Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Jól érted, de a hűség kedvéért maradjunk az oldalszög és a helyszög kifejezésnél. A vízszintes tengelyen mindig a letapogatott sáv szöge jelent meg. Széles és keskeny nyalábú üzemmódok között az indikátoron csak a céljel mérete között volt a különbség. Kb. úgy képzeld el, mint ahogy a rajzon van.
Ha jól értem, akkor a kép frissítése mindíg balról jobbra történt, a bal oldali az irányt mutatta a távolság függvényében, a jobb oldali pedig a magassági szöget a távolság függvényében?
Tűnyaláb esetén a vízszintes tengelyen 1,5 vagy 0,75 foknyi terület jelent meg?
Ne területtel számolj, hanem csak távolságokkal. Másrészt meg ha jól is számoltál, a nyaláb irányszöge akkor is 0,7 fok volt, és a rakéta harci részének hatósugara akkor is 60 méter. És mégis összejött a dolog.
Valakivel biztosan kevered, mert amikor az öreg tiszt lett, (50-es évek) akkor a klérus tagjai nem sok jóra számíthattak, kiváltképpen nem tiszti karrierre.
Gyönyörűek a leírásaid, ezekből előjönnek a rég elfeldett dolgok. Csak arra nem emlékszem (biztosan az aggkori elbutulás miatt), hogy a PA és a PU rövidítés milyen orosz szövegből származott!?
A célkövetés 0,7 fok pontossággal valósulhatott meg, de ez csak az elmélet. Képzeld el, hogy az indikátor közepén a vízszintes és a függőleges jel kereszteződésében van egy céljel. (köteg, oroszul pacska) Ennek természetesen van egy kiterjedése, aminek extrapolálással megfogtad a közepét, és tuti, hogy ott voltál, ahol kellett. De ez az elméleti 0,7 fok elfogadható érték. Írtam egy 1,5 fokos értéket is, de az csak keskeny nyalábú üzemmódban létezett, az is csak 75 kilométeren kívül, tehát az nem számított, hiszen oda nem tudtunk lőni.
a 75 százalékos elméleti megsemmisítési valószínűség egy rakétával értendő. A Volhovnál három rakéta esetén ez 0,97 volt, vagyis 97 %. Több rakétát már nem volt érdemes beszámítani, mert a megsemmisítés valószínűsége akkor is max. 98 % lett. Hogy ezt hogyan kellett kiszámolni? Hát bizony erre már nem emlékszem. Volt hozzá egy rohadt bonyolult matematikai levezetés, amit csak addig tudtam, amíg kellett, utána azonnal elszállt. Hogy a tér adott pontjába milyen valószínűséggel lehetett lőni, az senkit nem érdkekelt, az volt a lényeg, hogy a cél és a rakéta közötti távolság a kettő közötti távolság elfogyásakor akkora legyen, hogy a harci rész hatósugarán belül legyen a cél.
A HP hárompont rávezetési mód esetén a cél - rakéta - rávezető állomás elméletileg egy egyenesen van. Ezt az önirányítású rakéták szakanyagában "üldözéses vagy vadászkutya" rávezetési módnak nevezik.
A K konstans a rávezetés teljes ideje alatt állandó előretartást jelentett. Ennyi év utánn erről a dologról ne kérdezz többet, mert a febe se emlékszik rá.
Az ET az egy repülési paraméterektől függően számított előretartási szöget jelent, ami a repülés folyamán változik.
Indikátorok: A VIKO úgynnevezett PPT vagyis térképező indikátor volt, kör alakú, középpontjában a komplexummal. A rávezető indikátorokhoz utólagos engedelmeddel elővettem a vietnami képedet, azon bejelöltem a rávezető tiszt két indikátorát. A rajzon pedig a széles sugárnyalábú letapogatási karakterisztikához hozzárendeltem a két indikátort. Az indikátor keskenyebbik mérete az a 20 fok volt, ami a legyezés 20 fokos szöge. Az indikátorokon a vízszintes jel a célok távolságára volt jellemző, a távolságot meg a visszaverődési időből lehetett származtatni.
