Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Nálunk a TTK-sok voltak a belszolgálat a HÁPon, vagyis nekik ha jól emlékszem 4óránként jelenteni kellett Érdre ( az volt a Bp körüli légvédelmi gyűrű kozpontja, ha jól tudom ott voltak csak PRV-k, amik a magasságot mérték a P18 álltal leadott koordináták alapján). Bia kódneve Holdfény folt, Nagytarcsáé Ítélő. Kb 4 óránként egy lepecsételt dobozban be kellett mindíg vinni nekik a lokátortól az NRZ kódokat, és felvenni az újat( ez volt, ami a barátságos gépet különboztette meg az ellenségestől). Ez kb 2 darab konzervdoboz nagyságű alumínium henger volt, amit a lokátorba kellet "bedugni" a megfelelő helyre. Az NRZ antenna kb akkor volt, mint egy fél ping-pong asztal, ami szinkronban forgott a lokátorral mellette.
A géptávírászokkal fordult elő, hogy ilyenkor elaludtak. Álltak a távírógépek és nem volt mit beolvasni mert nem volt gép a légtérben. Aztán, ha nagyon mélyen elaludt a fószer, és egyszer csak megjelent egy gépről a jelentés volt olyan, hogy a távírógép elindult a katona meg csak aludt tovább. A jelentés pedig csak jött, jött és a szalag -beolvasatlanul- már métereket ért el. Ebből aztán gondok (fenyítés) lettek általában! Mi, tervtáblakezelő katonák nem igen aludtunk el, mert ha nem volt légiforgalom, beszélgettünk erről, arról, leggyakrabban a nőkről. Én még emlékszem, verset is költöttem ilyenkor néha.
Én Bián voltam sorkatona 94-95ben. Sárbogárdra vonultunk, de az alapkiképző bázis elvégzése után volt egy úgynevezett embervásár, ahová az osztályoktól odajött "embervevők" kiszipkázták a saját osztályuknak az újonnan vonultakat. Addig a napig semmi szakmait nem oktattak, csak jobbra-át balra-át meg ilyenek. Aztán engem kb12ed magammal kiválasztott "szjmh" (hozzászólás 81), és átvezényeltek a Vasváriba, Pestre. Onnan jártunk ki minden nap busszal az Érdi harcálláspontra tanulni a P18 lokátort honvédi szinten. Ez 2 hónapig tartott, a szakmai képzés végén vizsgázni kellett, ami elektronikából és diktálásból állt. Csak a Bia -i diktálás maradt meg a fejemben, az valami ilyesmi volt, ha pl. a diktálás parancs utáni első cél koordinátáit kellett továbbadni : 00-11-01-11-01-286-6osnak a 4esében. Ez azt jelentette, hogy a "00" az a TTK-snak (tervtábla kezelő, aki a plexi üvegen a térképen húzta a cél útvonalát és tükörírással kellett írnia) a HÁP-on, hogy figyelem, a 11 es osztály első célja az aktuális koordináta rendszer 286os kockájában a 6os kisebb kockájának a 4esében van. Ez volt a legelső cél. Ha feljött egy második cél is, akkor az 00-11-02-11-02-286-6osnak az 5ösében... ez elég közel volt az előzőhöz, és ha nem volt éppen cél, akkor a két célt folyamatában egyszerre:00-11-01-11-01-286-6osnak az 5ösében(mert egy osztást arrébb ment a cél az előző koordináta megadáshoz képest),00-11-02-11-02-286-7esnek az 1esében. Ha több cél volt, ami elég jellemző volt, akkor aztán volt számáradat. A lokátor indikátora egy kb60 cm átmérőjű kerek sötét üveg volt, és a célokat, amikor éppen lediktáltuk az aktuális koordinátát, akkor zsírkrétával odahúztuk a képernyőre, és melléírtuk, hogy hanyas cél éppen. Az idővonal 6szor fordult percenként, ami elég komoly szaktudást igényelt egy komolyabb gyakorlaton, ha 1es fokot nyomtak ( teljes harckészültség). Ez a gyakorlat egyszer volt , amíg katona voltam. Jól vizsgáztunk. Kb 4havonta a törzsfőnök Szabó szds, aki maga is P-18asként kezdte, osztályozó vizsgát tett a lokátorosok között, amikor is beröffentettük a lokátort, és diktálni kellett neki, amint ő is a lokátort nézte. A lokátort beröffentéséhez csak az ütit kellet felhívni, engedélyt kérni gyakorlásra. Én, mint váltásparancsnok sokat csináltattam a kopterekkel. Az alap a 3as szintű kezelő volt, a legjobb az első osztályú. Az 1. oszt. zsoldja majdnem háromszor annyi volt, mint a 3.ad osztályúnak. Érdekes, hogy a Kékestető állandó célként jelentkezett mind Érden, és mind Bián is.
