Henry Kjellson svéd mérnök és repülőgép konstruktőr (1891-1962) már 1913-ban elkezdett érdeklődni az ősi rejtélyek iránt. 1952-ben kiadta az "Ősi technológia” (Forntidens teknik) c. könyvét svédül, aminek az alapvetése, hogy az ősi időkben volt a jelenleginél egy fejlettebb technika a Földön. Majd 1961-ben megjelent az "Elveszett technológia" (Försvunnen Teknik) c. könyve is.
Kjellson szerint az ősein képesek voltak a hang erejével nehéz kőtömböket a levegőbe emelni, sőt, leír egy tibeti módszert, amit még „ma” is ismernek az ottani papok (az alsó könyvborító második képe éppen azt a jelenetet mutatja, ahol a tibeti papok a a kőemelő "szertartáást" végzik).
A könyvei (négyet írt) egészen fantasztikus dolgokat fejtegetnek: az okkultista Juvelius nyomán megfejtette a Frigyláda Templom-hegy alatti titkos rejtekhelyét. Szerinte Mózes valamilyen radioaktív anyagot tárolt a Frigyládában, ami a Nagy Piramisban volt. Állítása szerint ezt műszerekkel is kimutatta. Az egyiptomi freskókról azt hozta le, hogy ismerték az elektromos világítást. Képesek volt a piramisokban nagy hatékonyságú gyógyszerek előállítására, ahogy az alkímiai aranyra is. A Bibliában repülőgépeket vagy tengeralattjárókat fedezett fel.
Kjellson a denderai templom freskóin lévő buraszerű valamiket már akkoriban elektromos világítótesteknek vélt, mint azóta egy csomó technikus vagy amatőr szerző (az alsó könyvborító felső képe is egy denderai freskórészlet). Én is megvizsgáltam ezeket a képeket, de ez irányban nem győztek meg. Nem hiszem, hogy ezek valamiféle elektromos lámpák lettek volna. Az egyiptológusok magyarázata itt kézenfekvőbb. Mintha valaki rajzolt egy körtét és befesti sárgára, majd egy másik azt mondja, az egy elektromos körte…
Kjellson az egyik 50-es évekbeli könyvében arról is ír, hogy Mózes a Frigyládát a Nagy Piramis Királyi Szobájából hozta el, amit viszont érdekes és értékelhető feltevésnek gondolok.
Mindazonáltal Kjellsonnak több teóriájára érdemes odafigyelni, ugyanis egy korábbi, vízözön előtti civilizáció technikáját kutatta, melynek egyes elemei az ókor elején még léteztek a korai királyságokban… És épp ezekről volt itt sokszor szó...
A szabadkőművesek magukat máshonnan eredeztették (leginkább a Salamon Templomának építészétől, Hiramtól).
A Mesterlegény Társaságok ha kicsit kaján akarok lenni, azt csinálták meg a gyakorlatban, amiről a szabadkőművesek csak papoltak a páholyaikban...
Louis Charpentier megjegyezte a Chartresről írt munkájában: „A gótikus stílus teljes fegyverzetben, elképesztő mennyiségű tudás birtokában lévő agyakból született.”
Charpentier a gótikus székesegyházakat, afféle alkímiai munkának, emberre ható athanoroknak nevezte, ami az alkímia legfőbb törekvése volt mindig!
A mesterlegényekről szólva egy Perdiguier nevű asztaloslegény leplezte le ezt a nagyon régi szervezetet, aminek megvoltak a maga beavatási rítusai.
Bajomi Lázár Endre: Titkos Társaságok Története c. könyvében (1969) foglalkozott a szervezettel a Tour de France (Mesterlegény társaságok) c. fejezetben, s ebből adok most pár részletet:
„Agricol Perdiguier volt a nagy leleplező.
[…]
Az Anyánál lakott, s estente Vonalbarát Lyoni segített neki rajzot tanulni, előrajzolni a fán a vágatokat.
Egy szép napon aztán az Anyánál beavatják: megismeri a compagnonnage titkait. A szertartás során soha egyetlen igazi név sem hangzik el: minden segédet csak a szülőföldjéről és legfőbb jellemvonásáról neveznek el, a rendőrség miatt. Az ácsoknál a mesterségbeli rangokat is jelképek helyettesítették: az inast nyúlnak, a segéd jelöltet rókának, a segédet vagy legényt kutyának, a gazdát vagyis a mestert, illetve munkaadót pedig majomnak hívták.
