A lenti rajz egy iroda, amit Feng-shui elvek alapján szeretne berendezni a tulaja, kedves ismerősöm. Mivel ez a munkahelye, elsősorban a Gazdagság és Siker területét szeretné megerősíteni, de a magánéletében az egészség és a szerelem is fontos és erősítendő lenne.
Az alaprajz alapján egy Kun típusú irodának gondolta elsőre, mivel a front oldalnak, (bár ott nincs ajtó) az ÉK-i irányt gondolta, mert az ottani ablak egy nagy főútvonalra néz, a csi áramlásának fő útjára. Ennek alapján az iroda átellenes sarkában lévő ajtót (ami vagy DNy-i vagy D-i) gondolta a hátsó bejáratnak. Így, ha a hátsó ajtó (ami az iroda tényleges bejárata) DNy-i, akkor az iroda Kun típusú, míg amennyiben D-i (itt már nem tudta eldönteni, hogy melyik a helyes), akkor Li típusú. Mivel mindkét típusnál más és más helyen vannak a kedvező és kedvezőtlen területek és irányok, így maradta első elképzelésemnél, a Kun típusnál és ennek alapján rendezte át az irodát.
Kérdés: 1. Valóban az ÉK-i sarokban lévő ablak (tekintve hogy egy fő csi áramlási útra néz) tekintendő a főbejáratnak és ha igen, akkor 2. Az iroda tényleges ajtaja (ami ennek alapján hátsó ajtó) D-i vagy DNy-i tájolású-e, illetve ennek alapján 3. Kun vagy Li vagy netán valami teljesen más típusú az iroda illetve ha 4. Kun, akkor mit és hová kéne tenni (már ha a jelenlegi elrendezés nem megfelelő), hogy a. A Gazdagság és Siker erősödjön és b. Az Egészség és a Szerelem területek is megerősítéshez jussanak.
Tudni kell, hogy ebben az elrendezésben az ÉK-i sarokba tette az íróasztalát, hogy a Gazdagság és Siker területén üljön és az asztal lehetőség szerinti nagyobb része ezen területen legyen. A páncélszekrényt elmozgatta a K-DK irányú sarokból azt gondolván, hogy egy Kun típusú helyiségnél az a terület a Gondok helye, úgyhogy ezt ellensúlyozandó, a helyére egy állólámpát tett. További állólámpával (a Fénnyel magával) erősíti az ÉK-i (Gazdagság és Siker) területét, illetve a Ny-ÉNy-i sarkot (az Egészség területét). Az É-i falra azért tettem egy műfát, mert nem volt jobb ötlete :), merthogy hogy az a terület a Halál hely, így nem tudja, mivel lehetne kompenzálni.
Igen... azt hiszem a szinek furan jonnek elo a monitorokon, mert az elso a legvorosesebb.
Ennyit meg nem foglalkoztam pacokkal, es erdekes, egyiket lehet sotetiteni (melyiteni) azzal, hogy masodik reteget adunk, es van ami nem valtozik tole.
Azt hiszem, ez a monitor szine miatt lehet. Nem voros, csak nem sargas barna. Mind a negy vorosesebb arnyalatu mint az elozo musrta, ami nem nagy dolog, azok mustarsarganak tunnek ezek mellett.
Érdekes, én olyan vörösesbarna fákra emlékszem, pedig még valahol a neten fényképgyűjteményedet is nézegettem. Na mindegy, akkor csak ez maradt meg.
Nálam amúgy nem a világos-sötét a kérdés, már csak azért sem, mert pont a sötétebbet szeretem, hanem az, hogy a harmadik vöröses jellegű, és az nekem nem tetszik. Bár egyetértek abban, hogy kell bele vörös, mert úgy melegebb hatású, de ne ordibáljon ki belőle, ha lehet.:-))
Eleg vegyes a butorok szine - van egeszen vilagos juhar, mez szinu fenyo es az egetett cukor szinehez hasonlo kitudjami - no meg sotet barna is. Es egy szint szeretnenk az osszes szobaban.
Azt hiszem en is, hogy a sotetebb jobb lesz. Bar ha meg sotetedik... Igaz, hogy a mostani parketta szine is sotetebbnek latszik a kepeken, mint a valosagban.
Azt hiszem a sotetebb szin jobban el fogja tuntetni a kisebb-nagyobb szineltereseket, es egyenletesebb lesz a szine.
