Az utat nem mértük, de az MTSZ honlapon lévő adatok (nem a táblázat, hanem az egyes szakaszok hosszát író lista alatta) szerintem helyesek, ezeket összeadva a teljes táv 103,1 km-re jön ki az eredeti 94 km-hez képest. A teljes idő 9 óra 16 perc lett, de ebben benne van a rengeteg pihenő, kajálás, kocsmázás Litéren stb. A menetidő ezek nélkül is megvolt vagy hét óra, ahogy Repkény is írja.
Szerinted más évszakban (pl. nyár) mekkora esélye van a jelzéskövetésnek és a teljesítésnek?
Szerintem nem lehetetlen, de legalábbis nehezebb: Pétfürdőtől a szántásig nem lehet gond, de ha ott kinő a búza, kukorica, akármi, akkor az erdőszél és az akármi között nem lesz út, a jelzés pedig ott visz és az erdőben sem láttunk alternatív ösvényt. Litértől a katonai terület széléig ha nem is mindig jól járható, de követhető a kék. Figyelni kell, ahol a zarándokút éles kanyart vesz balra, ott enyhén jobbra kell tartani és a völgyben maradni, az ösvény most sem volt valami híresen jól járható. A térképen jelzett római villa helyénél bizonytalankodtunk sokat, a völgy kezdete felé kellett volna elindulni, de nem tudtunk volna átvágni a bozótoson. Ez csak jóval odébb sikerült, meglepetésemre amúgy a jelzések itt szinte újnak tűntek.
A folytatást én is várom, a következő etap a Balatonalmádi-Balatonfüred lesz. Remélhetőleg. :)
A megtett távot nem mértük, de szerintem megvolt az út vagy 7-8 óra (nem siettük el :) ). Persze ebben benne van a vonatfotózás, meg minden hosszú pihenő, szóval csak kényelmesen. :)
Pétfürdőtől úgy a Megye-hegyig (a katonai létesítmény környékén, ahol eltévedtünk) elég gyéren vannak jelzések, ennek nagy részét nyáron benőheti a növényzet, így adódhatnak tájékozódási nehézségek. A Megye-hegy utántól, amikor visszajutottunk a kékre (Droid is írta a beszámolójában azt a rétet: "Ahogy leérünk a bozótoson keresztül, kiderül, hogy mászhatunk vissza, egy kopár, de legalább jól jelzett dombtetőn leülünk, gyönyörködünk az eddig megtett út tájában") már szépen volt jelezve az út (mintha hirtelen átértünk volna egy másik világba).
Örülök, hogy írtál erről a szakaszról beszámolót (várom a folytatást). Már régóta kacérkodunk a teljesítés gondolatával. Lenne is néhány kérdésem: mértétek-e a megtett utat? Mennyi idő kellett az első szakasz teljesítéséhez? Szerinted más évszakban (pl. nyár) mekkora esélye van a jelzéskövetésnek és a teljesítésnek?
Egyelőre ennyi a kérdés, előre is köszönöm válaszaidat!
Beszállnék a beszámolót írók sorába, ezzel a február végi eseményről szóló szösszenettel (képek itt).
Balaton-felvidéki Kéktúra I.
Pétfürdő Balatonalmádi
Ronda hideg fogad, ahogy leszállok a közepesen fűtött személyvonatról Pétfürdő vasútállomásán. Eltéblábolok a keskeny peronon, kattintok pár reménytelenül sötét képet a vonat végén búslakodó vezérlőkocsiról, majd inkább saját szórakoztatásomra, mint bármilyen esztétikai céllal a tulisárga burkolatú felvételi épületről. Nyugat felől három fénypont jelenik meg, Celldömölk Budapest Déli viszonylatban közlekedik hajnalonta a csuda motorvonat. Kerek repkény Veszprém felől ezzel közelíti meg a mai túra kiindulópontját. Érkeztekor testületileg bevonulunk a szél elől a kényelmes váróterembe, elkölteni a reggelinket, valamint begyűjteni a mai nap első bélyegzőjét. A pénztáros néni az őrülteknek szóló jóindulattal kellemes utat kíván, tudva, hogy odakünn mínusz fokok kóborolnak és erős délnyugati szél fúj. Térképünk, útleírásunk az első szakaszról Királyszentistvánig nincs, így minden bizalmunkat a jelzésfestők munkájának eredményébe helyezzük.
