Nem tudom, mindenki azt szereti, amit nem szabad. A deguk az édességet.... próbálkozz meg talán apránként vmi cukormentes édesítővel, hátha utána le lehet állni róla teljesen... Hülyeség?
Hogy lesz egy alapvetően normális kisdeguból válogatós??? És mit lehet tenni egy ilyen degucskával??? Komolyan ott tartok, hogy hullajtom a hajam Zebulon étkezései miatt. Már napok óta ezt csinálja, de mára bekeményített. (Lehet, hogy a délelőtti fogvágás miatt duzzog?) Úgy döntött, hogy gyakorlatilag SEMMIT sem hajlandó megenni, ha nincs benne Calopet. Ha engedek és beleteszem, akkor meg úgy falja, hogy szinte levegőt sem vesz közben. Most akkor éhes, vagy sem??? Mivel a súlya nem akar gyarapodni az elfogyasztott étel mennyisége ellenére sem, ezért nem merem megcsinálni vele azt, hogy oké, akkor nem eszel, majd legközelebb így is jó lesz. De nem hiszem, hogy a napi 3x-i Calpopet (még borsónyi mennyiségben is) annyira jó lenne neki a cukor tartalma miatt. :-((( Mit rontottam el, hogy folyamatosan éhségsztrájkkal fenyegetőzik???
Gondoskodott már...:D Akik nem járnak az I Love Degura
Fiúketrec Aladár - márciusi gyerek, Ubul és Frankye gyerkőce Tapsi - szintén Frédi - a tavaly áprilisi ivartalanított Noés degu, aki 5 volt májusban
Lányketrec1 Hármaska - 2008as alom, Pufi gyerek Pufi - 2007-es alom, Pogi és Frankye testvére Frankye - Pufi és Pogi testvére Füles - márciusi alom, Aladár és Tapsi testvére Süti - szintén március, szintén tesó
Lányketrec2 Puniela - nem olyan régen volt itt Gabi, aki a 4 éves deguját nem tudta hová vinni, hát nálunk van albérletben PJ - 2008-as Pufigyerkőce Kopika - 2008-as alom szintén Pufié
Frédi eddig talonban volt, mert nem jött ki se Punival, az albérlővel és se Frankyevel, a kettő meg egymással, tehát Puni és Frankye szintén box, így bekerült szerdán Ubim helyére a fiúkhoz, mert vele sem jött ki, de a kicsikkel el van.
Nálam is mindennapos a kislány! :)) Márc. 14-én kerültek össze Ferdinánddal, és már szögletes az oldala, nem is csak simán kerek a hasa. :DD Szerintem most kezdett leereszkedni, már csak pár nap lehet hátra.
És hát lehet, hogy Ubul már sejtett valamit, és azért gondoskodott Neked a hagyatékról! :))) Hogy fizikailag is maradjon belőle valami... :)
Hát, ma azt mondja a párom vigyorogtam, fel is rázott egyből, mert először azt hitte sírok, már ébredezett, készül munkába, és arra bezzeg nem emlékeztem... A mamid sajnálom, részvétem, az enyém pünkösd vasárnap akart ilyesmit, de hálisten megcsíptük, már a varratszedésen is túlesett csütörtökön, ha jön a baj, akkor nagyon jön, csak már jó lenne, ha jó is jönne... Apropó, jó, nem jó, én számolgattam, tologattam, ráadtam, kivontam, nem tudom ide elért-e a hír, de Frankye is lány, két év után döntött így és márciusban leporontyozott, én utána Ubult kivettem egy hétre, aztán visszakerült és megint kivettem 8 napra az 21 minusz-plusz 4 napos intervallumban, a hatodik hétnél, mivel nagyok voltak a kölykök, már mind nem szerint külön lakott, de ahogy elnézem Frankye hasát, megint átvághatta a természetet, ha minden igaz, akkor Ubul még hagyott hátra egy kis ajándékot, de nem mondom 100%ra....
..mert ő a "beteg" a kedvezményezett és neki ez jár. Használd az okos fejedet és kezd magaddal az evést, meg a kutyussal, utána Zebulon addig nyalogatja az ujjadat, amig kedve tartja.....
Légyszi, valaki magyarázza meg, hogy miért jobb ugyanaz a sütőtökös, magkeverékes bébipapi a gazdi ujjáról, mint a tányérból?! Zebulon most éppen azt játssza velem, hogy a tányérból nem kell, de az ujjamról igen. Az persze hangyányit sem érdeklik, hogy én is enni szerettem volna mellette (amióta külön kell etetni Zebulont, az étkezőasztalra ültetem és együtt eszünk), mert kopog a szemem az éhségtől. Még az sem zavarja, hogy mellettem meg egy éppen éhen halni készülő kiskutya (aki folyton éhes) figyeli hatalmas szemekkel a tányéromat és iszonyú kétségbeesett tekintettel várja, hogy végezzek és végre megkapja a részét az ebédemből. Zebulon mindezek ellenére ül csak a vállamon és szépen, komótosan nyalogatja az ujjamról az ebédet... :-)))
Nálam Nagydegu csak 1 évig volt... Csak öregkorára kerültek hozzám Kisdeguval (ezért nem is volt "normális" nevük, csak ez ragadt rájuk nálam :)) ). Nem is tudom leírni.... Napokig bőgtem még a munkahelyemen is... Pedig pár nappal előtte kezdtem csak dolgozni... Jól bemutatkoztam...
