Voltam ma a Maritime-ban kicsit nézelődni. Eszméletlen mennyi kütyüjük van. Láttam egy üvegszálas hajót, Ysak formájú, egész jól nézett ki, vízhatlan rekeszei jól záródtak, de az ülés az nagyon nem volt rendben. Amúgy a hajó gyönyörű, valszeg Zsigzsig hajója is ilyen lehetett. A formája jónak tűnt. Néztem a biztonsági felszereléseket, rádióvevő 44e. Ft-tól indult. Találtam füstölőt, rakétát , és fáklyát, de horror árakon. Egy rakéta valami 7-8e.Ft volt, és ki tudja meglátják e ha baj van? Akkor a rádióvevő már jobb megoldás. Hasznosnak találtam még a mentőövre szerelhető villógókat, esetleg a magasnyomású kürtöket. Szóval valami két órát nézegettem a kütyüket, elrévedeztem a motorcsónakokon is, de szégyenkezve elkaptam róluk a tekintetem, elvégre kajakosok vagyunk:-))
Jó lenne hétvégén evezni, de botrányos időt mondtak.
Két "patkót" tettem a rendszerbe, amiből az egyik jól működik, a másik félig. Így a főoldalt már meg tudjátok nézni és tudom adminisztrálni, de senki nem tud regisztrálni. Folyt. köv.
Sikerült feltöltenem az új weboldalunkat és némi szenvedés után elérni, hogy nem működik. :-O Biztonsági okokból néhány ennek a rendszernek alapvető PHP függvényt nem engedélyeznek az UW-en. :-(
Szóval mi mégiscsak műkedvelők vagyunk, akik baráti körben evezgetnek és annak a felelősségén agyalunk épp. Ami pedig össze se hasonlítható a hivatásszerűen viszem a társaságot kategóriával. Az ilyen bértúravezető nem hiszem, hogy valaha is törte ilyesmin a fejét. Legfeljebb sziklán. ;-) Az első komolyabb ügyfél sérülés után talán. :-( És akkor is csak azon, hogy tudna kibújni a jogi felelősség alól. Pont az ilyenek ellen van az a törvényben, hogy ha aláíratják is veled, hogy minden felelősség téged terhel, az mégse így van. Az üzletszerű túravezető nem nyomhat le magáról minden felelősséget. Csak ezt is tudni kell a póruljárt kuncsaftnak.
Fizetett túrán én is voltam, vadvizen eveztünk kettes kajakban. Áradás volt, május és szakadó hó. Asszem életem második vadvizes útja volt...
A túravezető nem volt a helyzet magaslatán. Valami vizből kiálló törmeléket túl későn vettünk észre, megkerültük és besodródtunk egy egyre szűkülő mellékágba. Itt felágaskodott a hajó, a hátára fordult és máris úgy éreztük magunkat, mintha mosógépben pörögnénk a viz alatt. Valahogy kimásztunk, az evezőket is visszaszereztük. Utána a dögnehéz hajót is kivontattuk valahogy a meredek partra. Egy darabig vártunk, de sehol egy túravezető, hogy mégis hova lettünk.
Fogtuk magunkat és átcipeltük a hajót egy erdőn, mert másfelé nem mehettünk. Aztán vizretettük és megkerestük a "túravezetőnket".
Észre sem vette, hogy eltűntünk... Inkább meglepődött, hogy jé ők is hozzánk tartoznak. Aztán meg: segitsünk már neki megkeresni valami kötelet, amit elsodot tőle viz, mert az neki nagyon fontos. Ez volt a legfontosabb.
A túra végén (ettől függetlenül nagyon klassz volt) valahogy, mint a Mc Donald'sban: Sziasztok, gyertek máskor is. Én csak konokul a fejemet ráztam.
100%-ig egyetértek. Bár a kisebb csapatokra szakadás szerintem nem akkora gond. Tisza-tavi 2. érkezésünkkor egyáltalán nem volt zavaró, hogy hárman lemaradtunk. Hárman már tudunk segíteni egymásnak, és én ott maradtam mint tapasztaltabb /Ajjajajjjj!!! ;-) /
Ezzel együtt a falka szellemmel is egyetértek.
