Keresés

Részletes keresés

_klaresz_ Creative Commons License 2007.10.12 0 0 11039

No, voltam ma igazi kontaktológusnál! :o)

Megvizsgált, minden rendben a szememmel, ennek nagyon örülök. A szemüveg dioptriámra azt mondta rendben van (-3,5 mindkettő). Kikérdezett, milyen jellegű (napi, havi, bennealvós, szilikonos, stb.) lencsét szeretnék. Végül szilikon hidrogél, havi viselésű mellett döntöttem. Rákérdeztem, hogy ő melyikre gondolt, és láss csodát a Biofinity volt. Kaptam próbalencsét, és ha beválik, ennél maradok. A görbület kicsit más, mint amit eddig hordtam, de megnézte a lencsét a szememen, és azt monta, hogy szépen illeszkedik.

Amikor végeztünk, újra felvetítette a falra az olvasnivalót, és két "üveglapot" tett a szemem elé, persze a lencse rajtam maradt közben. Kérdezte, hogy az üveggel, vagy anélkül látok jobban. Némi hezitálás után rávágtam, hogy az üveg nélkül. Elmosolyodott, és azt mondta, hogy az üveg, amit a szemem elé tett 1/4 dioptria emelés volt, merthogy a lencse, ami a szememen van -3,25. :o))) Ezek szerint csökkentett a lencse dioptriámon, de tökéletesen látok vele. Még csak 4 órája van rajtam, de minden kényelmetlenség és látászavar nélkül.

Nagyon örülnék, ha beválna, mert elég jókat írnak róla... (és ti is többen javasoltátok)

 

klaresz

Armand_ Creative Commons License 2007.10.12 0 0 11038
Sziasztok!

A véleményeteket szeretném megkérdezni a Clensatron termékekről, gondolok itt a 700CL-re, illetve az ultrahangos tisztító készülékre... érdemes ilyet venni? és melyiket? Használta közülötek valaki ? Bevált?
Pyxee0221 Creative Commons License 2007.10.11 0 0 11037
Sziasztok!
Tudna nekem valaki véleményt mondani a Focus Dailies Toric-ról,mert szeretném kipróbálni,de olyanokat hallottam róla,hogy nem valami jó.És még a Frequency Xcel Toric-ról is mondana nekem valaki véleményt?Most Biomedics Toric-om van.Melyik a legjobb?Igazából napi lencsét szeretnék!A válaszokat köszönöm!
Morcsi Creative Commons License 2007.10.08 0 0 11036

Megtettem, de sikertelen volt a keresésem, ezért kérdeztem...

 

Na mindegy, így jár az aki nem kuksol a TV előtt éjjel :)

Előzmény: _MrB_ (11035)
_MrB_ Creative Commons License 2007.10.08 0 0 11035
Honnét tudjam? TVműsor, azt keress rá. ~ : 8
Előzmény: Morcsi (11034)
Morcsi Creative Commons License 2007.10.08 0 0 11034
Ismétlése lesz?
Előzmény: _MrB_ (11033)
_MrB_ Creative Commons License 2007.10.07 0 0 11033
2007.10.05 Péntek éjjel 24:00-3:00 Discovery Channel, Paraziták, belső ellenségeink 1-3.
Előzmény: macimoci (11031)
k2k Creative Commons License 2007.10.07 0 0 11032
Leirta
Előzmény: macimoci (11031)
macimoci Creative Commons License 2007.10.07 0 0 11031
Én nem láttam, mi volt ez?
Előzmény: _MrB_ (11028)
Deep Down Creative Commons License 2007.10.07 0 0 11030

Én is láttam. Nem kicsit volt ijesztő...

(Más kérdés, hogy tényleg elég hülyeséget csinált.)

Előzmény: _MrB_ (11028)
k2k Creative Commons License 2007.10.07 0 0 11029
Nem kérdeztem, akkor, de igérem megkérdem, ha megyek a megrendeltért.
Előzmény: McLaca (11027)
_MrB_ Creative Commons License 2007.10.07 0 0 11028
Idézet a tegnap éjjeli Paraziták című apróságból...
"Bár azt mondták, nem lehet a lencséket vízben tárolni egész éjszakára, de azt nem, hogy megmosni sem lehet őket benne...."
Az úriember fél szemére 8 hónapnyi kezelés után véglegesen megvakult... amőba lencse alatt beköltözött a szemébe, szaruhártyát végleg tönkretéve.
Ahogy kinézett a szeme, én kiszedettem volna, és lenne műszemem. Mutogatni kéne minden lencsézőnek. ~ : (
McLaca Creative Commons License 2007.10.07 0 0 11027

No és J&J lencse volt a "csípett", vagy sem?

 

Üdv!

Előzmény: k2k (11026)
k2k Creative Commons License 2007.10.06 0 0 11026
elvitte a szisza:DDD
Előzmény: _klaresz_ (11025)
_klaresz_ Creative Commons License 2007.10.06 0 0 11025

Nekem is volt ilyen régen. Pedig nem csíptem be sehova, a körmömmel se csípkedtem, sőt még nem is dörzsöltem a szemem, hiszen akkor lejön a smink. :o)

Ez még Focus Visitint lecse volt...

 

Én mindig azon gondolkodtam, amikor ilyen előfordult, hogy vajon hová tűnt a hiányzó darab?

 

klaresz

Előzmény: k2k (11003)
k2k Creative Commons License 2007.10.06 0 0 11024
Nagyon szépen köszönöm:)))
Előzmény: McLaca (11023)
McLaca Creative Commons License 2007.10.06 0 0 11023

Azért egy gyógyszertárakban kaphatót tutira tudok mondani: Systane.