[…]
Az említett Livre du Compagnonnage című munkáját, amely feltárta a mesterlegény élet sok titkát, a béke, az egység érdekében írta — evégett szerezte naiv, fűzfapoéta dalocskáit is.
Amikor a Mesterlegények könyve 1839-ben megjelent, nem kisebb íróktól kapott dicséretet, mint Chateaubriand, Lammenais, Lamartine és George Sand. Viszont társai, a vándorlegények árulónak bélyegezték.
[…]
Később kiutasítják. Belgiumba, majd Svájcba kerül. Itt írja meg második híres művét, a Mémoires d'un compagnon (Egy mesterlegény emlékiratai) címűt, amelyben részletesen elmeséli életét és vándorlásait.
[…]
A mesterlegények kezük munkájával járultak hozzá sok dél-amerikai város (La Paz, Montevideo, Buenos-Aires, Santiago de Chile) felépítéséhez. Párizsban ők építették a szecessziós-aranyos III. Sándor-hidat, az Eiffel tornyot és 1937-ben az Alma-híd fapallóját, amelyet megcsodáltak a Világkiállítás látogatói.
Egyébként a toronyról jut eszembe, hogy a Tour Eiffel építésekor, vagyis a múlt század végén még mennyire élt a régi szakmai becsület. Mikor egyszer Gustave Eiffel vitába szállt egy ácslegénnyel, és leckéztette a statika, a matematika s általában a tudományos-technikai eljárások hatásosságáról, a compagnon felhördült:
— Mérnök úr, hagyjon engem békén, értem én a mesterségem!
Ezzel szépen otthagyta a toronyépítkezést. Eiffelnek érte kellett mennie a lakására, hogy a nélkülözhetetlen mesterlegény szíveskedjék újra munkába állni...”
Nem írtam, de Leedskalninnak volt néhány tudós barátja is, közte Tesla. Ők személyesen is ismerték egymást. De még sem annyira ez irányt pártolom.
Volt egy harmadik tényező is, ha már kettőt emlegetsz. Elképzelhetőnek tartom, hogy Leedskalnin és ősei valami olyan építő/ kőműves céh tagjai voltak, akik a mesterségük bizonyos titkait őrízték. Talán a Dionűszoszi Mesterek egy kései utódai, a Keleti Testvériség tagjai. Leedskalninnak csak pár iskolája volt.
Hasonló a francia mesterlegényekhez, a compagnonnagékhez, akik szerepe csak a 19. században derült ki: volt saját titkos nyelvük, jelbeszédük, fejben kitudták számolni a templomok kupolaboltozatait... Ők építettték a gótikus katedrálisokat, és évszázadokkal később ők segítettek Eiffelnek megépíteni a vastornyát vagy Emmanuel Viollet-le-Duc építésznek a templomi restaurációk során. 1839-ig ismeretlenek voltak, amikor egy kiugrott mesterlegény le nem írta egy könyvben a szervezetet. Ilyenek lehettek keleten is, anélkül, hogy titkukat felfedték volna. Leedskalnin ősei éppen ácsok és kőmüvesek voltak, ahogy ő is, mint a francia mesterlegények...
150 centi magas volt állítólag; és ha nézted a fotóját irreálisan nagy kezei voltak... ezért kérdeztem féligmeddig viccesen, hogy az utolsó kabír volna?
Ez a Leedskalnin is azt mutatja, hogy a távoli őseink, akik pedig tőle sokkal inkább rá voltak szorulva, hogy a kövek emelésére és mozgatására feltaláljanak elég egyszerű szerkezeteket, melyek igen hatékonyak lehettek. Leedskalninnak is ez volt a véleménye (hogy a piramisépítkezéseknél, hasonló elveket használtak).
Elképzelhető, hogy halandzsázott, amikor a füzeteiben és szónoklataiban magnetizmusról, föld alatti vízerekről meg elektromosságról beszélt. Több egyszerű eszközét pld. rézhuzallal tekercselte körbe (de minek?).
