"Ha meg kéne határozni a szeretetet, az egyetlen szó, amely méltóképpen kifejezné mindazt, ami benne foglaltatik, - az élet lenne. A szeretet maga az élet a maga teljességében. Ha elmulasztod a szeretetet, elmulasztod az életet. Ne tedd!"
Sok volt a gyerek a szőlőhegyen A kőkunyhók, sziklák, tőkék között, Szépek voltak, erősek, kedvesek, És eleinte nem is vettem észre, Hogy nem szólal, csak szebb a többinél. Nem, eleinte nem tudtam, mitől A komolyság nagy, sűrűkék szemében, Hogy mosolygása mitől telített, Nem tudtam, hogy a természet kegyetlen, Kanyargó árama mit alakított Mivé, s nemcsak a kicsi koponyában, De tökéletes teste minden apró Izmában úgy, hogy ötéves korára Megérjen benne, amit nagy színésznők Tudnak csak felmagasult perceikben, S homlokáig maszatosan, mezítláb, Minden nézése jelentős legyen, Minden mozgása rögtön több magánál: Szépséggé nőtt emberi kapcsolat. Ó, milyen volt a mosolya! Akárcsak A kihűlt láva-táj szüret előtti, Kínálkozó, önfeledt ragyogása, A földi boldogság ígérete. Kérdő szeme, kérdőn kinyújtott ujja Sem volt már gyermeki, hanem a minden Titok előtt fájó kíváncsiság. S ha NEM-et intetett, maga a titok, A szerelem volt, az elérhetetlen, A nem-et mondva is fájdalmas, édes, Minden, amit az élet megtagad S a MEG KELL HALNI termékeny tudása. És az IGEN! ahogy valakihez Odaszaladt, kezét kezembe adta, Tekintete, a nyílt, a védtelen, Ajándék volt, biztonság, bizalom, Hogy ember és ember közt van remény. És búcsúzása! Állt a poros úton, A Balaton fölött, a sziklák alatt, Körülötte a táj, melyből kinőtt, A hegyoldalba bújt kis ház, ahol Megszületett, család, sövény, kutya, S kis, gyönyörű kezével mintha az Idő maga, a visszahozhatatlan Intene még utólszor. És nekem Több volt, mint mögötte Szigliget Hegyén a várrom, fönt a gyűrt bazalt, Mellette a bástyázott teraszok, Több, mint a szőlőlevelek közé Bújt, tömör, sárga fürtök, mert nekem Te vagy legtöbb, természetből kinőtt S természetesen, fájdalom, pusztuláson Túlnövő lélek: Nekem a világ Értelme csak te vagy, emberi szépség!
Tudod arra gondoltam, hogy lehet-e az embernek békéje, lelki békéje, csak mert nem vesz részt a világon dúló gyilkos háborúban, elég-e nem lövöldözni, nem venni fel a véres harcot, lehet-e kívülállónak maradni, lehet-e kívülállóként belső békében élni egy elhagyott szigeten a tudattal, hogy mások ölik egymást, azt hiszem, hogy külön szigeten élni lehet, csak nem lelki békében, a háborúban részt kell venni, másképp, más eszközökkel, nem elég gyilkos fegyver helyett lövöldözni vaktölténnyel, ha azt akarja az ember, a lelke békéje meglegyen, harcolni kell, a háborúban muszáj részt venni, de nem a háború, hanem a béke eszközeivel, nem titokban nem lőni, nem a hátsó sorokban maradni, előre kell menni, az első sorokban kell látszódni, hogy jól látható legyen, másképpen is lehet, ha egyszer véletlen, a golyózáporban életben marad, aki a béke eszközeivel háborúzik, (talán, mert az ellenfél azt gondolja, bolond, vagy, hogy talán egy szent), akkor esetleg elgondolkodik a többi, talán elhiszik, a béke fegyvere erősebb, mint a háborúé, talán odamennek, ahol a golyózápor ellenére valaki életben maradt, a béke eszközeivel harcolni a háborúban, talán a világon a legnehezebb, talán egyszer kiderül, hogy mégis érdemes, de csak úgy hatásos, azt csak úgy lehet, ha a harcos fel van vértezve, ha a harcos telve van szeretettel, anélkül csak zsoldoskatona, aki csalódást okoz gyengeségével, akkor nem benne csalódik az ember, hanem a háború békés eszközében 2009. 06. 18.
