Egyébként 1868-ban a Washita Forknál is komancs és kajova harcosok siettek a megtámadott csejenn falu megsegítésére. Lemészárolták J. Elliot őrnagy vezette utóvédet, Custer is jobbnak látta sürgősen elhagyni a vidéket, mert egyre sűrűsödtek a fölfegyverzett indián harcosok a Washita Fork környékén.
Egyes becslések szerint mintegy 1.500 komancs, kajova, csejenn és arapahó család táborozott a közelben, Custer könnyen bajba kerülhetett volna....
"1864. novemberében az első Adobe Walls-i csatában a Cristopher Kit Carson őrnagy vezetése alatt felvonult, tüzérséggel is felszerelt hadoszlop megtámadott egy komancs-kajova-arapahó falut és mintegy 100-110 indiánt megöltek, a többit pedig elűzték.
Carson őrnagy büszkén jelentette ki: Megleckéztettük a lázadó prériindiánokat. .."
No, azért Carson akciója nem volt ennyire sima ügy: valójában csupán a két ágyúja mentette meg attól, hogy úgy ne végezze mint Custer a Little Bighorn-nál. Carsonnak 350 katonája, 75 jút és apacs nyomkeresője, valamint két hegyi tarackja volt. Adobe Walls környékén kb. 3000 indián táborozott 1864 novemberében, mivel a vidéken bőven volt víz, jó volt a legelő és hatalmas bölénycsordák voltak a közelben. November 26-án Carson meglepetésszerűen rajtaütött egy kajova falun, melynek lakói a közelben lévő nagy komancs faluba menekültek. Hamarosan kb. 1000 (ez némileg túlbecsült számnak tűnik) komancs és kajova harcos vette fel a harcot a támadókkal. Csak az ágyúk voltak képesek feltartóztatni meg-megújuló rohamaikat. Carson, aki féltette a néhány mérfölddel hátrébb maradt és most védtelenül közeledő szállítószekereit, elrendelte a visszavonulást és meg sem állt Új-Mexikóig. Tény, hogy sikerült elpusztítania a kajova falut és nagy veszteséget okozott az indiánoknak (kb. 60 halott, míg Carson emberei csupán 4 halottat veszítettek), és ezt Carson világraszóló győzelemként hirdette ki, de az is tény, hogy a csatatérről Carson vonult vissza sietve és soha többé nem tette be a lábát a Comancheriába. Az ütközet folyamán a komancs táborban tartózkodó kereskedők szerint Carsont és embereit csak a két ágyú mentette meg a felkoncolástól.
Ne haragudjatok a kérdésemért! Azt szeretném megkérdezni, hogy Borsányi László: Hontalanok hazájukban című könyvében a történeti események, háborúskodások leírása dominál vagy inkább az indiánok kultúrájáról, antropológiáról szól a könyv?
A komancs háború egy új szakaszára az 1850-es évek végén került sor egy viszonylag csendesebb időszak után.
1857-ben a Mormon War miatt a Texasban állomásozó Second Cavalry elhagyta Texast és Utahba távozott. A Nokoni és a Kotsoteka komancsok erre végigportyázták Nyugat-Texast. A texasiak bosszúért kiáltottak: Rip Ford kapitány vezetésével a Rangerek 1858-ban bevonultak a komancsok által ellenőrzött terület, az ún. Comanchería szívébe és az egyik Kotsoteka faluban óriási vérfürdőt rendeztek. 1858. őszén pedig Earl Van Dorn őrnagy reguláris hadoszlopa vonult be ismét Comancheríába, ők egy másik falut prédáltak föl. Van Dorn őrnagy súlyosan megsérült ugyan, de felépült sebeiből, hogy 1859. tavaszán a Cripple Creeknél egy másik komancs bandát verjen szét.
Ugyanakkor Texasban kezdtek minden indiánra ellenségként tekinteni és egyre erősödtek azok a hangok, amelyek azt követelték, hogy valamennyi indiánt távolítsanak el Texas területéről. A fő ellenség persze a komancsok voltak.
A kormányzat elrendelte a nemrégiben alapított Brazos River indián rezervátum kiürítését és lakóinak áttelepítést az Indián Territórium (ma Oklahoma) területére.
