95-ös turbo benzines Evasionom produkált egyszer hasonlót. Amíg világított a töltésjelzőm (inkabb csak parázslott, hol erősebben, hol gyengébben) menet közben, addig nem ment az index, a bevúfó venti, meg egy pár dolog. Először értelemszerűen a töltést néztük meg, ami persze rendben volt. A hiba okára véletlenül sikerül rájönni. Kínomban elkezdtem pöckölgetni a gyújtáskulcsot és láss csodát, elaludt a töltés jelző. Gyújtáskapcsoló szétszed, fekete, kormos érintkezők megtisztít, utána rendben volt, nem jött elő a hiba többet. Mondjuk a műveletre ráment egy délutánom, mert nem olyan egyszerű a kapcsoló érintkezőházát összerakni, de miután a Unix-nál valami negyvenezres összegért lehetett volna szert tenni új gyújtáskapcsolóra inkább szöszöltem vele.
Egyébként párszor azt is megcsinálta már ez a gyújtáskapcsoló, hogy leállítottam a kocsit, kivettem a kulcsot de a töltésjelző akkor is világít. Ilyenkor kulcs vissza, gyújtás be, gyújtás ki és minden rendben. Főleg ha az ember időben észreveszi, mert egy hét állás esetén az akksimat is leszívta. :)
Segítsetek, kérlek ha tudtok! 1996-os évjáratú Fiat Ulysse 1.9 td családi autónk az alábbi hibajelenségeket mutatja. Lehet, hogy van közöttük összefüggés ok-okozati alapon. Nem tudom.
Legkorábban egy kis fekete 03 730 Cartier feliratú relé nyekergő, berregő hangkibocsátása volt a motortérből, az autó leállított állapotában, gyújtáskulcs se volt benne. Ütögetésre abbahagyta, de piszkosul fel volt forrósodva.
Majd későbbi hibajelenség, hogy a műszarfalon a töltésvisszajelző lámpa nem alszik el közvetlenül az indítás után csak jóval később 5-10km megtétele után. Amíg világít megy normálisan a kocsi van világítás meg minden, kivéve a fűtés és klíma panelt, mert az addig halott, akkor tér magához amikor elalszik. De előfordul, hogy miután elalszik újra bevillan, ha esik a fordulatszám.
Utóbbi időben pedig, ha már bemelegedett a motor akkor cirippelő, szabálytalan kerregő hang kíséri a motor megszokott hangját. A generátor szabadonfutójára gyanakszom...esetleg más?
Húgom családjával elindult a horvát tengerpartra nyaralni. Reggel 8kor hívott, hogy lerobbant a kocsijuk Érden (dízel automata Passat). Elkérné az egyik kocsit (Evasiont). (Másik a ZX, nem egy drága autópark..)
Felkészítem: átnézem, öntök bele ablakmosót, kiporszívózom.
Elindulnak, minden ok.
Hív, hogy nem vált a kocsi, lóg a váltókar.
Elmagyarázom, hogy nyílik a motortér, hol van a váltó bowden vége, valószínű csak az jött le a gömbfejről.
10p: megvan, visszarakták.
Viszont nem megy úgy, mint előtte, max 60-t tud, lehet hogy van gázolaj szag is. Mintha egyenetlenül járna a motor...
Bzmg, mi lehet, esetleg valami üzemanyag cső szétjött és levegősödik? Távgyógyítani nem tudok, nézzék meg a csöveket, hátha. Várnak, amíg kicsit hűl a kocsi. Rendben.
1 óra eltelik, semmi hír, ráírok hogy mi van.
Válasz haladunk. DE MIVEL? A SZERELÉSSEL, VAGY AZ ÚTON?
Felhívjuk, az úton, jól megy a kocsi. Mii? Azt nem mondta az automataváltós sofőr, hogy helynek felfelé 5 sebességben nem akart menni úgy mint az automata dízel passat.
Sziasztok! HDI Zeta eladó. Irányár: 280 000 HUF. Másfél év műszaki, jó fogyasztás, téli, nyári gumi felnivel. (a nyári gumi alufelnin van). Nincs hibakód, könnyen indul. Kasztni viseletes, mind a 7 ülés megvan. Érdeklődni: 06 70 432 77 25 Köszi
Sziasztok! Olvastam a 210-en akárhányadik olalon a 806-os bizti tábla kiosztását, de a jobb tompítottét nem találtam. Tudja valaki, hogy melyik sorban, hányadik, és hány amperes? Köszi előre is.
Tapasztalatom alapján működik a motorcsere úgy is, hogy az egész eleje maradhat és onnan semmit nem szükséges leszerelni, ugyanakkor a motortérben van mit tenni.
Üdvözlök mindenkit! A következő problémával kereslek meg titeket lancia zeta jtd teletankoltam az omv kútnál és 10 per múlva a következő indítás után motorhibát jelez és 2 percenként leáll a motor
Előzmény: Indításnál, nagyon erős olajfüst távozott kifelé, levettem a hengerfejet: 4. henger olajos volt:
Ezen a ponton, úgy döntöttem, hogy beépítem a tartalék motoromat, aminek nem ismertem az előéletét: ez megtörtént: eredménye az volt amire FeZ is utalt, csak ez sajnos már eleve hengerfejes volt, 70 fokon már erősen puffadtak a csövek: Hengerfejet levettem és jól látszik a folyadék jelenléte a 2. és 4. hengerekben:
és a gyári hónolás szerintem már lekopott szinte teljesen. Most itt tartok és az amit Fez írt , azt átgondolva nagyon is beleszaladhatok, amennyiben komplett motort vennék. Most Lehet esetleg irány az, hogy nem túlságosan belemerülve , de az eredeti blokkot síkba húzni, gyűrűzni, talán hajtókarcsapágy csere és hengerfejen szükséges munkák elvégzése? Biztonsági okokból ez eredeti blokk 4. hengerének dugattyúját valamelyik blokkból pótolni?
Zetaman köszi a felajánlást! Számod átküldhetnéd: feherteto@mail.com / nem gmail /