Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

Há-gyé Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39374
Én mindenből elsőre mentem át nem volt kellemetlen bukási élményem(E pótvizsga valami 15000 lett volna)!

Sőt E-ből kellemesen meglepődtem amikor megjelent a NŐ vizsgabiztos :)), 35 körüli,kifejezetten jó nő volt és nagyon rendes.Végig beszélgette a vizsgát az oktatóval,és még néha én is bekapcsolódtam.Látszott a csajon hogy nem az a fajta aki buktatásra hajt.Elmondta hogy ő fokozottan figyelte az oldaltávolságokat és a zebrák körüli óvatosságot,és ennyi,őt az sem érdekli hogy 30-asnál 35-el mentem(azért figyelt a duma közben:))).
Előzmény: AFF-645 (39332)
Dargun Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39373
Üdvözletem Uraim!

Nos, ugyan még csak B-s jogsival rendelkezem, én a második (és egyben hibavonal-mentes, sikeres) forgalmi vizsgámon bal hátsó lassú defektet kaptam.
Félre kellett állnom, megnézte az oktatónéni és a vizsgabiztos egyaránt, majd mivel már a vizsgának a felén túl voltunk (és az eredetileg kijelölt vizsgaútvonaltól útépítés okozta dugó miatt eltértünk), a szó szoros értelmében beimádkoztuk a vasat a "célig". Sikerült, mindenesetre azért megrázta a kezemben a kormányt egy kissé.:-)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39372
Egyik ismerősöm a B-t csinálta úgyhogy közbe elintézték az oktató ügyes-bajos üzleti ügyeit.:)
Előzmény: Roadtrain (39371)
Roadtrain Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39371
Én levezettem :o) mondtam ha már kifizettem,vezetek!!Sőt talán többet is mentem mert mindig intéztünk ezt azt a teherautóval :o)
Előzmény: _Gabesz (39369)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39370
Minek is az... ;-)))))
Előzmény: _Gabesz (39369)
_Gabesz Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39369
Sepi,
Na én meg azt hittem, hogy milyen olcsón megúsztam. De úgy látszik ez is olyan, hogy annyi amennyit nem szégyell az orvos elkérni :S

Gas,
Nagyobb kategóriáknál szerintem nálunk senki se vezette le az előírt órát (se C-n, se E-n).
Előzmény: Törölt nick (39364)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39368
Mondjuk 20 évvel ezelőtt történt de apám mikor vizsgázott D-re kamionnal ment oda mert utána ment melózni és úgy állt meg hogy mikor kanyarodtak ki a telepről a busszal azt mondja a vizsgabiztos ki volt az a f*szkalap aki ide állt azt mondja öregem boccs scheriff utána volt kuss!:-)))) amúgy apám a vizsga előtti estén látta ellőször azt a buszt amin vizsgázott meg amivel oktatásra kellett volna járnia:P
Előzmény: Gasolin (39367)
Gasolin Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39367
Én meg a D-s jogsinál kicsit pofátlan voltam.
A kötelező vezetési időnek felét se vezettem le és a vizsga után bementem az iskolába és mondtam, hogy nekem semmi gondom azzal, hogy nem vezettem le a kötelező óraszámot, de az üzlet az úgy üzlet ha mindkét fél jól jár vele. Ha csak az egyik akkor az nem üzlet...
Felajánlottam, hogy a megtakarított összeget felezzük és akkor szemet hunyok az egész felett. Ha nem akkor megyek a felügyletre és felnyomom az iskolát. Erre jöttek azzal a dumával, hogy akkor a felügyelet érvényteleníti a vizsgámat mert nem volt meg a kötelező óraszám.
Mondtam erre nem gond vállalom ezt a következményt.
Győzött a józan ész és megegyeztünk úgy ahogy én akartam.

