Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2017.12.24 -1 0 11818

Szevasz, nekem nagyon tetszene, egy Te  irányodba kényeztetés

Előzmény: VaBeni53 (11816)
VaBeni53 Creative Commons License 2017.12.24 0 0 11817

Várom az építő kritikákat a történetemre!

Előzmény: VaBeni53 (11816)
VaBeni53 Creative Commons License 2017.12.23 -1 4 11816

Egy történet így karácsonyra.

 

14 éves voltam, amikor az egyik kosaras csapattársammal (2 évvel idősebb volt velem) megegyeztünk, hogy az edzőtáborba, az egyik este kiverjük egymásét. Ez az utolsó előtti este meg is történt. Másnap este fordult elő először, hogy egy olyan fiú bújt hozzám, akivel NEM vagyunk vérségi (sőt másképpen sem) rokonok. Akkor este én elég korán -szinte elsőként- lezuhanyoztam, hogy korán ágyba bújjak, mert az U14-es csapatnak már másnap reggel fél 8-kor edzése volt. Nekik, vagyis az U16-osoknak csak háromnegyed 10-kor volt. Azt sem tudom, hogy Dénes mikor ment el fürödni, de amikor visszajött, arra felfigyeltem, mert befeküdt mellém az ágyba és átölelt. Nagyon furcsa volt az egész. Nem tudtam mire vélni sem azt, amit Deni csinált, sem azt a bizsergést, ami átfutotta a testemet. Már majdnem visszaaludtam, amikor a fiú elkezdte a nyakamat, majd a hátamat puszilgatni (mondhatnám-írhatnám azt is, hogy csókolgatni). Egyre furcsább érzések hatalmasodtak el rajtam. Az a finom puha, de mégis enyhén borostás arcú fiú mit akarhat vajon tőlem. Elkezdtem megfordulni, eközben ő megint elindult a derekamtól felfele, és ott csókolt, ahol csak ért. Amikor elérkezett a számig és megcsókolt, akkor az hiába tartott mindössze 4-5 mp-ig, mégis azt éreztem, hogy végre megvalósult az, amiről már évek óta álmodom, vagyis az, hogy egy másik fiú csókol meg. Ahogy abbahagyta, először mélyen a szemébe néztem, majd újra megcsókoltam. Isteni érzés volt, ahogy ajkaink újra egymásba fonódtak. Én még mindig az álmaim egyfajta beteljesülését éreztem a részemről, viszont olyan érzéseim is voltak, hogy az ő részéről ez többet jelent egyszerű csóknál. A smár közben hogy, hogy nem, de a péniszemet kezdte el a takaró alatt, a bokszeremen keresztül masszírozgatni az egyik kezével. Az pedig elkezdett engedelmesen merevedni, amit Dénes természetesen észre is vett. El is kezdte kitakarni, majd a bokszerből kiszabadítani. Aztán egyszer csak már azt vettem észre, hogy a farkincám már a szájába van és nem éppen pihentető állapotban. A fiú hevesen szop, én meg óhatatlanul is, de nyögésemmel támogatom, majd az ondómmal megajándékozom őt. Szerintem 2-3 cl-nél több nemigen jutott neki. Nem is adta fel rögtön és tovább szopott. Aztán egy jó órával később kb. a kétszeresét kapta tőlem. Sajnos akkor abbahagyta. Folytatás ebben a táborban sem volt. Legalábbis vele nem!



Mans&Boys Creative Commons License 2017.12.23 0 6 11815

Tartva az ígéretemet, folytatom a történetemet.

 

Ahogy haladtunk előre az időben és melegedtünk egyre jobban össze, úgy volt egyre jobb érzés, amikor Miki mellettem volt és mérhetetlenül rossz, amikor tőlem távol volt. Egyre jobban úgy éreztem, hogy beleszerettem a fiúba, aki majdhogynem feleannyi idős volt akkor, mint amennyi én. Drága jó Mikike 17 éves volt, míg jómagam (Gergő) 30 éves voltam. De, ahogy szokták azt mondani: Szerelemben a kor nem számít! Ez egyre erősebben jelent meg.

