Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

Pepin Creative Commons License 2000.08.31 0 0 168
Lenne két kérdésem olajügyben.
Először jó hosszan (sorry) az előzmények: Opel Rekord E 2300TD, 1985-ös, óra szerint 5500 km :-), szerintem vagy három- vagy négyszázezer kell még elé. Amikor megvettem, a tulaj azt mondta, hogy BP Visco Dieselt szokott belerakni. Az első cseréknél én is ezt raktam bele (csereperiódus 5000 km.), de aztán beindult a vezérhangya és 15W40 helyett 10W40-re szerettem volna váltani. A 10W40-es BP-nél se a turbo, se a diesel ajánlás nem volt feltüntetve (meg ekkortájt szüntek meg a BP kutak), viszont találtam olyan Mobilt, amelyiken igen. Csakhogy. A cserélendő mennyiség 5.5 liter, viszont ilyen Mobil olajat csak 5 literes kiszerelésben találtam. Elég sok helyen megnéztem (sajnos csak azután, miután megvettem a kannányit) végül dühösen vettem 1 liter ÖMV 10W40 olajat, mert ezt is ajánlották turbodízelhez. (Mindkettő félszintetikus. Már a néven is felhúztam magam, anno volt közöm a vegyészethez, számomra a "félszintetikus" kb. olyan, mint a "kicsit terhes".)
Valószínűleg mindettől függetlenül egyszerre elkezdett dőlni belőle a gázolaj és a motorolaj. Olajgomba, üzemanyag/motorolajcsövek, szimmering - szép sorozat volt. (Pontosabban a szimering még hátravan.) És mivel a hibák nem egyszerre történtek, mindig utána-utána kellett tölteni - természetesen ÖMW olajjal, mert nagyon nem akartam keverni, literes meg abból volt. 2000 Ft/l..:-(.
Meguntam. Ahhoz képest, amikor a kocsit vettem, mára már sokat okosodtam, így szeretnék végre tiszta vizet... izé... olajat önteni a motorba, úgy gondoltam, hogy mivel nekem évente két olajcserét ír elő a gépkönyv, télire rakok bele egy 10W40-es olajat, nyárra meg egy 15W40-est.
Most jönnek a kérdések:
1. A BP Visco Diesel ásványi alapokon nyugszik (meg általában a többi 15W40-es is), viszont a 10W40-esek már "félszintetikusak". Itt elhangzott korábban, hogy a szintetikus/ásványi olaj keverése erősen ellenjavalt. És a félszintetikus/ásványi keverése?
2. Itt Zakhoz csatlakoznék. Árulja már el nekem valaki, hogy ha két azonos viszkozitású (10W40) és azonos teljesítményszintű (SF) olaj közül az egyiket kifejezetten ajánlják turbódízelhez, a másikon meg erről nem tesznek említést, akkor mi a répa van? Rosszak a második cég marketingesei?
3. (Spanyol inkvizíció rulz:) Minden olajcserénél cserélek olajszűrőt is. Kettőt..:-o Mivel GM szám alapján veszem mindkettőt, így rosszat biztosan nem csinálok. A kettő közül az egyik tuti, hogy olajszűrő is. De mi az, ami úgy néz ki, mint egy olajszűrő, de a turbó mellé van kötve az olajágba? (Bár lehet, hogy ezt az Opel topicban kellene megkérdeznem.)
cr2 Creative Commons License 2000.08.31 0 0 167
Hát igen, a tengely max fordulatszáma elérheti a 100-120000 fordulatot percenként...
Előzmény: Zak (166)
Zak Creative Commons License 2000.08.31 0 0 166
Khirály! :-) Éljen a nagyvonalúság! Akkor 1 adag 10W50 vagy 5W50 CD/CF (asszem) olaj rendel, turbódízelbe! :-) télleg, szerintetek ugyanazt az 5W50 olajat belerakhatom a turbódízelbe, mint amit a sima benzinesbe raktam? Alig látok olyan olajat, amin külön fel lenne tüntetve, hogy td vagy általában csak az szerepel, hogy benzin v. dízel szívómotorba. Viszont a turbo tengelyének a kenése egyértelműen nagyobb hôterhelés, amit nem biztos, hogy bír a "közönséges" olaj. Mit gondoltok?

