ajtókról:
"Személyszállító járműveken az ajtókat, lépcsőket, kapaszkodókat, üléseket, csomagtartókat, fogasokat mindenkor a jármű rendeltetésének figyelembevételével úgy kell kialakítani, hogy az utazás, a fel- és leszállás, a csomagok, a ruházat elhelyezése, szállítása biztonságosan és kényelmesen történhessék."
munkaemésztő zóna:
"Vasúti járművek vezetőfülkéit megfelelő szilárdságúra, és úgy kell kialakítani, hogy ütközésnél jelentős deformációs munkát vegyenek fel és a személyzetnek védelmet biztosítsanak"
Ha ez szószerint így van leírva az Országos Vasúti Szabályzatban, akkor az egy igen igényes munka lehet. Érdekelne, hogyan értelmezik pontosan a "biztonságos és kényelmes", valamint a "jelentős" és a "védelmet biztosítsanak" fogalmakat.
scsabi: Szerintem nem értettelek félre. Ahhoz, hogy tájékozódjak a "mi mennyi" kérdéskörében (meg DLala is), szépen el kell olvasni azt a csomó mindent (akár MÁV szabvány, akár UIC döntvény, akár UIC döntvényből honosított MÁV szabvány), eldönteni, mi tartozik ide és mi nem (mondjuk, már ehhez is infó kell...), és azután levonni a következtetést. Semmi probléma vele, csupán, mint mindig, idő-idő-idő... Ha nagy leszek, elolvasom. :)))
etwg: Kíváncsi vagyok a csehek fejlesztési tanulmányára. Egyébként sejtem, hogy a Putyin tényleg "idegentest" nekik, egyrészt, mert tényleg az, másrészt, mert valszeg áll az, amit írtam a "saját" elképzelésekről.
"A következő lépés természetesen a remotorizáció lesz..."
Na, erről meg eszembe jutott egy dolog, a topicban aktív ill. passzív szerepet vállaló hölgyektől előre is elnézést kérek.
Szóval, egyes GSzI-vezetőkben lehet, hogy az utóbbi években elmélyült érzés - a túl erotikus küllemű nő látótérben való feltűnésének analógiájára -, hogy ha meglátnak egy arra poroszkáló vasúti (vontató)járművet, mindjárt bekattan: "Hú, de meg ... remotorizálnám!"
"Ma tettem egy kunkort a 2-es vonalon. Úgy néz ki, a férőhely problémákat még mindig nem sikerült üdvözítően megoldani."
Szar ügy, de igy van. :-(
"Odafelé a 2032-vel mentem (ind 8:15, M41 2202+Bhv-k) A kihasználtság Pilisvörösvárig 80-110 % körül, Pilisvörösvár és Pázmáneum között kb. 150 %...
Ez mit jelent???
Én a 2049 és a 2059-es vonatokon láttam nagy tumultust. Az ülőhelyek kihasználtságára értetted a 150 %-ot? Igérem, napokon belül kipróbálom a 2032-t.
"Az egomi érkezést követően furcsamód a Csörgős inga azonnal visszament Dorogra, aludni... Ez mire jó ? Miért nem maradhat Esztergomban 2025 indulásáig ??? "
Mert a fűtés miatt napjában 2* is megszomjazik. Üzemanyagtöltési lehetőség legközelebb csak Dorogon van.
"Visszafelé 2015 (Bzmot+Bzx) kihasználtsága megintcsak 150% körül. Isteni volt. "
Meg aztán, ez a nagyon-le-akarom-húzni hozzáállás általában olyat sejtet a háttérben, hogy "akarunk gyártani/venni (vagy részben gyártani, részben venni) könnyű motorvonatokat, erre valaki bedobta ezt a 731.25-öt, amitől jó lenne azon melegében megszabadulni .....
Nem kizárhato, de kaptam hozzá egy tanulmányt is, amit most rágcsálok, ami a cseh vasutak perspektivájával foglalkozik 2025-ig. Az ilyen képbe viszont a Putyinka ugy passzol mint frakk a szandálhoz....
Ha majd lesz idöm idézgetek a tanulmánybol.
hmsoft Félreértettél.
Az általam idézett szabványcímek a MÁV véllalati szabványként, illetve műszaki irányelvként honosított UIC döntvények felsorolását tartalmazta. Szerepel köztük olyan is ami az adott járműtípusra nem értelmezhető.
Ha a járműre vonatkozó műszaki követelmények a feltétfüzet szerint UIC döntvényekre vannak visszavezetve, akkor lényegében az UIC döntvények az elsődlegesen mértékadók. A követelményrendszer visszavezethető más egységes szabályozási rendszerre is, mint pl. OSZZSD követelmények, KGST szabványok stb.
UIC döntvények alkalmazása esetén pl. a motorok átvételi követelményei az UIC 623-1 -3, a károsanyag kibocsátás az UIC 624, a szekrényszilárdság az UIC 625-7 szerint kerülnek elbírálásra.
A ténylegesen elvégzett (MÁV, illetve ČD) próbák eredményeit nem ismerve, óvakodok elhamarkodott véleményt nyilvánítani, különös tekintettel arra, hogy a vontatási döntvényeket (a 626-os kivételével) nem ismerem
Ismerek egy ügyet, amikor a frissen kifejlesztett járgány nem kevesebb mint 78 kivétellel, ill. mentességgel került forgalomba, és maradt ott még vagy 30 évig.
A többet fogyaszto, nem mindig a szabványoknak (ha ilyenek pl. mitiscsináloknál vannak) még nem okvetlenül jelenti hogy rossz a motor, csak esetleg más piacon már versenyképtelen (lásd a rengeteg autot, amit ma Törökországban - FIAT, Braziliában - VW, Kinában - Mercedes stb. gyártanak. Azok valamikor europai csucsmodellek voltak, csak innen a konkurencia már kiszritotta öket, de máshol még vigan mennek és használják öket.)
Egy privát sztori: A kocsimban egy csucsteljesitményü EU komform modern motor van, a feleségem kocsijában ugyanilyen motor van (tipuszsám stb. minden egyezik), ennek ellenére csak a másik márkához lehet szervizbe vinni, onnan lehet alkatrészt venni. Karácsonykor kiprobáltam az egyik motorvezérlö kiegészitö cucc az én kocsimhoz 1500 Euro a másikhoz 90 Euro. És mi a legfurább az egészben, a másik kocsin csak egy irányitopákát kellett kicserélni a processzor már mindent tudott, az én drága járgányomban magát a processzor kellett kicseréltetni.
De ugyilyen modon pl. a Svájcban árult ugyanilyen márkáju kocsi más programozást kapott mert ott az adot nem a teljesitmény alapján számolják, hanem az ürtartalom alapján. Igy az ottani kocsik 10-40 kW-al nagyobb teljesitményüek mint mifelénk.
(És lehet, hogy nem is EU komformok, hiszen az Erdgenossenek még mindig csak a keritést épitik maguk körül...)
Azért még jó, hogy nem az Elvira szerint mentem, "szerinte" a szomszédba 12:25-kor indul a vonat, míg a rá közvetlen kocsikat (szóval mint írtad magát a motorkocsit) hozó ózdi személy 12:32-kor érkezik....
Szerintem már mindenhol jól szerepel (már ahol megnéztem), csak éppen az Elvirában nem :(
Köszi szépen, de a lényeg a kiszedendő hozzászólásod alsó részében van, amely felsorolja a vonatkozó szabványokat. Nos, azt hiszem, most kihagyom a letöltésüket (még ha ingyen is volnának) és a végigolvasásukat... :))) Így persze hülyén halok meg, és sosem tudom meg, hogy a "Putyinka" miben nem felel meg a szabványnak. És persze azon sem tudok poénkodni, hogy lám, aki engedélyezte a jármű üzemét, ugyanígy nem olvasta el.
(Itt jut eszembe, hogy a "Putyin" meglehetősen találó elnevezés egy vasúti járműre. Ugyanis ez a vezetéknév a "puty" szóból származik, amely útvonalat jelent. Ez az "útvonal" azonban elsősorban két értelemben használatos, pl. a valaki-valami által bejárt útra, úgymint "végigjárom az utam", avagy "az élet útja", a másik jellemző értelme pedig vasúti vágány.)
vrobee (68934),
"Hat akkor? Mik jarnak ott?"
Tkp. ugyanazok, csak más végezte-végzi az összeszerelést, a Szentpétervárott található vasútijármű-gyár (Jegorov Vagongyár - asszem nem változott a neve). Érdekes, hogy a fősorozatjel ugyanúgy "Je" (E) volt, de az alváltozat-jelölésekre teljesen más rendszert dolgoztak ki (többnyire római számokat használtak), és "finomabban" (több "lépcsőben") jelölték a változatokat.
Nem titkos adatok ezek, de használati joguk pénzdíjas és a MÁV Szabványügyi Központ, mint jogtulajdonos nem hatalmazott fel a szerkesztett formában történő közzétételre.
Regisztrált felhasználóknak a szabványgyűjtemény tartalomjegyzékének hozzáférése, illetve a keresés díjmentes. A letöltés pénzdíjas.
1. sz. helyesbítés a törlendő 68939 sz. hozzászólásom pólására:
etwg; DLala; hmsoft
Az országos közforgalmú vasúton közlekedő járműveknek elsődlegesen az Országos vasúti szabályzat (28/1994. (X. 28.) KHVM rendelet), mint legmagasabb szintű ágazati szabályozás követelményeit kell kielégíteniük.
Szekrényszilárdsággal kapcsolatban:
"Közforgalomban közlekedő normál nyomközű járműveknek az ütközők síkjában a következő nyomóerőket kell maradó deformáció nélkül elviselniök.
Országos közforgalmú vasutaknál:
mozdony és kocsi 2000 kN nyomóerő
mozdony és kocsi 1500 kN húzóerő
motorvonati jármű 1500 kN nyomóerő"
ajtókról:
"Személyszállító járműveken az ajtókat, lépcsőket, kapaszkodókat, üléseket, csomagtartókat, fogasokat mindenkor a jármű rendeltetésének figyelembevételével úgy kell kialakítani, hogy az utazás, a fel- és leszállás, a csomagok, a ruházat elhelyezése, szállítása biztonságosan és kényelmesen történhessék."
munkaemésztő zóna:
"Vasúti járművek vezetőfülkéit megfelelő szilárdságúra, és úgy kell kialakítani, hogy ütközésnél jelentős deformációs munkát vegyenek fel és a személyzetnek védelmet biztosítsanak. A vezetőfülke szilárdságát és munkaemésztő képességét számításokkal igazolni kell."
Károsanyag-kibocsátás:
"Vasúti járművek kialakításánál biztosítani kell, hogy konstrukcióból eredően, megfelelő műszaki állapot mellett a környezetet lehető legkisebb mértékben szennyezzék. Belsőégésű motoros járművek kipufogógázait a járműtető fölött kell kivezetni.
Az olaj és hűtővízcsere, üzemanyag feltöltés zárt rendszerben, elcsorgás nélkül legyen elvégezhető.
Dízel vontatójárművek fajlagos károsanyag kibocsátása a felsorolt értékeknél nem lehet nagyobb:
e P NOX = 20 g/kWh
e P CO = 9 g/kWh
e P CH = 2,4 g/kWh"
A vasúthatóság a jármű típusengedélyét az alábbiak ismeretében adja ki (10/1984 KM rendelet):
"5. § (1) A típusengedély lehet:
a) előzetes típusengedély: a tervdokumentáció vizsgálata alapján kiadott engedély, amely szerint az első jármű gyártása, beszerzése, illetőleg átalakítása megkezdhető;
b) végleges típusengedély: az előzetes típusengedély alapján gyártott, beszerzett, illetőleg átalakított jármű típusvizsgálatát követően kiállított engedély, amelynek alapján a sorozatgyártás és beszerzés megkezdhető, továbbá a prototípus üzembehelyezhető.
(2) Az előzetes, illetőleg végleges típusengedély iránti kérelemhez a rendelet 2. számú mellékletében foglaltakat kell csatolni.
A típusengedély meghatározó műszaki adatai:
a) a jármű típusa és sorozatjele,
b) a nyomtávolság,
c) a szerkesztési szelvény,
d) tengelyek száma,
e) a vonó- és ütközőkészülék típusa,
f) a jármű hossza,
g) a jármű saját tömege,
h) a legnagyobb tengelyterhelés,
i) a bejárható legkisebb pályaívsugár,
j) a járműre engedélyezett legnagyobb sebesség,
k) a fékberendezés típusa,
l) vontatójármű esetén az energiaátalakító berendezés rendszere.
2. számú melléklet a 10/1984. (VI. 27.) KM rendelethez
1. Az előzetes típusengedély kiadása iránti kérelemhez négy példányban csatolni kell:
a) a jármű részletes műszaki leírását,
b) a jármű jellegtervét,
c) a jármű ívbe való beállásának vizsgálatát,
d) a jármű szelvényvizsgálatát és szűkítési számítását,
e) a jármű kerékpárjainak összeállítási rajzát, a kerékpár tengelyszilárdsági számítását,
f) a jármű fékvázlatát és fékszámítását,
g) a jármű tűzrendészeti jellemzőit,
h) a jármű munka- és környezetvédelmi szempontból való elbírálásához szükséges adatokat,
i) a jármű tervezett darabszámát,
j) a járművet gyártó vállalat megnevezését és címét,
k) a közforgalmú vasút üzembentartójának nyilatkozatát a jármű üzemeltetési és gyártási feltételeire vonatkozóan,
l) a sajáthasználatú vasút üzemeltetésére vonatkozó végrehajtási utasítást.
A felsorolt dokumentációból csak az a) és b) pontban foglaltakat kell csatolni abban az esetben, ha a jármű megfelel az UIC, ORE, OSZZSD, illetőleg a KGST előírásoknak.
2. A végleges típusengedély kiadása iránti kérelemhez 4 példányban csatolni kell:
a) a gyártó és megrendelő nyilatkozatát, hogy a jármű az előzetes típusengedélynek megfelelően készült el,
b) a típusvizsgálati és mérési jegyzőkönyveket,
c) a munkavédelmi minősítést.
3. Az engedélyező hatóság indokolt esetben további dokumentációk csatolását rendelheti el, illetőleg bizonyos dokumentációk csatolásától eltekinthet."
A a felesleges sávszélesség-lekötés miatt t. kollégák szíves elnézését kérem!
Tapasztalataim alapján új jármű beszerzésénél, illetve nagyterjedelmű főjavításnál a MÁV igen komolyan veszi az általam előbb idézett jogszabályokat. Egy adott projekt műszaki feltételei kb. 100-150 oldalt tesznek ki, igen komoly szabványossági feltételek előírása mellett. A KFF mint vasúti főhatóság ezeket a gyártóműnél gyártásközi ellenőrzések, illetve típusvizsgálatok keretében ellenőrzi. A gyártóművi kibocsátó futópróbán a KFF minden esetben részt vesz. Volt szerencsém nem egy alkalommal résztvenni ilyesmiben. Nincs okom feltételezni, hogy a kérdéses járműtipus (63-41 sor. motorkocsik esetében e szokványoktól eltértek volna.
"Én azért kicsit bosszankodtam, mert Debrecenből de. 10-kor már egy IC-re sem lehetett helyjegyet kapni."
Ne bosszankodj, Te legalább tényleg későn próbálkoztál! :-)
Kora ősszel egyik csütörtök délelőtt a debreceni jegyirodában vettem szombatra helyjegyet, a mellettem lévő ablaknál egy nő vasárnap délutánra kért, és felvilágoították, hogy a legkésőbbi IC, amire van, az a 9.48-as.
November végén szombat délután 5 körül akartam másnapra venni, és már a 6.48-as Beregre sem volt, csak az 5.48-as Hajdúra.
Logikus MÁV-intézkedés dec. 15-től: vasárnap reggel csak egy IC járjon, a Rapid ne! :-(((
A vicc az, hogy mindenki tud a problémáról, de senki sem tud tenni semmit ellene. Utas lenne, bevétel lenne, csak nincs mivel elvinni az utast. Szomorú.
Jól sejtem akkor, hogy a Tégla a JELENLEGI előírásokat sem teljesíti (és azok nagyjából azonosak az európai vasutakon)?
Milyen engedéllyel vihet akkor a dízelmetró utast? Eseti, kivételes? Adhat-e egy vadonat ÚJ járműre a közlekedési hatóság felmentést BIZTONSÁGI paraméterek hiánya esetén?
Szóval akkor hogy is van ez?
Gondoltam, megtesztelem Kovács Laci bácsi kölykeit. A külügyminisztérium felállított egy szervezetet, akiknek a feladata válaszolgatni a kérdésekre. www.eu2004.hu
Elküldtem nekik a kérdést, kíváncsi vagyok mire mennek vele. Ha válaszolnak, közzéteszem itt.
En se azt mondom, hogy ne legyen ilyen "vonattalalkozas" (sot, azt nem ertem, hogy Csajagon a Veszprem - Lepsenyi vonatok jo reszenek miert NINCS balatoni/fehervari csatlakozasa), csak az a problemam, hogy ez miert ugy van megszerkesztve (fuggetlenul a mostani kesestol), hogy menetrend szerint miert egy olyan vonat, ami ugy 6-8-10 kocsis, amugy is 4+ oras menetideju es altalaban eleg tele is van, var egy normalisan szolo Bz-bol allo vonatra, miert nem forditva? Plane, ha a "kis"vonat hajlamos a kesesre. Igy a "nagy" vonat az allando tovabbi felrerakasok miatt kesett meg tovabbi majd fel orat.