 

A következő hetekben, hónapokban egyre rendszeresebben szökött ki hozzám a koleszból hétköznap is, de hétvégéket is egyre többször velem töltötte szerencsére velem, így nem nagyon kellett hiányolnom a bőre illatát, a teste melegét mellettem. Eltelt jó pár hónap. Elérkeztünk a 18. születésnapjához, amit édes kettesben töltöttünk. Megleptem kedvenc kajájával (csirkepörkölt nokedlivel) és kedvenc (csoki és eperízesítésű) tortájával. Aztán egy jót pezsgőztünk. Egy kis összebújás, majd együtt alvás. Másnap valamikor a délelőtti órákban arra ébredtem, hogy a kamaszfiú éppen kielégít. Nem is telt el sok idő és elélveztem. Löveltem a spermát rendesen. A szája és a teste is spermás, enyhén gecis lett. Aztán megcsókolt, majd én lenyaltam róla a szerszámomból származó anyagot. Sajnos ő néhány órára elment, de amikor kora este visszajött, akkor majdhogynem ott folytattuk, ahol korábban abba hagytuk. Sőt! Egy kis anállal meg is koronáztuk a dolgot. Az aktív fél szerepét Miklós játszotta és remekül csinálta. Először simogatott, ujjazgatott, tágítgatott. Óvatos volt, mint egy tyúk, aki a frissen tojt tojását védi. Isteni volt!

 

Bocsánat a késői órában küldött történetért. Amennyiben kifejésében aggályt lát, szívesen kifejtem majd a következő történetemet!

Előzmény: Mans&Boys (11797)
VaBeni53 Creative Commons License 2017.12.20 0 0 11814

Én 64 éves vagyok. Történetem van bőven. Vannak kollégiumi és nem kollégiumi is. Majd osztok meg részleteket is.

Mans&Boys Creative Commons License 2017.12.18 0 0 11813

Ma nem ígérem 100%-ra, de még karácsony előtt lesz!

Előzmény: Törölt nick (11811)
Mans&Boys Creative Commons License 2017.12.18 0 0 11812

Írtam!

Előzmény: Törölt nick (11810)
Törölt nick Creative Commons License 2017.12.18 -1 0 11811

szevasz engem érdekelne minél több van, (desszert)

Előzmény: Mans&Boys (11797)
Törölt nick Creative Commons License 2017.12.18 0 0 11810

trafalgar10@cock.li

köszi!

Mans&Boys Creative Commons License 2017.12.18 0 0 11809

fussforest10

 

Írtam volna neked privátban, de ez jött vissza:

Üzenetét nem sikerült kézbesíteni, mert a(z) emailcím cím nem található, vagy nem tud leveleket fogadni.

 

Én elvi okokból nem osztom meg ezt az emailcímet itt.

 

Jelezd itt, hogyha újra jó lesz az emailcímed és akkor írok!

Előzmény: Mans&Boys (11807)
Mans&Boys Creative Commons License 2017.12.18 0 0 11808

A történetemet a következő napokban tervezem folytatni!

Előzmény: Mans&Boys (11797)
Mans&Boys Creative Commons License 2017.12.18 0 0 11807

Írtam volna neked privátban, de ez jött vissza:

Üzenetét nem sikerült kézbesíteni, mert a(z) emailcím cím nem található, vagy nem tud leveleket fogadni.

 

Én elvi okokból nem osztom meg ezt az emailcímet itt.

Jelezd itt, hogyha újra jó lesz az emailcímed és akkor írok!

Előzmény: Törölt nick (11806)
Törölt nick Creative Commons License 2017.12.18 0 0 11806

MansBoys,irnék neked,adnál egy elérhetőséget?

boybreastboy8589 Creative Commons License 2017.12.14 0 0 11805

Teljesen egyetértek veled!

Előzmény: Norbi196002 (11802)
boybreastboy8589 Creative Commons License 2017.12.14 -1 0 11804

Na ezt a mennyiséget nem hiszem, hogy az én történetemből szedted!

Előzmény: mattone1 (11800)
boybreastboy8589 Creative Commons License 2017.12.14 0 0 11803

Igen! Nagy részben igazad van! A mennyiségben nemigen van túlzás. Talán a második élvezésnél volt valamivel kevesebb. Igen! Érzetre sokszor jóval többet érezhet az ember a valóságosnak. Ezt viszont a történetátadásába nem szokták odaírni (én sem tettem).