Szia, Ágika! Köszönjük - örülök, hogy hoztad :) - tegnap én is feltettem ide. Szeretettel Neked
Tóth Árpád LÉLEKTŐL LÉLEKIG
Állok az ablak mellett éjszaka, S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát. Billió mérföldekről jött e fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanúl, S ki tudja, mennyi ezredéve már. Egy égi üzenet, mely végre most Hozzám talált, s szememben célhoz ért, S boldogan hal meg, amíg rácsukom Fáradt pillám koporsófödelét. Tanultam én, hogy általszűrve a Tudósok finom kristályműszerén, Bús földünkkel s bús testemmel rokon Elemekről ád hírt az égi fény. Magamba zárom, véremmé iszom, És csöndben és tűnődve figyelem, Mily ős bút zokog a vérnek a fény, Földnek az ég, elemnek az elem? Tán fáj a csillagoknak a magány, A térbe szétszórt milljom árvaság? S hogy össze nem találunk már soha A jégen, éjen s messziségen át? Óh, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szivek! A Szíriusz van tőlem távolabb, Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? Óh, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Óh, jaj, az út lélektől lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát, S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
Csillan a víztükörben a nap, mert éppen most a hajnal hasad. Harmatcsepp csöppen le a fűről, hamar felszárad - nagy hőség jön. Virágok még nem kókadoznak, a fák utolsót nyújtózkodnak.
Lassan a reggel is felébred, letörli már a sötétséget. Libben a szellö - végigsöpör, lehull egy levél s messze röpül. Lopakodva perzsel a meleg, lepke suttyomban árnyat keres.
Lagymatag liba lassan lépked, egy tócsát keres de eltéved. Délután jön s minden kitikkad, kell egy zápor - az ember izzad. Nekiindul mégis a rétnek, jártában ő magába réved.
Gondolkodik az idő múlásán, este lesz mire odaér talán. Virágbimbók csendben begubóznak, falevelek halkan elalszanak. A rét csendesen elpilled ma már, a mezőn mostantól csak tücsök jár.
A vers csak a gondolat ruhája
nem a gondolat maga,
és a rím csak a vers sújtása,
nem a ruhaköltemény maga, szövete a szó, nehéz vagy átlátszó,
gondolat nélkül mit sem ér,
üres cafrang, átszabható,
díszíthető, toldozható,
szűkíthető, tágítható,
kifakulván színezhető,
ha meguntad, akad vevő
ki megveszi majd, mert kelendő,
vagy elcseréli, kijavítja,
más alakra másképp szabva
új formát ad, új alakra,
rá sem ismersz az alapra.
Nem a ruha, nem a ruha…
Ki se mondjad, fel se öltsed,
Ne öltöztesd szavakba!
"Van olyan éles határvonal, amikortól gyermekünk felelőssé válik tetteiért? Van olyan csodás pillanat, amikortól a szülők kívülálló megfigyelőként tekintenek gyermekük életére, és vállukat rándítják, hogy "ez úgyis az ő életük" és nem éreznek semmit?
A 20-as éveimben járva egy kórház folyosóján állva vártam, hogy az orvosok néhány öltéssel összevarrják a fiam fejét. Azt kérdeztem: "Mikortól nem aggódunk?" A nővér azt válaszolta: "Amikor már túl lesz a baleseten." Édesanyám csak némán mosolygott.
A 30-as éveimben egy osztályterem kis székén ülve azt hallgattam, hogy az egyik gyermekem folyamatos locsogásával hogyan zavarja meg az órát és közben hogyan lépdel a rendszámtábla-gyártó kisiparosi álma felé. A tanár mintha a gondolataimban olvasna, mondta: "Ne izguljon, mindannyian átesnek ezen, később hátradőlhet, ellazulhat és élvezheti a társaságukat." Édesanyám ekkor is csak némán mosolygott.
A 40-es éveimben rettenetes sokat vártam, hogy végre megcsörrenjen a telefon, hogy hazaérjen az autó és hogy kinyíljon a bejárati ajtó. Egy barátomtól azt hallottam: "Önmagukat keresik. Ne aggódj, néhány éven belül abbahagyhatod az aggódást. Felnőtté válnak." Az édesanyám csöndesen mosolygott.
50 évesen elegem lett a beteges, fáradt és védtelen énemből. Még mindig aggódtam a gyermekeim miatt, és ehhez hozzájött egy új ránc is. Nem tudtam eltüntetni. Az édesanyám csöndesen mosolygott. Továbbra is magamat okoltam a hibáikért, lesújtott az elégedetlenségük és lehangolt a csalódásuk.