Ezen a kepen talan jobban latszik, hogy a masodik es a harmadik szin csak erossegben ter el - es mind a ketto benne van most is a parkettaban. Kivilagositani nem tudjuk - igy a vilagosabbakat hozzasotetitjuk a sotetebbekhez. A mi parkettank eleg olcso minosegu, nem valogatott, igy nagy a szorasa a szineknek.
Most ahogy beleolvastam abba amit belinkeltem eszembe jutott 1-2 dolog. Nagyon nem mindegy, hogy ki lesz a közös képviselő, mert sok múlik rajta. Ha még nincs, érdemes olyat keresni aki a környező társasházakban már ellát ilyen feladatot ( legyen akár magánszemély vagy cég) és a lakók meg vannak vele elégedve. Közös vízdíj fizetésébe nehogy belemenjetek, mindenki fizesse csak a sajátját. És ha lehet akkor lépcsőházanként legyenek az elszámolási egységek, ne az egész ház egyben, akkor könnyebb kezelni a nemfizető lakókat és így talán kivédhető ha valamelyik szolgáltató ki akar valamit kapcsolni, hogy a rendes lakók nem szívnak. Hozzánk például idehordta a szemetet a IX.kerületi szél és a négy lépcsőház közül főleg az egyikbe lettek betelepítve, de mivel az egész ház egy egységben van ( a lépcsőházak költségeinek szétválasztását meg kéne szavazni, de hülyék lennének) így a másik három lépcsőház rendesen fizető lakóinak a pénzéből kell az ő liftjüket is javíttatni, meg takaríttatni meg minden...
Nem szoktál lakóparkos topikokat olvasni?:) Beírod egy ilyenben a keresőbe hogy közgyűlés, biztos kidob ezt-azt:) például Én egy időben ezt figyelemmel kisértem... igen nyögvenyelősen épült itt a közelben...volt is problémájuk rendesen... Nekem például megdöbbentő volt, hogy amíg nem tudtak társasházzá alakulni nem lehetett kérni a szemétszállítást, saját költségükön kellett konténert hozatniuk...de volt olyan lakótárs aki még arra sem vette a bátorságot hogy odáig elvigye a szemetét, csak kirakta valahová az udvarra aztán a szaros pelenkákat hordta a szél...
:)) Szinten... a baj a mostanival az, hogy amikor csiszoltunk-lakkoztunk 92-ben, sem sok idonk, sem sok penzunk nem volt, emlekszem, az is gond volt, hogy a harmadik reteg lakkot megvegyuk (de orulok, hogy harom reteg volt rajta, tartott 17 evig!!!)
A voros tolgy kulonosen pirosasan oregszik, ezert felek az eleve pirosat ratenni. Azt hiszem a barna jo lesz... Minden lakk igeri, nem sargul be - de ez sem igaz, idovel sargul.
Olaj alapu pacolas lesz es olaj alapu lakkozas. Altalaban kerulom az olaj alapu festekeket, de itt kivetelt teszek, mert ezek a tartosabbak.
Most itt a tepelodes: mi csinaljuk az egesz hazat, vagy fizessunk erte. De mar latom a ferjem szemen, hogy inkabb megcsinalja mint kifizessen 4-5000 dollart (vagy tobbet). Ha durvan 5000-et veszek, akkor van esely arra, hogy 4500 dollart sporolunk! :)) Az orvosi koltsegeket meg az valoperes ugyvedet nem szamitjuk fel... :))
hozzátenném, hogy egy pici piros viszont kell bele, de az alap mahagóni meg a cseresznye nekem túl sok. ráadásul ahogy érik, szinte minden fa "pirosodik" kicsit, ami pont elég az én ízlésemnek :)
Most latom, hogy az elobb duplaztam - nem akartam.
Itt a mostani parketta szinnel - itt nem volt pacolva, csak az ido "erlelte". A kep felso reszen lathato csikok mar le lettek csiszolva - ami a minta alatt van az nem.
Meg mindig probalgatunk... mint a kiskutya... :)).
Itt tartunk: Azt hiszem itt vannak a nyertesek - ebbol fogunk valasztani. Nem tudom melyiket - szemem elott tartom, aztan meglatjuk...Az elso valoszinuleg nem - a masodik tul vilagos, de a jo arnyalat, a harmadik ami most tetszik, a negyedik meg ... talan az tul voroses. 1. cseresznye 2. Gunstock-fegyver nyele; miert?! 3. barna mahagony 4. voros mahagony
Én gyerekemmel egyre borzasztóbb az együttalvás. Általában keresztben fekve szokott rajtam keresztül feküdni, így vagy rajtam vagy a vesémben vannak a lábai. Egyre jobban várom a költözést, végre legyen normális helyem, puha matraccal :)