Indulunk, irány a Balaton. Az első kék sáv jelzést egy fa villanyoszlop beton támlábán találni, balra mutató nyíl formájában. Még mindig ronda hideg van, de legalább már kivilágosodott. Kibattyogunk Pétfürdő főutcájára, a túra nevéhez méltóan itt már a Balaton Volános buszok is felbukkannak bakonyi társaik mellett. Átkelünk egy tavon, ami éppúgy lehet patak is, ám az sem kizárt, hogy valamiféle technológiai vízigényt kell kiszolgálni belőle. A tábla szerint üzemi területet látunk, bemenni, fürdeni, horgászni ebben a sorrendben tilos. Nem mintha kedvem lenne hozzá, a ronda hidegből ronda, szeles hideg lett időközben. Az út mentén tábla hirdeti, hogy Pétfürdő nevéből a -fürdő utótagnak igenis volt értelme ez a Strandliget emlékhely. Egy halmon, épp egy buszmegálló mellett, nullás kilométerkő emelkedik az útkanyarulat fölé, eltévedten néz körül. Nekünk éppen jelzésértékű, pontosan ennyi kilométernél tartunk a mozgalomban, leszámítva a vasútállomás óta megtett párszáz métert. Hosszú, egyenes utcára térítenek a jelek, ugyanolyan házak között trappolunk kifelé a településről, mögöttünk a Napfelkelte a műtrágyagyár fölött című festmény elevenedik meg. Mészkősziklák közé visz az út, gyér fű nőtte be őket, elszórtan felbukkan néhány csenevész fa, bokor. Lassan emelkedünk az úttal, egyre jobban látszik mögöttünk az iparvidék. Jobbra tőlünk egy mélynövésű geotorony kukkant felénk, kisétálunk hozzá, sokszor láttam már vonat, busz ablakából. A szirtszerű kiszögellésre emelt geodéziai objektumtól valóban impozáns a panoráma: jobbra Pétfürdő, balra Öskü, az út meghosszabbított vonalában brutális méretű kőbánya, közelebb, a szomszéd domboldalban kőből kirakott felirat hirdeti a világnak, hogy Peti az úr. Jó lesz észben tartani. A torony tövéből csak ennyire tudjuk szemrevételezni a környéket, az építmény belsejében valakik önhatalmúlag megszüntették a feljárás lehetőségét.
Visszaporoszkálunk a főirányt jelentő Kékre, kövekre, vékony ágakra festett jelek kalauzolnak kisebb-nagyobb rendszerességgel. Egy csupa zuzmó fánál balra kanyarodunk, itt ligetes, kellemes erdő fogja fel a változatlanul erős szelet. Már kezdeném megszokni, hogy nem fázom és éppen annak is örülök, hogy az eddigi néhány kanyarban mindig vannak jól követhető jelzések, amikor egy széles szántóföldre bukkanunk, keresztezve két nagyfeszültségű távvezetéket. A litéri alállomás közelében az utóbbiak nem számítanak ritkaságnak. Sokáig követjük a beszántott erdőszélt, sejtésem szerint itt valaha útnak kellett lennie. Ahol a szántó elkanyarodik, különös objektumot veszek észre, facsoport közepén egy boltíves, romos valami. Közelebbről megnézve romos csőszkunyhónak is lehetne nevezni, de ettől ugyanúgy alkalmas menedék lehet alkalmatlan időpontban errejáró kéktúrázók számára. Battyogunk tovább, a táj nem sokat hajlandó változni: szántó, néha erdő, mindenütt távvezeték. Az egyik néha erdő után újra a Pétfürdő felett megismert, kopár karsztvidéki táj fogad, a távolban hosszan elnyúló dombok hullámoznak. Hirtelen lejtővel, egy kiugró bérc mellett érkezünk meg a Séd völgyébe, egy szemafor (biztosított alak főjelző kétfogalmú alak előjelzője, F.1. sz. Jelzési utasítás 2.7.1.) mutat tilosat (A főjelzőn Megállj! jelzés várható, F.1. sz. Jelzési utasítás 2.7.1.) az esetlegesen Hajmáskér felől érkező vonatoknak. Nem mintha várható lenne bármi is: a vonalat 2007. március 4. óta csak teherforgalomra használják, arra is csak a felső szakaszát. Kinézek a tekintélyes térfogatárammal hömpölygő Séd partjára, visszasétálok a vasúthoz, megvárom az időközben lemaradó Repkényt. Végigtrappolunk a vasúti pálya mellett, az országúton terjedelmes szakállú úriember érdeklődik a kutyája felől: Ekkora volt - mutat körülbelül a hasam fölé - és olyan bozontos, fehér szőrű. Bevalljuk töredelmesen, hogy nem tudunk semmit az elkódorgott ebről, egy ekkora jószág talán feltűnt volna. Közben feltűnik, hogy Vilonya-Királyszentistván vasútállomásának az épületéből egy vasutasnak látszó személy, aki olyan ráérősséggel, amilyennel csak a mellékvonalakon szolgáló vasutasok tudnak cselekedni, kisétál a tekerős sorompóhoz és végtelen ráérősen letekeri azt. Zöldre festett dízelmozdony (A25-007) érkezik, szintén ráérősen, hat fehér tartálykocsival tényleg van teherforgalom , kár, hogy szemből ellenfényes, oldalról meg árnyékos. Megnézzük még, milyen egy megszűnt vonal megszűnt szolgálati kutya és a ronda, hideg szél miatt a tízórait odébbhelyezzük, Királyszentistván Vilonya felőli első buszmegállójába.