Ismerőseim azt mondták, hogy amikor megházasodnak a gyermekeink, akkor véget ér az aggódásunk és élhetjük a saját életünket. El szerettem volna hinni, de ilyenkor előjött bennem édesanyám szerető mosolya és egyre sűrűbben ismételt kérdése: "Haloványnak látszol. Rendben vagy? Hívj, amint hazaérsz! Rossz a hangulatod?"
Létezik, hogy a szülőket egy teljes életnyi aggódásra ítélték? Az aggódást fáklyaként adjuk tovább, mely aztán bevilágítja az emberi gyengeség és az ismeretlentől való félelem útvonalát? Az aggódás átok vagy épphogy áldás, mely magasrendű élőlénnyé tesz minket?
Az egyik gyermekem az utóbbi időben aggódva esett nekem, hogy "Hol jártál? Három napja hívlak és nem vetted fel! Aggódtam."
A szeretet himnusza (részlet a Bibliából, Pál apostol egyik leveléből)
Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércgong vagy zörgő cintányér. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.
A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem háborodik fel, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.
De legyen bár prófétálás: meg fog szűnni, legyen nyelveken való szólás: véget fog érni, legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, megszűnik, ami töredékes.
Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig felnőtté lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.
Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.
Tudod, van úgy, hogy az ember fát ültet, nevelget, naponta öntözi meleg szeretettel, s mikor már a fa termőre fordul, virágot, gyümölcsöt hoz, határokat állítanak, és a fa, összes termésével a szomszédba kerül, ilyenkor lehet veszekedni, a szomszéddal hosszan perlekedni, de az már mit sem változat a tényen, aki ültette a fát, már csak messziről figyelheti, annak a gyümölcsét nem eheti, és van olyan is, olyan fa is, amelyiket nem ültetett senki, a magot a szél fújta oda egy távoli fáról, a mag kicsírázott, mély gyökeret eresztett, hatalmas fává növekedett, s habár a fa gyümölcsfa, gyümölcsöt egyszer se hozott, aki öntözte, dús lombjáért, üde színéért, nagyon megszerette, két fa, két érzés, kevés lehetőség, talán, ha hatalmas kőfalat húzna, nem látná többé a szomszéd fáját, vagy kivágná azt a másikat, amelyik mindig csak árnyékot adott, egyik se jó, mindkettő, akár a saját karját vágná le, mi mást tehetne, vár türelmesen, csodára vár, hogy egy kis hajtás hozzá is átkerül, vagy hogy megváltoznak a körülményei, s a terebélyes fa egyszer virágot hoz neki.
Zizzennek a tavaszi szélben a fák lombjai. A bokrokon át ragyogó fény vibrál. A ház előtt az ágyásokban végig íriszek virulnak: lila és napsárga színekben. Kellemes illatuk leng a levegőben. Szerelem tüze ég a szívekben, fájó és gyönyörű érzésekkel. Virágzik erdő, mező. Szikrázik a tavaszi nap és a sok-sok szín csodálatossá, kellemessé színezi, festi a tájat. Merengve, álmodozva hallgatom a szellő dudorászását és a madarak dalát. Harmatosak, illatosak a reggelek, a hajnali sugár az árnyakból kel ki hirtelen, beragyogva arany fénnyel a napot. A patak vize még friss, de csörgedező hangja szívünkig hatol, hozza felénk a meséket, a szerelmes legendákat. Csoda ez a világ! Ezer számra zengik dalukat a madarak, aranylik a napsugár, részegítő a fény. A fák is dallamokat susognak a Naphoz, fényben fürdik az emberi lélek is. Az estében a végtelen horizonton ragyognak az arany csillagok és fénylik a Hold. Szinte nappali fényben világlik az éjszaka. A vándorló szellő sodorja a felhőket, denevérek suhannak az égbolt alatt, sejtelmesen. Világító fénybogarak szikrái gyúlnak, táncolnak a homályban. Azután olyan hirtelen elcsendesedik az éjszaka, teljes némaság ölel át bennünket, vagy csak engem ér el az álom. Tavaszi nap, fénylő hold Az életem fénye Te vagy Ringatóznak a virágok A nap sugara melengeti a Földet A hold, s a csillagok útján , Az égbolton özönlik a fény Hajnalcsillag köszöntve a reggelt, Tovatűnik a horizont peremén.
Csillan a víztükörben a nap, mert éppen most a hajnal hasad. Harmatcsepp csöppen le a fűről, hamar felszárad - nagy hőség jön. Virágok még nem kókadoznak, a fák utolsót nyújtózkodnak.