Néhányan szerették volna az átköltöztetést felgyorsítani.
1859. május 23-án felfegyverzett civil rendfenntartók nagy létszámú bandája lépett egy bizonyos Baylor vezetése alatt a Brazos-rezervátumba és elkezdték válogatás nélkül öldösni az ott élő komancsokat. A közelben állomásozó reguláris katonaság nem avatkozott közbe
Az 1860-as években a komancsok már csak halvány árnyékai voltak régi önmaguknak, bár portyáik még mindig jeges rémületet okoztak Nyugat-Texas vidékein.
1864. őszén egy komancs csoport ismét portyázni kezdett, de a hadsereg válaszreakciója meglehetősen kemény és brutális volt.
1864. novemberében az első Adobe Walls-i csatában a Cristopher Kit Carson őrnagy vezetése alatt felvonult, tüzérséggel is felszerelt hadoszlop megtámadott egy komancs-kajova-arapahó falut és mintegy 100-110 indiánt megöltek, a többit pedig elűzték.
Carson őrnagy büszkén jelentette ki: Megleckéztettük a lázadó prériindiánokat. ..
A texasiak azonban már a következő évben visszavágtak, 1841-ben a Bandera-hágónál (the Famous Battle of Bandera Pass).
Itt egy kb. 100 fős komancs lovasbanda egy kevesebb, mint fele létszámú Rangers-alakulatba kötött bele. Vesztükre...
A Rangerek ugyanis első ízben ötlövetű Colt-revolverekkel voltak felszerelve a korábbi egylövetű pisztolyok helyett.
A Coltokból olyan golyózáport zúdítottak a támadó komancsokra, hogy valósággal letarolták a soraikat.
Kb. 30-40 komancs esett el ebben az ütközetben, bár a texasiak szerint még ennél is több...Rangers meg elesett 5 fő.
Ez az ütközet egyébként bizonyos értelemben fordulópont volt a komancs háború történetében: ez után a Coltokkal felszerelt Rangerek szinte valamennyi ütközetben legyőzték a hagyományos könnyűlovas taktikájukra építő komancsokat.
Victoria az nem a tengerparton feküdt, hanem kissé északabbra.
A tengerparton kifosztott kisváros az Linnville volt.
Victoria és Linnville megtámadásakor a texasiak mintegy 30 halottat veszítettek.
Linnville-ben ennél jóval több áldozat lett volna, de a linnville-iek csónakokkal beeveztek a tengerre, ahová a hajózáshoz semmit sem értő komancsok nem tudták követni őket:-)
Különben tényleg elég megérteni a korabeli komancs gondolkodást:
nem elég, hogy az állandó portyáik miatt már úgy is közutálatnak örvendtek, még teljesen fölösleges kínzásokkal is rontottak az amúgy is igen rossz renoméjukon...
A komancsok azonban még azon a nyáron visszavágtak: ez volt az ún. Nagy Portya (Great Raid of 1840).
Egy Buffalo Pump nevű főnökük hívására meglepően sok, közel ezer komancs verődött össze egy óriási lovasbandába.
Súlyos károkat okoztak Texas bizonyos megyéiben és elérték a tengerpartot (Mexikói-öböl), ahol felperzselték a Victoria nevű kisvárost.
Visszaútban azonban a texasi milicisták követték őket és a Plum Creek-i csatában sikerült kisebb vereséget mérni a komancsokra, akik hátrahagyták a zsákmány egy részét.
A komancsok ezután már soha nem gyűltek össze ilyen nagy létszámú bandába, de a texasiakkal való csatározások a következő években is folytatódtak.
Nem te vagy az egyetlen, aki nem sokra tartod a komancsokat.
Rúzövelt korábbi amerikai elnök írt egy tanulmányt az 19. század végén az észak-amerikai indiánokról. Nem a Frenki Rúzövelt, aki 1944-ben Jaltában felosztotta Európát a ruszkikkal, hanem a Teddi Rúzövelt, a nagy bottal járó elnök, aki 1901-től 1909-ig állt az Usa élén.
Különben ő a vadnyugat nagy szerelmese volt, még elnök korában is szívesen játszott vadnyugatosdit: elutazott a nyugati territáriumokba, ahol bölényre meg medvére vadászott, meg kaubojokkal, serifekkel és mesterlövészekkel találkozott.
