Nálam is mindennapos a kislány! :)) Márc. 14-én kerültek össze Ferdinánddal, és már szögletes az oldala, nem is csak simán kerek a hasa. :DD Szerintem most kezdett leereszkedni, már csak pár nap lehet hátra.
És hát lehet, hogy Ubul már sejtett valamit, és azért gondoskodott Neked a hagyatékról! :))) Hogy fizikailag is maradjon belőle valami... :)
Hát, ma azt mondja a párom vigyorogtam, fel is rázott egyből, mert először azt hitte sírok, már ébredezett, készül munkába, és arra bezzeg nem emlékeztem... A mamid sajnálom, részvétem, az enyém pünkösd vasárnap akart ilyesmit, de hálisten megcsíptük, már a varratszedésen is túlesett csütörtökön, ha jön a baj, akkor nagyon jön, csak már jó lenne, ha jó is jönne... Apropó, jó, nem jó, én számolgattam, tologattam, ráadtam, kivontam, nem tudom ide elért-e a hír, de Frankye is lány, két év után döntött így és márciusban leporontyozott, én utána Ubult kivettem egy hétre, aztán visszakerült és megint kivettem 8 napra az 21 minusz-plusz 4 napos intervallumban, a hatodik hétnél, mivel nagyok voltak a kölykök, már mind nem szerint külön lakott, de ahogy elnézem Frankye hasát, megint átvághatta a természetet, ha minden igaz, akkor Ubul még hagyott hátra egy kis ajándékot, de nem mondom 100%ra....
..mert ő a "beteg" a kedvezményezett és neki ez jár. Használd az okos fejedet és kezd magaddal az evést, meg a kutyussal, utána Zebulon addig nyalogatja az ujjadat, amig kedve tartja.....
Légyszi, valaki magyarázza meg, hogy miért jobb ugyanaz a sütőtökös, magkeverékes bébipapi a gazdi ujjáról, mint a tányérból?! Zebulon most éppen azt játssza velem, hogy a tányérból nem kell, de az ujjamról igen. Az persze hangyányit sem érdeklik, hogy én is enni szerettem volna mellette (amióta külön kell etetni Zebulont, az étkezőasztalra ültetem és együtt eszünk), mert kopog a szemem az éhségtől. Még az sem zavarja, hogy mellettem meg egy éppen éhen halni készülő kiskutya (aki folyton éhes) figyeli hatalmas szemekkel a tányéromat és iszonyú kétségbeesett tekintettel várja, hogy végezzek és végre megkapja a részét az ebédemből. Zebulon mindezek ellenére ül csak a vállamon és szépen, komótosan nyalogatja az ujjamról az ebédet... :-)))
Nálam Nagydegu csak 1 évig volt... Csak öregkorára kerültek hozzám Kisdeguval (ezért nem is volt "normális" nevük, csak ez ragadt rájuk nálam :)) ). Nem is tudom leírni.... Napokig bőgtem még a munkahelyemen is... Pedig pár nappal előtte kezdtem csak dolgozni... Jól bemutatkoztam...
Ráadásul megszenvedtünk szegénykémmel is nagyon a végén... :((((((( Nagyon nehéz volt. Persze az összes többi elvesztése is. :(((
Olyan csodálatosak tudnak lenni az állatok! Sokkal többre képesek, mint amennyit az emberek nekik tulajdonítanak!
Szoktam látni az Animal Planeten meg a National Geographicon csodálatos dolgokat. Tegnap például azt mutatták be, ahogyan a csorda közös erővel és taktikával!!, gondolkodva!!! és összedolgozva!!, kommunikálva! kimentett egy itatóba pottyant pici elefántbébit! Teljesen ledöbbentem!!!! Meg pár részt láttam már az Orangutan sziget c. sorozatból is, hát eszméletlen, mire képesek azok is! Ahogyan az eszközöket meg az eszüket használják, meg társadalmi életet élnek. Nézzétek meg, érdemes!
Én nemrég a nagymamámmal álmodtam. Az egyetlen, drága, szeretett nagymamimmal. Semmi konkrétat, csak hogy ott volt velem, és nagyon jó volt, hogy ott volt. Aztán az a napom is sokkal jobb volt, mert még mindig éreztem, hogy az éjszaka ott volt mellettem. Egyébként borzasztóan hiányzik még mindig. Valószínűleg mindig is fog. És szeretnék olyan jó ember lenni, amilyen ő volt. Persze soha nem fogok tudni...
(Júl. 6-án lesz 2 éve, hogy meghalt. És tegnapelőtt lett volna a születésnapja. És valóban az egyetlen nagyszülőm volt, akit valaha is ismerhettem. De mellette valahogy nem is hiányzott a másik három.)
De ha nem akkor kalimpált volna kellemetlenül az a telefon, most nem is emlékeznél rá! :) Azért emlékszel, mert pontosan az álmod közepéről ébredtél fel. (Tudományosan megmagyarázva. :)) )
Nem, nem buggyantál meg! Nagyon mélyen együtt érzek Veled. Folyamatosan bőgök, amikor olvasom a soraidat. :-((( Amikor Mazsika elment februárban, nekem nagyjából a következő 2-3 nap teljesen kimaradt, pedig ő csak másfél évig volt velünk. Azóta is hiányzik a drága kis antiszoci manócskám. :-((( Azóta Zebulon és Némó miatt még sokkal jobban aggódom és szegények már biztosan utálnak, annyit figyelem őket, hogy minden rendben van-e velük. Ráadásul ők már középkorúak, úgyhogy jobban kell rájuk vigyázni.
Megszeretgettem őket egy kis zsengre bébirépácskával, kiegyeltem és a többletet megkaptál, örültek neki. A kisfiúk, akikkel lakott, egész éjjel sírtak, pedig betettem hozzájuk Frédit, de hát ő mégsem Ubul...