Előzmény: _Gabesz (39362)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39366
Sok sikert:) és várhatólag mikor lesz meg?
Előzmény: Törölt nick (39365)
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39365
E hét csütörtökön.
Előzmény: bakter1120 (39351)
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39364
6500 Ft az orvosi
Előzmény: Dr Martens (39357)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39363
Reméljük nem kerül rá sor hogy meg kelljen innod:-)
Előzmény: _Gabesz (39362)
_Gabesz Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39362
Dottore,
Az enyém is most járt le, nekem 9000 valamennyi volt. Egy 10-esből kijön (+4000 az okmányirodának).

bakter,
Tipikusan olyan sulinál csináltam ahol minden fizetésre ment. Fizetsz, megvan ez, megint fizetsz, megvan az. Én meg basztam fizetni, cserébe fizettem pótvizsgát, meg papíron 4-5 órát (asszem).
Úgy indultam neki, hogy ha levizsgázok és nem bukok semmiből, akkor adok az oktatómnak egy üveg Tokajit. Kapott egy nagy lófaszt :D
Azóta is megvan, arra az esetre ha neadjisten valami miatt elvennék. Akkor majd megiszom én :)))
Előzmény: Dr Martens (39357)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39361
Akkor évente nem tudtam pontosan. Csak azt tudom hogy ez az ominózus eset miatt/óta figyelnek rá jobban.
Előzmény: Roadtrain (39358)
Roadtrain Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39360
Boldog névnapot a Csabáknak :o)
feher-mercis Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39359

Szia.

ha be dobod a rádiót kiabálj, reggel nyolctól vagyok elérhető, este 8-9-ig.

Előzmény: husky610 (39183)
Roadtrain Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39358
Évente kötelező az orvosi vizsgálat!
Előzmény: bakter1120 (39356)
Dr Martens Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39357
Mennyibe van most a 2. csoportú orvosi alkalmassági?
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39356
Apáméknál van és ő ott szokta csinálni meg amúgy is kötelező asszem két évente céges orvosi mert egyszer meghalt egy sofőr az udvaron és azóta kötelezően vért vesznek vérnyomást mérnek ekg-t csinálnak stb.
Előzmény: Gasolin (39355)
Gasolin Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39355
Erre a választ majd megadja olyasvalaki aki olyan cégnél dolgozik ahol van üzemorvos. Mindenesetre a kérdésre a válasz érdekel engem is.
Előzmény: bakter1120 (39354)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39354
Ha a céged üzem orvosonál csinálod akkor ingyenes nem? vagy ez nem megy így mindenhol?
Előzmény: Gasolin (39352)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39353
Mondom én:-))))
Előzmény: Törölt nick (39350)
Gasolin Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39352
Ja vagy úgy.
Minap láttam az orvosnál, hogy 40 év felett kevesebbet kell fizetni az orvosiért. Akkor a magyarázat rá az, hogy rövidebb ideig is érvényes.
Előzmény: Törölt nick (39350)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39351
És mikor kezeded magát a jogsit?
Előzmény: Törölt nick (39335)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39348
50 környékén már nem hinném apámnak nincsen semmi baja és a D miatt csak 3 évre kapja a jogsiját.
Előzmény: Gasolin (39347)
Gasolin Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39347
Milyen 3 év?
A D ketegória is 5 évig érvényes.
Előzmény: bakter1120 (39343)
Gasolin Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39346
Akkor meg tényleg nem sok értelme volt.
Előzmény: Roadtrain (39345)
Roadtrain Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39345
Az orvosi papír meg csak egy hónapig érvényes.
Előzmény: Gasolin (39342)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39344
Na szerencsétlen mostmár nem fog veszélyesen élni:-(((((((((((((((((((((
Előzmény: Gasolin (39341)
bakter1120 Creative Commons License 2010.07.06 0 0 39343
Mikortól jár 3-évig? vagy az csak akkor van ha a Dkat is megvan?
Előzmény: Gasolin (39342)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!