egy próbát megér szerintem :-) én teljesen tünetmentes lettem kétszer is, el sem hittem. Bár én nem szedtem semmi gyógyszert - ahogy itt olvasom, mások igen -, nálam egyedül góckutatás volt. Ha most majd rendbe rakom a lábaim, és újra full járóképes leszek, egy kúrát biztosan végigcsinálok. Mennyi nyomorúsága van az embernek, ugye ?
Én jártam évekig Tomesa-ba. Nagyon jó volt. Először gyógyszer nélkül, aztán Neotigasonnal együtt. A hatás nem maradt el. Kb. 2 hónap alatt teljesen tünetmentes lettem. A neotigason mellékhatásai elviselhetők voltak kis odafigyeléssel. Annyit megért, hogy tünetmentes legyek.
Most nemtudok Tomesaba járni, mert elköltöztem.
Marad az otthoni próbálkozás, persze a szabályokat betartva.
Korábban a kezemen keletkezett berepedésekre az SZTK-ban biotrom fényt adtak (10 alkalom) és a kezem rendbe jött. A további PS-re, ami nem berepedés, a tenger és a nap, ami teljesen eltüntette. Maradtak foltok, de pakk nem, csak a fedett területeken, picit. Kb. másfél hónap kellett, hogy újra megjelenjenek, erre próbálkozunk most a szteroiddal (Trexan), orvosi/labor ellenőrzés mellett. Mellékhatás lehet, de nem jellemző, állítólag és használ -másoknak. Remélek.
Az én bőrtudorom a protokoll szerinti góckutatást "rendelte el", vagyis fogász, torok és prosztata (édes a nő, -jó barátom egyébként- megvigasztalt, " mit akarsz, ez a kupiban külön fizetős extra..." és röhögött rajtam).
A krémeket ő is felírja, meg létezik a Dr.Michaels krém, most Ausztriában gyártják legújabban. Ezeken csak mosolyog, "hiába kened, nem ér semmit". Pedig a Dr.M. nekem jó, csak nem lehet megfinanszírozni folyamatosan olyan drága). Szóval először Trexan tablettában és ha bírja a májam, injekcióban. Állítólag rendkívül hatásos, jók a tapasztalatok. Ideje lenne, mert nagyon régen megvan a PS és az utóbbi időben erősödött, de nagyon...
Voltam most egy újabb bőrgyógyásznál én is... (már számolni sem tudom hánynál jártam... :)), ő azt mondta az ezüst kolloidra, hogy több a májkárosító hatása, mint, hogy bármiféle javulás előforduljon a psoriban, úgyhogy nem ajánlotta. Felírta ezt a Uriage kératosane 15 testápoló tejet, hogy ezzel kenegessem magam + elosalic.
Rajtam most szeptemberben burjánzott el nagyon. Meg is ijedtem kicsit. :/ Megcsináltattam ezt az ételintolerancia vizsgálatot, (Eddig is így étkeztem, nem tudom miért lett volna most ettől rosszabb) és megpróbálom betartani a diétát. De nem tudom, lesz-e javulás...
A FÉNY-FÜRDŐ magyarországi centrumaiban mindenki számára elérhető a szinkron fény-fürdő kezelés, mely mesterséges úton, a holt-tengerihez hasonló körülményeket teremt.
A kezelés a holt-tengeri sós vízben való fürdés közben speciális UV lámpával hozza létre a természetes napsugárzás gyógyításban hasznos komponensét.
A magyarországi FÉNY-FÜRDŐ Bőrgyógyászati Centrumok címei a következők:
Medic Group Kft Bőrgyógyászati Rendelők
H-1015 Budapest, Hattyú u. 14. IV. em. (Hattyú Ház) Telefon: 06-30-277-92-77
Rendelési idő: H. Sz. P. 7-16 óráig K. Cs. 7-19 óráig
H-7624 Pécs, Őz u. 5 Telefon: (72) 504-092
H-9028 Győr, Szent Imre u. 66. Telefon: (96) 414-922
Oliva MED Bőrgyógyászat
H-4032 Debrecen, Lehel u. 22 (5-6.rendelők) Telefon: (30) 6360793
További kérdéseire a felsorolt telefonszámok bármelyikén, awww.pikkelysomorkezeles.huhonlapon, illetve alapítványunkban kaphat felvilágosítást.