G.
traficc,
Konkrétan az a részterület érdekelne, amiről a vita itt most folyik:
Van-e kötelező érvényű EU szabályozás egy vasúti jármű szilárdsági, ütközésbiztonsági, valamint környezetvédelmi jellemzőire, avagy ezt a tagállamokra bízzák.
Ennyi lenne a kérdés összesen. Ehhez én nem tudok 80000 oldalt végignézni, kivéve, ha fenn lenne a neten az egész legalább angolul, hogy kereshessek benne.
Szvsz. az nagyon jo, hogy a vonatok megvarjak egymast, a kisforgalmu vonalak eseteben. Igy szervezheto legalabb olyan utazas is, ami nem csak fovonalon zajlik. Ebbol a szempontbol a menetrend viszonylag jo (bar rosszabb, mint volt tavaly, tapasztalataim szerint).
A 0 utas, az mar komoly baj.
1. ha ez altalanos, talan rosszkor van az a vonat...
2. Legalabb az utolso allomasrol illene odatelefonalni Veszprembe, hogy 'ne varjatok, nincs kire', ha kesik, es nincs atszallo. (Ha van utas, ezt meg is kerdezheti a kaller, aztan mobilon... nem hiszem, hogy megoldhatatlan.)
...egyébként, miután a motort így körbejártuk, nézzük a többit.
1200 kN: A Bz vajon kibírja az 1500 kN nyomóerőt? (Az is csak utánfutóként továbbítható, igaz, a vonókészüléke könnyebb a szabványosnál.)
Meg aztán, ez a nagyon-le-akarom-húzni hozzáállás általában olyat sejtet a háttérben, hogy "akarunk gyártani/venni (vagy részben gyártani, részben venni) könnyű motorvonatokat, erre valaki bedobta ezt a 731.25-öt, amitől jó lenne azon melegében megszabadulni, nehogy valaki "felsőbb szinten" elkezdjen megbarátkozni a gondolattal". Ez esetben minél gyorsabban be kell tudni bizonyítani, hogy még csak a gondolat sem lehet komoly... De végülis helyes, mert mi van, ha a Metrovagonmas - sok egyéb lehetőség mellett - egyszercsak fogja magát, és megszűnik? Metrót mások is tudnak csinálni. (Nem kell "messzire menni", pl. Szentpéterváron nemigen látni "M" betűs emblémákat a föld alatt...)
Szombaton elkovettem azt a hibat, hogy vonattal mentunk le a Balatonhoz a csaladdal (4 es fel ora kb. 2 ora autout helyett). Hat, el vagyok szokva mar ettol, de a gyerekeket muszaj volt meg pisiltetni is, fuj...
De ami hatha mast is erdekel:
Szekesfehervar:
M41 2149+1BDt (poggyaszreszes) kocsi Sarbogardra
M47 2060 + 3 Bhv erk. Pusztaszabolcsrol.
Veszprembe Bzmot 319 + 1 mellek (kesve)
Balatonnal a Bz-k Csorgo + 2 Bhv/By formaban kozlekedtek, Tapolca fele M41 2116, Fehervar fele M41 2114, de Fehervar fele a masik Szfv-Bf szerelveny Bz 327 + 1 mellek.
Az S 9705, ami szombaton csak Tapolca - Fured: M62 158 + rezso (005) + 5 (!!!!) kocsi, ossz. kb. ennyi utassal.
A tobbi vonat Csorgo (2117, 2143, 2150, 2164)
Csajagon a Lepseny-Veszprem szemely M47 1318+Bzmot 314. Kesett vagy negyed orat, jol elverve a pesti vonatot. Tenyleg, miert kell ugy megcsinalni a menetrendet, hogy egy pontosan 0 utassal kozlekedo vonatra kell varni (ha nem kesik, akkor is ra kell varni) egy tavolsagi vonatnak, amin meg most is eleg sokan voltak, kb. 1,5 honap mulva pedig tele lesz + egy masik (Szfv-Bf) vonatnak, amin szinten viszonylag sokan utaznak?
Fehervaron meg bent allt M62 302, 165, es - ha jol emlekszem - 104.
Vasarnap a Nyugatiban dobbenetemre az esztergomi szemely (i.: 13:55 vagy valami hasonlo) Bzmot 346 - szekesfehervari, normalisan a Balatonnal jar - az egyik mellek miskolci, a masik eszakis. Hat eleg vegyesfelvagott.
A mesevonat (006 Nohab) meg legalabb marc. 2-ig jar, a gyerekek kisirtak egy Dormogot, abban eddig van bent a programja.
Ez OK, persze hogy nincs 2 egyforma motor, és hogy ugyanaz a motor rendelhető különféle extrákkal, de:
- a "nagyon nem egyforma" motort úgy hívják, hogy selejt,
- egy extrák nélküli, mai motortól is elvárnám, hogy ne 230 g/kWh legyen a fajlagos fogyasztása, ne legyen eszméletlen nagy üresjárati fogyasztása, és ne okádja a füstöt.
Ha az oroszoknak eladott motorok a "nagyon nem egyforma" esetet jelentik, akkor viszont nekem mint eladónak el kell tudnom magyarázni minden más vevőmnek, hogy nyugodjanak meg, a nekik eladott motorok sosem lesznek ilyen sz@rok, és hogy a mitiscsinálóknak szánt láda még véletlenül sem fog más tételhez keveredni.
Egyébként mennyivel jobb lenne eladni annak a nyomorult motornak a licencét, akkor legalább lehetne hivatkozni, hogy az én motorjaim baromi jók, de ők nem tartják be a gyártástechnológiát, viszont sajnos nem tudok ez ellen fellépni, ilyen-olyan politikai okok miatt. És akkor mindenki nyugodt.
Elméletileg igazad van, a gyakorlatban meg nincs 2 egyforma motor, söt a vevönek általában felajánlanak egy csomo alternativát, hogy legyen szives választani a tudása és a pénztárcája alapján.
Az ilyen "tudatos" választás eredménye sokszor a füstölgö motor, a nagy alapfogyasztás (lehet, hogy van egy spéci fecskendö, meg egy extra computer plug-in, amelyik ezt csökkenti, csak hát az egy kis pénzbe kerül).
Ezért nincs jobb vagy rosszabb motor, csak olcsobb és rosszabb vagy drágább és jobb.
"Nem igen hiszem, hogy a Cummins azonnal a legjobb motorjait adja..."
Hát, én ezt úgy tudom elképzelni, hogy van egy típussor, és én mint vevő, abból választok, tehát nincs "jobb" meg "rosszabb" motor.
Ha viszont szólok, hogy kérnék egy pirosat, de féláron, és azt is majd ötletszerűen fogom fizetni, vizezett kőolaj formájában, akkor esetleg el tudom képzelni, hogy a másik fél is belemegy a "csúnya" alkuba, és a vizezett kőolajért cserébe "vizezett" motort ad. Nem szép dolog, meg rizikós, hogy mit szól majd a többi vevő, de elvileg elképzelhető, végülis mindenki a piacról él...
DLala,
"Én arra lennék kíváncsi, mik a hazai vasúthatósági eloírások és ennek tükrében hogyan kaphatott futási engedélyt."
Hogyan kaphatott? Hát úgy, hogy "the show must go on", a félmilliárdos szerződés-show után ez volt a logikus folytatás. A következő lépés természetesen a remotorizáció lesz, majd a rákövetkező az ultrahangos repedésvizsgálat.
Csak egy dologra van valamilyen véleményem (számot elértettem, a szövegböl ugy tünt, hogy ilyen számon akarja a CD leltárba venni).
kérded:
Ezt a (Cummins?) motort több járműféleségben is használják, nem? Miért tud ez ilyen gyenge paramétereket?
Nem igen hiszem, hogy a Cummins azonnal a legjobb motorjait adja az oroszoknak (föleg ha azok csak eléggé vontatva - a szokás szerint - fizetnek). Lehet, hogy van nekik egy budget motorjuk ilyen és hasonlo kuncsaftnak.
A hajtomüvel nem a minösége a probléma (remélem), hanem annak meglehetösen spártai kivitele - azaz nincs benne semmilyen tartalék, igy annak a legkisebb meghibásodása is teljes menetképtelenséget okoz - igy a vasuti hatoság Csehországban.
Tökmindegy, ha metróra tervezek, arra tervezek, ha nagyvasútra, akkor meg arra. Amikor a metrókocsikat hozták pár éve, akkor is csak különvonatként mehetett, mert nem volt sorozható normál vonatba.
Én arra lennék kíváncsi, mik a hazai vasúthatósági előírások és ennek tükrében hogyan kaphatott futási engedélyt.
A többit mi is tudjuk.
1: Nézzük csak meg, mennyi az orosz metróknál "bevett", avagy "szabványos" max. hosszirányú erő? Látatlanban lefogadom, hogy éppen 1200 kN. (Az orosz nagyvasúti szabvány 2450 kN.)
2-3-4: Ezt a (Cummins?) motort több járműféleségben is használják, nem? Miért tud ez ilyen gyenge paramétereket?
5: Tényleg, milyen is a hajtómű? Valami Voith-féleség?
6: A prototípusnál, mint emlékszünk rá, 3 ajtó volt oldalanként. Cserébe no WC, no egyebek.
7: Lásd: metrós múlt.
8: Igen, 731.25 a "becsületes" gyári neve. Hát persze, hogy drágább - ebből akar a Mitiscsináló gyár meggazdagodni...
9: Naná, a metróállomáson nem szokás leugrálni a magasperonról majd' méternyit, hogy beszállhassunk, és ugyanígy nem szokás a járműről való leszálláskor 3 lépés nekifutás után dobbantani, majd tigrisbukfenccel megcélozni a mozgólépcsőt.
Amúgy a comment egyszerű: Na emberek, van egy metrókaszni, ezt egy kicsit át tudjuk pofozni, de csak annyira, amennyi 5 mérnöknapba belefér, mert különben már abszolút nem éri meg. Ez van, ezt lehet vinni államadósság-törlesztésként. Aztán majd tud, amit tud.
Nem tudja valaki M47.1314 és M47.1319 állomásítását?
Továbbá érdekelne M43.1201-1202 és M44.427-436 új honosítása is - ha valaki tudja. Köszi előre is.
Ma tettem egy kunkort a 2-es vonalon. Úgy néz ki, a férőhely problémákat még mindig nem sikerült üdvözítően megoldani. Odafelé a 2032-vel mentem (ind 8:15, M41 2202+Bhv-k) A kihasználtság Pilisvörösvárig 80-110 % körül, Pilisvörösvár és Pázmáneum között kb. 150 %... Az egomi érkezést követően furcsamód a Csörgős inga azonnal
visszament Dorogra, aludni... Ez mire jó ? Miért nem maradhat Esztergomban 2025 indulásáig ??? Visszafelé 2015 (Bzmot+Bzx) kihasználtsága megintcsak 150% körül. Isteni volt. És végül a lényeg: Rákosrendezőn V43 1375 állt egy tehervonattal, benne PKP,CD,CFR Hbillnss kocsik, és 9 db verkehrsrot színű DB "By" RegionalBahn kocsi !!! Ezek hová tartanak ? Csak nem a románokhoz ?
Sajnos nem tudom a válaszokat, és az UIC is inkább csak egy gittegylet, hiszen elöirásai csak akkor kötelezöek, ha az egyes tagállamok vasutjai azokat ratifikálják (azaz beveszik a maguk szabványai közé - amiröl fogalmam sincs hogy meg-e történt).
Nyilván olyan listát nem igen kapni a vasutfelügyelettöl, hogy miben felel meg valami az elvárásoknak - mert olyankor szo nélkül átadják az engedélyeket, és nem papulunk itt rola.
Két kérdésem van.
1. Van egyáltalán valami, amiben megfelel?
2. Mi ezekről a magyar vasúthatóság véleménye? Mert az egy dolog, hogy gazdaságtalan, az nem hatósági kérdés. De a szerkezeti merevség meg az energiaelnyelő zóna az nagyon az. Valamint a környezetvédelmi paraméterek is. Vagy csak a csehek ennyivel szigorúbbak? Füstügyben UIC-re hivatkoznak, amit nekünk is figyelembe kellene venni. Ha ez nálunk is érvényben van, a vasúthatóságnak meg kellene tagadnia a futásengedélyt!
Kezembe jutott az ottani vasutfelügyelet kifogáslistája a Téglával kapcsolatban:
1./ A felépitmény merevsége nem felel meg a CD szabványainak 1500 kN helyett csupán 1200 kN-t tud.
2./ A motorfüst nem felel meg az UIC 624-es elöirásának.
3./ A névleges fogyasztás (231 g/kWh) nem felel meg a mai vasuti átlagnak (200 g/kWh )
4./ Az üresjárati fogyasztás nem felel meg a mai követelményeknek (11 liter/h --- 2-4 liter/h helyett)
5./ Az egy hidrauliku meghajtás vontatási jellemzöi messze elmaradnak a mai tipikus értékektöl. (egy egység, egy tengelykapcsolo stb.)
6./ Lassu utascsere (2 ajto oldalanként)
7./ Hiányzo abszorbcios zona a mozdonyvezetö elöl.
8./ A 731-es (nicsak már számot is kapott, valakinek ott is nagyon sürgös) kb. 10 mill. Cseh koronával dárgább (300 ezer Euro) mint bármelyik konkurense (Talent, Desiro, LINT)
9./ Az uj motorvonat padloja magasabb mint a 810-es (Bzmot) padloja, és a CD-nek sincs kiépitve a magasperonu vonalhálozata, ezt további pénzbe fog kerülni a bevezetés esetén.
Nyereséges volt az Eurotunnel
2003. február 10., hétfő, 11:00
A La Manche-csatorna alagútját működtető brit-francia Eurotunnel részvénytársaság tavaly 508 millió euró tiszta nyereséget ért el, a 2001-es 188 millió eurós nettó veszteség után.
Egyszeri tételek nélkül a társaság nettó vesztesége 144 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 212 millióról.
Hétfőn a cég azt is közölte, hogy idén a bizonytalan gazdasági kilátások miatt korlátozott a lehetőség a forgalom növelésére és az árak emelésére.
(MTI)
Ma reggel 8 08-kor a Veszprém-Lepsényi vonat a következő összeállításban indult: M47 1316 + Bz 305!
Jól nézett ki, sajnos még annyi időm sem volt, hogy a fényképezőt előkapjam...
pg
Az eredeti anyagában színezett üveget cserélte Dk egyes kocsikon fóliázottra '92-'93 körül. A főjavításkor ezeket (tudomásom szerint az összes eredeti ablakkal együtt) kicserélték anyagában színezettre.
A fólia, illetve az üveg színezése nem az utasok közvetlen napvédelmét szolgálja, hanem azt, hogy a napbesugárzás kevésbé melegítse fel a kocsi belső terét.
roosevelt:Érdekes volt, hogy milyen random módon járnak a vonatok Bánrévén. Előbb 11 tájban egy IP túnt fel Ózd felől, aminek semmi keresnivalója se volt ott (ráadásul utasok is szálltak fel rá!), majd egy Bz Miskolc felől délben. Erről csal vasutasok szálltak le, gondolom gépmenet volt Ózdra.
Aztán visszajött és átvitt (egyszem magamat) Lenartovcére.
Nem is olyan random módon :))
Az IP új vonatpár (ózd i. 10:52), viszont utasoknak nem lehetne felszállniuk, csak szolgálati célú megállás.
A plusz Bz pedig a 87-es vonalról jön Putnoktól gépmenet :( Ózdig, onnan Lenartovcére megy át, majd vissza Bánrévére és onnan átkavar Putnokra, majd irány Szilvásvárad. (Idáig az IP-Bz csinálta ezt a szlovák kanyart, dec. 15-től már van napközbeni fordulója is Ms felé, ezért a csere).
Sziasztok
ű
segitségeteket szeretném kérni, hogy van e valakinek birtokában a v43-328 asrol foto,vagy valahopl a neten. ez egy gysev tulajdonu gép,soproniakhoz tartozik. ha valakinek van képe azt megkérném arra hogy kuldje el a nemethz@freemail.hu emailcimre, vagy a linket.
scsabi: Hová t?nt a fólia a f?javítás után???
T?lünk tapasztaltam olyant, hogy nincs függöny, csak fólia. De ez er?sebb napsütésben nem sokat ér. (Tapasztalat.)
Úgy látszik a hóhelyzet a 80-ason (már) nem olyan vészes. Az 595-össel utaztam, és majdnem pontosan ért Szombathelyre.
Egy kérdésem vóna:
Ilyet még nem láttam a Nyugatiban. Szintiszta Bx-szerelvény. Akkorra értem oda, amikor a szöcsivel készültek kihúzni, (meg is tették), majd a gépe rájárt. Minek a szerelvénye lehetett? Üse szinfolt vala (legalábbis nekem)
HB
"OFF
Bezzeg az előző négy miniszterelnök tudta, hogy hol a MÁV-telep, meg a pénz is több volt 27600 Ft-tal.:-)))
ON "
OFFFFFFF
Nem az számit, hogy hány zöldhasú van a bukszában, hanem, hogy hány bolognai pizzát vehetsz belőle. A néni azt fájlalta, hogy ez az arány kárára alakul. :-((
Nekem a múlt héten 1 nappal előtte is alig sikerült jegyet kapnom...csak 1.o-ra sikerült.