A fedett, szélvédett építmény paddal ugyan nem szolgál, de a szélvédett helyzete és a napsütés miatt ideális pihenőhellyé válik annyira nem vagyunk finnyásak, hogy ne ülnénk le a földre. Elrágcsálunk némi sonkát és kenyeret, a végén egy-egy kocka csoki a desszert. Felsétálunk Királyszentistvánba, nemrég felújított, tornyos faluházzal szembesülünk, olyan, mintha negyedéves építészhallgatók tervezték volna, kistelepülés önkormányzati épülete jeligére. Odébb a Szent István Park fogadja vendégeit. Oldalt esőház, a park végében szabadtéri színpad, a padsorok mögött Szent István szobra nézi értetlen tekintettel a betonplacc közepén felejtett, gyér díszítésű fenyőfát. Néhány házzal odébb a falu hatalmas református temploma magasodik szigorúan a házak fölé. Királyszentistván még tartogat búcsúzóul egy remekművet: rózsaszín és kék falú, kétszintes panelépületet, amelyet szolid lila kerítés vesz körül. Elbúcsúzunk a falutól, megcélozzuk a Mogyorós-hegyet, rajta az árnyat adó fenyvest, meredeken emelkedő úton. Trükkös dombról van szó: amikor azt hinnénk, hogy felértünk, akkor még magasabbra emelkedünk. Ismét távvezeték alatt haladunk el, majd látszólag céltalan kanyargásba kezd az út a tető környékén, mintha el akarná húzni a litéri érkezés pillanatát. Az idő kezd egy kicsit kevésbé rondán hideg lenni, de lehet, hogy a hirtelen emelkedő miatt gondolom így. Meglátunk néhány házat, előttünk fekszik Litér, a falu északi határában a méretes alállomás és a 120 MW-os gázturbinás erőmű. Impozáns látvány. Lekocogunk a Varjas Vendéglőhöz, betérünk a kocsmapultot már délelőtt nagy nyomatékkal támasztó törzsközönséghez. A bélyegzőt kérés nélkül kapjuk a pultostól, ennek hatására a tervnek is megfelelően diplomáciai italrendelést követünk el, közben az egyik, mérsékelten benyomott vendég a fia 26 km-es kerékpáros túrájával dicsekszik. Menekülünk.
Litér Újtelepén találunk egy összkomfortossá tett, hipermodern játszóteret, itt tartjuk a mai nap második, étkezéssel egybekötött pihenőjét. Megjegyezném, hogy az összkomfort amúgy zárva van, tehát jelen formájában használhatatlan, sőt, fölösleges. Felmerül azonban pár megoldás: 1) a litérieknek van kulcsuk hozzá; 2) a jegyzőnek van kulcsa hozzá és falunapkor kinyitja; 3) szezonálisan nyitják-zárják a létesítményt, a célközönség igényeinek megfelelően; 4) egyéb, általam ismeretlen megoldása van a problémának. A falunak csak a legszélét érinti az út, melynek végén fatábla köszönt Litér erdejében. Völgyben talpalunk tovább, eleinte kényelmes dózerúton, amelyről egy trükkös elágazásnál ahol a Gyöngyök Útja eltér balra egy jól járható szekérúton valami szöttyös lápvidékre visz be a jelzés. Nagy szerencsénk, hogy a talaj még nagyjából fagyott és az, hogy az elmúlt napokban nem volt semmiféle csapadék, különben jelentős mélymerülést tartanánk a sárban. Lassan megszelídül ez a szakasz is, kikeveredünk a zsombékosból, nagyon hosszan, elnyújtottan emelkedve kiérünk a völgyből. A térkép szerint itt római villák romjait lehetne találni, de csak a szentkirályszabadjai egykori (?) katonai terület szélét jelző betonkarók sorakoznak. A távolban egy óriási laktanya üres ablakkeretei tátonganak sötéten a külvilág felé. Aztán Repkény rámutat egy közepesen mély gödörre, amely akár egy épület romjainak is adhatott otthont. A szélső betonkarón kék sávot stilizáló nyíl mutat nekünk balra, betájoljuk a helyes irányt, átvágunk a füves réten. A következő jelzés, egy bokor ágán ismét egy láp felé vezetne (Rom-kúti-völgy néven ismert), de az aljában felgyűlt vízmennyiség elég riasztóan hat, nem is megyünk le, inkább elhatározzuk, hogy követjük a völgy irányát és majd akkor térünk vissza a jelzésre, ha az járható lesz. Így viszont sikerül közelebbi ismeretséget kötni a Megye-hegy kőbányájával, ahonnan erős futólépésben távozunk, ráeszmélve, hogy jobban eltértünk a völgytől, mint szerettünk volna. Iránymenetben megcélozzuk a Kék sávot rejtő völgyet. Ahogy leérünk a bozótoson keresztül, kiderül, hogy mászhatunk vissza, egy kopár, de legalább jól jelzett dombtetőn leülünk, gyönyörködünk az eddig megtett út tájában: a távolban még éppen kivehetőek a pétfürdői kémények, de felismerni a peremartoni üzemet, a litéri erőművet és a fűzfői Nitrogénművek telephelyét is. A tévelygés okozta stressz miatt újra önélelmezést hajtunk végre.