Azt az egyet vitatnám, hogy az elöl rohanó túravezető hogy tud segíteni a leszakadónak? Mire észreveszi egyáltalán, hogy beborult... Persze hátulról meg hogy vezeti a túrát? Tehát általánosságban jobb, ha mégis együtt marad a társaság.
Ha nagyobb a csoport, Zsigzsigék vezető + söprögető felállása a szimpi. És persze időnként cserélgetni. De ez eddig mindig ment magától, csak valóban jó rendberakni.
Amikor lovagoltam volt egy íratlan szabály, hogy aki a túravezetőt megelőzi az fizet egy üveg bort. Tavaly volt egy kettes hajó egy Andrew túrán(Dag kettes) amelyik meglehetősen jól haladt, és kilóméterekre megelőzött minket. Tudták hogy hova kell menni, de mi menet közben megálltunk, nézelődtünk. Alakulhatott volna úgy is hogy bejön egy vihar, vagy jobb táborhelyet találunk. Meg is kapták a fejmosást. Túravezetőt nem illik leelőzni, ez olyan íratlan szabály.
Az megint más kérdés, hogy a jó vezető inkább csak segíti a többiek döntését, mint egymaga döntene helyettük és ezzel a saját felelősségét is tudja csökkenteni.
Ez így van mondtam is Timinek hogy demokrácia van az útvonalválasztásban, és hogy mikor indulunk, mit vállalunk be stb. Mindent szavazással döntünk el, az én szavazatom kettőt ér az övé egyet.:-)) Végül is úgy állapodunk meg, hogy ő kétszer szavazhat:-)))
Komolyra fordítva a szót, aki kitalálja a túrát, és megtervezi az útvonalat, az egy kicsit vezető is lesz, és egy picit több rajta a felelősség, de ez nem jelenti azt hogy mindenért ő tarja a hátát. Más kérdés ha kollektíve folyik a tervezés. Mindenféleképpen a kezdőknek hallgatnia kell a tapasztaltabbakra, a csapatnak minden körülmények között együtt kell maradnia, az erősebbeknek segítenie kell a gyengébbeket, oda kell figyelni egymásra, és akkor nem lesz olyan baj, hogy a felborult kajakost órákig kell keresgélni. Ha együtt indulunk el valahova, együtt is kell megérkezünk, ez a csapatszellem.
Nagyrészt egyetértek, azonban lehetnek keményebb túráink is főleg ahogy gyúrsz a jövő évre:-)) Mi ezt úgy oldottuk meg a bicajos honlapunkon, hogy mind a túra távját, mind a nehézségi fokát kiírjuk, mindenki saját maga dönti el, hogy vállalja e.
Az egyik a büntetőjogi. A HSz szerint több személyes hajóban parancsnokot kell választani indulás előtt és ugyanígy túravezetőt kell választani, ha több hajó megy együtt. A felelős a túravezető illetve a hpk. Ez alól úgy lehet kibújni, hogy mi nem szervezetten túrázunk, hanem csak "véletlenül" épp ugyanakkor, ugyanott.
Egyébként én ebbe akkor futottam bele, mikor a Tisza túránkra béreltünk kajakot/kenut. A kölcsönzőben egy emberrel akartak foglalkozni, mert az mindenkinek egyszerűbb. Azt elfelejtették megemlíteni, hogy én a bérlés aláírásával elvállalom a túravezetést és ezzel a felelősséget is. Csak dög módon elolvastam, mit írok alá. ;-)
A másik a morális felelősség, a saját magunk felé történő elszámolás. Főleg, mikor nem az előrefutó fitt és rutinos vagány fázik rá, mert keresi a bajt. Hanem a lemaradó kezdő vagy fáradt. Vagy fáradt kezdő. Jó példa a talán oldstruggler által mesélt eset, mikor fizetett túrán órákig keresték a viharos tengeren a kajakba kapaszkodó, beborult delikvenst. Hogy ezt ki hogyan dolgozza fel, előre megjósolhatatlan. Mind a bajba jutott, mind a felelősséget érző oldalán. És persze nagyon függ a baj mértékétől.