Szia, köszi a választ. Metformin tartalmú tabl. (Meforal név alatt forgalmazzák) nekem is 2.tip. diabeteszben adták. Egy hét alatt 11 felettiről 6,1-7,2 (előtte, utána) értékre ment le, igaz már két hónapja visszatértem az egészséges fajtájú és mennyiségű táplálkozáshoz. Vagyis diéta. Persze ha bekanyarodtunk erre az útra, nem épp önként, de jött a baj 16 felett :-) akkor most már folytatni kell.
Sajnos Debrecen nekem kb. 2 ó/200 km távolság.
Különben a kérdésem a Trexan-ra vonatkozott, amivel a PS "elleni" kúrát most kezdtem, és az eredményességéről és a mellékhatásokról gyűjtenék tapasztalatot, akinek van.
hát igen, nem egyszerű oda jutni, az tény :-) A bőrgyógyászokról meg annyit, hogy én x év után kerültem egy olyanhoz sz SZTK-ban, akinél még soha nem jártam, és az volt az első kérdése, próbáltam-e már a Tomesa klinikát. Fene se tudja, a többi miért nem hallott/tudott róla.
Kedves hul..a METFORMIN-t több, mint 2 évtizede szedem, és mint írtam, személyes ismerősöm is akad, aki eligazít a 2-tipusú cukorbetegség kezelésében..
Lehet, h újdonságnak számít, de csökkenti az inzulin rezisztenciát is, tehát olyan betegek is átállhatnak a metformin szedésre, akiknek eddig injekcióban adták az inzulint..nincs információm arra vonatkozóan, h a metformin gyógyítja (tünetmentesíti) a PS-t..én több, mint 2 évtizede szedem ezt a gyógyszert..
Köszi.Majd rákérdezek a bőrgyógyászaton.Azt nem értem,hogy az egyik miért tud mást mint a másik.Nem egy egyetemre jártak ezek? Olvastam lejjebb,hogy csak hétköznap 3-ig van nyitva,akkor viszont ki kell lépnem a melóhelyről :)Tényleg messze van.
az azért túlzás, ugyan úgy bőrgyógyász néz meg :-))) Én is évekig kenegettem csodábbnál csodább lószarokkal a bőröm, semmi nem hatott, de a fény+fürdő kombó szerintem nagyon jó. www.tomesa.hu , nézd meg, ha gondolod. (Egyébként 25 alkalmat áll a TB)
A Metmorfin cukrosoknak adandó gyógyszer, csökkenti a szénhidrát felszívódást, diétával együtt hatásosan segít a megemelkedett cukorszint levitelében. Nem tudok a pszoriázisra vonatkozó hatásáról, bőrgyogyesz nem mondott ilyesmit erről. Honnan ez az info?
Viszont sajnos eléggé makacs a pikkelysömör rajtam, eddig ami jót tett, az a tenger melletti tartózkodás, a víz és a nap. Fantasztikusan jó hatása van rám. Az idén is remekül visszahúzódott, de kb. másfél hónap múlva jön vissza. Rászántam magam, hallgatok a bőrgyógyász szakemberre... Most elkezdjük a Trexan tablettával a kúrát. Igen erős gyógyszer, rengeteg mellékhatás lehet, folyamatosan ellenőrizni kell a májfunkciót. Ezen kívül vagy bírja a gyomor vagy nem. Erre vonatkozna a kérdésem, van-e valakinek tapasztalata, kérem ossza meg!
