Természetesen tudtam változni,változtatni.Azt a több kupac szart amit mi saját magunk hordtunk össze jelenlegi,vagy előző életeinkben, azt igyekszünk mással elhordatni,eltakarni.Ha folyamatosan mutogatunk,másokat okolunk,kifelé igyekszünk haladni,annak a vége szinte minden esetben üres pénztárca,és lelki összeomlás.A test,lélek,szellem felismerése megtanulása majd tudása alkot egy alapot amin elindulhatunk.A felismerés mindenkinél megérkezik előbb vagy utóbb.Fontos hogy erőltetni kényszeríteni nem szabad ,értelmetlen.Meg kell tanulnunk kommunikálni MAGunkkal és innen minden (betegség) áldás és egy fontos mérföldkő az életünkben.Rendkívül jó barátom lett a szóban forgó (betegség) szeretem,elfogadom és már játszani is tudok vele.Eltűnik ha úgy kívánom és megjelenik ha éppen hiányolom.Mind amellett hogy jó játszótárs,rendkívüli tanító is egyben.Tanít a helyes táplálkozásra,írányít a kialakult élethelyzeteket illetően,mozgásra késztet és ezért "is" elfogadom,szeretem.
Ui.: Minden (betegség) lelki eredetű "pszichoszomatikus" A sebész illetve a fogorvos jelenléte szükséges életünkben a többire nincs szükség.Ha igyekszünk visszatérni a minket körül ölelő csodálatos világhoz, a természethez, és felismerjük annak önzetlen adományait akkor az orvos szó hallatán igen csak el kell gondolkoznunk hogy kik is ők valójában és vajh kit és mit képviselnek..."Természetesen tisztelet az igen szűk kivételnek"
Leírásod alapján elmondhatom, hogy sorstársak vagyunk a ps tekintetében... A próbálkozások tekintetében is. A fellángolás nálam is olyan volt, hogy valamit mindenképp kellett csinálni, így jutottam el a Trexanhoz, elsőre tabletta és ma már heti injekció formájában. Ez az első, ami használt, leszámítva a tengerparti nap hatását, de hát az a két hét nem tartott ki egész évben. Tehát Trexan injekció, magam szúrom és havi vérkép, figyelve a mellékhatásokat. Egyenlőre minden rendben, de ha borul, akkor beígérték a biológiai kezelést, ami azért veszélyesebb, lévén genetikai beavatkozás. Ezért vagyok én is a fórumon.
Az életvezetési ügyekben a stresszt kitárgyaltuk, amit a piáról tudni lehet, amit nekem elmondtak, egyértelmű, az ivás ront a helyzeten. Bármilyen kevés is. Nem mintha eddig alkoholizáltam volna, de próbálom minimálisra korlátozni, mert a többi fontosabb. A szorongásomat jobban oldja a piánál az, hogy nem kell szégyenkeznem a bőröm miatt, nem tűzhetek táblát a fejemre, skacok ez tényleg nem fertőző! Nezik az embert és nem kérdeznek... Méregetnek, mi a baja? Az sem álom. Viszont már el lehet menni egy uszodába... és itthon is kevesebbet kell tűrnie a környezetemnek.
Köszönöm a gyors reagálást, de én olyan személyt keresek leginkább, aki átesett a biológiai terápián. Személyes tapasztalása van a területen, találkozott, infót cserélt sorstársaival.... Hajlok a terápia felé, de sok még bennem a kérdés, nagyon bizonytalan vagyok és a sorstársak beszámolója még anonym módon is sokat jelent számomra.
