(Összehasonlító elemzés: Krisztus utolsó megkísértése és a bibliai evangéliumok)
Dolgozatomban Nikosz Kazantzakisz Krisztus utolsó megkísértése című regényével fogok foglalkozni. Ez a választás több szempontból is indokolt. Elsőfokú célom az, hogy megismertessem a közönséget Nikosz Kazantzakisszal, munkásságával, filozófiájával. Mert Kazantzakisz legalább annyira filozófus, mint amennyire író. Kazantzakisz, és egyáltalán az újgörög irodalom igen kevéssé kutatott téma, talán a téma specifikussága miatt, vagy mert nehezen hozzáférhető (és fordítható).
Célom tehát, hogy legalább egy alakját az újgörög kornak bemutassam. Ez nem egyszerű feladat, tekintve, hogy Kazantzakisz filozófiai művei mellett rengeteg regényt is írt. Az én választásom nem véletlenül esett a Krisztus utolsó megkísértésére. A Zorbász, a görög mellett talán ez az a regény, amit szinte mindenki ismer, mióta megjelent, bizonyos csoportok számára állandó botránykő.
Az evangéliumokkal, az orthodox dogmatikával való összehasonlítás révén szeretném megmutatni, hogy a regény Jézusa egyértelműen nem a keresztény hagyomány Jézusa, hanem egy olyan hős, akit Kazantzakisz teremtett, saját filozófiájának gyermeke.
Ehhez természetesen ismernünk kell Kazantzakisz filozófiáját, melynek ismertetése lesz dolgozatom első felének tárgya. Ennek legalább felületes megértése elengedhetetlen a regény kontextusba helyezéséhez. Igen gazdag filozófiai örökségből meríthetett Kazantzakisz, felmerül vele kapcsolatban Nietzsche, Bergson, Darwin, vagy éppen Buddha neve is.
Nem könnyíti meg feladatomat az, hogy magyar nyelvű szakirodalom szinte egyáltalán nincs, az egyéb európai nyelvű szakirodalom is viszonylag csekély, a görög pedig igen nehezen hozzáférhető. Ilyen szempontból munkám talán úttörő jellegű Magyarországon.
A regény pontról pontra való elemzése lesz dolgozatom második felének tárgya. Figyelmem elsősorban a regény és az evangéliumi szöveg közti kapcsolatra koncentráltam. Természetesen nagyon sok érdekes és izgalmas irodalomelméleti, narratológiai kérdést vet fel maga a regény, annak struktúrája. De Kazantzakisz maga mondta, hogy ő nem sokat törődik regényei felépítésével, megformálásával, számára az írás pihenés volt; jótékony szünet az egzisztenciális küzdésben. Azonban e mellett is sok mindenről kellene volna szólni, miről hely hiányában le kell mondanom.
Mindent összevetve dolgozatom célja inkább témafelvetés volt, semmint részletes elemzés. Kísérlet arra, hogy szót ejtsünk Kazantzakiszról és az újgörög irodalomról, mely színessége, sokrétűsége folytán jogosan tarthat számot érdeklődésünkre.
Az ókori Görögország kivételes hatású műveltségének árnyékában sokáig kevés figyelmet fordított a világ az újgörög költészetre, s annak költői is harcra kényszerültek, hogy kialakíthassák egyéni hangjukat, megteremthessék a modern poézist. A nagyhatású népies mozgalom nálunk is ismert alakja volt Kosztisz Palamasz, kinek élete a második világháború utolsó esztendejében ért véget. Palamasznak nem jelent meg önálló kötete, de kitűnő műfordítóink közül jó néhányan próbálkoztak versei átültetésével. A népiességet a társadalmi igényű gondolkodással Kosztasz Varnalisz oltotta be, de nála sokkal nagyobb figyelmet keltett Európa-szerte Konsztantinosz Kavafisz lírája, akit az újgörög líra igazi úttörőjeként tarthatunk számon. Verseinek elsősorban a szépségre orientált kifejezésmódjára már a Kövek című lírai antológiában felfigyelhettünk. A Kövek – alcíme szerint az újgörög lírát bemutató gyűjteménye – 1966-ban jelent meg Dimitriosz Hadzisz szerkesztésében. Palamasz és Kavafisz mellett Jorgosz Szeferisz, Jannisz Ritszosz, Nikiforos Vrettakosz és Odysszeasz Elitisz líráját mutatta be több vers tükrében, tehát az újgörög költészet legjobbjait hódította meg nyelvünk számára. Az antológia fordítói: Devecseri Gábor, Dudás Kálmán, Képes Géza, Kopp Éva, Lator László, Papp Árpád, Rónay György, Somlyó György, Szabó Kálmán és Vas István. E névsorból külön is ki kell emelnünk Szabó Kálmán és Papp Árpád nevét, előbbi hivatása szerint is az újgörög irodalommal foglalkozik, utóbbi rendszeres fordításai révén e líra legeredményesebb hazai népszerűsítője lett.
A Kövekben Kavafisz verseit Somlyó György és Vas István tolmácsolták, s két évvel az antológia megjelenése után önálló kötetben is megjelentették verseit (A barbárokra várva, 1968). Ezt a gyűjteményt később újabb követte. A Kavafisz Verseit tartalmazó kötet (ugyancsak Somlyó György és Vas István tolmácsolásában) 1975-ben jelent meg.
Jannisz Ritszoszra mint az ellenállás egyik legjelentősebb alakjára figyelt fel néhány, a művei iránt vonzalmat érző magyar költő. Életének több évét töltötte az elnyomó diktatúrák koncentrációs táboraiban. Az úgynevezett "új költészet" egyik vezéralakja volt. Verseiből Holdfényszonáta címmel már 1964-ben megjelent válogatás, majd Mélosz pusztulása című nagyszabású elbeszélő költeményéből jelentek meg részletek. Életművének leggazdagabb válogatását Képes Gézának köszönhetjük, aki Lebegő bizonyosság címmel adta ki Ritszosz válogatott verseit 1979-ben.
Kiemelkedően fontos alakja az újgörög lírának Odysszeasz Elitisz, kinek verseit a Kövekben Képes Géza tolmácsolta, és sajtó alatt van (A nappal születése címmel) önálló kötete is, melyet Képes Géza és Papp Árpád tolmácsol.
Az újgörög irodalom mindmáig legteljesebb gyűjteményét 1971-ben ugyancsak Dimitriosz Hadzisz válogatta és szerkesztette. Az újgörög irodalom kistükre című gyűjtemény teljes és hiteles keresztmetszetét nyújtja e líra különböző korszakainak, a külön erénye, hogy az említett, nagyhatású lírikusok mellett, az újgörög líra (és próza) legújabb nemzedékeit is kitűnő fordításokban mutatja be.
Θάλασσα, θάλασσα, τους θαλασσινούς, θαλασσάκι μου μη τους θαλασσοδέρνεις θαλασσώνουμαι, για σένα ξημερώνουμαι.
Θάλασσα κι αλμυρό νερό να σε ξεχάσω δε μπορώ.
Ροδόσταμο, ροδόσταμο να γίνεσαι, αχ αμάν αμάν την πόρτα τους να ραίνεις, θαλασσάκι μου, και φέρε το πουλάκι μου. Θάλασσα, θάλασσα που τον έπνιξες, αχ αμάν αμάν, της κοπελλιάς τον άντρα, θαλασσάκι μου, και φέρε το πουλάκι μου.
Κι η κοπελλιά, κι η κοπελλιά είναι μικρή, αχ αμάν αμάν, και δεν της πάν' τα μαύρα, θαλασσάκι μου, και φέρε το πουλάκι μου.
DOLMÁNYOS PÉTER Múltba temetett jelen: Seamus Heaney láp-versei Az Ír-sziget megosztott világ. Köztársaság és monarchia, írek és britek, katolikus és protestáns, angol nyelv és gael nyelv, város és vidék, hogy csak néhányat emeljünk ki a számos ellentétpár közül. Észak-Írország, Seamus Heaney szûkebb hazája, a megosztott tartomány a megosztott világon belül: a protestáns kisebbség itt többséggé válva a katolikusokat kényszerítette a kisebbség helyzetébe, a többség városlakó és inkább britnek számítja önmagát, mintsem írnek. Heaney maga katolikus család sarja, apja mezõgazdasági munkás volt, aki saját birtokán gazdálkodott, ilyenformán a kisebbséghez sorolható. A �gyökerek�, az identitás szerepe a kezdetektõl fogva jelentõs eleme Heaney költészetének. A kutatás motívuma vezérfonalként lelhetõ fel köte- teiben; különbözõ formákat öltve, mégis jól felismerhetõen jelen van mindenütt. Elsõ kötetének egyik darabja már-már programadó versként olvasható. Ez a vers az Ásás (Digging) címet viseli, amelyben az írás metaforikus értelmezést nyerve az ásással lesz rokonná � a toll és az ásó rokonsága ez, amely így a kontinuitás elemévé válik: Heaney nem lóg ki a családi sorból szellemi munkájával, és a költõ szellemi munkája nyomán apja és nagyapja földmûvelõ tevékenysége metaforikusan szinte a föld mélye felé irányuló kutatómunkává lesz. A gyûjtemény egy másik darabja, a Személyes Helikon (Personal Helicon) címû, a gyermek Heaney szenvedélyes érdeklõdésérõl szól a kutak mélyének rejtélyes világa iránt; egyfajta ars poetica is lehetne, amelyben a kutak mélye az emberi tudat ismeretlen tartományainak metaforájaként jelenik meg. A korai versek nagyobbik része mégis inkább a környéket kutatja, nem pedig a mélység felé veszi az irányt. A láp témáját felfedezve Heaney új dimenzióra bukkant, amely a kutatás motívumát más szintre emelte. A láp érdekes és rejtélyes világ: a �táj emlékezete� megõriz mindent, ami belekerül vagy belehullik. A tõzeglápból idõrõl idõre emberi testek kerülnek elõ; ezek a testek olyan jól megõrzöttek, hogy csak mûszeres vizsgálat képes felfedni korukat � elsõ látásra lehetnének közelmúltban elkövetett bûntény szenvedõ alanyai, de akár kétezer évvel korábbi rituális áldozatok is. A személyes élményeken alapuló bensõséges kapcsolat így egyszerre mélyebb értelmet nyer, hiszen Heaney számára már nemcsak a horizontális irány vár felfedezésre, hanem a vertikális is; a föld titokzatos mélye mint egy új dimenzió tárul fel kutató szemei elõtt, egy új dimenzió, amely tulajdonképpen ablak a múltra. Az igazi felfedezés érdekes módon nem közvetlen személyes élményen alapul. P. V. Glob könyve, az 1965-ben megjelent Lápi emberek (The Bog People) jelentette Heaney számára az alapvetõ forrást. A könyvben található fényképek szinte élnek, a szöveg nem kevésbé életteli. Glob leír egy északi termékenységi kultuszt, amelynek központi alakja Nerthus, a földistennõ, Istar és Aphrodité észak-európai megfelelõje. A kultusz leglátványosabb eleme az évenkénti emberáldozat, amely a termékenység folytonosságát hivatott biztosítani. Heaney számára döbbenetes élményt jelentett a hasonlóság felismerése, amely összeköti a vaskori láp embereit a huszadik század végi Észak-Írország lakóival. A hasonlóság lényege a terület koncepciójához kapcsolódó vallásos elem, ha úgy tetszik, a földistennõ gondolata, amelyet sokan az északi republikanizmus alapmotívumaként látnak. Az ír �földistennõ� különféle álruhákban bukkan fel, hol Írország Anya a neve, hol Cathleen ní Houlihan, hol Shan Van Vocht, a lényeg azonban ugyanaz: érte és a nevében idõrõl idõre áldozatokra van szükség. Kielégíthetetlennek tûnõ személy � hosszú évszázadokon át követelte újabb és újabb emberek életét a terület függetlensége érdekében, bár mint az ír történelem mutatja, az áldozat a legtöbb esetben nem érte el célját. Mégis, sok évszázadnyi katolikus tanítás ellenére is a pogány elem tovább él, még ha lappangó formában is. Az Ír-sziget a lápok földje északon és délen egyaránt, így a láp megváltoztathatatlanul közös minden politikai és vallási megosztottságon túl. Heaney egyik korai verse a Lápföld (Bogland) címet viseli; ezt lehet az elsõ láp-versként tekinteni. Itt még ugyan nincsenek emberek, hiszen Heaney csak késõbb értesült a lápban eltemetett emberek létezésérõl; ez a vers a színhely leírása. A lápföld �elkerítetlen ország�, egyre vastagszik az idõ múlásával. Rejtélyes világ: az egy évszázaddal korábban eltemetett vaj majdnem teljesen frissen került újra felszínre; a felfedezés lázában Heaney számára a láp átlényegül: �A föld is szelíd, sötét vaj� (Tandori Dezsõ fordítása). Szinte vallomássá lelkesül a vers utolsó néhány sora: a láp végtelen a függõleges irányban, minden szintje egy kor a történelemben, a közép pedig talán tényleg feneketlen. Az elsõ igazi láp-vers az emblematikus A tollundi férfi (The Tollund Man), az elsõ beszámoló egy lápban eltemetett emberrõl. Heaney egy tervezett zarándoklat keretét felhasználva szemléletesen írja le az áldozat halálát. A vers második szakasza tartalmazza az elsõ olyan utalást, amely összekapcsolja a vaskor civilizációját a huszadik század utolsó harmadának Észak-Írországával. Ez a szakasz invokáció is: Heaney, bár tudatában van annak, hogy esetleg istenkáromlás vádja érheti, szinte megszentelné a mocsár világát és a tollundi férfihoz fohászkodna, hogy az teremtsen új életet a szektariánus öldöklés áldozataiból. A vers harmadik szakasza talán a leggyakrabban idézett eleme a lápi motívumnak � itt köti össze Heaney a távoli múltat a jelennel:
