Szerintem előfordulhat, hogy az 50 cm. nem lesz akadály.. Egy kollégám tartja így a nyulakat, hogy nincs alábetonozva, a fészkekkel nem törődik, csak akkor tudja hány kisnyúl van amikor előjönnek:-). Viszont nála szöknek a nyulak, sokszor elmennek szomszédolni. Ha tudnak üreget ásni, nem kell elletőláda, mert megoldják maguk. Viszont ha alábetonozol, ahogy nálam van, akkor már szükség lesz rá. Szerintem majd meglátod, hogy kell-e a tetejét behálózni, nálam sajnos a patkány okozza a legtöbb gondot, számára nincs akadály:-(
Ez a nyuszi még nem találkozott férfiúval.....az pont az én vadasom lesz-lenne!Én is először az álvemhességre gondoltam..de nem tudom mi a teendő,mert még avval sem találkoztam,most utána fogok nézni,mit tehetünk! Köszönöm!
Én úgy tudom,rost hiány miatt fordulhat elő szőrrágás, de akkor nem tépi, hanem lerágja a szőrét rövidre. Én álvemhességre gondolok, ami előfordulhat úgy is ha nem találkozik a leányzó bakkal.
Rég írtam itt, de szorgalmasan olvaslak titeket. Még az ősszel érdeklődtem a szabad tartásról és most a kivitelezés fázisában tartok. A terület az kb. 150nm és10 anyának való nyulak vannak felnevelés alatt egyik ismerősömnél, egy másik helyről pedig 2 bakot hozok, most 3,5 hónaposak átlagban és márciusban szeretném kirakni őket. Ezek mind a sétatéri keverékek lesznek. Lesz egy kb. 10-15nm-es fedett 3 oldalas épület még, meg gyűjtöttem egy nagy csapat kisebb szekrényt fészek gyanánt. Csak egy két kérdésem lenne még G.Zoli-tól. Amit említettél bekerített területet az mennyire mélyen volt a föld alatt lekerítve, én 50cm-ben állapodtam meg magammal, ja és homokos a területem. Aztán a teteje nálad be volt e kerítve, mert ahova szeretném a nyulakat, bőven külterületen van és lehet látni, ölyveket és héja párt is láttam már... meg a rókák is ott vannak még a pakliban, de gondolom azok repülni még nem tudnak. :) Meg azt nem tudom még, hogy ha föld alatti fészekbe fialnak és elhullás van a fészekben az elég veszélyes az alomra de akár az anyára nézve is, nem? Remélem nem nagyon fárasztottalak le a kérdéseimmel. :)
Én csak hobbi szintem tartom a nyuszikat! Igazából azért vannak szabadon mert nem szeretem ketrecben látni őket. Régebben egy 500 nm-es lekerített részen voltak és egész évben csak füvet ettek, a kerti tóból ittak és a földbe ásott lukakból hozták elő a piciket. Csak télen kaptak nyúltápot és szénát. Nem kerül így sokba és munka sem volt vele viszont volt hogy 18 kisnyúl rohangált a kertben. Tökéletesen elvoltak így csak én untam meg hogy mindent megrágnak. A fákat körbekerítettem de szerettem volna dísznövényeket is amiket sajna a nyulaktól nem lehetett megvédeni. Most egy kicsit kisebb helyen vannak (kb 80 nm) és 2 kecskével osztoznak a helyen. A szénatároló alatt ástak fészket maguknak. Mivel a füvet kiették teljesen ezért széna kevés nyúltáp és zöldség a menü amit zöldségesektől szerzünk be. (állt. ütött selejt áru amit ingyen odaadnak). Így nagyon egyszerű a nyúltartás, nem büdös és nagyon kevés munka van vele. Oltani nem oltom őket, ritka amikor valami baj van. Télen nyáron ellik néha magától tart szünetet. A nyulak föld alatti üregbe ellenek aminek utána teljesen betakarják a bejáratát földel szinte észre sem venni az üreget. Általában este 1x mennek etetni. 3 hét múlva kezdenek elő jönni mint amik épp a képen is vannak. Aki szereti a nyulat és van helye amit jól le tud keríteni annak nagyon ajánlom ezt a tartást. Ezek a nyuszik keverék házinyulak akik elég "igénytelenek" a nemesített nyuszik sokkal kényesebbek nekem azok szabadon tartásával több bajom volt (felfúvódás szúnyogcsípés stb), de lehet hogy csak gyenge állományt sikerült beszerezni.
