Azt írod, hogy vettél még egy szilikonos verziót. Erről tudnál légyszíves címet írni, hogy pontosan milyen szilikonost vettél ehhez a Rikers övhöz ? kösz
Teljesen rendben teszi a dolgát. A cső a pénisz végéig ér és a teljes konstrukció merev, így a menekülés húsbőknek lehetetlen, vérbőknek nagyon nehéz. A cső vastag (nagyon vastag), eltörni nem tud és kicsit tapadós a felülete, csak akkor csúszik, ha víz éri. A műanyag jól ki van dolgozva, nem sorjás, teljesen sima.
Az egyetlen hiba a tervezésben, hogy a péniszt fedő cső végét lefelé hajlították. Szűk ruhában, vagy hason fekvéskor ez benyomódik a bőrbe és egy vékony csíkban sebet(!) okoz, ami 3-5 nap alatt gyógyul csak. :(
Hiába ér a pénisz tövéig, ha vissza van húzva a bőr, akkor több helyen okoz sérülést. Tervben van, hogy hőlégfúvóval kicsit megmelegítem és kiegyenesítem, vagy felfele görbítem…meglátjuk….
Nekem a cső hosszú volt (vérbő vagyok) ráadásul a fix pozíciója miatt bizonyos testhelyzetekben, szűk nadrágban kicsit lehetett látni. Ezért is vettem a szilikonos verziót, itt egyedül a fedő műanyagot kellett átcserélni a merev verzióra, mert az eredeti szilikonos annyira puha volt, hogy szétcsúszott volna az egész. A szilikonos verziónak is le van görbítve a vége, de ez lágy, így nem okoz sérülést ráadásul 2-4 cm-el rövidebb is. 1 hétig folyamatosan tudom hordani.
Amúgy nem szoktam írogatni, mert minek “blogoljam” ide, hogy le vagyok zárva :) (amúgy éppen az vagyok). Emellett szilikon CB-6000 és fémketrec is van - szóval van összehasonlítási alapon és a Holy Trainer alapú konstrukciók messze verik kényelemben és céljukban az összeset.
Sziasztok! Mar régóta figyelem ezt s fórumot, es mostanában kezdett el a felesegem erenyovet viseltetni! Ég dolog hiányzik a keszletbol azok a tuskek! Cb 6000 sorozathoz tud e valaki szerezni ilyet??? Előre is köszönöm!!
Tanácsokra és információra lenne szükségem Tőletek! Sub páromat készülök kis leckéztetés céljából erényöv viselésére kötelezni, és ehhez keresek olyan erényöv fajtákat, amik alkalmasak (természetesen a hozzászoktatási idő után) huzamosabb viselésre. Mivel az erényöv eddig hiányzott a "fegyelmezési eszköztáramból", így e téren abszolút laikusként kezdtem el nézegetni a kínálatot, de a sokféle modell és a kinézetre ugyanolyan, de árban erősen eltérő erényövek miatt eléggé bizonytalan vagyok, hogy melyik lenne a jó választás. Ami alapelvárásom van az övvel kapcsolatban azok a következők: esélye se legyen, hogy párom ki tudjon bújni belőle, megoldható legyen benne a tisztálkodás, hogy akár 4-5 napig folyamatosan bezárva tarthassam, részleges (vagy mondjuk úgy, hogy nagyon kicsi :) ) merevedése lehessen, de ha túlzottan izgalomba jön, akkor azt már kellemetlenül élje meg. Az e-mail címem publikus, oda is írhattok nyugodtan. Egyúttal érdekelne még, hogy erényöv viselő férfiként milyen érzés ez az egész bezártság - szeretnék felkészülni. hogy milyen gondolatai, vágyaz lesznek majd bezárva, mire kell odafigyelnem, mennyiben kell majd másként kezelnem, mint jelenleg. Ha erről is meséltek, azt külön köszönöm! Egyébként jó a fórumotok - sajnálom, hogy nincs időm végigolvasni, azt pedig még jobban, hogy nem előbb találtam rá...
Sziasztok! Szeretnék venni egy erényövet lehetőség szerint műanyag de ha minden kötél szakad fém. Kettő feltétele lenne az adásvételnek. Az ára 10E Ft vagy alatt. Személyes átvétel Szolnok közelében / jól megközelíthető helyen pl: pest,Debrecen, stb... Ha valakit érdekel írjon galgeza123@gmail.com