Egyébként a táncolásra használatos specializált szavakat lehet találni a magyar nyelvben, mint pl. a lejt, a rop, a sírül ~ sérül
Ohh, köszönöm, a "sírül" itt motoszkált a fejemben, csak nem jött ki. (És igen, Sarkel-a megjegyzése jogos, a csárdás annyiban nem jó példa, hogy késői.)
Nem lennék meglepve, ha ez a román serba ’(meg)ünnepel’ szó honosodása lenne. Ez pedig a latin servare ’szolgál’ származéka.
Hmm...
Én világéletemben evidenciának vettem, hogy a szerb népnév van a szerba elnevezés mögött. A moldvai táncok jelentős része a (vélelmezett...) származási helyről van elnevezve. A zene, tánc pedig nagyon közel áll pl. a čačaki kólóhoz. (čačaki szerb, havasalföldi román, moldvai csángó).
Tény, hogy az elnevezés centruma a román(-aromán) nyelvterülethez köthető, bár tánc a Balkántól Besszarábiáig - sőt, az askenázi zsidó közvetítéssel Európán kívül is - elterjedt.
Amúgy a román alak sârba.
A ógörögben χορεύειν (khoreuein) volt az ide tartozó ige (már amennyire én tudok ógörögül) ’kar-, körtáncot jár; körtáncban részt vesz, kórus tagja; (általában) táncol; foglalkozik valamivel, jártas valamiben’ jelentéssel. Ennek újkori használatához vö. kórus, koreográfia.
Akkor ennek a rokona a mai khorósz elnevezés, illetve a moldvai táncok másik nagy csoportja, a hóra is?
Az irodalom szerint ez az azonos jelentésű kései latin ballare ige származéka. Ez utóbbit egyesek a görög βάλλειν (ballein) ’dob, vet, ejt, hullat’, mások a szintén görög πάλλειν (pallein) ’meglendít, megcsóvál; ráz; ugrál, ugrándozik; lendül, mozog’ ige átvételét sejtik.
A ógörögben χορεύειν (khoreuein) volt az ide tartozó ige (már amennyire én tudok ógörögül) ’kar-, körtáncot jár; körtáncban részt vesz, kórus tagja; (általában) táncol; foglalkozik valamivel, jártas valamiben’ jelentéssel. Ennek újkori használatához vö. kórus, koreográfia.
[vrobee] > A tánc egy szvsz. viszonylag modern összefoglaló név a tevékenységre. Könnyen el tudom képzelni, hogy korábban a nép körében egyszerűen nem így használták
Ez az én véleményem is. Egyébként a táncolásra használatos specializált szavakat lehet találni a magyar nyelvben, mint pl. a lejt, a rop, a sírül ~ sérül. Ami jelzi, hogy a mozgásformára volt szó, csak a mai értelemben vett fogalomra nem.
[Sarkel-a] > a tánc a közösségeknek fontos megnyilvánulása, minden időkben fontos szerepe volt különféle élethelyzetekben.
Ezeknek az élethelyzeteknek volt nevük. Pl. a sámán révül, de ezen belül a részcselekvéseket, így a táncot is bízvást meg lehetett nevezni, de nem különültek el az alaprítustól. Így a különböző rítusok mozgás- (tánc-) elemei sem kapcsolódtak össze feltétlenül „vertikálisan”. Ezért nem szükségszerű, hogy a tánc fogalma kialakuljon egy kultúrában még akkor sem, ha ez a mozgásforma elő is fordult. Ha pedig nincs önálló fogalom, akkor nincs mit megnevezni.
A tánc, ahogy ma ismerjük, önálló megnyilvánulásként bízvást csak az újabb korok fejleménye. Ezt egyébként jól szemlélteti a tánc szó története. Ez a lovagkorban vette fel ezt a jelentését a francia nyelvben mint danc(i)er ’táncol’. Ennek vélt előzménye, az ófrank, ófelnémet stb. dansōn ige még ’húz, ránt; von(akodik); kinyújt’ jelentésű volt.