Előzmény: karsiati (11799)
Norbi196002 Creative Commons License 2017.12.14 -1 3 11802

Ha bárkit bármivel vádolni akarsz, akkor ezt szerintem minden olyan felhasználó nevében visszautasítom. A melegellenes részre pedig annyit: Ha nem tetszik a topik, akkor minek nyitottad meg?

Előzmény: Ritu77 (11801)
mattone1 Creative Commons License 2017.12.14 -1 1 11800

Ennyi meg pláne nincs.. Max. félév alatt :-)

 

"... 5 dl spermával kínáltam szájba. "

Előzmény: karsiati (11799)
karsiati Creative Commons License 2017.12.14 -1 0 11799

Jó a sztori Feri!

DE!

Kár a túlzásért. Ha azt írtad volna, hogy úgy érezted, hogy... akkor még csak csak hihető lennet. AZONBAN 1-1,5 DL SPERMÁJA NINCS SENKINEK! főleg kétszer egymás után.

először is úgy tudom amit nyeltél annak a neve ondó. benne vannak azok az icipici de hosszú farkincával rendelkező izgő mozgó kis izék, na az a sperma!

Előzmény: boybreastboy8589 (11793)
Mans&Boys Creative Commons License 2017.12.12 0 0 11798

Javítás:

 

Én 52 éves férfi vagyok!

Teljesen véletlen elírás: 55 éves vagyok. 1962 elején születtem.

 

Kiegészítés:

 

A fiúkhoz való testi érdeklődésem már 14 éves koromra teljes volt.

A fiúkhoz való testi érdeklődésem először 12 évesen jelentkezett és már 14 éves koromra teljes volt. 

 

Remélem, hogy az elírást elnézitek nekem!

Mans&Boys Creative Commons License 2017.12.12 0 2 11797

Sziasztok! Én 52 éves férfi vagyok! Előre jelezném, hogy mindenkinek az építő kritikájára, javaslatára és támogató bejegyzésére kíváncsi vagyok.

 

Én sem voltam sosem kollégista. A fiúkhoz való testi érdeklődésem már 14 éves koromra teljes volt. Az első komolyabb érzelmi vonzódásom 16 évesen alakult ki az egyik szomszéd srác iránt, aki 1 évvel volt fiatalabb nálam. Az első néhány orális aktusomat 17-19 korom között is vele, vagyis Rolanddal éltem meg. Isteni volt szopni a farkát, ami alig-alig volt szőrös neki. Ő is profin szopott De annál tovább sajnos sosem jutottunk. Nem rajtam múlt ez, hanem őrajta!

 

Az általános, majd a szakiskola befejezte után elkezdtem hétköznap dolgozni egy kisboltba, mint eladó. Majd kb. 2 évvel később úgy döntöttem, hogy munka mellett leteszem a pultos szakmát is, amit meg is csináltam. Amikor (1984-ben) azt is befejeztem, akkor elég hamar elkezdtem hétvégente (leginkább péntek-vasárnap) egy dizsibe is dolgozni, mint pultos (ami akkoriban is kevés férfi volt). Nagyon sok helyes srácot láttam, de a többségük még sem jött annyira be a magaviselete miatt. Szerintem ugyanis nem minden a kinézet. Az is fontos, de a viselkedés is. A legtöbb srác (legyen 18 alatti vagy néhány évvel afeletti, de) viselkedni nemigazán tudott. Itt, még nem is arra gondolok, hogy a mérhetetlen alkohol fogyasztás, hanem sokkal inkább a beszédstílus (ami némelyiknél már józanul is trágár volt) volt az, ami eltaszító volt számomra.