Amúgy úgy tűnt, csak én voltam szerencsés, a Miskolcról 9:05-kor induló füzesi személynek 9:15-kor még nem volt gépe, végül +20 körül ment el, továbbá az összes 9:00-9:05 kor induló IP (volt vagy 3) 3-5 perccel később indult.
Érdekes volt, hogy milyen random módon járnak a vonatok Bánrévén. Előbb 11 tájban egy IP túnt fel Ózd felől, aminek semmi keresnivalója se volt ott (ráadásul utasok is szálltak fel rá!), majd egy Bz Miskolc felől délben. Erről csal vasutasok szálltak le, gondolom gépmenet volt Ózdra.
Aztán visszajött és átvitt (egyszem magamat) Lenartovcére. Ezzel a Bz-vel már találkoztam január elején, akkor volt rajta függöny. Most már nem minden ablakon, és az ablakokon lévő fólia is össze volt karistolva (már ahol nem volt letépve)....
Én azért kicsit bosszankodtam, mert Debrecenből de. 10-kor már egy IC-re sem lehetett helyjegyet kapni. Viszont a 13.00-s brünni sebessel utaztam vissza és nem késett többet pár percnél.
Cegléden V43.1240 olvasztotta egy Süsüvel a váltókat a rendezőben. Ladányban M41.2133 jeleskedett 2 db Bhv-vel. Debrecenben ma M62.095 állt a személy pu. melletti raktárok előtt, de reggel M62.240 ment Fabonyba, ami tegnap az egri személyt vitte. Arról kép is készült, "MAJD" egyszer fel is rakom :-) /csak időm akadjon rá!/
Itt láthatjátok a mai vonatozásom eredményét.
Késés sehol se volt, sőt 1 vonat kivételével, ami "csak" pontos volt, mindegyik sietett 1-2 percet. És minden vonat fűtőtt volt... Mintha nem is Kelet-Európában lennénk :)
Sziasztok! Sikerult a nagy hoban 130 km-t megtennem 24 ora alatt :P
Olyan hirekjet hallottam, hogy M62-302 es M41-2301 javitasra megy Szolnokra, es utana mar nem kerul vissza Sv-re, hanem Szombathely kibulizta maganak a ket remot gepet.
Felmerül bennem a kérdés: A MÁV-os selyemhernyók transzformátorolaj hűtését mikor fogják áttervezni, és kijavítai. Köztudott, hogy a hűtés alul van tervezve.Jön a következő kérdés: Vajon melyik cég tervezte?
DGKUm press jelenti, hogy a kecskeméti kisvasúton Törökfái-nál ismét kisiklott a hótörő menet. Sajnos, valószínűleg már csak hóolvadás után indulhat majd újra a forgalom.
A NZZ jauár 22-i számában állítólag a következő volt olvasható: "müssen die SBB auf Grund der ungenügenden Qualität des seinerzeitigen Lieferanten (ABB) in geschätzten fünf Jahren sämtliche Triebmotoren (vier pro Einheit) der 119 Lokomotiven 2000 (Reihe 460) ersetzen", azaz az SBB 119 db Re460 sorozatú Lok2000 típusú mozdonyának összes (egységenként 4 db) vontató[?]motorját, amelyet egykor az ABB szállított, az elégtelen minőség miatt cserélni kell.
Sajnos az NZZ onlájnon nem találtam meg a cikket, érdekes lenne pedig utánanézni.
Sziasztok! Mdbz! Végignéztem a dizelmozdonyos képtáradat! Gratula hozzá, de nagyon sok az ismétlődés!
Az a kép, amelyen Púpos+fűtőkocsi+Ickocsik vannak, aláírása régiovonat a Balatonra, mikor és hol készült?
Mindenkihez Maiz nálam járt és digitális képeket készített modelljeimről! Itt megtekinthetők! Maczko.
"Évekkel ezelőtt (még a régi formátumú MÁV-jegynyomdás) a menetrendekhez kiadtak T menetrendeket."
Mikor láttál olyat (évszám)? Én nem emlékszem olyanra.
Talán 80-as évek vége/90-esek eleje?
Láttam a MIG-motoros hofuvot is, az elöször is irto hangos, nagyobb és csak egy lángu... A MIG hajtóműves hóolvasztót kb. éve nem használjuk. Egy, az MVP-be szánt példány a Kőér utcában szikkad. Ez valaha elfútta a zúzott követ, a váltóhajtóművek fedlapjait, stb. is.
A HLS-ek selejtezett személykocsi forgóvázakra szerelt olajtartályokkal, sűrített levegős porlasztású két jobbra-balra elforgatható égőfejjel rendelkeznek, gázolajat, vagy kerozint esznek. A vezérlésük az őket mozgató mozdonyról történik, hatékonyan tudják a szigetelő sínkötések vezetékeit megolvasztani, ezért a használatuk erősen korlátozott, biztosítóberendezési felügyeletet is igényel.
Magyarul, semmire sem jók, (Rákoson 10 óra óta menne a 16-os váltó olvasztani, de valami - épp a bizberes most - mindig hiányzik) üzemükhöz az M 44 légsűrítője is elegendő, de nem szeretjük, mert a dízelmotort emelt fordulaton kellene járatni. Fő bajuk, hogy télen derül ki az üzemanyagrendszer szennyezettsége, pályafenntartási, biztosítóberendezési kíséret kell, ha a váltóból az olvadékvíz nem folyik ki, több a kára, mint a haszna, váltót kell kenni utánna, azt elfoglalja, hidegben, nagy hóban sokáig, külön típusismeret, tűzrendészeti vizsga, stb. kell a kezeléséhez.
Eurostar: Nálunk azrt jobban m?ködik a dolog. Ha az IC megáll, niythatom az ajtót, így nem leveg?höz juthat az ember. Ha meg indul, akkor meg úgyis bezáródik. (Legalábbis úgy tudom.) Ha meg gyorsul a vonat, akkor meg úgyis letiltja az ajtónyitó gombot. Miért nem m?ködhet ott is így a dolog?
Ha nem hidegvér? angolok utaznak ott, akkor azért gyorsabban megy a dolog. Pár perc múlva valaki kinyitja az ajtót, aztán szép lassan leszálingóznak az utasok.
Mindenesetre azt tudni kellene, hogy a pálya vonalvezetése milyen volt ott, ahol a vonat állt. Mert ha el van kerítve, vagy éppen egy magaspályás szakasz van, mint amilyen Bécsben is van, /Simmering (?)/, akkor azért kissé nehéz lemászni.
Ma délután gondoltam egyet és elugrottam a Wiener Walzerrel Győrbe. A vonatot a 010-es Bika vontatta, a kocsim pedig a 21-91 001-es GOSA volt. Nagyon tetszett a hibátlan, csöndes futása, a tisztasága, egyszóval a minősége - tökéletes volt! Sajnos azonban akadt, aki nem volt ilyen elégedett, és összekarcolta valamelyik feljáróajtó üvegét, az egyik WC-ben pedig a tükröt és az ablakot :-( Nem ártana cserélni őket, pláne, hogy egyébkéként hibátátlan a kocsi.
Vissza a 17.50-kor induló gyorssal jöttem. A vonatot győri Szili húzta, én a 20-37 369-es kocsiban ültem. Amikor kinyitottam az ajtót fodrozódó hullámok tárultak a szemeim elé; kiderült, hogy a WC-ben és a mosdóban eldugult a lefolyó, a víz pedig csak csöpögött rendületlenül - az eredmény az lett, hogy a peron és az első fülke úszott - az előbbinél ráadásul már-már kezdett megfagyni a víz. Mindez a nemdohányzó oldalon volt, hátha olvassa egy illetékes a dolgot.
Ettől függetlenül korrekt kocsi volt.
A cseh vasút, a CD pályázatot hirdet 20 db három-áramrendszerű 6 MW-os villamos mozdony szállítára a Csehországot Németországgal, Lengyelországgal és Ausztriával összekötő nemzetközi korridorok kiszolgálására. A 200 km/h-s mozdonyok 3 kV DC, 25 kV 50 Hz AC és 15 kV 16,7 Hz AC hálózatokon történő üzemeltetésre kell alkalmasnak lennie.
A Siemens Dispolok GmbH flottája ez év végéig 15 db ES 64 F4 típusú négyáramrendszerű mozdonnyal bővül. A mozdonyok alapkivitelükben megegyeznek a DB 189 sorozatú mozdonyaival, amelyek jelenleg nemzetközi engedélyezési eljárásokon vesznek részt. A Dispolok-mozdonyoknak Németországban, Ausztriában és Olaszországban kell bevethetőnek lenniük. A mozdonyok szerkezetükből fakadóan elvileg minden európai normál nyomtávolságú vasúton engedélyeztethetőek, amely lehetővé teheti felhasználásukat több határokon átnyúlóan. Az első mozdonyok az SBB-hez, Svájcba kerülnek majd.
2003. február 7.
Ahogy olvastam a Eurostar újabb bakijáról, azért megnyugodtam. A MÁV-nál ilyen gondok nincsenek, szerencsére. (Komolyan!)
1. Az ajtók kinyitása nem ütközik annyi problémába, mert gyakran be sem lehet őket zárni.
2. Megfulladni sem lehet itthon, ma reggel az 5627 egyik Bo kocsijában esett a hó a hiányos szigetelés miatt.
3. 6 órára azért nem szoktak csak úgy leállni.
4. Nem olyan finom szerkezetek a vonataink. Az összefagyott csatolásokat ma reggel Nyíregyházán néhány határozott ütéssel kezelték.
Vizsgálat indult szombaton Londonban annak kiderítésére, hogy előző éjjel miért tartott 600 utas kiszabadítása csaknem 6 órán át a London és Párizs között közlekedő Eurostar expresszvonat egyik elromlott szerelvényéből a brit főváros kellős közepén.
A link nem müködik, ellenőrizd, légy szíves!
Mikori állapotot tükröznek a képek? Mert úgy vettem észre, időnként tologatják őket, mind a négyet ritkán látom együtt. 2073 és 1108 a legállandóbb darabok.
Kb. 13:50 és 14:15 között álldogálltam a fölüljárón szorgos fotózás közepette. Nagy fájdalmam, hogy a 2006-os Gokart nem jött ki odáig. :((
A debreceni Dácsia sorról találsz képet a honlapomon gs.
scsabi,
Ahogy én látom.
Özvegyasszony Miskolc Tiszai pu-on letámadta a miniszterelnököt, felhánytorgatva neki, hogy ennyi pénzből kellene megélnie. Az idős hölgy vasutasfeleség (volt) és a MÁV-telepen lakik. Nyugdíjra nem jogosult, csak a férje jogán kap valami özvegyi járadékot.
Amiért megakadt a szemem ezen, az azért van, mert ez egy ismerős helyzet. Dédnagyapám vasutas volt. Vonatvezető volt, de egy balesetből kifolyólag többet nem mehetett vonalra, bedugták valami íróasztal mögé, segédfogalmazónak vagy ellenőrnek, mittudomén. Ő dolgozott egyedül a családban, mégis, házat tudott építeni (vasutastelepen, ez éppen a XVI. kerületi) és a feleségének soha nem kellett dolgoznia. Két gyerekét is felnevelte, kitaníttatta. Amikor meghalt, dédnagyanyám, mivel sosem dolgozott (hivatalosan), sosem kapott nyugdíjat, csak valami minimális özvegyi nyugdíjat kapott. Az éhenhalására se lett volna elég. De mi léteztünk.
A hírben szereplő asszony hasonlóan élhette le az életét, de vagy nem született gyereke, vagy már meghalt, legalábbis nincs aki támogassa. Nagyon sok idős ember van, aki a vasutastársadalom része és hasonló problémákkal küzd. A régi létbiztonság elveszett, csak a nyomor és a kétségbeesés maradt. Senki sem törődik velük. Pedig ők is vasutasok. Ezért mutogatott az idős asszony a MÁV-telep felé és ezért vette a bátorságot, hogy megmondja a véleményét a jólszituált miniszterelnöknek. A biztonságiak meg hihetetlen lazák voltak, hogy két védett személy (a miniszterelnök meg a belügyminiszter) közé beengedték a népet. Szerintem többet ezt nem fogják megtenni.
"Lesz nekik vajon jobb sorsuk, vagy mehetek utánuk S.újhelyre a fényképezővel?"
Nem tudom,az M43-asokat a tavalyi év végén igencsak írtották (1004,1012,1020,1033,1061,1066,1078,1146,1156,1160),remélhetőleg a két M47-es remot lesz,most nem nagyon selejtezték ezeket.
"Debrecen különben úgy szabadul a Daciaktól, ahogy tud, az egyik rendszeresen száműzve Hajdúszoboszlóra, a többi vagy áll, vagy valahol messze elküldve."
Négy darab (M43 1022,M43 1026,M47 1108,M47 2073) pedig Debrecenben a fűtőház után Pest felé van leállítva,jobb sorsukat várva.
Más:
V63 150 állítólag az Északiban van forgóváz cserén.
Megnéztem a cikket, valamelyest tudom a nyelvet, de nagyon hosszú, sajnos most nincs időm lefordítani az egészet. Ha valamelyik része sürgősen érdekelne, szólj bátran!
Amúgy, ami a lényeg, ez egy 3 áramrendszerű (25Kv-50Hz,3000V,1500V) kifejezetten tehervonati gép, amivel az észak-dél irányú forgalmat akarják feldobni, a Csatornától Észak-Olaszország (Milánó, Torino) felé.
Bár ez gondolom nem nagy segítség. :-)
Sajnos nem láttam. Debrecen különben úgy szabadul a Daciaktól, ahogy tud, az egyik rendszeresen száműzve Hajdúszoboszlóra, a többi vagy áll, vagy valahol messze elküldve.
Tettem egy rövid, 60 km-es kirándulást a 100-as vonalon ma, tanulságos volt.
Debrecen, reggel 7 óra:
IC 629-nek kiírva +5 perc, először láttam itt 5 percet kiírva. Üröm az örömben, hogy +13-al jött. :-(
6020-nak Szolnokról bemondva +30, tényleges +35.
A nap meglepetése a Tisza volt, egy Patek Philippe pontosságával ért Debrecenbe, de lehet, hogy csak azért, mert "én" vittem. :-)
627-nek bemondva +15, jött +22-vel.
A nap vesztese: 5627. Persze, amin én ülök.
Bemondva semmi (!!) késés, érkezett +20-al. (Tiszteltetem az illetékeseket!) Gépe V43 1142. Debrecenben elékötötték V63 024-et és V43 1042, az utóbbi elől. A két gép állítólag döglött volt. A vezérlési kábellel vacakoltak, indultunk +30-al. Tégláson 7 perc állás, 2 indulási kísérlettel fűszerezve.
A vonat 8 kocsijából 2 és félben nem volt fűtés, az első keréklaposodásban szenvedett. 2 Bhv ajtajait nem lehetett zárni, Nyíregyen bokáig állt a hó.
Nyíregyre érkezés +37-el. Amikor beértünk, megszólal a hangos: "Tiszalökön át Ohat-Pusztakócsig közlekedő személyvonat a 9. vágányról elment." Ennyit a csatlakozásról, meg a MÁV-ról.
Két döglött gép el, 1042 annyira mégsem érezhette magát rosszul, mert 024-es Gigantot is elvitte magával. :-)
Utána rájöttek, hogy az első kocsit ki kell sorozni. 3 kocsi ment volna elvileg, így kettő maradt, úgyhogy 4. kocsit visszakapcsolták, a szépséghiba annyi, hogy ez biciklis volt, és döglött fűtéssel.
A kocsirendezők rohangáltak, mint a mérgezett egér, hogy minél hamarabb végezzenek, a kapcsolások összefagyva, szóval minden lehetséges. Amikor elkészültek, a vonat 3 percet várt arra, hogy a külsős a fűtött irodából előmásszon.
Ezt egyszerűen pofátlanságnak tartom, a saját munkatársaival szemben. Azok -10 fokban küszködnek, és sietnek, hogy minél hamarabb mehessen a vonat, Őkelme pedig kényelmeskedik. Ha a főnöke lennék, holnap már nem kellene befárasztania magát munkába!
Induláskor a hangos megemlítette, hogy kellemes utazást kívánnak. A jv. csak kényszeredetten mosolygott erre. Szemtelenség a köbön.
+55-el értünk Nyírtelekre, itt leszálltam.
Második kör, délután 4, Nyíregyháza:
6256, azaz 6004 álcázva, pontosan jött Pestről. Viszont IC 614 késett, bemondva +20, ténylegesen +30. Aki úgy állította össze a szerelvényfordulót, hogy Nyíregyen 25 perc alatt fordulnak az IC-k, annak sokat emlegették a felmenőit.
651-es részei időben jöttek, villámkezű kocsirendezők igyekeztek, de mindez nem hatotta meg az illetékest, meg kellett várni az IC visszafordulását.