Ilyen értelemben a táncot tehát a középkori francia udvar találta fel, és exportálta Európa többi részébe. Ott is előbb a felsőbb rétegekbe, majd onnan terjedt az alsóbb osztályokhoz, ahogy sok más népszokás eredete is ilyen. Ezt is csak azt tette lehetővé, hogy az életkörülmények javultak annyira, hogy egyáltalán lett a plebsznek „szabadideje”, amit betölthetett szórakozással, jelen esetben funkciótlan (értsd: az önfenntartástól és a rítusoktól elválaszott) tánccal.
Egyébként a rómaiak sem ismerték a táncolást, táncot mint önálló fogalmat. A szó, amit a latinban használtak erre, a saltare, saltatio, eredetileg ’ugrál’, ’ugrálás’ jelentésű volt, és ezt a primer értelmét megtartotta, olyannyira, hogy az újlatin nyelvekbe is ez öröklődött át, nem a ’tánc(ol)’. Ebből a fenti tanulságot is megerősíthetjük: az elit által használt klasszikus latin ismerte csak a ’tánco(ol)’ fogalmat, a plebsz által használt vulgáris latin, amelyből az újlatin nyelvek lettek, nem. Az alsóbb osztályok tehát ott sem táncoltak.
A jonh elsődleges jelentése a TESZ szerint: szív. Még jelenthet egyéb belső szerveket, hasat, gyomrot...
Az Ómagyar Mária Siralom szövegében szerepel ez a szó, többször is és itt egyértelműen a szív helyett. A 4. versszakban többször, de később is megjelenik ez a szó. De biztos hogy már sok évszázada nincs használatban a köznyelvben.
Igen, a magyar tájnyelvek nem térnek el annyira egymástól, szerintem egy kis odafigyeléssel simán megértik egymást.
A csángó talán más dolog, én egyszer hallgattam egy csángó férfit - magyarul - beszélni, de egy kukkot sem értettem belőle.
A csárdás szerintem nem olyan régi keletű tánc, úgy olvastam, hogy a 18. századi verbunkosból alakult.
De a szó - csárdás - biztos a csárda szóból alakult, a mulatozás, mulatság pedig az idő múlatásának fejleménye. Persze nem biztos.
Hát lehet, hogy én vagyok műveletlen, de nem tudom, mi az a jonh (és nem is tudok normálisan rákeresni a John miatt). A mony szót ismerem úgy, hogy már idősebb gyerekként tanultam - az egy nyelvjárási szó, ilyenből rengeteg van minden nyelvben, és a jellemzőjük, hogy az anyanyelvi beszélőknek csak egy része ismeri. (A magyarban szerintem relatíve kevés nyelvjárási szó lehet, mert a moldvai csángó dialektusokat leszámítva nincsenek erős nyelvjárások - szemben mondjuk a számtalan, nagy súlyú nyelvjárásból álló spanyollal).
A tánc egy szvsz. viszonylag modern összefoglaló név a tevékenységre. Könnyen el tudom képzelni, hogy korábban a nép körében egyszerűen nem így használták, hanem mulatoztak, vagy pl. csárdást jártak (és ahol/amíg az uralkodó táncfajta, addig ez gyakorlatilag szinoním a táncolással), ahogy a csángó ma is szerbát járhat a lakodalomban (de persze ma már mehet diszkóba is :).
Hát ez az, még nem bukkantak a tájnyelvekben sem nyomára, pedig a tánc a közösségeknek fontos megnyilvánulása, minden időkben fontos szerepe volt különféle élethelyzetekben.
Más. Szerintem a nyelvek alapszavai közé tartoznak a színek is. Ugyan nekem csak egy viszonylag régi kiadású TESZ-em, van, ebben a fekete és fehér szavak ismeretlen eredetűek, más nyelvekben ezekhez hasonló szavak nincsenek. A török kara (fekete) szó előfordul Magyarországon mint helységnév (pl.: Jászkarajenő) és vezetéknévként, gondolom összefüggésben van a Karakas névvel is, de a magyar nyelvben - fekete - színjelölésként nem használtuk sosem. Vajon honnan származhat ez a szó? Van ötletetek?
A másik a fehér vagy régiesebb alakjában a fejér, ami szintén rokontalan szónak tűnik. Pedig én (amúgy abszolut laikusként) úgy gondolom, hogy mind a két színt jelző szavunk a nyelvünkben régóta megvan és nem vettük át helyette más (pl.: török) nyelvből az azonos jelentésű szót, pedig ismert volt.
