" A lakószobából kialakított fürdő középpontjában a luxus funkciókkal felszerelt zuhanyfülke áll, melynek megvilágított üvegkalitkája jól harmonizál a plafonig érő ablakfelülettel."
Ezt most olvastam egy lakberendezési szaklapban:-))))))))))))))))
A pofám leszakad, a mi zuhanyfülkénk nem harmonizál az ablakkal... most mi lesz?
Én borzasztóan féltem az egybe-rugós (160x190) matractól, amit a férjem akart, azért is választottam táskarugósat, de ez tényleg abszolút nem hullámzik hálistennek. És furcsa, mert nem érzem olyan kényelmesnek ugyan, mint az előzőt, ami kicsit puhább volt, de mintha jobban, mélyebben aludnék rajta.
A 190 cm ugyan végképp kicsi egy kicsit, de hát így 195 hosszú az ágy, és legyen már legalább 55 centi mögötte közlekedni... és amúgyis csak oldalt alszom (és ébredek), és 173 ill. 175 cm magasak vagyunk a férjemmel.
Sőt. Az én fiam 20 éves, 190 fölött a magassága, széles vállakkal, mindig gondja volt, hogy valamije kilóg. összevartam két 140x 200-as paplant, ahhoz két egyforma, vagy egyszínű és mintás ágyneműt. Így 200x280-as a paplanja,( a lányok is aláférnek) Az áthúzás általában 4 kezes, de már van rutinja, megy egyedül is, ha muszáj. Így sokkal olcsóbban jöttünk ki, hiszen akciós normál méretű ágynemű is sokszor van, igaz picit dolgozni kellett vele. A gyári nagyméretűhöz meg nagyon nehéz huzatot találni, ráadásul afrikai design van a szobájában, ahhoz kell vadászni, virágmintás és rikító színes nem lehet.
Jujj, és nem fázik a kidugott lábad?:) Amíg magyar szabványú paplanom volt, télen egy plusz összehajtogatott plédet tettem a lábamra. De az mindig lecsúszkált, szóval nem volt tökéletes megoldás. Persze, néha jó lábat kidugni, de az szvsz még jobb, ha teljesen be is lehet takarni, amikor akarjuk:)
Igen - feltetlenul felreertes, a sajat tapasztalataimat hasonlitottam ossze, tegla, (regi es uj), alagutzsalus es konnyuszerkezetes. Nem tudom egyiket a masik fole-ala helyezni, eddig latom a jo es rossz oldalat mindegyiknek, lehet mindbol jol szigetelt es rosszul szigetelt lakasokat epiteni.
A lapostetot meg szeretem, pont ma csodaltam meg ujra egy hazat, lapos tetovel - eleg sok van a kornyekunkon.
Ha egy konnyuszerkezetest ossze lehet hasonlitani egy valyoggal, modern teglaval, regi teglaval... miert ne?
Lehet, hogy félreértettelek, de ebből a hozzászólásodból nekem az jött le, hogy egyenlőségjelet teszel az alagútzsalus- és a téglaház közé - ami valójában ég és föld: "nem erzem masabbnak mint a tegla lakasokat futesileg, szelloztetesileg. Amikor a negyedik emeleten laktam egy alagutzsalus lakasban..."
Érdekes, hogy a magas emberekre alig gondolnak a paplangyártók. Magyarországon 200 centi a szabvány (ehhez képest az Ikea legalább 210 centi hosszúakat forgalmaz).
Na most, ahogy számolgattam, hogy kinyújtózva is fedjen a paplan, úgy a kiindulási méret az ember testmagassága mínusz 25 centi; de ehhez rögtön hozzájön plusz kb. 25 centi, az elernyedt lábfej hossza, mert az fekvéskor ki van nyújtva. Ehhez meg még kb. 20 centi, hogy a lábat túlérje a paplan (vagy vissza lehessen gyűrni alá). És akkor még legalább 30 centit felvesz az is, hogy az ember nem lapos:) Testesebbeknél még többet.
Tehát a paplan ideális hossza a testmagasság + kb. 50 centi lenne, ha valaki nem mindig csak gombócban akar aludni, hanem néha pl. hason is, és nem akarja, hogy kicsüngjön a lába. Hát, ez nem mindenkinek adatik meg a honi választékból.
