"Ha meg kéne határozni a szeretetet, az egyetlen szó, amely méltóképpen kifejezné mindazt, ami benne foglaltatik, - az élet lenne. A szeretet maga az élet a maga teljességében. Ha elmulasztod a szeretetet, elmulasztod az életet. Ne tedd!"
Táncoló forrásvíz, ahogy most lüktetve csendülsz s kezemet hűsítve nevető ivekbe pendülsz, fáradt szívem zenéddel ringatod, lágyan pihen.
Tenyerem emlékszik, szememben, fülemben ébred elfeledt emléke sok ilyen csendülő képnek, gyermekkorom, lendülő íveden visszaoson.
Malomgát zúgása, lendülő kerékről omlik tündöklő vízsugár s száz fehér szirommá bomlik s lábamon át zöld-mohás mederben siet tovább.
Felkelek partjáról, - hogy csillog minden a napban, pedig már alkonyul - távolabb lenn a patakban gyapjúmosók éneke csattog mint távoli csók.
Be gyorsan hajlik a nap ma, de már oda érek, a kanyaron túl, ott a fák közül száll fel az ének, - itt vannak már, parton a sok magas fűzfa kosár.
Bíborszín gyapjút mos kilenc szép lány itt a vízben, szoknyájuk feltűrve, válluk megfeszül az ingben amott az öreg nézi a bíboros eget s vizet.
Hűvös van, csend is tett, sötétlik künn a síkon, köveken át fut a víz, csörrenő fehér kavicson csillag ragyog, be jó hogy most hazaindulhatok -
aludni - álmodni - mindig ha fáradt a lelkem, gyönyörű hajdani táj, felébredsz befogadsz engem s ki téged idéz áldott légy csendülő forrás te gyógyító kezembe simuló tündéri kéz.
pogány imádattal térdre ereszkedem : csak a Gólyahír egyszerűsége - csak a Kankalin tisztasága - csak a Viola őszintesége - csak a Pipacs vértanúsága előtt...
Vannak kis meglepő hidak Van a szívem és dobog érted Van egy szomorú asszony az úton Van egy kertben egy szép kicsi ház Van hat katona s játszanak mint a bolondok Van a szemem és keresi képedet
Van egy édes kis erdő a dombon És egy öreg népfölkelő pisál amikor ott elmegyünk Van egy költő és a kis Louról álmodik Van egy remek kis Lou abban a nagy Párizsban Van egy üteg az erdőben Van egy pásztor és legelteti nyáját Van az életem és egészen a tiéd Van a töltőtollam és szalad szalad Van egy nyárfasor gyönyörű gyönyörű Van az egész elmúlt életem és ugyancsak elmúlt Vannak szűk kis utcák Mentonban ahol szerettük egymást Van egy kislány Sospelben aki virgáccsal veri a barátnőit Van a hajtóostorom a zabos-zsákomban Vannak belga vagonok a sínen Van a szerelmem Van az egész élet Imádlak
Elköszönök Tőletek. További szép estét, majd jó éjszakát kívánok!
.kaktusz
Tudod, arra gondoltam, hogy az embernek életben az a legfontosabb, hogy éljen, hogy mindent túléljen, minél tovább maradjon itt, ezért mindent mást ennek rendel alá, minden azért történik, mintha valaki csak azért enne, hogy még többet ehessen, abba kapaszkodik görcsösen, amiről tudja, egyszer vége lesz, egészen biztosan el kell engednie, él, hogy mentse az életét, tolná kifelé az idő egyre jobban szorító falát, azért dolgozik, azért eszik, azért szaporodik, hogy minél tovább legyen, a szeretete is alárendeltje a túlélésének, elmúlástól való félelem az egész élete, amikor gondol, vagy amikor nem gondol rá akkor is, de ha valami lenne, ami mellett eltörpül a léte, ami fontosságban magasan fölé emelkedne, valami, ami olyan, amiért érdemes élnie, és meghalni sem nagy áldozat, amiért önmagát is feláldozná, akkor talán nem lenne ilyen kicsinyesen ragaszkodó, talán kevesebbel is megelégedne, ha lenne az életen kívül legalább egy biztos pont, amiért meghalnia is, és élnie is érdemes.