Odatúl, Jutlandon, a régi Férfiölõ parókiák közt Jó elveszett volnék, Boldogtalan, otthonos. (Tandori Dezsõ fordítása)
Különösen a két utolsó sor elemei alkotnak fájó párhuzamot, hiszen az elveszettség és boldogtalanság koncepcióit egyszerûen és ellentmondás nélkül kapcsolja az otthon gondolatához. �Férfiölõ parókiákat� említ, ahol is a parókia szó, a keresztény vallás sajátja, a dániai területet jelöli, így múlt és jelen ismét összeforr. Az Észak (1975, North) címû kötet alaptémája egy mitikus utazás, a költõ vállalkozása, hogy egy nagyobb, észak-európai összefüggést vázoljon fel, mintegy önmagának is, mint az ulsteri konfliktus megértésére irányuló kísérletet. Vannak itt alakok a görög mitológiából, vannak vikingek, vaskori emberek igazi nemzeti hovatartozás nélkül, és vannak írek, illetve angolok a késõbbi századokból. A kötetben hat vers foglalkozik a láp témájával: A tollundi férfi ígéretes metaforája után Heaney visszatér a mítoszhoz és engedi kibontakozni, a mítosz pedig szárba szökken. Az új kezdet élénkítõen hat a témára. Eleinte a mitikus szál dominál, a láp szinte életre kel. A láp királynõje beszélni kezd, egy hosszú és szokatlan létezés beszámolóját adja. Aztán egy újabb férfi következik, egy újabb áldozat � egy apró, de nem jelentéktelen mozzanat azonban megváltozik: a férfi arcán a rettenet uralkodik, ellentétben a tollundi férfi nyugodt, szinte kiegyensúlyozott arckifejezésével. Ezt a verset követi a Büntetés (Punishment) címû darab, amelynek bõséges kommentár tárgya morális dimenziója. Heaney itt már érzi, hogy a mitikus keret nem szolgálhat magyarázatul az erõszakra, és a versek is ezt az irányt választják. Az utolsó elõtti darab nyíltan meg is jeleníti ezt az elemet, a legutolsó vers pedig újragondolja az egész metaforát és szinte konklúzióként zárja le a versek sorát. A Lápkirálynõ (Bog Queen) címû vers egyes szám elsõ személyû beszámoló egy lápi ember különös �életérõl�. A lápból kiemelt test mintegy inkarnálódik és azon nyomban beszélni is kezd. Hosszú és különös létezés története ez, aprólékos részletekkel kidolgozva. A természet elemei egyszerre méltóságteljesek és visszataszítóak � gyökerek, csírák, szuvasodás, hideg nyirkosság vették körül a testet amíg az elõ nem bukkant egy tõzegvágó jóvoltából. A vers végén szimbolikussá válik, ahogy a test tõzegbõl való kiemelése az istennõ újjáéledése, feltámadása is egyben. A grauballei férfi (The Grauballe Man) jelenti a tetõpont egyik felét. A vers egy újabb áldozatról szól, de ez az áldozat nem testvére a tollundi férfinak. A fõ különbség a két figura között az arc, amelyet ezúttal a halállal szemben érzett rettegés ural. Az erõszak nyilvánvalóvá vált a férfi számára, és arca ezt a felismerést tükrözi. A leírás itt is szemléletes, a láp elemeit használja hozzá, de már nincs invokáció, a �szépség� párjául az �atrocitás�, az �iszony� szegõdik. A vers végén a csuklyás tetemek képe az IRA módszereit idézi; Heaney ezen keresztül teremt kapcsolatot múlt és jelen között. A Büntetés hosszan állt a kritikusok kereszttüzében: sokan olvasták a szöveget úgy, mint Heaney személyes álláspontját a jelen konfliktusában. A tárgy egy másféle áldozat, egy bûnös: a fiatal nõ házasságtörést követett el, és a korabeli törvények alapján osztályrésze a megszégyenítés után halál volt. Fejét kopaszra borotválták, majd a lápban végezte, csakúgy, mint a Nerthus-féle emberáldozatok. Heaney kezdetben szinte azonosul az áldozattal, majd a valamivel objektívabb távolságot választja. A vers azonban nem süllyed a riport szintjére; ellenkezõleg, szimpátiája egészen a vallomásig jut el, ahogy a halott arcba visszaálmodja az életet. Heaney itt sem idõzik aztán sokáig, ismét objektívabb távolságba vonul, a vers végére pedig a csendes megértés állapotába jut el � a büntetést nyugtázza így. A vers természetesen tartalmaz utalást az északír jelenre is: az �áruló nõvérek�, a brit katonákkal randevúzó északi lányok sorsa is a kopaszra borotválás, kiegészítve kátránnyal és tollakkal. Ez az a morális dimenzió, amely olyan sok kommentárt eredményezett, elsõsorban a kortárs párhuzam miatt; volt, aki úgy értékelte, a megértés ténye az erõszak elfogadását jelenti. Heaney álláspontja azonban komplexebb ennél: mint északi katolikustól nem áll messze a törzsi bosszú gondolata, morálisan viszont a mélységes felháborodás vezérli; reakciója pedig az a kijelentés, a �kukkolás mûvésze�, amely szerint az áldozat látványa csak esztétikai helyzet a számára, ha úgy tetszik, vershelyzet; igazi állásfoglalásról nincs szó. A vers zárlata így egyben a mitikus elem kétségbe vonása is; az erõszak fájdalmas ténye aláaknáz mindenfajta magyarázatra való törekvést. Az utolsó elõtti vers, Különös gyümölcs (Strange Fruit), a már megszokott emelkedett, mitikusba hajló hangnemben kezdõdik, majd önmaga ellentétébe fordul át, ahogy a test nélküli fej borzalmas látványa legyõzi a mítoszi magasságokat keresõ költõt. A Rokonság (Kinship) címû vers, amely az utolsó a sorban, a motívum újraértékelése. Ez Seamus Heaney lápja, személyes látomás, hazatérés a képzeletbeli dániai kirándulás után. A helyszín az ismerõs ír táj, Heaney pedig a láp anatómiáját vázolja elénk. A kiindulási pontot személyes élmények adják, a vers a vallomás õszinteségével szólal meg: a költõ leltárt készít mindarról, amit a láp eszébe juttat. Megjelenik aztán a mitikus motívum is: a lápból elõkerülõ istennõ újjáéleszti saját, vele eltemetett mítoszát, amely Heaney számára izgalmas nyersanyaggá válik. A vers utolsó szakasza minden korábbi mitikus körítés ellenére is tragikus: a sötét és komor jelen helyzetképe ez, a tehetetlenség szomorú tényéé, amely állapotban a történetíró távolsága és perspektívája lehet az az egyetlen helyzet, amelyet értelmes és érzõ ember elfoglalhat. A jelenkori erõszak megmagyarázhatatlan és értelmetlen, ezt tükrözik a vers utolsó sorai is:
jelentsd rólunk híven, hogyan mészárolunk a közüdvért,
hogy borotváljuk visszaesõk fejét, s az istennõ hogy elnyeli szerelmünk s iszonyúságunk. (Tandori Dezsõ fordítása)
Ez a vers egyben dekonstrukció is: A tollundi férfi minden reményét szertefoszlatja ez a józan hangvétel, amelyre a mítoszkeresõ-mítoszteremtõ Heaney kényszerül. A láp-versek érdekes színfoltot képviselnek Heaney költészetének egyébként is színes palettáján. A versek nem alkotnak egységesen megszerkesztett ciklust; inkább életre kelt narrációként állnak az olvasó elé, elbeszélésként, amely a saját törvényei szerint alakul. Az emberekkel együtt egy mítosz is exkaválódott � egy eltemetett mítosz, amely nem vált az európai kultúra szerves részévé úgy, mint ahogyan a görög mitológia történetei. Seamus Heaney láp-mítosza tulajdonképpen egy imaginatív kísérlet arra, hogy saját, erõszakkal teli jelenét más perspektívába helyezve szemlélje és esetleg magyarázatot találjon kora történéseire. A mítosz és rekonstrukciója Heaney számára ajándék, amelyen keresztül a jelennel való nyílt konfliktus elkerülhetõ. A versek tehát narrációhoz hasonlatos szerkezetet mutatnak, a mítosz rekonstrukciójának folyamata pedig megfelel a narratív ívnek. Van kezdet és kibontakozás, tetõpont, lefelé szálló cselekményvonal és konklúzió is. A rekonstrukciót fokozatosan dekonstrukció váltja fel, a mítoszkeresés óvatos távolságba húzódássá szelídül, ahogy Heaney lassan átértékeli leletét. A motívum újraértékelése a Rokonság címû versben történik meg végérvényesen; ez az ír lápvilág és Heaney találkozása, a személyes érintkezés pedig egy mélyebb dimenziót tár fel. A láp-versek emberekrõl szólnak, legalábbis a felszínen. Kétezer éves, névtelen, mumifikált tetemek ébrednek hosszú álomból és kelnek újra életre. A versek szereplõi különfélék: vannak köztük férfiak és nõk, rituális áldozatok vagy egyszerû bûnösök; ami közös bennük, az az erõszakos halál ténye. A kétezer évvel ezelõtti �primitív� közösség és a huszadik század végi �civilizált� társadalom ilyenformán nem is esik olyan nagyon távol egymástól. A felszín alatt eredet és identitás, történelem és tájkép jelentik a tematikus rétegeket, illetve a politika, amelyben mindezek találkoznak és egybeolvadni látszanak. Az összekötõ motívumokat az erõszak és a földistennõ alkotják, és az a paradoxnak tûnõ helyzet áll elõ, hogy a távoli múlt rituáléja majdnem civilizáltnak minõsül, mivel az a vallásos cél központi szerepével büszkélkedhet. Heaney lápja olyan hely, ahol múlt és jelen találkozik. Az erõszakkal teli jelen bizonyos aspektusai a múltbeli kultúrában is fellelhetõk. A távoli múlt persze nem szolgál racionális magyarázatul a jelen eseményeihez; egyszerûen csak precedens, annak a példája, hogy valami hasonló már történt máskor is, és azt az érzést kelti, mintha a jelen néhány eleme � az erõszak, a hit, az irracionalitás � a múltba lenne temetve. A gondolat mindenesetre megfontolandónak tûnhet; így volt ez Heaney számára is. Heaney láp-motívuma persze nem mindenki számára elfogadható. A versek jó néhány kérdést is felvetnek: például az erõszak mitikus keretbe helyezése valamiféle magyarázat keresése, kísérlet a megértésre. Mindez azonban nem jelenti az erõszak helyeslését; egyszerûen csak szándék arra, hogy a helyzetet értelmezze. Heaneyt többen támadták is ezért � volt, aki az erõszak elfogadását látta benne, a történelemrõl alkotott determinisztikus álláspont kialakításával vádolták, mások a mítosz önkényes használatát ellenezték. (Yeats munkásságát is érte hasonló támadás a század elején.) Voltak olyanok, akiknek a reakcióját