A kép baloldalán egyébként P-12 kihelyezett indikátor van, mert annak volt az a kis könyöklője a berendezés előtt.
A zavaridentifikációról éppenséggel szabad kérdezni, csak ne tőlem, mert már régen volt, és ugye az emlékezet szelektál.
Az SZDC a működése során azt a tényt használta ki, hogy a DOPPLER effektus szerint az álló célról visszaverődött jelek frekvenciája azonos a kisugárzott jelekével. A mozgó cél visszavert jele pedig úgy nézett ki, hogy közeledő cél esetén a frekvancia magasabb, távolodó cél esetén pedig alacsonyabb volt. Semmi egyebet nem kellett csinálni, csak a visszavert jelet megkettőzni, a duplikátumot 180 fokkal késleltetni, majd a kettőt kivonni egymásbból. Impulzus üzemű lokátornál ugye a jel nem folyamatos szinusz jel, hanem csak a kisugárzott impulzus szélességével, mint burkológörbével modulált jel, tehát a kivonás után az első és az utolsó félhullám megmarad, a többi meg megy a levesbe. Feltéve, hogy azonos volt a frekvencia és jól volt beszabályozva a berendezés. Ez úgy nézett ki az indikátoron, hogy a szűretlen állócél szépen világosan kiszúrja a szemedet, a szűrt jelnek meg csak a halvány körvonalai maradtak meg.A mozgó célról visszavert jelek késleltetése és kivonása után maradt valami kosz az indikátoron, az meg szépen követhető volt.
Ha már teljesen pontosan megfogtuk a célt, akkor lehetőség volt arra, hogy úgynevezett alávilágítás üzemmódban megfogtuk a sugárnyalábot, és azzal aztán valóban nagyon pontosan mehetett a célkövetés. Viszont valamit valamiért, akkor csak azt a 0,7, vagy 1,5 fokos szektort láttuk.
Mennyi volt a felbontása a rendszernek?
Úgy értem, hogy a hány fok pontossággal lehetett célozni?
Alább volt szó, hogy a találati valószínűség 75%...
... a tér adott pontjába mekkora pontossággal lehetett elméletileg lőni?
Mi a harmadik üzemmód:
1, ET Előretartás.
2, HP Hárompont.
3, K Konstans, Kézi?
Ez a "fehér zaj" dolog csak akkor teríti be az egész képernyőt, ha már egészen közel van a zavaró gép. Ha messzebb van, akkor középről kiindulva egyre keskenyedő sávokat lehet látni egymással párhuzamosan.
A képernyők mit jelenítettek meg, és hogy...
... a VIKO gondolom hagyományos körbeforgó volt, és a többi négyzet alakú?
Ilyenkor is voltak különféle zavaridentifikációs módok
Szabad erről is kérdezni?
:)
A passzív zavarás ellen ott volt a mozgócél kiválasztó berendezés (SZDC), ami röhögve megkajálta az állócélokat és zavaró jeleket, mögöttük meg vígan látszott a céljel.
Mindazonáltal az a véleményem, hogy egyszer el kellene mennünk testületileg Kecelre, és ott a technikában el tudnék magyarázni mindent. Csak szervezés kérdése az egész. Még azt is meg lehetne szervezni, hogy ne csak kívülről nézhessük meg a vasakat.
Szuper lenne!!! Sajna kecelen pár Vega és Nyeva mellett sohasem láttam Volhovot...
Az előbbi rajzomhoz még tartozik egy kis magyarázat. Természetesen a végén felrakom az ehhez tartozó rajzokat is, remélem, nem lesz túl bonyolult.