Régen volt, én 75 februárjában szereltem le, most éppen 30 éve lesz.
De ahogy itt leírjátok a dolgokat, jut eszembe nekem is egy,s más a régi időkből.
Éjszaka, főleg télen a HÁP-on rohadt nagy csend volt mindig úgy 01- óra után. Olyankor még a légiforgalom sem zajlott, pláne így volt 30- évvel ezelőtt! Óránként max 1 - 1 légicél vánszorgott keresztül az országon, pláne ha az turbólégcsavaros gép volt, mint az IL 18- as, akkor tényleg csak vánszorgott! A jelentésbeli kódjára még most is emlékszem: 420- volt. A sugárhajtóműves polgári gépeké pedig: 230. Akkoriban a repülőgépek hangjából meg tudtam mondani, hogy az éppen milyen magasan repül!
A HÁP- on csak a két óra percegése hallatszott, ahogyan a másodpercmutatók ugrottak megállás nélkül. Olyankor veszélyes volt, hogy el ne aludjon az ember, mert a váltásparancsnokok legtöbbje csak szundikált a kényelmes bőrfotelben. Aztán ilyenkor néha a hadosztálytól ellenőrzésképpen lekérdezték a tervtáblán fennlévő légicélokat. De olyan is előfordult, hogy kamu gépről kamu jelentést adattak le, főleg ha a valós légiforgalom kicsi volt és utána kérdezték csak vissza. Ha valami hiányzott, akkor aztán gond volt!
Úgy van. És ha még emlékszel az "Adott parancsok - vett jelentések" naplójára, abba mindent moszkvai idő szerint kellett beírni. Bár azt nem moszkvai időnek, hanem Hadműveleti időnek becézték.
Na ezt a dolgot úgy képzeld el, hogy a magyar honi légvédelem irányítás tekintetében alá volt rendelve a Varsói Szerződés EFEF honi légvédelmi parancsnokságának. Kijevben volt a központ, minket is onnan irányítottak. Még akkor is, ha itt a legfelső irányító szerv a OLP, 1. Hlé. Hds. Pság. LRP. stb. Következésképpen nemcsak "M" esetén működtünk velük együtt, hanem minndig.
A csapatlégvédelem? Azok a szárazföldi haderő alá tartoztak, és amikor kellett, akkor vonultak a szárazföldi csapatok után. Velük csak annyibannn volt meg az együttműködés, hogy békében a légi tevékeységüket a légvédelem irányította. Már amennyiben kitelepültek "harcolni".
Ha isten is úgy akarja, akkor volt kollégáimtól hamarosan megkapom a szovjet hadsereg diszlokációjának listáját, abból talán okosabbak leszünk. Megigérték.
Az én tudomásom szerint nyolc ezredük volt ezredenként 4 - 5 közepes osztállyal. (Többször korszerűsített SZ-75 M1 Volhov osztályaik voltak, legalábis én azt láttam. Egyszer megdöglött a kabinom nagyfeszültségű tápegységének stailizátor csöve, és mentünk egyet kölcsönkérni, de nem tudtak adni. Az M1-es Volhovnak még más tápegysége volt.) Volt nekik Nyeva komplexum is, de azt a repülőterek oltalmazására alkalmazták. Volt nekik jó néhány kisebb nagyob csapatlégvédelmi ezredük - dandárjuk - is, de az kívül volt az én szakmámon.