minden bizonnyal befolyásolta az a számukra lehangoló tény, hogy Heaney délre költözött, a köztársaság területére, és a versek jelentõs része már ott íródott. Hogyan látta Heaney maga a láp témáját? Korábbi interjúk során többször is elõkerült a kérdés. Heaney �megfelelõ imaginatív párhuzamok� felismerését említette a motívum alapjaként. A tollundi férfi arca a személyes ismeretség dimenzióját sugallotta neki: mintha egyik nagybácsija lett volna, azon archaikus arcok egyike, amelyekkel lépten-nyomon találkozik az ember az ír vidéket járva. A párhuzam, amely múlt és jelen között bontakozott ki, számára nem tudatos volt, hanem inkább ösztönös, érzelmi alapú. Ezt támaszthatja alá a nem egységes szerkesztés a versek sorában, az a jelenség, hogy inkább a mítosz fejlõdését követhetjük nyomon, mintsem a költõ akaratát mindenben tükrözõ egységes versciklust. Valójában az az érzése támad az embernek, hogy a kritikusok azokat a pontokat keresték, ahol a téma támadhatónak bizonyult, de nem tartották szem elõtt, hogy Heaney nem történelmet ír, hanem verseket. Ami a költõ számára a hasonlóságot biztosította, az erõszak és a vallásos területi elem, érvényesnek tûnik, ami pedig a determinizmust illeti, az emberiség történelmének sajnos elkerülhetetlen eleme az erõszak. Nem helyeslés ez, nem az erõszak igenlése, csupán szomorú következtetés, amelynek igazságáról nagyon hamar megbizonyosodhatunk, ha körülnézünk a minket körülvevõ világban. De ez az éremnek csak az egyik oldala. A láp mítosza Heaney kezei között fejlõdve eljutott saját maga dekonstrukciójáig. A versek végére érve a levonható következtetés meglehetõsen egyszerû: nincs igazi megoldás a helyzetre, az észak-írországi szektariánus mészárlás ellenáll mindenfajta racionális magyarázatnak. Ahogy a láp-mítosz alakul, az is kiderül, hogy mitikus magyarázat sem lehetséges. Heaney saját maga is eljut arra a pontra, ahol jól látszanak a mítosz korlátai. Így aztán maga Heaney az elsõ, aki felhívja a figyelmet ezekre a korlátokra, kritikusai pedig csak visszhangozhatják bizonyos szavait, kiforgatva, megcsavarva, de lényegében minden újdonságot nélkülözve. Úgy tûnik, a Rokonság címû verssel Heaney lezárta a láp motívumát. Késõbbi kötetei más irányokba indulnak, a személyes dimenzió kerül újra a költõ figyelmének fókuszpontjába. A láp-versek sora tehát az Észak címû kötettel véget ért; az egyetlen potenciális kapcsolódási pont a Tollund címû vers, amely 1996-os kötetének utolsó elõtti darabja. A vers a dániai lápvidékre tett látogatásról számol be. Heaney az elsõ alkalommal jut el oda, ahol a tollundi férfit megtalálták. A pillanat több mint történelmi: 1994 szeptembere, nem sokkal az augusztusi tûzszüneti megállapodás után. A dániai láp csendes, a tájat részben turistalátványossággá formálták. A vers alaphangja derûs, tükrözve mindazt a reményt, amelyet a megállapodáshoz fûztek az érdekeltek. Heaney figyelme is máshová vetül: táj békés képe, az apró elemek uralkodnak. A vers zárása bizakodó, nyoma sincs invokációnak; mintha a régebbi vers zárását is újragondolta volna: nem a barbár múlt világában érzi magát otthonosan, hanem a jelen csendes nyugalmában:
S mi, törzstõl független két otthonos
Cserkész, nem is utas � kísértetek, Kik külföldre kószáltak új életet Kezdeni, jobbat: élnek, vétkesek � Magunk megint, önként megint, remek. (Mesterházi Mónika fordítása)
A láp mítosza a jelenkor potenciális párhuzamaként bukkant elõ újra a valamikor eltemetett testekkel együtt. Heaney kezében a mítosz életre kelt, múltba temetett jelenként inkarnálódott, nagyszerû ígéreteket magában hordozva. A kezdeti mitikus irány azonban fokozatosan a háttérbe szorult, ahogy az általa kifejtett téma egyre jobban kezdte visszautasítani a mitikus keretet. A szándék, hogy megpróbáljon szembenézni a jelen véres konfliktusával, eljutott a felismerésig, hogy az erõszak, legyen az bárhol és bármikor is, nem magyarázható meg racionálisan és nem is mitizálható. Heaney láp-motívuma esztétikai elem, amely lehetõvé tette számára a jelen vizsgálatát. A vallásos hithez kapcsolódó erõszak mozzanatát állította a vizsgálódás középpontjába, az eredmény pedig a magyarázat lehetetlensége. Heaney manipulálta a mítoszt, hogy esztétikai céljainak megfeleljen, majd látván annak korlátait, objektív távolságba helyezkedett. A versek azonban mindenképpen nagyszerû eredmények, Heaney láp-mítosza pedig a huszadik század végének fontos, antropológiai megalapozottságú irodalmi motívuma. Történelmi hûség ide vagy oda, az igazi eredmény a versekben rejlik: a történelem halad tovább, a versek pedig megmaradnak.
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/images/ungvarne.jpg
UNGVÁRNÉMETI TÓTH LÁSZLÓ
(1788-1820)
A magyar klasszicizáló költők általában az ókori latin költészettől kaptak példát és ihletést, ez meg is felelt a nemesi értelmiség latinos kultúrájának, s ezt kapta örökségül a polgári értelmiség is. Horatius, Vergilius és általában az antik latin irodalom a közműveltség alaprétegéhez tartozott, hatása általános a legutóbbi időkig még azokra is, akik formáikban és költői képeikben nem őket akarják folytatni, és újkeletű gondjaikat az ő hagyományuk segítségével kifejezni. De a deákosok óta szinte minden nemzedékben akadtak költőink, akik az ókori örökséget tudatosan hordozták, életben tartották, időszerűvé tették. Baróti Szabó, Révai és Rájnis után Virág Benedek, az ő nyomában, már a romantika pátoszával birkózván az új eszmékkel, Berzsenyi, s folytathatnók a sort a mi századunkban Babits Mihályig és Devecseri Gáborig. A mi századunkban a latin örökség kibővült a göröggel, azzal a görög irodalmi kultúrával, amely már a latinnak is alapja volt. De a múlt században még a görög kultúrát is latin közvetítéssel vettük tudomásul. A deákos költők mellett a XIX. század első negyedében egyetlenegy olyan költőnk volt, aki közvetlenül a görög klasszikusoktól kapta ihletését, és ezzel sajátos irodalmi magányban élte le rövid életét. Ungvárnémeti Tóth Lászlónak hívták. Már a kortársak is alig tudtak felőle, holott ő is Kazinczy baráti köréhez tartozott. A későbbiek egészen elfeledték, és mi sem szoktunk rá gondolni, holott költői színvonalban a Csokonai halála után és Vörösmarty fellépése előtt eltelő két évtized magyar költészetének legjobbjai közé tartozik, és görög eszményvilágával inkább elődje a mi századunk hazai klasszicizálóinak, mint a merőben latinos deákosok.
Antológiáinkban vagy egyáltalán nem fordul elő neve, vagy ha mégis, akkor költészetére alig jellemző vers képviseli.
1788-ban született Kistokajban, apja református prédikátor, anyja egy miskolci csizmadia leánya. Szülei őt is papnak szánták, így került a sárospataki Kollégiumba. Huszonkét éves korára már bevégezvén a teológiát, elmehetne prédikátornak, de semmi kedve hozzá. Elragadja a költészet és a természettudomány. Orvos akar lenni, ehhez azonban előbb jól meg kell tanulnia németül. Ezért megy tanulni Eperjesre. Egyik professzora, a görög nyelvben is jártas Karlovszky, felismeri a fiatalember kitűnő nyelvérzékét, rábírja, hogy a német mellett foglalkozzék görög nyelvvel és irodalommal is. Latinul természetesen eddig is úgy tud már, mint magyarul. A következő négy évben lelkesedés hajszolta szorgalommal tökéletesen elsajátítja a németet és az ókori görögöt. Ebben a korszakban barátkozik össze Kazinczyval, aki rábírja, hogy görög formákban írjon magyar verseket. Kazinczy hatására megsemmisíti addigi verses próbálkozásait, és Pindarosz formagazdag pátoszától ihletetten kezd birkózni a magyar nyelvvel. Szívvel és lélekkel áll a nyelvújítás mellé. Könnyed hangulatait Anakreón módján fejezi ki. De nemcsak magyarul versel, hanem görögül is, amit környezetében is alig-alig ért meg valaki. Végre 1814-ben Pestre megy, és beiratkozik az orvostudományi karra. Itt anyagi gondokkal küszködve ír és tanul lankadatlanul. Izgatja a kémia is, érdeklik a különböző mérgek, amelyeket maga állít elő. 1816-ban azután mégis eléri, hogy első verseskönyve megjelenjék. Az antik formákban írt versek csak igen szűk körben tűnnek fel, de ebben a szűk körben tiszteletteljes elismerésre találnak. A kor híres szerkesztője, Kultsár István maga mellé veszi segédszerkesztőnek a Hasznos Mulatságok című folyóirathoz. Kultsár beszéli rá, hogy a könnyebb előmenetel végett változtasson vallást, lépjen át a római katolikus egyházba, s akkor pártfogót is tud szerezni, aki vállalja orvosi tanulmányainak költségeit. A költőnek fontosabb a költészet és a tudomány, mint az öröklött religio, valójában amúgy is vallástalan racionalista, akinek már érzelmi köze sincs ahhoz a valláshoz, amelynek diplomája szerint a papja. 1817-ben tehát katolizál. Ugyanekkor jelenik meg Gyásztisztelet Hermina császári főhercegnő halálára című, görög himnuszok formájában írt ünnepi siratókölteménye, amelyet nyilván szintén a bőséges tiszteletdíjért fogalmazott.
Verseken kívül rendszeresen ír Kultsár lapjába ismeretterjesztő cikkeket, ezek közül legjelentékenyebb a tanulmány terjedelmű elmélkedés a pindaroszi költészetről, teljes címén: A költőnek remekpéldáiról, különösen Pindárról s Pindárnak versmértékeiről. Majd 1818-ban napvilágot lát második verseskönyve, amelyben görögül írt költeményeit közli magyar fordításaikkal, vagyis ezeket a verseket megírta görögül is, magyarul is. Ez is visszhangtalan marad. Aki ismeri, tudja, hogy jó költő, de sehová sem tartozik, különös csodabogárnak hat görögös kultúrájával, természettudományos érdeklődésével. Holott szívvel-lélekkel benne él kora haladó eszmevilágában. Izgatottan figyeli a görögök szabadságküzdelmének híreit, görögül és magyarul ír buzdító verset a szabadsághősökhöz. (Furcsa tragikomédia, hogy az újgörög szabadságharcosok akkor sem értették volna ezeket az ógörögül írt disztichonokat, ha eljut hozzájuk.) Drámát is írt, ez első verseskötetében jelent meg. Példátlan, egyedülálló mű drámatörténetünkben még sokáig: az antik tragédiák kórusos formáiban mitológiai témát idéz: Nárcisz vagy a gyilkos önszeretet. Az önmagától elragadtatottság modern lélektani problémáját feszegető lírai dráma. Egészen Babits Laodameiájáig nincs hasonló formai kísérlet drámatörténetünkben. De sem akkor, sem később senki sem figyel fel rá, legföljebb a mi századunkban ókor szakos tudósok írnak róla mint érdekes kuriózumról.
Előbb csak nagy csönd volt körülötte, azután megszólalt a korholás. Innen is, onnan is támadják. A reformátusok hitehagyottat látnak benne, a katolikusok hitetlent; az irodalomnak természettudós, a természettudósoknak költő: nem tudják, hová is tegyék. Nála jelentéktelenebb költők országos hírűek, róla senki sem tud.