A magam nevében tudom azt mondani, hogy kicsit rábízom magam a főszervezőkre, de nem okolok mást, ha belevisz a tutiba, ha nem titkol el előlem infót. Ilyen pedig a társaság mostani tagjaival szerintem nem fordulhat elő.
Mindenki látja a felhőket és a vizet. Én magam hozom meg a döntést, a többiekkel tartok-e vagy menet közben kiszállok és bevárom a vihar végét. Többek között ezért szeretem az egyes kajakot.
De azért a főszervezőnek igenis van némi felelőssége. És a társaknak is. Szerintem. De egyébként mikor a magányos tengeri evezésről beszéltünk, oldstruggler is említette a társak fontosságát a bajban. Ha pedig számítunk egymásra és tudjuk, hogy a másik számít ránk...
Velem szemben minimális ez a felelősség, de az újoncokkal szemben több. És az újoncokkal szemben annak, aki "megfertőzte" őket, még több. Pontosan ezért maradtam puli módjára azok mellett, akiket én hoztam és nem voltam 100%-ig biztos a tudásukban, míg ITibi után csak egyetlen egyszer indultam volna. És ezért semmilyen köszönet nem jár. Elég a jó társaság, pláne ha újra összeverődik és megismétli a hétvégi csodát. ;-)
És még egy gondolat. Egyéb nézeteim ellenére szerintem egy túrán kell vezető. Ha folyamatosan egymásnak ellentmondva próbálunk navigálni, annak csak személyi súrlódások és a társaság szétszóródása a vízen lesz az eredménye. Szétszóródva pedig nem tudunk egymásra vigyázni és csak a felét látjuk a szép dolgoknak. Nekem többen mutattak a Tisza-tavon olyan dolgot, amin átsiklott volna a szemem.
Az megint más kérdés, hogy a jó vezető inkább csak segíti a többiek döntését, mint egymaga döntene helyettük és ezzel a saját felelősségét is tudja csökkenteni.
( összességében ez elhangzott az egyik esti beszélgetésnél )
Ez itt nem egy üzleti vállakozás, hanem kajakozni szerető természetkedvelő emberek baráti közössége akik szabadidejükben szórakozásból eveznek.
Nem vállalunk extrém veszélyhezeteket, a túrák átlagos edzettségi szintű ember számára teljesíthetőek de a túrákon mindenki saját felelősségére vesz részt.
Személyes ismerettség alapján azt érzem akik itt vagyunk, bajban fix, hogy számíthatunk a másikra de mivel minden résztvevő élvezni szeretné a kajakozást, csak olyan ember csatlakozzon hozzánk aki nem igényel állandó törődést, odafigyelést vagyis tud magára is vigyázni.
Aki ezt nem tudja vállalni, de még mindig kajakozáshoz van kedve az találhat számos erre szakosodott üzleti vállalkozást ahol szerencsés esetben nem hagyják kinnt a viharosra forduló időben a vízen.
Mikor a Vogalongára mentünk, akkor kezdtem én is ilyen szituáción gondolkodni, hogy mi lenne ha... Akkor nem jutottam dűlőre, és azóta sem.
Más kérdés, hogy ha túravezető nélküli túrán történik valami (pl.:Tiszafüred)
Szerintem itt sokkal könnyebben megállapitható a felelősség. Pl. (talán te is erre gondoltál) ha valaki előreszalad, mint mi egy páran, és esetleg valami történik vele. Ez szerintem egyértelműen a könnyelmű vizitúrázó felelőssége. Annál is inkább, mert felnőtt emberek vagyunk, fel kell mérnünk józan paraszti ésszel, hogy mit lehet és mit nem, anélkül, hogy erre valaki nyomatékosan felhivná a figyelmünket.
Az is eszembe jutott, hogy mondjuk a nagyim pincéjében tárolódnak a hajók és riasztó, zárt ajtó, harapós kutya ellenére lopás történik. Ilyenkor ki viseli a terheket?
Ezt most lekopogom jó hangosan, hogy még véletlenül se történhessen meg.