Tudod, ez egy megszokott emberi tulajdonság, hogy mindenki azt próbbálja csinálni az egyszerűbb. Na ha a vizuális figyelőnek az élete múlt volna attól, hogy figyel, akkor nem az árok alján fekszik.
Majdnem minden rakéta osztálynak és minden Rt. századnak békében egy, "M" esetén 2 darab légvédelmi géppuskás, gépágyús raja volt. Az ezredeknek és a dandároknak békében 2 - 3, "M" esetén 4 - 6 gépágyúja. A Vegának 4 gépágyúja, és 1991-től egy IGLA szakasza. Bizony nem ártott. Különösen, ha azt nézed, hogy a Volhov 7 kilométeren belül nem tudott lőni. A Vega csak 10 kilométeren kívül volt használható, bár a használhatósága elég sokáig tartott (255 km). A Nyeváknak nem volt közeli hatótávolságú eszközük, de a komplexum paraméterei ezt nem is indokolták.
Mikor az elöljáró meghatározta a feladatot, akkor az osztályparancsnok a tervtábla és a VIKO képe alapján megkísérelte azonosítani a megkapott célt. Ha megvolt, és a felderítési lehetőségek megengedték, akkor kiadta az "Átdobást adok!" közlést. Ezt a VIKO előlapján lévő eszközzel lehetett megcsinálni, és ennek hatására a PV a maghatározott oldalszögre fordult.
A Volhov indítóállványt 85 foknál feljebb nem lehetett tekerni, de a megsemmisítési zóna eszt nem indokolta. Keresek egy megsemmisítési zóna rajzot, aztán majd felteszem.
Megvan a 86'-s VEGA osztálycsoport szakállomány táblája(Varga József még a pk.),ezen már gondolom szerepelsz,lehetek pofátlan,melyik század(ha legális!)...:))
Azt is jelentheti. A Szentendrei sziget erre a célra ideális hely lett volna.
Nem volt ilyen tilalom. Ám az egész rendszer - akár a kicsi, akár a közepes - arra épült, hogy a célt közeledéskor kell megsemmisíteni. Az, hogy utánlövés is lehetséges volt, az csak kiegészítés.
Egy ilyen rakéta a saját harci részével csak a levegőben képes számottevően rombolni. A Volhov rakéta egész harci része függetlenül a teljes súlyától, csupán 60 kilogram hexogént foglalt magába, azzal pedig olyan nagy kárt nem lehet tenni. Különösen, hogy a rakéta - ha nem volt találat - azonnal elkezdett felfelé törekedni. Ezután valami 40 000 méteren "önmegsemmisült, és viszonylag kis darabok jöttek vissza a földre.
Ez azt jelenti, hogy szükség esetén települt volna egy Kub üteg Szentendrére?
Másik kérdés:
Volt-e olyan korlátozás, hogy az oltalmazott objektum irányába nem lőttök (vagy korlátozással)?
Konkrétan arra gondolok, hogy mondjuk egy Volhov kis magaqsságon a maga másfél mázsás harci részével azért még önmegsemmisítéskor is tudna rombolni, mondjuk Bp. felett (rossz belegondolni, bár még mindig kisebb katasztrófa, mintha ue objektumot bombázzák), de hasonló a kérdés a biai üteg vs Százhalombatta felállásban is...
Egészen pontosan 757,3 méter. Aztán amikor az osztály odaköltözött, akkor építettek rá még vagy 5 métert. A Nyevának abban az állapotában, ahogy nálunk megvolt, 30 méter volt a minimum, bár vannak, akik 20 métert mondanak. Volt egy olyan lehetősége a Nyevának, hogy egy konzollal felemelték az antennaposztot, így állítólag 11 méter volt a minimum.
Valóban el lehet repülni az osztályok alatt, de csak a filmeken. Az olyan hegyek között, mint a Dunazug hegység, kis magasságon meg azért meggondolandó volt. A fővárost úgy vették körül rakéta osztályokkal, hogy az osztályoknak minél kisebb legyen az úgynevezett fedezőszög.
Na persze egy ilyen tűzrendszer mellett a Duna völgyében kényelmesen be lehet repülni, viszont könnyű lezárni is. És nem kell nagy komplexum a zárásra.