Pl. a kék szín szava egyértelműen a török nyelvből származik...
Igen, ennél a szónál nagy az összhang, úgy látszik ez a szó - tánc - az indoeurópai nyelvek többségében elterjedt, használatossá vált, csak azon csodálkozom, hogy a magyar nyelvből is teljesen kiszorította a saját szót. Pedig a nyelvünkben megmaradtak olyan már nem használatos szavak, amiknek más szó vette át a szerepét, pl: mony, jonh, ...
Érdekes hogy sem régi dalainkban, meséinkben, semmilyen írott vagy íratlan forrásban nincs nyoma, sem a nyelvileg és kulturálisan elszigetelt népcsoportokban (pl.: csángók) nem maradt semmi adat arra vonatkozóan, hogy őseink milyen szót használhattak erre a tevékenységre.
Ha eleinknél volt(ak) valamiféle táncszerű szórakozási forma('k), akkor biztos volt(ak) elnevezése(ik) is. Csakhogy az idők során a ma használt 'tánc' hangalak kiszorította. Nem lehet kizárni, hogy a korábban használt hangalak folyománya még most is megtalálható a nyelvünkben - ha máshol nem, valamely tájnyelvben - más, de mindenképpen hasonló jelentéskörrel. De véleményem szerint ez olyan eset, hogy nagyon nehéz tudatosan kinyomozni, inkább véletlenül rábukkanni lehet.
A tánc erősen vándorszónak tűnik, tehát a nyugati nyelvek nagy részében is hasonló a helyzet, mint a magyarban: Az európai nyelvek szinte mindegyikébe az ófranciából került a szó (elég csak végigpörgetni a wikipédiát - jelentősebb kivétel a szláv nyelvek egy része). Egész biztosan volt a ritmikus mozgásra korábban is szó, a tippem, hogy a "nyugati típusú" tánc más társadalmi események keretében fordult elő, mint a hagyományos (pl. rituális...) táncok, ezért kulturálisan nem kapcsolódott a kettő, hanem az új hozta magával a nevét.
Ezt valamennyire megerősíti a fenti link is, amelyik a orosz példáján mutatja be, hogy némely nyelvben a korábbi szó fennmaradt "néptánc" értelemben.
Hú, nagyon érdekes olvasni a fejtegetéseiteket... sokat lehet belőlük tanulni.
Az én problémám: a - tánc - szó. Az eredte nyilván nyugati, német és angol szavak rokona, de lehetett-e olyan magyar szó, ami ennek a megfelelője ? A magyar nyelv nagyon gazdag a mindenféle mozgások kifejezésére, de a táncra nincs szavunk, csak ez a nyugati népektől átvett szó. Pedig maga a tánc mint tevékenység, nagyon fontos minden kultúrában és igen ősi is, talán ősibb mint maga a beszéd.
A török „khurudzs” alakon eleve látszik, hogy nem modern forrásból való, ugyanis manapság nem szokás így átírni a szavakat. Ráadásul a kh- kezdet eleve gyanús, hogy milyen hang lehet ez, mert a törökben nincs hehezetes hang.
Itt megbizonyosodhatunk, hogy az érintett oszmán-török szó írása (akkor még) arab betűkkel: خُرُوج . Eszerint az ejtés [xuru:dʒ], mai török helyesírással ez huruc lenne. Az rögtön látszik, hogy a Pallas cikkszerzője némileg csúsztatott, ugyanis a francia insurgé ’lázadó, felkelő, insurgens’ mellett nem „khouroudj”, hanem „erbābi khouroudj”, azaz a kérdéses szót megelőzi (az ezaféval kötött) erbâb (a mai nyelvben erbap) ’mester, szakértő’ szó. Tehát a szavunk önmagában nem jelenthet személyt. — Az érintett szó alakjáról egyébként sejthető, hogy arab eredetű, és valóban az. A modern arab szótáraimban a خُرُوج (ḫurûǧ) szót ’kimenés, eltávozás, kimenetel; kijárat’ jelentésű.