P.S.:
Beprotezsálhatnál minket az üa. üzletág igazgatójánál... :-)))

Előzmény: aral (164)
monyesz Creative Commons License 2000.08.31 0 0 165
Kedves aral !
Én személy szerint örülök, hogy megtalálta a topicot. Szerintem a hozzászólás "ült". De lenne egy kérdésem, melyet eddig azért nem tettem fel, mert nem hiszem hogy valaki meg tudta volna mondani az igazságot (bár erre lehet most sincs garancia).
Az autógyárak egy bizonyos gyári beszállító olajával nyúzzák motorjaikat a teljesítmény, tartóssági, fék és még ki tudja milyen padokon.
Nem az a legjobb, ha egy motorba tehát ennek a gyártónak az olaját tesszük ? ("A Citroen a TOTAL-t ajánlja !")
És a topic többi résztvevőjének erről vajon mi a véleménye...
aral Creative Commons License 2000.08.31 0 0 164

Kedves Hölgyek és Urak!

Igazán élvezetes és tanulságos az eddigi olajvita és eszmecsere! Engedjétek meg
hogy, nem „nagyokosként ” nem is valamiféle zsüriként, hanem mint aki mögött
közel 20 éves tapasztalat meg egy jónevu cég szakmai csapata áll magam
is hozzászóljak a témához. Lehet, hogy egy kicsit hosszúra sikeredik, de kérlek Benneteket,
olvassátok teljesen végig, érdemes. Megpróbálok tárgyilagos és nem reklám ízu lenni , remélem soraim így nem fogják az Index moderálási alapelveit sérteni.

o Eltekintve egy-két badarságtól és tévhittol, a topicok összehozták az igazságot
a motorolajokról. Aki Macimedvét, Asszemet, JP Mastert, PTZ-t meg Pitbullt
még egyszer alaposan átolvassa, szinte mindent tud. a témában.

o Mint mondottam, jó ez a vita, ugyanakkor hadd javasoljam, ha igazán profi akarsz
lenni a témában, egyszeruen hívd fel valamelyik neves olajcég központját, vevoszolgálatát
és ott a kenoanyagosok biztos kimeríto és szakmailag korrekt választ adnak kérdéseidre,
esetleg még írásos anyagot is küldenek. Mi biztosan!
A benzinkutaknál is kérhetsz írásos anyagokat a motorolajokról, sajnos még mindig
inkább ezt javaslom. mint hogy a kutast kérdezd meg. A kutakon találsz egy táblázatot
mely pontosan megadja, hogy a Te kocsidba mely olajok a legjobbak.

o Néhány kiegészítés azért:

- Alapvetoen igaz, hogy miután a motorolajok egyrészt a viszkozitási osztályok
(0W-,5W- stb.) másrészt a teljesítményszint (API, ACEA )
szerint minoségileg „be vannak love” , elvileg nincs különbség a márkák között.
Ha megfigyeltétek, nem is írnak, nem is írhatnak elo a gépkocsi gyártók a szervizkönyvben egy adott olajat, hisz ez sértené a tisztességes versenyt.
Az élet perszer bonyolultabb. Muszakilag is igaz, hogy bizony az egyik olaj
jobban SJ-s (API szerint) vagy jobban A3-as (ACEA szerint) mint a másik,
hisz a teljesítményszinteknek is van egy adott toleranciájuk.
De bizony a márkák között is lehet különbség azonos minoségi osztály és
szint esetében is. Lehet, hogy az olaj adalékolása matematikailag elvágóan
azonos, de lehet valamennyi különbség az alapolajban A mai kor és technika
mellett is megtörténhet, hogy ugyanaz az olaj a gyártási idotol függoen is
esetleg enyhén megváltozhat.

A mi olajaink folyamatosan egyetlen helyen készülnek, az Aral németországi
kenoanyag gyárában, úgy érzem ez bizonyos garanciát jelent.

- Az olajcsere alapvetoen nem olajoldali, hanem gépjármu oldali kérdés.
Lehet, hogy az olaj akár a 30 ezer km-t is tudná, dönto szava azonban a motorgyártónak van: ha az 10 ezret ír elo, minden esetben 10 ezernél cserélj.

- A külön adalékokról mi nem szólunk egy rossz szót sem, viszont a saját
termékeinkbe nem javasoljuk, hisz egyrészt mi - tudásunk szerint - mindent
beletettünk a flakonba és hordóba, másrészt nem tudjuk garantálni az utó- adalékolás következményeit.