Mindkét antennarendszer karakterisztikáját úgy alakították ki, hogy az antenna valami sugárnyalábot (széles: 0,7 x 10 fokos késnyaláb; keskeny 0,7, illetve 1,5 fokos tűnyaláb) majd az antennaszerkezet ezt elkezdte bizonyos mértékben mozgatni. A szélesnyalábú antenna ezt 20 fokos szögben legyezte, méghozzá a következőképpen: az elsődleges sugárzó kisugárzott valami irányítatlan jelet, és amint látjátok, azt egy tükrön keresztül vetítették ki a cél irányába. Az első képen mindezt kiterítve látjátok. Ha ezt a rajzot elképzelitek úgy, hogy rácsavarjuk egy hengerre, akkor máris megvan a mindig azonos irányba működő legyezés. Ám akkor nincs meg a karakterisztika 20 fokos széttartása, akkor a sugárnyalábot mindig párhuzamosan legyezzük. Viszont ha kúpra csavarjuk fel a dolgot, akkor máris megvan a kisugárzott sugárnyalább széttartása, már csak a 20 fokot kell eltalálni. Ez van kiterítve a második rajzon. A harmadik rajzon megpróbáltam a széles antenna keresztmetszetét lerajzolni. Ezen a rajzon az látszik, hogy az elsődleges ugárzónk előállít valamit, aminek valamilyen irányszöge van. Hogy ez ne szanaszét szórjon, ezért beiktattak egy mikrohullámú lencsét, ami már kissé csökkenti ezt a kisugárzott szöget. Ezt a lencsét úgy képzeljétek el, hogy a valódi üvegből készült gyüjtőlencsét körbeöntötték fémmel, és utána kiszedték belőle az üveget. Mivel a mikrohullám majdnem ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a látható fény, ezért a lencsében is ugyanaz a jelenség játszódik le. A lencse után jön a másodlagos sugárzó, és az energiánk ekkor lép ki a levegőbe, mert eddig tápvonalban ment. A tercier sugárzó még célirányba is forgatja, és irány a repülő. A kisugárzási karakterisztikának vannak különféle méretei. A 0,7 fokot az elsődleges sugárzó mérete és az antena hossza határozza meg. A 10 fokot a három sugárzó méreteivel tudjuk maghatározni. A 20 fokot pedig azzal a kúppal tudjuk beállítani, amire a tükröt felcsavarjuk.
Ennyit a széles sugárnyalábról. A képen egyébként csak annyit lehet mindebből látni, hogy van ott valami bazi nagy szögletes zöld dolog.
A keskeny sugárnyalábbú antennák valamivel egyszerűbben oldották meg a dolgot. Az elsődleges sugárzó előállított egy 0,7, illetve 1,5 fokos tűnyalábbot. A nyaláb nyílásszöge az éppen alkalmazott méretaránytól függött (75 vagy 150 kilométeres üzemmód) A primer sugárzót megforgatták egy motorral, és egy viszonylag bonyolult tápvonalrendszeren keresztül kisugározták az antenna visszaverő felületei felé. A forgatás hatására kata meg a sugárnyaláb a karakterisztika nyílásszögét. Hogy ez 10 fok volt-e vagy 20, azt most meg nem mondom, mert elfelejtettem. Ha már teljesen pontosan megfogtuk a célt, akkor lehetőség volt arra, hogy úgynevezett alávilágítás üzemmódban megfogtuk a sugárnyalábot, és azzal aztán valóban nagyon pontosan mehetett a célkövetés. Viszont valamit valamiért, akkor csak azt a 0,7, vagy 1,5 fokos szektort láttuk. Az utolsó ábrám ezt ábrázolja. Mindazonáltal az a véleményem, hogy egyszer el kellene mennünk testületileg Kecelre, és ott a technikában el tudnék magyarázni mindent. Csak szervezés kérdése az egész. Még azt is meg lehetne szervezni, hogy ne csak kívülről nézhessük meg a vasakat.
Bocs, majdnem átvertelek benneteket. A keskeny antenna csak kisugárzott, a vétel a széles antennákon ment.