Na végigjártam a 20 alkalmat a fényben.Nem történt semmi.Megkérdeztem,hogy kenhetem-e magamra a lejárt kenőcsöt.Azt mondta az asszisztens néni,hogy nyugodtan.Nem tudja az a kenőcs,hogy meg kell romlania.Állítólag valami uniós szabály miatt kell ráírni a lejárati dátumot a patikába.Mondtam nekik,hogy nemsokára újra jelentkezem,addig találjanak ki valami mást :)
Sziasztok! Lavylites (Lavyl) termékeket próbálta már valaki? Van valamilyen tapasztalat? Én múlt héten kezdtem el használni, 3 éve van psoriatica arthritis-em, elég drága cuccos, de hátha! :)
Debrecenben közeli ismerősöm Dr V. Viktória osztályvezető főorvos (belgyógyász és diabetológus)..egyéni beszélgetés kapcsán említette, h a metformin egy olyan gyógyszer, amit minden felnőttnek szednie kellene, mert a terápiás használata mellett csökkenti a rák kialakulásának kockázatát is..a PS pedig unoka testvére a ráknak: fokozott sejtszaporulat, és egyes esetekben ellene a rák gyógyszerét (is) alkalmazzák, pl. az MTX-et..
Viszont. Mintha emlékeznék arra, hogy valahol azt olvastam, hogy a metformin az jó hatású a pikkelysömör esetében. De most nem találok erre utaló egyértelmű írásokat. Rosszul emlékeznék?
Én kívánom, hogy legyen neked igazad ezzel a feltételezéssel, hogy a kiváltó ok megszüntetése a sömör megszűnését is jelenti, de ha így lesz, akkor is tudjad, hogy nem a logika, hanem a szerencse állt melléd.
Mikor épp eszembe jut, sajnos én is el szoktam felejteni... :(
De rendszeresen kell(ene) szedni, és masszívan legalább fél évig, hogy látszon a hatása. Aztán vagy bejön, vagy nem. Sajna 70+ féle sömör létezik, és nem mindegyik ugyanúgy reagál rá..
19 éves fiú vagyok, nyár elején eddzetem ráejtettem a súlyt az egyik körmömre, begyulladt, nem foglalkoztam vele, aztán rá másfél hónapra, kb 10újjamból 7-8an kijött a pikkely sömör, voltam 3 bőrgyógyásznál, és a Debreceni klinikán, felirták az 1, Advantan oldatot, 2, Neolaque oldatott, és a szteroidos krémet, Debrecenbe pedig az Elocom oldatot. Jelenleg nem múlt el, még mindig tart, és nagyon nem tetszik, mert a vendéglátásban szeretnék dolgozni mint pultus, mixer. Ha valaki tudna valamilyen hatásos gyógyszert ,kezelést ajánlani szívesen kipróbálnám.
Hallotam a szegedi lézerezést, de viszont a Debreceni klinikán lebeszéltek róla, hogy csak pénz kidobás.
zoliee81: a sulfurból már vettem, de még huzamosabb ideig nem sikerült szednem. (valahogy nem vagyok az a fajta, aki napi rendszerességgel "gyógyszert" tud szedni) :-)
De most ráállok :-) Te reggel szeded?
ugarbugra: szerencsére azért én ennél sokkal pozitívabban állok a dologhoz, igaz Te az előzményeket nem ismered. (de pár hozzászólásom már volt, abban megtalálható) A lényeg, hogy a Fromilid 500mg felsőlégúti fertőzések elleni antibiotikum első szedésekor (tavaly november) szinte teljesen "eltűntette" a sömiket, amik akkor már rendesen kezdtek kijönni.
Egyébként újra 28 éves koromban jött ki, többszörös tüszős mandulagyulladás után.
Valamint a mandulám jelenleg olyan mint egy karfiol, ami tökéletes táptalaja a baktériumoknak (Streptococcus)
A testszerte szóródó pikkelyek is valószínűleg erre utalnak. Szóval nagy reményekkel megyek majd kés alá :-)
Az otthoni fénykezelésnél szerintem már elavult a "kvarc" lámpa. Ez divat volt a 80-as években. Biztos hatásos, de nagy felületen nem alkalmas a kezelésre és nagyon éget.
Én szeretek haladni a technikával, szóval szerintem csak a narrowband jöhet szóba. Persze ez bazi drága, de nekem még az is lehet, hogy megérné a kényelmet és a tünetmentességet.
Bérlésre esetleg többen össze lehet állni, mert ugye heti 3 alkalom elég, majd fenntartásra 1-2.