 

Így érkeztünk el 1991. nyaráig (talán júliusának elejéig), amikor is egy szombati napon úgy este 7 óra magasságában egy kb. 15-18 év körüli, 170-175 cm magas, 75-80 kg, már ruhában is nagyon szexi, barna szemű, középhosszú barna hajú, láthatóan erőben sem gyenge fiú lépett be a diszkó ajtaján. Kikérte italát. Egy VBK-t kért. Először én szolgáltam ki. Leült az egyik asztalhoz. Nézelődött. Nemigen táncolt az este folyamán. Aztán úgy hajnali fél 1 körül, amikor már kezdtek elfele széledni az emberek, akkor odaültem hozzá beszélgetni. Nem gondoltam volna, hogy egy diszkóban bármikor is lehet bármelyik vendéggel is komoly beszélgetést folytatni. A fiú elég hamar megnyílt előttem. Elmondta, hogy 16 éves, az édesanyja egyedül neveli (az édesapja elhagyta őket), ő ugyan lakásotthonba lakik, de havonta haza járhat, de már majdnem féléve nem volt otthon. Minden fajta kerti munkát, télen pedig hólapátolást elvállal. Több építkezésen volt a segédmunkásoknak egyfajta segédje.

 

Én lényegében a szakiskola befejezte után elköltöztem otthonról. Aztán 26 éves voltam, amikor édesanyám meghalt. Édesapám akkor költözött hozzám.

 

Én akkoriban 180-185 cm magas voltam és 80-85 kg, fekete szem, hosszú (kb. váll középig érő) fekete hajam volt. Annyiban változtam, hogy a súlyom kb. 90-95 kg, és évek óta rövid (max. vállig ér) a hajam.

 

Tudom, hogy hosszúra nyúlt a bevezetőm! De, most már rátérek az érdekesebb részre.

 

Én egy kétszobás összkomfortos családi házban laktam. A melléképületben (egy szoba összkomfort) élt a faterom. A főépületből átlehetett menni a melléképületbe. Már korábban is volt olyan, hogy 1-2 éjszakát nálam aludt néhány barátom. Egyszerre általában csak 1.) Apu már ezt sem nézte jó szemmel. Aztán jött Miki, a fiú akit feljebb bemutattam már. A kamasz fiú a negyedik találkozásunkkor kicsivel jobban becsiccsentett, így úgy döntöttem, hogy elviszem magamhoz és lefektetem őt, hogy kicsit kijózanodjon, és csak utána viszem haza. (Eddigre ugyanis kiderült, hogy az édesanyja általánosban az évfolyamtársam volt, és megbízott bennem a fiával kapcsolatban.) Másnap reggel viszont egy nem várt telefonhívásra ébredtem. (Ekkoriban még a vezetékes telefon is keveseknél volt.) Be kellett mennem délig a kisboltba dolgozni. Szóltam a fiúnak, hogy el kell menjek, de 1 óra körül érek haza, viszek valami főtt kaját (volt egy kisebb étterem szerűség a bolttól nem messze), megebédelünk és utána hazaviszem. Csak bíztam benne, hogy nem találkozik apámmal, mert ugyanis ő nem tudott róla, hogy Miki nálam van. Ráadásul mégis csak egy gyerek. Aztán a kamaszsrác egyre többször aludt ilyen-olyan ürüggyel nálam! Egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet úgyis, mint fiú. De az érzéseim azt mutatták, hogy a kamasz is így van velem. A fiúnak a tanulmányai szerencsére nem romlottak, de már hétköznap esténként is volt, hogy kiszökött és találkozgattunk. Így érkeztünk el 1992 (talán) augusztusának végéig. Az egész este hasonlóan indult, mint azaz este, amikor először nálam aludt. Szombati nap este volt, megint a dizsibe találkoztunk. Ő egész felszabadultan bulizott, ennek folyamán kicsit többet is ivott a kelleténél, így felvittem magamhoz. Lefürdettem, majd lefektettem. Máig nem értem, hogy hogyan történt meg, de késztetést éreztem, hogy szorosan magamhoz öleljem elalvás előtt, ami már igencsak hajnali 4 körül volt. Dél körül arra ébredtem, hogy a fiúcska a faszommal ténykedik, vagyis éppen kielégíteni készül. Úgy csinálta már, mint egy profi. Először csak a hegyét, aztán a felső felét, majd az egész farkamat bekapva egyre hevesebben szopott. Én meg, mintha csak kötelező lett volna, elkezdtem nyögni, mint egy kis szajha. Aztán először kb. 1 dl, majd mivel folytatta, kb. 5 dl spermával kínáltam szájba. Bár az utóbbiból a testére és a testemre is került. Aztán 69-be fordulva nyaltuk le egymásról. Itt kezdett elmélyülni a kapcsolatom, egy akkor még-már kemény 17 éves sráccal.