Javasolt lencseberakás előtt 10 perccel cseppenteni, mert így mire berakod a lencsét, kialakul a filmréteg a szemeden a könnyel keveredve. Lencsére egyébként szerintem semmilyen cseppel nem érdemes, mert mindegyik után könyörögni fog a szem egy újabb cseppért. (Én a Systane-t lencse kivétel után használom.)

 

Üdv!

k2k Creative Commons License 2007.10.05 0 0 11022
a francba..mire ujra odajutok...nah mindegy én voltam a hunyó, h nem kérdeztem tőle...(szerdán voltam)
Előzmény: _MrB_ (11021)
_MrB_ Creative Commons License 2007.10.05 0 0 11021
TN II-t felejtsd el. Nekem is cirka ezt okozta.

Térj be Kontaktológusodhoz, lesz nála ~ 6-8 féle, abból fogsz találni magadnak jót. Kis szerencsével ajánl valamit, amiből még egy kicsit nagyobb szerencsével lesz is nyitott, és cseppenthetsz. Elmész könyveket nézni, fél óra mulva visszamész, ha nem jó, ugyis érzed, ha jó, akár meg is veheted.
Érdemi szemcseppet, amit lencsével is lehet használni, leginkább kontaktológusoknál, lencsézős helyeken fogsz csak kapni. Gyógyszertár inkább a szemcseppeket árulja, kevésbé a műkönnyeket.
Előzmény: k2k (11020)
k2k Creative Commons License 2007.10.05 0 0 11020
Melyik a jobb a Visine-nél?
Amit Mr. B ajánlott nem volt a gyógyszetárban, kaptam Tears Naturale II.t, de ezzel egész nap a tükör előtt állhatok. Vagy a többivel is ott kell??Én azt gondoltam majd tlán találok olyat, amiből mondjuk max. 3-szor, reggel, délben és vmikor délután kell cseppenteni. Ez viszont ha nem óránként cseppentek, nem hatásos. Szúr, csip, minden nyavalyát csinál a szemem:(
De amuyg jó minden:)))
Előzmény: McLaca (11019)
McLaca Creative Commons License 2007.10.04 0 0 11019

Nem mindegyiket, de van olyan, amit igen. Csak nem érdemes. Van jobb is a Visine-nél.

Apropó, lencse után, vagy előtte fél órával bármelyiket lehet használni, csak lencsére nem.

 

csibehusi: és azt képzeld el, milyen jó, ha a szempilla be is megy a lencse alá! :) Kipróbáltam, nem ajánlom... :))

 

Üdv!

Előzmény: Morcsi (11014)
csibehusi Creative Commons License 2007.10.04 0 0 11018
Én is szoktam dörzsölni a szememet, ha lencse van rajtam
(monnyuk akkor is ha szemcsi)
De nekem még nem szakadt le belőle darab:S
Inkább szempilla szokott olyankor a szemembe menni, szal nem ajánlatos dörzsölni:D
Előzmény: k2k (11017)
k2k Creative Commons License 2007.10.03 0 0 11017
Nekem a kontaktlencsés kolléganőm mondta,hogy lehetséges,hogy erősen megdörzsöltem a szememen a lencsét (amolyan jó egészségesen), -mivel egész nap a krétapor a szemembehull:( - és szte attól szakadt le egy darab belőle. De ezt már csak a jóég tudja megmondani:)))
Előzmény: _MrB_ (11016)
_MrB_ Creative Commons License 2007.10.03 0 0 11016
Namopst, legalábbb 10 ilyen esetről tudunk itt szűk körben... Biztos nem gyártási hiba... a magyar géneket nem bírja a lencse... ~ ; (
Előzmény: k2k (11015)
k2k Creative Commons License 2007.10.03 0 0 11015
Érdekes volt a mai látogatásom a kontaktológusnál:))

Rajzon megtudtam, hogy milyen a lencsém, ha becsipi a tároló kupakja, milyen ,ha körömcsipett. Hát rájöttünk, hogy egyikre sem hasonlítiyg bármi történhetett vele:))
Nem lehet selejt sem, mert nem a hordás közben jött volna elő a selejtsége.
Nyilván valami olyan történt, amire egyenlőre nincs magyarázat.
Előzmény: _MrB_ (11007)
Morcsi Creative Commons License 2007.10.03 0 0 11014
Nem.
Előzmény: sammakko (11013)
sammakko Creative Commons License 2007.10.03 0 0 11013
Egy gyors kérdés: Lehet lencse mellett Visint használni?
macimoci Creative Commons License 2007.10.03 0 0 11012
Érdekes!
Nekem ugyan ez a bajom az egyik Oasys-szal Nem tudom, hogy hiányzik-e belőle, de már kínomban át tettem a másik szemembe és ott is ugyan az a helyzet. Szúr. A párjával semmi bajom nincs.
Előzmény: McLaca (11011)
McLaca Creative Commons License 2007.10.03 0 0 11011

Hát, azért sok új lencséről és egyéb érdekességről Tőlük hallunk (hallottunk) első kézből, azért az nem volt rossz. :)

 

k2k: nyakamt rá, hogy J&J lencséd van, amiből hiányzik egy kicsi! (Egyébként nem akarok ellenkezni én a szakikkal, de ha reprodukálják nekem az ilyen (de főleg: az ekkora) széli lencsehiányt egy tokba becsípéssel...)

 

Üdv!

k2k Creative Commons License 2007.10.02 0 0 11010
elnézést!!
ismét tudatlanságomat mutattam be...
Előzmény: _MrB_ (11009)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!