Keresés

Részletes keresés

hzolee Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23593
szia, a képen én pont nem látom a folyásirányt, de mivel lefelé van a kábelkivezető, igen, ez lehet a jó felszerelés.
A keringetőd mindenképpen legyen vízszint alatt.
Igen, nem kapja fel, mármint nekem kb 3-4 méter magasra kellene, hát odáig nem. Én kerti gyorscsatlakozóval oldottam meg mindent, így jól tudom kombinálni a csöveket. A keringetőhöz a medi leeresztőjétől megy a víz, tehát nem kell "átemelni", hanem ahogy rádugom, víz alá kerül.
A medi leeresztőjéről leveszem (a medit addig ledugózom egy másik gyorscsatis véggel), és az egész melegítő kört felnyomom vízzel csapról. Elég sokáig tart, míg minden levegőt kinyom belőle. Eközben már jár a szivattyú!
Mikor ezzel kész vagyok, a szivattyút leállítom, és a hozzá vezető csövet átdugom a kerticsapról a medi kifolyójára. Ezután már keringeti, mivel a rendszer zárt, nem számít neki a magasság. (Közlekedőedények).
Fent a tetőn az egyik O-gyűrűm szakadt volt, és pici víz elcsepegett - ott le is levegősödött reggelre mindig a rendszer. Amióta azt cseréltem, azóta töképetes. Este leállítom a szivattyút, reggel beindítom, és egyetlen buborék sem jön.
(A medencébe befolyó csövet én a víz alatt tartom).
Visszacsapó szelepet más is ajánlotta, de amióta teljesen tömített és zárt a rendszerem, azóta nincs rá szükség.
Csak kiváncsiságból: mennyiért vesztegetik ezt a szivattyút? Használt?
Előzmény: motinka (23590)
lac1 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23592
Tudom (sejtem), direkt volt!
;-)
Előzmény: hzolee (23557)
toncsa8 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23591
8.évem kezdtem a medimmel,de még mindig "áll mint katiba a gyerek!!"Az enyém nem rozsdál kívül egyáltalán,belül is csak minimálisan...most cseréltünk benne fóliát,azért tudom.
Előzmény: zsloti (23583)
motinka Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23590
köszi, akkor azt mondod így kell neki állni, ahogy most a képen van? és a 100 W-os állásba menjen? ez nem "kapja fel " a vizet mint a nagy szivattyú? mi az eljárás indításkor?
ha rakok a cső kifolyó végére egy visszacsapó szelepet, akkor nem veszti el a vizet, így újrainduláskor nem lesz gond. vagy nem ?

Előzmény: hzolee (23588)
nyárimádó Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23589
Nyugika!
Majd ősszel garanciáztatod:))))
Előzmény: zsloti (23583)
hzolee Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23588
én a legnagyobbon hajtom (ez egy grundfos cirkókeringető).
ha érdekel lemérem, hogy hány liter per perc.
a helyzete tényleg nem mindegy, a gyári papírjában benne van...
beszkenneltem, de sajnos nem találom ezt a fotót (de akkoriban feltettem és belinkeltem ide). megnézem a tárhelyemen... nincs.
függőlegesen jó, az tuti biztos! (szívás alul, nyomóág felül).
vízszintesnél van megkötés, hogy hogyan kell forgatni.
asszem az a jó, ha a lapátkerék van alul és a motor felül.
Előzmény: motinka (23584)
hzolee Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23587
szia,
50°C??! :-)) szerintem nagyon sokat fog dobni. az enyém általában a bemenőhöz 3..7 fokot ad hozzá, napsütéstől függően. Ha jól hajlítható LPE lenne, én is bedobozolnám valamilyen módszerrel, de így csak le van fektetve, a szél is hűti, stb. Na mindegy, lényeg az, hogy 2 nap alatt felmelegítette a 16 fokos csapvizet 33 fokos fürödhető vízre. A mostani meleg éjszakákon másnapra csak 28-ig ment le, kora délutánra ismét 30 fölé tudtuk vinni. A szivattyúm egyfolytában megy, ha süt a nap. (Nem kapcsolgatom intervallumban, megy ez folyamatosan).
Előzmény: Janaboy82 (23561)
kókuszka Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23586
Nekem ez a 3. évem, de nem rozsdásodik semmi.
Sőt! Janaboy által írt "újdonság" (illesztéktakaró), az enyémen van, pedig mondom 3 éves.
Előzmény: zsloti (23583)
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23585

Motinka ezermester vagy !

Szúnyogok ellen sajnos nincs védelem.

Előzmény: motinka (23582)
motinka Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23584
Janaboy: milyen állásban megy a szivattyúd? 3 fokozat van rajt. Régebben mintha olvastam volna hogy Te próbáltad többféleképpen. És mintha az sem lenne mindegy hogyan (milyen helyzetben) szerelem fel?
Előzmény: motinka (23582)
zsloti Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23583
Sziasztok
Alig 2 hete hogy áll a medi de már rozsdásodik az illesztéseknél a cső ahol a mozgástól lejött a festék
Én vagyok csak ilyen szerencsétlen vagy ezek a medencék tényleg ilyen sz...ok?
Zs
motinka Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23582
Ne mááá.. most szereztem egy Grundfos keringetőt, hogy azzal toljam fel a vizet, ne a nagy szivattyúmmal. Így most folyamatos keringetéssel 1,5 fokkal melegebb a kijövő víz mint a bemenő. 50 méter 20-as LPE cső van fent a pergola tetején. Csak nem szeretném ha a 350 W-os szivattyú menne folyamatosan, inkább egy 100 w-os, így lassabban áramlik ezáltal jobban felmelegszik, de kevesebb lesz a melegvíz/óra. De talán így gazdaságosabb a meleg víz gyártás.

