"Ha meg kéne határozni a szeretetet, az egyetlen szó, amely méltóképpen kifejezné mindazt, ami benne foglaltatik, - az élet lenne. A szeretet maga az élet a maga teljességében. Ha elmulasztod a szeretetet, elmulasztod az életet. Ne tedd!"
s szempillád alatt szálldosnak barna madarak két barna ég szemed jó lenne ha behunynál engem szemedbe s lennék e messzi bolygók sötét fényébe oldott élőlény álom csak egyetlen lakó s csak ott élnék szemedben
Ott vagy álmaimban S képzeletemben. Meztelen lelkemben, Gondteli jövőmben. Oly boldog napomban, Ott mosolyomban, Könnyteli szememben, Holnap- reményemben. Ott vagy emlékemben, És ott vagy a jövőmben. Mert Te ott leszel akkor is Mikor már senki más. Ugye ott?
Ne haragudjatok, hogy ilyen sok voltam. Jó éjszakát kívánok MINDENKINEK!
Christina Georgina Rossetti Emlékezz
Emlékezz rám, ha tőled messze-messze a hallgatag országba érkezem, s nem foghatod meg többet a kezem, és nem fordulhatok el tévedezve. Emlékezz rám, ha majd magad leszesz te, s nem szólsz jövőnkről, úgy, mint rendesen: csak emlékezz és értsd meg, kedvesem, késő tanács, imádság, minden eszme. De ha felejtesz, s aztán valahogy emlékezel reám, ne búslakodj, mert hogyha Éj s Romlás a szenvedélyt nem ölte meg, mely hajdan bennem élt, százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts, semmint emlékezz és egy könnyet ejts.
Ringat majd téged a hinta, gyere már ide Katinka! Utána megyünk csúzdázni, magasról hopp lesiklani.
Homokból építünk várat, kacajtól ragyog majd szájad. Mászókára felkapaszkodsz, és lekúszol anyukához. Fűben pattan majd a labda, Katinka szépen elkapja. Sárkány röppen fel az égbe, a kislány nevetve nézze. Körhintán forog a gyermek, nagymama, gyere és nézd meg! Libben a szoknya magasba, libikókán ül a lányka. Papírrepülő felröppen, rajta a képzelet szökken. Lepke tarka szárnya csillan a ragyogó napsugárban. Szárnyal a boldogság hangja hozzád, Uram, a magasba!
Ha mosolyt hozok a könnyek helyett, így maradjak meg neked. Ha csillogóra váltom a szemedet, így maradjak meg neked. Ha kezed kezemben megremeg, így maradjak meg neked. Ha én melletted állok félve meg, így maradjak meg neked. Ha szeretnék együtt félni veled, így maradjak meg neked. Ha vagyok én neked a szeretet, így maradjak meg neked. Ha velem a szép még szebbé lehet, így maradjak meg neked. Ha te szépnek látod a lelkemet, így maradjak meg neked. Ha vagyok az, aki más nem lehet, így maradjak meg neked.
Alszik a város. Imbolygó árnyak járnak a sápadt fény nyomában. A távoli égen csak halvány fényjel engedi sejteni az Napkeltét. Halkan koppanó lépteim felverik a pirkadat hunyorgó csendjét, ahogy indulok távoli vágyak és álmok apró tócsái között feléd. A busz ablakából, elsuhanó fák között látom, ahogy a vérvörös Napkorong felemelkedik lassan a Vén Földről a végtelen égbe, aztán arany palástot terít fázósan összegömbölyödött kedvesére. És ahogy nézem, mosolyod érzem, ragyogását e hajnali fényben, és kezed érintését, és szemed sugarát… Mindhiába a távolság, mely elválaszt tőled. Mindig is bennem van egy darabka belőled. És mégis hiányzol. Tagadnám bár százszor, mégis… Nagyon hiányzol.
Füle Lajos: Sértéseimet
Sértéseimet, sértettségemet
bocsásd meg, URAM, még ma, ha lehet,
az adok-kapok tüskés szavakat,
magamtól, mástól hadd legyek szabad!
---------------------------------------------------
Mint égő, gyulladtszemek... - tisztítja agyunkemlékeinket.
Az álmaimat megkötni nem lehet, - Míg az ábrándokat még elfojthatom.- Mert tudatom alatt mélyen rejlenek, S felszínre törnek, ha nem is akarom.
Az álmaimban úgy élsz, mintha várnál. S mi valós tán sosem volt, szeretsz nagyon. Felcserélődnek köztünk a szerepek, Te vagy, ki szenvedsz, s én nevetve hagyom.
Megváltozik, mi az életben igaz. Álmaimban sikeres, gazdag vagyok, Örök a szépségem, fiatalságom, És megkapok mindent, amit akarok.
