Eddig vitom volt 4 évig, azzal semmi gond nem volt 150000km tettem bele és semmi gond nem volt vele csak féktárcsát cseréltem rajta meg olajat ment mint az öszvér de kicsi volt és eladtam DE BÁNOM ez a transit meg csak viszi a pénzt
eddig semmi csepegés nem volt kihoztam a szervizből egyből csepeg valami belőle ja és a váltó olajom is folyt mer a barmok elbaszták a főtengely szimeringet vissza kellet vinni hogy csinálják meg garanciába de úgy néz ki megint vissza kell vinni többet nagy szervizbe soha nem megyek első de utolsó volt
Én már magam sem tudom olajnak néz ki mint az étolaj ugyan ott mint neked minimálisan megállás után 1 óra után kb negyed tenyérnyi tiszta olajat látok nem fekete hanem áttetsző MÁR ELEGEM VAN A JAVÍTTATÁSOKBÓL VESZEK EGY LOVÁSZSZEKERET 2 LÓVAL
1 hete volt kuplungozva a tranzitom ki lett cserélve a vízpumpánál a szíj és azóta csöpög nekem is ot ahol neked de de tiszta olajnak látom a szerelőm azt mondta hogy lehet sok váltó olajat öntöttek bele és van valami túlfolyó ahol a felesleg ki folyik bár nem a szerelőm csinálta hanem szervizbe Debrecenbe a fékcentrum ba de már bánom hogy oda vittem
Igen húzott is balra meg majdnem kigyulladt :) nem volt látható kívülről csak amikor már szétdaraboltam a csövet .(pár milliméter a belső átmérő... ) szerintem emeld meg az autót, és nyisd ki a fület egy fogóval . Ha forog a kerék akkor kész is van... persze ez csak egy ötlet és javaslat,Hogy ne járj úgy mint én. De egy próbát megér.. :)
Lehet , hogy levegőt kap a szívócsőnél .nekem is volt ilyesmi gondom aztán egy ötforintos gumigyűrűt kicserélve jó lett. Nézd meg a fotót raktam fel anno....
Néha a szemünk előtt van a hiba csak nem vesszük észre . :) mi is mi midenre gondoltunk csak erre nem.aztán mikor megvettem az új fékcsövet , levettem a régit nem bírtam átfújni szájjal, elkeztem darabolni a hibát keresve. Na ott volt a gond....... nem voltam ideges ....:)
köszi megfogjuk nézni remélem hogy az lesz itt is a hiba mint nálatok a kopott tárcsával és a kopott fékbetéttel is szorult a fék meg most az újjal is ugyan úgy
Két éve nekem is ez volt , nem bírtunk rájönni, hogy miért fog az egyik fék elöl . Aztán rájöttem amikor leszedtem a fékcsövet és kiderült , hogy a gumifékcsövet rögzítő fül összeszorította a csövet .azóta se jöttem rá hogy hogy a p...ba szorult rá. Raktam fel anno ide képeket róla... szerintem nézd meg azt először.
Sziasztok van egy kis problémám a ford transitommal szorul egy kicsit a féktárcsám a hosszabbik féltengely felől most lett kicserélve új tárcsa új betettek a féknyergen a csuszkák is ki lettek cserélve be vannak zsírozva minden kivan takarítva jó a munkahenger is mer kézzel vissza lehet tolni de mihelyst benyomom a féket és felkeményedik a fék újra kicsit szorul a fék, és egy kicsit jobbra húz az autó voltam futómű beállításon talpasok is ki lettek cserélve de szerintem a fék miatt húz jobbra az autó pedig hozzáértő szakemberrel néztük és nem tudjuk mi a hiba valakinek volt már ilyen
Mester szerinted mit lehet csinálni a csöpögő vízpumpával? Van hozzá felújító készlet vagy inkább bontottban gondolkozzak? Egyálltalán mi szokott ott szétmenni?
Hali Mindenki! Vettem egy 2000 12 havi 2,4 125hp tde Transitot és szeretnék bele fordulatszámmérős óracsoportot rakni. Van e valakinek tapasztalata, hogy lehetséges e a dolog vagy inkább felejtsem el. Bocsi ha már kérdezte valaki ugyan ezt, de nem nagyon van időm minden hozzászólást elolvasni. Előre is köszi a választ!
Ebben az évben cégem tervezi egy új Transit Connect vásárlását. Van tapasztalata itt közöttetek valakinek, hogy milyenek ezek az autók?
1,6 TDCi motoros lesz, de nem tudjuk hogy 95LE és M5 váltó vagy 115LE és M6 váltó. Igazából ebben kérném a segítségeteket aki ismeri ezeket a motorokat.
Miben különbözik a két motor? Gondolom mechanikailag ugyan az csak más elektronika?
Most egy 2007-es 2.2-es transitunk van, de abból nagyon hiányzik a 6. sebesség. Ez ennél az autónál mennyire érezhető?
Mennyire lehet hosszabb életű illetve kevésbé meghibásodó a 95 mint a 115 Vagy nincs jelentősége?