Az utóbbi napok hozzászólásait olvasva véleményem és saját tapasztalatom szerint is a stressz óriási jelentőséggel bír a PS kialakulásában, fellobbanásában. 2 éve munkahely váltást követően a sömim 3-4 hónap alatt úgy eltűnt, hogy a korábbi kb. 40 %-os testfelület-lefedettségből alig maradt 5-6 pénzérme nagyságú foltocska. Étrenden, kencéken, egyebeken nem változtattam, cigi, kávé nem, pia - mint korábban - napi rendszerességgel meg volt. Csupán az új munkahely volt fél évig nagyon, de nagyon nyugis. Azután jött a frontstage, emberek, ügyfelek, STRESSZZ A KÖBÖN és oda lett az álom. Azóta nem tudok vele mit kezdeni, kajakból terjed, korábban is viszketett, de akkoriban kordában tudtam tartani körmeimet, ám most a bőrt le tudnám magamról tépni. Hullok szét a lakásban, bőrdarabok mindenhol. A lisztes molnár nem mocskol úgy, mint én. Pedig hidratálom ezerrel. Már odáig jutottam, hogy a disznózsírt tisztán kell nyomnom, mostanában ez hoz némi enyhülést. A doki által felírt lehelletek szteroid nélkül semmit nem érnek.
Számtalan életvezetési módot kipróbáltam, de mindet legalább 3 hónap időtartamban. Nálam az is biztos, hogy az étrend igen is befolyásolja a PS-t, de jelentős mérséklődést, megszűnést egyikkel sem éártem el. Nálam az biztos, hogy a pia - leginkább a tömény -, a disznóhús, disznózsír, illetve az ezt tartalmazó ételek fokozták a PS fellángolását.
Nálam az is igaz, hogy ha valamely turpisságom hozott némi átmeneti eredményt, a PS rövid időn belül visszavágott, visszajött, de agresszívebben, a korábbi terápia már nem volt, vagy nem volt olyan eredményes, a dög makacsabbá vált. Emlékszem még megboldogult ifikoromra, mikor tavasszal az első adandó alkalommal kifeküdtem a napra 2-3 alkalommal, a PS eltűnt és csak késő ősszel jelentkezett be újra.
A családban a nagymamámnak volt kiterjedt PS-e. A háború idején egy német katonaorvos disznózsírba kevert valami patikaszert (a 40-es években mi lehetett az a atudomány?!), az magára kellett kenni és 3 napig nem tisztálkodni. A 3. nap után a mamám lemosakodott és a bőre PS mentes volt , eltűnt a nyavaja úgy, hogy csak a 70-es évek elején jütt ismét elő neki. Mit tudhatott az az orvos? ráadásul az akkori szerekből előállítva!!!
TOVÁBBRA IS VÁROM BIOL.TERÁPIÁN ÁTESETT jelentkezését.
Tisztában vagyok azzal is, ha a terápia sikeres volt számára, akkor nem nagyon találom meg itt a fórumon, de bennünket a remény éltet.
Nem mindig tudatos... van aki szépen titokban, magában görgeti. Nem látni rajta és ő maga sem érzi, mintha nem vesz tudomást róla, de azért az ott van.
Biztos a lelki tényezők hatása, a személyiség, az elviselt stressz. Nem kell tudni ezekről konkrétan, sokszor a legnyugodtabb ember gyűri magában a saját lelkét és okoz infarktustól kezdve ps-ig mindenféle testi jelenséget.
Nemhiába mondják, hogy az elfojtott düh, a flusztráció mennyire egészségkárosító. Az pedig, hogy mi az elfojtás, egyáltalán mire pöccen be az ember, mit hogyan reagál le, ez a személyiségfüggő...
Az okos kutatók megírták, hogy a jelenségek önmagukban nem bosszantóak, dühítőek vagy kétségbeejtőek, hanem az ember személyes válasza a jelenségre... ez okoz aztán stresszt. Na ja, egyes dolgok hasonló viselkedést és érzéseket keltenek az emberekben általában és kevés az az ember, aki függetleníteni tudja magát a "szokásos" reakcióktól. De mégis eltérő kinek mi az igazán stresszes.
A másik, ami nem kellően ismert ok az az, hogy mi van a génekben kódolva. Milyen hibáink vannak genetikusan, amelyek az egyes betegségekre hajlamosítanak. Ha kellőképpen összejön a környezeti provokálás, akkor korábban vagy jobban megbetegszünk ezektől a génproblémáktól. Mások meg nem.