- Szakmailag is sajnos igaz, hogy régi, keleti típusú kocsiba nem érdemes teljesen
szintetikus terméket önteni, hisz egyrészt valóban igen drága, másrészt
a modern motorolajok fejlesztésénél nem foglalkoztak az ilyen járgányok
tömítéseivel való megfelelosségével. Bizony kifolyhat.

- Az autósport olajával hadd ne foglalkozzak itt és most, hely hiányában, meg aztán az valóban más lapra tartozik. Esetleg külön…

- Egy valami azért kimaradt a sok hozzászólásból, vagy csak érintették, pedig
nagyon fontos: az üzemanyag megtakarítás. A 0W-s, 5W-s, de még a 10W-s
olajoknak, mint ún. könnyufutást biztosító olajoknak alapveto elonye a gazda-
ságosság, hogy benzint vagy gázolajat takarítasz meg vele. „Smafu…” mondod,
nem!, csak nem minden körülmény között jelentos. De ha télen sokat utazol a
városban, indítasz, megállsz, indítasz , vánszorogsz (stop go üzem), mérd csak
az üzemanyag fogyasztást egy 15W-40-el, majd egy 0W-40-el. A megtakarításod
felét kérem a „Wernersgrünerbe…” (ha még megvan).

- A saját egyéni tapasztalat értéket azonban nem kívánom kisebbíteni.
Ha több megfelelo olaj után – úgy érzed – megtaláltad a kocsidnak a legjobbat,
használd azt. Ha a szervizben esetleg mást használnak , persze, hogy morognak, mert nekik más olajmárkával van valószínuleg nem egy hátrányos szerzodésük.,
de azért beteszik a Te olajadat is.

- Végül egy saját példa: én télen persze, hogy 0W40-es SuperTroniccal járok, és ha nem is hiszed, 10,0-10,2 literen van a benzinfogyasztásom (A6, 2,4 , 6 henger),
az elszámolási normám meg 12 liter. 100 kilométeren majd 2 liter ára megtakarítás… gondolj bele. Ugyanakkor nyáron hosszabb és nagy sebességu autópályás használaton, csekély mértékben de érezhetoen fogyott a 0-s nedu, így nyáron 5W-50-es High Tronicot használok, annak minimális a fogyása. (Apropó: az olajfogyás adott kereteken belül természetes dolog.)

Köszönöm Mindenki szíves társaságát. Ha nem számít etikátlan reklámnak, és meg nem
sértek vele valakit, fejenként

4 liter Aral Super Tronic 0W40-re (jó 16 ezer magyar Ft egyébként)

vendégül látom Dobcsit, mint vitaindítót, Macimedvét, Asszemet, JP Mastert, PTZ, Pitbullt
mint okos hozzászólókat. Ha a kocsidba nem ez való, adunk belevalót.

Látom a többiek zúgolódnak, na jó, jöhet Mindenki, aki a tegnapi napig minimum kétszer hozzászól az olajhoz ebben a topicban! Jön a tél, próbáld ki ezt a nemes kenoanyagot, mérjed, elemezd, aztán a következot majd megveszed saját pénzbol.

Megtalálsz bennünket a központban (Budapest, 11.ker. Ménesi u.22.), keressd Zana
Gábor osztályvezetot, Verebes István munkatársat, vagy akár engem is. A Benned
maradt kérdést is hozd magaddal. Elotte azért telefonálj, mikor jössz (2099-448).

A vitát azért nem lezárva, üdvözlök Mindenkit

Hegedus Zoltán
igazgató, kenoanyag üzletág
Aral Hungária

vastika Creative Commons License 2000.08.30 0 0 163
Sziasztok!
Én olajból csak Aralt használok, MultiElastic 15W40 a típusa, ha jól emlékszem. Öreg autóm van, fúrt, csörgőzörgő motorral, (pedig kb. 85e. km van a motorban), hajtom rendesen (Golf 1.1 ;-) , és amióta rászoktattak erre, olajcserék között már fel sem nyitom a motorháztetőt (mármint emiatt). Régebben próbáltam: BP, Shell Helix, Valvoline olajokat, mind 15W40 volt, a Shell-t úgy ette, a Valvoline-tól meg úgy füstölt, hogy azt hittem, vége a motornak. (Érdekes, a Valvoline-t nem nagyon ette, de olyan szép kék és büdös füst szállt a kipufogón, mint fúrás előtt... Alig láttam hátrafelé gázadáskor.) A BP-t eléggé ette, úgyhogy maradt az Aral.
Ezzel kapcsolatban: több ismerősöm is van, aki motorok fúrásával foglalkozik már évtizedek óta, és azt mondják, látszik a motoron, hogy Aral-lal jártak vele... Pedig nem árulnak olajat ;-)
Pitbull Creative Commons License 2000.08.26 0 0 162
NEtfüggő!