Te is köztük vagy, úgy, mint egy unott tárgy. Ölelnél, csókolnál, fognád a kezem, De ha felébredek, fáj a valóság, Hogy az álom is, csak álomban terem.
amikor fáradt utam Napot kísérve véget ér párnámba rejtem elgyötört arcomat karjaim a semmit ölelik csendben ringatom el árva magamat és ...a neveddel alszom el
üres utcákon bolyonganak elárvult érzéseim minden kapu zárva hiába dörömböl magára maradt szívem csak a kongó visszhang felel és végül ...a neveddel alszom el
havas hegycsúcsokon gyönyörű szikrák csillannak a fény hideg táncot jár mindent elborít a hófehér magány épp ilyen üres a szobám ahol egyedül kuporgok és ...a neveddel alszom el
zárt szemhéjjak mögött a csend ül ünnepet szivárvány-köröket ír a sötétbe az álom nappali szavaim az imént itt zsongtak még de most egyiket sem találom és ...a neveddel alszom el
csodás képek billennek át az érzékelés peremén még éber létem dobog bennem való világom még fogva tart de enged már a rációból font kötél oszlik már a lehet, a nem lehet tudatom függ egy pókhálófonálon és ...a neveddel alszom el
az éjszaka tengere ringat, ölel, átkarol, hajamba túr fülembe súgja lágyan csobbanó vágy-dalát csókokat küldenek álmaim már messze visznek nyugtalan útjaim még hangtalan motyogok és ...a neveddel alszom el
hányszor lesz még, hogy furcsa-holdas éjszakán ajkamon sóvár szavak fakadnak sóhajaim nekiütődnek a falaknak és a takaró alatt vacogó testtel önmagamba görbült szeretettel magányos éjjel, helyetted ...a neveddel alszom el....
Tudod arra gondoltam, a világot az ember kiparcellázza, és mikor már van sajátja szinte mindenből elkezd félni, elkezdi félteni, nehogy nyoma vesszen valaminek, de van két dolog, amit nem képes bezárni hosszan kitulajdonítani, az egyik a levegő, a másik a szeretet, könnyű a dolga a bezárt levegőnek, sokáig nem tud az ember megmaradni vele, nehezebb dolga van a szeretetnek, ha az ember egyszer megszerezte, inkább megöli, de többé nem akarja szabadon engedni, fél osztozkodni, szegényt választás elé állítja, mintha az a tulajdona volna, pedig a szeretet olyan, mint a levegő, vagy a madár, vagy a virág, akkor érzi jól magát, ha szabadon hagyják, s mert nem tűri a kalitkát, sokszor már magzati korban tudatosan kiirtják, pedig a szeretet testtelen, ragyog, mint a gyémánt, de mégse egy értékes kő, mit zsebre tenni lehet, nem foglal el nagy helyet, egymás mellett sok férne belőle, csak addig marad, míg örömmel fogadják, míg szabadon hagyják, ha megtűrne az ember mellette másikat, ha nem hinné, csak akkor lehet újra szeretni, ha az előzőt mélységes sírba küldi, ha áldozatot csinál a szeretetből, pedig a szeretet nem kapzsi, és nem bűnös, főleg nem hálátlan, a szeretet olyan virág, amelyik, ha engedik, mindig új virágot, új hajtást hoz, hogy egyszer életében megteremje a virágot, a legszebbet, a legkülönlegesebbet.
A vonat futott. A kupé-dobozok szűkek voltak. A gyermek unatkozott. Tavaszi csermely-életének szűk volt a part. A csermely áradt. A gyermek játszani akart.
A gyermek szeme tükröt keresett: anyjára mosolygott és várt egy keveset, az anya arc nem tükrözte vissza, szomorú volt. A tükör nem volt tiszta...
A gyermek szeme tükröt keresett: a bankárra mosolygott és várt egy keveset, a bankár arca nem tükrözte vissza, börzét böngészett. A tükör nem volt tiszta.
A gyermek szeme tükröt keresett: egymást tükrözték a szerelmesek, a gyermek rájuk mosolygott. Nem tükrözték vissza, vágy fátyolozta. A tükör nem volt tiszta
A gyermek szeme tükröt keresett: a kalauz orcái veresek, a gyermek rámosolygott, szürke szolga volt, nem tükrözte vissza. Dolga volt.
A gyermek szeme tükröt keresett: a gyermek rám mosolygott, s arcát, a kedveset tükröztem, mint kék tó a teli holdat, s ringattam. Valahol angyalok daloltak.
Ó, én ráérek. Nincs semmi dolgom itt a pénzzel. Nincs semmi dolgom szerelmi mézzel, sem kenyérrel. Ha megharcoltam a bűnnel a harcom, a tükör tiszta, tiszta gyermek-arcom. Én tükre vagyok minden mosolyoknak, én azért élek, hogy visszamosolyogjak virágra, lepkére, bokorra, rengetegre, farkasra, bárányra, szivárványra, fergetegre, fényre, holdra, csillagokra, szegényekre, gazdagokra, szenvedésre, vidámságra, jó napokra, rossz napokra, rózsafára, keresztfára, visszamosolyogjak mindenre, visszamosolyogjak az Istenre.