Ja Lac1 hallgattam rád: szereztem 15-20 centi széles 10es polikarbonát lapokat, azzal burkoltam le a gerendák tetejét és arra raktam az LPE csőkígyót. Szerintem még jobban melegít így.
Ja és a polikarbonát lap szélső üregébe végig belehúztam egy LED-es fényfűzért ( pont belefért), isteni hangulatos sötétben :o)
Most már csak a szúnyogok ellen kell kiagyalni valamit :o(
Előzmény: Janaboy82 (23571)
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23581
Ismered a viccet: mérem tesztcsíkkal, cseppentőssel és kontrollálom tablettával -:)
Előzmény: Janaboy82 (23577)
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23580
A ph is nő állandóan de mérsékelten.
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23579
Mérem cseppentőssel.
Előzmény: Janaboy82 (23577)
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23578
A tabletta (kombi) a lssú lebomlás miatt jó !
Előzmény: Janaboy82 (23570)
Janaboy82 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23577
Honnan veszed, h nő a klórszintje?
Előzmény: fradi44 (23574)
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23576

Ja algaölőt(ponosabban szaporodás gátlót) is használok mert maradt tavalyról.

10 spricc hetente a szkimmerbe.

Előzmény: Janaboy82 (23570)
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23575
Sósavam már van de még fogyasztom a meglévő ph mínuszt.
Előzmény: Janaboy82 (23570)
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23574
Nekem betakarva egyre csak nő a klór tartalom így éjszakára ki is veszem a nagy és a kis (finom szabályozó) úszót !
Előzmény: Janaboy82 (23570)
Janaboy82 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23573
Akinek esetleg van pénze, h előre gondoskodjon a télre is:

http://ingatlan.vatera.hu/kert_mezogazdasag/kerti_jatek_medence/medence_fagytest_173125890.html
Janaboy82 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23572
Érdekes ez a fórum, az egyik hozzászólásomhoz berakja a CC jelzést a másikhoz nem..:)
Janaboy82 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23571
Egy grundfos fűtéskeringtetőt használok. a medence leeresztőjére van kötve, így a 20 tonna víz is nyomja kifelé rendesen! Kb. 3-4 méter magasra emeli most a vizet! Sajnos a sok szűkítő miatt, most nem túl erősen jön a víz, lehet erősebb keringtető kellene! :D
Előzmény: fradi44 (23564)
Janaboy82 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23570
Nehogy azt hidd, a sokkoló klórozás fontos része! Nem is használok tablettát, bár mondjuk van uvc, meg erős homokszűrő! Mondjuk az eső után most nyomtam klórsokkot! Még lehet a megmaradt tabit elhasználom! De nem akarok nagyon vegyszerezni sem! Jah még pelyhesítőt (most vettem 1500ért obiban aquapak néven asszem, nekem feküdt!) és sósavat használok.
Előzmény: fradi44 (23567)
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23569

Lehet olyan mint a betiltott higanyos hőmérő, a takarékos világítás (higanyos) meg mehet milliószám ?

Nem tudom.

Előzmény: TamiBT (23568)
TamiBT Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23568
- magat a rezgalicot tiltottak be? vagy azokat az anyagokat amelyek tartalmaztak azt?
Előzmény: fradi44 (23566)
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23567
A gyors klór granulátum a trehányaknak fontos akik nem mérik rendszeresen a ph- és a klórt ...
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23566

A kombi tablettában az algaölő rézgálic 10mg/g mennyiségben.

EU már betiltotta de 1 évig még lehet forgalmazni.

Előzmény: natalyel (23565)
natalyel Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23565
Mazsola:
Igen, van ilyen kezdő mini meg nagyobb csomag. Ha jól emlékszem van benne multi klórtabletta (fontos), Gyors klórgranulátum(fontos), kis úszóadagoló (fontos) meg talán vízmérő papírcsík (hasznos, ha van). Van, amibe algaölő is van.
Előzmény: mazsola66 (23477)
fradi44 Creative Commons License 2010.06.15 0 0 23564

Csővázas medit árul az interspar féláron 20000 JMF-ért de létra nélkül.

366x81 cm-es 6900 l.

Gondoltam jó lenne második medinek a betonos fóliás (22m3) mellé és tovább lenne meleg a víz.

Telepítő DVD-t is adnak hozzá.

Amíg meleg van addig a keringetőjét (tudnám milyen teljesítményű) fűtésre lehetne használni esetleg szűrő nélkül.

véleményeket kérek !

 

Látom Te is kísérletezel fűtéssel, milyen szivattyú bírja a 100 + 25 +25 m csövet ?

Én a pille palckba később alá mert egyszerűbb sörös dobozból vágtam parabolát ill. kettős parabolát (amit a profik használnak). Nagy sikerélményem nem volt.

 

Kösz bármilyen reakciót !

Előzmény: Janaboy82 (23562)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!