Távcsöves és csillagász fórumokon főleg a fekete velúr tapétás vagy a bársonyszövetes megoldásokat találtam, vagy lehet rendelni az usa-ból optikai matt fekete festékkel festett papírt. A velúrtapéta nem is teljesen fekete, inkább sötétszürke, és úgy működik, hogy a szórt fény elnyelődik a szálak között. Hátránya a szöszölés és hőszigetelés mellett, hogy a párát is jobban felveszi, ez nem túl jó a megfigyelés után elcsomagolt optikának, ezek miatt lehetőleg más megoldást keresek.
Felmerült a fémoxidok mellett még 1-2 szulfid is, azon túl pedig szerves ruhafestékek, hajfesték, lézer toner töltőpor, szolár kollektor festék. Most írod az elefántcsont feketét, azt írják róla hogy ez a legfeketébb, ezért ki kell próbálnom. :)
A lakk fényesedés elkerülésére azt gondoltam ki, hogy először nem is a távcső belsejét festem, hanem mondjuk papírokat, és ha már megvan a technika hogyan fessek mattot, akkor megyek vele a csőnek.
Karton natúr felét is festhetném ha másként nem megy és azt ragasztani a csőbe, a karton rostos, könnyebben lehet matt felületet elérni.
Kísérletnek először A4 nyomtatópapírokat vagy rajzlapokat gondoltam befesteni, amiket száradás után összehengerítve tudnék vizsgálni. Pl. éjszaka ég alatt belefényképezni canon 1100d-vel, úgy hogy papírcsők falát fényképezem azonos beállítás mellett, majd a kísérleti képek hisztogramjaiból remélem ki tudom értékelni, hogy melyiknek volt kedvezőbb a fényelnyelése.
A távcső világában nem emlékszem ilyen receptre, úgy emlékszem abban is a bársony kárpitozás szerepel.
Amikor írták, még biztos sokkal könnyebb volt észlelésre alkalmasabb fényszennyezés mentes észlelőhelyet találni.
A fém-oxidok nem jók, mert nem tökéletesen feketék, pláne nem infrában, ami ugye fotózásnál számít. Az a bársonyos fekete, amire szükséged van az csak szén lehet (vagy nagyon finom fémpor). A legegyszerűbb, ha művészboltban veszel "elefántcsont-fekete" nevű pigmentet, és ebből készítesz valamilyen festéket. Az egyik lehetőség erre, hogy valami matt lakkal keversz simára sok elefentcsont-feketét. ez általában gyorsan szárad, és elég nehéz vele dolgozni. A másik lehetőség, hogy valami "festőszerbe" dolgozod bele a pigmentet, ez tipikusan min. 15-20 perc alapos keverést-dörgölést igényel: festőszer lehet lenolkence (firnisz-"firnájsz"), vagy plextol (akril-emulzió, szintén művészboltban kapsz), esetleg vízzel higított faipari ragasztó, ami latex-emulzió. FEstőszerrel könnyebb dolgozni, egyenletesebb réteget lehet kapni.
Viszont a probléma mindegyik megoldással az, hogy a szenet végül egy vékony lakk/festőszer réteg fogja bevonni, ami kis beesési szög mellett még mindig reflektálni fog. Másrészt a legtöbb láthatóban matt lak UVben fényes.
Fényelnyelő matt fekete festékre lenne szükségem, newton távcső belső festéséhez.
Sajnos a kereskedelemben kapható általános matt fekete festékek kis beesési szög mellett már nagyon tükröződnek, ezért önmagukban biztosan nem megfelelők.
(Szövet pl. bársony beragasztásától pedig tartózkodnék a szöszölés miatt, ha van más megoldás.)
Arra gondoltam, hogy talán valami töltőanyaggal fel lehetne tuningolni a nem teljesen matt fekete gyári festéket, pl. korommal, vagy valamilyen atomrácsos fekete fém-vegyülettel, pl. FeO, FeS, CuS, Pb2O, CrO, NiS, CoS, esetleg ezek keverékével.
De pl. hogy lehet tiszta kormot készíteni, és van-e valamilyen adatbázis a fém-oxidoknak-szulfidoknak a fényelnyelő intervallumáról?
Mindenkinek köszönöm a tippeket! Végül kiderült, nem Betadin volt, hanem rozsda, ami bizonyosan a ruhával együtt hypózott öv fémcsatjáról került rá. Úgyhogy most 8 m/m %-os sósavval (vízkőoldó gél) próbálkozom.
Szerintetek sörösdoboz festését mivel lehet eltávolítani? Kellene ilyen vékony alulemez és ez a legolcsóbb forrás, viszont mindkét oldalnak szép alufényesnek kell lenni. Sajnos belül is van valami réteg. Jobb volna kémia eltávolítás, csiszolás csak ha muszáj...
Ha ezt a felnis dolgot rendszeresen csinálod, érdemes kikísérletezni különféle szerves oldószerek vagy akár koktélok hatásait. Áztatással az új kromofág is kell hogy dolgozzon. A kád helyett inkább a légmentesen záró tetejű műa. hordóban vagy hasonlóban gondolkodnék. Nincs csodaszer: ázik, idő...fellazul lejön.... DCM-et lehet kapni tisztán most is bármelyik vegyszer nagykerben engedéllyel, de a toxicitása miatt nem preferálnám.
