Az időjárás megfelelőnek tűnt egy kis kiruccanásra, ezért OKT-zni indultunk. Még sötét volt, amikor leparkoltuk autónkat Szárliget vasútállomás előtt. A pénztár 7:00-16:45-ig van nyitva, de a forgalom már így is nagy volt, a vonatunk indulásáig a jeges felsőővezeték miatt hatalmas szikrákat vetve elszáguldó szerelvényeket nézegettük. Hamar felértünk Tatára, ahol 40 percünk volt átérni a kb. 2 km-re levő autóbusz állomásra. A járat indulásáig az ottani pékségben finom péksüteményt és kapucsínót szereztünk, s máris Vértestolna felé robogtunk. Ekkor már a nap is felkelt, így láttuk, hogy szép időnk lesz.
Fél órás buszozás után értük el Vértestolnát, a bekötőútnál két kéktúra gyanús túrázót láttunk, akik Bányahegy felé gyalogoltak. Mi, rövid készülődés után az ellenkező irányba indultunk. A nap még alacsonyan járt, ezért a bokrok ágaira fagyott vízcseppek gyönyörű, szivárványszínekben csillogtak. Szekérutakon, jó tempóban haladtunk, jobbról a Pes-kő hófehér sziklái kötötték le figyelmünk, amikor két őz szaladt át előttünk. A Tarjáni-malom-patak hídjánál kicsit megpihentünk. A részben befagyott patak felől hangos recsegést hallottunk, de mivel mozgást nem láttunk, azt gondoltuk, csak az olvadás hatása. Alig néhány lépés múlva viszont egy 15-20 tagú muflon csorda vágtatott át az úton előttünk. Annyian voltak, hogy az első meglepetésből felocsúdva még fényképezni is jutott időnk! Még az élmény hatása alatt értük el Koldusszállást, ahol egy villanyoszlopon találtuk meg a dobozt. A gumi bélyegzővel könnyen igazoltuk, miközben a mellettünk levő karámban legelésző lovakat nézegettük. Az épület és a halastó között elhaladva a balra kanyarodásnál újabb igazolóhelyet találtunk, jó minőségű gumi bélyegzővel és "Mazsolával".
Röviden vadkerítés mellett haladtunk, majd ismét átkeltünk a patakon, ami látványos kristályosra volt befagyva, ezt és néhány jeges mohát meg is örökítettünk. Innen egyre erősebb volt az autópálya zaja, amit hamarosan meg is pillantottunk. A sztrádával párhuzamos domboldalon kellett leereszkednünk, ami a napsütés hatására olvadozott és nagyon csúszóssá vált. Éppen szóltam Felazsonak, hogy vigyázzon, de ő addigra már a földre került. Néhány perc sártalanítási pihenő után egy friss búzamezőn indultunk tovább, ami után egy röivd kaptatóval elértük a műutat, itt nem csak az autóforgalom volt nagy, a bal kanyarban egy túrázó is jött szembe. Egy sorompónál jobbra, egy fiatalosba tértünk, majd rövid kaptató után a tornyói bekötőútra tértünk. Tornyópuszta szélét a gázpalack futárral egyszerre értük el, így meghallgathattuk, amint az autó zelélésére a telep összes kutyája égtelen vonyításba kezd. Nem tudtuk, hogy működik-e még a helyi kocsma, ezért nem tettünk kitérőt.
Elhaladtunk a nem túl jó szagú nyúltelep mellett, szemből éppen erdészek zárták a sorompót. A kőfejtő előtt furcsa dübörgésre lettünk figyelmesek, a nyaktörő meredeken egy szarvascsorda ereszkedett lefelé, átvágtak az úton, majd tovadübörögtek a túloldali lejtőn. A meredek sziklákat látva el sem tudtuk képzelni, merről jöhettek. A kőfejtő igen impozáns volt, főleg a tetejéről leguruló kövek miatt. Bár már az aszfalton is elég sokat emelkedtünk, a java még hátra volt. Balról becsatlakozott hozzánk a piros sáv (KDP), majd egy szűkebb, meglepően havas ösvényen kaptattunk fel a Somlyóra. Meg sem álltunk a hegycsúcsig, ahol hosszabb pihenőt tartottunk, hogy jól kiélvezhessük a szép kilátást. Délnyugat felé a Vértes párás vonulatai látszódtak, mellettük a Tatabánya fölötti magaslatok, majd Tarján házai, fölöttük a Gerecse tömbje, tetején a napsütésben ragyogó TV toronnyal. Északkelet felé a szürkeségbe vesztek a kontúrok, egyetlen épület volt jól kivehető, a sárgás foltban a bajnai kastélyt ismertük föl.
