk bele.
Hát ide jutottunk.
Kíváncsi leszek, hogy mi lesz a véleményük, ha rájönnek, hogy ők is károsultak ebben a társadalomban. Főleg így, hogy a hatalomban egyre inkább úgy érzik, ezt a politikát érdemes tovább folytatni, mert még van, akitől lehet lopni.
"A devizások többen vannak." Nehogy abba a tévedésbe essél, hogy a hatalom a károsultak megsegítésére törekszik. Minél szélesebb az olló a hatalom birtokosainak, kiszolgálóinak jövedelme és az elszegényített milliók jövedelme között, annál kiszolgáltatóbbakká, manipulálhatóbbakká válunk. Az, hogy egy károsulti csoport létszáma a szavazók jelentős részét fedi le, azt jelenti, hogy a hatalmat megrendítheti, ha az elkeseredett százezrek szervezetten törvényen kívüli eszközökkel lépnek fel a hatalommal szemben. Ez már erőt sugall! Ha százezreket lakoltatnának ki, nem lenne meglepő, ha beindulnának a robbantások, túszejtések, kivégzések...Euróba közepén ettől tart a hatalom, ezért próbálja semmitmondó politikai látszatintézkedésekkel ámítani a csőbe húzott, kifosztott, kiszolgáltatott helyzetben lévő károsultakat. A BAUMAG ügyben aljasabb, alattomosabb módon fosztottak ki bennünket, mint a bankok az árfolyamok játszadozásával a hitel károsultakat. Köztudott, hogy a politika és a jog a pénzpiaci szereplők kezében van, ezért bármennyire is pofon egyszerű lenne a megoldás a károsulti csoportok helyzetének rendezésére, a pénzpiac szereplői az elrabolt pénzeinket mindenáron meg akarják tartani, és a mi pénzünkből minden politikai erőt és jogszolgáltatót meg tudnak fizetni ellenünk...ezért naivitás is arra gondolni, hogy a BAUMAG által elrabolt pénzeink a jog eszközei útján hamarosan visszafizetésre fognak kerülni. Az elmúlt tizenegy év ügybeli eseményei nem ezt támasztják alá...
Ma reggel az összes csatornán a szegény devizásokról beszéltek a televízióban. Azt olvastam, hogy a képviselők nagy része devizás. Ez a probléma meg is lesz oldva.
Tegnap az ATV-be betelefonált egyik Investes károsult, és nagyon tehetségesen kiállt mellettünk.
Tetszik tudni, hogy mi volt a műsorvezető reagálása?
A devizások többen vannak.
A fene megette azt az országot, ahol csak azok kapnak igazságot, akik százezerrel többen vannak, és nagyobb az érdekérvényesítő képességük.
És nagyon nem mindegy, hogy mi a saját pénzünket nem kapjuk vissza! Tegnap vezető politikusunk verte a mellét, hogy ebben az országban mindenkinek igazságot szolgáltatunk.
A recski bányatelkek újrahasznosításának lehetőségét vizsgálja a kormány, nyáron már meg is lesz az előterjesztés.
Felmérik a recski bányatelkek újrahasznosításának lehetőségét, és júliusig elkészül az erről szóló kormány előterjesztés is – tájékoztatta a Heves Megyei Kormányhivatal szerdán az MTI-t. (Index2014. 01. 15. 15:06)
Az nem zavarja a Tisztelt Kormányt, hogy ez a BAUMAG károsultak lefoglalt és zárolt vagyona? Talán először meg kéne várni, amíg a Bíróság feloldja a vagyon zárat, és a felszámoló értékesítésre felajánlja. Az újrahasznosítás vizsgálatát onnan kéne kezdeni, hogy kinek a földjét akarják birtokba venni. A bányajog az államé, de fölötte a föld a felszámolás hatálya alatt van. Tisztességes áron kellene megvásárolni, és utána, ha a birtokba vétel megtörtént, lehet ismét akár bányát, akár a hagyományt folytatva kényszermunka tábort nyitni.
Legalább a tisztesség és törvényesség látszatát kéne Tisztelt kormány megőrizni, ha már a kifosztásunknál olyan tétlenül asszisztált.
Kedves BAUmagnélküli! Csak a pofátlanságot akartam jelezni ennek a levélnek a közlésével. Mint írod, sok mindenre képesek, hogy a hatalomba maradhassanak.
Volt olyan politikus, akinek szintén küldtem a Baumaggal kapcsolatos levelet, és hasonló tartalmú levelet küldött a körülötte lebzselőkkel, de már ráadásul egy fiktív email címmel. Hogy ne is zavarják őket válaszlevelekkel, mindenféle piti témákkal, és problémákkal, mint például a mienk.
De a legszebbet engedjétek meg, hogy még idemásoljam. Aztán ígérem, hogy ezt a témát abbahagyom, mert tudom, hogy az apparátus automataként dolgozik.
A pofátlanságnak a teteje ez, hogy már a kárpátaljai magyarokat is bevonják a hatalomba jutásukhoz. Csak szerényen szeretném megjegyezni, ha a Baumaggal, és a többi károsulttal is ennyit foglalkoznának nem volna már egyik ügy sem ügy.
Kedves Barátom!