A Megye-hegyet ezúttal délről kerüljük meg, leereszkedünk a Malom-völgybe, itt már találkozunk kirándulókkal, kutyasétáltatókkal. Végigkirándulunk a völgyön, a jelzés kivisz a főútra és két templommal, valamint egy kápolnával később megérkezünk Balatonalmádi központjába. Megszemléljük Zsák József Vendéglőjének a bejáratát ennyi maradt belőle és elolvasunk néhány, igen tanulságos kis példabeszédet, amelyeket a parkban könyv alakúra formált szobrokba véstek. Ekkora lelki épülés után még elbotorkálunk valahogy a vasútállomásra, ahol az idős pénztárosnéni olyan lelki nyugalommal ad bélyegzést, mintha ez lenne a világ legáltalánosabb dolga. Még kisétálunk a mólóra, megnézzük az egymással harcoló sirályokat, szárcsákat, kacsákat és az arisztokratikus hattyúkat, aztán megcélozzuk a buszállomást. Tizennégy másodperc várakozás után beáll a veszprémi járat, rá fél percre el is indul. Jó kis túra volt, folytatása következik.
Visszalapoztam az idézett - és idestova majd' kétéves - túraleírásodhoz, és elcsodálkoztam, mennyire mást és máshogy veszünk észre ugyanazon a túraszakaszon! Dehát így jó! Viszont azt konstatáltam, hogy beszámolóírásban már akkor is verhetetlen voltál! (Na, most már mindketten lefutottuk a tiszteletköröket) :-)
"Mindig irigykedve olvastam azon túrabeszámolókat, amelyekben az OKT börzsönyi szakaszának egy nap alatt történő bejárásáról adtok hírt. Bő 38 km, valami 1400 m szint. Minden alkalommal csak ennyit préseltem ki fogaim közül a teljesítő minősítése gyanánt: Férfi!"
de jó túra lehetett. Ezzel a szakasszal fejeztem be anno.
A NHH-Csovi szakasz mindig tele van sétálókkal. A "sibusz" ugyanis jó időben is jár, igy aztán könnyen fel lehet jutni NHH-ra. Mondjuk engem nem zavar amig nem szemetelnek és félreállnak amikor ott futok :)
Egyesületünk Hegyvidéki csoportja Felhagyott turista ösvényeken sorozata keretében március 14.-én (hétfőn) meghívásos túrát szervez az egykori (vasutas) Országos-kék túrák 11. szakaszán, a Budai-hegységben. Táravezető: Kovalik András
""a meredek Dióda utcán" - ez valami szakmai ártalom lehet :-)"
Az elütés az hétköznapi figyelmetlenség, de hogy a hibát csak a szöveged többszöri elolvasása után értettem meg, az már tényleg szakmai ártalom! Szóval Diófa utca akart az lenni... :-D
A mért távolság az 41,9 km volt, persze ebből le kell majd vonni egy jókora adagot, ugyanis zárt helyen a GPS tud ám engem tenni ide-oda ezerrel (általában lusta vagyok ilyenkor kikapcsolni a mérést, mert otthon a mapszósszal úgyis kivágom majd belőle)! Márpedig a Törökmező th. és a Kisinóci th. hallja az eléggé zárt hely, ablakuk is alig van. Meg persze a kisebb kitérőket is ki kell gyomlálni, amit pecsételés, fényképezés, egyéb dolgok miatt megtettem. A magasságmérés szerint 1650 métert emelkedtem, de ez sem pontos érték, mert útközben kétszer is újra kellett kalibrálnom a kütyüt (a Nagy-Hideg-hegyen és a Csóványoson) - amit persze az indulásnál, a Duna-parton is megtettem.