16.28-kor menesztő kint 651-nél, kijárat vörös, menesztő nem érti. 16.33-kor bemondják, hogy 651 +15-el indul. IC elment 16.42-kor, 651 utána.
Aki ezt így megszervezte, az holnaptól talán inkább takarítson váltót! És ez most nem a hóról szól!
IC indul elvileg 16.25-kor, gyors 16.28-kor.
Gyors Debrecenben van 17.08-ra.
Ma az IC jött 16.30-ra, ment 16.42-kor, tehát Debrecenbe ért legelőbb 17.12-re.
TEHÁT ha 651-et időben elengedik rendesen, Debrecenben előzhette volna az IC, és két késett vonat helyett csak egy késett vonat lett volna.
De nem. Valaki nem tud számolni.
És ez nem is a váltókról szól, 651 Debrecenben így is az 5.-re jött, tehát tudott volna 10 perccel előbbis oda menni, lehetett váltót állítani.
Ez most hülyeségről szól.
Debrecenben 6504-nek bemondva +20, IC 626-nak +15.
A fentieket úgy érdemes értékelni, hogy tegnap délután óta egy pihe hó sem esett.
Nem a hóról szólt a mai gyalázatos teljesítmény. Sajnos. Valami egészen másról.
V63 026:
Mai hókotró Nyíregyen: M43 1088 és M43 1142. Ezekszerint még mindig a debreceni Dácsiák reszortja Nyíregy.
Ezen kívül szorgalmasan tologatott két Gokart is (2006, 20X7). "Elsuhant" M44 081 és V63 023 is. Képek elôhívás után, de még az elôzô két tekercset se volt idôm feltenni. :((
gs.
Volt régen un. "T" menetrend.
Most is van zord időjárás esetére kidolgozott forda, ami csökkentett szerelvényszámmal történő közlekedést biztosítana, néhány vonat kihagyásával.
Ennek az a nagy jelentősége, hogy alkalmazásával kiszámítható lenne a menetrend.
Most az volt a jellemző, hogy a vonatok jelentős 100 percet is meghaladó késéssel közlekedtek, a nagyobb csomópontokon torlódások voltak. Ezeket operatív intézkedésekkel próbálták feloldani.
Ezek helyett az operatív beavatkozások helyett kell(ene) alkalmazni a zord időjárásra kidolgozott fordákat.
Így szerintem a lecsökkent kapacitások a nagyobb csomópontokon is elegendőek lennének, és ugyan lennének elmaradó vonatok, de a közlekedő vonatok jelentősebb késések nélkül közlekedhetnének.
OFF
Hát, asszem ha lesz még különvonatozás, azt zártan, a nép nélkül teszik meg...
"Hiába kérvényeztem a nyugdíjat, de nem adták meg. Erre azt mondta a miniszterelnök, hogy hát ezt még meg kell oldania neki. Csak nézett rám. Mondom, ne a nyolcszázalékos béremelésről beszéljen, mert az árak csak mennek fel, mit érek nyolc százalékkal. Közben lökdösött a miniszter asszony, mondom neki, ne lökdössön, inkább mutatkozzon be, én bemutatkoztam sorolta élményeit a miskolci Tiszai pályaudvaron Medgyessy Péterrel összefutó Gadó Dénesné az Észak-Magyarország című napilapnak. Tudja-e merre van a MÁV-telep, kérdeztem a miniszterelnököt, de nem tudta, hát megmutattam neki. Huszonhétezer-hatszáz forint, mondom neki, ezen gondolkozzon el, miniszterelnök úr.
Amikor Gadó Dénesné kilépett a tiszai kapuján, hogy hazainduljon, többen odakiáltottak neki: Jól beszélt! Gratulálunk! "
Felraktam a Szombathelyen,Kelebián, és a 80-as vonalon készített képeimet! (szili,herkules,csörgő stb 100 kép)
januári képeim rovatba!
http://kep.tar.hu/v43-1342 (másold be!!!)
off
a dolog korrektségéhez hozzátartozik, hogy Szabad Sajtó Alapítvány egyenlő MSZP, valamint ennek az alapítványnak és a szerkesztőségnek vétójoga van a főszerkesztőt illetően és még sok minden másban is. A 49,9% pénzügyi befektető, a napi kérdésekbe sohasem szól bele, a többiek meg együtt szoktak szavazni. Ami meghatározza, kinek a kezében is van az irányítás.
Egyébként én csak a TV2 riportját láttam és abból nem derült ki, hogy az utasok között utazott-e, vagy különkocsiban és az sem, hogy mennyi kormányőr utazott a vonaton (2 védett személy is volt).
Szerintem "hivatalos" forrást erről nem fogsz kapni, mert ez már SZVSZ kimeríti a szolgálati (és lehet, hogy nem csak azt) titok fogalmát.
Egyébként a miskolci IC-ken 200-as kocsik vannak?
Az ex csigaTV azt mondta, hogy még helyjegyet is vett!:-))
SZVSZ:-))) Volt különkocsi(10-91) sőt az 509 késése esetére külön szerelvény is.
A miskolci oldalon 160-asok járnak(xx-70), de pl. az 56/57-ben és pótlásként "előfordul" 200-as is.
Gyerekek kurva könnyő kivülállóként itt feszültséget kelteni!
Kedves Napista!
Trafficc-kal egyetemben sajnos én sem értem, hogy mit szándékoztál nekem írni!
FSZ, sssey, MaZó, és jómagam szoktuk megírni a 100-as vonalon tapasztaltakat, de nem hinném, hogy bármiféle feszültséget keltenék (keltenénk) ezzel! Igyekszem mindig tényszerűen leírni a tapasztaltakat, de néhány dolgot én sem írok le. A mozdonyvezetőkről pedig végképp nem írtam (írtunk) semmi rosszat, hiszen a késésekről tényleg nem ők tehetnek! A kitérőket nem nekik kell kitakarítaniuk maguk előtt, a személykocsikat a gépük után pláne nem, és a pontos utastájékoztatás sem az ő feladatuk. Ha a kocsikban hideg van, szerintem az sem rajtuk múlik, amennyiben bekapcsolták a gépen a fűtési nagyfeszt. Ha meg késésben van a vonatuk, nem bírálhatják felül a tilos jelzést...
Vagy talán azt akarod mondani, hogy könnyű nekik? Hát, tudod, én nem cserélnék velük, még ha lenne mozdonyvezetői vizsgám akkor sem! Illetve, egy Bikucis vezérrel azért meggondolnám a dolgot...
as-tulajdonú napilapok:
Dunántúli Napló
Békés Megyei Hírlap
Somogyi Hírlap
24 Óra
Új Néplap
Petőfi Népe
Tolnai Népújság
Heves Megyei Hírlap
Nógrád Megyei Hírlap
egyéb as érdekeltségek:
www.mindmegette.hu
Kiskegyed
Hölgyvilág
Gyöngy
Lakáskultúra
www.astronet.hu
Vasárnap Reggel
K.
Ez csak féligazság, mert tudtommal van ilyen menetrend, csak éppenségel nincs nyilvánosan meghírdetve. Mivel nincs meghirdetve, ezért _gyakorlatilag_ nincs.
Más. A Civis IC végül +80-nal állt meg a Nyugatiban, így a 626-os Bereg is +10-zel fog indulni.
Az ok: felsővezeték-szakadás Törökszentmiklósnál.
Bővebbet nem tudok.
Van egy ilyen képaláírás István Gyuri által becitált cikkben:
"A MÁV-nál nem létezik elôre meghirdetett rendkívüli menetrend például nagy havazás esetére"
Ez csak féligazság, mert tudtommal van ilyen menetrend, csak éppenségel nincs nyilvánosan meghírdetve.
Évekkel ezelőtt (még a régi formátumú MÁV-jegynyomdás) a menetrendekhez kiadtak T menetrendeket.
Bocs nem követtem (követhettem) az egész vitát az elejétöl kezdve, és csak a frissen felbukkano beszolásra reagáltam - abbol viszont semmi nem derült ki.
Abból szűrtem le, hogy az rm40 által írottak szerint M62 3xx-ben ugyanannak motornak a 12 hengeres változata van, M41 23xx-ben meg 16 hengeres változata. Namost a kisebbik 2000LE-s motor, a nagyobbik meg tudomásom szerint 3000LE-s és valóban ez van a Herkulesben is. Namost mi a fenét keres egy alapból 3000LE-s motor a csörgőben? Ezt nem értem és erre kérdeztem rá. Sőt, ha nem a névleges fordulatszámán járatják, akkor meg gazdaságtalan, hiszen nem azon az üzemmódon működik, ahova a tervező szánta.
Gyors helyzetkép a Keletiből és a Nyugatiból:
Keletibe Miskolc felől/felé 5-8 perces késések, Venezia +35-tel érkezett, Kelebia felől és felé 10-15 perc késés. A szolnoki inga már szóló volt (talán BDt 404-gyel, V43 2366?? fotózta, gondolom, majd megírja.)
A nyugatiban ingákra nincs késés kiírva, viszont Civis IC +40, Dankó Pista IC +15, nk. gyors Marosvásárhelyről/Miskolcról +45 perccel van előrejelezve, nem hinném, hogy a személyeket ne vernék el...
"Hát nem hallottad, hogy az egész (bot)kormány a saját börén akar megbizonyosodni a helyzetröl, igy ma vonattal van uton keletre. Ezért volt a nagytakaritás.
(Ejnye-ejnye nekem a messzi távolbol kell erröl tájékoztatni.)"
Úgy látszik MINDENKI megértette a kérdésem lényegét, egyedül TE nem! :-)
Tegnap Tatabányáról utaztam Sopronba. Amikor jegyet vettem, érdekes (dízel) hangokat hallottam, ami errefelé nem szokványos, ezért gyorsan kirohantam a peronra. M62 303 és 304 érkezett Pest felől összekapcsolva. Meglepődtem, mert nem tudtam, hogy már ezek is elkészültek. Érdekes volt az ÜVEGEN keresztül látni, hogy a géptér különböző részei (csövek, stb), különböző színűek. (értsd: nem egyszínűen retkesek/kopottak)
Fotók is készültek, de az ultraweb ftp-je nem működik, ezért most máshová ugyan, de feltettem:
Tudja valaki, hogy mit csinált errefele a két Szergej (futáspróba?), és hová lesznek állomásítva?
csocso_1:
Leveledet olvastam, de nem válaszoltam. Ide írok, mert most nem vagyok otthon.
Igen, szoktam. Tatabányáról Győrbe járok suliba, és nemrég (november) vettem egy digitális fényképezőgépet (Canon PS A40). Azóta rendszeresen fotózom, de nem csak arrafelé. A jobb/érdekesebb képeket fel is szoktam tölteni a lapomra.
drdoktor:
Igen, TUDOM, hogy így volt. De azért kösz :-) A kérdés inkább az, hogy az említett klipben (68680) miért látható 2 tengelyes kocsikkal (Kicsit rosszul látszik ugyan, de 2 tengelyeseknek tűnnek). Szerintem a klipben a vonatösszeállítás NEM KORHŰ.
A másik kérdés pedig az, hogy ez egy filmzene, vagy csak a csaj szereti a Nohabokat, meg a Keleti pályaudvart. ;-)))
De csak a 2. vágányon. (Ha jól emlékszem)
Úgy hallottam decemberre kellett volna befejezni az átalakítást, csak az anyagiak hiányából fakadó anyaghiány hátráltatta a munkát:))
OFF
Ja, és akkor egy kis gonoszkodás is:
A "plusz" szót egy sz-szel kell írni, még ha a word át is javítja duplára :))
Itt a topikon elmegy, de egy hivatalos közleményben...
ON
Én igazán nem szeretném szavukon fogni a MÁVINFORM-ot, de...
KÖZKAPCSOLATI IGAZGATÓSÁG
Hajmáskér és Papkeszi között elakadt egy vonat a hóban
A Csajágról Hajmáskérre közlekedő motorvonat egy plussz dízelmozdonnyal Papkeszi és Hajmáskér között 13 óra 50 perckor hóakadály miatt a nyílt vonalon vesztegel. A személyvonaton körülbelül 20 utas tartózkodik.
A bajba jutott szerelvény segítségére egy hóekét küldtek, amely 16 óra 45 percre visszahúzta a szerelvényt Papkeszi állomásra. A pályatest teljes megtisztítása után tud csak megindulni a közlekedés. Ezért ez a személyvonat jelentős, 180 perc késéssel tudott elindulni a hótól megtisztított vasúti pályán.
Budapest, 2003. február 7. 17.00 óra
MÁV Rt. Közkapcsolati Igazgatóság
Kiadta: Both Ferenc (Telefon: 342-0700)
Nos, a 39314-es vonatról van szó, amelyiknek Papkesziről menetrendszerint 13:37-kor kellett volna elindulnia.
A közlemény szerint 16:45-re húzták vissza Papkeszire a szerelvényt, ezután megtisztítják a teljes pályatestet (ez is X idő), és mégis +180'-nal azaz 16:37-kor már el is tudott indulni a hótól megtisztított pályán. (Amiről csak 8 perc múlva húzták vissza!)
HURRÁ!
Ezt csinálja valaki a MÁV és a MÁVINFORM után!
Kedves közkapcsolatisok, akik néha esetleg olvastok minket! Szívből jövő jótanács:
NEM KELLENE EZT CSINÁLNI!!
Semmivel sem fog kevesebb támogatást kapni a MÁV, semmivel nem fogják kevesebben választani utazásra a MÁV-ot, ha a lehetőségekhez képest pontosan tájékoztatjuk az utasokat.
Ha viszont hamis adatokat mondunk, akkor lehet, hogy a tulajdonos esetleg megorrol ránk, és az utasok is.
Szerintem ez a szerkezet 4 kátyuolvaszto (vagy a tetöfedö szakik kátrányolvaszto szerszáma - kb. 200 Euro darabja mifelénk).
Nem kell hozzá sem süritett levegö sem diesel jobbára (PB) gázzal megy. Annak adagolásával (akár egy bunsen égö) lehet szabályozni a láng nagyságát).
Láttam a MIG-motoros hofuvot is, az elöször is irto hangos, nagyobb és csak egy lángu (illetve lángja csak akkor van a rosszul kezelik, mert inkább csak forro gázt volna szabad okádnia), és kell hozzá egy tartálykocsi a kerozinnak.
Sajnos a cikk még sehol nem elérhető on-line, de az összefoglaló alapján felmerült bennem a kérdés:
1. Az állam nem tudja/akarja a vasúti szolgáltatási kötelezettség finanszírozását elvállalni. (nem most, immár 20. éve)
2. A gazdaságtalan szolgáltatások megszüntetése ( pl. mellékvonalak) nem fogadható el
3. A privatizáció* erkölcstelen
Kérdés: Akkor mi a megoldás?
*privatizáció: mint kifejezés magánosítást jelent, mint fogalom a vasúttal kapcsolatban ördögi praktikát. A vasúti privatizáció fogalma alatt általában összemosódnak a következők:
1. adott tevékenység önálló társaságba szervezése
2. szolgáltatási monopólium megszüntetése
3. állami, illetve állami tulajdonú társaság javainak magánkézbe adása
A tulajdonformák egyenrangúságának alkotmányos alapelve alapján mindez szvsz csak akkor tisztességtelen, ha ez alapot ad személyek, csoportok, társaságok jogalap nélküli gazdagodásának.
"a szándékosság jelei"
Ezek inkább a gondatlanság (?) jelei. Jelen helyzet kialakulásának oka, hogy a magyar vasutak száz év alatt kialakult szervezeti és műszaki kultúrájában, eszközeiben felhalmozott (műszaki és gazdasági) tartalékok mostanra merültek ki.
"hitelfelvételre kényszeríti"
Valamint arra, hogy a forráshiányok kezelését "áttolja" beszállítóira.
"ami megmaradt, szépen ki lehet privatizálni azoknak, akik már régen megvan, hogy kicsodák"
Már megint a privatizáció, mint ősellenség...
Mit akarnak privatizálni? Mit?
-Alaptevékenységet?
-Kapcsolódó szolgáltatásokat?
-Anyagi javakat?
Országos közforgalmú vasút (mint közmű) nem "privatizálható". A vasútengedélyesek kötelezettségébe tartozó tevékenységek (kevés kivétellel) nem szükségszerűen a vasútengedélyes szervezetén belül végzendők el. Az állam, illetve az illetékes hatóság feladata eldönteni, hogy az előbb leírt kötelezettségek milyen feltételek mellett végeztethetők el "külső" szolgáltatókkal. (Mondjuk ez többé-kevésbé pontosan szabályozott.)
Példa: vasúti személykocsik zárttechnológiás javításának elvégzéséhez a járműjavító előzetes minősítése szükséges.
Na mindegy, várom hogy elolvashassm részletesen.
ON
rm40
A 17 oldalas cikk spontán fordításra kissé hosszú :-)
Mely része érdekel leginkább?
Ami engem érdekelt belôle, hogy a központi vezérlést egy Intel 80C196 processzorokból álló multiprocesszoros rendszer látja el és a mozdonyon szabványos CAN buszt használnak...