DE MELYIK? Mert van neki egy pár fajta olaja 2T-ben is.

Előzmény: netfüggő (161)
netfüggő Creative Commons License 2000.08.26 0 0 161
Castrol 2T.
Motorba
Pitbull Creative Commons License 2000.08.24 0 0 160
Na azért van egy két Barom dolog amit elmondtak itt a forumon.

1. "Szervetlen olaj az ásványi, szerves a növényi." Mi van? A SZÉNHIDROGÉNEK A SZERVES KÉMIA TÁRGYKÖRÉBE TARTOZNAK.

Beszélhetünk olyanról hogy organikus, vagy ásványi, vagy szintetikus, ezek mindegyike szerves vegyület. A félszintetikus lehet módosított ásványi illetve organikus eredetű. A syntetikus megy csak a ISTEN tudja micsoda.

"Használjon inkább növényi olajat." Mármint mit?
Napraforgó, repce, ricinus? Egyedül a ricinus felel meg kenőolajnak. Kétütemüekben szívesen használom, a kiválló kenés, jó meleg viszkozitása és tömítő hatása miatt. Gyantásodni szeret ezért sokáig nem szabad a keveréket tárolni.

4ütemben ricinust nem használnák.

Létezik félszintetikus ricinus alapú olaj, de gyantásodásra való hajlam ugyanúgy megmaradt.

2. "Motorolajcsere alkalmával hagyátok benne a szűrőt és töltsétek fel orsóolajjal és ezze járassátok pár percig"

NA EZT NEM SZABAD CSINÁLNI! Az orsóolaj tisztító hatása közelít a nullához, kenőképessége dettó.

Van motoröblítő folyadék amit olajcsere előtt kell a motorba tölteni. Alkoholbázisú + detergens. Szenyezőanyagokat jól oldja és az olaj kenőképességét se rontja annyira hogy alapjáraton ne lenne kenőképessége.

Láttam hogy mennyi trutyit ki tud hozni ez a motorból.

Utána nyom nélkül elpárolog és nem rontja le a friss olaj kenőképességét ellenben a bent maradó orsóolajjal, mert várhatsz itéletnapig is amíg maradék nélkül kicsurog. Biztos jót tesz egy full szintetikus olajnak ha orsóolaj maradéka szennyezi.

2. "STP, WYNN'S adalékot meg ne használjatok"

Hát orsóolajos motoröblítés után tényleg ne. Kész katasztrófa amit a szemét orsóolaj ezekkel szintetikus másodlagos adalékokkal művel.

STP: Rendszeresen használom tapasztalatom az hogy viszkoregulátor és nedvesítő hatása nagyon jó. Alig lehet utána az olajat letörölni a fémfelületről. Hátránya utálja a vizet. Detergens olajadalék révén összecsapódik az vízzel és egy habos valami képződik belőlle. Olyan mint a liposzómás krém kivül olaj belül víz. Korrodálni a fém biztos nem fog, de nagy mennyiségű hab eltömheti az olajjáratokat.
Ja minden olajból "liposzómás krém" képződik megfelelő mennyiségű víz és keverés hatására.
Egyébként Zn-ditio-alkilo-foszfát. Kurvára hasonlít egy jóféle szappan molekulához. Zn Ragaszkodik fémhez és az ionos részekhez + alkilo csoport az olajhoz. Ott tarja a fémen az olajat és leszedi a koszt a fémről + összecsapódik a vízzel.
Furcsa hogy a tesztmagazinok nem is foglalkoznak az STP-vel VAGY A WYNN'S-el

METABOND: nem ismerem de a a Motor REVÜ és MOTORRAD teszje nem sok jót mondott róla. A DUCATI jobban kopott vele mint nélküle. Slick 50 is feleslegesnek hozták ki.

Slick50: Nem ajánlott még kétütemüekben sem.