Lassan a reggel is felébred, letörli már a sötétséget. Libben a szellő - végigsöpör, lehull egy levél s messze röpül. Lopakodva perzsel a meleg, lepke suttyomban árnyat keres.
Lagymatag liba lassan lépked, egy tócsát keres de eltéved. Délután jön s minden kitikkad, kell egy zápor - az ember izzad. Nekiindul mégis a rétnek, jártában ő magába réved.
Gondolkodik az idő múlásán, este lesz mire odaér talán. Virágbimbók csendben begubóznak, falevelek halkan elalszanak. A rét csendesen elpilled ma már, a mezőn mostantól csak tücsök jár.
Ág zöld mohával. Eggyé olvadva héjjal, gyökérrel, fával. * Most nőtt szivárvány. Ívét korhadt fa tartja. Álldogál árván. * Farönkkel fűthet, hát ezerfelé vágja az évgyűrűket. * Földig érő rend. Zöld vonalkód, ahogy a fűzfa ága leng. * Boldog a kukac: nemzeti parkban várja a szemétkupac. * Mily csodás, nézd csak, ereszaljra lepke száll! Ivad a jégcsap. * Ki elad, tervez és használt lepkehálót, mennyire perverz? * A vízről rajtol. Szerelmes szitakötő gyűrűket rajzol. * A szív vezérel, szólt, és röppent a lepke fémnehezékkel.
Nagyon szépet írtál, és én egy szó nem sok, annyi ellenvetést se mondhatok, csak arra emlékeztetnélek, hogy az ember pont, mint a fa, önmagától tehetetlen, nem hogy virágba borulni, de élni se tudna a Föld, a fény, a levegő, az eső nélkül, és még az sem elég, hogy ezek a felszínen maradjanak, a talajnak vízzel kell átitatódnia, fény, és a levegő nélkül semmi sem történne, ami látható, ami kívül van a földből, az csak az eredmény, az odáig elvezető fontos, életet fakasztó dolgok kintről jönnek, de a lélek mélyén történnek, a rügy ott fakad ki, mire a fény, az eső, a levegő, „néhány bársony szó, bátorító, rügyfakasztó”, előcsalogatja a lélekvirág összekeverhetetlen illatát a szent szót, hogy szeretlek, addig annyi mindennek kell történnie bent.
A menyasszony ruhája nem a menyasszony, és a menyasszony mosolya nem a menyasszony ruhája.
A sötét kormoz, de megmutat. Fény rejt el, végtelen kozmosz. * Tűz a zugolyban. Naptorta. Kerek erdő égett cukorban. * Az erdő alatt fátyolt fest vörösre a tűzlő alkonyat. * Alkonyul lassan. Vándor lépdel a völgyben vörös kalapban. * Kél a Nap ismét. Arannyal festi a tó éji ezüstjét. * Hajnal jön folyton. Kékfestők dolgoznak a megsárgult Holdon. * Nap aranyfüstje fényezi. Így születik a Hold ezüstje. * Csilló ég alatt billegetve ül a Hold egy hintaszékben. * Éjjel barangol, mikor a fülemüle a fákon hangol.
Isten patikája (Egy barátom küldte ezt az írást – megfontolandó!)
Először mondja az Írás: az Isten elválasztotta a sós vizet az édestől, alkotta a szárazföldeket, ültetett kerteket, állatokat és halakat teremtett, ezt mind megteremtette, mielőtt az embert. Ő mindent biztosított életünkhöz, mielőtt megszülettünk.
Egészségünkre ezek a legjobbak és a leghatásosabbak, ha nyersen fogyasztjuk az Éden gyümölcseit.
Mi – sajnos – nagyon lassan tanulunk.
Isten ezért adott mindenhez egy óriási nyomravezető segítséget, hogy az ennivalók hogyan segítenek a testrészeinken.. Isten patikája fantasztikus !
Sárgarépa Egy szelet sárgarépa úgy néz ki, mint egy emberi szem. A pupilla, az írisz, a sugárirányú vonalak úgy néznek ki, mint az emberi szem.
És IGEN, a tudomány ma már tudja, a sárgarépa nagyszerűen feljavítja a szem vérkeringését és működését...