Szóvalm ez a Teddi Rúzövelt írta egy esszébe, hogy a komancs meg az apacs az észak-amerikai rézbörü faj legalja, tkp. közönséges banditanépség. nem szó szerint fogalmazott így, de ez volt a lényege.
A sziukat és csajenneket ő középtájra helyezte a képzeletbeli ranglistán, mig a legértelmesebb és legmüveltebb indiánoknak a csirokikat tartotta.
A 19. sz. legvégire ugyanis, amikor a teddi az esszéjét irta, a csirokik nagy része állítólag már jól beszélt és írt angolul, gyerekeik a fehérek vezette iskolákba jártak, meg nagy részük keresztyén templomokba járt imádkozmi.
Szóval elég pregnánsan lenézte a Teddi a portyázgató komancsok és apacsok utódait, aminek nyilván az általad leírt események is az alapjai lehettek.
1840. március 19-én történt az a véres összecsapás, mely végleg meggyűlöltette egymással a texasi fehéreket és a komancsokat, s melynek kirobbanásáért mindkét fél a másikat tartotta hibásnak és hitszegőnek. Még februárban komancs követek érkezetek San Antonióba, hogy közöljék a texasi vezetőkkel: tárgyalni akarnak a békéről, melynek fejében át fogják adni valamennyi fehér foglyukat. Március 19-én 32 harcos, 33 nő és gyerek lovagolt be San Antonióba, de csak egyetlen foglyot hoztak magukkal, a 15 éves Mathilda Lockhartot. 12 főnök Mukwarrah vezetésével a tanácsházára vonult tárgyalni, míg a többiek az épület körül táboroztak le. Amikor William S. Fisher ezredes, a texasi 1. gyalogezred parancsnoka követelte a főnököktől, hogy árulják el, hol tartják fogva a többi foglyot, azok azt mondták, hogy más bandák tartják fogságban őket. Amikor azonban a texasiak Mathildát is kikérdezték, tőle egészen mást hallottak. Még több fehér lány is van a komancsok táborában, akik minden egyes fogolyért jókora váltságdíjat akarnak kizsarolni a fehérektől. Ráadásul a szerencsétlen lány szánalmas állapotban volt: a testét sebek és zúzódások borították, a haját tövig lepörzsölték, az orrát csontig égették. A feldühödött Fisher erre azt követelte, hogy a komancsok hozzák be a többi foglyot is. Amíg ez meg nem történik, a főnököket itt tartják, őrizet alatt. Mukwarrah és a többiek erre előkapták ruhájuk alatt rejtegetett késeiket és tomahawkjaikat, a texasiak pedig tüzet nyitottak. Elszabadult a pokol. A főnökök hamarosan holtan hevertek, három texasit vittek magukkal a túlvilágra. A lövöldözés hallatán a tanácsháza előtt is kirobbant a harc. Végül összesen 30 komancs harcos, 3 nő és két gyerek vesztette életét, 7 texasi halt meg, 8 súlyosan megsebesült. 27 komancs nő és gyerek, valamint két öregember került fogságba.
Igen, ő az a Cynthia Parker. A komancsok pedig... Hát igen, nem szívesen akadtam volna össze velük annak idején. Mindamellett az itt leírtakkal nem a komancsok köpködése a célom (hamarosan rátérek a texasi fehérek viselt dolgaira is), hanem azt próbálom megvilágítani miért is gyűlölte egymást olyan engesztelhetetlenül a két fél, és miért viseltek egymás ellen kegyetlen irtóháborút.
Az indiánok egész nap és este irgalmatlanul hajszolták hátasaikat. Éjfél körül vertek tábort, felállítottak egy póznát, nagy tüzet raktak, majd a győzelemittas harcosok táncolni kezdtek a pózna körül. Kezükben a véres skalpokkal, eltáncolták hogyan végeztek áldozataikkal, aztán a két fogoly nőt meztelenre vetkőztették, íjaikkal véresre verték és megint megerőszakolták. Másnap a csapat kettévált: Elizabeth Kelloggot a kajovák vitték el, Rachel Plummer a gyermekével és a két Parker gyerek a komancsoknál maradt. Elizabethet többször is eladták, míg végül egy csapat delavár 150 dollár váltságdíjért visszaadta a fehéreknek. Rachel Plummernek végül sikerült egy fehér településre szöknie, de hamarosan meghalt. A fiát később kiváltották a fogságból, csakúgy mint John Parkert, de Cynthia Ann a komancsoknál maradt, akik a Naduah nevet adták neki. Később Peta Nacona harci főnök felesége lett.