A szállítással kapcsolatban ez nehéz kérdés, mert mindenképpen aki szállít szívességet tesz a szállítottnak. Egy esetleges havaria esetén tényleg kellemetlen a szitu. Szerintem akinek a hajóját szállítjuk annak is meg kell győződnie , hogy a hajója jól van e feltéve, rögzítve, nem terhelheti minden felelősség a szállítót, főleg hogy szívességből teszi. Más kérdés egy esetleges karambol ami a szállító hibájából következik be és a hajók is sérülnek. Itt egy kicsit kínosabb a szitu, ilyenkor persze a vezető a felelős, de én személy szerint, ha az én hajómat szállították volna és sérült volna meg, nagy kínban lennék. Nem elsősorban az lenne az első gondolatom hogy az amúgy is nagy bajba került autótulaj fizesse ki a hajóm árát, főleg ha mondjuk 4 negyedmillás hajót szállított volna. Szerintem ez a mi rizikónk, esetleg az lenne a megoldás ha a hajónkat be tudnánk biztosítani, ennek utána kéne nézni, hogy lehetséges e, ezzel sok kínos szitut el lehetne kerülni. A felszerelése meglétéről is mindenkinek saját magának kell meggyőződnie.
A vizen a tapasztaltabbakra nagy felelősség hárul, nem szabad könnyelműsködni, a kezdőket nehéz szituba belevinni. Ha fizetett túravezető van a csapatban akkor ő viszi el a balhét havária esetén, de ez egy baráti társaságban nem áll fenn, kollektív felelősség van, vagyis vigyázzunk egymásra, de igazából mindenki saját magáért felelős. A lényeg hogy senkit nem szabad a bajban magára hagyni.
Köszönöm a bíztató észrevételeket. Ebből most ennyi jött ki. Lehet, ha lesz egy kis időm, kihozom a történetből még azt, ami most benne maradt. Talán mondtam, én az ámítógéphez nem értek, de ha a papírt meg kell tölteni szöveggel, ha van élmény, gondolat, ami keresi a szöveggé válást, akkor számíthattok rám.
Más.
A vízen, az Öreg Pákásznál beszélgettünk arról, kinek mi a felelőssége egy ilyen túrán. Érdemes lenne ezt körbejárni. Addig, amíg ebből nem lesz vita. Csak egy példát mondok. Én természetesen vállalom, hogy mások hajóját szállítom. De, mi van, ha valamilyen balaeset miatt sérül a hajó. Kié a felelősség? Arról nem is beszélve, hogy a túra alatt történik valami rendkívüli esemény. És most ne a legrosszabbra gondoljunk. (Még mielött Aeroe szól a moriarti kisugárzás miatt.) Ezeken még én sem töprengtem. Talán érdemes lenne átgondolni, egyeztetni. A félreértések elkerülése végett.
Egy varázslatos hétvége a la Old Struggler (folytatás)
Reggel frissen ébredtünk. 10.00 órás indulást céloztunk meg. Többeknek délután korábban kellett haza indulniuk, ezért aznapra egy lájtosabb programot terveztünk. A tervezést nagyban segítette, hogy ígéretének megfelelően megérkezett Zsigzsig. Nem egyedül. Apa és Fia voltak társai. A szomszédból (Eger) érkeztek, és örömmel vették, hogy ebben az időben hangyás társakra leltek. Ők a tó rendszeres látogatói. Ami nekünk z RSD vagy éppen a szentendrei Duna-ág, az nekik a Tisza-tó. Zsigzsig hajója is feltűnést keltett. (Nem szeretném, hogy elfogultsággal vádoljon bárki is, ezért csak halkan, a tényszerűség miatt jegyzem meg, Apa és Fia Ysakkal lapátolt.) Formára, mint a két tojás, úgy hasonlított Zsigzsig hajója az Ysakra. Az anyaga volt eltérő. Üvegszálas termék, ahogy közelebbről megnéztük. A szerelvényezése is még várat magára. Ennek ellenére pofás darabnak látszott. Egy miskolci gyártó produktuma. Az elismerésen túl azt azért megállapítottuk, azzal a hajóval az Adriára nem érdemes merészkedni. De mi éppen a Tisza-tónál voltunk. Amint kiderült, Zsigzsig otthonosan mozog a terepen, átengedtük