Azt csak most láttam itt benn a cégnél, amikor megnéztem a meteorológiai állomás adatait, hogy szombaton reggel 6-kor az abszolut légnyomás (nem a tengerszintre átszámított) 1014,3 hPa volt itt, 13:30-kor, amikor megérkeztem a Nagy-Hideg-hegyi th-ba, akkor már csak 1008,7 hPa, míg este 6-kor pedig 1006,1 hPa volt a légnyomás. Ez okozhat akár 50-60 méteres negatív eltérést is a mérésben. Szóval eléggé frontos nap volt az a szombat! Szerencsére az adatsor kb. 5 perces felbontásban rendelkezésemre áll, így ez alapján pontosíthatom majd a túra közbeni magasságmérést.
Habár csak most gondoltam végig, hogy a mérés kalibrálásával én végül helyesbítettem is a hibát, ezt a kütyü hozzáadta a megtett emelkedéshez, tehát az összemelkedés elvileg még jó is lehet!
Amúgy meg üdvözöllek a KKK-ban, vagyis a Korán Kelők Klubjában! :-)
"a meredek Dióda utcán" - ez valami szakmai ártalom lehet :-)
Amúgy gratula, sárban, ennyi szinttel ez nem lehetett egy könnyű nap. Mekkora távolságot/szintet mértél?
4.50 környékén, Újpest magasságában, szembe jöttem a hajnali vonattal (i. 4.11), mivel AK-zni indultam Ludovikusz barátommal.
Eredetileg úgy volt, hogy péntek este lenyomjuk az első 6 km-es etapot, hogy ne kelljen rohanni, de sajnos nem így alakult, első a munka, ugyebár.
AK: Császártöltés - Érsekhalma-Hild 11km
Sükösd - Baja-Dunafürdő 21 km
Tuhu szerint persze, és körülbelül. Azért ez a furcsa szakaszolás, mert tavaly ez a rövid szakasz erő hiányában kimaradt, és abba maradtunk, hogy úgyis igen kellemes környék (pl. Hajós-Bajai borvidék), nem éri meg rohanni. Aztán másképp alakult.
6.11-kor indult a vonat Fradiból Kiskőrösre, onnan busszal mentünk Császárkörtésre. Kellemes, sváb falu, a kocsmájában gyors startsör, majd 10 után pár perccel elindultunk. Kezdetben aszfalt, aztán földút, elég sok sárral. De mellete a füvön elég jól lehetett haladni. Az alternatív szakaszt - esős időben nehezen járható! szól a figyelmeztetés a füzetben - az időjárás miatt kihagytuk. Pedig biztos szebb, mint a csatornaparti.
Hajós és a pincefalu között kereszteztük a műutat, majd továbbra is tempós léptekkel haladtunk, és értünk be Hildre. Érdekes egy terület. Felfelé kapaszkodva a dombra elértük a hóhatárt (itt pár napja elég jelentős hó volt, csak hétvégére nagyrésze elolvadt), és kis szaladás után a buszmegállót. Azért a sietség, mert így épp elértük a korábbi buszt Sükösd felé.
Sükösdön ezúttal nem hibáztunk, a szöv. vend. nevű megállónál szálltunk le. Éppen itt kanyarodik le a főútról a Kék jelzés Rém-Érsekhalma felé. De mi nem erre mentünk. Gyors sör a szöv. vend-ben, ami valójában kocsma, abból is a lepukkantabb fajta. Tovább egy darabig az 51-es úton mentünk, majd ahol balra egy sörház van, ott mi jobbra tértünk - ilyen hibát általában nem követünk el. A Kék földútja az Anna-kápolna felé meglehetősen sáros, majd a Vajas-foki csatornánál még sárosabb. Utána jobb lesz, Ósükösdig rendesen lehetett is haladni. A turistaháznál matricát vételeztünk, közben előkerült a gondnoknő (?) is, mondta, hogy idén nem nyitnak ki, felújítás lesz, de a matrica elérhető lesz addig is.