És csak 25kV-on van visszatáplálásos fékezés, DC-n csak dinamikus fék (ellenállásos) van. AC-n az automatika átkapcsol visszatáplálásos fékezésrôl dinamukusra, ha nincs a felsôvezetékben delej (ez ugye minimálkövetelmény), de nincs lehetôség arra, hogy a mozdonyvezetô válassza meg a fékezésmódot.
Hát, ha az elmúlt napok pannonwesztelvodafon témáit nézzük, ennyi off asszem belefér. :-) Röviden: Sok hirdet? jobban kedveli a pirosat, mint a narancssárgát. :)
Volt egy film az MTV-n. Este 11 után kezd?dött. Volt benne I. világháború alatti azemélyvonatként a Széchenyi Múzeumvasút. Valamint egy bitumenes sportpálya felfestett vonalakkal!
OFF napilapok:
A MN drágább a NSZ-nál. Úgy tudom, hogy ez utóbbiban jóval kevesebben hirdetnek. Hogy miért? Ezt már itt nagyon OFF lenne leírni.
Mivel a nagykövetségre ezentúl egyikb?l sem küldenek, ezért legalább nem vádolhatjuk ?ket politikai elfogultsággal. :)
ON
Régen az IC-ken is volt újság. NSZ, Napi Gazdaság, meg még valami, mintha lett volna.
ssey (68736):
Nem tudom, hogy mire célzol? Annak megállapításához, hogy M.P. visszafelé is vonaton ment-e, valamint, hogy külön kocsiban utazott-e, valamint, hogy a többi vonat emiatt késett-e nem szükséges bizalmas információkat kiszivárogtatni elég, ha valaki megírja, aki látta, vagy hallotta.
Az ehhez kapcsolódó kevésbé publikus információkkal meg nem foglalkozom.
traficc :
OFF
Magyarország , fel törekvő ország. Január 1-ig járt 1 azaz 1 példány a napilapokból.
Ezt kellett beosztani nagykövettől az őrkutyáig.
takarékossági okokból, január 2-től újság (semmilyen) NEM jár a követségekre.
ON
OFF
1. Sajna nem kell Brüsszelbe menni, hogy MN hiányra lelj egy hivatalban. A sorozatos lemondások is egyik okát képzik annak, amit a szomszéd topicban vki gúnyosan megjegyzett:
Magyarország legdrágább napilapja
2. 1999-ben történt, amikor felvásárolta (bekebelezte) a szolnoki polgári napilapot (Jász-Kun Krónika) a népszabi helyi kistesója (Néplap). Kezdetben a néplap cikkeit csak felcserélték, áttördelték, és ezt adták el JK Krónikaként, később már pofátlanul csak a fejlécet váltották át. Rengeteg közhivatal, aki előfizetője volt mindkettőnek, lemondta a JKK-t, hisz azt megkapta a NL-tól. Ez a sajtószabadság és a szabad véleménynyilvánitás Axel-Springer módra a'la 1999. (Az Axel a tulaja mind a népszabinak, mind a néplapnak, és még sorolhatnám). 1999 óta a helyzet csak durvult, de ezt Ti is jól tudjátok...
ON
OFF
A Magyar Nemzet 7 nap késéssel kerül fel a www.mno.hu oldalaira. Külföldről a friss online hozzáférés havi kb. 10 euroért előfizethető (e-meno bolt).
/OFF
Ez valszeg azért van, mert a csöriben a hajtómű (és így annak bemenő fordulatszáma - 1500/perc - is) maradt az eredeti.
A szergejbe (a 301-be) egy új, fordulaszámában is az új motorhoz illesztett főgenerátort építettek, itt ezért a motor leforoghatja az 1800-at percenként.
Szevasztok!
>Mi a szösz az az AB? Pusztaszabolcs?? Aktienbolaget. Kérdezd meg nohabot, ő tudja. :)))
Nem jár a Magyar Nemzet Brüsszelbe?? A Járai sem? :))))
>már Brüsszelben sem csődül össze a város vasutas társadalma, ha egy Szergej bedübörög Nem Ludmilla az? (hmsoftnak Ljudmilla :)) ). Amszterdamban legalábbis azokat láttam DB Cargo színekben.
rm40!
>nowadays néha úgy érzem, hogy csúnyán offolok vele:-) ) Egyáltalán nem. TE vasútról írsz :)))
Végezetül egy igen gonosz tanács a privátszférából.
>A Nyugati pu.-i már itt is említett félretájékoztatásokkal kapcsolatban annyi felelősségrevonás, figyelmeztetés történt, hogy az az egész hálózatra elég lenne, de erre azt mondja az áll. főn. - és igaza van a saját szempontjából - hogy ha elbocsájtja a dolgozót, nem tudja, hogy ki fog dolgozni helyette. Ő az egyetlen, aki ezt tudja csinálni? Ha nem: megkérdem a másikat, hogy a kirúgott rossz fizetésének a 30 %-áért (pluszban) csinálná-e az helyett ő jól? Kérek tippeket, mit felelne.
Miért hányzik ezekből a remot M47-esekből egy-egy darab? Igy jobb a motor hűtése?
Mire gondolsz? Az alacsonyabb géptétérre? Ennyivel kisebb a motor. Sőt a motor fölött van még egy bazi nagy hangtompító is.
Tulajdonképpen miért van 1200-as és 1300-as "sorozat" is?
Az 1300-as tengelyterhelését ballaszttal megnövelték.
Tulajdonképpen miért nem szürkék a remot Bobok és a nemCsörgők, Bz-k teteje?
A Bz-k szürkék... Amúgy meg passz... Talán mert azok Szolnokon készültek. Esetleg több maradt ezekben (M44, M41) az eredeti alkatrészekből.
Vajon mennyivel fogyasztanak kevesebbet az új motorok?
A legkedvezőbb tartományban mért fajlagos értékek a régi 230..240 g/kWh-val szemben 195..205(..210) g/kWh általában.
Vajon ezek a motorok "tartoznak-e" jellemzően valamilyen mozdonyhoz (Bz-k esetében kamionhoz)?
Hát, lássuk csak:
Az M62 301-ben lévő MTU 12 V 4000 R 40 Common Rail motor 16hengeres változata hajtja a Herkulest (2016 sor.). A MaK G1700BB típusába rendelhető a 12 V 4000 R20 12-hengeres, az R40-től egészen kicsit eltérő motor.
Az M47,12 és 13-ba épített MTU 12 V 2000 R80: ezt most kapásból nem tudom, utána kell nézni.
Az M44,4 CAT 3508 DI-TA motorja: a 12-hengeres és részleteiben eltérő 3512 B-HD a MaK G1700BB, a 16 hengeres 3516 B-HD pedig a G2000BB hajtógépe. A sima 3512 DI-TA pl. MaK G765
M41,23: MTU 16 V 4000 R40 -> Herkules, lásd fent, illetve 3516B DI-TA SC-> lásd fentebb.
Viszonylag sok egy-egy típusból az alváltozat meg eltérhetnek a beállítások is.
Miért hányzik ezekből a remot M47-esekből egy-egy darab? Igy jobb a motor hűtése?
Tulajdonképpen miért van 1200-as és 1300-as "sorozat" is?
Tulajdonképpen miért nem szürkék a remot Bobok és a nemCsörgők, Bz-k teteje?
Vajon mennyivel fogyasztanak kevesebbet az új motorok?
Vajon ezek a motorok "tartoznak-e" jellemzően valamilyen mozdonyhoz (Bz-k esetében kamionhoz)?
Kicsit a franciáknál maradva: viszonylag ismeretlen nálunk az Alstom által gyártott villamosmozdonytípus az Astride (BB36000 sorozat). A neten leltem róla egy leírást - természetesen franciául. Aki tudja ezt a nyelvet és nagyon ráér esetleg megpróbálkozhatna vele, hogy lefordítsa.
Az írás: La BB 36000 : la locomotive multitension européenne.
Én úgy gondolom:
a menetrendszerkesztők (vagy valaki más)bontják szét a kőnnyebb áttekinthetöség végett.
A jelenlegi menetrendben pl.már nincs 100a és 80a, a sok lábjegyzet helyett kódokat találtak ki vagy vettek át, így ezek helyére befért a fővároshoz közeli szakasz is.
Sajtószemle (nowadays néha úgy érzem, hogy csúnyán offolok vele:-) )
A Bombardier Transportation a Francia Államvasutakkal (SNCF) kötött szerződés nyomán további 73 db AGC-motorvonatot (Autorail Grande Capacité) szállít. A nagy befogadóképességű regionális expresszvonatokra szóló szerződés volumene kb. 240 millió euró. Az SNCF a régiók megbízásából jár el. A franica Bombardier-üzemben, Crespinben (Valenciennes) készülő vonatoknak 2006 novembere és 2007 novembere között kell elkészülniük.
A megbízás egy, az SNCF által 2001-ben kötött keretszerződésen alapul, amely a francia régiók részére szállítandó 500 AGC-vonatról szól. Az első ezzel kapcsolatos részszerződés 192 db-ról kötetett, az összmennyiség ezzel a megállapodással 265 db-ra nő.
Az AGC-t több kivitelben ajánlják. A kocsik számától függően az ülőhelykapacitás 160..220 db. A vonatok vagy dízel, vagy villamos meghajtásúak, ezenkívül létezik vegyes üzemű (dízel és villamos) változat. A legnagyobb sebesség 160 km/h. A csuklós, alacsonypadlós kivitel miatt az utasterek nagyon tágasak és átjárók kötik össze őket. Ez megkönnyíti a ki- és beszállást, szabad mozgást biztosít a vonaton belül, továbbá több komfortot, átláthatóságot és biztonságot ad.
(Berlin 2003. február 3.)
A Dernières Nouvelles d´Alsace jelentése szerint az SNCF 2002-ben a tervezettnél kétszer nagyobb veszteséget termelt a teherforgalomban (405 millió euró) és a Corail távolsági forgalomban (51 millió euró), köszönhetően a visszaesett igényeknek. Ezalatt a TGV és a hivatásforgalom enyhe növekedést produkált. A probléma a teherforgalomban a pontosság. A Corail-forgalomban modernizált szerelvények állnak forgalomba hamarosan.(júniustól Párizs - Clermont-Ferrand, decembertől Párizs - Strasbourg között)
Lenne egy kérdésem. Egy adoot vasútvonalhoz mennyire tartozik hozzá annak a-val, b-vel, vagy c-vel jelzett része? Az egyes részeket egyvonalként érdemes kezelni? Pl.: 40, 40a.
Igaz, hogy a már nem aktuális, de egy kis életkép szerda estéről:
20.00.-ra kellett (volna) Pestre érnem, ezért 17:25 körül kimentem a ceglédi állomásra, mivel korábban nem értem rá. Az állomás tele utasokkal.
Eredetileg abban biztam, hogy ha késik a 713, akkor az még jó lehet nekem. Mint utólag kiderült, a késése nem érte el a 20 percet. Akkor jó lesz a 17:38-as 2711-es. Az sehol.
Közben Pestről jött egy személyvonat, melyet szerelvénymenetben átküldtek Szolnokra. Sokan jogosan felháborodtak, hogy még kilátásban sincs vonat, itt meg üresen engedtek útnak egyet (sok diák akart pl Abonyba menni).
Majd bemondták, hogy a Corona és a 718 további 20, összesen 50 percet késik.
Közben mindkét irányba elment egy-egy IC-ICR. Az érdekesség az volt, hogy ne kelljen váltót állítani, a gyorsok vágányútját használták, azaz az átmenő fővágányról ki a 3. illetve 4. vágányra, 40-el végig rajta, majd vissza. Az 616-os ICR-nek ekkor már 60 perces késése volt.
18.00 után bejött egy pesti személy, melyre bemondták, hogy ez fog 17:38-asként visszamenni. Így felültem.
Végülis 85 perces késéssel megjött a Corona (az utolsó bemondás még mindig 50 percnél tartott) és bemondták, hogy bizonytalan ideig az állomáson tartózkodik, végül 10 perc múlva elment. 18:30-tól folyamatosan mondták, hogy a 718-as érkezik a külső első vágányra és az utasok ki a hóesésbe, de 50-kor még sehol sem volt. (Pontosabban a bejáron állt)
A személyvonaton ülve kimentem a peronra amikor bemondták, hogy késett sebesvonat (6103) érkezik. Felöltözés, rohanás a hóban, de elértem.
Minden gond nélkül mentünk Pilisig, de onnan visszaminősítettek minket személlyé és mindenhol megálltunk. 30 percet késtem.
Az egész érdekessége az volt, hogy pl Albertirsán átrobogtunk s onnan rengeteg bejáró lett volna. A végeredmény az lett Budai út, Ceglédbercel-Cserő, Ceglédbercel és Albertirsa szemszögéből, hogy a 2711-es annyit késett, hogy a 2511 és a 2521 utasait is ez vitte el ezekről a helyekről.
Akkor bennem felmerült, hogy ha már ilyen fennakadások vannak, akkor miért nem Ceglédtől állt meg mindenhol és miért ragaszkodtak még mindig az IC-hez? (Lásd az előző havazáskor megállították mindenhol.)
FSZ: Én is észrevettem, hogy az átépítés során kicserélt váltók már fűthetőek. Azt, hogy Albertirsa kezdőpont felőli váltói azok-e, azt nem tudom, mert mindig lemaradtam róla.
OFF: Még egy adalék: a MiG-hajtóművet Kecskeméten használták(ják?) a pálya megtisztítására-jégtelenítésére, annyi a különbség, hogy forgóváz helyett pótkocsira szerelve, M62 helyett KrAZ vagy ZiL erejével mozgott. Ott a Süsün kívül más neve is volt, de sajna nem emléxem már, mi :( Azt hiszem, kicsit zajosabban működött, és eléggé repkedtek a feltört jégdarabok tőle. Három éve még volt belőle, láttam. ON
"Gyerekek kurva könnyő kivülállóként itt feszültséget kelteni!"
Ebben nagyon igazad van!
A vasút ebből a szempontból olyan mint a foci. A pálya lelátóiról nagyon könnyű és kényelmes dolog bekiabálni.
Természetesen a vélemények szvsz 80-90%-a teljes mértékben igaz és jobbításra érdemes dolog, de valami miatt egy szint után süket fülekre talál, vagy úgy is lehet fogalmazni, hogy sok bába közt elvész a gyerek. (azt már nem merem megkockáztatni, hogy azt mondjam, hogy lehet, ez a cél, mert valakiknek ez az érdeke)
Lehet, hogy őszintén meg kellene mondani, hogy egyes dolgokkal szemben tehetetlenek vagyunk. (Pl.: utastájékoztatás. A Nyugati pu.-i már itt is említett félretájékoztatásokkal kapcsolatban annyi felelősségrevonás, figyelmeztetés történt, hogy az az egész hálózatra elég lenne, de erre azt mondja az áll. főn. - és igaza van a saját szempontjából - hogy ha elbocsájtja a dolgozót, nem tudja, hogy ki fog dolgozni helyette.
Tehát: Rossz a rosszal, de rosszabb nélküle?!
Jó. Akkor nézd meg a Gigant Club honlapját, elég sok ilyen ketyere van. Süsünek becézik, HLS-XX van az oldalára írva. Hatvanban kettőt láttam decemberben, akkor azt mondták, üzemképtelenek. M40 is elbír vele, nem feltétlenül M62 kell hozzá.
Ha még mindíg nem hiszed, akkor keresek róla képet, ahova oda is van írva, hogy 'ez vala a Süsüke'.
Más: a remot árakat lusta vagyok visszakeresni, majd holnap este, nincs elfelejtve, de az a honlap egy rémálom, nem nagyon lehet keresgélni, csak "kézzel"..
OFF: Minden állomáson van távközlő helység, a legtöbbjében van PanTel berendezés (már ahol a PanTel optika ott fut a vágány mentén). Ezek közül elég sok helyen van mikrohullámú bázis állomás is. Ezért van pl MÁVos telefonunk is, hogy ha valami baj van, a forgalmistát megkérjük, intézkedjen. (Nincs áram, tűz,ilyesmik.) A MÁVos távközlősök biztosan tudnak még érdekességeket. ON
Dehogyis süsü.
Az egész akkora, hogy éppen ráfér egy kéttengelyes forgóvázra. Sárga lemez teteje van. Szerintem gáztartály van alatta vagy palackok. A sínek fölé egy-egy gázfúvó nyúlik plusz egy sűrített levegő cső. Ha jól értem a levegőt a mozdonyból nyomják (???) ez elkeveredik a gázlánggal és felmelegszik, így képez hőlégfúvót. Azért ez nem Mig hajtómű :-)
Azt is lehetett látni, hogy a balos gázláng kialudt, ekkor kimászott a vezető a szergejből, a jobb oldalon meggyújtott egy darab rongyot, átmászott a bal oldalra és begyújtotta újra. Ezt azért Mig hajtóművel nem tudom hogy lehetne...
Nézzétek meg a híradó ismétlését, biztos benne lesz. Még sose láttam ezt a ketyerét. A környezetet nem ismertem fel (nem arra figyeltem), talán Fradi vagy Kelenföld lehetett.