Valójában azonban igen hatékony mozgató eszközöket konstruált, melyeket gondosan elrejtett mások elől. Hasonló eszközdarabokat találtak a gízai nagy piramisoknál is, amiket Goyon bemutat a könyvében (csiga és csörlő darabok, stb.). Petrie is bemutatja, hogy a nagy piramisoknál valamilyen ismeretlen módszerük volt arra, hogy kis helységekben is több tonnás kőlapokat felemeljenek, amire még ma sincs magyarázat!
Leedskalninnak voltak eszközei, csőrlői, csigái, láncai, emelői, ékei, stb. Volt egy 3 telefonpoznából összerakott 10 m magas emelője, a tetején egy fura dobozzal (ami máig viták tárgya).
Ezen a faálvány munkáját a 30-as években filmre is vették. De ezek egyike sem alkalmas, hogy a legnagyobb nyers tömböket, amiket mozgatott, 30 tonnásakat, hogy ezeket emelgese, a szállításról nem is beszélve. Csak a vas láncszemeknek 2,5 cm vastagnak kellett volna lenniük, de ettül jóval véknyabbakat használt.
Felállított egy 28 tonnás obeliszket, aminek a teteje át van fúrva! Ez a szállításnál játszott volna szerepet? Egyáltalán hogyan mozgatta?
Egy teherautó sofőr dolgozott neki, akinek az alvázára felrakta a nagy tömböket, majd ő elszállította a célállomásra. Soha nem tudta meg, hogyan rakta rá. Egyszer egy reggel elfelejtette az uzsonnás dobozát, és visszament a várba érte. A férfi csak fél órát volt távol, és mire visszaért, Ed már több monolit követ is úgy halmozott fel a pótkocsi sínjére, mint a kordfát. Soha nem látta, hogyan rakodta fel őket Ed Leedskalnin; csak azt, hogy egyáltalán nem volt olyan nehézgépe, amire szükség lett volna az ilyen súlyos kövek mozgatásához; különösen nem ilyen gyorsan!
Bármi legyen is az igazság, Leedskalnin esete is azt mutatja, egy ilyen tanulatlan, ám hihetetlenül furmányos ember véghez tudta az egészet vinni egyedül, úgy egy olyan korban, mikor az emberek ezrei foglalkoztak ezzel, hogy az isteneknek emlékműveket állítsanak, ez meghatványozódva inspirálhatta őket egy csomó szerkezet feltalálására, amiket mi már rég elfelejtettünk...
Nos ha ehhez hozzá gondoljuk, hogy a madár az a gyíkból fejlődött... huhh... :) Amúgy a mezopotámiai mítikus személyeket is, nem ritkán szárnyakkal ábrázolták (pl Gilgamesh), hóna alatt oroszlánnal; érzékeltetve, hogy óriás.
17513: "A hajóknál nem tudom kiverni a fejemből, hogy azok a tojások, vagy gömbök valamilyen tükrök, térképek, GPS, kiválasztja az ember a térképen a helyet és a hajó szépen odamegy."
15728: "Engem hatalmába kerített a "vadászat". Lehet, hogy írnom kellene a bemutatott képek mellé valamilyen címkét, de ezt már az elejétől kellett volna. Csak most döbbentem rá, lehet, hogy mások teljesen eltérő dolgokra asszociálnak a tárgyakkal kapcsolatban."
Valóban inkább felhalmozni kell ezeket a képi utalásokat, s nem is rostálni egyelőre, hiszen mi van ha valami jelentőset dob ki az ember. Ha már összegyűjt egy nagy gyűjtemény, érdemes elmélkedni ezeken.
Igen ezek a tojások rejtélyesek. Néha fémből vannak (Andok, Közel-Kelet, stb.), istenek kelnek ki belőlük vagy utaznak ezekben, vagy itt hagyja a lángoló fészkében a héliupoliszi oltáron a Főnix, mielőtt visszautazna a Vénusz bolygóra. Néha világítanak, sokszor meg szertartások részei, madárember szertartásoké...
Nem olyan rég meséltem Sáska László doktor egyik megjegyzése nyomán már 69-ben miket gondolt Xantus János természettudós ezekről a titokzatos tojásokról, melyek az adisz abebai Szent György templom tetején vannak. Ezt a templomot egy olasz tervezte, egy nagyon ősi, ezoterikus hagyományt követve, ami nyolcszögletű templomot/építményt alkalmazott. Erről több éve sokat írtunk itt Nolanussal, ha utána néztél ezeknek...