Az eddigi legsárosabb szakaszon értük el a Duna-töltést. EZ legalább aszfaltos, bár meglehetősen hosszú. Baja felé egyre nagyobb a forgalom a töltésen, előbb még csak vezetni tanuló fiatok aztán a megszaporodó üdülők tulajdonosai. Meg egy sportrepülő, tizenöt méterrel a fejünk felett szállt el. A házból kinövő fa érdekes, a Tanya-csárdába nem mentünk be, mert a Duna túlpartján levő Potyka csárdát céloztuk be. Átmentünk a hídon, és már ott is voltunk a csárdánál, ahová januárban a másik irányból megérkeztünk. Megjutalmaztuk magunkat egy harcsapaprikással, és a halat megúsztattuk bajai borban.
Összességében végig jól jelzett szakaszok, egy helyen vettem csak elő a füzetet, de azt is csak ellenőrzésképpen. De ez tényleg nem egynaposra tervezhető szakasz, legalábbis nem Budapestről tömegközlekedéssel.
Tegnap bejártam az OKT Nagymaros-Nógrád szakaszát, közben feltérképeztem a Börzsöny sárviszonyait is. Eszerint a sár a Barna Ferenc emléktábla és a Saj-kút bérc között (durván 600 méter felett) apad, máshol árad! Jöjjön akkor a túraleírás!
Országos Kéktúra
Nagymaros - Nógrád
2011. március 5.
Reggel 04:41-kor indultam a Nyugatiból, ezzel 5:48-ra érkeztem a Nagymaros-Visegrád vasúti megállóba. Stempliztettem a pénztárban (meglepődtem, hogy ilyen korán nyitva van már a jegypénztár), aztán lekutyagoltam a Duna-partra, a kompállomáshoz, merthogy ott kezdődnek a Dunántúlon felfestett K- jelzések (vagy ott végződnek?). Túrám megkezdésének örömére éppen kongatták a visegrádi és nagymarosi harangokat, amikor lenulláztam a GPS számlálóját és nekivágtam a túrának. Ezt a túrát 12 órásra terveztem, igyekeztem a kihasználni a világosság minden percét (bár a fejlámpa benn volt a hátizsákban).
Próbáltam a pár fokos hajnali fagyot is a javamra fordítani, és minél messzebb jutni, mert éreztem, a sár nem lesz piskóta ezen a túrán! Tempósan haladva gyorsan magam mögött hagytam Nagymarost a meredek Dióda utcán, aztán már a Templom-völgyben folytattam a kapaszkodást. Negyed nyolc felé értem el a Hegyes-tető csúcsán álló Julianus barát kilátót. Pár percre felmentem, körülnéztem, aztán rövid szerelvényigazítás után indultam tovább. Szerencsére még fagyott, ezért nem csúszott a gatyafékes lejtő az északi oldalon, onnan pedig már nem volt messze a Köves-mező.
Kilátás a Hegyes-tetőről 1.
Kilátás a Hegyes-tetőről 2.
A Köves-mező után a nyiladékban (az aszfaltút a bal oldalon halad)
A réten meg sem álltam, indultam tovább az út menti ösvényen. Meglepődtem, hogy kitisztították az út széles nyiladékát, eltüntették a susnyást, most az aszfaltút és a tőle jobbra lévő ösvény egy kb. 100 méter széles nyiladékban futnak, de az öreg tölgyek csoportjait meghagyták, ezek között kanyarog a gyalogút. A Vizes-árokba leereszkedve egy óriási irtásfoltra bukkantam, ez mellett kapaszkodtam ki a völgyből. Itt vettem észre, hogy kezd engedni a fagy, aztán most először megtaláltam a fölútról balra kiágazó K- és P- jelzett ösvényét, ezen tettem meg a további út jó részét a Törökmező turistaházig. Gyors stemplizés + Borsodi kombó után folytattam az utam.
A Halastó völgyében keményen dolgoztak a favágók (többszólamú dallamot játszottak: Toccata és fúga láncfűrészekre és fejszékre), az utakat is meglehetősen tönkretették a járműveik. Megváltás volt kiérni a Békás-rétre, itt a magányos tanya gazdája villanypásztorral lekerítette a mező jó részét, a frissen kitaposott nyomok kerülőt tesznek a kerítés mentén. Szerencsére jól járható volt az erdei út a Kóspallagi útig, ezt gyorsan magam mögött hagytam. Röviden megpihentem az útelágazásban a padokon, aztán uccu neki, indultam tovább, mert a java még hátra volt! :-)
Megtaláltam az iszonyú dzsindzsás levágást a falu előtt, ezt nem ártana valakinek kitisztítani, mert nyárra járhatatlan lesz! Aztán végigkutyagoltam Kóspallagon, a templom után elérve az új szakaszra vezető letérést. Most a keskeny Kálvária utca házai között vezet a kéktúra, aztán a házakat elhagyva a sáros földúton elkezdtem a kapaszkodást a Kálvária-dombra. A szelíden induló emelkedő a végére kissé begorombult, ezért a stációk mentén megálltam párszor fújni egyet. A www.turistautak.hu-n már megnéztem az elterelt útvonalat, meg a GPS-re is fel van töltve, de azért meglepődtem azon, hogy mekkora kerülőt tesz az út a dombok között! Tehát most a kb. 20 perces aszfaltozás helyett van egy 35-40 perces földutas-ösvényes szakasz kb. 60-80 méter plusz emelkedővel (pedig az eddig sem volt piskóta :-D). Egyébként errefelé a jelzettség kiváló.