Az első komolyabb incidens az amerikaiakkal 1836 májusában történt, amikor kb. 100 komancs és kajova harcos támadta meg a Parker "erődöt" (a 38 fős Parker-klán cölöpkerítéssel körülvett gerendaházait). Azon a napon a férfiak többsége a földeken dolgozott és az "erődben" csak öt férfi maradt: az öreg John Parker, két fia Benjamin és Silas, valamint Samuel Frost és a fia. Rajtuk kívül csak nők és kisgyerekek voltak ott. Benjamin kiment tárgyalni a fehér zászlóval érkező komancsokhoz, akik egy tehenet követeltek tőle, hogy megegyék. Amikor ezt Benjamin megtagadta tőlük, az egyik harcos előrerúgtatott és lándzsájával ledöfte. Ezután bevágtattak a kapun, a 79 éves John Parkert leszúrták, megskalpolták, nemi szervét levágták. A feleségét, Parker "nagyit" lándzsával a földhöz szegezték, majd többen megerőszakolták. Silas Parkerral, Frosttal és a fiával gyorsan végeztek, amikor azok megpróbálták megvédeni a nőket, akik közül négyet megerőszakoltak. A négyből kettőt megsebesítettek, kettőt pedig magukkal hurcoltak (Elizabeth Kellogg, Rachel Plummer. Utóbbit csecsemőjével együtt). Magukkal vitték még Lucy Parker kislányát, Cynthiát és kisfiát, Johnt is. Mire a földekről a férfiak a helyszínre siettek, már késő volt. A komancsok az összes lovat is elhajtották.
1906-ban egyébként a komancsok és kajovák rezervátumát megszüntették és felosztották a fehér telepesek között.
Ekkor a komancs társadalom hanyatlásnak indult, sokan elhagyták Oklahomát és kiszakadtak a törzsi kötelékekből.
Később azonban a magukat komancsnak vallók száma ismét növekedésnek indult, a 2008-as adatok szerint a törzsnek hivatalosan 14 ezer tagja volt.
Ennek kb. a fele él az oklahomai Lawton körzetében, a másik fele szétszórva Kaliforniában, Texasban és Új-Mexikóban.
Újabban ismét elkezdték ápolni kulturális hagyományaikat, legnagyobb közös ünnepük minden év júliusában az ún. Comanche Homecoming Powwow az oklahomai Waltersben, amelyre szerte Észak-Amerikából hazatérnek a szétszóródott komancsok...
A komancsok tkp. a keleti sosónik közül váltak ki a 18. sz. elején valahol a Platte folyó felső folyása mentén.
Onnan húzódtak délre és elszaporodva hammarosan benépesítették a déli prériket.
Összlétszámuk a 18. sz. végén 20 ezer fő körül lehetett, bár pl. a Wikipedia egyenesen 45 ezer fős létszámot hoz.
Az 1850-es évek elejének nagy himlőjárványa után azonban már csak kb. 8 ezren maradtak.
Az 1850-es évek második felében a reguláris katonaság több hadjáratot is indított a komancsok ellen.
Az 1860-as évek végére a komancsok nagy része már az Indián Territóriumon (a mai Oklahomában) kijelölt rezervátumon élt, csak egy kb. kétezer fős csoport tartotta magát következetesen távol a rezervátumi élettől.
Ezek voltak a kwahadi komancsok, a legendás félvér törzsfőnök, Quanah Parker csoportja.
Quanah Parker csak a Red River War után, 1875 nyarán vonult be a Fort Sill mellett kielölt rezervátumba.
Általában 30-100 fős lovasbandákban támadtak, időről-időre persze nagyobb portyázó csoportok is összeverődtek, mint pl. az ún. 1840. évi Nagy Portya idején.