Ezektől mindtől sokkal érdekesebb a madáremberek vagy szárnyas emberek hagyománya. Tudod a Biblia lázadó szárnyas angyalaié, akik az embert tudásra oktatták...
Ott vanna a tiahuanacói, húsvét-szigeti, közel-keleti, kínai, szibériai, görög, egyiptomi vagy zimbabwei hagyományokban, képeken. Ők ugyanúgy tojásból születnek, mint a hüllők.
Amerikai molyemberek..? Részeges benzinutasok, rémálomtól szenvedő vietnámi veteránok láttak ilyeket.
De madáremberek egyesek szerint még az ókorban is éltek, mint írja Várkonyi a Sziriatban. Sőt, eldugott helyeken akár a közelmultig. Ezektől a fűvező amerikai kamionosoktól sokkal megbízhatóbb tanút szólitok erre....
Nos, tehát Arszenyev kapitány, a híres orosz vadász, geográfus és természetbúvár (tudod, Derszu Uzala barátja) az oroszt Távolkeleten, Szihote-Aliny alig ismert erdőségeinek szélénél, Gobilli folyó torkolatánál, az udigék földjén a tajgában 1908-ban úgy hitte egy madáremberrel találkozott!!! Erről írt a magyarul már 1956-ban megjelent híres könyvében:
„Röviddel sötétedés előtt az eget borító felhőlepel felszakadt, s a réseken átszűrődtek a lemenő nap sugarai. Az eddig mozdulatlan levegő egyszerre mozgásba jött. Felzúgott az erdő, s a feléledt fák lerázták magukról az esőcseppeket.
Magamhoz füttyentettem a kutyámat és megindultam a magas nyárfákkal és kőrisfákkal szegélyezett folyóparton.
Óvatosan lépdeltem, néha meg-megálltam és hallgatóztam; kutyám mögöttem kullogott. Az ösvény jobb felé kanyarodott, és azt hittem a hegyekbe vezet, de egyszerre csak világosság derengett előttem. Széthajtottam a bokrokat és a folyó sebesen iramló vizét pillantottam meg, amelyen tajtékfoszlányok és hulladékok úsztak. A levegő hőmérséklete lesüllyedt és a vízről köd szállt fel. Egyhelyütt medvenyomokat vettem észre az ösvényen. Alpa felborzolta a szőrét és felmordult. Hallottam, hogy a bokrokat tördelve valami vadállat távolodik. De nem menekült el, hanem megállt a közelben, és mozdulatlanul figyelt. Így lestük egymást néhány percig. Végül is én untam meg hamarább, és megfordultam. Alpa szorosan a lábamhoz simult. Alig mozdultam meg, az ismeretlen vadállat szintén elfutott néhány méterre és ott megint elrejtőzött.
Hiába igyekeztem megtudni, milyen állattal van dolgom, a sűrűség olyan áthatolhatatlan és a köd oly sűrű volt, hogy még a nagy fák törzsét sem lehetett kivenni. Ekkor lehajoltam, felemeltem egy követ, és odahajítottam abba az irányba, ahol az ismeretlen állat állt. Ekkor olyasvalami történt, amire egyáltalán nem számítottam. Szárnycsattogást hallottam, a ködből valami sötét, nagy tömeg merült fel – és elrepült a folyó fölé. – Egy szempillantással később eltűnt az egyre magasabbra emelkedő sűrű párafelhőben. Kutyám rémülten nyöszörgött, és a lábamhoz lapult. Titokzatos hangulat ereszkedett a tajgára: valami különös vegyüléke az erdő csendjének, a hullámok szüntelen locsogásának és a szélfútta fű susogásának. A másik oldalról női jajveszékeléshez hasonló kiáltozást hallottam. Így szokott kiáltozni a felingerült bagoly. Nem időztem tovább, megnyugtattam a kutyámat és visszafordultam a kis ösvényen.