A Békás-réten
Felfelé a kóspallagi kálvária földútján
Kilárás a falura a feszülettől
A dombokról meredeken leereszkedtem a Ló-hegyi-patak völgyébe, itt kezdődött a mások által ezen a fórumon már jelzett iszonyúan dzsindzsás szakasz! Ha ezt nem tisztítják ki, nyárra ez is járhatatlan lesz! Itt egyébként a K- a Snégyzet jelzéssel együtt fut. Egy meredek domboldalban szintező suvadásos ösvényen megkerültem a víkendházakat és megérkeztem a Nagyirtáspusztára vezető aszfaltútra, vagy 100 méterrel a turistaház felett. Visszaballagtam, aztán itt is elvégeztem a dolgomat (pecsételés + Soproni kombó).
Fél tizenkettő volt, amikor belekezdtem a túra második, de nehezebb felébe. A lépegető-köveken kereszteztem a bővizű Pokol-völgyi-patakot, aztán elkezdtem a kapaszkodást. Az út eleje rettenetesen sáros volt, úgy kimelegedtem én is meg az idő is, hogy a kabátomat le is vettem! Aztán ahogy haladtam felfelé, egyre jobb lett út, a Barna Ferenc emléktábla után feltűntek az első hófoltok. Megálltam néhány percre fújni egyet, a hideg miatt fel is kaptam a kabátomat újra! Nagyobb csapat túrázóval találkoztam a Luczenbacher úton, végül fél kettő felé értem fel a Nagy-Hideg-hegyre, a turistaházhoz, ahol fancsali képű síelni vágyók csapata fogadott.
Ugye, a szállást már hetekkel korábban le kellett foglalniuk, sőt ki is kellett fizetniük, ezért aztán nem engedték kárba veszni a pénzüket, feljöttek hát, de a hó nem volt elég a síeléshez. Talán négy-öt centinyi lehetett fenn a hegytetőn, a síliftek nem is működtek. Épp ebédidőre érkeztem, alig találtam helyet a társalgóban, hogy leülhessek egy kicsit!
Aztán kettő felé indulás tovább! Éreztem, hogy tartom a szintidőt, volt még négy órám a hátra lévő vagy 16 km-re, nagyjából ennyi ideig számíthattam még világosságra is. Végigbóklásztam a gerincen (eléggé szeles hely volt), és háromra értem fel a Csóványosra. Nem számoltam, de legalább 50 sétáló emberrel (nem túrázóval) találkoztam ezen az egyórás szakaszon! Először csak bámultam, kik ezek, de aztán rájöttem, ezek a turistaházban szálltak meg, és most síelés helyett kirándulnak!
A Csóványosról már lefelé mentem, amikor egy turista jött velem szemben egy irdatlan nagy pakkal a hátán! Keményen küzdött, talán a Nagy-Hideg-hegyen akart megszállni? Nem tudom. A Foltán kereszt tisztását rakodónak használták, rettenetesen fel volt túrva méter mély nyomokkal, fahalmok mindenfelé, bár az irtásfoltot nem láttam sehol. Szerencsére itt is erősen fagyott, nem kellett harcolnom a sárral, csak egy kicsivel lejjebb, amikor a fiatalosban ereszkedve ismét átléptem a fagyhatárt.
A Saj-kút oldalában futó ösvény jól járható volt, az eddig csak kiapadva látott Saj-kút (Semmelweis-forrás) vígan csörgedezett. A Szén-patak völgye után még egy pihenőt tartottam, itt elővettem a hátizsákból a fejlámpát is, mert már fél öt felé járt az idő, kezdett a Nap elbújni a hegyek mögött! De még sokáig eléggé világos volt. Fél hat után értem ki a mezőkre Nógrád felett, és az utolsó fények között értem el a falut. Eltalpaltam a vasútállomásra stemplizni, amikor beléptem az épületbe, néztem meg az órámat, hat múlt öt perccel! 12 óra alatt sikerült végigjárni a szakaszt! Stempliztem, aztán beültem egy kocsmába eltölteni az időt a 19:07-kor érkező vonatomig. Azzal lezakatoltam Vácra, aztán még fél órát dekkoltam a szeles peronon, mire megjött a vonatom.