neki a túrevezetői szerepet. Nem akarom kisebbíteni érdemeit, de ő is az általunk tervezett útvonalat javasolta. Napfényes körülmények között elfogyasztott tartalmas reggelink után kimálháztunk a vízhez. Aeroe elismerően állapította meg, hogy a tervezetthez képest a tűréshatáron indultunk el. Az út elejeként megismételtük a Füredi-öböl-X-es-Tisza útvonalat. Bemelegítésnek, ráhangolódásnak kiválónak bizonyult. Innen utunkat a Poroszlói-medence északi öblébe folytattuk. A 33-as híd fölött tértünk be egy kis vizi-ösvényre, mely a Nagy-morotvába torkolt. Az ösvény sem volt semmi. Olykor úgy összeszűkült, hogy lapátjainkkal a partot fogtuk. A vonalvezetését úgy tudom érzékeltetni, hogy a három szorosan egymás mögött haladó hajó középső tagjából sem az elől, sem a hátul haladó nem látszott. Ezen a szakaszon az 5 m körüli tengeri batárjainkkal körülményesen haladtunk. Olyan volt az egész, mint amikor kisgyerekként az Amazonas menti mellékfolyókon közlekedő bennszülöttek életéről készült filmen láttam egykoron. Csak éppen most mi voltunk a bennszülöttek, és a tisza-tavi Morotva volt a vadregényes víz. Zsigzsig hívta fel a figyelmünket, hogy Szartos nevű tájegység – ide értünk a Morotvát elhagyva - Közép-Európa legnagyobb összefüggő nőszirom mezőjének közepén található. Természetesen védett, a Tisza tavi Madárrezervátum része. Ez a magyarázata annak, hogy február elejétől június közepéig e területre nem szabad bemenni. Lehet jövőre egy júliusi-augusztusi időpontban kell ide visszajönnünk, mert most néhány madáron kívül nem láttunk nagy életet. (Azt, mi volt e néhány madár, kérdezzétek Neurobioltól.) Ennek ellenére lenyűgözött az élmény. Egykoron – a XIX.sz-i szabályozás előtt - így nézhetett ki a víz és környéke. És vélhetően ilyen békés is volt. Harmóniában élt itt ember és természet. Ezt kerestük mi is, és íme, ráleltünk. Kedvesen sütött az őszi Nap. Sugaraival bíztatott bennünket, jó helyen vagytok. Hajóink halkan haladtak a nőszirom mezőben kialakult csapáson. Nem kellett erőlködnünk. Mintha minden azt mondta volna: lazítsatok, nem kell kapkodni, ne hajszoljátok magatokat, hisz amit kerestetek, itt van. Lassan, ráérősen lapátolva értük el az Eger-patakot. Itt megálltunk egy rövid pihenőre. Zsigzsig ezt egy madármegfigyelő magaslesnél időzítette. Felmászva a lesre bepillanthattunk a tó azon részére, melynek látogatása egész évben tiltott. A látvány lenyűgöző volt. Amerre a szem ellátott, a vizivilág őszi pompáját láthattuk. Nád, sás, nőszirom, sulyom, tündérrózsa, távolabb szegélyerdő, a látóhatár szélén madarak csapata, a természet csodálatos színpompája. Utunk következő szakasza a IX-es öblítő-csatornán vezetett. Korábban is találkoztunk horgászokkal, elsősorban a vízpartról lógattak, de olyan sűrűséggel, mint itt, nem láttuk őket. Tízméterenként, mintha csak verseny lett volna, ücsörögtek kisebb-nagyobb társaságok. Ez egy másfajta hangyás bagázs. Ők tudják. Zsigzsig elmondta, ez a csatorna az, ahol az élő Tisza vize beáramlik a tó jellegű területekre. Elmondása szerint a tavaszi árasztás idején (ősszel kb. 1 méternyi vizet leengednek a tóból, tavasszal feltöltik) e csatornába a Buláti-sziget felé rendesen kell kapaszkodni a lapátba. Szerencsére most ezt nem érzékeltük, könnyedén jutottunk el a folyóig. A Buláti-szigettől hat kilométert csurogtunk a X-esig. Itt ismét szétszakadt a csapat. Ennek egyszerű a magyarázata. Akiknek sietni kellett, mentek, akik ráérősebbek voltak, szívták magukba a napfényt, a víz illatát, raktározták az élményt.