Az éj gyorsan közeledett, a köd egyre sűrűbb és sűrűbb lett, én azonban nem féltem, hogy eltévedek. A folyópart, a vadcsapás és kutyám hamarosan visszavezetett a táborhoz. Csaknem velem egyidőben jöttek meg a vadászatról az udegék is.
Vacsora után elmondtam az udegéknek kalandomat a titokzatos állattal. Szavaim hallatára valamennyien felélénkültek, és elmesélték, hogy errefelé él egy ember, aki tud repülni. Vadászok gyakran látják a nyomait, amelyek váratlanul jelennek meg a földön és ugyanolyan váratlanul el is tűnnek; márpedig ez csak úgy lehetséges, ha az ember felülről ereszkedik le a földre, és azután megint a levegőbe emelkedik. Az udegék már megpróbálták kinyomozni, de a repülő ember minden alkalommal ugyanolyan lármával és kiáltásokkal ijesztette el őket, mint amilyeneket én hallottam az este.
Mikor az udegék elhallgattak, Csang Pao vette át a szót. Elmondta, hogy Kínában szintén vannak repülő emberek. „Li-csen-csi”-nek hívják őket, s a hegyekben élnek, távol az emberektől…” (A Távol-Kelet őserdeiben, 1956).
Rovarember misztériumok is vannak a világban. Pl az észak-amerikai molyember. De már volt is szó erről. Ahogy lehettek az őskorban gyíkemberek, meg halemberek, ugyanúgy akár rovaremberek is; nem kizárt, mint ahogy nem is túl valószínű...
Az 1960/70-es évek ősűrhajózási irodalma rendszeresen mutogatott régi krónikákból, domborművekről vagy sziklarajzokról fura alakokat, akik búraszerű űrhajóssisakot viseltek és… sokszor valamiféle antennát vagy antennákat a sisakon! Úgymond az idegen űrhajósok ezek segítségével kommunikáltak egymással.
Még a 90-es években volt annak sansza, hogy a mobiltelefonoknak voltak kihajtható antennái. Ma senki sem keres ezeken antennákat. Ha mi megszabadultunk ezektől, mi a fenének alkalmazná egy tőlünk fejlettebb űrcivilizáció?!?
De van egy "hamisítói elképzelés" is, akik ősinek ható domborműveket, faragványokat, lemezeket csinálnak, s azon ufonautákra hasonlító alakokkal. Ez is a lejárató kampány része. Ők ábrázolásai is úgy "fejlődtek", ahogy a mi tudományunk talált fel sorban technikai dolgokat, mert ahogy feltaláltuk, úgy jelentek meg hírtelen prehisztorikus hamisítványokon:
Vjacseszlav K. Zajcev orosz filológus cikke a Sputnik 1967/1. sz. (francia kiadása, az orosszal párhuzamosan):
Az üzbegisztáni Ferghanában talált ősi sziklarajz. Ezen is feltűni egy burafejű, antennás alak. Később beismerte Zajcev, hogy a rajz modern.
Más utakat bejáró civilizációk, ám néha, rejtélyes módon megjelennek átfedések. (Azonos szimbólumok.) Talán nem is véletlenül.
Ezeket is érdemes kutatni. Engem hatalmába kerített a "vadászat". Lehet, hogy írnom kellene a bemutatott képek mellé valamilyen címkét, de ezt már az elejétől kellett volna. Csak most döbbentem rá, lehet, hogy mások teljesen eltérő dolgokra asszociálnak a tárgyakkal kapcsolatban. Ez pedig kézenfekvő, mondaná Fülig Jimmy.
Erre tényleg nem is gondoltam! Én vagyok az, aki nem keres telefont, gyújtógyertyát, sem bombát. Néha csupán az esztétikai élmény a választás oka.
Most ismertetném a 15722. jegyzékét dióhéjban.
Az első sorban az első és harmadik - nevezzük bögrének - Fura szereplők misztikus tevékenység közepette, második a föld alatt játszódik, elgondolkodtató és különleges, az utolsó egy ismeretlen szerkezet. Pontosabban láttunk már hasonlót.