OFF: Nem hát, tudod mennyi ilyen van, ha csak Bp-et nézem, akkor is rengeteg, nehezítésképpen, mind ugyanígy néz ki, és legalább 50% falra szerelt....kb mintha egy síndarabot mutatnál egy vasutasnak, hogy na ez hol van :)) ON
Az Info rádióban megszólalt Tiszaluc polgármestere, kiderült úgy voltak elzárva a külvilágtól hogy a vasúti közlekedés ill. összeköttetés folyamatos volt...(!)
Miért épp oda szervezték a miniszterelnök programját ami ténylegesen nem is volt elzárva?
Miért szálltak át Miskolcon helikopterre ha vonattal is tovább mehettek volna?
(Nem láttam az esti híradókat, csak a rádióból értesültem.)
"Ott vannak még Seregélyes körül az elakadt M47-ek ???"
Ma 4 óra körül sikerült felszabadítani a vonalat, de természetesen az utasok már a tegnap este folyamán (kb. 19 óra körül) el lettek szállítva a katasztrófavédelem, katonaság meg mindenféle külső erők segítségével.
Sajnos a hivatalomból valami technikai gond miatt nem megy a net, ezért nem tudtam a napokban pontosabb és naprakész hírekkel szolgálni.
Gyerekek kurva könnyő kivülállóként itt feszültséget kelteni! A mozdonyvezetők ott ülnek a gépen és nézik, hogy nem történik semmi. Ezért felveszk a fizetésüket és széttárják a kezüket. A szlogen nem szálhatok le a gépől! Egyszerűen röhelyes a hozzállásuk!
Az M1 híradója a váltófagyások feloldásának egyetlen megoldásaként M62 227-et mutatta, amint maga előtt tol egy forgóvázra szerelt dupla disznópörzsölőt. Mi ennek a típusjele/ki gyártotta illetve ki mit tud róla? A riport szerint nagyteljesítményű dízel kell hozzá, mert csak az tud olyan nagy mennyiségű sűrített levegőt szolgáltatni, ami ehhez kell. ???
OFF
Én nem tudtam ezen röhögni.
Van egy ugyanilyen szoftverem, ami sokkal szebben rajzol, de ebben a kxxxxxg országban nehéz érvényesülni. A képhez hasonló, attól jobb minőségű generált térképet full screen flash-ben tudok két éve bármikor előállítani. Azt nem sikerült belőle meggazdagodni :-(
Való igaz, ha kiment a kalandvágyó utas az állomásra, előbb-utóbb csak jött egy vonat, amivel el tudott utazni!
Nekem ismét mázlim volt, hogy az elmúlt három napban nem kellett dolgoznom! De tegnap már nem bírtam magammal, és utazhatnékomat egy monorierdei fordulóval éltem ki... 8.05-re kimentem az állomásra, 2712-ről semmi tájékoztav tás. A két átmenővágány kivételével mindent hó borított, a munkások a peronról próbálták eltkakarítani a letaposott havat. 8.15 körül bemondták, hogy Pest felé 10-15 perc múlva lesz vonat, de a Ceglédre menőről még mindig semmi hír, ezért bekopogtattam némi információmorzsáért a forgalmiba. A forgalmista hölgyike megnyugtatott, hogy 5 perc műlva jön vonat. Így is történt, 2712 +25-tel érkezett és indult tovább.
A telkem előtt ellapátoltam a térdig érő havat, aztán visszaindultam. 9.55-kor 200m-re voltam a megállótól, de már csak nézhettem az éppen induló személyvonat után (2757?)... Láttam, hogy ácsorognak néhányan a buszmegállóban, így átmentem oda. Úgy 10 perc múlva látom, hogy csukódik a sorompó, és Cegléd felől újabb személyvonat érkezik! Nosza, futás, és el is értem. Akkor viszont ez lehetett a 2757-es, és amit lekéstem, az meg a 2517?...
Ma reggel korábban kellett bejönnöm Pestre, így a párommal együtt 6.25-re mentünk ki az állomásra. Kb. 5 perc várakozás után bemondják, hogy "személyvonat érkezik Albertirsáról..." ??? A szerelvény azonban Szili+5*B+Ap volt, a folyosókon álló utasokkal, így erről lebeszéltem magunkat. Újabb 5 perc várakozás után bemondanak egy gyorsított személyt (2727?). Felszálltunk az utolsó kocsiba, de már csak állóhely jutott nekünk a teremben.
"Jé, miért ülnek az emebrek kabátban és miért látszik meg a lehelletünk?" -tettem fel magamnak a kérdést. "A francba, itt jéghideg van!!!" Az álló utasokon már nem volt kedvünk előrébb lévő kocsiba vergődni. Összebújtunk és kerestem a kezeimnek egy puha, meleg helyet az asszonykám kabátja alatt... :-) A gyorsítottnak bemondott vonat Üllőn és Vecsésen is megállt! Kö-Ki-nél már nagyon fáztunk, így átszálltunk egy másik kocsiba, de a meleg csak nem akart áramlani ott sem, az utasok itt is morcosak voltak emiatt...
Az urak érdekfeszitő vitáját olvasva, engedjék meg, hogy menlékezzem a vitában szereplő úrról, aki , mikor még és már nem volt miniszter (elnök) vagy helyettes, simán eljött velem buszon négy megállót.
ha csak a biztonságiak nem feszegették a dolgot, Őmiatta biztosan nem volt külön kocsi.
Hogy a kormányőrség mihez ragaszkodik, az más kérdés.
A 1047 001 január 30-án a 35400 és 35401 sz. vonatokat vitte Wien Süd - Hohenau oda-vissza. Ezzel a vonattal tartják a simmeringi javítóműhelyből frissen kiadott ÖBB-személykocsik futópróbáját. A képen a 35401 Stadlau állomáson halad.
Képzeljétek, mivel szórakoztattam magam a bahn.hafas-on! (Azt nemtom, hogy Elvirában vannak-e ilyen feature-ök, mint az alábbi, de itt igen)
Aki jól akar szórakozni (vagy legalábbis egyet mosolyogni), kattintson ide, a bahn.hafas-ra, és kövesse az útmutatómat.
1. Írjuk be kiinduló állomásnak (Von Bahnhof/Haltestelle): Jena Paradies, célállomásnak (Nach Bahnhof/Haltestelle) pedig: Jena West.
2. Menjünk lejjebb, és legalul a Verkehrsmittelwahl résznél kattintsunk az Erweitert gombra
3. Az új lapon, legalul a pipákkal kiválasztott járműfajtákat (ICE, IC/EC, IR, RB/RE, busz, hajó stb.) töröljük ki, egyedül a villamost hagyjuk kipipálva. A lap alján nyomjuk meg a Verbindung suchen gombot.
4. Villamost nem ajánl fel, helyette van egy gyalogos útvonalajánlat, mert közel van (0,6 km). Kattintsunk a Zeigen linkre a Karte/Weg oszlopban, és új ablakban nyílik meg az az útmutató, amin lehet mosolyogni (akinek van Adobe Acrobat-je, annak még térképet is rajzol)
M.P.
Volt-e külön kocsi vagy nem? Bármely rutinosabb utas meg tudja állapítani, főleg ha vasútbarát.
Amúgy Kovács Kálmán informatikai és hírközlési Szombathelyen járt tegnap, szintén IC-vel.
Forrás: A "Vas Népe" mai száma.
Egy kérdés: Ha menetrendszerinti vonattal utazik, akkor az utasokat nem lehet távoltartani a perontól, legfeljebb csak attól a kocsitól. Akkor ennek a különvonatnál mi értelme van?
Szerintem nem olyan megszokott dolog, hogy a miniszterelnök közszolgálati vonattal utazik. Így vagy nincs még erre nagyon agyonszigorított rendelkezés, vagy ez az első lépés az enyhítés lépcsőjén.
Egyébként én csak a TV2 riportját láttam és abból nem derült ki, hogy az utasok között utazott-e, vagy különkocsiban és az sem, hogy mennyi kormányőr utazott a vonaton (2 védett személy is volt).
Arról nem találtam információt, hogy visszaútban is vonattal utazott, vagy megelégedett egy közönséges helikopterrel is. ;-)
Szerintem "hivatalos" forrást erről nem fogsz kapni, mert ez már SZVSZ kimeríti a szolgálati (és lehet, hogy nem csak azt) titok fogalmát.
DLala (68727) :
.."...(Brüsszelbe nem jár ki a MN?)...."
traficc :
OFF
Magyarország , fel törekvő ország. Január 1-ig járt 1 azaz 1 példány a napilapokból.
Ezt kellett beosztani nagykövettől az őrkutyáig.
takarékossági okokból, január 2-től újság (semmilyen) NEM jár a követségekre.
ON
Infó kérés, a nálam németül jobban tudók felé!
A PEG visszavásárolt a görögöktől V200.2(BR220?) típusú gépeket. Erről már volt szó itt, láttam újságban, láttam fotókat a szállításról, kirakodásról (egy ex-lengyel ST44 - M62 - húzta el a gépeket a kikötőből) de mi lett ezután a gépekkel? Felújítás? Kívül/belül? Mennyit tartanak meg, és hol fogják használni őket? Vajon miért ezeket választották, további M62-esek vásárlása helyett?
Végigfutottam a hozzászólásokat, de még nem találtam a választarra a kérdésre, hogy M. P. útja miatt a többi vonat mennyit késett, csak O.V. útjával kapcsolatban olvastam megjegyzéseket.
Egy kérdés: Ha menetrendszerinti vonattal utazik, akkor az utasokat nem lehet távoltartani a perontól, legfeljebb csak attól a kocsitól. Akkor ennek a különvonatnál mi értelme van?
Nézd meg a mav.hu-n a sajtószemle rovatban. A nagy része ott van. A mai még nincs fenn. Nekem is csak az újságban levő van.
(Brüsszelbe nem jár ki a MN?)
Az egyik Belga vasútbarát újságban ( mert kettő van , mindkettő flamandul és franciául is) kis cikk, miszerint keleteuropai dizel invázió fenyegeti a nyugatot.
Az apropó, hogy észak Olasz vasut Bradotkát, marslako mostani képén szereplő mozdonyt, annak is a korszerűsitett változatát, a 752-est vásárolt.
A dolog azért nem drámai, de már Brüsszelben sem csődül össze a város vasutas társadalma, ha egy Szergej bedübörög.
Az már más kérdés, hogy vagy 3oo km-t jön drót alatt.
Nos, a MN úgy néz ki nagyon rászállt a vasutas témára. A mai cikkben (a 13. oldal kétharmadát elfoglalja) már megint olyan dolgokat írnak le, amiket én még országos napilapban nem láttam (itt már rég leírta mindenki).
- az állam előírja, de nem fizeti ki a szolgáltatásokat, ezzel hitelfelvételre kényszeríti és utólag szanálgatja a társaságot. Ezzel csak a bankokat hizlalja.
- Bz ügy: az első lépés a mellékvonalak megszüntetésére
- A színvonal zuhan és ebben már a szándékosság jelei fedezhetők fel
satöbbi, satöbbi, olvassátok el.
Konklúzió:
Az utasok, fuvaroztatók megvonják bizalmukat a vasúttól, elmaradnak, így le lehet építeni az egészet, ami megmaradt, szépen ki lehet privatizálni azoknak, akik már régen megvan, hogy kicsodák. Ennek a fedezésére kell lefizetni a szakszervezeteket, hogy ne akadékoskodjanak.
Tképpen szép kerek összeesküvéselmélet, aminek nagyon komoly alapja van. Sok ágazattal történt már ugyanez.
Szerintem holnap már fenn lesz a neten, vagy az mno.hu-n, vagy a mav.hu lapszemlében.
utaztál már országgyűlési képviselővel vonaton?
én egyszer.
hát a kaller arcát sose felejtem el, mikor a képviselői igazolványt meglátta, szerintem még ma is azt hiszi, hogy vagy kísértettel találkozott, vagy világraszóló szélhámossággal:)
kicsit vitatkozott, aztán inkább hagyta a fenébe.
Cegléd országgyűlési képviselője az előző ciklusban rendszeresen vonattal utazott Pestre dolgozni. Az idei ciklusban nem tudom, de találkoztam már vele azóta is.
Kávási Sándort is rendszeresen lehetett látni a mátészalkai gyorsokon.
E két egyénnél negatív tapasztalatom még nem volt.
Visont egy debreceni képviselővel már igen, igaz csak láttam és hallottam az esetet. Hozzátaszem, hogy nem tudom, milyen szineket képviselt és azt sem, hogy most is az-e.
Egy utolsó időszakában lévő kismama utazott az IC 1. osztályán, de már nem volt ideje helyjegyet vennie, jegye volt. A jegyvizsgáló nem akarta megbüntetni, ezért odament a képviselőhöz, hogy adja már oda a helyjegyét a kismamának és neki pótdíj fizetése nélkül kiadhat egy pót-helyjegyet. A képviselő hevesen tiltakozott, majd a jegyvizsgáló és a képviselő 2 utastársának rábeszélésére kb 10-15 perc múlva ráállt a dologra. Mit mondjak, az egész kocsi szörnyűlködött a képviselő magatartásán. A legszebb az volt, amikor a kismama odament és megköszönte neki, akkor széles mosollyal olyasmit mondott, hogy semmi probléma, csak nem egészen értette, hogy mit is akar a jv.
Az igaz, hogy a jv nem szabályszerűen járt el, de szerintem itt nem is ez a lényeg. Én is ezt csináltam volna ebben a helyzetben.
Nem bírom ki, hogy a gonosz meg ne szólaljon belőlem:
- ha az elődöm irodájába belöltözöm akkor nem járhatok azon a parkettán, mint amin ő járt, mert ő is használta?
- a bútorokat is le kell cserélni, mert az elődöm is ezt használta?
és a végelláthatatlanságig lehetne folytatni a sort!
"A 14600 05:06 helyett 12:45-re ért Nyíregyházára, azaz több, mint 450 perc késéssel. "
Nem rekord ez véletlenül? A Puskin egykori 361 percét szokták emlegetni, mint elrettentő példát.
Rekord? Áh, dehogy.
Az általam már sokszor emlegetett 1999-es havazáskor ugyanez a vonat 5:15 helyett valamikor 17-18 óra körül érkezett Nyíregyházára (a pontos adatot nem tudom, de ha nagyon érdekel, utánnaérdeklődhetek). A fő ok ott is ugyanaz volt, mint most. Az meg, hogy miért kötött ki Záhonyban, az már külön történet.
Ugyanekkor a Keletiből 19.20.-kor indult egy gyors Debrecenbe. Ez a vonat pontosan indult és reggel 6:30 körül haladt át Szajolon.
A saját csúcsom a 100-as vonalon szintén erre az időszakra vonatkozott, úgyanis a 14601-essel 23:20 helyett másnap 18:30-kor érkeztünk a Keletibe.
1. Indulás: a lámpák fényereje közel állandó,
2. a jármű gyorsulásakor a bekapcsolási feszültséghez tartozó sebességnél a szabályzó a töltőgépet rákapcsolja a telephálózatra, ekkor a fényerő hirtelen csökken, majd a sebességgel (illetve a töltőfeszültséggel) arányosan növekedni kezd.
3. a töltőfeszültség túlhaladja a lámpafeszültség max. értékét, bekapcsol a lámpafeszültség-szabályzó, ekkor a fényerő kismértékben csökken, majd közel állandó marad.
Lassuláskor ez fordítva játszódik le. Jellemző, hogy az átkapcsolási pontok mindig egy adott járműsebességhez kapcsolhatók.
Nyugvó töltőgépes kocsiknál:
1. kikapcsolt töltőgépnél (villamosfűtési fővezeték feszültségmentes, vagy energiaellátó kikapcsolva) a fényerő közel egyenletes
2. A töltőgép indításakor (bekapcsolás, illetve a fővezeték feszültség alá helyezése) rövid idejű fényerő-csökkenés (a töltő indulási áramfelvétele miatt), majd egyenletes, erősebb fény.
Kikapcsoláskor:
fényerő-csökkenés
etwg (68687)
Ez Mo-n 1984-óta gyakorlat (12/1984 (VI. 27) KM rendelet) Ez tipusismeretet nem tartalmaz, csak járműkategóriát. Részletesebben a nálam hozzáértőbbek.
A legf@szább az volt, amikor kb. 2 éve az akkori miniszterelnök kitalálta, hogy ő vonattal megy egy ünnepélyes határmegnyitóra. Reggel 6 és 8 között az egész ex-100a leállt, minden vonatot félreállítottak már 20 perccel a kereszt előtt. A vonatra igyekvőket kiterelték (!!!) a rendőrök az állomás területéről, a vonatokat körbevették, az összes ajtót be kellett csukni, az összes ablakot fel kellett húzni (!!!). Azután jött az védőmenet, rá pár percre a különvonat, felette helikopterrel. Kb. 60-90 perc késéssel ért be az összes inga, tele munkába járókkal, iskolásokkal. A hangulat leírhatatlan volt. Az egész vonal bedugult, egy sz@ros különvonat miatt! Remélem nincs pofájuk ezt ilyen módon megismételni!
-Visszaútban sem volt különb.
-Amit biztonság címén elvégeztek, azt előírás tartalmazza, de voltak különb dolgok is, de az már nem publikus.