1819-ben Bécsbe költözik, ott akarja letenni végre orvosi szigorlatait. Tele van tervekkel. Hippokratészt akarja lefordítani magyarra. Mérgekkel kísérletezik. De lehetséges, hogy valójában gyógyszerekkel kísérletezett, csak a hozzá nem értők, akik csak a különcöt látták benne, mondották, hogy a mérgek megszállottja volt. Holott a költészet és a tudomány megszállottja volt. Bécsben tanulás közben megírta az első magyar nyelvű Antropológiát, amelynek kézirata halála után elveszett.
Pénze nem volt, hazulról már nem segélyezték, alig tudott valamiféle keresethez jutni. De az első szigorlatát mégis sikeresen letette. Egyre közelebb volt az orvosi diplomához, amikor 1820. augusztus 31-én, harminckét éves korában meghalt. Állítólag kolera ölte meg hirtelenül, de azt is mondották, hogy' megmérgezte magát. Annyi bizonyos, hogy a sikertelenségtől és a nyomortól igen elkeseredett hangulatban volt, és méreg mindig akadt a keze ügyében.
Helyét irodalmunk történetében azóta sem jelölte ki a tudomány, még neve is ismeretlen az utókor irodalmi köztudatában. Holott aligha túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a XIX. század első évtizedeinek az egyik legjelentékenyebb költője. Sajátos, magában álló és magában élő egyéniség, a szűk itthoni szempontokon túlnéző európai szellem, rendkívüli kultúrával, kísérletező izgalommal, a maga korában igen ritka természettudományos érdeklődéssel és műveltséggel. Formavilágát tekintve tulajdonképpen a deákosokhoz tartozik, de azoknál sokkal tágabb látókörű és modernebb. Leszámítva Berzsenyit, a többi deákos sokkal provinciálisabb, mint ő. Egyetlen drámája pedig egészen sajátos helyet biztosíthatna emlékezetének drámairodalmunkban, hiszen antik formájával magában álló jelenség egész XX. század előtti kultúránkban.
A valóság pedig az, hogy verseinek gyűjteményét azóta sem adták ki, és ha egy-egy mégis megjelent a legbőségesebb antológiákban, ezekből semmiféle képet sem formálhatott az olvasó arról, hogy Ungvárnémeti Tóth László a jelentékeny magyar költők közé tartozik, akinek jelenléte gazdagítaná irodalmunk kincsestárát.
Ender, who was Austrian by birth, learnt to paint at the Academy in Vienna. First, he painted pictures on historic subject matters, later, on Isabey's influence, he began to paint miniature pictures. He accompanied Count Széchenyi on his trips to Greece and Italy. He was a teacher of the Art Academy in Vienna. He painted "Civilization of Hungary" for the Hungarian Academy of Sciences. He painted altar pictures, too. Eduard and Thomas, his two sons, were painters, too.
Portrait of Ferenc Széchényi
1823
Oil on canvas, 318 x 220 cm
Hungarian National Museum, Budapest (on loan from the Széchényi
Figyelem! A regénynek csak az első 25-30%-a található az alábbi oldalakon. Kedvcsináló. Persze felmerül a kérdés, hogy minek csinálok én kedvet egy olyan könyvhöz, melynek teljes magyar fordítása nem létezik. Létezik, csak még nem jelent meg. De valószínűleg meg fog, így a kiadóval szemben nem lenne tisztességes (sőt törvényes sem), ha a teljes szöveget publikussá tenném.
Egy
Kettõ
Három
Négy
English Page Emil Applebaum Magyar oldal
Szinopszis
Petrosz Papakrisztosz arra áldozza életét, hogy bebizonyítsa a matematika mindenkori legnagyobb talányát: a Goldbach-sejtést. Számos országban megfordulva, háborúkat átdolgozva küzd elszántan a feladattal, miközben olyan matematikai lángelmékkel ismerkedik meg, mint G.H. Hardy, Srinivasa Ramanujan, Turing, és az ifjú Kurt Gödel. Majd hirtelen, látszólag minden különösebb ok nélkül visszavonul egy görög faluba.
Unokaöccse számára Petrosz eleinte nem több egy különc nagybácsinál, de amikor megtudja, rokona nemzetközileg elismert matematikaprofesszor, kikutatja élete titokzatos történetét. Viharos barátság szövődik közöttük, és a múlt közös felidézése folytán Petrosz ismét megszállottja lesz a híres sejtésnek, de ezúttal épelméjűségébe kerül a kutatás.
Petrosz bácsi és a Goldbach-sejtés intellektuális kaland a világ racionális megismerésének nehézségéről, mindenkinek, aki szereti a matematikát, és azoknak, akik eddig nem értették, mi szeretnivaló van benne.
Jo Tunder válasz erre | adatok | e-mail 2003-12-05 21:55:07 (641)
doxiadis angol kiadoja 1 millio dollart tuzott ki a Goldbach sejtes megoldasara.
1. a Goldbach sejtes igaz, ha n kisebb mint szazbillio.
2. igaz, hogy minden eleg nagy paros szam felirhato
mint egy primszam es ket primszam szorzatanak osszege.
3. az viszont regen ismert, hogy a surusege azon szamoknak
amelyekre igaz a Goldbach sejtes 1.
egyebkent egy malvina baica nevu holgy nemreg publikalta a Goldbach sejtes megoldasat ES a Nagy Fermat Sejtes egy uj bizonyitasat (valami olasz ujsagban, de meg az Math-Scinetet is rajta van). hat eleg vicces referee reportokat kapott.
Doxiadis konyvenek elso par fejezete magyarul letoltheto
a www.sydneyapplebaum.com oldalrol.
szerintem ez a legcoolabb dolog ami a matematikaval tortenhetett (marmint Doxiadis konyve). irt egy dramat Godelrol, a nyaron mutattak be Athenben.
http://www.greece.hu
Általános lap Görögországról és a görög népszokásokról.
http://www.kariatidak.hu/
Kariatidák görög-magyar nők kultúrális egyesületének honlapja.
http://gizi.dote.hu/~hajnal/rutgers/husvet.html
A hazai görög katolikusság
húsvéti ételszentelésének
látványossága, ünnepélyessége.
Bartha Elek írása.
http://www.sopron.hu/hirek/onkormanyzati/december98/gorog.htm
Írás a görög karácsonyi népszokásokról.
http://www.iliosz.hu/
Magyarországi Görög Néptáncegyüttes honlapja különféle írásokkal tarkítva.
http://transilva.homestead.com/files/goroglap/gorogorszag.htm
Írások, hasznos dolgok Görögországról. Mai görög szokások, hagyományok: a hozomány bemutatása.
http://www.hmg.hu/lexikon/mitosz/dyonisos.htm
Dionüszosz-i hagyomány története.
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/vallas/mitologi/html/index.htm
Görög mitológiai írások, szokások, hagyományok.
http://www.btf.hu/~veresm/index.html
Korfu szigetének bemutatása. Képek, nevezetességek, helyi szokások, érdekességek.
http://home.bip.net/sanyi/monika/tm2.html
A görög tánc története, szokáshagyományai.
http://gogreece.about.com/cs/easteringreece/
A húsvét Görögországban. Leírás az
ortodox húsvéti ünnepségekről.
http://www.planetgr.com/wedding_day/tc.htm
Honlap a görög házassági tradíciókról és
szokásokról.
http://www.sfakia-crete.com/sfakia-crete/christmas.html
Írások és képek a görög és krétai
karácsonyi népszokásokról.
http://www.annaswebart.com/culture/dancehistory/today/
A tradícionális és a mai görög táncról
kaphatunk információkat.
http://www.magicaljourneys.com/index_islands.html
Nagyszerűen és minden igényt kielégítően
mutatja be az egyes görög szigeteket és
az ottani szokásokat.
http://www.ultimatewedding.com/articles/get.php?action=getarticle&articleid=888
Részletes leírást kaphatunk a házassági
szokásokról.
http://www.greece.gr/LIFE/Lifestyle/greekstylexmas.stm
A görög-stílusú karácsony bemutatása.
http://www.europeans.co.za/chatintro.htm
Képek, leírások a
függetlenség napjáról,
házassági szokásokról
karácsonyi szokásokról és a
húsvéti hagyományokról.
http://www.geocities.com/Athens/Styx/6504/greek14.html
Hagyományos népi gyermekjátékok.
http://www.amazingcrete.com/traditions_crete.htm
Házassági és keresztelői hagyományokat
mutatja be.
Rádiós szemmel Mount Athos-on
HA 0 NAR - Radócz László - beszámolója
1 rész, avagy a terv sima, a megvalósítás kissé göröngyös útja:
Egy-egy meglátogatott külföldi országról meglehetősen nehéz hiteles képet festeni. A fotók, sőt még a videó felvétel is keveset mutat az adott ország hangulatából, lehetetlen leírni a színeket, a hangulatot az illatokat. Görögország ismert és kedvelt célpontja a magyar utazónak. Talán hazánk fiai közül kevesen jutnak el az európai DXCC körzetek közül legritkábbnak számító Mount Athos (vagy ahogy a görögök hívják: Ajion Orosz) félszigetre.
A hely "misztikus" hangulatát csak akkor érthetjük meg igazán, ha lehetőségünk nyílik saját bőrünkön megtapasztalni a szerzetesek életének nehézségeit, részt veszünk (részt kell vennünk) szertartásaikban és az ezeket követő közös étkezésekben, végiggyalogolunk a félsziget hegyi ösvényein és szinte teljesen érintetlen tengerpartján. Saját szemünkkel is megcsodálhatjuk az Athosz-hegy valóban monumentális (2013 m magas) piramisát és a hihetetlenül kristálytiszta tengerpartot.
2000. májusában abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy magam is megtapasztalhattam az előbb leírtakat. Egy közös, görög-magyar kutatási program keretében, görög kollégáim meghívtak Thessaloniki-be, amely kiegészült az Athosz-hegyi kolostor köztársaság invitálásával az ottani erdők (különösen a szelídgesztenye állományok) egészségi állapotának terepi felmérésére.
/Igaz ezt megelőzte egy kis informális programegyeztetés a félsziget egyetlen rádióamatőrével, Apolló atyával is, aki jelezte, hogy nagy szüksége lenne egy kisebb lineárt is kiszolgáló antennahangoló egységre. Az utazás technikai előkészítésében, ezért nagy segítségemre volt az ANICO Kft. és személy szerint Macsuga Győzi HA0MM barátom, ezúttal is köszönet a segítségükért! /
Mi az, ami a földrajzi közelség ellenére ezt a félszigetet különleges helyzetűvé és egy átlagos utazó (turista) számára szinte elérhetetlenné teszi?
A félsziget múltja, különleges státusza igen régi időkre nyúlik vissza. Hivatalosan ugyan Görögország része, de szinte teljesen autonóm igazgatású területnek számít. Az ott élő kb. 1500 szerzetes ugyan görög állampolgár (a szerzetessé válás egyben automatikus görög állampolgárságot is jelent), de nem fizetnek adót igaz, hogy fizetésük sem igen van. A kolostorok (szám szerint 20) és a félsziget igazgatását ellátó Szent Tanács azonban jelentős támogatások, illetve bőkezű adományok (pl. az EU részéről) fölött rendelkezik. E mellet hihetetlen mennyiségű vagyon (muzeális kegytárgyak, ikonok, könyvek, erdőterületek) birtokosai és őrzői.
A félszigetről és az Athosz-hegyről már az antik időkben is születtek írásos említések (pl. Homérosz, Hérodotosz). A hely igazi történelme azonban a kereszténységgel és Bizánccal kezdődött. A keresztény legenda szerint, fiának keresztre feszítése után Ciprus felé menekülő Máriát a viharos tenger hullámai vetették a félszigetre. A történelmi források szerint azonban az első remeteközösségek alapítása a IX. században történt (1963-ban ünnepelték az első kolostor alapításának 1000 éves jubileumát). Az ezt követő évtizedekben és évszázadok során a császárok és a bizánci arisztokrácia tagjai egymással versengve alapítottak újabb és újabb kolostorokat a félszigeten, vagy a már meglévőket halmozták el kincsekkel és bőkezű adományokkal. A bizánci birodalom fénykorában már 40 kolostor körülbelül negyvenezer szerzetese élvezhette a kiváltságokat és főleg a nyugalmat, ami ezekben a vérzivataros időkben valószínűleg tovább gyarapította a világi élettől félrevonulni szándékozók hadát. Mikor a XV. század derekán Bizánc elesett, az Athosz-hegyi szerzeteseknek (ügyes és valószínűleg vagyonos diplomaták lévén) sikerült a törökökkel barátságos, sőt szívélyes kapcsolatokat kiépíteniük. A kolostorok kiváltságos státusza lehetővé tette, hogy az Athosz-hegy a török uralom évszázadaiban ne csak az ortodox vallási és egyházi élet egyik központja legyen, ahová az ortodox világ minden tájáról (Oroszországból, Szerbiából és Havasalföldről) özönlöttek a szerzetesek, hanem generációkon át a görög nemzeti nyelv és kultúra megőrzője is.