Mikor már jól átfáztunk a szeles hegytetőn, búcsút intettünk az egyre ködössé váló tájnak és leereszkedtünk a kulcsosházoz. Az ajtófélfán levő ládikában igazi, hagyományos nyalókákat találtunk, majd folytattuk az ereszkedést. Két lovassal találkozva széles, murvás úthoz értünk, melyről később letérve vadkerítésen keltünk át. Csúszós sárban óvatoskodtunk lefelé egy vadetetőig, ahol a szalagozést követve balra vettük az irányt. Éppen egy kaput csukktunk be, amikor ismét mufloncsordát pillantottunk meg a távolban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok vadat látunk ezen a területen! A Váli-vízhez érkezve ismét szalagok segítettek, majd néhány száz méter szűk ösvény következett, amin túljutva egy szekérútra tértünk. Az eddigi napos-kellemes idő ködös-szelessé vált, ezért a szántóföld melletti nyílt szakaszt igyekeztünk gyorsan megtenni. Egy tóhoz érkeztünk, melynek sarkánál mellőztünk egy tanyát.
Ez a szakasz eléggé lehangoló: balról föld- és törmelékkupacok emelkedtek, szemmel táthatólag egy újabb tavat alakítanak itt ki. Két vízfolyáson, majd egy dombon átkeltve hallottuk meg ismét az autópálya zaját, hamarosan meg is pillantottuk. Már erősen szűrkült, amikor elértük az aluljáró melletti tanyát. A kutyák szerencsénkre nem túl sok meggyőződéssel, inkább csak kötesességből ugattak. Az átkelés után egy darabig aszfalton mentünk, mellettünk a dübörgő kamionok. Nem volt túl kellemes, így az út mellett látott kisebb kőépítményt sem volt kedvünk alaposabban megnézni. Utólag jöttünk rá, hogy, az a Kőrösi-Csoma Sándor forrás volt... Az erdőbe térve elővettük a fejlámpáinkat, melyek fényénél átkeltünk egy dombháton. Egyik pillanatról a másikra megszűnt a sztráda zaja, és hamarosan Szárliget hangjait hallottuk meg: vonat, kutyaugatás. Egy kicsit még bukdácsoltunk az erdei ösvényen de amint megpillantottuk a fényeket, máris beértünk. A vasútállomás pénztára már zárva volt, így a forgalmi irodánál kopogtattunk, ahol kint az ablakpárkányon volt egy bélyegzőpárna, de pecsét sehol. Ezt a segítőkész forgalmista kotorta ki a pad alól, mint kiderült, a szolgálati macska egerészés közben időnként leveri :)) Beütöttük a pecsétet a füzetbe, majd a jól sikerült túra kellemes érzésével ültünk autóba és fél óra alatt haza is értünk.
Ha valakinek van kedve velem tartani: vasárnap elkezdem a Holló-kőtől Vörös-kőig új jelvényszerző mozgalmat. 4 szakaszban, fordított sorrendben szeretném bejárni. Az első rész a pilisi: Leányfalu - Vöröskő-szikla - Pilisszentlászló - Apátkúti-völgy - Visegrádig.
Indulás: vasárnap, jan. 24-én 9:15 Újpest-városkapu Volán autóbusz állomás.
Visszaindulás: valószínűleg a 18:25-ös buszt érjük el Visegrádnál, ez 19:40-re ér vissza Bp-re.
Egy kis kényeztetés már nekem is jár:)) A szombati Magas Börzsöny után egy 10es túra amire elég lesz fél 9kor felkelnem. Fakultatív triplázók jelentkezhetnek:D
A mai Magyar Nemzetben található a vértesi szakaszról írt cikkem, ezúttal a 19. oldalon. Képek az összes eddigi szakaszról, továbbra is itt: http://picasaweb.google.com/mnkektura
Néhány éve olyan is megesett, hogy kirándulók tévedtek el Pilisszentkereszt és Dobogókő között. Helikopterrel keresték őket, még a híradókban is benne volt.
Hihetetlennek tűnnek ezek a történetek. Valszeg hasznos lenne, ha nagyobb hangsúlyt fektetnének az iskolák a kirándulásokra, egy kis alap szintű tájékozódásra. Az elsősegély, meg az aids elleni védekezés pl. kellő szerepet kap, szerintem beleférne egy két terepi túlélési alapszabály is.