A Dvináknak a Vietnami háború idején még nem sok lehetőségük volt. Bár azért ez nem igaz. Tudni kell, hogy ha a zavarás tökéletesen irányított, vagyis egy technika frekvenciáját fogja le, akkor azt az egy osztályt tökéletesen le lehet fogni, viszont a kis sávszélesség miatt a többit nem. Vietnamban viszont piszkosul sok technika volt. Ha lefogták az egyiket, akkor ott volt a másik. Végső soron ott volt az optika, mert az elektromosan nem lehetett zavarni, az ellen csak a köd és a felhő volt jó.
A Volhovot egész sor zavarvédelmi berendezéssel szerelték fel. Ez a "fehér zaj" dolog csak akkor teríti be az egész képernyőt, ha már egészen közel van a zavaró gép. Ha messzebb van, akkor középről kiindulva egyre keskenyedő sávokat lehet látni egymással párhuzamosan. Ilyenkor kiválasztották a legszélesebb sávot, és arra követtek, de olyankor csak szögben és HP (hárompont) rávezetési módban, mert az a pontos távolságmeghatározást nem igényelte. Volt olyan zavarás is, amikor a zavaró cél jelét lehetett látni, de előtte is és mögötte is ugyanolyan célokat céljeleket lehetett látni valóságtartalom nélkül. Ilyenkor is voltak különféle zavaridentifikációs módok, a legegyszerűbb az volt, hogy egy pillanat alatt át lehetett kapcsolni a berendezés frekvenciáját, és amig a zavaró berendezés megkereste az új frekvenciát, addig vígan meg lehetett keresni a valós célt. Utána már csak nem kellett elveszíteni és kész. A passzív zavarás (és most ne a második világháborúban alkalmazott sztaniolcsíkokra gondoljatok) ellen ott volt a mozgócél kiválasztó berendezés (SZDC), ami röhögve megkajálta az állócélokat és zavaró jeleket, mögöttük meg vígan látszott a céljel. Végső soron a Volhovnak is ott volt a TV, amit meg ugyancsak bonyolult volt zavarni. A TV-vel 60 - 80 kilométerre nagyon szépen lehetett követni.
A Vegával teljesen más volt a helyzet. Az önirányítású volt, tehát a rekéta az alávilágító lokátor célról visszavert jelét követte. Ha netán a cél valami zavart sugárzott vissza, akkor az alávilágító lokátort akár ki is lehetett kapcsolni, mert a Vega rakétájának mindegy vol, hogy milyen jelet követ.
A rakéta utántöltése jól begyakorolt állománnyal 3 - 4 perc alatt megvolt. Ha a szakaszfedezékből kellett indulni a rátöltéssel, akkor sem tartott 6 - 7 percnél tovább.
98 alatt bemutattam egy feliratozott képet, azon "oldalszög sík műantennája" néven szerepel.
A széles és keskeny antennák is adtak is és vettek is. Az adás - vétel kapcsolók a vevőberendezésen belül voltak, de csak egy - egy darab síkonként. Kettő darab mikrohullámú szikraközzel oldották meg a dolgot, az egyik a magnetront reteszelte, a másik a vevőt védte.
A kép lehet, hogy az ellenség tananyagából való, csak miden tökéletesen fordítva van rajta. Ha a széles antennák letapogatási karakterisztikáját a lokátor felől nézed, akkor az antenna által előállított 0,7 x 10 fokos sugárnyalábot 20 fokban legyezte a berendezés, de... Az oldalszög síkot mindig balról jobbra, a helyszög síkot mindig lentről felfelé. És mindig egy irányban, és nem oda - vissza.
Nagytarcsán a LRP (Légvédelmi és Repülő Parancsnokság) vezetési pontját építették fel, miután a "Sziklából" a polgári légiirányítás úgyszólván kitúrta őket. Egyébként a sereg azzal az ojektummal csak jobban járt, mert sokkal komfortosabb és használhatóbb volt, mint a régi helyük. A legenda egyébként tényleg igaz, mert valóban jó néhány emelettel lejjeb volt a földszintnél.
