Korábban már több topikon is szóba került az oszmán hadsereg felépítése, csatái stb.
Fogjuk most össze az ezzel kapcsolatos kérdéseket, véleményeket egy topikba.
Akit azért a Szulejmán sorozatnál mélyebben érdekel ez az oszmán-török téma, annak azért érdemes elővenni valami komolyabb könyvet is az Oszmán Birodalom történetéről.
A magyar Matuz Józsefnek is van egy elég jó, összefoglaló műve a témáról, a címe, ha jól emlékszem: Az Oszmán Birodalom története.
Aki belemélyed egy komolyabb szakkönyvbe, azt elsőre elriaszthatja a sok oszmán-török, arab és perzsa szakkifejezés, de aki ezen túlteszi magát, az rájön, hogy ezek mögött egy gazdag és sokszínű társadalom és kultúra rejlett.
Sajnálatos, hogy mivel a magyar Hódoltság a folyamatos háborúskodások miatt az oszmánok számára lényegében katonai határőr-övezet volt, az oszmán kultúrának kevés maradandó alkotása keletkezett nálunk.
Azokban a tartományokban, ahol hosszú időn át viszonylagos béke és nyugalom uralkodott, pl. a ruméliai vagy az anatóliai eyaletben, vagy magában a fővárosban, Isztambulban az oszmán-török építészek csodálatos alkotásokat hoztak létre.
Szerintem a XVII. sz. elején épült Kékmecset, valódi nevén a Szultán Ahmed Dzsámi (török helyesírással Sultanahmetcami) valamennyi közül a non plus ultra, de hát ez szubjektív részemről...
Mintha azzal volna összefüggésben, hogy a katonáskodó szerzetesrend tagjaiként hordták a fehér süveget, míg a közönséges katonák többnyire vöröset viseltek. A janicsárok között is gyakori volt tudtommal a szerzetesi tagság.
Hogy ez tulajdonképpen egy szerb-horvát konfliktus volt. Hogy ha török-magyar konfliktus lett volna, talán nem lett volna olyan kegyetlen. A várvédők szeme láttára kb két és fél-háromezer nőt és gyermeket (a családot) küldtek a túlvilágra válogatott módon. Ettől kezdve gyilkolásztak meg a várvédők is mindenkit kivétel nélkül. És ezért volt az is, hogy később a költő és hadvezér annyi török fejet tartott feltűzve kopjákra a csáktonyai várban, hogy külföldi követek többször panaszkodtak, hogy elviselhetetlen a levegő. Csak ezzel a történészek nem szeretnek foglalkozni, mert nem igazán divatos téma.
Azt olvastam egy könyvben, hogy a janicsárság létrehozása előtt az ún. ak-börk (fehérsapkás, fehér süveges) hadosztály volt az oszmán hadsereg elitalakulata, ők adták a szultán testőrségét is.
Legnagyobb bánatomra Wazull eltűnt a web valamelyik veszélyes bugyrában vagy elment remetének stb., így az izgalmasnak ígérkező (hit)vitánk – ellenfél hiányában - elmaradt. Köszönöm a lehetőséget, hogy itt vitázhattunk volna.
U.i.: Várakozás közben végigolvastam a topik hozzászólásait. Élveztem!
Az is lehet - de az a támadópotenciál vége. Véleményem szerint akkor még csak az derült ki, hogy a török nem bír támadni, Budánál viszont az is, hogy feltartóztatni se tudja a keresztény hadakat.
A fénykorukat kicsit rövidebbre venném, de csak egy árnyalatta, Buda visszavívása lenne nálam a sarokpont. Ettől kezdve gyakorlatilag a magyar hadszintéren alárendelt szerepre kényszerültek.
Az első világháborúra beérő gyümölcsök relatív kijelentés, mivel még így is erősen elmaradt az európai hadseregektől. A német és kisebb részben a monarchia folyamatos hadianyag és fegyverzet szállítása, meg "tanácsadók" és műszaki, tüzér, repülő támogatás nélkül pár hét alatt harcképtelenné vált volna. Gallipoli ezért volt jó ötlet az angoloktól, az más kérdés, hogy elcseszték a kivitelezését.
