Nincs kizárva, de nagyon kevés rá az esély, mert nekem is van tüszőm, de sokszor nem reped meg magától. Illetve a páromnak a sperma eredményei sem lettek túl jók. Szóval 10 : 2-höz az arány, hogy magától összejöjjön. és ez is csak akkor, ha nekem végre megrepedne magától. De sokszor ez nem történik meg. Ebben a hónapban lehet kapok tüsző repesztő szurit.
Az inszem és a lombik nélküli teherbeesés lehetőségét kizárta az orvosod? Meglepett, hogy egyből ezeket említetted.
Én is PCOs vagyok, babát szeretnénk a párommal mi is. Egyenlőre ott tartok hogy van petém, ( gyógyszer nélkül) de nem reped meg a tüsző...... Én még nem szedek Met-et, remélem fel fogják írni, mert a tehelés alatt a cukrom nagyon leesett.
Bibüvel már beszélgettünk párszor, de érdekel más tapasztalat is, mert most már tényleg nem tudom mit gondoljak.
Tavaly május óta szeretnénk babát. Akkor kiderült nálam, hogy PCO-s a petefészekm, vagyis több meg nem ért tüsző is van mindkettőben. Ezt leszámítva minden más értékem jó volt ( hormon ). Elkezdtem szedni a Merckformin 850 mg-at napi kétszer. Fogytam összesen 10 kilót és mellette még diétáztam is, de csak úgy magamtól, amit magamnak tartottam be, nem előírás szerint. Majd két hete voltam IR vizsgálaton, ahol az inzulin szinten magasabb lett, de elvileg nem vészes az érték. Váltottunk a Mercforminról úgy, hogy délben egy 500 mg-os merckformint, este pedig egy 1000mg-ost veszek be. Most elvileg elkezdtem csinálni a napi 150 g széndidrát bevitel engedélyező diétát. Viszont merülnek fel bennem a kérdések.
Akinek szintén ilyen tapasztalatai vannak, akkor ő mikor mehetett inszemre, vagy lombikra? Illetve hogy meddig diétázott, mi változott utána. És egyáltalán mi lett a petefészkével? Mert úgy tudom, hogy a meg nem ért tüszők attól, hogy ott vannak, nem befolyásolják a teherbe esést ha az inszem vagy lombik útján történik, illetve később nem káros sem a babára sem rám. Már kezdek tanácstalan lenni, hogy akkor most mi a jó vagy mi nem, mert ahány ember annyi félét mondanak :(
Én ma voltam az ultrahangon. 13. napon vagyok a ciklusban és van egy 13.7 mm átmérőjű tüszőm a jobb petefészekben :) Azt mondta a dokim, ha így haladunk tovább és szépen növöget, akkor lehet inszem. Egyébként rákérdeztem pontosan, hogy az IR és a PCO-s petefészek mit hogy befolyásol. Azt mondta, hogy mivel tavaly május óta szedem a Merckformint és fogytam már 10 kilót, ő túl sok csodát nem vár az IR speciális diétájától. Persze én is csinálom, de ő azt mondta, hogy sok PCO-s nőnek lett babája. És nem úgy lettek, hogy mindenkinek kitisztult a petefészke, hanem sokaknak ugyanúgy ott voltak a meg nem ért tüsző nyomok, mint nekem. Szerintetetk? Mert én már tényleg nem tudom mit gondoljak. Illetve az is egy nagy kérdés bennem, hogy aki szintén ilyennel küzd, annak mikor összejött a baba teljesen rendben volt a petefészke, és tök normál ciklusa volt?Vagy miben volt mérhető a változás a korábbi állapotához képest?
Sáfár Nóra vagyok, és elsősorban szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segített a kutatásomban a tesztek kitöltésével. Másodsorban azzal a kérdéssel fordulok hozzátok, lenne-e esetleg olyan személy köztetek, aki vállalkozna egy interjúra, melyben mesélne a betegségéről, arról, ahogy ő megéli mindezt. Valahol, egy tea, kávé, süti mellett. Aki érdekelne, keressen meg a safarnora@gmail.com e-mail címen. Köszönöm.
Ha van, aki még nem töltötte ki a teszteket, és lenne hozzá kedve és egy bő fél órája:
Ma voltam a 12. napos uh vizsgálaton, és a jobb oldali petefészkemben 16 mm domináns tüsző van. A dokim szerint viszont nem reped meg, ez majd ki fog derülni a hormonvizsgálatból.
Ha nem reped meg a tüsző akkor mi lesz vele? Felszívódik? Mert a petefészkem nem cisztás, viszont a 10. napos uh-mon (két nappal a mai vizsgálat előtt) rajta van sok apró tüsző körkörösen. :-(((((((((((((
Szurkoljatok lányok hogy babásodjak idén!