Ez a hozzászólás ugyan nem ide, hanem a "Légvédelmi rakéták Vietnamban" című topicba kívánkozna - de ilyen nem lévén megírom ide. Egy kicsit azért kapcsolódik a témához.
Amikor Börgöndön voltam kiképzés alatt, az általam már korábban emlegett B. őrgy. előadta, hogy a mi technikánk a Vietnamban megszerzett tapasztalatok alapján korszerűsített Dvina, ugyanaz amellyel az oroszok -még korábban- leszedték Szverdlovszk térségében 22 000 m- ről az U2-t, Powers ezredessel együtt.
Néhai apósom személyesen ismerte a volt csehszlovák Hadimúzeumnak (ez a mi Hadtörténeti Múzeumunknak megfelelő ottani intézet) a 70- es években volt parancsnokát. Ahogyan visszaemlékezem az apósom elbeszélésére, az egy sovány, nem idős, de korán megőszült és rendkívül ideges ember volt. Ő mesélte el az apósomnak, hogy kinn szolgált Vietnamban, mint katonai tanácsadó. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy légvédelmi tüzér osztályt üzemeltettek odakinn. (Sajnos a lényeget nem tudom azt, hogy milyen eredményességgel. De hát ott jöttek rendesen a B 52; F-4; A-6 és egyéb amerikai gépek.) Hát az nem lehett egy nyugdíjas állás! Ugye így érthető a korai megőszülés és megbocsájtható az állandó idegesség?
Azt, hogy nem csak oroszok voltak kinn tanácsadókként és kezelték a technikát, szerintem nálunk nem sokan tudták. Amikor hazajött -nem tudom, mennyi időt tölthetett odakinn- az érdemei elismeréséül nevezték ki a Csehszlovák Hadimúzeum parancsnokává, ami egy jól fizető és nyugis állás volt. Nyilván meg is érdemelte.
(Témán kívűl: egyébként ugyancsak ő mondta el, hogy 56- ban több csehszlovák hadosztály volt készültségben a magyar határ mentén, hogy szükség esetén "internacionalista segítséget" nyújtsanak nekünk, mint ahogyan 68- ban -bár nem teljesen önkéntesen- mi adtunk is ilyen segítséget nekik.)
..kérdésem lenne:a felépült KH(Nagytarcsa)("Radiológiai Szertár")(ALMAZ-2) a magasabb egységek vezetésére,ezaz az objektum lehetett,melyről a 80-as évek végén különféle legendákat halottam(több szint a föld alatt,egyebek...)?
Verőcén egyedül a lakótelepet hasznosították, állítólag valami nyugdíjas otthon lett, de ez lehet csak pletyka. Midössze kétszer jártam ott, akkor is többnyire éjszaka mentünk, majd éjszaka jöttünk. Tudod, a "rezsimsötét". Hogy mi alapján tűzték ki az új tüzelőállásokat, azt nem tudom. Az biztos, hogy a dandár valamennyi osztálya az átszervezés után új, vagy újáépített tüzelőállást kapott. Aztán ez a tendencia ott meg is ragadt, mert a 104. és a 105. az átfegyverzés után is maradt a régi tüzelőállásban.
..kérdésem lenne: a Veres Mihály féle könyvben olvasom,hogy Verőce '78-ban átkerült a 104.ezredtől(104/3) a 11.dandár alárenddeltségébe(11/1),utána olvasom még ezen az oldalon,hogy a 11/1osztály részére épült az Urak Asztalán az új objektum..ez azt jelentené,hogy Verőce megszűnt ezek után,mint TÁS(bár mondjuk az új hely légvonalban nincs messze)?
Sok ilyen kitüntetett jelzéssel bíró parancs nem volt, azokat a korábbbiakban fel is soroltam. Azért pontosítok: többre nem emlékszem, de sok nem maradhatott el. Ha visszamész vagy kettővel, akkor ott a lényeg le van írva.