Paradicsom A paradicsomnak négy kamrája van és piros. A szívnek is négy kamrája van és piros... A kutatások azt mutatják, hogy a paradicsomok tele vannak lycopine-okkal amik igazi táplálékot jelentenek a vérnek és a szívnek. (lycopine: antioxidáns, hatása erősebb a C -vitaminnál, lassítja a sejtek öregedését)
Szőlő A szőlők fürtökben lógnak, formájuk, mint egy szív. A szőlőszem olyan, mint egy vérsejt, a mai kutatások szerint a szőlő élénkíti a szívet és a vért.
Dió A dió olyan, mint az agy, jobb és bal félteke, a kisagy és a nagyagy. A gyűrődések és a behajtások olyanok, mint az agykéreg. Tudjuk, hogy a dió jelentősen segíti az agyműködést.
Kidney bean A vesebab segíti a vese működését és valóban úgy néz ki, mint egy vese.
Zeller, Kínai kel, Rebarbara A zeller, a kínai kel és a rebarbara olyanok, mint a csontok. Ezek valóban erősítik a csontokat. A csontok 23 % szódát tartalmaznak. Ezek a zöldségek is 23 % szódát tartalmaznak. Ha nincs elég szóda az étrendedben, a szervezet kivonja a csontokból és emiatt csontjaid meggyengülnek. Ezek az ételek megerősítik a csontvázat
Avocado Az avokádó, a padlizsán és a körte segítik anyaméh és a méhnyak egészséges működését. Hasonlítanak is rájuk. A tudományos kutatások szerint, ha egy nő heti egy avokádót elfogyaszt, egyensúlyban tartja a hormonjait, megakadályozzák a nemkívánatos születési súlyt és megelőzik a méhnyakrákot.
Mennyire megalapozott ez? Pontosan 9 hónap kell, hogy az avokádó bimbóból érett gyümölccsé fejlődjön, több mint 14000 különböző élelem-alkotóelem található minden egyes gyümölcsben, mégis a modern tudomány eddig csak 141 –et tanulmányozott.
Füge A fügék tele vannak magokkal és párosával lógnak, míg fejlődnek. A fügék elősegítik a spermák mozgási sebességét és növelik a mennyiségüket, ami kizárja a magtalanságot.
Édesburgonya Az édes burgonya a hasnyálmirigyre hasonlít és ténylegesen egyensúlyban tartják a szervezetet a cukorbetegség megelőzése szempontjából.
Olive Az oliva bogyó segíti a petefészek egészséges működését.
Narancs A narancs a grapefruit és az egyéb citrusfélék olyanok, mint a női emlőmirigyek és segítik a mell egészségét és a nyirokmirigy csomók a mellből való eltávozását.
Hagyma A hagyma olyan, mint az emberi sejt. A tudomány mai állása szerint a hagyma segít eltávolítani a hulladék anyagokat a sejtekből Könnyeket fakasztanak, amik viszont tisztítják a szemet Társa a fokhagyma szintén segít eltüntetni a hulladék anyagokat és a veszélyes mérgező anyagokat
Zsoltárok könyve 46:11 Csendesedjetek és ismerjétek el én vagyok az Isten....
Ne hagyd, hogy a Hit, Remény és Szeretet gyertyája kialudjon!
Ne rejtőzz el, úgyis látlak Rádcsukom a szempillámat. Bent zörömbölsz a szívemben, S elsimulsz a tenyeremben. Elsimulsz az arcom bőrén, mint vadvizen a verofény. Nagyon jó vagy, jó meleg vagy, nagyon jó így, hogy velem vagy. Mindenekben megtalállak, s öröm markol meg ha látlak. Nézz rám! Szólok a szemednek, ne fuss el! Nagyon szeretlek.
Ha most valaki halkan idejönne, Idelopózna halkan a hátam mögé, És megkérdezné, fáradt vagyok-é? Kicsi kezét, mint Te a rózsaszirmát, Finom borzoló fürtjeimbe lökné, S én azt hinném, hogy úgy marad örökké. Leoldaná selyem puha kendőjét, És vállamra tenné, hogy meg ne fázzak, Ajkával mérné, nincs-e lázam. Nem lenne szava, nézne csak, Míg én hallgatnék, magamat keresve, Lelankadva egy félbemaradt versre. S ha már szabályos lett a pihegésem, És lelkem földjén álom eke szánt át, Vigyázva, halkan elfödné a lámpát.
Olykor, veszélyes, sóhajtalan szünetekben, Olykor, mikor a szavam elakad, Oly rosszkor törlöd ki a könnyet szemeidből S oly rosszkor nyújtod csókra ajakad.