 

Akit érdekel a folytatás, az jelezzen!

 

Utóirat:

Mivel a folytatás még Mikivel lenne, így ilyen szintű körítésre nem kell számítani azokban. Én úgy gondoltam, hogy érdemes kicsit bemutatkoznom és bemutatnom a srácot is. Amennyiben érdeklődés mutatkozik a folytatásra, akkor ezek a szakaszok ki maradnak majd!

Mans&Boys Creative Commons License 2017.12.12 0 0 11796

boybreastboy8589 

 

Nagyon jól alakul a történeted! Folytasd légyszíves!

Előzmény: boybreastboy8589 (11795)
boybreastboy8589 Creative Commons License 2017.12.11 0 3 11795

Remélem, hogy ez a történetem már jobban elnyeri majd a tetszéseteket!

 

Szóval továbbra is naponta találkoztunk. Volt olyan, hogy náluk, de olyan is, hogy nálunk. Előfordult az is, hogy a közeli parkba. Az egyik találkozunk kor így szólt: Gyere velem! Mutatok egy gyönyörű helyet! Nem is kellett, hogy könyörögjön nekem. Én, akkor bárhova elmentem volna vele, csak azért, hogy a közelembe tudjam őt. Legalább 30 percet mehettünk befelé a sűrű erdőbe. De megérte, hisz tényleg egy iszonyúan gyönyörű, de vélhetően mindenki által elfeledett helyhez vitt el. Jól látszódott, hogy a kis patak már majdnem kiszáradt, a kukákat max. a szél borogatja. (Belegondolva, ma már azt sem zárom ki, hogy ez már az egyik szomszédos falu határain belül volt található! Sőt!) Néhány percig csak ott álltunk egymás mellett a tájba merengve, amikor jobbról egyszer csak valami melegséget éreztem a nyakamon, majd az arcomon. Ez a melegség nem volt más, mint Gergő ajkának az érintése, a csókjainak kíséretében. Ahogy felé fordultam, ajkaink összeértek, sőt össze is fonódtak, majd heves csókolózásba kezdtünk. Először a csók az kb. 5-6 percig tarthatott, majd mindent ledobva magunkról bementünk a nagyjából bokáig érő patakba. Legalább 1, sőt inkább 1,5 órán keresztül vagy locsoltuk egymást, vagy éppen vízi birkóztunk. Aztán kijöttünk a vízből és belevágtuk magunkat a kb. térdig érő fűbe, ami közt még megvolt egy ösvény azon kívül is, amin mi lényegében odajutottunk. Nagyon erős vágyat kezdtem kezdtem el érezni arra vonatkozóan, hogy a farkát legalább a kezembe vehessem. Már éppen nyúltam felé, amikor az ő keze is elindult az enyémhez. Amikor célba értek a kezeink, akkor elkezdtük egymásét verni. Már ez maga boldogság volt számomra. Aztán az következett, ami csak a legtitkoltabb vágyaimban jelentek meg. Először hevesen csókolózni kezdtünk, majd a fiú elkezdett egyre lejjebb haladva, először a nyakamat, majd aztán a mellkakasomat csókolgatta, a mellbimbóimat pedig szopogatta. Közben a kezével sem tétlenkedett, hisz a heréimet masszírozta, ami remek érzés volt. Aztán a szájával is elérte a nemi szervem körüli helyszíneket. A péniszem akkoriban kezdett el igencsak szőrösödni, ami talán egy 15 éves kamasznál már nem meglepő (egyébként az övé sem volt másként evvel). A srác elég hamar elérte a farkamat, de ezt először "átlépve" a heréimet kezdte el nyalogatni, szopogatni. Aztán végre szájába vette a farkincámat, ami addigra már egyáltalán nem a békés pihenését végezte, hanem önálló állni készülő hajlamát fejezte ki. Gergő ezt nem csak látva, hanem már a szájában is némileg érezve - elkezdte hevesen és nem mellesleg mély torkozva szopni. Nem is kellett oly sok idő, és elsültem. Akkor jött az ötlete, hogy folytassuk 69-be, amit megtettünk. Újabb Kb. 15 perc -de immáron már kölcsönös szopás után- először ő élvezett a számba. Nem volt nagy adag. Talán 0,5 deci lehetett. Isteni, de számomra még sem volt elég, így tovább folytattam. Nem telt bele újabb 5 perc, amikor -néhány másodperc különbséggel- ismét elélveztünk. Az enyémből szerintem messze nem ment annyi a szájába, mint az övéből az enyémbe érkező kb. 3 dl volt. Nagyon jó érzés volt.