Egyrészt a cél repülési paramétereiben még manőverező cél esetén is volt rendszer. Ha a repülőt találat érte, akkor ez a rendszer egy pillanat alatt felborult, azt meg az összes kijelző műszerünk "megbolondulása" jelezte. A kézikövető indikátorokon a cél jelét viszonylag jól lehetett látni, tehát az is feltünt a paraméter változások mellett, hogy a cél esetleg többb részre szakad. Azt, hogy a rakéta felrobban, azt egy határozott felvillanás jelezte, amit nemcsak szabad szemmel lehetett látni, hanem a lokátoron is. A felvillanást egyébként sokan figyelték, mert a kannibálok között is volt, aki csak azt figyelte, és természetesen jelentette, de a PV kabin meg egy dolog miatt nagyon jó volt. Az ajtaja mindig a cél felé nézett, és hát lövészeten mi leginkább azt lestük, hogy mit sikerült összehozni. Ha a berendezés jó volt, akkor nem nagyon kellett rá figyelni, ha valami nem stimmelt, akkor meg lőni sem lehetett. Énn tehát személyesen láttam az összes általunk elindított rakétát, meg szinte az összes többbit is. A rakéta felrobbanása még abból is kiderült, hogy egyszerre minden megszűnt, az addig szabályosan kommunikáló rakéta egyszerre elhallgatott és eltűnt. Ezt jó néhány műszer jelzéseiből látni lehetett. Volt egyébként egy analóg műszer, ami a mellérepülés mértékét mérte, és az nagyon jól tájékoztatott arról, hogy egyáltalán valószínűsíthető-e a találat.
A harci munka alatt a kezelők a kabiokban azzal voltak elfoglalva, hogy a berendezést figyelték, hogy jó-e minden. Az UV kabin személyzete csinált csak valami számottevőt, mert ük követték a célt, egyáltalán ők csináltál a harci munkát.
Ők tehát az utolsó utáni pillanatig követték a célt, és nem a rakétával foglalkoztak, mert azt a berendezés automatikusan irányította. De a célt követni kellett.
Beavatkozni az eseményekbe csak annyiban lehetett, hogy ha jó volt a technika (ez tőled függött) és pontos volt a követés, akkor megvolt a megsemmisítés valószínűsége. Az is beavatkozás volt, hogy kikapcsoltad a rakéta vezérlését (visszahívtad), de hát ennek önmagában véve nem sok értelme volt.
Nos tehát itt a feliratos kép. A kabint a régi 100 miliméteres légvédelmi ágyú lövegtalpára építették. Többféle változata volt, a Dvina PAA kabinját még le lehetett ültetni, a Volhov PV-t már nem. Képzeljétek el, amikor a Börgöndi osztály utolsó Dvina komplexumát vittük leadni, és az egészet raktuk vonatra, én, mit nyálas fiatal tiszt voltam az egyetlen, aki már látott ilyen lövegtalpat lebillenteni. A 85-ös légvédelmi ágyúnak majdnem ugyanilyen volt, azzal meg a főiskola alatt sokat lövöldöztünk díszsortüzeket. No nekifogtuk a kabint lebillenteni, és amikor az a kb. 10 tonnás tömeg hirtelen megmozdult, a billentő rúddal úgy oldalba kólintottam a kabint, hogy ki is lukadt. Még szerencse, hogy leadni vittük. A kerekek sem voltak egyformák. Ezen a képen még régi habos (tömör) kerekek voltak, amit nem lehetett 25 km/h-nál nagyobb sebességgel vontatni. Készült a kabin levegős kerekekkel is, de azok duplán voltak egymás mellett. Ettől olyan széles volt, hogy a hagyományos méretű vasúti kocsiról lelógott valami 20 centit. Ha kabint menetkész helyzetben lerögzítették, akkor a rajta lévő fülekkel légi szállításra is alkalmas volt.