Akire viszont 5 éve nagyon haragszom, az a 12156-os hozzászólás szerzője, aki miatt kipróbáltam egy 25 eFt-os masszát, ami még annyit sem használt, mint a csapágyzsír... :D
Magam részéről ezt a megközelítést túl egyszerűnek tartom. Az egyszerűség néha bejön, néha meg nem. Szerintem esetünkben nem. Az viszont kétségtelen, hogy volt bőrgyógyászom sokat dumált velem, és amikor egyszer erre célzást tettem (a 80-asokban, kint halomban álltam a várakozó betegek, mi meg dumáltunk a családomról, munkámról, hobbimről, akármi), elárulta, hogy minden sömörös betegénél van lelki defektus, csak nálam nem találja, és ezt szeretné kideríteni. Amikor feltettem még két kérdést, kiderült, hogy súlyos alkoholizmus, stb jelenségekről beszél, hát, nekem e kategóriába tartozó biztosan nincs, gondoltam én. Aztán az idők folyamán rá kellett jönnöm, hogy én hatalmasan tudom rángatni a szervezetemet gondolatokkal. Lehet, hogy én nem is tudom, hogy rángatom, mert azt hiszem, hogy nem is bánt az adott helyzet (mondjuk lekéstem a szokásos buszt munkába menet, és tudatosan azt gondolom, hogy na bumm, legfeljebb elkések), miközben mégis bánt, és mondjuk egy olyan izmot húzok tartósan, ami ezáltal gátolja egy mirigy működését, aminek termelt anyaga kéne valamihez... stb.
Ezen gondolatmenettől függetlenül ezt a páncélosságot marhaságnak tartom. :D Én 18 éves koromban voltam zárkózott, sömör meg sehol sem volt 10 évig.
Többször is olvastam az ilyen jellegű hozzászólásaidat, és máshol is találkoztam azzal a gondolattal, hogy a megoldás a betegségeinkre bennünk van, vagyis minden betegségnek lelki háttere van. Olvastam olyan oldalakat, ahol leírják, hogy egy-egy betegségnél mi is lehet ez a probléma; a pikkelysömörnél rendszerint a "félelem a sebezhetőségtől" és a "védőbástya, páncél" szerepel. Itt ezen az oldalon eléggé sokfélék vagyunk, de kíváncsi lennék, hogy van-e valami közös vonás bennünk, úgy az életmódunkat, mint az érzéseinket, hozzáállásunkat tekintve. Sajnos kicsi az esélye, hogy ez összességében kiderüljön.
Egyértelmű, hogy bármilyen kencével, gyógyszerrel próbáljuk elnyomni, "visszadugni" újra és újra kitör.
Nálad van előrelépés? Tudtál változni, változtatni?
30 éve ismered és még most sem haladsz az ideális úton.A válaszok bennünk vannak és nem egy orvosban,kezelésben,tablettában.....ez a jó irány más nem !
Picit vagyok csak új a fórumon; volt időszak, amikor folyamatosan figyelemmel kísértem, de az utóbbi 1-2 évben nem jártam itt.
Kb. 30 éve jegyeztük el egymást a sömimmel, de akkor úgy gondoltam, hogy ez nem egy életre szóló kapcsolat lesz. Sajnos idővel be kell látnom, hogy naív voltam, hosszabb lesz ez a kapcsolat. A fórumot olvasva látom, hogy nem csak én vagyok így, több ismerőst látok itt, akik évekkel ezelőtt is itt voltak már.
30 éve egy kis folttal indult a kapcsolatunk, ami azóta szépen fejlődött, jelenleg a testfelületem kb. 50-60 %-a érintett. Némelyikőtökhöz hasonlóan én is komoly kötetet adhatnék ki, ha leírnám eseményekben gazdag kapcsolatunk történéseit. Abba pedig bele sem merek gondolni, hogy ez összegszerűsítve mennyire jönne ki.
A lényeg az, hogy az orvosom egyre inkább a biológiai terápiát szorgalmazza. Én pedig el vagyok bizonytalanodva, de nagyon ám, mert elég sok negatívumot olvastam róla (leginkább az emelkedett kockázatokra gondolok).
OLYAN FÓRUMOZÓVAL SZERETNÉM FELVENNI A KAPCSOLATOT, AKI MÁR ÁTESETT BIOLÓGIAI KEZELÉSEN, VAGY NAGY RÁLÁTÁSSAL BÍR A KEZELÉSRE.