A második sorban szereplő 4 kerámia alakjában, formájában nagyon hasonlít a 15723-ban a három Menes-hez köthető egyiptomi kerámiákhoz. Harmadik sor első kép: egy hajó és a varázsgömb. A második és harmadik kép alakjai akár a velencei karneválról léphettek volna elő. Negyedik sor a két szabályos fekete csavarszerű tárgy között második kép egy áldozati gép, harmadik kép egy fülke; nem telefon, vagy tusoló, inkább valami fiatalitó, vagy ájtatoskodó kamra. Rejtélyes vésett csont vagy kagyló.
Negyedik sor indul egy hordószónokkal, vagy a büntetését töltő varázslóval, akinek nem sikerült esőt csinálni. Utána egy alien kinéz az űrhajó ablakán. Ebből nem engedhetek! A kerek lapka démonábrázolással, látványos darab. Az utolsó tányér magáért beszél.
Ötödik sor kerámia nagy szemű lénnyel, majd egy dogu figura, csak a feje nem stimmel, a fülke véletlenül másodjára is, vágottszemű arc különleges fejfedőben, végül eszkimónak vagy asztronautának öltözött sámán. Utolsó sor egy nem béka, nem denevér lény egy fiú és egy lány (nem béka, nem denevér) lényt tart a karján. Következő: szimpla sárkánykígyók, melyek csigának álcázzák magukat mimikriből. Női figura két kapuőrző törpével. Utoljára pedig olmék kőmaszk, a szeme se áll jól.
Huh, így utólag szinkronizálni nem egyszerű feladat.
Az orosz Andrej Zsukov író az ősi Amerika titkairól szóló könyvében (2016) bemutat egy elefántra hasonlító szobrocskát, amit szerinte a bolíviai Tiahuanacóban találtak. Zsukov két anonim dél-amerikai újságos cikkre hivatkozik, mint forrásra.
Ez jól alátámasztaná azokat, akik felfedezni vélnek a Nap Kapu jelei közt elefántfejet is. Viszont Dél-Amerikában eddigi tudásunk szerint csak egy, a Cuvieronius nevű elefántszerű-faj létezett, ami kihalt i.e. 11-10.000 évvel ezelőtt.
Dr. Karl Shuker kriptozoológus, több könyv szerzője, jelentősnek tartja a szobrocskát, mivel Tiahuanacóból származik. A kép már több oldalon is feltűnt, s ezért írok róla röviden most.
Itt a szobrocska, s mellette a Cuvieronius rekonstrukciója:
Én ebből azt szűröm le, hogy hamisítvány lehet, amit megpróbáltak tiahuanacói stílusban megfaragni (ott számos kis állatfigura került elő).
A hamisító túllőtte azonban a célt, hiszen a modellje túl elefántszerű. Cuvieroniusnak jellemzően kis fülei voltak, ilyen elefántszerűen semtudta felemelni a fejét, hanem azt jellemzően „lógatva” hordta (legalábbis, ahogy a csontmaradványaiból következtetni tudunk erre).
Hogy a Cuvieroniust ábrázolni tudták, arra 3 lehetőség kínálkozna:
1. A tiahuanacóiak 12.000 éve látták ezen faj utolsó példányait, s a szobrocska akkor készült.
2. Az indiánok – akár a szibériai kis törzsek vadászai – jégbe fagyva találták az Andokban a faj példányait, melyeket kiolvasztottak. S a „szörnyeket” így voltak képesek ábrázolni.
3. Valójában az amerikai masztodont ábrázolták a tiahuanacóiak, ami elefántszerűbb volt és szintén 11 ezer éve halt ki. A fejét magasabban hordta, de a fülei szintén kicsik voltak. Viszont eddig a foszíliáit csak É-Amerikában találták (a legdélebbi pont Honduras).
Az első két esetben szerintem jól kellett volna ábrázolniuk a Cuvieroniust, és ez nem is a Mammut americanum!
„Természetes, hogy volt vízözönelőtti technika, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy totálisan más volt mint amit ma ismerünk, vagy alkalmazunk, mert ugye az alapcsomag az adott: a bolygó nyersanyagforrásai és adottságai.”
