Száz éve felrobbant valami a tajgán
Index, 2008. jún. 30.
1908. június 30-án (az akkoriban Oroszországban használt Julianus-naptár szerint június 17-én), reggel hét óra után pár perccel Szibéria középső részén, a Köves-Tunguszka és a Léna folyók között, éles hangjelenség kíséretében hatalmas tűzgömb tűnt fel az égen. A jelenséget több száz kilométeres távolságból is látni lehetett, és aki látta, kivétel nélkül biztos volt benne, hogy eljött a világvége, főleg amikor néhány ezer méteres magasságban a tűzgolyó felrobbant.
A robbanás erejét ma öt és harminc megatonna közé becslik a szakértők (ez a hirosimai atombomba több százszorosa), a rá következő földrengést pedig a Richter-skála (amit csak 17 évvel később találtak fel) szerint ötös erősségűnek. A robbanás kétezer négyzetkilométeres területen tarolta le a tajgát, becslések szerint nyolcvanmillió fát tépett ki a földből. Az első tudományos_expedíció a világháború és az orosz forradalom miatt csak 19 év múlva merészkedett a helyszínre. Gyufaszálszerűen széthajigált, kidőlt fákat találtak, de becsapódás nyomát, krátert az azóta arra járt kutatók sem leltek. Száz év alatt egyetlen tudósnak sem sikerült megmagyaráznia, hogy pontosan mi történt.
A legnépszerűbb elmélet szerint egy meteor, aszteroida vagy üstökös csapódott a Földnek, és vagy a földbe vágódott, vagy a súrlódástól annyira felhevült, hogy még a légkörben megsemmisült. Ezzel a teóriával kapcsolatos a „tunguz esemény” egyik legnagyobb rejtélye, az, hogy száz év alatt semmilyen krátert sem találtak a kutatóexpedíciók. Az nem túl valószínű, hogy egy ekkora robbanást produkáló, nagy méretű és sebességű aszteroida olyan apró darabokra robbanjon, amelyek nem hagynak maguk után nyomot.
Egy 2007-es expedíció a bolognai egyetemről a robbanás feltételezett helyétől nyolc kilométerre lévő Cseko-tavat nevezte ki becsapódási kráternek. A tavat a XIX. századi és annál régebbi térképek nem jelölik (az akkori térképek Szibériáról nagyon pontatlanok), és a tipikusan sekély, lapos fenekű szibériai tavakhoz képest meglepően mély. Viszont nincsen pereme, ami a becsapódási kráterek egyik legjellemzőbb ismertetőjele.
A kráter hiányára két alternatív magyarázat merült fel. Az egyik szerint a meteor nem ütközött neki a Földnek, csak egészen közel húzott el mellettünk, és a katasztrófát a légnyomás okozta. Ez a magyarázat viszont a robbanás által kidöntött fákkal áll ellentmondásban. A hatvanas évek szovjet kísérleti légköri atomrobbantásai a tunguszkaihoz megdöbbentően hasonló, pillangóra emlékeztető formát hagytak maguk alatt a talajon. A Földet szinte súroló meteor egészen más mintában pusztította volna ki az erdőt.
A másik variáció szerint az aszteroida kozmikus porból és jégből állt, a jég a súrlódás hatására elpárolgott, a por meg a légkörben maradt, ami egyben magyarázat arra is, hogy a robbanás után furcsa színekben játszott az ég, és szinte nappali világosságot lehetett éjjelente észlelni még Európából is. Az elmélet támadói szerint egy jégaszteroida nem jutott volna ilyen közel a felszínhez, már az atmoszféra felső rétegeiben felrobbant volna.
A nem százszázalékosan alátámasztott, de azért tudományosan megalapozott magyarázatok mellett vadabbnál vadabb elméletekkel is előálltak tudósok és laikusok az elmúlt száz évben.
