Az a belső kerék nem 30 fokban elfordult, hanem gyakorlatilag kiesett az is, csak nem gurult el, mert a kerékdob megfogta. A külső és a belső kereket ugyanazok a csavarok fogják, és látszik, hogy nem tartják azt sem a csavarok. A kerékagy épnek látszik, ,ár csak az a kérdés, hogy eshetett ki az a 10-12 csavar, ami bent tartja a kereket. Vagy nem húzták meg rendesen, vagy 12 csavar elszakadt egyszerre, egyidőben.
Akkor ezért volt "szuper" helyettesítő busz némi késéssel? :)
Amúgy ugyanez a járat a múlt héten (hétfőn, ha jól emlékszem) is "cserélt" buszt Keszthelyen. Annak meg az ajtaja nyílt ki menet közben egyfolytában. A 15:48-as jött a pécsi táblával, de az már a cserebusz volt (gondolom a "rendes" idejében eljött a későbbi "sima" egerszegi kocsija), az meg majdnem Hévízen állt le (nem pörgött fel a motor, csinálta később is), de aztán sikerült szép lassan beérni.
De engem az is meglepett, hogy a reggeli 7:40-es keszthelyi járaton egy sárga Ikarus 256-os volt. Egy ideje nem mentem ezzel a járattal, korábban Setrákhoz szoktam :). Meglepően jól ment, igaz kicsit besüvített a szél, meg csöpögött a víz a tetőből több helyen... :|
Azt hiszem, a mai nap ritka eseménynek lehettem sokadmagammal szenvedő alanya, ugyanis a Pécsről Zalaegerszegre 11:00 órakor közlekedő ÉNYKK-s (ex-Zalás) JKM-774-nek a 67-es úton ebben az ívben (https://www.google.hu/maps/@46.134185,17.8186215,3a,75y,15.37h,70.37t/data=!3m6!1e1!3m4!1sWwdqDX0OwFrbxXIHJxsN3A!2e0!7i13312!8i6656) elrepült - szó szerint, nem túlzok - a bal hátsó dupla kerekének a külső kereke, a belső kereke pedig kb. 30 fokban elfordult. Pont a bal hátsó kerék felett ültem, csak egy hatalmas reccsenést lehetett hallani, onnan még továbbment a busz 50 métert, majd pont az ív előtt pár méterre ismét egy hatalmas reccsenés és a kerék már a szemközti bozótosban landolt.
A sofőr rutinosságának és a szembe közlekedő autók hiányának köszönhetően senki nem sérült meg, az, hogy mi történhetett volna szerintem hagyjuk a bulvárra. Utoljára ilyenről évekkel ezelőtt Dömsöd környékén hallottam, amikor egy KWA-s Volánbuszos MAN-nek szállt el a hátsó kereke.
Képeket mobiltelefonnal készítettem.
Ha csak nekem volt szokatlan az ilyen eset, akkor bocsánat a hozzászólás-pazarlásért.
Minden nap reggel 5:00-kor indul, a Balaton északi partján Budapestre.
Hétfőtől péntekig a kéfordulós Zeg-Bp fordán van, így 11:00-kor indul visza Egerszegre, 13:55-kör érkezik. 14:40-kor indul a második körre Budapestre, 17:35-kor érkezik. 19:00kor indul Egerszegre (Keszthely-Hévizen át), 22:15-kor érkezik.
Szombaton a Lenti üzem fordul kettőt, úgyhogy aznap a 11:00 helyett a 13:00-kor induló járaton van, 15:55-kor érkezik Egerszegre.
Vasárnap a Volánbusz végzi a 11:00-es já.ratot, ezért a 15:00-ös járaton van, 17:55-kor érkezik. Viszont a 19:00-es Zeg-Bp járaton még egy kört tesz a fővárosba. 23:00 kor járatban, vagy rezsimnetben jön haza.
A hét valamelyik napján szerintem csere van az LRT-vel, mert ki van véve szemlére, vagy karbantartásra, de a hét minimum 5 napján kettőt fordul szóval gyűlik rendesen a km :)