Wynn'S: Nem igazán ismerem

Energy Relase:
Klórozott szénhidrogén (nem freon, klórozott olaj), kurva jó kenőképesség, alacsony surlódás. Akár az olaj elfolyása esetén is megvédi a motort a besüléstől. Haditechnika szüleménye. Sérült motorral is harcképes maradjon a jármű. Hátránya A vizet nem szereti, korrodáló klórvegyületeket képez.
Difibe, sebességváltóba, minden olyan helyre ajánlott ahol meg tudod akadályozni a vízpára behatolását.

Katherina Creative Commons License 2000.08.24 0 0 159
Valaki segitsen legyszi!Motorola Timeport P7389-hez keresek website-ot ahonnan csengohangokat lehet letolteni!Elörre is köszi!
BOTI www.autogaz.hu Creative Commons License 2000.06.26 0 0 158
ZotyO
Mit szeretnél tudni -hogy hátha valaki otthon a laboratóriumában bevizsgálta, és ennek az erdményét? Szerintem minden tudnivaló ott van a dobozán. Pont olyan jó olaj lehet, mint az összes többi vele megegyző teljesítményszintű más márkájú olaj.
Előzmény: ZotyO (157)
ZotyO Creative Commons License 2000.06.26 0 0 157
Hi mindenkinek!

Tudna nekem valaki infot mondani a Castrol Powertech olajról. Annyit tudok, hogy drágább mint a GTX3 és 10W40-es.

Köszi

jpmaster Creative Commons License 2000.06.23 0 0 156
Re OFF!

Simitsd végig a kezeddel a futófelületet (oda-vissza) és érezni fogod a forg.irányt.

©JP

Előzmény: Zak (147)
Csakanzy Creative Commons License 2000.06.23 0 0 155
Sziasztok!

Hat nem egeszen....

Kb. 0,7 dl (deciliter)/1000 (ezer) km

Csakanzy

Cifu Creative Commons License 2000.06.22 0 0 154
Skoda (105/120): Na igen, a régi Skodák olajevők, ha jól emlékszem még a gyári kézkönyben olvastam valami ilyesmit:
Olajfogyasztás: 0,7l / 100Km

BOTI: A lentiekknél kihangsúlyoztam, hogy ez az ismerős autószervizesek véleménye, ők kicsivel többször csinálnak olajcserét mint én :)
Én se láttam eddig olyan olajat, amelytől, "most hú, megdöglik az autó", de ez olyasmi, mint hogy milyen videót vagy TV-t veszel.... amelyik tetszik :)

BOTI www.autogaz.hu Creative Commons License 2000.06.22 0 0 153
Cifu
1. nem értem, miért csodálkozol azon, hogy az Octavia-t a Seat- hoz sorolják. Vagy Te ennyire nem vagy képben, hogy nem tudod, hogy végül is ugyanaz mindkét autó?
2. Hagyjad már ezeket a márkaragaszkodásokat! Egy olajnál teljesen mindegy, hogy milyen márka. Az a lényeg, hogy milyen teljesítmény szintje van, és hogy ne itthon csomagolják! Nekem soha senki nem bizonyítja be, hogy pl 10w-40-es olajoknál egy Aral a jobb, vagy az OMV. Tehát vásárlásnál az ár számít, meg hogy melyik márkának tetszik az emblémája. Ha Te eddig Agip, meg Aral olaj helyett pl OMV-t, vagy TOTAL-t használtál volna, ugyanúgy meg lennél elégedve vele. Állítom, hogy 15W-40-es ásványolaj esetén a MOL-lal sem lett volna soha semmi bajod! Sőt, ha a szintetikus MOL olaj dobozában tényleg az van, akkor az is jó minőségű! Félreértés ne essék nem szeretem a MOL-t mint márkát.
Előzmény: Cifu (151)
Dobcsi Creative Commons License 2000.06.22 0 0 152
Elég korrekt meglátás. Az Aral és Omv olajok nekem is beválltak. Anno a skodám zabálta a botondot, de annak már mindegy volt, mert az bármit megzabált volna :))
Dobcsi.
Előzmény: Cifu (151)
Cifu Creative Commons License 2000.06.21 0 0 151
Szevasztok!

Olajtúltöltés: láttam már olyan Ladát, amelyet úgy feltöltötek olajjal, hogy a hajtókarok beleértek az olajba!!! Elég csak a Max.-ig tölteni, nem kell rizikózni.