Igazábol a kád megoldás megoldhato lenne a kerdes az inkább h mivel öntöm fel? Vmi erosebb anyag mint az uj kromofag? Most ugy nez ki tudtam szerezni 2 üveggel.. Azon gondolkodtam h vmivel kevernem h tobb legyen viszont ne rontsam a hatasat az anyagnak?
Nem jó szó a maró kifejezés, a kromofág inkább leoldja és fellazítja a festéket, megszünteti az adhéziót a befestett tárgy és a festék között. A diklór-metánra (régi kromofág hatóanyaga) is igaz ez a kitétel. Ha marná a festéket, roncsolná a tárgyat is. Érdemes lenne valamiféle zárható légterű merülőfürdőben gondolkodni ahol a felnit be lehet áztatni huzamosabb ideig. Benzin? i másféle szerves oldószer, új kromofág?
Alufelnikről szeretnèm leszedni roncsolás nèlkül gyári a festèket, alapozot stb.. Edig is a règi üveges kromofággal dolgoztam csak tegnap elott szinte az utolso üvegem is elfogyott. Igazábol a kromofagba mi a maro anyag igazábol. Mert ugye a festèk boltokba meg haztartási boltokba ezek nem nagyon találhatok meg. V mivel tudnám kiváltani.? Koszi.
A "régi" kromofág lényegében DCM (dimetil-klorid) volt némi gyanta tartalommal Ezt szüntették be. Tehát ha valaki tud szerezni és hajlandó dolgozni DCM-mel akkor "régi kromofágozik". Az eü kockázatok ismertek...
Van hatmillió kromofág recept, ahány gyártó, annyiféle. Itt van a Szuperkromofág 98 (az volt az "üveges" emlékezetem szerint)
Az összetevők felét nem fogod tudni külön összeszedni mert engedélykötelesek, de ha megnézed, hogy milyen koncentrációtartomány van +-, biztosra veheted, hogy a kromofágok szinte mindig újra felhasznált vegyipari hulladékból, tehát műveletek során felhasznált, majd ledesztillált oldószerelegyekből készültek.
Az alufelniről mit akarsz leszedni, festéket vagy oxidot?
Régi üveges kromofág vagy hasonló maró anyag ami kb ugyan igy dolgozik v akár jobban kikeverésével kísérletezett már vki? megoldható ez otthol táj? ha igen hol lehet beszerezni hozzá az alapanyagokat és mit? alufelni polirozással foglalkozom és olyan maró anyag kellene ami nagyon gyorsan dolgozik viszont ellentétben nem roncsolja az aluminiumot! köszönöm a válaszokat! bármilyen megoldás infó érdekelne!!!
Bacikat mi oldhatja ki a műanyag padlófűtés csövekből?
Én valami folyékony ipari gépi mosogatószerrel próbálkoznék, azt hiszem... az jó kombó, mert az ipari mosogatógépes öblítő meg általában a citromsav-oldat... (én újabban az itthoni mosogatógépbe is azt használok öblítőnek a gyári cuccok helyett, nagyon szép fátyolmentes lesz tőle az üvegedény, meg a gép se vízkövesedik)
én is savasnak gondoltam,de elvileg semleges.(?)akkor miért pKa t írnak rá?sőt olvastam 4-10 ig terjedő pH t is.a ph papír meg nem a legjobb,de ennyire azért nem is szar,kék az kék.a macharei-magel-eset nem találom,pedig az a biztos.
még gondolkodtam azon,hogy alkoholokat nem szokás cacl2 al szárítani,hogy nincs-e vmi összefüggés..
Ez valóban megoldás lehet, ha tényleg 100 l feletti átfolyást tud/nap, köszi!
Valahonnan kőccsönkérek 2 db 1 m3-es műanyag kockatartályt, teleeresztem őket pár nap alatt ezen a szűrőn keresztül, és szivattyúval fel tudom tölteni a rendszert róla.
Már csak azt kell kitalálni, hogy tisztítsam ki a meglévő rendszerből a trutyit, mielőtt feltöltöm.
Tetőről tudnám befogni, de szerintem a cserépből is kiold kationokat+ galambürülék, meg por, lehet hogy több kationt tartalmaz mitn a csapvíz.
Talán szűrés utáni ioncserélő gyanta esetleg működhet, mellyel a megszűrt fűtési vizet kezelném, valóban lehet házilag regenerálni úgy ahogy itt leírja sósavval?
"A fűtőrendszert fel kell engedni vízzel, amely minden STN 07 7401:1991 követelménynek megfelel, és főképp a keménysége nem lépheti túl az 1 mmol/l, a koncentráció pedig a Ca2+ 0,3 mmol/l mennyiséget. A feltételek betartásának hiányával megszűnik a kazánra vonatkozó jótállás érvényessége."
Ezt hogyan tudnám házilag kimérni?
Tiszta vezetékes ivóvíz mennyire felelhet meg ennek?
(Költséges lenne 1,5 m3 fűtésvizet ioncserélt vízből felöntögetni.)