Nyilván elbírták a lovak a dupla terhet is, mert egyébként nem lett volna ilyen feladat. Meglepően szívósak ám azok a kis keleti lovak. Ahogy ma is látható pl. Egyiptomban, hogy szamáron utazik vagy 3 személy, persze, néha jó nagyokat vágva a szerencsétlen állat fejére egy méretes bottal. De miért kímélte volna jobban az akkori lovas a lovát? Majd szerezhetett másikat a legyőzött sereg lovaiból, ha győztek. Ha nem, akkor meg már úgyis mind1. A magyarok is így tettek ebben a korban, volt olyan kisebb csata, ahol a magyar csapatok szétugrasztották a törököt, de nem kezdték felmorzsolni, hanem a szét futott lovakat és egyéb zsákmányt kezdték összeszedni. Erre a török rendezte a sorokat és sikerrel visszavágott.
Sziasztok!
Értelmezési, ill. tényismereti problémáim vannak egy fogalommal. Kászim napja.
"Kászim napja: a mozgó muszlim időszámításon belűl az egyetlen olyan dátum, mely mindig ugyan arra a napra esett. Megfelel a keresztény Szent Demeter napnak (okt 26.), ami a muszlimoknál a nyári és a téli félévet választotta el egymástól. Hagyományosan ezen a napon kellett befejezni a hadakozást, és megkezdeni a sereg téli szállásra vonulását." Forrás
Az érdekelne, hogy
- a naptári egybeesésen túl van-e (ha igen, mi?) a konkrét köze Demeterhez, a hozzá kötött zsidó-keresztény kultúrkörből származó előzményekhez (pásztorünnep lenne Kászim-napja is?).
- a szokásként említett hagyomány (hogy nem volt hadrafogható azután) mikor alakult ki, voltak-e előzményei?
Az Eyalet askerleri szó szerint inkább tartományi katonaságot és nem határvidéki csapatokat jelent.
A Kara okullari -hoz: a 'kara' szó az anatóliai török nyelvben nemcsak feketét, hanem szárazföldet is jelent. A Kara okullari-t tehát nemcsak "fekete akadémiásoknak", hanem "szárazföldi akadémiásoknak" is lehetne nevezni.
Egyébként az oszmán hadsereg korszerűsítése, europaizálása a XVIII. sz. második felében és a XIX. sz. első felében nagyon kínkeservers, nyögvenyelős folyanat volt, ugyanis a kiváltságaikat féltő janicsárok és a nyugatellenes ulámák (hittudósok) erősen és többnyire sikeresen blokkolták ezt a folyamatot .
Csak a janicsárság 1826. évi brutális felszámolása nyitotta meg végleg az utat a hadsereg korszerűsítése előtt.
Ezekről a dolgokról egyébként a török kiűzése c. topikban is írtam egy rövid hsz-t.
A szpáhik és a janicsárok kapcsolatához még egy érdekes adalékot olvastam, most már több forrásból is.
Mégpedig azt, hoigy bizonyos harctéri szituációkban, egy megadott parancsra a janicsárokat a szpáhiknak kellett lóháton a csatamező egyik részéről a másikba "szállítani".
Mégpedig úgy, hogy a janicsárnak a szpáhik mögé kellett ülnie a ló farára.
Namost ebbe az az érdekes, hogy a kisebb termetű, gyöngébb testfelépítésű keleti lovak hogy bírták el a kettős terhet, no meg persze az is, hogy az általában nagydarab, szép szál janicsárok hogy mutathattak a szpáhik mögött a kis arabs lovakon.
Gondolom, mint majom a köszörűkövön, ahogy ma szokás mondani, de kötve hiszem, hogy bármelyik épeszű oszmán katona is megjegyzést mert volna tenni a kiváltságos janicsárokra....
az egyes források eléggé eltérő adatokat hoznak arra vonatkozóan, hogy mennyi volt a mozgósítható tartományi szpáhik és dzsebelik száma a birodalom különböző korszakaiban.
Pl. most egy olyat olvastam, hogy a XVI. sz. elején 40 ezer szpáhi és 60 ezer dzsebeli állt mozgósításra készen a birodalomban, amelyek révén a szultánok bármelyik európai királyság haderejét überelhették létszámban.