:) itthon 200x200as az van, nem macera, viszont az én férjem 195 magas, így a 200as, helyből kicsi :) a szélességre meg azért kell a 240, mert 3 gyerekünk van, de ha nincsenek is velünk, sokkal kényelmesebb, mint a 200as.
én szeretem, a mienk annyira nagy, hogy akár külön is lehet vele aludni :) (bár én sokat alszom egyedül, és egyedül is imádom, ide-oda gyűröm, körbefészkelem vele magam, nagy kedvenc :D)
Ez a hatalmas paplan is ízlésbeli kérdés:) Először teljesen megdöbbentem, amikor friss házas barátaim említették, hogy ilyen paplant keresnek. Addig nem is hallottam arról, hogy létezik közös paplan is. Mindenesetre a számomra azóta is elképzelhetetlen, hogy ne legyen saját külön befészkelhető paplanom, de beláttam, hogy van az egybepaplanra is igény:)
:) nekem a nem ikeás sem csúszott régen le :) de tudom, hogy van, akinél mindig összegubancolódik a paplan. de elég régóta ikeás van, mert csak ott lehet 220x240es paplant kapni - persze nem Mo-n... -.
Az Ikea ágycuccainak valahogy nagyon profi a tapadási együtthatója. A paplanhuzat sem csúszik le az ikeás paplanról, pedig egy elég széles rés van a végén. Egy ideig használtam az ágyneműt ugyanolyan méretű, de nem Ikea paplanbelsővel, arról folyton felmászott a huzat. Nem értem, hogy csinálják, de tényleg nem csúszkálnak el egymásról a textiles ágycuccaik.
Sokáig én is azt hittem, hogy csak egy pózban tudok aludni (oldalfekvés, és igen, szintén kéz a fej alatt). Mígnem elkezdtem megfigyelni, hogy milyen pózban ébredek, és az, legnagyobb csodálkozásomra, teljesen változatos volt. Nemegyszer hanyatt, pedig meg voltam győződve arról, hogy én úgy képtelen lennék aludni:)
Úgyhogy azt tapasztaltam, hogy az alvási pozíció alatt leginkább az ELalvási pozíciót értjük, miközben a teljes alvás során önkéntelenül mindenféle testhelyzetet felveszünk.
Hat pontosan ez az!!! Nem forgok miota ezen alszom, nem erzek nyomast egy ponton sem!
Ami meg a parnat illeti - van parnam, de nem hasznalom, eleg a matrac - ha a hatamon fekszem. Ha oldalt, akkor igen. Itt a kepen nincs - de van tempurpedic parna is, olyant hasznalok en is, jo.
A korhazak is motoros agyakat hasznalnak, foleg ezert, hogy ugy fekudjon a beteg, hogy ne legyen karos.
Amig nem probaltam, nem nagyon hittem benne en sem. Ha van lehetosegetek kiprobalni - tegyetek, gyarapodtok egy jo tapasztalattal.
Nem a matracom IKES-s, hanem az agybetetem. Nincs tempurpedikem sem - csak egy mezei matrac (nem rugos, hanem szivacs amiben levego kamrak vannak) es azon van egy 10 cm-es memory foam matrac "topper", es a hatasa csodalatos. Jo volt a legkamras is - de rengeteget javitott rajta felso reteg.
En semszeretem ha "pattogok" a matracon, no meg azt sem, ha "godros" lesz a matrac, es belegurul az ember. Ami hihetetlenul nagy valtozas volt a rugos utan, hogy nem mozog az egesz agy ha megmozdul rajta az ember. Mintha ketszer akkora lenne az agy....
Az agybetet is sokat szamit - foleg most, hogy szenvedek mar aprilis ota a vallammal, es nem tudok oldalt aludni, mert faj. Igy a hatamon alszom, es rengeteget segit az, hogy az agybetet allithato.
Ez a betet 250 dollar volt (nem motoros mint a kepen lathato, de nem is hianyzik) szemben az 1500-2000 dollaros oruletesen nagy darabokkal. No meg nem akartam agyat cserelni, csak betetet.