Kilátás a Csóványosra. Itt már havas volt a táj.
A gerincen a Csóványos előtt
Visszatekintés a hegyekre a Nógrád feletti mezőkről
A László tanya magánterület lett még évekkel ezelőtt, ezért nem látogatható szabadon. A pecsétjét áthelyezték a Bodó-rét szélén lévő Panoráma büfébe. Mi amikor ott jártunk a büfében, nyomtunk mindkét pecséttel, tehát a László tanya feliratúval is, meg a Bodó-rétivel is. Ha már lúd, akkor legyen kövér! :-))
Az új típusú (színes) pecsételőfüzetben már benne van Alsópetény, viszont én még egy régi füzetbe stemplizek, de 2008 őszén már Alsópetény felé kerültem az új úton és nyomtam is a füzetbe a Felsőpetény és a Romhány rublika mellé. Ezzel kapcsolatban arra kell figyelned, hogy mindig az érvényes útvonalon járd az OKT-t, a füzeted leírásától függetlenül. De ez benne van a kéktúra kiírásában is:
"A korábbi Kéktúra igazoló füzetben megadott útvonal és ellenőrző pont kiírás alapján már bejárt és igazolt (bélyegzett) - tehát a bejáráskor érvényben volt - útvonalszakaszt nem kell a megváltozott új útvonalon bejárni és az új ellenőrző pontokon bélyegezni. Ugyanakkor a már megváltozott, illetve megszüntetett útvonalszakaszon most már nem ajánlatos elindulni, mert egyrészt nincs a helyszínen bélyegző, másrészt az útvonal elzárt, tiltott területen haladhat, vagy egyéb okok miatt nem járható."
Tehát Alsópetényben stemlizned kell!
A dupla pecséteket illetően egyetértek jzp2107-tel, nem tart semeddig kétszer nyomni szakaszhatárokon, meg egyéb dupla rublikáknál a bélyegzővel, meg az sem egy nagy fáradság, hogy felkeresed azokat a vasútállomásokat, amiknek a neve zárójelben van a füzetben - ha nem ott kezded, vagy fejezed be a túrát. De szerintem is így lesz teljes a füzet!
Bodó rét-Lászlótanya. a ttt.tr.hu forumán még szerepel Lászlótanya, de a beírások szerint már csak bodó-rét feliratú bélyegző van, a füzetemben sincs Lászlótanya rubrika. Aki mostanában esetleg volt arrafelé, megköszönném ha tájékoztatna a jelenlegi helyzetről.
Alsópetény-Felsőpetény. Tudom hogy voltak útvonalváltozások ezen a szakszon, ha a jelenlegi helyzetről (magyarán kell-e Alsópetényben bélyegezni?). A füzet szerint igen, de inkább kérdezek az a biztos.
Bár sokat túráztam már a kék mentén, de csak most vettem meg a füzetet, elolvastam a gyik-et, de az még nem teljesen világos, hogy pl ha én egyben, megszakítás nélkül teljesítem a Visegrád-Sirok szakaszt, akkor a füzetben lévő mindkét darab Romhány rubrikát pecsételjem be, vagy elég csak az egyiket,esetleg a túrázóra bízzák? Én szívem szerint mindkettőt bepecsételném, hogy ne legyenek lyukak benne, de szabályosan szeretnék eljárni.
Petrócz és Rúzsa, Rúzsa és Bordány között ugyanazokat a pontokat mértem meg mint amik a táblázatban is szerepelnek. Nálam 100-100 méter a differencia pluszban. Kb. pont annyi mint amennyit "kóvályogtunk" emlékeim szerint.
Viszont így most már tudom, hogy a GPS mérést kell figyelembe vennem. Nem pedig az utólagos tracklogot.
Köszönet az áldozatos munkáért.
Most már csak az a kérdés, hogy az AK az igazoló füzetben lévő térkép alapján lett bejárva, vagy a felfestés szerinti útvonalon. Mert ugye mostani állapot szerint a kettő nem ugyanaz.
A megjegyzésben szereplő (referencia) pontokat meg érdemes lesz állandósítani, hogy ha más is hajlandóságot érez a táv leméréséhez, akkor tudja, hogy honnantól hová is mérjen.
Mindenesetre az idei túráimon én már ezekhez a pontokhoz mérek.