A kolostorok, noha bekapcsolódtak az 1821. évi görög szabadságharcba, de egészen 1830-ig török fennhatóság alatt maradtak. Ezután több mint 50 éves orosz gyámkodás következett. Az 1912. és 1913. évi balkáni háborúk nyomán, bár a görög hadsereg elfoglalta a félszigetet, azt önálló és semleges állammá nyilvánították. Ajion Orosz jelenlegi nemzetközi státuszát 1926-ban nyerte el.
A kolostorok ugyan koruk, elhelyezkedésük, stílusuk és belső berendezésük tekintetében különböznek is egymástól, de számos hasonlóság, rokon vonás is felismerhető. Szinte valamennyit erős falrendszer övezi. Központjuk minden esetben a katholikon, vagyis főtemplom. Ez rendszerint kereszt alaprajzolatú, sokkupolás építmény. Körülötte találhatók a nélkülözhetetlen funkciót betöltő épületek. Az udvar egyik végén a trapeza, vagyis az ebédlő, kétoldalt az erkélyes folyosóra nyíló cellasor, a másik végén pedig a vendégek elhelyezésére szolgáló épületrész található. Az ebédlő mellett álló toronyszerű épület rendszerint a könyvtár otthona.
Manapság Athosz talán az egyetlen olyan hely, ahol még megismerhető a bizánci kor keresztény egyházának élete, áthághatatlan szabályokká, kötött dogmákká merevedett szokásai és törvényei. A félsziget kissé olyan, mint egy rezervátum, ahol a múltat, a középkort nemcsak a tárgyi emlékek, épületek, a freskók és a megsárgult oklevelek jelentik, hanem az ott élő emberek, a mindennapi élet is a maga rendjével, szokásaival.
Nehéz lenne elmesélni egy-egy athoszi éjszakai (egyébként mindenki számára kötelező) mise hangulatát, amikor a libegő gyertyafényben szinte mozdulatlan szerzetesek árnyéka felett diadalmasan szárnyal a kórus érces hangja és mindent átjár a tömjén illata. A rendfőnök (igumenosz) pedig olyan méltóságteljesen ül díszes faragású trónusán és szigorú tekintettel hallgatja nyájának énekét, mintha maga lenne a földre szállt isten.
Korábban a kolostorokat a lakóik életét szabályozó regulák szerint két nagy csoportra lehetett osztani. Az egyik az idioritmikus szabályok szerint élők köre volt. Ezekben enyhébb és kötetlenebb az élet. A szerzetesek kedvükre táplálkozhatnak, ha úgy tetszik, akár a cellájukban is.
A cönobita rendszabályok követőitől szigorú önmegtartóztatást követelnek meg. Szerzeteseik kemény, aszkétikus életmódot folytatnak, állati eredetű zsiradékot nem fogyasztanak, ráadásul sűrűn böjtölnek is. Szinte az összes élelmüket, italukat (főleg bor és kétszer desztillált uzo formájában) oliva olajukat maguk termelik meg valóban bio-módon. Zárt közösségi életet élnek: együtt étkeznek, s szinte a napjuk minden perce szigorúan be van osztva. 1980-óta minden kolostor ez utóbbi, keményebb rendszabályok szerint működik. (Csoda-e mindezek után, ha Apollo barát megjelenése nem túl gyakori az amatőr sávokban??).
A legszigorúbb szabály “Mária Kertjében” (különösen hangzik de ilyen jelzővel illetik lakóhelyüket a szerzetesek) a teljes nőtlenség. Egy 1060-ban kelt, máig érvényes császári rendelet szerint tilos nőknek, gyermekeknek, herélteknek, de még nőstény állatoknak is a félszigetre lépniük. Az elmúlt évtizedek során mindössze csak a simára borotvált arc esetében tettek engedményt a szigorú és hagyománytisztelő egyházfik. Nőket és egyéb “nemkívánatos elemeket” szállító sétahajók gyakori vendégek a félsziget közelében, de a partot 500 méternél jobban nem közelíthetik meg, amit a görög parti őrség hajói elég szigorúan be is tartatnak.
A nagyfokú “bekeményítés” mellett nagyon érdekes látni, hogy a modern világ “vívmányai” lassan-lassan utat törnek maguknak Athoszra is. Az öszvérháton való utazást a legdrágább (full extrás) terepjárók kényelmes bőrülései kezdik helyettesíteni, gyakori a mobiltelefonok csörgése a reverendák alól és a kolostorok egyes részei (pl. irodák, étkezők- de nem a szálláshelyek és templom) villanyfényben is tündökölhetnek. A szerzetesek munkáját pedig a legújabb generációs számítógépek és irodatechnikák is segítik.
/A motorizációt elősegíti, hogy egy liter üzemanyag ára kb. 25 Forintnak megfelelő összegbe kerül a szerzetesek számára, mivel nem létezik adó, illeték, vám és efféle nyalánkságok a félszigeten. Ez utóbbiak hiánya valószínűleg elősegíti a csúcstechnikát képviselő eszközök (komputerek) egyre erősödő jelenlétét is. /
A félsziget fővárosában Karie-ben nemcsak más világba, hanem más időszámításba is csöppenünk. Itt ugyanis még a régi bizánci naptár időszámítása a mérvadó, amely 13 nappal kullog a miénk mögött. Ez még nem minden itt még az órák is másképp járnak a kolostorok nagy részében a mindenkori napnyugta jelenti az éjfélt és általában ilyenkor kongatják el a tizenkettőt. A fővárosban a legnagyobb és esztétikailag nem túlságosan vonzó épületek a XIX. század első felének orosz befolyására emlékeztetnek. A városban a néhány szegényes választékú, szerzetesek által vezetett boltocska és a valószínűleg "spártai kényelmet" ígérő fogadó már sejtetni engedi, hogy Athoszon az evilági kényelemről és a túltápláltságról még a látogatóknak is le kell mondaniuk. A feltartóztathatatlan modernizáció jele ugyanakkor az, hogy már üzemel az egyik görögországi bank fiókja a fővárosban, ahol pénzt válthatunk és még a hitelkártánykról is vehetünk fel pénz, sőt telefonálhatunk is utcai nyilvános készülékekről.
De nézzük tovább a nehézségeket. Egy igazi férfinak sem egyszerű bejutni e “theokratikus köztársaság” területére. Hivatalosan turistákat nem is igen fogadnak csak zarándokokat. A kíváncsi látogatónak a külügyeket intéző görög minisztériumhoz kell kérvénnyel fordulniuk. Mivel naponta csak 10 külföldi és kb. 150 görög zarándok léphet a félszigetre a külföldiek jól teszik ha néhány évvel előre gondolkodnak, mert bizony minden nap be van telve a következő néhány évre is.
Ha megszereztük a görög hatóságok ajánlólevelét, akkor már jó esélyünk van Uranopoliszban (a zarándokok beléptetését intéző irodában) az Athosz-hegyi tartózkodásra jogosító engedély az ún. diamonitrion megszerzésére. Ez az engedély azért is érdekes, mert az ősi hagyomány szerint a kolostorok a diamonitrion felmutatójának ingyenes elszállásolásáról és ellátásáról is gondoskodnak, persze mindkettőről fölöttébb szerény módon. Hajdanán a vendégek minden kolostorban három napot tölthettek, manapság azonban a vendéglátás időtartama igencsak egy-egy napra zsugorodott össze.
/Sajnos ez nem vonatkozik SV2ASP/A QTH-jaként szolgáló Dochiariou kolostorra, amely a felújítási munkákra hivatkozva, a félsziget kolostorai közül egyedüliként, nem fogad éjszakára is maradó látogatókat. / Az Athosz-hegyi tartózkodásunk időtartama pedig nem haladhatja meg a 3 napot.
Szerencsére e szabályok nem ilyen szigorúak a tudományos céllal érkező és a Szent Hegy ügyeit igazgató testület meghívására érkező látogatóval szemben. (Sajnos a videó kamerámat még e feltételek teljesülése esetén sem vihettem magammal a félszigetre).
A nem túl jelentős összegű belépési díj leszurkolása után 2000. május 9.-én kézbe vehettem a korlátlan idejű (persze szigorúan tudományos céllal) Mount Athosz-i tartózkodásra jogosító különleges Diamonitriont és a kikötő felé indultam. Annak ellenére, hogy félszigetről van szó, gyakorlatilag a szárazföld felől megközelíthetetlen. Határát ugyan nem őrzik schengeni módon de még gyalogos ösvények sem vezetnek át a hegyeken, ezer év óta nem is igen volt rájuk szükség. A napi egyetlen hajójárat 10 óra körül indul Mont Athosz-ra Uranopoli kikötőjéből, egy régi bizánci őrtorony tövéből, de előtte még mindenkire szigorú okmány- és tételes vámvizsgálat vár (ez alól még a görögök sem kivételek). Sikeresen túljutva ezeken az akadályokon is a hajó kifutott a tavernákkal és szállodákkal zsúfolt városka kikötőjéből. A “rutinos zarándokok” intenzív zabálásba kezdtek a hajó büféjében én pedig magamhoz véve fényképezőgépemet fölmentem a felső fedélzetre. A hajó lassan elhagyta a “civilizált” görög partokat……….
2. rész: Essék már szó igazi rádiózásról is!
A Mount Athos-ra tartó zarándokokat szállító hajó minden nap 9.45 körül indul Uranopoli még utolsó, autóval elérhető és még “civilizált” városnak számító kikötőjéből a félsziget felé. A hajóút kb. 2 óráig tart Dafni városkáig, több kikötéssel megszakítva. Az üdülőkkel zsúfolt , viszonylag rövid partszakasz elhagyása után az emberi kéz által érintetlen part már elárulja, hogy hajónk a kolostorállam felségvizein tartózkodik. Egy-két tanya jellegű épület kivételével emberi jelenlétnek semmi nyoma a félsziget partszakaszának kb. első 10 km-es szakaszán. Az első kikötés Zografu kolostor csónakháza és aprócska kikötője, majd ezt követően a Konstamoniti kolostor.
E két kikötés után izgatottan tekintettem a távolba, ahol az SV2ASP/A állomás QTH-ját jelentő Dochiariu kolostor a következő, Apollo barát lakhelye. A kolostor a tenger egyik part menti szikláján épült, kb. 30-40 méter magasan a kristálykék tenger szintje fölött. A hajó az északi oldalról közelít a kolostor felé, ahol az összképet jelenleg egy termetes toronydaru uralja. Jelentős felújítási munkák folynak itt, főként görög- és Európai Uniós pénzekből.
A hajó kikötött, de rövidhullámú antennának nyomát sem látni. Az épületeken voltak ugyan gyanús kinézetű 2 méteres vertikálok, de mint később kiderült ezek a kolostorok, a járművek és a tanyák közötti kommunikációt szolgálják. /A világ szinte minden jelentős gyártója által előállított (Yaesu, Kenwood, Icom, Alinco) 2 méteres FM készülékek tucatjával találhatók a félszigeten, amelyek a belső kommunikációt szolgálják főleg 143,8 MHz-en./
Sajnos, mivel RH antennának semmi nyomát nem láttam, csalódottan ültem vissza a helyemre azon gondolkodva, hogy valószínűleg a felújítási munkáknak estek áldozatul Apollo RH antennái. Ahogy azonban a hajó elhagyta a kikötőként szolgáló kis öblöt, a kolostor déli oldalán egy aprócska (konyhakertként szolgáló) teraszon egy 3 elemes tribander Yagit láttam és egy terasszal lejjebb a fák közül kikandikáló R7 vertikál csúcsát. Ez megnyugtató legalább az antennák megvannak!