Bocskor Andrea vagyok, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje, kárpátaljai magyar. Történelmi választás előtt állunk. Ha erős felhatalmazást kap a Fidesz-KDNP nemzeti listája, akkor esély nyílik arra, hogy a kárpátaljai magyarság is képviseltesse magát az Európai Parlamentben.
Ukrajna nehéz hónapokon van túl és a közeljövő sem ígérkezik felhőtlennek. Éppen ezért nagyon nagy esély és lehetőség számunkra, kárpátaljai magyarok számára a brüsszeli képviselet.
Arra kérem, hogy vasárnap szavazzon a Fidesz nemzeti listájára! Számítok megtisztelő bizalmára!
Tisztelettel:
Bocskor Andrea
Na, ezért háborodtam fel, hogy nem csak a kárpátaljaiakat nem képviselik, hanem a hazaikat sem, mint tudjuk.
Ez egy szabvány válaszlevél, amelyet mindenkinek aki bármilyen témában írt a miniszternek, annak elküldtek. Még arra sem vették a fáradságot a postázó ügyintézők, hogy a leveled tárgyára: a BAUMAG-ra hivatkozzanak. Nekik csak a szavazataink kellenek, hogy beülhessenek a bársonyszékekbe, és felvegyék a kiemelt jövedelmeiket. Sokan vagyunk hozzád hasonló helyzetben. Amíg a BAUMAG ügy miatt nem csinálunk egy második "Ukrajnát", és nem nyomunk pisztolyt a fejükhöz, addig érdektelenek vagyunk és leszünk is a számunkra...
Arra gondoltam, hogy pumukli1948 hamar fog válaszolni, és engedélyét adja. De megváltoztattam a koncepciót kihasználva Navracsics levelét;
Tisztelt Navracsics úr !
Tisztelettel köszönöm levelét. Ezzel kapcsolatban engedje meg, hogy közöljem gondolataimat, azzal kapcsolatban, ami tönkre tette az életünket.
Sajnos nem vagyok se jogász, se gazdasági szakember.
A rendszerváltás után, természetesnek vettük, hogy megalakultak olyan szövetkezetek, mint a Baumag, mivel azt hittük ez a kapitalizmus velejárója.
Mint minden fiatal, mi is elkezdtünk gyűjteni lakásra, és mivel a Baumag két-három százalékkal többet kínált, mint a banki alapkamat ezt a szövetkezetet választottuk, ahova a pénzünket gyűjtjük.
(A közhiedelemmel ellentétben, amit a média sulykolhatott az emberekbe, nem volt a kamat, vagy hozam az előbb említett két-három százalékkal több, hogy emiatt kiálthassanak ki minket pénz gyűjtőket a bekövetkezett események hatására hibássá, kapzsi embereknek)
Mint tudjuk a huszonnyolcmillió forintunk a lakás illúziójának végeredményével együtt elveszett.
Elveszett az akkor olyan sokat hangoztatott tanács, hogy gyűjtsünk a gondtalan öregkorunkra is.
Elveszett a családunk összes pénze is, hiszen ennyi pénzt kettőnk fizetésével soha a büdös életbe nem tudtunk volna összegyűjteni.
Nem tudtuk elhinni, és még most sem, hogy az állam éveken keresztül országosan engedett működni egy olyan szövetkezetet, aminek a fején vaj van.
Nem tudjuk elhinni, amikor a szövetkezet minden év végén a hitelesnek látszott gazdasági jelentésében a befektetett vagyon két-háromszorosát mutatta ki, azt az állam részéről senki nem ellenőrizte.
Hiszen akkor az járta, hogy a szövetkezet teljes vagyonával felel a befektetések visszafizetéséért.
Hát ezért szeretnénk mi is kiállni az igazunkért, hiszen sokan közülünk meghaltak, én személy szerint cukorbeteg lettem, pszoriázist kaptam, egy ki gyomorfekéllyel megspékelve.
Harcunk során személyiségi jogaim is nagyban sérültek, hiszen, ha nem lettünk volna a feleségemmel együtt egyedüli gyerekek, a hidak alá kerültünk volna. A hivatalokban a pénzünkért folytatott harc folyamán is kaptunk egy párszor egy-két keresetlen mondatot.
Arról nem is beszélve, hogy pénz hiányával, mennyivel nehezebb lett az életünk, és rajtunk kívül még sok tízezer társunk élete, és ha beleszámoljuk a családtagokat is már százezrekről is beszélhetünk.
Ezért kérem, hogy támogassa, hogy életünk rendeződjön, és méltó emberi életet élhessünk nyugalomban, és békességben, hiszen mi még kölcsönt sem kértünk azért, hogy gyermekeink egészséges körülmények között nőhessenek fel.
Jövő vasárnap lesz az európai parlamenti választás. Miniszterként rengeteg tárgyaláson vettem részt Brüsszelben. Ott is azt tapasztaltam, azokat becsülik, akik kiállnak az igazukért, és képesek küzdeni saját országukért. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy olyan képviselőket küldjünk Brüsszelbe, akik kiállnak a nemzeti érdekekért, és képesek megvédeni az eddigi közös eredményeket: küzdenek azért, hogy magyar kézben maradjanak a földek, hogy folytatódjon a rezsicsökkentés, és ne vehessék el az uniós támogatásokat.
Mindezek miatt arra kérem, jövő vasárnap támogassa a Fidesz-KDNP nemzeti listáját!