Egyáltalán nem furcsa, hogy ezek után megszeretted a Börzsönyt. Intenzív élmény lehetett.
Örülök, hogy megosztottad velünk a történeteteket!
Néhány megjegyzés:
Más hegységben is simán történhet veletek ilyesmi. A Bükkben pl. több esetről is tudunk. Én meg egyszer jó régen, még a pre-mobiltelefon korszakban a Bakonyban kerültem nehéz helyzetbe, szintén télen.
"Egy kis mozgással kizárt hogy bárki is megfagyott volna"
Erre ne vegyél mérget! Ha már délután kemény hideg volt, éjjel de főleg hajnalban csontig hatoló idő is beállhat. Ha pedig egy helyben maradtok, nem valószínű, hogy végig ugráltok egy helyben vagy sétáltok.
Ami még nagyon fontos: a folyadékfogyasztás drasztikusan megnő ilyen időben. Sokkal több folyadékot kell vinni mint egy normális időben zajló túrán!
De Békés megye sem emelkedik himalájai magasságokba. :)
Kvte kartács majd talán megerősít, én a vikin ezt találtam róla:
Békés megye az Alföldön helyezkedik el, területe sík. A Körös-Maros közén és a Körösök-Berettyó vidékén majdnem tökéletes a síkság. A megye tengerszint feletti magassága 81-106 méter körül ingadozik. Legmagasabb pontjai a megye délkeleti részén, a Csanádi-háton,Battonya térségében egyes halmok, amelyek a 106 méteres magasságot is meghaladják. Legalacsonyabb pontja Szarvas és Békésszentandrás között, a Hármas-Körös mellett található, kb. 81 méter magasan.
Az ötlet már másnak is megvolt (pár éve írtam is erről a topikban, csak a "hegységek" legmagasabb pontjait szerepeltetve egy listában), de eddig senki se valósította meg. Nagyon örülök, hogy elindul ez a túramozgalom, ez aztán tényleg mozgalmas lesz, nem lehet csak úgy levadászni :)
Igen, pontosan itt voltunk! A szakasz valóban nagyon gyengén jelzett, gyakran nézegettük a műszert, de szerencsére kevés az elrontható elágazás, így talán csak papírtérképet használva sem akadhatnak komoly gondok.
Amikor most elolvastam ezt a 2006-os hozzászólást nem akartam hinni a szememnek, amikor meg láttam hogy mi is meg lettünk benne említve akkor még annyira se. Merthogy bizony én voltam a vezetője annak a 8 tagú csoportnak aki akkor "eltünt" a Börzsönyben.
Azt hiszem a legjobb lesz ha leírom részletesen hogy mi történt. Rengeteget tanultam belőle, remélem ti is fogtok majd.
2006. január 14. Hét közben kitaláltam, hogy el kéne hívnom egy-két osztálytársamat szeretett hegységembe a Börzsönybe, hogy lássák a "városi" srácok is milyen a természet igazából. Na ebből az 1-2ből a végén összesen 8an lettünk, mindannyian osztálytársak voltunk (17évesek akkor). Akkortájt kezdtem el túrázgatni rendszeresen, a térképismeretem nagyon jó kiskorom óta, de azóta tudom hogy ide az nem elég.
Kb fél 10re értünk a Volán busszal Perőcsényre. A hó nem esett, de már a faluban lehetett látni hogy az emelkedőkön nagy szenvedés lesz a helyenként 40-50centis hó miatt. Úgy terveztem a Piroson megyünk a Vilati Panzióig onnan fel a Zöldön Miklós-tető fele, majd Magosfa, Csóványos, majd le a zöldön Diósjenőig. Nyáron ezt az útvonalat gyakorolottabb túrázók akár 5 óra alatt teljesíthetik, de télen főleg nagy társasággal nehezen lehet haladni.