Azt én sem gondolom, hogy „totálisan” más volt, az hülyeség is lenne. Egyáltalán mit értesz totálison: mondjuk nem egy mécsessel világítottak, hanem egy olyan állat tojásával, amit mi nem ismerünk, és így tovább? Hiszen számos dologra egy humanoid, értelmes lény egyformán reagálhat. Viszont én olyasmire, gondoltam, hogy több tárgyi emléket éppen ezért nem értünk meg, mert a távoli őseink egyszerűen más utakat is bejártak, mint mi, mikor a maguk technikáját felépítették. Olyan különbségekre gondolok nagyobb méretben, mint pld. az ó-amerikai civilizációk és az óvilágiak közt kialakult az eltelt 5000 ezer év alatt, legalábbis kicsiben. De azt nem vitatom, hogy a körformájú kerék jobb, mint a négyzet formájú, s erre bizonnyal rájöhetett egy minket sok ezer évvel megelőző civilizáció is.
Egyébként többször érintettem a témát, magát az alkímiát is eredetében egy prehisztorikus civilizációra vittem vissza vagy Porsenna erőművét, ahogy a tömegszuggesztióról szóló ősi szerkezeteket is.
Olyan gondolatokat vettem át egy "másik technika" kapcsán, mint Juhász Vilmosé Tiahuanaco kapcsán:
De ez elég „forró” területe a kutatásnak, s nekem vannak kételyeim is, ahol inkább újabb leletekre, utalásokra várok. Épp ezen okok miatt, megpróbálom óvatosan kezelni, hogy zseblámpát, zsebrádiót, voki tokit, tévét, helikoptert, tengeralattjárót, antennát és hasonlókat keresgessek régi egyiptomi babiloni, kínai vagy maja képeken. Jellemzően, ahogy mi technikánk fejlődik, így fejlődnek a botcsinálta kutatók keresési mintái is. A hatvanas években még karórákat fedeztek fel ókori domborműveken, az istenek karjain, a hetvenesben voki-tokikat, kazettásmagnókat, ma meg mobiltelefonokat, tableteket, s mi lesz ötven év múlva?
Már 1973-ben Walter R. Fuchs tudománytörténész is „Däniken-játékot” emlegetett egyik könyvében: „Ez a módszer egyáltalán nem olyan ötletes, mint ahogyan az ember az első pillanatban gondolná. Ezt mindenki akár saját maga is kipróbálhatja. Nincs szükség másra, mint egy minél vastagabb, bőven illusztrált művészettörténeti könyvre, és egy kis technikai félműveltségre. Önök meg fognak lepődni azon, hogy a régi egyiptomiak, maják és kínaiak képein mennyi gyújtógyertyát, zseblámpát, rádiókészüléket, telefont, antennát, bombát stb. látnak majd.”
Mandics is az említett ókori elektromosságról szóló sorozatában nyilvánvalóan olyan módszerekre, technikákra asszociál, mely a MI civilizációnké. Pld. a 15717-ben idézett rész így folytatódik: „Däniken Meine Welt in Bildern (Világom, képekben) című könyvében a 39. kép egy az előbbi „elektromos-rendszerre“ meglepően hasonlító elrendezést mutat. Két póznán álló gömb (alatta 6 fonálon hat széjjel ugró golyócska, mint az elektroszkópokbanl), a két gömböt egy ívelt „vezeték" köti össze, mely alatt egy háromszögletű tárgy szintén egy póznán, a háromszög alatt 12 szétugró golyócskával! Elektrosztatikai kísérlet egy mezopotámiai pecséthengeren?” (1981).
Az ördög persze ilyenkor kacsint egyet, hisz ahogy mondják, ez a lehetőség is benne van a pakliban, csak éppen roppant nehéz magyarázni jelenleg…
Tehát van a bizonyos Núbiai Tojás, ami állítólag 7000 éves. Azon van három háromszög. A fószer azt mondogatja, hogy az a három gízai piramis. Csakhogy a nagy piramisok, azt mondja, a tudomány szerint 4500 évesek, és hisztizik a 2500 év differencia miatt... Ahelyett hogy olvasna mítikus kutatómunkákat, melyekből "kiderül" hogy minimum 12000 évesek, de az sem kizárt hogy 100 000 körül... soha nem gondoltam 4500 évesnek azokat, mindigis azt gondoltam, hogy legalább 7000 évesek, szóval nálam teljesen klappol ez a Núbiai kö, és hát tudni kell, hogy nyilván amikor rávésték a rajzokat a gízai piramisokról, akkor már ki tudja mióta ott álltak... XD