A szemantikai problémán (tudniillik a kérdéses szó nem személyt jelöl) túlmenően fonetikai gond is akad: az ugyanebből a خرج ’kimegy; kivesz’ gyökből származó arab جَرَاج (ḫarâǧ) ’adó’ szó az oszmánon (valamint esetleg a szerb-horváton) keresztül harács alakban került a magyarba. Így a szóban forgó szónak *hurucs ~ *hurúcs formában kellett volna honosodnia, nem kuruc-ként. Ha még a [x] hang a magyarban k-val is helyettesítődhet – de mint láttuk, az oszmán jövevényszavak esetén nem – a [tʃ] helyetti [ts] teljesen indokolatlan.
Ez tehát egy XIX. sz.-i, nem túl átgondolt etimológiai kísérlet volt, amelyet a mai etimológiai irodalom még cáfolandóként sem tart számon. — A mai irodalom a kuruc szót bizonytalan eredetűnek sorolja be, amelyik talán belső fejlemény. Ugyanakkor azt is megjegyzik emellett, hogy esetleg összefügg a magyarországi latin cruciatus ’keresztes (katona)’ szóval.
Új kérdés. A mai nol.hu lapon egy politikai cikk a kuruc szó eredetét töröknek mondja: khurudzs. Én ezt edddig nem hallottam, és úgy tudtam,a kuruc a latin crux (kereszt > keresztes)-ből jön. Az Értelmező Szótár is latint ad meg, kérdőjellel. Új kutatások? Avagy régi néphagyomány?
Ez a népetimológia egy példája, bár ebben az esetben ez „irányított”. Az angol etimológiai irodalom a XIV. sz. elejéről adatolja a bacon szót. Ott ófrancia eredetű, mint az angol szókincs jelentős része a normann hódítás óta. A franciában a bacon szót már a XII–XIII. sz.-i szóanyagot feldolgozó szótárak is ismerik, pl.: http://books.google.fr/books?id=YZwFAAAAQAAJ&hl=hu&pg=PA29#v=onepage&q=bacon&f=false
A franciában a szó germán (frank) jövevény, ahogy ez sem ritkaság: a *bakkō ’háttal kapcsolatos dolog; háta húsa, hátszín, karaj; hátszalonna’ szó újlatinosodása. Ez az alapszó megmaradt pl. a német Bache ’sonka’, ill. vadásznyelvi ’vademse, göbe’, illetve a régi holland bake ’oldalszalonna, sonka’ szóban. Ez pedig az ógermán *baką ’hát’ szó származéka, amely az angol back, svéd bak stb. szóban maradt fent. Ide vonható a német Backe is annak ’far(pofa)’ jelentésén keresztül, csak a Bache alakkal ellentétben ez északibb nyelvjárásból származott át a köznyelvbe.
A népszerű népetimológiás magyarázat is csak a XVII–XVIII. sz.-ra tenné az Angliába irányuló magyar sertésexportot, és ezáltal a vélelmezett szóátvételt. De látható, hogy a szó az ófranciában már legkésőbb a XIII. sz.-ban írásban is megvolt (de egyébként vélhetően korábban is). Miközben magának a hegységnek a neve is csak a XII. sz. végén jelenik meg egyáltalán Kiss Lajos szerint, akkor is még első szótagi o-val: 1180. k. Bokon. Tehát a feltételezett szóátvétel az angollal nem is történhetett meg, de az ófranciát is fonetikai és időrendi problémák zárják ki.
Igen, ezt tartja a kurrens irodalom ámbár csak "valószínűleg" minősítéssel, illetve közvetítőnek a sportnyelvet vélik. Ugyanakkor némileg korábbról (1896) ismert a bunyu 'koki, barack a fejre' szó. Ha a kettő hasonlóságát nem csak a véletlen okozza, akkor az olasz etimológia még sem állja meg a helyét.
A hirig-ről eszembe jut a köznyelvbe került (vagy nem került? ezt nehéz eldönteni) bunyó. Egy régebbi szótárban eredete ismeretlen, egy újabb szerint az 1. világháború után olasz hadifogságból hazatért katonák terjesztették el az olasz pugno! (ököl, ökölharc) nyomán.