Ráadásul megszenvedtünk szegénykémmel is nagyon a végén... :((((((( Nagyon nehéz volt. Persze az összes többi elvesztése is. :(((
Olyan csodálatosak tudnak lenni az állatok! Sokkal többre képesek, mint amennyit az emberek nekik tulajdonítanak!
Szoktam látni az Animal Planeten meg a National Geographicon csodálatos dolgokat. Tegnap például azt mutatták be, ahogyan a csorda közös erővel és taktikával!!, gondolkodva!!! és összedolgozva!!, kommunikálva! kimentett egy itatóba pottyant pici elefántbébit! Teljesen ledöbbentem!!!! Meg pár részt láttam már az Orangutan sziget c. sorozatból is, hát eszméletlen, mire képesek azok is! Ahogyan az eszközöket meg az eszüket használják, meg társadalmi életet élnek. Nézzétek meg, érdemes!
Én nemrég a nagymamámmal álmodtam. Az egyetlen, drága, szeretett nagymamimmal. Semmi konkrétat, csak hogy ott volt velem, és nagyon jó volt, hogy ott volt. Aztán az a napom is sokkal jobb volt, mert még mindig éreztem, hogy az éjszaka ott volt mellettem. Egyébként borzasztóan hiányzik még mindig. Valószínűleg mindig is fog. És szeretnék olyan jó ember lenni, amilyen ő volt. Persze soha nem fogok tudni...
(Júl. 6-án lesz 2 éve, hogy meghalt. És tegnapelőtt lett volna a születésnapja. És valóban az egyetlen nagyszülőm volt, akit valaha is ismerhettem. De mellette valahogy nem is hiányzott a másik három.)
De ha nem akkor kalimpált volna kellemetlenül az a telefon, most nem is emlékeznél rá! :) Azért emlékszel, mert pontosan az álmod közepéről ébredtél fel. (Tudományosan megmagyarázva. :)) )
Nem, nem buggyantál meg! Nagyon mélyen együtt érzek Veled. Folyamatosan bőgök, amikor olvasom a soraidat. :-((( Amikor Mazsika elment februárban, nekem nagyjából a következő 2-3 nap teljesen kimaradt, pedig ő csak másfél évig volt velünk. Azóta is hiányzik a drága kis antiszoci manócskám. :-((( Azóta Zebulon és Némó miatt még sokkal jobban aggódom és szegények már biztosan utálnak, annyit figyelem őket, hogy minden rendben van-e velük. Ráadásul ők már középkorúak, úgyhogy jobban kell rájuk vigyázni.
Megszeretgettem őket egy kis zsengre bébirépácskával, kiegyeltem és a többletet megkaptál, örültek neki. A kisfiúk, akikkel lakott, egész éjjel sírtak, pedig betettem hozzájuk Frédit, de hát ő mégsem Ubul...
Ez nem megbuggyanás, hanem a deguk ajándéka. Amilyen kicsik, olyan mélyérzésűek és különleges képességűek, többet tudnak a lélek rejtelmeiről, mint sok-sok ember. Szeressétek őket még sokkal jobban......
Lehet, hogy felhő volt, csak dunyhára asszociáltam, nem tudom, csak hogy sokan voltak és csak Ubit ismertem meg. Sosem szoktam emlékezni az álmaimra, vagy csak foszlányokra, de ezt úgy fel tudom idézni, mint a mai napom. És jó hely volt, mivel morgolódva löktem arrébb az ébresztést kalimpáló telefont.
Biztosan a degumennyország volt az, ha van olyan, a nagy fehér dunyha a pihe-puha felhők vagy a menny vagy valami csodaszuper hiperpuha alom a mennybeli deguknak, ami csak ott létezik, itt a Földön nincs olyan, elfogyhatatlan fincsi szénával, és a sok degu a sok-sok degu-angyalka volt, akikhez már meg is érkezett Ubul, és nagyon jól van, a sok kis angyalka is, és te azért tudtál zongorázni, hogy kifejezhesd, mennyire szereted őket, és ezt a szép zongorajátékkel el is tudtad érni!
Én írtam Mikknek, én álmodtam, sok deguról, Ubulról, egy nagy dunyha volt, szénával, a fehér dunyha keveredett a szárított szénával, és álmomban nem tudtam különválasztani a kettőt, nem is akartam, álmomban nyilvánvaló volt, hogy az olyan, és zongoráztam a sok degunak, sosem zongoráztam, a barátnőmék tanultak és volt egy régi pianojuk, amin ment a bocitarka és a szamárinduló, de én szép, nyugodt dallamot játszottam nekik, holott nem tudok, furulyáztam régen, de már azt sem tudok, és a sok degu és Ubul állt a szénadunyhán és figyelte a zongoraszót, nem értem, megzakkantam...
Ó, Ilonám, én mindkét oldalon értettem, kettőig nem látok el, bucira dagadt minkét szemem, fel sem tűnt, amíg nem írtad. Köszönöm részedről is az együttérzést és Dorcitól is, vigyázzatok a pockokra. Mi még így is 11en vagyunk, de a főfőfő 12. nagyon hiányzik...