A hajó ezután még Xenofondos és Pantaleimon (Russzikon) kolostorok kikötőit érintette. Ez utóbbi orosz szerzetesek hajléka és a múlt század elején épült hatalmas tömbje már messziről felhívja magára a figyelmet. Ez a kolostor a félsziget legnagyobbikának számít, és orosz szerzetesek lakják. Görög szót nem igen lehet benne hallani és az összes felszerelésük (a terepjáróktól, a munkagépeken keresztül a fúrógépekig) orosz illetve, szovjet gyártmányú. Az épületek fejújítása nemrég fejeződött be, úgyhogy a kolostor nemcsak kívülről mutatós. Hajdan 1500 orosz szerzetes lakta. Mára mindössze néhány tucatnyian maradtak.
A hajó hamarason befutott Dafni-ba. Ebben a pár házból, néhány szegényes boltból és vám- és postahivatalból álló városkában nagy volt a nyüzsgés, lévén ez a hajó indult vissza a félszigetet elhagyó zarándokok, kiéhezett csapatával. A visszafelé induló hajóra sem egyszerű feljutni, hiszen mindenkinek tételes vámvizsgálaton kell átesni. A biztonsági viszonyokra egyébként jellemző, hogy az igen értékes ikonokat, templomi kegytárgyakat nem túlzottan őrzik, igaz a legértékesebb darabokat az átlagos látogató nem igazán láthatja. Az viszont bizonyos, hogy az utazó bárhol otthagyhatja a csomagját, értékeit őrizetlenül akár egész napra is anélkül, hogy bárki is hozzájuk nyúlna.
A Mount Athos-i partraszállás előtt már nem árt néhány egyéb fontos alapszabállyal is tisztában lennünk, ezekből görög kollégám már előre kiokosított:
- Először is a félsziget nem igazán a testi örömök helye. Erről és ehhez kapcsolódó alaptörvényekről az első részben már volt szó. Ehhez kapcsolódik, hogy az étkezés sem a nap fénypontja. A legtöbb kolostorban napi egy, vagy kétszeri étkezés szokásos, ami egy tál ételt jelent. Az ételeik nagyon egyszerűek, de igen ízletesek. Minden alapanyagot (az olíva bogyótól a mézig és a borig) saját maguk állítanak elő a tojás, a sajtok és egyéb tejtermékek kivételével. Húsfélék közül csak halat esznek. A vasárnapi és ünnepi étkezéseknél bor is kerül az asztalra. Az általános nézet szerint az étkezés nem örömforrás, hanem a gyarló test fenntartásának szükséges formája. A közös étkezések során mindenki együtt van (a rendfőnöktől az egyszerű zarándokig) és ugyanazt eszi. Az étkezés nagyobbik része közös ima az étel elfogyasztására igen kevés az idő. Ezért, ha nem akarunk éhen maradni, igencsak igyekeznünk kell. Beszélgetni tilos, sőt illik szemlesütve, lelkiismeret furdalástól gyötörten élvezni az ételt. Megfogadva az intelmeket rutinos szerzeteseket utasítottam magam mögé az evésben, sőt nyugodtan állíthatom, hogy sebességemmel kivívtam a szerzetesek és görög barátom tiszteletét is. A “Mount Athos Örökös Evőbajnoka” címtől pedig egyik olasz kollégám ütött el az egyik napon, amikor valamilyen spagetti jellegű tésztaféle volt terítéken. Köztudottan ebben az olaszok verhetetlenek.
-A másik fontos dolog, hogy nem divat a melegvíz a kolostorokban, sőt néhány évvel korábban még tükröt sem lehetett találni az egész félszigeten. A szerzeteseknek nem borotválkoznak, a zarándokok pedig kibírják pár napig borostásan. Másra meg nem is való az-az ördögi tükör.
-A szerzetesekkel, de különösen a rend vezetőivel való beszélgetés során visszafogottnak kell lenni, nem illő ülő helyzetben a keresztbe tett lábbal való társalgás.
-Fontos szabály, hogy a szerzetesek nem hallgatnak rádiót (műsorszórót legalább is nem), nem tévéznek nem olvasnak napilapokat. Ennek ellenére beszélgetéseim során is kiderült, hogy meglepően jól tájékozottak a világ dolgaiban, sőt a napi politikában is.
A kikötőben találkoztunk az első tartózkodási helyünkre (Simono Petra kolostor) szállító mikrobusszal. Ami az egyszerűség mellet már a partraszállást követően igencsak feltűnő az a technikai modernizáció. A szerzetesek ma már nem öszvérháton közlekednek, hanem összkerékhajtású Land-Rovereken, Toyotákon, Mercedeseken amelyekből a bőr üléseken kívül természetesen nem hiányozhat a légkondi sem. Szinte minden fontosabb szerzetes oldalán ott lóg a mobiltelefon. Nem ritka az, akinek kettő is van, egyenlő feltételeket biztosítva Görögország két vezető mobil szolgáltatójának. Egy-egy irodába belépve általában a PC-k legújabb generációi segítik a munkát. Nem egy esetben prospektusokból ismert gépeket itt láthattam először működés közben. Ugyanakkor a szerzetesek és a vendégek elhelyezésére szolgáló épületrészekben általában nincs villany.
Természetesen a Simono Petra kolostorba szállító Mercedes kisbusz is a legújabbak közül való volt. A távolság kb. 5 km volt, de igen meredek lejtőn és eredetileg öszvérek számára készített hegyi ösvényen megerőltető volt az utazás jármű és utas számára egyaránt. A kolostor egy kb. 200 méter magas sziklaszirtre épült. Nagyon impozáns látványt nyújt távolról és közelről egyaránt. A sziklán egy kilenc emeletes épület található, amelyen az egyes helyiségeket összekötő, fából ácsolt függő-körfolyosó az épületen szintenként körbefut. A megoldás nagyon hasonlít a tibeti kolostorokhoz. A vendégek a legfelső szinten kapnak helyet. Ahogy elfoglaltuk cellánkat és kimentünk a függőfolyosóra megértettem görög kollégám tegnapi mondását, miszerint: holnap majd felülről nézhetjük a madarak röptét, ami teljesen igaz is volt. A madarak lent köröztek, kb. 50-60 méterrel alacsonyabban és egyben kb. 150-200 méterrel a tenger fölött.
Aznap este a mise után vendégül láttak bennünket a kolostor vezetői. Sok minden érdekelte őket és ekkor derült ki az is, hogy a kolostor szinte teljes vezérkara kb. 10 éve a Meteorák-ból települt át ide. A sok turista miatt úgy érezték, hogy az a hely már csak turista látványosság és nem lehet az ortodox vallás gyakorlásának terepe. Engedélyt kaptam, hogy holnap megnézhessem a kincstárat és a könyvtárt. Ezek az épület legalsó szintjein találhatók és a belépéshez legalább két vezető szerzetes egyidejű jelenléte és kulcsai szükségesek. A kincstárról csak annyit, hogy az itt található kincsek ezer éve nem hagyták el a félszigetet és ennek az egy kolostornak az értékei megtölthetnének néhány múzeumot. A könyvtár állománya nem a legrégebbi, mert a korábbi tűzvészek nagy pusztításokat végeztek, de technikai felszereltségük egyedülálló. Volt alkalmam neves külföldi egyetemek könyvtárait is megnézni és kipróbálni (pl. Yale, Oxford) de ehhez fogható automatizáltságot és technikai szintet sehol sem láttam. Ha ehhez még hozzá vesszük, hogy mindez kb. 50 szerzetes és néhány külső kutató munkáját szolgálja még árnyaltabb a kép.
Másnap, azaz szerdán találkoztam a félsziget egyetlen magyar származású szerzetesével (Melethios atya), aki egy fiatal pap, és 1990-ben hagyta el Budapestet. Kellemes beszélgetés közben elmondta, hogy a kolostor szerencsés helyzetben van, mivel fekvése miatt egy saját mini-vízerőmű látja el elektromos energiával. Csütörtök délelőtt meglátogattuk a fővárost Karie-t is. Itt található a Szent Tanács a félsziget kormányzó szervének székhelye. A legnagyobb és az esztétikailag nem túlságosan vonzó épületek a múlt század orosz hatására emlékeztetnek. Karie legősibb épülete a Protaton-templom X. századi eredetű. A fővárosban található a néhány boltocska, görög telefonkártyával működő, nyilvános telefon, sőt bankfiók is (pénzváltási és bankkártya használati lehetőséget biztosítva).
A terepi felmérések és vizsgálatok végeztével elbúcsúztam görög és olasz kollégámtól, akik már várták a visszatérést görög földre én pedig csütörtököt délután az apostolok lován megérkeztem a Dochiariou kolostorba, ahol már várt Apollo OM. Természetesem az érkezésem várható időpontját már előre egyeztettem vele és a QSL lapján szereplő aprócska fotó alapján volt elképzelésem arról, hogyan is nézhet ki. Személyében egy 45 év körüli, igazán szívélyes embert ismerhettem meg. Kiderült az is, hogy a kolostor vezérkarához tartozik a rendfőnök egyik helyettese, aki a saját kolostorában a technikai eszközökért, járművekért sőt a közművekért is felelős. Éppen indulóban voltak, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk. A terepjáró teherautó tele volt fiatal és idősebb barátokkal, akik a platón utaztak. Jómagam a vezető mellet kaptam helyet, a sofőrülésbe pedig Apolló atya ült. Úttalan utakon mentünk, kezdtem megérteni az indulás előtt elmondott rövidke ima értelmét. A kolostorhoz tartozó egyik öreg farmépület felújításán dolgoztak. A fizikai munkából mindenki kivette a részét rangra és korra tekintet nélkül, úgyhogy a délután számomra is fahordással telt el. Frissen fűrészelt deszkát hordtunk a tető felújításához. A fiatal (angolul jól beszélő) szerzetesek időben figyelmeztettek, hogy vigyázzak az apró skorpiókkal, amelyek szívesen tanyáznak a deszkák között. Megnyugtattak, hogy a csípésük nem halálos, de ha valaki érzékeny a mérgükre néhány napig nem tud lábra állni. Aznap délután az én lelkiismeretemet is kb. 20-25 ilyen aprócska skorpió agyonütése nyomasztotta.
Az este is elérkezett és nem kevésbé viszontagságos visszaút után megérkeztünk a kolostorba. Az esti ima és a közös vacsora után Apollo meghívott, hogy nézzem meg az adószobát. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nehéz volt a rádiót és a számítógépet megtalálni a viszonylag tágas helyiségben, amely tele volt kéziszerszámokkal, motorfűrész alkatrészekkel és minden egyéb elképzelhető kacattal. Kiderült, hogy adószobáról, műhelyről és műszaki könyvtárról is szó van. Természetesen az adószobában sincs villany így az energiát napelem, illetve napsütés hiányában két termetes teherautó akkumulátor szolgáltatja. A készülék egy Icom 750 (kb. 50 Watt kimenő teljesítménnyel) Packet és RTTY modem és egy 486-os PC.
Aznap este kipróbáltam az ICOM távíró billentyűjét és a Yagit az eredmény közel 50 QSO és rengeteg hitetlenkedő állomás 14 MHz távírón, kb. fél óra alatt. Köztudottan Apollo nem igazán favorizálja a CW üzemmódot, úgyhogy nagy feltűnést keltett egy jól távírózó SV2ASP/A a sávban. Az ismerkedő beszélgetéssel eltelt az idő, a napi munka pedig alaposan kimerített mindkettőnket, valamint a reggeli mise (amelynek látogatása a vendégek számára is kötelezően ajánlott, ebben a zarándokok számára csak nappal látogatható kolostorban) 4 órai kezdése (mindig 8 órával a naplamente- azaz a Mount Athos-i éjfél után) arra ösztökélt, hogy ne éljek vissza a házigazda vendégszeretetével. Úgyhogy 20 óra GMT körül elbúcsúztunk egymástól és mindenki elvonult a cellájába. Amúgy sem illik már első nap ajtóstul berontani az adószobába. A beszélgetés során sok szó esett a Dxpedíciókról. Apollot az 1991-es, albániai, ZA1QA részletei érdekelték különösen.
