Keresés

Részletes keresés

villma Creative Commons License 2001.08.05 0 0 topiknyitó
Az egészségügyi minisztert ne kérdezzük, elégszer körbemagyarázta már az ügyet, megpróbálta
beadni az állampolgároknak a cuclit, hogy a betegek érdekében teszi tönkre a gyógyszerészeket,
s hozza lehetetlen helyzetbe az egész gyógyszerellátást.
Azt mondja "egyensúlyt akar teremteni az egészségügyben", merthogy a kórházak lepusztultak,
a gyógyszertárak pedig "patika-tiszták" és csinosak, és állítólag a gyógyszerészeknek jól
megy a soruk. Vegyünk el hát a patikáktól néhány
milliárdot ! - Jött a nagy ötlettel Mikola Miniszter úr és konok elszántsággal, mutatós gőggel beteljesítette akaratát. Egyik-másik patika
"beledöglik" majd, a többiek meg valahogy átvegetálják az elkövetkezendő másfél évet, ha van
annyi tartalékuk, hogy zsebből pótolják a veszteséget.
A gyógyszerészek tiltakoztak, demonstráltak, s ez
a kétségbeesett ellenállás ( naná megélhetésük,
létezésük alapjait húzták ki a lábuk alól, ez
konkrét számadatokkal bizonyítható ) presztizs-háborúra sarkalta a minisztert. Helyből neki lett
igaza, mert ahogy Ő nem ért a gyógyszerállátás
s a gyógyszertárak működésének belső kérdéseihez,
úgy a köznép sem ért hozzá, s így könnyen elhiszi
a hangzatosan megfogalmazott, ám ugyancsak felszínes érveket.
A BETEG ( akinek érdekeire hivatkozik a miniszter)
hamarosan észre fogja venni, hogy át lett verve,
s talán arra is rájön, hogy "gyógyszerésze"
nem tud már annyit tenni érte mint eddig, hiszen csökkentenie kell a dolgozói létszámot, pénzhiányában nem tud készletezni drága gyógyszereket, arra meg főként nem vállalkozhat,
hogy a családi orvos receptjeit felülbírálva, valamely olcsóbb gyógyszert javasoljon.
Mit szól majd a Beteg, ha évek óta szedett és
bevált gyógyszere helyett egy másikat javasol
a patikus, mondván, hogy az olcsóbb.

És mit szólna a kis (közép, vagy akár nagy)vállalkozó ha a hatalom ( onnan föntről) befagyasztaná az árrést, mondván az ország érdeke
azt kívánja, hogy másfél évig ne keressél, ne
legyen nyereséged. Ügyeskedjél, erőlködjél, hogy
vállalkozásod legalább nulla-szaldós legyen, s ha
erre sem vagy képes, hát bezárhatod a "boltot" vagy esetleg aladhatod valamely külföldi nagytőkésnek, akinek van annyi pénze, hogy kiböjtölje ezt a másfél évet.

Ez ám a vállalkozásbarát kormány! Kerüljön csak a
patikák hálózata is a külföldi nagytőke kezébe s a
gyószerészek legyenek idegen milliárdosok kiszolgálói. Azok erősebbek lesznek mint a magyar
patikusok, őket nem lehet majd ilyen módon megalázni, semmibe venni, eltaposni, mert a pénz
beszél, a kutya ugat.
Nem vigasz, de azért kicsit rövidül az államkassza is mert nulla nyereség után
a nyereségadó is nulla:-)

Végeztett e számításokat az "okos" Miniszter Úr arra vonatkozólag, hogy intézkedése nyomán mekkora
lesz az adókiesés ?

Periférikus témának tűnik amit leírtam? Nem hiszem
Politikai kérdés ez, ha nem is a csipp-csupp
személyes ügyek közül való.

Torgyán tönrevágta a mezőgazdaságot, Mikola Miniszter Úr most adott megroggyantó ütést a
gyógyszerállátásnak ( ami pedig az európai szinvonal fölött működött ez ideig ) s ha ebben a pillanatban ez nem is látszik nagy ügynek, késöbb
bebizonyosodik, hogy kenyér és gyógyszer egyaránt
fontos egy ország életében.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!