Olajtipusok (megjegyzés, az itt leirtakat kb. 8 különbözö magán autószervizestől hallotam, a véleményük az olajakról nem nagyon tért el): Átlag, réggebbi autókba (Lada 1200, Skoda 105/120, Polski Fiat) bőven elég a Mol (carrier) Botond vagy Multiszuper MSE.
Az újabb tipusokba (Suzuki Swift, Opelek Astra, etc.) ásványi 15W40-est szoktak tenni, az olaj márkája árfüggő, főleg az Agip és a Shell olajakat szoktak használni, de van aki Valvoline-ra esküszik.
Jobb (érdekes, de ide sorolta az eggyik szaki a Skoda Octavi-át is, de ide tartoznak az új Seat-ok, Volvo-k, stb) , vagy tuningolt autók esetében szoktak szintetikus olajakat használni, ezek 10W40-től kezdődnek és a legjobbak viszkozitása eléri a 0W40 -et is (ilyen olaj viszont már Porche-kba, csúcs BMW-kbe való), főleg az Aral és OMV olajokat emlegették. A szintetikus olajok ára kb. 1200-nál kezdődik, és egy 0W40-es olaj ára elérheti a 12000Ft/litert is.

A fentiekkel persze lehet vitatkozni, én a magam részéről Agip (SHD Extra) és Aral (Basic Tronic) olajakat használok mostanság, gond velük (eddig) nem volt.

Sintér Creative Commons License 2000.06.21 0 0 150
Kösz, én is ilyesmit hallottam.... Van néhány liter békebeli olajam, majd a fűnyíró meglessz vele.... ÁFOR rulez ;-)
Előzmény: Csakanzy (143)
Dobcsi Creative Commons License 2000.06.20 0 0 149
OFFos

Hát ebben nem vagyok biztos, de nekem forgásirányos van.

Dobcsi.

Előzmény: Zak (147)
to_jeno Creative Commons License 2000.06.20 0 0 148
Nekem már 2x volt Barumom (Brillant). Csak jót tudok róla mondani...
Zak Creative Commons License 2000.06.20 0 0 147
nagyon OFF

tkp. 1etértek, eredetileg én is használt gumit akartam, olyan 80-90% körüli valamit. Csak azért félek, mert ha nem írják rá, hogy melyik volt az eredeti forgásirány, esetleg fordítva kerül fel (már ha nem kötött forgásirányú), és elkezdenek kikönyökölni az acélszálak,akkor cseszhetem a jó gumimat. nem?

ON

Előzmény: Dobcsi (146)
Dobcsi Creative Commons License 2000.06.19 0 0 146
Ez nagyon Oftopic itt, de én soha nem vennék Braumot.
Én inkább a használt gumikra esküszöm. 10 rúgóért vettem egy pár 80%os Goodyear Eagle GA-t. Azóta 30 ezret mentem velük és még mindig kb 50%osak. Szvsz jobban tapadnak mint holmi Braum, és az sem utolsó szempont hogy sokkal jobban néznek ki.
De ez itt off.
Dobcsi.
Előzmény: Csakanzy (145)
Csakanzy Creative Commons License 2000.06.19 0 0 145
Off
Sziasztok!

Na, akkor meg erdekesebb a Barum markanev. Hat ennyire cseh: Del-Afrika, Potrugalia+ ki tudja meg.
Ez azert erdekel, mert regen, a 80-as evekben gond volt a Barumokkal, hogy belul koptak!!!!!!!
Magyarul belul kijott a fem szovet, es megette a belso gumit. Annak ellenere, hogy kivul meg volt 3-5 mm profilmelyseg. Multkor ezt hozta fel valaki a Barumok ellen. De mint latjuk, azota sokfele gyartanak Barumot. Gondolom azota technologiavaltas is volt. En szivesen vennek, mert az ara fele a Continentalnak. Nem hiszem, hogy normal vezetesi tempo mellett nagy kulonbseg lenne gumik kozott. Ismetlem: normal vezetesi stilus mellett.

Csakanzy

Zak Creative Commons License 2000.06.19 0 0 144
OFF
Múlt héten rakattam a kocsimra Barum Brillantokat. Made in Portugal... :-) a felirata szerint.
ON
Előzmény: Csakanzy (143)
Csakanzy Creative Commons License 2000.06.18 0 0 143
Sziasztok!