A pénteki nap a szerzetesek számára megint házfelújítással, számomra pedig a rádió állomás rendbetételével telt el. Először is a vertikál teljes használhatatlanságáról előző este már megbizonyosodhattam. A felújítási munkák fokozott elektromos energia igénye miatt a kolostor dízel generátora teljes gőzzel üzemelt. Igaz viszonylag messze volt az adószobától és az antennáktól, de a vertikálon 59+ 30 dB-s QRN-t produkált. Egy normális földelő hálózat kiépítése és a rádió, illetve a számítógép földelése sem jelentett igazán megoldást.
Ezután rendbe kellett tennem a radiálokat is mivel előző esti beszélgetésben kiderült, hogy néhányszor már összeégtek, illetve a kolostor kutyája rendszeresen gumicsontnak használja azokat. Ezután már lehetővé vált a vertikál adó oldali rendbetétele is. A vevő oldalon az igazi megoldást az ANICO Kft. szponzori ajándékaként vitt MFJ tuner jelentette. Igen hatékony volt, kihangolás után a QRN teljesen eltűnt. Egy kis hangoló táblázatot is készítettem Apollo barát számára az egyes sávok helyes behangolási értékeivel. Az akkumulátorok töltése is napelemekkel történt. Szépen sütött a nap, úgyhogy estére a tápfeszültség elérte a 13 Voltot. A technikai tuningolással nagyon eltelt a nap a Yagi forgatójának visszajelzőét már nem volt idő megjavítani. Apolló-ék is hamarosan megérkeztek. Csodálkozva hallgatta a vertikálon is vehető állomások jeleit és saját maga is megbizonyosodhatott az antenna tuner hatékonyságáról. Csodálatát mégis leginkább azzal vívtam ki, hogy sikerült (igaz egy félórámba telt, a földelések kialakításánál) egy fejhallgatót a kábelek, kanócok bábeli keveredéséből kibányásznom.
Aznap este is mise, közös vacsora, beszélgetés és kb. 50 QSO a logban 14 MHz CW- n. További eredmény, hogy egyre intenzívebb a telefon forgalom az Apollo mobilján, valószínűleg görög hívások, de elég sok olasz is érdeklődik az SV2ASP/A állomás valódiságáról. A comment, Apollo kedvenc szóhasználatával élve: “No problem”.
A szombati nap ismét munkával telt a szerzetesek számára engem pedig Apollo megkért arra, hogy aktivizáljam az állomást távírón. A 2000. május 13.-ai (szombat) dátum szerencsés lehetett azon európai állomásoknak, akik még valamelyik felső sávon szerették volna SV/A-t begyűjteni. A pénteki nap eredményeként ennek most már nemigen volt akadálya 6 RH sávon. Az eredmény kb. 1000 QSO 10-28 MHz-ig. Gyakorlatilag csak európai állomások néhány közel keleti és UA9 hívójel kivételével. Jó néhány állomás több sávon is lerépázta Mount Athos-t, közülük is HA0HV és HA0IT voltak a legeredményesebbek, akik 6-6 sávon kerültek a logba.
Vasárnap az ünnepi, maratoni hosszú mise és a bőséges reggeli étkezés (ekkor volt hal, olajbogyó és bor is az asztalon) után már nem igazán maradt idő a délelőtti rádiózásra. A hajó pontosan érkezett. A Dochiariou kolostor szerzetesinek népes csoportja volt ott a búcsúztatásomnál, nagy csodálkozást keltve a komp személyzetében. Talán ennek is köszönhető, hogy a vámvizsgálat már nem volt annyira szigorú, mint idefelé. A vámvizsgálat után egy igazán felejthetetlen élménnyel gazdagodva léptem a Görögországot jelentő fedélzetre. Az idő gyönyörű volt, a hajót delfinek kísérték a görög partokig (mintha csak a háborítatlan athoszi vizeken éreznék jól magukat), az Athosz hegy piramisa még görög földön is messzire látszott.
(Reméljük, Folyt. Köv…….!!!???)
Apollo barát megkért, hogy ezúton is köszönetét fejezzem ki az ANICO Kft. szponzori támogatásaként ajándékozott antennaillesztőért.
Pályázat: magyar nyelvű irodalmi, társadalomtudományi művek idegen nyelvre fordításának tervével pályázhatnak fordítók az MFHA címén. A pályázathoz mellékelni kell munkatervet, életrajzot, eddigi publikációk jegyzékét és (lehetőleg) egy kiadói szerződést. Az ösztöndíj egy hónapra 95.000. Ft, amelyből a költségekhez való hozzájárulás levonása után 80.000.- Ft-ot kap kézhez a fordító. A pályázat 2-4-6-8 hétre szólhat. Magyarországon élő külföldiek fél ösztöndíjat kapnak. A Fordítóház zavartalan munkalehetőségét (ösztöndíj nélkül) felkínáljuk magyar fordítóknak is: ötből egy szoba az övék; hetente 2.500 Ft költséghozzájárulást kell fizetniük.
Tervek: továbbra is fő célunk a magyar irodalmat fordítók fogadása, munkájuk segítése. Balatonfüred és Veszprém megye kulturális életébe bekapcsolódva tervezünk egy fordítószemináriumot, vendégeink közül a vállalkozókat felkérjük a Lipták Szalonban és a veszprémi Művészetek Házában való fellépésre, gimnáziumi óraadásra; fogadjuk a Lipták emlékszoba iránt érdeklődő helyieket; 1999 júniusában is lesz garden party. Bővítjük a könyvtárat, amelyet helybeliek is látogathatnak. Kapcsolatot tartunk az európai fordítóházakkal és más intézményekkel.
Terveink megvalósításához, a Fordítóház működéséhez elsősorban Balatonfüred Város Önkormányzata és a Veszprém Megyei Önkormányzat anyagi támogatására számítunk.
Köszönettel fogadunk adományokat: könyveket (szótárak, magyar irodalmi művek), számítógépeket, ösztöndíjakat.
Címek, adatok: Magyar Fordítóház Alapítvány H-1094 Budapest, Tűzoltó u. 5.
1 % - A Magyar Fordítóház működését, könyvtárának fejlesztését, ösztöndíjasainak fogadását, röviden a magyar irodalom külföldi megismerését támogatja, ha adójának egy százalékát felajánlja a Magyar Fordítóház Alapítványnak. Adószám: 18072749-1-43. Köszönjük.
(Lezárva: 1999. január 10.)
http://www.c3.hu/~bfordhaz/mfh809.htm
Széchenyi István útinaplójából
1994. szeptember huszadikán a Balaton Akadémián találkoztak tanárok és diákok, hogy Széchenyi István 203. születésnapjának előestéjén megemlékezzenek a legnagyobb magyarról. Az épület társalgótermének faláról Z. Soós István Széchenyi-portréja nézett le ránk. Azt hiszem, a fájdalmas-szép arc vonásai is megenyhültek azokban a pillanatokban, mikor Papp Árpád költő-tanár bejelentette az új Széchenyi-könyv megjelenését, s abból (Széchenyi István útinaplójából - Hiosz, 1818) részleteket olvasott föl id. Horváth Géza fordításában. Nevezett év december havában egy göröghoni, amolyan byroni tartózkodás élményei döbbentették rá a grófot, hogy honnan indult, s hova kell visszatérnie vagy visszahullania, mint a föl-földobott kőnek. A páratlan vallomást hazáról, annak hőfokát és őszinteségét csak Szent Ágoston Confessiójához tudom hasonlítani:
"Emlékezetemben elevenen él a csesmei csatorna. A Balatont juttatja eszembe. A Mimas (a Bos Dag, a félsziget északi részén lévő 1200 méter magas hegy) Badacsonyra hasonlít, csak sokkal hatalmasabb, és mintha különböző színekben pompázna. Szegény kis hazám, nem vagy szép - gondoltam. Még nem ismerlek egészen, de majd bejárlak - mert szeretlek."
Mit fűzhetnék Széchenyi 1818. december 4-én kelt naplóbejegyzéséhez? Nyilván semmit. Mindegyőnknek magára kellene kicsit maradnia ezekkel a mondatokkal manapság! A Balaton Akadémia kötete hiányt pótol. Széchenyi István naplójának 1978-as kiadásában ugyanis nem szerepel a fenti idézet. (Itt, újgörög nyelvre is fordítva, újabb s újabb olvasókhoz fordul.) A könyvecske borítólapján Széchenyi úti rajzolójának alkotása. A gróf szamárháton, kalaposan látható Ender képén. Körötte emberek, a háttérben a tenger és a görög hegyek. Széchenyi mint szamaras ember. Akár Jézus Egry József festményén vagy Ady Endre versében:
"Ilyen szomjas szívvel járják
Azóta is, és pálmák nélkül
Gyorsult kálváriáját
Az Életnek s mit tőle kapni,
Szamárháton annyi, de annyi
Vitéze a jónak..."
A döblingi passióra még nem gondoló embert látom szamaragolni. Hajdanvolt virágvasárnapi csodánkat. Reménykedjünk!
A Lyra-muhelyben szo esett Nemet Laszlo gorogseggel foglalkozo gondolatairol. Nereusz, aki orommel hallgatta az eloadast, azonban a Sziget kapcsolatokrol is szeretett volna hallani. En biztato ot is, Musat is, 'csaklizzak el Szijarto tanar Ur keziratat, vagy kerdezzenek ra egy surgos telefonnal...:) Egy kis olvasnivalo meg e tudomanyos korrol:
http://www.jamk.hu/ujforras/990611.htm
SZÁLLÁSI ÁRPÁD
A “hiúzok társaságának” tagja
Az újkori tudománytörténet egyik legfontosabb dátuma 1603, amikor hat évtizeddel a kopernikuszi napközpontú világkép megjelenése után Federico Cesi herceg megalapította az Accademia dei Lincei (A hiúzok akadémiája) nevű szellemi műhelyt. Utalva az óvatos ragadozó távcsőszerűen éles látására. Rövidesen tagja lett a korszerű fizika módszertanát megteremtő Galileo Galilei, akiről nálunk a század elején szabadgondolkodású kört neveztek el, majd Németh László félre nem érthető drámában elevenítette meg a hatalom és tudomány majdnem mindenkori morális konfliktusát. Itáliai mintára, valamint a hazai hagyomány folytatására alakult meg a hetvenes évek elején Benedek István lakásán, orvostörténeti lexikont szerkesztő szándékkal a “hiúzok társasága”.
A megírt szócikkek ugyan soha nem kerültek nyomdába, de a kompánia a kitűnő házigazda haláláig együtt maradt. Igaz, Antall József már 1988-ban kivált közülünk, nemcsak fizikai értelemben. Ismertük politikai ambícióit és képességeit, így megértő figyelemmel kísértük útját a miniszterelnöki bársonyszékbe. Aggódni csak akkor kezdtünk, amikor halálos betegen kellett birkóznia az amúgy is megoldhatatlan feladatokkal. Antall ellenpólusa a társaságban Vekerdi László volt, aki mindig irtózott minden közszerepléstől. Róla írni a beleegyezésével lehetetlen vállalkozás lenne, marad tehát a közvetett megközelítés, a “hiúzok” ismertetése ürügyén.
A szócikk-írói tagtoborzásnak voltak sajátos előzményei. Az eredeti megbízatást természetesen Benedek István kapta, de ő a legújabb kori medicina területén már nem érezte magát igazán illetékesnek. Az Orvosi Hetilap “Horus” rovatának akkori szerkesztője szerény személyemet ajánlotta társul, amelyen ugyancsak meglepődtem, ámbár szívesen elfogadtam. Ismertem ugyanis a korábbi időkből valakit, aki a kettős spiráltól a genetikai kód matematikai megfejtéséig mindent képes szakszerűen és közérthetően megírni.
Ezt az embert Vekerdi Lászlónak hívják, ismeretségünk, majd barátságunk debreceni eredetű.
Amikor a cívisváros egyetemének orvosi kara 1950-ben önállósult, a tanszékek számát bővítették. Az I. sz. Belgyógyászati Klinika mellé felállították a II. számú párhuzamosan oktató intézetet, amelynek élére a fiatal Petrányi Gyula professzor került.