Ugyanez az anyag azt írja, hogy a XVI. sz. közepére 130 ezer szpáhi és dzsebeli volt a birodalomban.
Ezt az igen magas számot is übereli egy másik forrás, amely szerint Nagy Szulejmán uralkodása alatt 165 ezer tímáros szpáhi volt a birodalomban: 74 ezer ruméliai és 91 ezer anatóliai.
Namost én ezeket eléggé erős számoknak tartom, mértéktartóbb munkákban olyat is olvastam már, hogy 70-90 ezer között volt a timarióta szpáhik száma összbirodalmi szinten Nagy Szulejmán uralkodásának vége fele.
A XVII. sz. elejére aztán a mozgósítható szpáhik száma jelentősen lecsökkent, ha hihetünk egy bizonyos Kocsi bégnek, akkor olyan 30 ezer körülire a század közepére.
Gyulafehérváron van egy nemzeti múzeum-szerű épület; az egyik fele komplett lapidáriumnak néz ki, valójában tele van gipszből készült "római" emlékekkel. 2001 táján, amikor ezt láttam, nem is akadtam fönn rajta, mondván, illusztrációként rakták ki őket. Az egyik ilyen műremek pl. kimondottan ismerős volt, Gorsiumban van meg az eredetije. A román idegenvezető nyitotta föl a szemem: azok ott mind a dicső Dácia emlékei voltak, s még ma is napjában többször dob föl a föld ilyeneket. A magyar vezetőnk szerint külön gyárban állították elő ezeket, de mívelt' ember nem ad a kósza pletykákra..:)
Hanem a múzeum második fele sem volt kutya. Az erdélyi fejedelemség története egy helyre volt besűrítve, Traianus meg Horia és Closca közé, a teremben ott volt maga Vitéz Mihály és a lova, tán' nem is életnagyságban, hanem valamivel méretesebben. Az egyik vitrinben azért elhelyeztek egy fekete-fehér képet Bethlen Gáborról, a szöveg mellette románul volt, nem értettem, hogy miért. Bőkezűen bánt a pópákkal, annyi tény..:)
Az ő lázadásával indult a háború, Gyurgyevónál már a visszavonulás időszakában fürödtek be a törökök (októberben). A lényeges előzmény az erdélyiek 1594-es átállása volt (hullottak a fejek...), ezután Mihály maga mögött tudhatta Bocskaiékat, közvetve pedig a Habsburgokat is. Később még ennél is magasabbra ácsingózott, ez lett a veszte: Basta kiverte Erdélyből, ő pedig újra a Habsburgok köpönyege alá bújt. Ez se volt egészen nyerő megoldás, Basta utóbb vallon orgyilkosokkal megölette...
Most olvasom a Wikin az oszmán nagyvezírek listáját.
Némi háttérinformációként megadja, hogy melyik nagyvezír milyen származású volt, ill. azt, hogy a hivatali idejének mi vetett véget: kivégzés, természetes halál, csatában elesett, lemondatás stb.
Talátam egy érdekes adatot, amely szerint az 1638 és 1644 között nagyvezírkedő Kemankes Kara Musztafa pasa albán vagy magyar származású volt. (?).
Természetesen nem keverendő össze a Merzifonlu Kara Musztafapasával, aki 1676 és 1683 között volt nagyvezír és 1683-ban Bécs alatt belevezette egy megsemmisítő vereségbe az oszmán hadsereget.
Egy másik érdekes név a Duraklama Dönemi (stagnálás kora) nagyvezírei között egy bizonyos Kanijeli Szijavus pasa, mivel ez magyarra fordítva annyit tesz, hogy a Kanije városából való Szijavus pasa, a Kanije-re rákattintva pedig a török Wiki a magyar nagykanizsa városát hozza föl.
Ő III. Murád alatt volt nagyvezír három alkalommal is, 1582-1584, 1586-1589 és 1592-1593 között.
Érdekes viszont, hogy nála nemzetiségként nem az elvárható magyart vagy horvátot hozza fel a török Wiki, hanem a pomákot.
A pomákok bolgár nyelvű, muszlim valláső népcsoport, ma kb. 1 millióan élnek Törökország, Bulgária és görögország határvidékén.