Az elején nem is volt semmi probléma, bár egyszer-kétszer szóltam hogy menni kéne, nem kéne ennyit fényképezni, meg pihenni már az elején 2-3 km után. A panzióhoz kb 11re értünk, ott is egy hosszabb pihenő, majd nekivágtunk a Godóvár oldalának, amikor már láttam hogy itt komoly problémák lehetnek. Miután a zöld elfordul DK-i irányba az út nagyon meredekké válik, ami megnehezíti a haladást főleg 40 centis hóban. Nyolcunk közül két srác nem volt felkészülve arra hogy ekkora emelkedők lesznek (ez részben az én hibám is, bár én mondtam a túra előtt, hogy a hegység legmagasabb pontjára megyünk) s le-lemaradoztak, s amíg én a többiekkel szépen haladtam fölfelé ők szenvedtek. 1. NAGY HIBA: mindig be kell várni az utolsót s sose szabad hogy látótávolságon kívülre kerüljön!!!! Mindig kiabáltam nekik, ők egy darabig vissza, míg mikor felértünk visszakiabálták hogy majd jönnek. Ekkor megnyugodtam, s elindultam a többiekkel tovább a kellemesen emelkedő úton. Gondoltam valahol megvárjuk majd őket, ott pihizhet majd mindenki. Mentünk vagy 30 percet így, sehol se találtunk jó helyet, s gondoltam legyünk minél előrébb mert megy az idő. Egész a Dosnya-nyeregig mentünk, addig, ahol a Z+ becsatlakozik. Ekkor a többiek leültek pihenni, engem pedig mobilon kerestek. A két srác volt aki lemaradt az emelkedőnél. Még szerencs hogy volt térerő. Közölték hogy ők úgy elfáradtak, hogy leültek teázni és már ott vannak 20 perce, nem tudják merre kell menni. (Jaj de jó, pedig mondtam hogy a zöld jelzésen) 2. NAGY HIBA: Mondtam a többi 4 srácnak hogy maradjanak ott amíg egyikükkel visszaszaladok az emelkedő tetejéig. Ott kellett volna visszafordulni. habár az út van vagy 2,5 km odaértünk a nagy hó ellenére is kb 15 perc alatt. Mondtam a két srácnak hogy gyerünk szedjék össze magukat, az emelkedő legnehezebb részén túl vannak már. El is indultunk vissza a Dosnya-nyereg felé, szép lassan, már-már cammogva. Kb. egy óra alatt oda is értünk. Ekkor lehetett negyed 3 körül. 3. NAGY HIBA: Itt lett volna az utolsó lehetőség hogy visszaforduljunk, de nem tettük, s ez valóban az én hibám volt.
Elindultunk tehát Magosfa felé a helyenként lábszárközépig érő hóban, a nagy hidegben. Egyikünk félliteres ásványvizes palackjában majdnem teljesen megfagyott a víz, lehetett vagy minusz 10-12 fok legalább. Lassan haladtunk és három óra körül a köd is kezdett leszállni. Ekkor rossz gondolataim támadtak, de úgy gondoltam hogy (mivel kettőnknél is volt lámpa) ha Csóványosra felérünk onnan már simán lejövünk majd. (Ugye a térképen Dosnya-nyereg-Csóványos útvonal kb 3 km, nyáron lehet hogy 45 perc, de a körülményeket nem vettem figyelembe) Kb 3:45re szinte teljesen leszállt a köd és majdnem teljesen sötét is lett. Ekkor egyikünk észrevette a várak a Börzsönyben mozgalom tábláját, ekkor tudtam, Magosfán vagyunk, ekkorra azonban majdnem fél 5 volt és mi fent voltunk 916 m-en -10-12 fokban teljes ködben 40 centis hóban, légvonalban is kb. 7 km-re a legközelebbi településtől. A helyzet cseppet se volt túl rózsás, annak ellenére hogy a Rózsás-völgytől mindössze néhányszáz méterre voltunk.) Amikor próbáltunk továbbindulni a sötétben nem találtuk meg a zöld jelzést. Próbáltunk lábnyomokat követni, de mint később kiderült azok nem lábnyomok voltak... Ekkor egyesek bepánikoltak, míg 2-3an a logikus lehetőségeket fontolgattuk. Egyikünk mobilján volt térerő, s sikerült a 112-t hívni, akik értesítették a váci kapitányságot, ők pedig szóltak Csetneki János főtörzsőrmesternek (Neki külön köszönet mégegyszer) aki Kemencéről elindult a Zöld jelzésen utánunk.