A teljes komplexumra az volt a jellemző, hogy szinte mindenből kettő volt benne. Na nem tartaléknak, hanem a célok pontos követéséhez két síkot csináltak, egy oldalszög síkot, (függőleges sík) és egy rá merőleges helyszög síkot (nem feltétlenül vízszintes sík) A kabinon az látható, hogy széles antennábból is és keskeny antennából is kettő volt rajta.
A bemutatutt (ekvivalens) műantenna arra szolgált, hogy ha nem akartunk energiát kisugározni, akkor ez a vacak szépen elnyelte az adó energiáját. Nagyon nem volt érdemes ráülni, mert forró volt, meg akármennyire is le volt árnyékolva, azért rendesen sugárzott kifelé, és el tudjátok képzeli, hogy mit csinált a tojásokkal. A kabinban egyébként 2 darab 1 MW teljesítményű adóberendezés volt.
Sejtettem, hogy majd kell némi magyarázat, ezért elkezdtem különféle rajzokat készíteni, hogy hogyan csinálta a kabin a kisugárzott energia nyaláb kialakítását és irányítását. Mikor kész lesz, akkor közkinccsé teszem.
A komplexum hivatalos típusjele a SZ-75V M2 Volhov volt. A rávezető állomás megnevezése SZNR-75 V (a Dvináé: RSZNA-75M volt) Ennek a rávezető lokátora volt a PV kabin.
Nagyon komolyan oktatták az ellentevékenység elleni védelmet. Külön tankönyv létezett a Vietnami és az arab tapasztalatokról, amit illett tudni.
Hogy hogyan lehetett védekezni? Az AGM-45 SHRIKE ellen egyszerű volt, mert ugyan REL (rádiólokátor elleni lövedék) volt, de kicsi volt a hatótávolsága. Ha pontosan akartak vele lőni, akkor közel kellett jönnie a repülőnek, azt meg ugyebár le lehetett lőni. Ha messziről lőttek, akkor meg pontatlan volt. Repülése során a lokátor kisugárzását követte, és egy nagyon egyszerű védekezési mód volt, hogy mikor észlelték a rakétát, akkor szépen lassan elkezdték elforgatni a lokátort, majd mikor vagy 30 fokot elfordultak, akkor hirtelen kikapcsolták az adót. Ekkor általában a SHRIKE tévedett vagy 100 - 200 métert. Egyébként ezeknek a rakétáknak a hatékonysága Vietnamban mindössze 17 % volt. Az AGN-78 Standard ARM már egy kicsit okosabb volt, messzebbről is lehetett indítani, pontosabb is volt, de az előbbi 17 % ezzel a típussal együtt értendő. A HARM már bonyolult probléma volt, mert annak az idítási távolsága meglehetősen magas volt az előbbiekhez képest, tehát azzal elméletileg a Vegát is ki lehetett lőni. De ha belegondolsz abba, hogy ezek a komplexumok nem magukban voltak, és egy jól felépített tűzrendszer sokra volt képes. Tehát a repülő nem tudhatta, hogy éppen honnan készültek alá fűteni. Igaz ugyan, hogy a repülőkön nemcsak azt észlelték, hogy valami méri őket, hanem majdnem pontosan a típust is jelezte a berendezés, ráadásul a RPK aktivizálását és a rakétára kisugárzott jeleket is észlelte, de azért ez sem volt mindenható. A rakétára kimenő jeleket kézzel is lehetett kapcsolgatni, és hát a pilóta idegei ilyenkor természetesen javultak, mert nem tudhatta, hogy mikor lövünk rá és mikor szórakozuk.
Az indítást elég nehéz volt felismerni, mert az egész csak egy rövid idejű felvillanás volt, majd a repülőtől egy gyorsan felénk közeledő pici jel. Ha ezt a rávezető tiszt nem vette észre, akkor a PV-nek annyi volt. Engem egyébként az orosz azzal vígasztalt, hogy "komám, ne félj, háborúban a PV-t úgy kell cserélni, mit a biztosítékot." Kérdés: És velem mi lesz? "természetesen Veled együtt."