Olykor oly rossz idézed a halált, Mikor csupa-élet a szavam. S oly rosszkor csicseregsz sok szörnyű semmiségről Olykor, ha ajkamnak csókéhes vágya van.
Ilyenkor kérlek, hogy ne fogd a kezem oly erősen. S kezemnek ilyenkor van gyötörni kedve. Ilyenkor szorítom meg a csuklód oly vadul, Hogy fölsikoltasz rámmeredve.
Tudod, arra gondoltam, milyen gyönyörű ez a világ, az ember mégse találja a boldogságot, pedig kívülről minden adott hozzá, talán, mert az ember belülről tud igazán örülni, ha a saját lelke borul virágba, és ez a sok szépség mind rajta kívüli, hatalmasságával csak a mérhetetlen kicsiségét emeli ki, ha egyszer tudná magát vele egynek érezni, ha nem kellene mindenre fölnézni, ha nem lenne annyira tiszteletre méltó a rajta kívüli teremtett világ, talán jobban szeretni tudná, ha nem lenne annyira más, annyira különb, annyira különböző, ha jobban hasonlítana, jobban érezné az ember, hogy egy vele, hogy a tavasz nem rajta kívül van, a tavasz benne is ott ragyog, és minden égbenyúló hegy, minden hullámzó tenger egy vele, azt soha el nem veszítheti, a halál az egész halála lenne, mert együtt vagyunk a „vagyok”, de az ember valamiért nem érzi ezt, ezért nagyon egyedül van, kívülálló marad a világban, önmagán is kívülálló marad, mert minden ő, ami rajta kívül is van, ahogy nem érzi egynek magát az otthonával, a testvérével, nem érzi egynek a világgal sem, ezért nem érzi saját nagyszerűségét, ezért akar folyton bizonyítani, a teljesítményt hajszolni, csak akkor érzi, nem egy felesleges porszem, ha bizonyít, két ember, ha meg is szereti egymást, ők is csak olyanok egymáshoz képest, mint akik között ott a fal, nem érzik azt, hogy egyek lennének, nekik is folyton bizonyítaniuk kell, hogy a kapcsolat szét ne repedjen, de talán van olyan szeretet, ahol eltűnik a mindent elválasztó képzeltbeli fal, szeretet, amiben feloldódik az ember, és pontosan érzi, történjék bármi, a másikat el nem veszítheti, mert ha a test különbözik is, a lélek egy, talán ha egyszer fel tud oldódni, akkor lebomlik az összes fal, és többé már nem azt érzi, hogy én és a világ, hanem, hogy én vagyok az egész, bennem él minden, ahogy én is benne élek az egészben.
A Nap pajkos tánccal libbent az égre S kopogott Kedvesem ablakán. Jó reggelt szép leány!- Így köszönt. - Ébredned kell végre! Elgurult két gyűrű Hogy történt nem láttam A hajnali köd takarta mely sűrű,. S most gurulnak ők a nagyvilágban Az imént még hallottam Csilingeltek Mikor nevettükben Gyengéden összeértek De jaj már úgy látom Elvesztették egymást Keresd meg őket Siess rohanvást! Elárulom Neked Folytatta a Nap Varázs gyűrűk ezek Nekem is úgy mesélte, valaki a minap Csak az találja őket Kinek szíve tiszta S ő is csak egyiket A másikat Keszkenőbe rejtve Párja hozhatja feléje S a gyűrűd jelez majd Megérzi a szíved Felismered Te is Ki az Aki mindennél jobban szeret Téged S búcsúzott a Nap Sok szerencsét kívánt Kedvesem otthagyván Folytatta örök égi útját
Álmodból ébredtél, a Nap ragyogott az égen. Párnád felett rám néztél Alvó arcomra csókot leheltél Megfogtad gyengéden kezem Összeértek ujjaink s a gyűrűk rajtuk, Csilingeltek szerelmesen
Te is olyan vagy, mit ez a gyűrű, értékes, egyedi kincs. S mint ilyent, téged is csak igazi szakértő képes felbecsülni. Miért töröd magad annyit, hogy bárki is a világon fölfedezze, mi az igaz értéked?
Valóban nagy igazság: "Színház az egész világ" az életünk játssza a drámát eldalolja szívünk vallomását, ha dalolhat szerető szívnek örömben, szomorúságban fürösztve emberré válva az örök végtelenbe Az álmok olykor megcsalnak életünk fényei elhomályosulnak de csillogó fényként ragyog az égen a millió csillag talán a csillagok nem hazudnak