A Debrecenbe jött törzsgyökeres pesti tanár munkatársait a helyi “mezőnyből”, főleg az akkor végzettekből válogatta össze. Mesteri szeme hamar megakadt egy kusza sörényű, szokatlanul széles homlokú, vékony dongájú doktoranduson, akinek lexikális tudásáról, matematikai képzettségéről és szépirodalmi műveltségéről már akkor legendák keringtek az egyetemen. Évfolyamunk az 1952/53-as tanévben hallgatott belgyógyászati előkészítést, azaz propedeutikát a Petrányi-klinikán, így Vekerdi tanársegéddel akkor találkoztam először. Egyszer helyettesítette csoportvezetőnket, s bennünket a többi tanársegédre egyáltalán nem jellemző szerénysége és emberi közvetlensége nyűgözött le elsősorban. Dehogy beszéltünk még irodalomról vagy történelemről, pedig már lett volna mit. Egymástól függetlenül szoros kapcsolatot tartottunk a bölcsészkarral, mint utólag kiderült: főleg Koczogh Ákos révén.
A következő szemeszterben Vekerdi már eltűnt a nagyerdei klinikatelepről. Mondták, hogy felkerült a főváros onkológiai intézetébe, valamint Németh László szellemi vonzáskörének ő lett a tudománytörténész társ-bolygója. A Galilei drámához segített összeszedni a leghitelesebb szakirodalmat, továbbá a Valóság , a Világosság és a Természettudományi Közlöny hasábjain jelentkezett egy-egy igen figyelemre méltó tanulmánynyal. A Galilei-pörtől Sántha Kálmán tragédiájáig “kalandozott” a tudományok történetében, az eredmény aztán 1969-re önálló kötetté állott össze. Méltó módon Marx György, Rényi Alfréd, Szabó Árpád és Simonyi Károly ilyen tárgyú munkáihoz.
Németh Lászlóról Debrecenben nem volt alkalmunk beszélni. Pedig elmondhattam volna, hogy 1952 nyarán a Balatonról jövet meglátogattam őt. Kerényi Grácia adta meg a Szilágyi Erzsébet fasori címét, de nem jártam valami nagy sikerrel. Ella asszony beengedett ugyan, de közölte férje betegségének szakszerű kórisméjét, a szorongásos alapon kialakult magas vérnyomást, ami miatt nyugalomra volt szüksége. Meghatottságomban annyit tudtam dadogni, hogy most vonatoztam igen messziről és szeretném legalább egyszer az életben személyesen is látni A minőség forradalma íróját. A nagyobb nyomaték kedvéért a kezemben volt egyik könyvének könyvtári kölcsönző kártyája (ma is őrzöm), de látni lehetett, mennyire fárasztja a látogatás. Percek múlva eljöttem hát, de debreceni barátaimnak eldicsekedhettem a találkozás tényével. (Hernádi Ferenc farmakológus professzor ma is emlegeti.)
Szinte hihetetlen, hogy Németh László az 1969-es esztergomi-dorogi látogatása alkalmával halványan emlékezett erre a furcsa és kelletlen találkozásra. A minőség forradalma dedikálása közben említettem meg Vekerdi László nevét, aminek hatására szinte kisimulni látszott az amúgy csuparánc óriás homloka. “Igen, könyvet írt rólam, de nem biztos a megjelenése” – szótagolta csendesen.
Vekerdi korábban említett tudománytörténeti tanulmánykötete kettőezer példányban jelent meg és nem kapott megérdemelt visszhangot. Nagy igyekezettel próbáltam az Orvostörténeti Közlemények hasábjain valamit törleszteni, barátai hívták fel rá a figyelmét. Ekkor váltottunk először levelet. Ő a lelkes recenziómban egy volt debreceni diákjának kötelező tisztelgését látta, majd véleménye megváltozott. Azon kevesek közé tartoztam, akik szerették volna a méltó helyén látni.
Ahogy a művelődéstörténeti tanulmányait elhallgatták, úgy rontottak neki a Németh László-biográfiájának. Szerény jövedelmű állását is elvesztette miatta, majd könyvbeszerzővé fokozták le az ország egyik legragyogóbb elméjét. Volt idő, amikor azt írták személyazonossági igazolványába: “foglalkozás nélküli”.
Erről a mélypontról került a “hiúzok” társaságába, panaszkodni soha nem hallottuk. Antall mindig a politikai helyzetet elemezte, Vekerdi a legújabb természettudományos felfedezéseket ismertette velünk. Olyan elegáns közérthetőséggel, akár a jó pedagógus a lassú felfogású nebulóknak a cosinus-tételt, vagy a logaritmus logikáját. Társaságunk tagjai voltak még: a kitűnő orvostörténész Birtalan Győző, valamint az igazi menedzser típusú kultúrhistorikus, Gazda István. Ő szervezte egykori tanárának a szerényen, de mégiscsak fizetett alkalmi előadásokat. Kiadótól kiadóig házalt kézirataival, de egy ifjúsági Galilei-kötetnél tovább nem jutott. Máig rejtély, hogy miért? Igaz, 1971-ben az “Elvek és utak” sorozatban a Magvető még kiadta egy korábbi szerződés alapján a Befejezetlen jelen című tudománytörténeti tanulmányait, talán azért, mert belőlük a szentírásnak számító Népszabadság is közölt részleteket. A példányszám ugyanannyi volt, így a könyvesboltokban s az antikváriumokban alig lehetett megkapni. Gazda István sem volt akkor éppen “szalonképes”, de Vekerdi érdekében mindent elkövetett. A szocialista kultúrpolitika örök titka marad, mi volt a kifogás az írásai ellen! Hiszen ő csak tisztességében számított és nem számításból “másként gondolkodónak” (a látványosságra törekvők Nyugaton nyugodtan megjelentek), a szókimondásában “másként beszélőnek”.
Sajnos, zseniális pártfogója, Rényi Alfréd korán elhunyt, a nagybeteg író pedig az el nem követett vétségeiért haláláig vezekelt. Ahogy teltek az évek, úgy csökkent a tervezett lexikon megjelenésének a valószínűsége is. A “hiúzokat” az illusztris házigazda vendégszeretete továbbra is vonzotta. A nyolcvanas évek végének oldódása újabb Vekerdi-kötetek megjelenését tette lehetővé. Valószínűleg igaza volt, amikor egyik dedikációjában önmagát “befejezetlen szerző”-ként aposztrofálta. Cs. Szabó László több levelében a korábbi tanulmányairól írt nagy elragadtatással. Páratlan jelenség, hogy egyazon személy a matematikai absztrakció történetétől Németh László sokoldalú munkásságán át Vigh Tamás konstruktivista plasztikai művészetéig mindenről egyforma illetékességgel tudjon írni. A legelvontabb tudományról azon a szinten, hogy a laikusokat és a szakma hivatásos művelőit egyaránt elbűvölje. És még nem is szóltunk a műfordításairól. Arról a fura szenvedélyéről, hogy mindent lehetőleg eredetiben szeret, illetve képes olvasni.
Az ő ötlete volt a “Gyorsuló idő” olcsó és igényes zsebkönyvsorozatának megindítása. Szent-Györgyi Alberttől három kis kötet jelent meg, kettő már nem Vekerdi szerkesztésében. Az újabbak címlapjának belső oldaláról a neve lekerült, de szellemi lenyomata rajtuk maradt. Ahányszor nemzetközi orvostörténeti kongresszuson vettem részt, mindig arra gondoltam: ha Vekerdi László itt lenne, “a legerősebb csapattal” mi rendelkeznénk. Ez azonban akkor sem volt fontos. Mire a Mayer Ferenc Kolozs Alapítvány lehetővé tette volna, már nem Antall József volt a Semmelweis Múzeum igazgatója. Így még itthon is csak kevesen tudták-tudják, milyen szintű tudománytörténészünk van a személyében.
A tatabányai Új Forrás Németh László első életrajzírójaként ismerte meg, a mérhetetlen mentális többlet csak később derült ki. Így lett a szegedi Tiszatáj , illetve a Komárom-Esztergom megyei Új Forrás egyik legfőbb szellemi-erkölcsi támogatója a fővárosból.
A “hiúzok” társasága Benedek István halálával feloszlott. Már csak a halványuló emlékezet, néhány amatőr fénykép őrzi az éles szeműeket, akiknek többsége szemüveget viselt. A házigazda különösen kedvelte kivételes okosságáért, szellemes szókimondásáért. Kiadási konfliktusainak alighanem ez utóbbi lehetett az oka. A pártorientált főigazgatók rühellték a Vekerdi-féle nonkonformista szerzőket. Lelkük rajta, ha volt nekik ilyen egyáltalán. Méltán elfelejtődnek, de megmaradnak a remekművek. Új Galilei-könyve oda kívánkozik Simonyi Károlynak A fizika kultúrtörténete című impozáns kiadványa mellé. Világnyelvekre illene-kellene lefordítani, hogy kiderüljön egyetemes értékük. Akár Szabó Árpád matematikatörténeténél.
Tudom, a “hiúzok” társaságának pátosztól irtózó volt tagja most tiltakozna. Ám a szerénység ekkora luxusát az érdekében-érdekünkben nem engedhetjük meg magunknak.
Kötelességünk mindent elkövetni, hogy munkásságának értékeit mások is megismerjék.
Ehhez kell illő eltökéltség, a születésnapi alkalomtól függetlenül.
Györffy Miklós fordítása
Terebess Kiadó, Budapest, 1999
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
http://www.terebess.hu/
Tartalom
1818. augusztus 18. - 1818. szeptember 21.
1818. október 24. - 1818. november 10.
1818. november 11. - 1818. december 31.
1819. január 4. - 1819. február 18.
Jegyzetek
Utószó (Fenyő Ervin)
"Széchenyi István útinaplójából
1994. szeptember huszadikán a Balaton Akadémián találkoztak tanárok és diákok, hogy Széchenyi István 203. születésnapjának előestéjén megemlékezzenek a legnagyobb magyarról. Az épület társalgótermének faláról Z. Soós István Széchenyi-portréja nézett le ránk. Azt hiszem, a fájdalmas-szép arc vonásai is megenyhültek azokban a pillanatokban, mikor Papp Árpád költő-tanár bejelentette az új Széchenyi-könyv megjelenését, s abból (Széchenyi István útinaplójából - Hiosz, 1818) részleteket olvasott föl id. Horváth Géza fordításában. Nevezett év december havában egy göröghoni, amolyan byroni tartózkodás élményei döbbentették rá a grófot, hogy honnan indult, s hova kell visszatérnie vagy visszahullania, mint a föl-földobott kőnek. A páratlan vallomást hazáról, annak hőfokát és őszinteségét csak Szent Ágoston Confessiójához tudom hasonlítani:
"Emlékezetemben elevenen él a csesmei csatorna. A Balatont juttatja eszembe. A Mimas (a Bos Dag, a félsziget északi részén lévő 1200 méter magas hegy) Badacsonyra hasonlít, csak sokkal hatalmasabb, és mintha különböző színekben pompázna. Szegény kis hazám, nem vagy szép - gondoltam. Még nem ismerlek egészen, de majd bejárlak - mert szeretlek."
Mit fűzhetnék Széchenyi 1818. december 4-én kelt naplóbejegyzéséhez? Nyilván semmit. Mindegyőnknek magára kellene kicsit maradnia ezekkel a mondatokkal manapság! A Balaton Akadémia kötete hiányt pótol. Széchenyi István naplójának 1978-as kiadásában ugyanis nem szerepel a fenti idézet. (Itt, újgörög nyelvre is fordítva, újabb s újabb olvasókhoz fordul.) A könyvecske borítólapján Széchenyi úti rajzolójának alkotása. A gróf szamárháton, kalaposan látható Ender képén. Körötte emberek, a háttérben a tenger és a görög hegyek. Széchenyi mint szamaras ember. Akár Jézus Egry József festményén vagy Ady Endre versében:
"Ilyen szomjas szívvel járják
Azóta is, és pálmák nélkül
Gyorsult kálváriáját
Az Életnek s mit tőle kapni,
Szamárháton annyi, de annyi
Vitéze a jónak..."
A döblingi passióra még nem gondoló embert látom szamaragolni. Hajdanvolt virágvasárnapi csodánkat. Reménykedjünk!"
http://www.terasz.hu/main.php?id=irodalom&page=cikk&cikk_id=10452 
Czipott Géza előadőművész
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/images/ungvarne.jpg