-Az általad említett miniszternek tudtommal kettő publikus vonatútja volt. A másikkal a hodosi vasútállomás átadására és egyben a vasútvonal megnyitására ment. Itt szerintem jogos volt a PR-tevékenység. A biztosítás ugyanaz, mint amit Te is tapasztaltál, méghozzá a teljes útvonalon. Csakhogy az illetőnek nem volt kedve vonatozni, így vagy Bobán vagy Ukkon szált fel a vonatra (ahol az állomás közelében van focipálya, ugyanis ott szállt le a második helikopterről).
Szóval az odáig tartó útról egy klasszikus cím jut eszembe:
A vonal 2006-ig villamosítva lesz. Hodos is, akkor is, ha a szlovének nem jönnek fel addig a dróttal. Lehet, hogy a határon lesz a fázishatár, akkor jöhetnek a szlovák fázisváltós mozdonyok, ha a szlovéneknek nem lenne ilyen, vagy be kell vinni a 25 kV-ot Hodosra, ami a rengeteg szakasz-szigetelő miatt nem lenne semmi mutatvány.
Ott nem kellene olyan bonyolúltság, mint Hegyeshalomban. Bőven elég lenne az, ami pl Jesenice-ben vagy Brennero-n van. A szakasz-szigetelők az állomás közepén vannak, az érkező vonatok lehúzott áramszedőkkel állnak meg. A másik áramnemű mozdony lehúzza a szerelvényről ás visszalöki a saját felsővezetéke alá, majd rááll a szerelvényre. Ott elég jól működik.
OFF
Szerintem ha akarjuk még gombolyítani a dolgot, tegyük magánban, merthogy eléggé elkanyarodunk. (Ha írsz, hétvégén az adatok-ban megadott címemre jött maileket nem tudom olvasni, ilyenkor célszerűbb az otthoni címemet használni, ami ugyanúgy kezdődik, mint a céges, csak euroweb pont hu a vége.)
ON
Ne haragudj, Hmsoft, de az elmúlt 11 évben már úgy eltompultam a mindennapokban, hogy egy ilyen modell befogadása a leirás elején még OK, de a végére...
Mindenesetre ha azt akartad modelezni, hogy nem két oldal van, akkor azt hiszem, tévedsz. Lehet, hogy sokan szeretnék, ha nem igy lenne, lehet, hogy jobb is lenne, ha nem igy lenne, de igy van. És ezért mindenkinek el kell döntenie, hogy hol áll. Legalább is mindenkinek, aki a társadalom részének érzi magát.
Az más kérdés, hogy ebben a topicban elsősorban nem erről kell beszélni, de megkerülhetetlen a dolog. Aki azt mondja, hogy ne foglalkozzunk a politikával, tulajdonképpen az is egy állásfoglalást fogalmaz meg. Ugye ismerős ez az állásfoglalás?
Javaslom, hogy rendezzünk egy rögtönzött topictalálkozót. Itt mindenki belerúghat a másik seggébe. De csak egyetlen feltétellel: ezután rögtön fizet a seggberúgottnak 6 sört.
"Az már egy másik kérdés, hogy melyik oldal áll egyfolytában figyelve, ugrásra készen."
Oldal? Én tudok egy jobb modellt. Képzelj el egy gömböt, ill. annak a felületét. A felület véges kiterjedésű, ezt vágd fel sok-sok egyenlő (véges) darabkára. Egy adott darabka annál nagyobb szöget fog bezárni egy másik darabkához képest (ti. annál nagyobbak az ellentéteik), minél távolabb áll tőle.
Ez volt az idilli állapot, és itt jön a hülyítés, amely a gömbből egy amorf térbeli testet csinál. Megváltozik a test alakja (mindenki más és más "szöget akar bezárni" a többi darabkával, mint eredetileg), sőt, felületének "sűrűsége" is (mert teszem azt, sok darabka akar ugyanabba a sarokba kerülni).
Még jobb modell, ha sok-sok gömböt képzelsz el (egy-egy gömb egy-egy "valóságdarabbal" kapcsolatos szemléletmódot modellez). Aztán ezeket kezded el amorfizálni...
Ne vedd belédrúgásnak, nem annak szántam (nem mondtam, hogy minden hozzászólásodnak politikai felhangja van, csak azt, hogy soknak). Ha megbántottalak, akkor ne haragudj érte!
Biztosan csinál olyat majd az emlegetett személy, ami miatt lehet rugdosni, meg utálni. _Szerintem_ komolytalan a pulóverével meg a TV hatásvadász snittje miatt ócsárolni. Tartogasd a töltényed a komolyabbakra :-)
A TV-ről meg csak annyit, hogy ha híradót nézek, akkor tutira lesz benne: vér, szerencsétlenség, hulla, meg politika. A politizálás ellenségeskedést szül, ezt a fórumot meg kellene próbálni megkímélni tőle, amennyire lehet (az országos szintű politikára értem, nem a vasútira).
Pfffh.
Azt mondod, ne nézzek tévét, ha nem tetszik, ami benne van.
Visszafordítom: Ha nem tetszik, amit írok, ugord át!
De ettől még nem lesz jobb semmi. Tudomásul kell venni, hogy a vasút bizony keményen politika és nemsokára méginkább az lesz. Ha erről nem akarsz tudomást venni, az a te bajod. Ha leszxrod, az is. Attól még a helyzet nem változik.
A kommentálásról meg anyit. Én egy szóval sem emlegettem az előző kormány vasutazásait. De most kommentálom. Nagy balfxszság volt a lezárásos különvonatozás és vissza is ütött a nagy arcukra. Ezenkívül nekem mi közöm ehhez?
Aszondod minden hozzászólásomnak politikai felhangja van. Lehet. Engem nagyobb dolgok tudnak foglalkoztatni és nem élvezek el minden kerékcsikordulástól (nem akarok ezzel senkit megsérteni). Ezekhez pedig hozzátartozik a politika, sajnos. Az utóbbi néhány napban szinte csak olyan témák voltak itt, aminek van politikai tartalma. Enélkül üres lenne a topik. (a Nohab is politika, súlyosan az. Sajnos)
(Nem értem. Onnan rúgnak belém, ahonnan nem is gondoltam. Hát, mindig tanul az ember)
De ök viszik a csucsra már 1917 ota. A többiek csak tölük tanulták, hogy hogyan lehet meghülyiteni a fél világot.
Túl sokat nézel ki belőlük (és túl keveset a (fél) világból) :-)
Abban viszont igazad van, hogy ma ez már másképp nem megy (pedig szerintem mehetne).
A gazdasági oldalon ez indokolt: kevés fejlesztéssel is minden eladható, mert új, jobb, csillogóbb, ezt is tudja, azt is tudja, ma csak 99,90; dizájnos, Superman is ezt használja, Magicwoman is, enélkül az életed lóf@$¤t sem ér stb..., aztán ha ott működik a szájbarágós marketing, akkor a politika nyilván átveszi.
De pl. az amerikai elnökválasztás szerintem már nagyon régóta a PR-on dől el...
Nem tudom,de nekem - mint apolitikus alkatnak - még mindig szimpatikusabb a pulóveres, (ál)IC-pótjegyes PR, mint az arccal a fal felé, füleket befogni, szemeket becsukni, meg nem mukkanni, mert az állomáson magasrangú különvonat halad át, és borítja az országrész közlekedését.
Arról nincs valakinek infója, mennyire sikerült haptákba vágni a vonalat, mennyit késett a vonatjuk?
Tetszett, hogy ez a kis vacak megtisztította a majdnem méteres hótól a pályát, persze a kétméteres átfúvások ellen ez sem lenne csodaszerszám...:
hómaró 1 hómaró 2 hómaró 3 :-)))
Végül egy kép a megszűnt (?) dobsinai vonalról Szlovákiában, illetve egy ottani 751-es:
Dobsina Bardotka Pelsőcön
De ök viszik a csucsra már 1917 ota. A többiek csak tölük tanulták, hogy hogyan lehet meghülyiteni a fél világot.
(Addig ilyesmit csak a telefonnal, az izzolámpával, a Gilette pengével meg stb. lehetett, azután már hülye üres dumával is....)
Abban viszont igazad van, hogy ma ez már másképp nem megy (pedig szerintem mehetne).
Tetszett, hogy ez a kis vacak megtisztította a majdnem méteres hótól a pályát, persze a kétméteres átfúvások ellen ez sem lenne csodaszerszám...:
hómaró 1 hómaró 2 hómaró 3 :-)))
Végül egy kép a megszűnt (?) dobsinai vonalról Szlovákiában, illetve egy ottani 751-es:
Dobsina Bardotka Pelsőcön
Remélem a linkek jók, mert most nem lesz időm javítani! :-)
Én sem értem, miért kell valakinek mindig ugrásra készen ügyeletben lennie. Valaki mer szólni egy szót, és máris ugrik az éber ügyeletes. Pedig az élet igen is nemcsak mozdonyokból meg sinekből áll!
Az már egy másik kérdés, hogy melyik oldal áll egyfolytában figyelve, ugrásra készen.
Figyeljétek csak a következő hozzászólásokat!
Most miért, csak száraz tudósításokat lehet beírni?
Nem erre gondoltam, csak elegem van a politikából, és minden nap több olyan hozzászólásod van az általam látogatott fórumokon, aminek erős politikai felhangja van.
Utálom viszont, ha permanensen hülyének néznek!
Erre csak egyetlen megoldás van: ne nézz TV-t, legalábbis nagyon szelektíven! Az emberek mondjuk 40-90%-a (témafüggő) hagyja magát hülyének nézni.
Miért kellett megrendezni ezt a kalauzos-jegyes jelenetet? Csak a hülyék veszik be.
Lásd fent... Végigcsináltunk egy pár NOHAB-GM-es jelenetet anno a TV-kkel. Mindbe kellett némi hatásvadászat. Teljesen témafüggetlen!
Miért nem vett magára egy nyomorult zakót és miért feszített pulóverben? (ezt az elődje szerette alkalmazni)
Mittomén', de úgy vagyok vele, mint bakter a sassal.
Én is azt mondom, hogy miért kell a napi munkát átpolitizálni? (Rohadjon meg az összes PR szakértője!)
Ezt nem ők hozták divatba. Az élet minden területén a marketing (agymosás) térnyerése szembetűnő. A politikában (mindenhol) szintén.
De hogy miért kell a hírhozót legyalázni azért mert hírt hoz?
???
Nem a hírhozás a baj, ezt a múltkori (kaméleonos) VÉEK-hozzászólásodnál is írtam. A kommentálás _szerintem_ nem idevaló, mert akkor meg utána jön (tök jogosan) a msáik oldal, hogy akkor hogy is volt a tavalyi országelverő különvonatos helikopteres túra. Egyikre sincs itt semmi szükség.
Most miért, csak száraz tudósításokat lehet beírni?
Én örülök neki, ha egy miniszterelnök kimegy a nép közé.
Én örülök neki, ha menetrendszerinti járatot használ az utazásaira. Pláne, ha az vasút.
Én örülök neki, ha az egész nincs túljátszva és a munkára koncentrál.
Utálom viszont, ha permanensen hülyének néznek! Miért kellett megrendezni ezt a kalauzos-jegyes jelenetet? Csak a hülyék veszik be.
Miért nem vett magára egy nyomorult zakót és miért feszített pulóverben? (ezt az elődje szerette alkalmazni)
Én is azt mondom, hogy miért kell a napi munkát átpolitizálni? (Rohadjon meg az összes PR szakértője!)
De hogy miért kell a hírhozót legyalázni azért mert hírt hoz?
???
Lehet, hogy át kell értékelnem ezt-azt.
Valóban semmi értelme. Akkor lenne, ha nem egyszer, előkészítve, hanem csak úgy mezei állampolgárként, mondjuk a 6106-on történne.
(Mondjuk a magas rangú személy Zuglóig bírná...)
Avagy minden nap a ceglédi, Sz.fehérvári, hatvani, sülysápi, stb. ingákkal járnának dolgozni a miniszterek.
Ilyen utoljára a mesékben volt, és legközelebb is talán csak ott lesz. :-(
Csak két rövid érdekesség: dupla Dácsia, hókotrókkal a két végén ment reggel Ferencváros felé, valamint negyed órája két remot Szergej ment összekapaszkodva Kelenföld felé. (Póbáznak?)
néha, jutalomként, egy-egy napra függeszd fel már a politikai b@$¤ogatást!
Ha különvonattal megy, akkor bunkó, mert elveret mindent, ha a nép között az IC-vel, akkor PR, ha Kubában van, akkor miért nem itthon törődik a dolgokkal... Szvsz a lehetőségekhez képest mellőzzük innen a politikát, természetesen pro és kontra is!
Németországban 2003. Jan. 1-töl jogositványt adnak a mozdonyra, amiben benne van minden lányeges adat a mv-röl. Enélkül gyakorlatilag nem lehet ma már mozdonyt vezetni.
Olyan érdekes dolgok vannak benne mint pl. az, hogy a mv szemüveget hord-e, mikor milyen jármüre vizsgázott stb.
Ausztriában a szagszervezet most igen felemelte a hangját, hogy errefelé is be kell vezetni (hogy ez eddig miért nem jutott az eszükbe - lehet, hogy azért, mert a privátoknak is az ÖBB szeretné majd kiadni....)
utaztál már országgyűlési képviselővel vonaton?
én egyszer.
hát a kaller arcát sose felejtem el, mikor a képviselői igazolványt meglátta, szerintem még ma is azt hiszi, hogy vagy kísértettel találkozott, vagy világraszóló szélhámossággal:)
kicsit vitatkozott, aztán inkább hagyta a fenébe.
Most láttam a híradóban a miniszteri menetet.
Sima IC-vel mentek, az utasok között. Na persze. Szívszorítóan megrendezett jelenetként nyújtja a miniszterelnök a kalauznak a jegyét. A miniszterelnök arcán bájvigyor. Khm, országgyűlési képviselőnek az utazás úgy tudom díjtalan... Áhh, sima PR-menet. A miskolci peronon annyi a fotós meg a kamerás ember (meg a rejtett :-) haha, rejtett biztonsági) hogy az utasok a vonathoz sem férnek. Majd még mennek tovább Miskolcról, mellékvonalon. Na az lesz majd a szép.
Nem szoktam zenetévét nézni, de most véletlenül az ment, és láttam Sarah Connor, From Sarah with love c. klipjét.
A klipben feltűnik az elején egy Nohab, C-betűvel kezdődő 2 tengelyes kocsikkal. Pályaszámokat nem látni, mert a kép monokróm/barnított/homályosított (művészies :-). Az egész a Keleti pályaudvaron játszódik, látni még IC és nemzetközi vonatokat, Szilit, és a végén elmegy egy gyorsvonat B, By, B összeállításban (multkor már volt szó erről...).
Érdekes látvány a Nohab a 2 tengelyes kocsikkal. Ha jól tudom, akkor a Nohabok kezdetben nemzetközi és belföldi expresszekkel közlekedtek, 4 tengelyes kocsikkal, szóval nem igazán stimmel a dolog.
Ez egy filmzene, vagy csak a klip kedvéért forgattak itt? Milyen nemzetiségű a csaj?
Valamint az is egy jó probléma, hogy hogyan vinnél át nagyobb teljesítményeket (P>néhány 100 kW) tisztán mechanikus úton. Nem nagyon lehetne sebességváltót meg tengelykapcsolót építeni a nagy teljesítmények miatt.
A 2-höz még egy pici kiegészítés.
Sokan, főleg nem műszaki beállítottságúak szokták kérdezni, hogy mi értelme a villamos erőátvitelnek, miért nem jó a mechanikus? A generátor, a villamos motorok mind beleteszik a maguk hatásfokát, hűteni is kell őket, tehát a kimenő teljesítmény első blikkre kisebb, azaz a megoldás energetikailag rosszabb, mondaná az egyszeri autótulajdonos.
Viszont a belsőégésű motor hatásfoka alacsonyabb fordulatszámok felé rohamosan romlik, optimuma valahol a nagyobb teljesítmények felé van, és onnan a névleges teljesítményig általában alig változik már. Az volna tehát a jó, ha a dízelmotor mindig az optimum környékén teljesítene - de a teljesítmény és a fordulatszám között szoros összefüggés van. Ezért az azonos fordulaton forgó dízelmotort kell összehozni a változó sebességű járművel, mégpedig mindezt minél szélesebb sebességtartományban.
A villamos erőátvitel ezt a szivességet megteszi...
Egy pici kibővítés (nem szakmabelieknek lefordítva :-)
2. az eredeti kérdésben egy villanymotor szerepelt; a generátor által termelt áram 4-6 villanymotort hajt meg, tengelyenként egy-egy villanymotorral (Magyarországon - ha jól számoltam - minden dízel-villamos mozdonynak minden tengelye hajtott). A fogyasztás: pl. egy M61-es alapjáraton 12-17 liter/óra, maximális terhelésnél ~300 liter/óra, M62-es alapjáraton ~30-35 liter/óra, maximumnál ~400 liter/óra.
3. az a lényeg, hogy egyes személykocsiknál a világításhoz az áramot a kocsi kerekei által áttételen hajtott generátor termeli, viszont kicsi sebességnél ez az áram már nem elegendő, ilyenkor kapcsol át az akkumulátorokra; gyorsításkor meg vissza.
1. Nem két motorkocsi, hanem annak idején még villamos mozdony volt (V41 v. V42), jelenleg mint Villamos Fűtőgép dolgoznak. Ezekkel fűtik elő a a mozdony nélküli szerelvényeket.
