Ebben a melegben szegény madarak is annyira szenvednek, hogy sokkal óvatlanabbak, mint eddig. Ma, amikor locsoltam az udvarban, és a tavacskámba is locsoltam egy kis vizet frissítésnek és hűtésnek, jött egy rozsdafarkú. Leszállt a cseresznyefára, és kémlelte a tavat. De hát én is ott voltam. Mivel nem mentem el, és szegény nagyon szomjas lehetett, leszállt mellém, kb. 1 m-re tőlem, és ivott. Igyekeztem mozdulatlan maradni, hogy nyugodtan oltahassa a szomját. A közelben több szomszédomnak is van kerti tava, tehát van lehetőségük inni, azért én még az ablakpárkányra is tettem ki egy jénai tálba vizet, mivel a ház előtti nyírfán is sok madár szokott hűsölni. Hadd ihassanak ott helyben.
Nálunk is nagy az öröm, mert széncinege nagyszülők lettünk! A kitett 2 odúból az egyikben végre mocorgás van és lengedezik a felfüggesztett odú, hordják a szülők a finom falatokat a kicsiknek. Benézni nem merek, nem akarom zavarni őket. Érdekes, hogy viszonylag ritkán fordulnak a kajával, néha 5-10 perc is eltellik, mire újra jön az egyik.
Más; megfigyeltük, hogy ebben az óriási hőségben még így este sincs a szokásos rigófütty. Egyszerűen a fütyüléshez is túl meleg van! :)
Szervusztok! El nem mondhatom, mekkora örömmel töltött el, amikor a pirosvállú csirögét kerestem, és Rátok találtam! Engedjétek meg, hogy időnként bekukkantsak a Madáretetőbe. Madarasnak vallom magam, mert földünk legszebb teremtményeinek tartom e szárnyas ékszereket. Minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy kertembe csalogassam és nálam tartsam őket. Két kedvenc képemet adom át névjegyként: kisverebem tavaly, Benikém kalapján, és idén, kezéből eszegetve. Harmadik éve él velünk, azaz környezetünkben, mert szabad madár. Örülünk neki, és kedvébe járunk. Sajnos, a második képet nem tölti fel a rendszer. Majd külön elküldöm. Hiszen úgyis egy egész év van közöttük!
A múltkor írtam a hársfán fészkelő rigó családról.
Pénteken hatalmas vihar volt nálunk, felhőszakadás, jégeső, a szél fákat döntött ki.
Utána úgy nézett ki a város, mint a katasztrófa filmekben.
Másnap a fától nemmessze kisrigó tetemét találtam. Biztos a szél lökhette ki a fészekből, mert a hárfa is rendesen meg volt tépve.
Vasárnap körbe néztem a fát és örömmel tapasztaltam, hogy a fészek a helyén van, rigó mama is benne ül, sőt két tátongó csőr is látható, tehát vannak még fiókák.
És hamár rigóékról esett szó, akkor néhány korábbi kép a kertünkből:
Pénteken megpróbáltam ismét "randevúzni" a kerti gezével. A hangját hallottam is, de őt magát most nem sikerült megpillantanom. Talán azért, mert a szokott helyén most egy tengelic énekelgetett. Később meg egy zöldike szállt ugyanarra a fára.
Nem is tudom, ki írta le, hogy valami pihent agyó oktató különféle kitömött madarakból összeállított egy újat, és az egyik vizsgafeladat volt a meghatározása a fajnak. Akinek sikerült, az megbukott :-)
Érdekes dolgot láttam ma. Egy fiatal rigó kűzdött valami kajával. Szerencsére egészen közel engedett magához, így meg tudtam nézni, hogy mi az. Egy meztelencsiga volt az áldozat. Eddig úgy tudtam, hogy csak a sün eszi meg. De ez a rigó kemény kűzdelmet folytatott vele. A csőrébe fogta, és végigúzta a földön. Aztán fordított rajta egyet, és újra végighúzta. Törölgette le róla a ragadós nyálkát. Mikor úgy ítélte meg, hogy már kellően letisztította, ha kissé nehezen is, de megette.
Csak ámulok és bámulok!!!! Ennyi gyönyörű képet, le a kalappal minden fotós előtt!!!
Egy picit össze húzom magamat, mert én lusta vagyok kint ülni és várni, hogy ki, vagy be menjen a cinkém, hiszen a tanácsaitokat megfogadva, készítettem egy új odut, és az előzőt is kitisztítottam. Az újba már be is költöztek, sztem kotlik és ezért nehéz kivárni a megfelelő pillanatot:-)))
A Szentendrei-szigeten is több vizimadarat lehet látni a kiöntések maradékain. Itt készült egy korábbi fehér gólyás sorozatom, legutóbb pedig fekete gólyákat tudtam ott fotózni, igaz, hogy csak távolról.
Kösz a képeket. Eleinte nagyon sokan voltak, a víz felület is sokkal nagyobb volt, természetesen ahogy szükül a tocsogó, úgy fogynak a madarak. A tulaj nem tudta, és tudja felszántani a belvíz miatt. Mindig megcsodálom őket, ahogy jövök fel Pestre, meg hazafelé is.
Ez fogott meg, hogy a nagy forgalom ellenére is itt költenek, élnek. A Délegy bekötőn a fácánok megvárják, míg a kocsival elmész, és csak utána mennek át.
A hét végén (szokás szerint) anyámat látogattam meg vidéken. Az a kenderike párocska, akikről két hete még csak messziről sikerült fényképet készíteni, most volt szíves közelebb jönni. Egyikükről sikerült összehoznom egy sorozatot, ráadásul konverter nélkül.
Hát szétnéztem az 51-es út mentén: nagy madárélet van a belvizes tocsogókban a zajos kamionforgalom dacára. Sajnos, a háttér nem szerencsés, a kukoricaszárak alig kerülhetők ki a fényképezésnél. Néhány képet azért felteszek.
Nekem is van egy hasonlóan bájos kacsamamás képem, amit még két héttel ezelőtt készítettem a győri Duna-parton, csak eddig elfelejtettem megosztani....
Nézzétek milyen büszke tekintettel terelgeti a kicsinyeit a víz felé :-)