Egyesek azt híresztelték a túra után hogy eltévedtünk, ez azonban nem igaz, egy percig se volt olyan hogy ne tudtam volna merre vagyunk, egyszerűen csak ránksötétedett. Fogtuk a zseblámpáinkat és elindultunk vissza a hóban. 1 jó példa arra hogy mennyit változik a helyzet sötétben: a többiek rá se ismertek arra a helyre ahol ültek majdnem 1,5 órán keresztül, amíg én visszaszaladtam a lemaradt srácokért. A Dosnya-nyeregnél már telefonkapcsolatban voltunk Csetneki úrral, aki jelezte hogy közeledik felénk, egész visszaereszkedtünk Magosfáról olyan kb 650 méterig amikor megpillantottuk "megmentőnk" lámpájának fényét. Egyesek üdvrivalgással köszöntötték, de meg kell mondanom énnekem is nagy kő esett le a szívemről. Ez lehetett olyan este 6:30 tájban. Innen lefelé is hosszú volt az út, kb 9 órára értünk le a panzióhoz, s onnan még egy óra volt a Kőrózsa panzióig (nekik is köszönöt hogy éjszakára biztosítottak nekünk helyet). Másnap ki-ki autóval vagy vonattal hazajutott, de az biztos hogy ak iott volt az sose felejti ezt a túrát.
A túra tanulságai: 1. Télen ne indulj nehéz túrára sok olyan emberrel aki nem gyakorlott túrázó! 2. Mindig tudd mikor kell visszafordulni, még ha a büszkeséged azt is mondja, hogy előre, nemigaz, hogy ez a hegy kifog rajtam! 3. Ne menj olyan helyre másokkal ahol még te se voltál előtte. (Azóta azonban 15× voltam a Csóványoson) 4. Télen minden máshogy néz ki mint nyáron!!!
Furcsa de igazán ekkor szerettem meg a Börzsönyt. (Talán azért mert nem gondoltam volna hogy van ilyen hegység Magyarországon ahol ez megtörténhet.)(nincs még egy ilyen az biztos)..most már második éve csak a Börzsönybe járok túrázni, egyes részeit térkép nélkül is ismerem, sokszor nem hogy nem jelölt hanem nem is jelöletlen úton megyek. Csak úgy bele a vakvilágba, de azért mindig tudva merre vagyok nagyjából. Néha-néha jó egyedül túrázni is, hisz ilyenkor az ember csak magáért felel, s saját tempójában mehet.
Hihetetlen hogy aznap ezek szerint nem csak mi jártunk így...de a lényeg hogy mindenki jól van, s épségben hazatért.
Azóta csinbáltam a többieknek legalább 30 túrát, még télen is. Hibáiból tanul az ember. Igaz hogy sokkal rosszabbul is végződhetett volna a túra de azért nem olyan rosszul mint egyesek ott akkor gondolták. Egy kis mozgással kizárt hogy bárki is megfagyott volna. Azért örülök hogy szerencsénk is volt és jól alakultak a dolgok. Olyan nap ez ami így 1 nap híján kereken 4 évvel később is élénken él az ember emlékei közt.
Igen sok kapitális hibát elkövettem akkor, de azóta sztem a kelleténél is óvatosabb vagyok, de ez talán nem csoda:D
Szóval mint elôbb is írtam, a Várdomb tengerszint feletti magasságánál alacsonyabb csúcsokat nem vettünk bele a mozgalomba és tulajdonképpen nem megye hanem tájegység legmagasabb pontokat szemeltünk ki. Viszont az egy jó ötlet : Magyarország megyéinek legmagasabb pontjai túramozgalom.
Ôszintén szólva nem gondoltunk rá. Volt egy bizonyos tengerszint-feletti magasság - a Várdomb a Zalában - ami alá már "nem akartunk menni". Ugyanígy a tájegységeket sem bontottuk le teljesen és nem is minden tájegységet vettünk bele (pl Galyaság, Upponyi hegység,stb), mert akkor a 30 pontból akár 60 sôt több is lehetett volna. Olyan pontokat kerestünk, amelyek frekventáltabb helyeken vannak, és ismertebbek. (De lehet hogy késôbb csinálunk egy hasonlót a kevésbé ismert csúcsokkal)
A nagyobb tájegységek közül kimaradt az Aggteleki karszt és a Villányi hegység, ugyanis ezek legmagasabb pontjai (Fertôs-tetô, Szársomlyó) csak engedéllyel látogathatóak mivel fokozottan védett területen vannak.
Hmmm, vajon a megyénk legmagasabb pontja, ahonnan a legszebb kilátás tárúl a Balatonra és a Balatonfelvidékre ahol kopjafa jelzi, hogy a Somogy-csúcsán áll a vándor nem fért volna bele?