 

És még a nyár legfontosabb része hátra volt.

 

Amennyiben az bárkit érdekel, akkor jelezze, ahogyan a véleményekre is nagyon kíváncsi vagyok továbbra is.

 

Üdv: Feri

Előzmény: boybreastboy8589 (11793)
nagysandrafff Creative Commons License 2017.12.11 0 0 11794

@boybreastboy8589 folytasd nagyon jó lett! :)

boybreastboy8589 Creative Commons License 2017.12.10 -1 3 11793

Az első történetemre visszakell, hogy nyúljak egészen 2000 nyaráig. Akkori legjobb haverommal (akivel máig tartjuk a kapcsolatot) 4 éves korunktól szétválaszthatatlan jó barátok voltunk. Mindent megosztottunk egymással. Rengeteg időt töltött nálunk vagy én náluk. Nem is volt nehéz, hisz kétutcányira laktak tőlünk. Mi mint két 15 éves, a hormonoktól duzzadó kamasz srác, már jó pár csajjal volt dolgunk. De valahogy a velük való szex nem túlságosan érdekelt egyikünket sem. Ezt eleinte még nem igazán mertük egymásnak elmondani. Egy szép júliusi szombaton, mint már korábban is sokszor előfordult, Gergő egész nap nálunk volt. Nekünk volt egy kisebb medencénk, amit ilyenkor még jobban kitudtunk használni. Ráadásul apámnak munkaügyben el kellett utaznia a hétvégére, míg anyu a szomszédos falu éjjel-nappali kisboltjába dolgozott délelőtt 10-től este 10-ig.

 

Szóval Gergő és én egész délelőtt pancsoltunk a medencében, majd ebéd után úgy gondoltuk, hogy nézünk egy kis TV-t. De ez sokáig nem működött. Aztán egyszer csak a fiú behozott egy pornóújságot. Nem mondom, hogy rossz ötlet volt. Az első öthatoda az újságnak meztelen nőket tartalmazott. Valahogy egyikünk érdeklődését sem keltette ez láthatóan fel. Majd aztán jött néhány jó férfi test! Miközben azokat nézegettük, persze mindketten a szemünk sarkából a másikat is figyeltük. Főleg a másik farkát. Amikor aztán láttam, hogy egyre vastagszik a farka (ahogyan persze éreztem, hogy az enyémmel sincs ez másképp), nevetve így szóltam: Kiverjem a tiedét? Erre ő mosolyogva: Csak akkor, hogyha én is kiverhetem a tiedet! Én csak bólintottam. Ez volt már, hogy megtörtént korábban. Már mint az, hogy kiverjük egymásét. Ahogy vertem a farkát, a kezemre élvezett. Ekkor éreztem először késztetést arra, hogy ne megmossam, hanem lenyaljam a kezemről. Ezt megtettem. Aztán így szólt röhögve: Bekapnád mi? Ezt már korábban is többször elsütötte, de mindig visszautasítottam. De most nem tettem. Ahogy kimondta a varázsszót, minden féle szóbeli válasz nélkül lehajoltam és bekaptam először a heréjét, majd pedig a faszát. Ahogy az utóbbira sor került abban a pillanatban azt éreztem, hogy 'Végre! Megjöttem, itt vagyok!' És, amilyen hevesen csak tudtam, szoptam őt, miközben a farka pedig a gigámat ostromolta. Gergő pedig vélhetően akara ellenére, de úgy elkezdett nyögni, mint egy kurva. Én meg csak szoptam és szoptam, mint akinek nem lenne más feladata. Aztán egyszer csak megszólalt: Mindjárt elélvezek! Nem baj? Én, mint ha meg sem hallottam volna, hogy mit mond, csak szopotam tovább. Nem is telt szerintem bele 2 percnél több, amikor először csak 1-2 kortyni sperma érkezett meg a torkomba. Aztán jött kb. 1-1,5 dl. Én meg nyeltem és nyelés közben ízlelgettem. Nagyon finom meleg, sós, de mégis édes. Enyhén fűszeres, mégsem csípős volt. Mint, hogyha némi kicsi mentolost is éreztem volna benne. Ha nem tudtam volna, hogy az fizikailag lehetetlen, akkor azt mondtam volna, hogy nem ugyanarról a fiúról van szó spermaügyileg. Hogy miért? Talán azért, mert a kezemről lenyalt sperma éppen csak langyoskás volt, míg ez majdhogynem forró. De én még ekkor sem hagytam abba szopást, hanem még jobban rákapcsoltam. Nem is telt bele sok idő, és egy újabb kb. 1,5-2 dl finom spermával kínált meg. Amikor a szopással végeztem, akkor odahajoltam hozzá, hogy megcsókoltam. Először úgy tett, mintha ezt nem akarná. Aztán eltelt kb. 5 perc, akkor ő kezdte el oldalról a nyakamat, majd az arcomat smárolgatni. Ez utóbbira kifordítottam felé a fejem, és így már nem az arcomat, hanem az ajkaimat és a számat érte a dolog. Éreztem, hogy mennyire felszabadított mindkettőnket a dolog.