Ez nem megbuggyanás, hanem a deguk ajándéka. Amilyen kicsik, olyan mélyérzésűek és különleges képességűek, többet tudnak a lélek rejtelmeiről, mint sok-sok ember. Szeressétek őket még sokkal jobban......
Lehet, hogy felhő volt, csak dunyhára asszociáltam, nem tudom, csak hogy sokan voltak és csak Ubit ismertem meg. Sosem szoktam emlékezni az álmaimra, vagy csak foszlányokra, de ezt úgy fel tudom idézni, mint a mai napom. És jó hely volt, mivel morgolódva löktem arrébb az ébresztést kalimpáló telefont.
Biztosan a degumennyország volt az, ha van olyan, a nagy fehér dunyha a pihe-puha felhők vagy a menny vagy valami csodaszuper hiperpuha alom a mennybeli deguknak, ami csak ott létezik, itt a Földön nincs olyan, elfogyhatatlan fincsi szénával, és a sok degu a sok-sok degu-angyalka volt, akikhez már meg is érkezett Ubul, és nagyon jól van, a sok kis angyalka is, és te azért tudtál zongorázni, hogy kifejezhesd, mennyire szereted őket, és ezt a szép zongorajátékkel el is tudtad érni!
Én írtam Mikknek, én álmodtam, sok deguról, Ubulról, egy nagy dunyha volt, szénával, a fehér dunyha keveredett a szárított szénával, és álmomban nem tudtam különválasztani a kettőt, nem is akartam, álmomban nyilvánvaló volt, hogy az olyan, és zongoráztam a sok degunak, sosem zongoráztam, a barátnőmék tanultak és volt egy régi pianojuk, amin ment a bocitarka és a szamárinduló, de én szép, nyugodt dallamot játszottam nekik, holott nem tudok, furulyáztam régen, de már azt sem tudok, és a sok degu és Ubul állt a szénadunyhán és figyelte a zongoraszót, nem értem, megzakkantam...
Ó, Ilonám, én mindkét oldalon értettem, kettőig nem látok el, bucira dagadt minkét szemem, fel sem tűnt, amíg nem írtad. Köszönöm részedről is az együttérzést és Dorcitól is, vigyázzatok a pockokra. Mi még így is 11en vagyunk, de a főfőfő 12. nagyon hiányzik...
En is sirok. Nagyon sajnälom szegeny Ubulkät:o( Megvärt es elbucsuzott, olyan okos szep kis termtesek ök, es amikor elmennek hatalmas ürt hagynak maguk utän...
Szerette a dióbelet, a mazsolát, a friss füvet, a pitypangot, a gazdáját. Imádta a kerekét, a többi degut, soha egy rossz szó nem lehetett rá. 2003 karácsonyára érkezett a fa alá, fél évesen, férjül a leendő felesége mellé. Sok és mégtöbb és rengeteg poronttyal látta el ezidő alatt a világot, és mind szerette. Szerette, ahogy vakargatják az állát, tartotta a hónalját is, hisz azt sem éri el, szerette, ha ugyan ezt egy másik degu, vagy több teszi, de szerette, ha a gazda is csinálta. Nagy dumás volt ő, mindenhez volt hozzáfűznivalója, megjegyeznivalója. Szerette ha ment a TV vagy szólt a zene, vagy ha csak a gazdája pocakján pihenhetett, mikor az olvasott. Szeretett perlekedni a kutyával, aki arcon nyalta, szeretett vitázni a macskával, aki túl kíváncsi volt és ezért megcibálta a bajszát, szeretett cigerattacsikket lopkodni, zsebkendőt, zacskót, büdös zoknit és minden számára mozdíthatót bespájzolni. Mikor a gazdi pityergett hozzádugta piciny orrát és szagolgatta a leguruló sós cseppeket. Akrobata mutatványokat csinált egy-egy aszalt gyümölcsért, seperc alatt miszlikbe aprított egy wc papír gurigát, fele ennyi idő alatt szedett cafatokra egy zsepit. Megette a távirányító gombját, aztán egy másik távirányítóét, majd mégegyét és egy utolsóét is, rongyosra rágta a termopulcsit. Aztán szombaton fura lett, és nem evett, de a gazdi mindent beletukmált, shake-et, gyógyszert, RodiCart és Laktifermet, kamillateával. És ő ette és tűrte. Ma a gazdi reggel pár pipettányi csodalöttyel megetette, majd elment dolgozni.
~o~o~o~o~o~o~~o~o~o~o~o~o~~o~o~o~o~o~o~~o~o~o~o~
18:30kor végeztem és rohantam haza, akkor már a párom különtette Ubult, aki csak feküdt, csukott szemmel, kezetmostam és nem sokkal 19 óra előtt leültem mellé, és elkezdem simogatni, még vett egy nagy levegőt, megremegett és többet nem emelkedett a hasa. Megvárta, míg hazaérek, megvárta, míg elbúcsúzom tőle, míg kimondom utoljára, mennyire szeretem.
~o~o~o~o~o~o~~o~o~o~o~o~o~~o~o~o~o~o~o~~o~o~o~o~
Ubikám, köszönöm ezt a hét évet, szó szerint ajándék voltál nekünk, főleg nekem. Nagyon fogsz hiányozni apró barátom, vigyázz magadra a hosszú úton és ha megérkezel add át üdvözletem a Többieknek. Én majd vigyázok az ittmaradókra, ígérem. Soha nem lesz mégy egy ilyen kicsiny, de mégis hatalmas barátom, mint Te. Még egy ideig, ha nem haragszol pityergem Teutánad, de idővel én is el tudlak engedni, de gyorsan mentél el... Szeretlek nagyon Ubikám!