Csak gondoltam, hogy megúszom, a rám tört magányt majd kibírom, még érzem kezed, de már siklik tova lazul a fogás, ernyedten hullik vissza,
Nem vágytam nagyobb boldogságra, csak feledhetetlen hosszú nyárra, hogy a nyirkos őszt bőrömön kívül tudjam, sugaraidban fürödve járjam utam,
Fityiszt mutatni minden hívatlan rossznak, mert vár veled mindig egy szép holnap, megbújni a park egy padján a fák alatt, lopni szádról édes csókokat, jó sokat,
Mert még mindig érzem s éget, megvallom, hogy hiányzik a méze, s ha újra érezhetném perzselő tűzét, forró szerelmes ölelése minden percét,
Könnyeimet csak a szívem látja, utamon most, társam s kísérőm a bánat, csak ki érezte már mily forró a nap, az tudja, milyen az árnyékban járni, szomorúan,
Ha valaki, tépő fogakkal szívedbe mart Ha nem látod hol kezdődik a másik part ha fejed hajtanád megnyugvón ölbe ha felébredsz éjjel s ijedten nézel körbe itt vagyok ha lelkedet egy szó tépi mit nem mond ki szád ha kell egy pillantás (hogy be láss az íriszen át) ha egy mosoly segít és felmelegít s ha csak derűd osztanád meg velem így itt vagyok
Ismeretségünk zsengélő korára, harmatcsepp-csillogású hajnalára száll most a röppenő emlékezet. Egymás lényének titkait keresve s ott sóhajos álomcsodákra lelve, látom, amint egy tárgyat tart kezed és kérdő döbbenetemet kiváltja egy üresre-beszélt telefonkártya - s félve mondod: - "Ezt elhoztam neked!" Meglepett-kíváncsian kutatom: ez csupán egy pajkos tréfa vajon(?), vagy a kép, mely a kártyát díszíti, ajándék-rangra az emelheti(?); avagy - merül fel a bántó gyanú bennem - talán ily sekélyes agyú, primitív lelkű és szimpla alaknak képzelsz, ki ha ilyesmit félre rakhat, örül minden technikai kacatnak(?)... S látva botor értetlenségemet, végül megszánva reám emeled barnáló-meleg tekintetedet, s mint homályból a szikrázó Napot, amit hangod reám ragyogtatott s minden sötét gyanút eloszlatott, - hallom a fénylő magyarázatot: "E kártyával csak Téged hívtalak(!); általa csak Téged hallgattalak, kizárólag csak Veled beszélgettem(!); ha mással kellett szólnom, - cserélgettem egy akárkinek szóló, más kártyával !" S ahogy szavad e szent titokra rávall, én ámuló csodálatba esem, mily bensőségesen meghitt, milyen találékony benned a szerelem! Mily megejtőn s modernül lírai, mit csak lelked tudott kiötleni! S amint e kártyát hökkenten lesem, már ereklyeként érinti kezem, hisz' szemnek, fülnek tapasztalhatatlan, csak lelkünknek olvasható alakban rajta van számtalan delej-szavunk s a szavakban ott vagyunk mi magunk: szívünknek álma, vágyunk suttogása, becézésünk, lelkünknek zokogása, kétségünk vétke, reményünk derűje, delejjel ég ott mindegyik betűje... S most kezemben az egykori "ajándék", lásd, valóság lett minden égi szándék! Lényednek titkát nem csak keresem, de boldog-magaménak ismerem; együtt fejtjük a "hieroglifát", és e Csodán más nem hatolhat át, - hát őrizzük, óvjuk meg, Édesem, hogy múlhatatlanul miénk legyen meglelt Kincsünk, Titkunk, - a Szerelem
Egy villanás volt a boldogság Már csak az emléke maradt Szívemen, s érzéseimen átgázoltál Lelkem sajog a fájdalom alatt Köröttem némák a pillanatok Szomorúan susognak a fák.
Könnyeiket most értünk ontják A csillagok a horizonton át. Megpihen csendesen a gondolat Fátyolt borít rám a magány, De emléked mindig velem marad A szép percek, s a röpke csodák. F.M.