Megérkeztünk, összecuccoltunk, elbúcsúztunk egymástól.
Ennyi.
Egy varázslatos hétvége a la Old Struggler (folytatás)
A füredi öbölben erős szembeszéllel találkoztunk. Szerencsére nem volt vészes. A vízfelület mérete miatt éppen csak apró hullámokat borzolt, inkább a lapátba kapott, ruhánkat libbentette. Az utat a parttól a csatorna bejáratáig gyorsan teljesítettük. A zsilipen túl a szelet nem érzékeltük. Egy 15-20 méteres széles ágban (a X-es öblítő-csatornában) „sétáltunk” csodáltuk a zöldtől a rozsdabarnáig színesedő parti erdőt, „hallgattuk” a csendet, lapátjaink csobbanását. Alig tettünk meg néhány száz métert és a környezet mindenkit elvarázsolt. A fák ágai között át meg áttörő napsugár, mely kedvesen melegített, a színpompás erdő, a nyugalmat árasztó víz, a kellemes társaság – mintha nem is e világon lettünk volna. Hamar kiértünk a Tiszára. A folyó békésen, alig észrevehetően folyt medrében. A csendet időnként a horgászok kuttyogtatása törte meg. Nagy ritkán egy motoros horgászcsónak pöfögött el mellettünk, az utasaik barátságosan biccentettek felénk. A 33-as út hídja után betértünk az „erdőbe”. A Kis-Tiszán folytattunk utunkat Poroszló felé. Volt, hogy a viziút, az országút és a vasút egymás mellett futott. Mellettünk zakatolt a vonat, dübörögtek az autók, s mi mégis az evezők kelltette csobogást hallottuk legerősebbnek. Aztán elmúlt a civilizáció zaja. Csak magunk voltunk, meg a szárcsák. Érdekes volt figyelni, ahogy közeledtünkre eszeveszett gyorsasággal kezdtek szaladni a vízen. A hanghatás, melyet hallattak – a rikoltozás, a vízen futás, semmi mással össze nem téveszthető hangja keveredve a szárnyak csapdosásaival -, zene volt füleinknek. Közben a szél is elállt. Szépen, magabiztosan, olykor meg-megállva, szájtátva bámulva a meseszerű környezetet, eljutottunk Poroszlóig. A kikötőben csak a sólyánál tudtunk partra szállni. A kajakozásban a ki- és a beszállás a kritikus pont, de ahogy az indulásnál sem volt esemény, úgy itt sem. Egyedül a kikötő-mester észrevételezte partfoglalásunkat. Amikor látta, nem kívánjuk birtokát kisajátítani, megenyhült. Ebbe lehet, az is belejátszott, hogy az általa üzemeltetett kantin forgalmát kis társaságunk feldobta. Még azt is megengedte, szerény kajánkat a kantin ülőalkalmatosságainak igénybe vételével fogyasszuk el. A Nap kezdett a felhők mögé menekülni, kezdett hűlni a levegő, hazafelé indultunk. Az 5-ös vizitúra útvonalat néztük ki, mely egy darabig a Poroszlói medencében vitt, a Csapói Holt-Tisza ágában, a Szilas-foknál betértünk a VI-os öblítő-csatornába, egy rövid darabon ismét a Tiszában eveztünk, csak most felfelé, majd a Kormorán kikötőnél beeveztünk a VIII-as öblítő-csatornába, mely elvitt a Füredi öbölig, a Fidibus állóhajóig. A visszaút első szakaszán kicsit elbizonytalanodtunk. A fíling varázsa alatt kerestük az addig mindig meglelt és irányt adott jelzőoszlopokat. Egy helyen (a 44-es tájékoztató táblánál) még azt is hittük, a táblatologatók toltak ki velünk. De szerencsére nem. Rátaláltunk az öblítő-csatornára és onnan már el sem tévedhettünk. A természet hihetetlen szépsége mellett itt, a Kormorán alatti Tisza szakaszon láttuk az emberi