Egy orosz expedíció kutatói például meg vannak győződve róla, hogy egy földönkívüli civilizáció robbantotta fel a Földnek tartó meteort. Számításaik szerint a meteor egymilliárd tonna tömegű lehetett, és a becsapódás lökéshulláma kipusztította volna a földi életet. Az idegenek beavatkozásának bizonyítékát egy fura alakú, olvadt sziklában látják, amiből 2004-ben mintát vettek, és azóta is vizsgálják. Azt más csillagászok számításai is megerősítették, hogy ha a robbanás 4 óra 47 perccel később következik be, a Föld forgása miatt éppen Szentpétervárnál lett volna az epicentruma.
1989-ben a Harvard két kutatója, D'Alessio és Harms a természetes hidrogénbomba elméletével állt elő. Eszerint a Föld légkörébe érkező, aránylag kicsi meteor nagy koncentrációjú deutériumot tartalmazott, és az atmoszférában a súrlódás által felszabadított hő fúziós reakciót indított be, ami termonukleáris robbanáshoz vezetett.
Egy másik, sci-fi szagú elmélet az űrből érkezett antianyaggal magyarázza a robbanást, csakhogy mai ismereteink szerint egy ilyen antianyagcsomónak hihetetlenül erős gammasugárzása lenne, ennek a nyomát viszont nem találták meg a környéken. És persze se szeri se, száma a lezuhant ufóról szóló elméleteknek, amik az oroszok Roswelljének és 51-es körzetének tartják a helyet.
1973-ban született a sci-fi írók kedvence, a Jackson–Ryan-teória. A texasi egyetem fizikusai szerint egy miniatűr fekete lyuk találkozott a Földdel. Ezt az elméletet később komolytalannak minősítette a tudomány, mondván, egy fekete lyuk nemcsak felborogatta volna a fákat, hanem minden anyagot magába szippantva áthaladt volna a bolygón, és látványos "sebeket" ejtett volna a be-, illetve kimeneti ponton.
A sci-fi-írók és hollywoodi forgatókönyvírók fantáziáját legalább annyira megmozgatta a tunguzmeteor-rejtély, mint a tudósokét: a Wikipedia idevágó oldala tucatjával sorolja a száz évvel ezelőtti esemény köré szőtt sztorikat.
Stanisław Lem első sci-fi regénye, az 1951-es Asztronauták szerint a robbanást a vénuszi civilizáció felderítő űrhajójának lezuhanása okozta, Larry Niven 1975-ös novellája, A Nap határvidéke a Jackson–Ryan-elméletre, az elszabadult fekete lyukra építi a történetet. A Warhammer 40 000 regényeiről ismert Ian Watson a Csekov utazásában egy szovjet időgép balesetét teszi az események mögé, Asimov novellájában, Az őrült tudósban anyag és antianyag találkozásából fakad a robbanás. A Sztrugackij fivérek A hétfő szombaton kezdődik című vicces sci-fijében egy olyan idegen civilizáció űrhajóbalesete okozza a katasztrófát, amelyben az idő a miénkkel ellentétesen folyik: azért nem találjuk meg az űrhajójuk maradványait, mert azok csak 1908 előtt voltak ott. Vagy lesznek.
Érdekes megfigyelni azt is, ahogy az ismert, alaposan kidolgozott sci-fi világok teremtői beledolgozzák a saját univerzumukba a tunguz meteor rejtélyét. A Star Trekben egy vulkáni kutatóűrhajó avatkozik bele a földi történelembe, és irányítja Szibéria fölé a Nyugat-Európába tartó meteort, a Lovecraft-féle Cthulhu-mítoszra építő szerepjáték, a Cthulhu hívása pedig egy bebörtönzött ősi istenség ébredésével magyarázza a katasztrófát. Az Alien–Predator-univerzumban a ragadozók űrhajójának önmegsemmisítő mechanizmusa kapcsol be Szibéria fölött, a Marvel-képregények sztorija szerint az X-Men, Amerika kapitány és a többiek ősellensége, Galactus érkezik meg a Földre ugyanitt, A sötétség világa szerepjáték világában pedig egy nagy hatalmú mágus és egy sárkány párbaja okozza a robbanást.
Leonyid Kulik híres fotója 1927-ből. Ezt találta az első expedíció 19 évvel a robbanás után
A Cseko-tó a bolognai egyetem expedíciójának képén
Távol minden lakott területtől
Galacrus érkezése Szibériába a Marvel-képregényben