Azt nem tudom, hogy mennyi az olajok szavatossagi ideje, de bizony original csomagolasban is elkezd bomlani. Mondjuk 5 eves olajat nem szivesen ontenek bele a motorba.
Allitolag savas bomlasi termekek keletkeznek, de gondolom az adalekok is kivalnak.
Most Nemetorszagban vagyok, itt az egyetemen a multkor szallittatak el tobb 20 literes kanna, bontatlan, eredeti csomagolasu motorolajat. Mondvan, kb. 15 eves olajak, mar nem lehet felhasznalni. Pedig Fuchs olaj volt, nem szar, megis inkabb kidobtak.
Ok biztos ertenek hozza.
Egyebkent a konzulensem meselte, hogy anno Shell es Fuchs olajat vizsgaltak, melyikkel birjak jobban a fogaskerekek a bergodast. A Fuchs sokkal jobb volt. Raadasul a Shell minosege ingadozik, mivel osszevissza vasarol, ezert ket ugyanolyan olajat nem tudsz kifogni.
Ezt o meselte, en nem tudom.
Teny, hogy a markanev onmagaban jelentos arnovelo tenyezo, de azert egy minosegi olajba az alapanyagok sem olcsok. A nagyon olcso olajokba biztos csak alapadakekokat tesznek, illetve gyengebb minosegueket. Meg gondolom nem is a legujabb teljesitmenyszintuek.

A markanev eleg erdekes dolog, nehez kovetni. Kicsit off, de autos tema. Multkor neztem Barum gumit. Ugye a Continental megvette a gyarat. Ahhoz kepest Del-Afrikaban gyartottak azt a gumit.
Most akkor mennyire cseh, es mennyire Barum? Mi koze van a regi Barumokhoz?

Csakanzy

PTZ Creative Commons License 2000.06.17 0 0 142
Pedig erre is van példa bőven...

Ha az adott kereskedelmi cég vállalja, hogy irdatlan mennyiségű olajat átvesz vmilyen olcsó fix áron. Az olajcégnek nem kell palackozni, szállítani stb. Neki ez is egy biztos pont (ha például elterjed, hogy pl. az OMV olaj nem jó, akkor csökken az eladott mennyiség, de a máshol, másképpen dobozolt OMV olajokat nem fogja érinteni, mert a pleb nem tudja, hogy az.)

Egyszerűbb példa: van olyan termék, hogy Metro májkrém? Van, de nem a Metro májkrémgyárban csinálják.

Előzmény: Dobcsi (141)
Dobcsi Creative Commons License 2000.06.17 0 0 141
Elég hüje az a gyár, amelyik nem adja a márkanevét csak azért hogy így olcsóbban árulhat.
Eléggé abszúrd.
Előzmény: BOTI www.autogaz.hu (140)
BOTI www.autogaz.hu Creative Commons License 2000.06.17 0 0 140
to_jeno
Egyrészt ez az olaj nekem bizonyított, mert amit ez én motorom kap, azok már majdnem versenykörülmények. Másrészt ezek az áruházi termékek nagy része egy-egy márkás gyártótól származnak, (nem csak az olaj, hanem élelmiszer, ruha stb.), viszont a nagy tétel miatt óriási kedvezménnyel adják az áruházláncnak, és nem adják hozzá a nevüket. Ez is valószínűleg Elf, Erg, vagy Total gyártmány. Hidd el, hogy a Total Quartz 9000-es árában kb 1 ezrest a márkanévre fizetsz!
Előzmény: to_jeno (138)
Macimedve Creative Commons License 2000.06.16 0 0 139
A MOSI2 nem políroz, hanem feltölti a réseket, kiegyenlíti a felületi hibákat, ezzel csökkenti a surlódást, megkönnyíti a megfelelő kenőfilm kialakulását.
Egy váltóba nem szívesen önteném bele. Ugyanis ott is működik, ahol nagyon nem kéne. Pl. a szinkrongyűrűknél. A difibe, ha külön van a váltótól, akkor hasznos lehet.

Az olajadalékokat legtöbb autógyár kifejezetten tiltja mert:
1, nincs módjuk az összes vackot letesztelni
2, a motorokat, váltókat úgy tervezték, hogy az előírt minőségű olajjal működjenek megfelelően. Az ettől való bármilyen irányú eltéréstől irtóznak.

Egy normális autóba nem kell semmilyen adalék. Más a jelyzet egy leharcolt darabbal, ahol már semmi sem normális. Ott lehet ilyenekkel kísérletezni, nagy kárt nem okoz.

Előzmény: BOTI www.autogaz.hu (137)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!