Ettől függetlenül addig megyek még valaki fel nem írja nekem a Met-et. Annélkül bele sem vágok a terhességbe.
Ja, nyírfacukor a másik neve :) van több márkanéven is. Én egy egészségboltban szoktam venni itt Szegeden, de már láttam pl. sparban, tescoban is, mondjuk ott elég drága...
Szia! a rozsliszteket nemtudom, a barnától nekem hányingerem van, lehet majd kipróbálom a fehéret, hátha más ízű :)
Én a palacsintát, pizzát, fánkot durumlisztből szoktam csinálni, mind nagyon finom lett belőle :) Ilyenkor úgy csinálom, hogy a sima fehérlisztes receptet csinálom meg fehérliszt helyett durumliszttel, cukor helyett xilittel :)
A fánknál múltkor cukor helyett fruktózt használtam... (tudom, az se jó annyira)
Néha sütök kenyeret is, főleg graham lisztből, kenyérsütőgépben. De mostanában nagyon ritkán, nem is értem miért, pedig nem nagy kunszt bedobálni az üstbe az összetevőket... :)
Na akkoren elmeselem mi tortent az elmult napokban :-)
Ma voltam a genetikai eredmenyert, a fejemnel minden rendben van, vagyis nincs genetikai oka a kevesebb spermaszamnak. Magyarul nincs oka, mert mar mindent megnezettunk, igy most megint elkezdi a vitaminokat most egy uj fajtat, amiben van valami testoszteon turbozo gyogynoveny is. Ha majd bejon a cucc akkor reklamozom itt addig nem csak kulon keresre :-) azt tudom, hogy olcsobb a fe 14 nel de neten lehet rendelni kulfoldrol. Nalam trmobozis veralvada rendben, az egyik folsavas gen heteozigota, de ez a konnyebbik eset, mert csak annyi a teendo, hogy tobb folsavat kell szednem. Nagy Zsolt szerintem nagyon szuper eszmeletlen turelmes, mindent elmond, ellenoriz, valaszol stb. Csak ajanlani tudom, hat sajnos nem olcso, ezt tudjuk.
Tegnap voltam vegr MM-ben Breyer doktorno szuper jofej, jo a humora, nagyon jol megetettuk egymast. Nem paraztatott be egyaltalan, enyhe pcos megallapitott a leletek panaszok alapjan es persze a terhelesem alapjan ir-t. Kaptam XR-t napi 500mg-ot. Harom honap mulva kontroll, nem tiltotta meg, hogy csinaljunk fagyi beultetest, de en ket honapot biztosan varnek, vagy ket verzest es akkor mar csak kibirok egy harmadikat is. A dietetikus 200as dietata javasolt, nekem a zsir aranyom rendben van, izomtomeget kell fejlesztenem. Sok minden ujat hallottam, erdemes elmenni egy oktatasra szerintem.
Huhh, kb ennyi. A novesztoknek, keszuloknek sok sikert kivanok. Ja nekem 2000IU d vitamint javasolt a doktorno, de en pici vagyok, szoval 3000-4000 tenyleg mehet. Egy baratnomnek az orvos irta fel a d vitamint 3000eft bogyo es olcso volt. Mondjuk szerintem ha az embe elmegy a haziorvoshoz es megmutatja a d vitamin szintet, akkor kutya kotelessege felirni...
Mivel ez egy nyílt fórum (ami mellesleg egymás megsegítésére szolgál - legalábbis szerintem) és szabad a vélemény nyilvánítás, azért én is elmondanám az enyémet:
Ha egy háziorvos (vagy nődoki, vagy akárki) nem ért egy adott témához, akkor köszönöm szépen, de nem vagyok kíváncsi a "szakvéleményére". Volt már szerencsém elég hozzá nem értő orvoshoz, akik félre tájékoztattak és kezeltek, stb...
Szia! Szerintem is az antibiotikum miatt volt! Szedtél probiotikumot? Azt egy háziorvos sem mondja, hogy antibiotikum mellé kell szedni probiotikumot, sőt még utána is, pont azért, hogy ne tegye tönkre a gyomrod...
Én már leálltam a versenyzéssel, hagyom nyuszikát nyerni :)
Nekem már így is túl jó napom van, sikerült a tesztem egy munkához (na jó csak diákmunka :D) és most derült ki hogy még tanulmányi ösztöndíjat is kapok a sulitól, szóval most nagyon jó kedvem lett :)))
(zárójeles megjegyzés: amúgy én csak azért írtam ezt h elég intelligensnek érzem magam, mert eléggé sértőnek éreztem, hogy lehülyéztek kb :( pedig én csak jószándékkal próbáltam írni. De nekem is korareggel volt még, gondoltam reagálok valamit a hozzászólására, mert láttam, hogy senki sem reagált, de kár volt így visszagondolva :D de nem akartam versenyt generálni, elnézést mindenkitől...)