 

Lenne még a dolognak folytatása! Amennyiben gondoljátok, akkor folytatom a történetet!

 

Várom a véleményeket és a javaslatokat!

 

Üdv: Feri

boybreastboy8589 Creative Commons License 2017.12.10 0 1 11792

amikor ő 6-os volt, míg én 9-es.

 

Javítás:

amikor ő 5-es volt, míg én 9-es voltam.

 

Elnézést a tévesztésért. De annyira közel vannak egymáshoz, hogy nem is vettem csak később észre, hogy elütöttem.

Előzmény: boybreastboy8589 (11791)
boybreastboy8589 Creative Commons License 2017.12.10 0 1 11791

Tisztelt topiktársak! Először is szeretném előre jelezni nektek, hogy ezt a topikot a párommal közösen fogjuk vezetni, vagyis mindketten osztunk majd meg történeteket.

Ő 28 éves, míg én 32 vagyok! Ismertségünk jóval régebbre nyúlik vissza, mint a kapcsolatunk. Az előbbi még csak folyosói ismerettség volt, hisz először akkor találkoztunk, amikor ő 6-os volt, míg én 9-es. Általános iskola és gimnázium volt egybe, ahova jártunk.

 

Mindketten várni fogjuk minden topiktárstól a pozitív és a negatív kritikákat is. Ahogyan persze a javaslatokat, hogy miként lehet élvezhetőbbé tenni a történeteinket!

 

Üdv: Feri (és Marci)

Norbi196002 Creative Commons License 2017.12.09 0 4 11790

Ez vonatkozik:

Omsifan1225 (#11652) és Rudika007 (#11651) és AkaMori (#11650) és bboy95 (#11649) és Zsibaaaa (#11648) és tesztoszteron_cunami (#11647) és dzidze (#11646) és GamboJacke (#11632) és dzidze (#11630) ezen személyek hozzászólására és felajánlására is!

Előzmény: Norbi196002 (11789)
Norbi196002 Creative Commons License 2017.12.09 -1 4 11789

Silbrace

Egy 19 évestől már elvárható lenne, hogy értelmezzen egy 3 szavas topik címet!

Ez a topik ugyanis nem azért indult, hogy ezen párkeresést alkalmazzanak egyesek, hanem azért, hogy a homoszex élményeiket osszák meg egymással!

Előzmény: Silbrace (11654)
Norbi196002 Creative Commons License 2017.12.09 -1 4 11788

szegedi-gay

 

Ez nem partnerkereső topik!

Előzmény: Törölt nick (11661)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!