lelemény, az alkotói fantázia, és a cselekvő aktivitás vastag pénztárcával párosult néhány kiemelkedő darabját. Mert a vízen olykor a magyar buhera-mozgalom szebbnél szebb apró gyöngyszemeit csodálhattuk meg, de amit itt láttunk az elsőre hihetetlen volt. A vízen, parthoz kötve többszobás családi házakat láttunk, ahogy be lehetett pillantani bőr ülőgarnitúrával, a kémény téliesítésről árulkodott. Amikor az öblítő-csatornába tértük, kis csapatunk szétszóródott. Valószínű a szürkület hajtotta az élen állókat. Aztán a csatorna egyik kiöblösödésében összejött a csapat. A térképet bújva nézték a tanácsra várók, akkor merre is az arra. Mire a füredi szabad-strandhoz, utunk végállomásához értünk ránk köszöntött a sötétség. A Fidibus mellett fogtunk partot, a jóleső fáradtsággal tagjainkban, utolsó erőfeszítésével vittük hajóinkat a kempingbe. Gyuri és Usergt pakoltak, kocsival haza indultak. Frissítő zuhany után úgy döntöttünk, meglátogatjuk a poroszlói Öreg Pákászt. Fenséges harcsa halászlét adtak. Jól esett a könnyed csevegés arról, lehet-e édes Old Struggler Tümmerer tréflije, miért savanyú Goosnarg csapolt barna söre, vajon hogyan filézik a harcsát, pazarlás-e Kotoc palacsintáján elégetni a konyakot. Egyszóval csupa világmegváltó téma került terítékre, amelyek végletekig való kivesézése nélkül nem élet az élet. De nem bántuk. A hely kultúráltságának jellemzésül elég annyit mondani, hogy a savanyúnak ítélt barna sört – mely fajtát itt keveset fogyasztanak és valószínű a hordóban sokáig állott, ezért változhatott íze - nem számították fel. Pilledésünk első jelei után bázisunkra indultunk. Neurobiol hazaérve – ő volt az egyik önfeláldozó sofőr – töredelmesen bevallotta, hogy bennünket kímélve régen vezetett lakott területen ilyen hosszasan 50 km/ó sebességgel. Ezt mi minden esetre megnyugvással vettük. Fittipaldi unokahúga megkímélt bennünket, így még maradt esélyünk arra, hogy a kemping söntésében éjszakai program keretében Aeroe vetített képes előadását és továbbképzését élvezzük. A csapat lassan fogyatkozott, ahogy haladt előre az idő. Megbocsátottunk az aludni térőknek. A dán és norvég kirándulás képeit követően láthattuk és hallhattuk az idei Vogalonga-beszámolót és a Losinj-Unije-Susak-Mali Losinj-Ilovik túra élményeit. Utóbbiakat Old Struggler is színesítette, hisz ő maga is részese volt ezeknek. Aznap este sem kellett altatni bennünket.
Torontál Simonra bíznád a köz pénzét? Na mindegy, először keressük meg. Mármint a pénzt. ;-)
Attól egyébként nem félek, hogy ezzel keressük zsírosra magunkat. De azt tudom, hogy rohangál még pár hozzám hasonló őrölt kis hazánkban. És nem mellesleg nekünk is juthatna a pólókból. Klubtagoknak önköltségi áron. De csak ha igény van rá. O:-)
Itt egy kicsit "esztergomiasabb" cikk, kiderül belőle, hogy esztergomi színekben fog indulni.
Bár nem tudom mi az esztergomi szín jellemzője. Talán a vörös orr :)
Na, még a végén beindul a kajakos élet, végre fog szembejönni valaki a Kis-Dunán !
Erre iszok is egy pálinkát, kicsit ráturbózok a tanulásra, reggel óta nyomom az adót, inkább nem mentem evezni ez miatt - múlt hét végén kieveztem magam, most még bírom az íróasztal mellett.