Általában lesből vagy meglepiből támadtak lóháton vad hujjogatással, hatalmas elánnal, fergeteges sebességgel.
Ha a meglepetés ereje hatott, akkor könnyen legyűrték a kisebb létszámú telepescsoportokat vagy a védtelen mexikói falucskákat.
Ha azonban komolyabb, szervezettebb ellenállással találkoztak, főleg a Rangers vagy a regulárisok részéről, akkor gyorsan megfutottak.
"Pl. a hunok, magyarok és más nomád népek általában nem irtották ki a leigázott népeket, hanem csatlósként és szolgálóként betagozták őket a saját társadalmukba."
Mondjuk, ez a mongolokra már nem volt igaz. A vikingekre sem, bár ők nem lovasnomádok.
De ha beolvasztottáka meghódított népeket, akkor mondhatjuk, hogy használták az (emberi) erőforrásaikat. Hiszen, végül is mindig ők voltak az elő- és utóvéd.
"Nyugat-Európában mégis a mai napig seggre vannak ülve a rómaiak nagyságától, miközben a hunokat és magyarokat barbárnak tartják."
Mondjuk, ezt én sem értem, én valahogy sohasem bírtam őket.
A hopi, más néven hopitu vagy moki nép egyébként több szempontból is figyelemre méltó:
kifejezetten békeszeretőek voltak, ha csak tehették, kerülték a háborúskodást mind a szomszédaikkal, mind a fehérekkel.
Arizona sivatagos északkeleti részén élve már vagy 1.200 éve, mesterfokra fejlesztették a sivatagban való földművelést, elsősorban a kukoricatermelést egy oloyan régióban, ahol az éves csapadékmennyiség csak 180-200 mm körül van és az év nagy részében kíméletlenül tűz a sivatagi nap.
Az angolszász farmerek egyébként sokáig nem is értették, hogy a hopik hogyan tudnak kukoricát termeszteni azon a száraz, kietlen, kiaszott vidéken. Nem értették, hogy miért nem szárad ki, miért nem ég ki a hopik kukoricája.
Aztán az 1960-as évek végén a hopi törzsi tanács egyik tagja elárulta a titkot egy indiánokkal rokonszenvező fehér újságírónak, Stan Steinernek.
Annak a Stan Steinernek, aki a Szegény sápadtarcú c. könyvet írta...
Egyszer talán be is írom egy mezőgazdasági vagy kertészeti topikba, de aligha hiszem, hogy itt ez túl sok embert érdekelne:-)
Az elfogott ellenség megkínzása korántsem volt általános jelenség az é-amerikai indián kultúrákban.
Leginkább egyébként az északi irokéz törzsek kultúrájának volt a része, de pl. az irokézekkel szomszédos algankin nyelvű népek nagy része nem gyakorolta, sőt barbárságnak tartotta.
Az olyan békés délnyugati földművelő törzsekről, mint a hopi, pueblo, pima, papago stb. már nem is beszélve...
"Nem sorolható ide tulajdonképpen minden agresszíven terjeszkedő hódító hatalom? Hiszen mindegyik elsősorban gazdasági okokból indított háborút!
Vagy van különbség?"
Vannak minőségi különbségek, de nem lényegiek.
Pl. a hunok, magyarok és más nomád népek általában nem irtották ki a leigázott népeket, hanem csatlósként és szolgálóként betagozták őket a saját társadalmukba.
Ezzel ellentétben a római birodalom pl. Galliában mintegy 1,5 millió keltát irtott ki, Britanniában is több százezret.
Nyugat-Európában mégis a mai napig seggre vannak ülve a rómaiak nagyságától,miközben a hunokat és magyarokat barbárnak tartják.
Pedig ha azt mondanának, hogy a világtöri 10 leginkább népirtó államalakulatát jelöljem ki, nálam a rómaiak biztos benne lennének a 10-ben, de valószínűleg az első háromban is.
Julius Caesart és társait simán a hágai törvényszék elé lehetne állítani népirtásért...
Dull Knife-ról is azt írták többen, hogy ő meg elesett a harcban, amikor kitörtek a Robinson-erődből, holott ő is túlélte az ütközetet és beköltözött a rezervátumba.