,, Egy öreg kínai mindennap felment egy magas hegyre, ott megvárta a napkeltét és boldogan köszöntötte a Napot! A fiatal kínai csak nézte és egyszer megkérdezte tőle, miért teszi ezt? Azért- válaszolt- mert ha senki sem köszönti, egyszer lehet, hogy nem jön el!"
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom, s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet, lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed pillantásodról: visszfény volt az árnyon. Hányan szerették jó kedved sugárát, s imádták hű vagy hamis szerelemmel, de én zarándok lelkedet szerettem és változó arcod szomorúságát. S az izzó kandalló-rácshoz hajolva, suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött a Szerelem, suhan a hegy fölött, s elrejti arcát fátylas csillagokba. Csillag Tibor fordítása
Add nekem a szíved, add nekem, hogy fájjon - Nyújtsd felém két kezed - kezemre rátaláljon. Add nekem a mosolyod, szemedben magam látom - Ami jó volt, ami szép, fiainkra szálljon.
Adj utat, mely elvezet, a végtelen határig - Add nekem a szót, mely mindent megvilágít. Add nekem a vágyat, mely velünk kivirágzik - Adj nekem egy szelíd estét, egy fényt, mely messze látszik.
Ahol a végtelen Földre letérdel a Nap - ott megtalálod a vágyaidat - Ott kévékbe rakják az Ég melegét: ott jó, ami jó - ott szép, ami szép.
Adj nekem még mindent, amit másnak szántál - Add nekem a rosszat is, amit jónak láttál. Ne adj mást, csak önmagad, mert hosszú útról jöttél. Érezd magad szabadnak - Te szabadnak születtél.
Ahol megszelídül az északi szél - oltalom épül - nincs aki fél. Nincs ára a dalnak - aki szeret veled él - mert jó, ami jó - mert szép, ami szép.
telek havaiban lángot óvó nyaram fél pentameterek ritmusával piheg fel-felröppent galamb ki vissza is zuhant száguldó agarat megcélzó akarat évtizedek során szétszéledt állomány kürtje a trófeám - elnémult sors-nyitány
Tudod, arra gondoltam, hogy olyan a lélek mint az egészen kicsi gyerek, akinek még semmi dolga nincsen, vagyis akinek csak az a dolga, hogy legyen, hogy boldogan legyen, kinek nem számít a múló idő, aki ott akar lenni, ahol jó neki , számára az idő végtelen óceán, se eleje, se vége, a test pedig pont az ellenkezője, az egyik maradna, a másik rohanna, a test, gazdájának az észnek irányításával olyan, mint egy mindig siető, az idő szorításában élő, séta közben is rohanó felnőtt, aki értelmetlenül, (csak az agynak értelmesen, magának ő mindent megmagyaráz) rángatja ide-oda a gyermekét, még ezt is el kell intézni, ezt is meg kell csinálni, a lélek pedig nem érti, miért, neki csak annyi kell, amennyi elég, nem akar ő felhalmozni, miért rossz minden, ami jó neki, de mert szófogadó, vagy, mert nem tud ellenállni, feladja az értelmetlen küzdelmet, és engedi vonszolni magát az örömtelenség kapkodó világába, talán legszívesebben ordítana, toporzékolna, de nem tud ellenállni az erőszaknak, olyan ő, mint egy felelőtlen kisgyerek, aki legszívesebben naphosszat a homokban játszana, fénylő csillagokkal labdázna, a boldogság tengerében lubickolna, de nincs idő haszontalan dolgokra, sietni kell, a test napjai meg vannak számlálva, ezért a lélek van befogva a rohanás karámjába, lehetőség csak egy van számára, ha a test egyszer lelassul, a célok kergetéséből kiábrándul, ha egyszer elhiszi, hogy minden értelmetlen, és pusztulásra van ítélve, ami a lélek nélkül jön létre.
Szelidíts meg, vad vágyak kergetnek, űznek naponta feléd s oly esendő vagyok... Szelidíts meg, hisz szeliden szikrát lobbantva szeretnék szeretni holdas éjeken át... Szelidíts meg, kérlek, hogy én is gyengéd magamhoz szelidíthesselek - álmaim szép szigetén...