A csincsilla azért nincs messze a nyúltól. Ott van ilyen génhiba. Selejtes vérvonal ahol ez a rossz szokás öröklődik. Egy helyen említik a túlzott fognövekedéssel, amivel már nyúlnál is találkoztam. (szerencsére nem otthon)
Tudsz mindent!!!!! Nudista??!!EZ JÓ,TETSZIK!!!!! Anya nyulat szeretne belőle,lassan el is éri a 7 hónapot....nyalósó!Az látod lehet....majd szólok neki,ez az első nyuszija,nem ngyon ért hozzá.....de a nyalósó nekem se jutott eszembe!!!
Szia! Igen,én említettem,hogy parázslik egy másik,eddig nekem nagyon fontos fórum,de már én sem sokat látogatok oda,mert nem az acsarkodás érdekel.Azt sem értem,hogy lehet veszekedni neten keresztül,na ök megmutatták! Más! Az egyik kis fiatal ismerősöm nyuszija folyamatosan tépi a szőrét,de hatalmas foltokba,ahol eléri!Nem vemhes,nem látok a bőrén elváltozást,nem sebes....nem igazán értem,nekem ilyennel nem volt még dolgom. Tud valaki valamit??? Köszi
Nézem is! Meg persze más fórumokat is az "állati"-ból. És látom azt is, hogy az itt jelen lévők is sokfelé járnak. Csak van olyan állatos fórum ami lassan átkerülhet a "poli-dili"-be. És ez nekem rosszul esik, mert a politika és a rosszindulat elől menekül néha az ember az állatokhoz és az állatbarátokhoz. És akkor mit lát néhol vita máshol politika.... De egyenlőre itt még olvasok és írok.
Néhány napja volt itt szó arról, hogy itt milyen jó a hangulat. És tényleg. Most nem olvastam vissza, hogy ki is írta azt hogy más topikokban megy a vita torzsalkodás. És tényleg. Van amit már töröltem is a kedvencek közül, mert már idegesítő volt mi megy ott.
De a nyúltenyésztés az más! Néha már alig várom, hogy netem legyen és olvashassam!
Míg kerítésen belül vannak és nem a főúton kavirnyásznak, semmi gond nincs ezzel.
Az már inkább probléma, hogy rühes az állomány, lovaknál is előfordul, ha megérik és nem döglenek éhen. Négy éve történt náluk, hogy a ménesből kidőlt pár kanca, éhenhaltak...........
Hát lehet hogy igazad van!A malacok az út szélére vannak ki cseszve az nem lopja el őket aki nem akarja!Mikor ott jártunk akkor voltak kismalacok és kint szaladgáltak az utcán!!
Akkor nekem rossz a bizserém...Igen voltam, bár nem "turistaként". És cseppet sincs jó véleményem a helyről....Felháborító rablásnak tartom, hogy halálosan beteg emberek hitén élősködnek. A ló és egyéb állattartási kultúrájuk pedig szégyent hoz a magyarságra!!!!!!!!!
Tápiószentmártonból hoztam a nyúlakat!Meg a Kincsme parkból 1 szer egy lóvat!Voltál már ott az Attila dombon??Egyébként ott tényleg lehet bizsregni!!:-)
A lovakat én is szeretem, az eredeti szakmám Általános állattenyésztő és belovagló, de sajnos a lovakat csak fényképen nézegetem egy pár éve, valahogy nem sikerül ló közelbe jutnom.