2. Igen így van, de csak a villamos erőátvitelűekben (M40, M42, M44, M61, M62). Sokat.
3. Nem. Ekkor kapcsol át a kocsiban generátoros üzemmódról akkumulátorosra a vill. rendszere.(Ez is csak akkor igaz, ha az akksi telep nincs padlón) Figyeld meg, ha lassul a vonat, akkor egyre sötétebb van a generátoros kocsikban.
Ez a kormányzati vonatozás nekem egyáltalán nem tetszik. (Mint ahogy az előzőnél is a mittudoménmilyen gyorsreagálású rendőri erők megtekintése, majd az arról való sajnálkozás, hogy a helikopterek bizony elavultak.)
Csomó ember azzal szív egész éjszaka, hogy suvickoljon, mint mikor a laktanyába megérkezik mondjuk a hadtestparancsnokság szemlélődni. És mi az eredménye? A négytagú "kormány-különítmény" a vonatozás befejeztével megállapítja a ... mit is? Hogy késett a különvonat? De mihez képest? Hogy lassú vagy éppen gyors?
A négy tag egyikének sincs információja arról, hogy mi nevezhető "megfelelőnek", tehát véleményt sem tudnak alkotni, vagy ha alkotnak, az ugyanolyan esetleges lesz, mint Józsi bácsié, aki a Tiszai pu. aluljárójában kukázik. Azzal kapcsolatban pedig, hogy "milyennek szeretnénk", szintén nem a különítmény feladata elmélyült gazdasági számításokat végezni a helyszínen.
A dolog tehát egyértelműen PR színezetű: a "tulajdonos" (állam) "magas rangú" képviselői helyszíni szemlét tartanak, ami egy csomó ember szemében olyan, mint amikor a király saját maga győződik meg arról, hogy a hadserege a cipője mellett jár, holott a tábornokai nem ezt jelentették, és "majd most rendet csinál". Nevetséges.
Jó csomó ember viszont rosszul jár, mert késni fog a vonata, nem jut be a munkahelyére vagy akárhová, ahová igyekszik, és anyázni fog a kormányra meg a MÁV-ra.
Na de, hogy aránylik a királymesét megevők mennyisége az elkésés miatt anyázókéhoz? Ha az előbbiek vannak jóval többen, akkor PR elérte célját.
(...és egyáltalán: készpénznek vehetjük azt, hogy a különítmény borsodi vonatozásának célja a MÁV helyzetének tanulmányozása?)
Ha jól emlékszem MD 1252, de nem vagyok benne egészen biztos. A lórakodónál a hidász daruk szoktak állni, ezeket szükség szerint használják a hidászok.
Sziasztok, lenne 3 kérdésem, amire csak Ti adhatjátok meg a választ:
1. A Déli pun a peron és az ütköző közé be van szorítva két motorkocsi, és áram alatt vannak. van egy ilyen füreden is. Ez mi a bánatra jó?
2. A nagy piros dízelmozdonyokban a motor tényleg egy generátort hajt meg, ami egy villanymotort, vagy ez csak hülyeség? Mennyit zabál egy ilyen?
3. Ha a V43-as állomásra érkezik, akkor kattanás, és az összes lámpa duplaerősen világít a kocsikban. Csak azért mert nincs áramfelvétele?
Egy szavam nem lehet! Tegnap a 758-as 10' késéssel érkezett Ceglédre, ma reggel a 2737-es 15' késéssel a Nyugatiba. A párom már nem volt ilyen szerencsés, neki a 7207-re Cegléden 90' késést mondtak be, így eljött a 2517-essel, ami 8 óra körül indult.
"Terveim szerint holnap mennénk az IC 516-tal Miskolcra (16.00). Szerintetek mennyit fogunk késni? "
Két lehetőség van:
1. A vezérkar "spontán" országjárása miatt a vonalat az utolsó rakodó csonka évente egyszer állított váltójáig kitakarítják a nagy igyekezetben, ekkor úgy fogtok menni, mint egy Breitling.
2. Az összedőlés alatt álló MÁV minden igyekezete kevés lesz, ekkor vigyél 3 napi hideg élelmet és sok olvasnivalót!
Kérdésem: Mennyi most az átlagos menetidő a gyorsvonatoknak és az IC-knek Budapest és Székesfehérvár között?
Mert tegnap érkezett meg Fehérvárra Jacques Francois belga konzul és:
"A konzul dícsérte a város törekvéseit, az ipari parkokat, ám elégedetlen volt a közlekedés fejlettségével, borzalmasan lassúnak találta a vonatot, amelyre a fővárosban kényszerült felszállni a kiszámíthatatlan időjárás és útviszonyok miatt."
Forrás 2003. február 7. FHM
"292 perc késéssel, vagyis 8 perc híjján 5 (ÖT) ÓRA KÉSÉSSEL ÉRKEZETT MEG ! "
"kereken 4 ÓRA KÉSÉSSEL érkezett Békéscsabára, "
Ne tessék dezinformálni, a hivatalos forrás szerint (MÁVINFORM győzelmi híradó) a legnagyobb késés a 100-as vonalon volt, 100 perc körül. :-)))
Viccet félretéve, tegnap megörültem a 100 perces késésnek, azt hittem, bemondják a valóságot. Nesze nekem.
Hát nem hallottad, hogy az egész (bot)kormány a saját börén akar megbizonyosodni a helyzetröl, igy ma vonattal van uton keletre. Ezért volt a nagytakaritás.
(Ejnye-ejnye nekem a messzi távolbol kell erröl tájékoztatni.)
"A 14600 05:06 helyett 12:45-re ért Nyíregyházára, azaz több, mint 450 perc késéssel. "
Nem rekord ez véletlenül? A Puskin egykori 361 percét szokták emlegetni, mint elrettentő példát.
Amúgy a MÁVINFORM tegnap délután 3 órás közleménye virít a MÁV-honlapon, mint a legfrissebb hír. Mintaszerű utastájékoztatás. Aki ma útnak indul, azt nem tájékoztatják.
Ha ki vannak szedve a betétjáratok, akkor azok nincsenek beforgatva az elvileg óránként induló vonatok szerelvényeibe?? Szolnokon 10 db 14 kocsis szerelvényt kellett volna tegnap összerakni, de csak 5 van, mert több vágányt nem lehetett kiásni. A szerelvények hosszabbak 14 kocsinál, meg vegyes összeállításúak, de azért kiadtuk a 14 kocsira, az első-hátsó mozdony távvezérlésére, stb. a rendelkezést. Más kérdés, hogy a postakocsik vezérlési rendszere 12 járműig jó, a 2000-es szilik többesvezérlésre nem jók, a hagyományos szerelvények vezérlőkocsijain meg a távvez. kábel nem megy át. (Az meg már csak apró bukfenc, hogy a hálózati szakági hóügyeletes az egyik főnökségtől tudja meg, hogy milyen rendelkezés van központilag kiadva...)
Nem utazik valaki holnap az IC 502-vel? A mintakupleráj (Keleti) Kerepesi úti oldalán a parkolót nagyon szépen kitakarították, kiürítették, hó és jég nyomokban sincs a VIP váró környékén.
Terveim szerint holnap mennénk az IC 516-tal Miskolcra (16.00). Szerintetek mennyit fogunk késni? Eléggé ellentmondásosak az információk...én itt a legnagyobb havazásban sem késtem még másfél óránál többet (ennyit a tapasztalatokról:-) Tippek?:-)
Ezt jó, hogy írtad, mert nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy a BÉGA mennyivel érhetett Csabára.
Eredetileg a 19.10-es Ovidiussal, majd a 17.10-es gyorssal akartunk menni. Miután reggel hallottam a híradóban 10-15 perces késés PR maszlagot rögtön gondoltam, hogy ez 60-120 perc legalább, ezért végül a 15.10-es Alföld Intercityvel indultunk Bp-ről (IC 746).
A Keletiből pontosan indult, majd 30-60 perceket állt Nagykátán, Tápiószelén és 2 alkalommal Szolnok bejáratánál. Szolnokra 16.37 helyett 20.09-kor érkezett, onnan 16.39 helyett 20.55-kor indult tovább, Szajolon 21.08-tól 21.36-ig állt, Mezőtúrra 17.09 helyett 22.00-kor érkezett, 22.02-kor indult, Gyomára 22.14-kor érkezett, 22.15-kor indult, megállt Mezőberényben 22.27-kor, majd végül Békéscsaba állomásra 17.48 helyett 22.40-kor 292 perc késéssel, vagyis 8 perc híjján 5 (ÖT) ÓRA KÉSÉSSEL ÉRKEZETT MEG !
Természetesen ekkor már semmilyen buszcsatlakozás nem volt, de várta a 21.00-kor Mezőhegyesre induló (37048) és 22.32-kor Vésztőre induló (37658) személy.
A Budapestről 16.10-kor induló lökösházi sebesvonat ( S 7306) 19.12 helyett 23.12-kor, kereken 4 ÓRA KÉSÉSSEL érkezett Békéscsabára, ezt még megvárták a fenti személyvonatok (és az orosházi 22.40-es 7741.sz. is) , amelyek 23.19-kor indultak el Békéscsabáról.
Szokatlan volt, hogy az IC-n a Keletiben volt üdvözlő hangosbemondás (a jegyvizsgáló mondta be az utolsó kocsi peronján állva mikorfonba) , mert évek óta nem volt ezen a vonaton hangosbemondás, majd Nagykátán bemondták a vonaton, hogy forgalmi okokból bizonytalan ideig állunk, azután néma csend, egyetlen tájékoztatás sem volt sem a késésről, sem a várható csatlakozásokról.
Szolnokon is csak időpontok nélkül mondták be indulónak a vonatokat, köztük ezt is, de a várható indulásról itt sem esett szó.
Hazajövet még megnéztem az MTV1 Teletexten a MÁVINFORMOT és megnyugodtam, hiszen a vonatok csak 10-15 percet késtek. Érzékcsalódás áldozata lettem, vagy elromlott az órám, meg néhány ezer más utasé is.
Nem lenne PR szempontból jobb azt mondani, hogy "bár a MÁV Rt-nél jelentős erőket mozgósítva dolgoznak a közlekedés fenntartásán, azonban a rendkívüli időjárás miatt hosszabb utazások esetén igen jelentős, alkalmanként több órás késésekre is számítani lehet. Aki teheti, halassza el a hosszabb utazását."
Tudom, hogy a mai közlemények már korrektebbek, de én már kedd este is 60 perces késéseket láttam kiírva a Nyugatiban, amit akkor még - szokás szerint - nem vállaltak.
Az IC-n több utas is emlegette a 10-15 perces késésekről szóló hazugságot. Ők soha nem fogják ezt többé elhinni és sokan lennének, akik ha tudják, hogy éjszaka Mezőtúron, Békéscsabán, stb. rekednek a minusz fokokban, a hóban, akkor nem indulnának el, míg "10-15 perces" késésnél bátran nekivágnak egy pesti útnak, amit esetleg el is halaszthatnának és akkor nem gyűlölnék meg egy időre/örökre a MÁVot.
"És PR azt nem tudja, hogyha felboritják a fél ország közlekedését, az emberek szimpátiája nem fog növekedni?"
OFF
PR-nak is kell még fejlődnie, úgy tűnik. De ha már itt tartunk, közreadok még egy gyöngyszemet, ahol PR jobban tette volna, ha "megelőző kampányt" indít...
Helyszín: "Óbudai népkert" vendéglő (1-es vill. végállomása mellett, Vörösvári út végénél - ez sem létezik már, de legalább valami hasonló (mármint, vendéglátós) műintézmény van a helyén), 80-as évek közepe táján.
Nem túl késő este, rendőrjárőr érkezik, kiszáll az autóból a két közeg, egyenruhában, benyomulnak. "-Két sör, konyak!" Isznak. "-Még egy kört!" Isznak. "-Adjál még egyet!" Megkapják. Erre az egyik zsaru a másiknak: "-Te hülye, ne igyál már annyit, hát te vezetsz!"
(Bizonyisten, így volt.)
ON
Mai napon Győr-Budapest (1) közt a vonatok általában 5-50 percet késtek. 942-es gyorsnak Budapest felől 30 percet jósoltak, de +50-el érkezett Tatabányára V63 032-vel, ami azután Komáromban végleg megfeküdt, ezért V43 1271-el mentünk tovább, és +100-al érkeztünk Győrbe.
Kémeim nem jelentették, hogy Pusztaszabolcs és Fészkesfehérvár között 241-242-es szelvényben nem akadt el a 4426-os személyvonat (M47-2070), majd annak mentésére érkező gép (M47-2061).
Továbbá nem jelentették azt sem, hogy a mentő gép mentésére indult gép (M41) akadt el, ill. nem romlott el...
Utasok nincsenek kimentve, elszállásolva egy polgármesteri hivatalban, akik majd később nem vehetnek részt egy buszos kirándulásban:))
A 2 gépért majd az éjjel folyamán bemegy egy hóekés menet -ha tud-.
A gond az, hogy az erő nem lesz velük, mert a pályamester továbbra sem enged M62-est a vonalra.
Ha valaki arra jár vihet élelmet a mozdonyvezetőknek. Víz nem kell, azt majd nyernek hóból:))
"A Vámosgyörk és Újszász vonalon a hóátfúvás nehezíti a vasúti közlekedést, jelentős késésekre, esetleg járatkimaradásokra kell számítani."
Hófúvás szerencsére -eddig- nem volt.
A Bz-pótló M43(1064) reggel fekve maradt a
35720 sz. vonaton, így járatkimaradás helyett esetleg volt vonatközlekedés is...
Ma a 915-össel jöttem haza Sm-ről! Bicskéig majdnem pontosak voltunk..... ott viszont 30 percet álltunk! A délibe 40 perc késéssel értünk be ami szerintem egész jó!
Az éjjel gépmenetben szergejeztem egyet Veszprémig! arra felé cudar egy világ volt!!!!
Nemsokára képek is!
Ma a 942 +20' el is indult a Keletiből 7 kocsi+5 ami lemaradt a dacia-ról(persze ezek között voltak olyanok aminek az ajtónyitáshoz kellett volna a nagynyomású de persze a vonat végére sorozták! Több utas fennt is maradt mert nem tudtak leszállni:-(() Ezután még ha mindez nem lenne elég Kelenföld bejáratnál felzárkóztunk az 1047 005 mögé:
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]és ott álltunk vagy 30'-et!!! Persze szembe jöttek a vonatok dögivel!
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]( mintha nem fűtött váltók lennének Kelenföldön)
Aztán végre elengedték a bikát:
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]Kelenföldről +50'indultunk de ezután mintha mindez még mindíg nem lenne elég Almásfüzítő felsőn a gigant bemondta az unalmast.120km/h-ról lassulva egészen Komárom rendezőig begurultunk és ott újabb várakozás a segélygépre.
Ezután mintha mindez még mindíg nem lenne elég Ácson félreraktak mert jött a késett 24-es:
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]Érdekes, hogy míg Kelenföldön a fűtött váltókkal is bajlódtak addi Ácso minden gond nélkül tudtak váltót állítani.
Végül 11:25 re meg is álltunk Győrben:-))
"A hírek szerint Sülysáp és Gödöllő felé is áll a forgalom."
Ez így nem teljesen igaz, a TV-ben (meg lehet, hogy a rádióban is) félreérthetően közölték.
Konkrétan arról van szó, hogy a Bp. - Gödöllő és a Bp. - Sülysáp között közlekedő elővárosi személyvonatok nem közlekednek. Ez azonban koránt sem azt jeleni, hogy a fenti helységekbe egyáltalán nem lehet eljutni.
Délben a Keletiben és a Nyugatiban jártunk-keltünk Carpyval.
A Keletiben káosz a hatvani és a szolnoki ingák terén. Az infótábla érkezési oldala teljesen megadta magát (sokat kellett biztosan pörögnie a késések miatt).
11:35-ös hatvani személy kb. 12:50-kor ment el (12:35-kor persze szintén nem volt vonat).
a 11:40-es szolnoki személy a már emlegetett dupla szerelvénnyel (elől hátul Szili, gondolom azért, mert ennyi kocsit már nem lehet távvezérelni???), elmondás szerint a vonal járható, Szolnokról indultak +120-szal, BP-ig még hoztak is a késésen, váltóállításra nem kellett várni, csak "az érkező szerelvényre". Ha ki vannak szedve a betétjáratok, akkor azok nincsenek beforgatva az elvileg óránként induló vonatok szerelvényeibe?? (Akkor most hol is van probléma, kedves MÁV??)
Sújhely felől a sebes +25-tel hirdették, a Győr felől jövő párját (595-2) 13:15-től kezdve jelezték érkezőnek (menetrend szerint 13:32), a valóságban 13:55 körül jött az 1-esre (miért is nem a megszokott 6-ra??).
Az utasok tájékoztatása továbbra is kritikán aluli (mivel Szolnok felől 2 órás késés is van, és a hangos itt nem mondja, hogy melyik vonatnak van ekkora késése, ezért összefolynak az infók, mert közben a következő Szolnoki vonatnak is megy a késés jelentése, ami még csak 45 percnél tartott, tehát a szolnoki vonat a hangos szerint az egyik percben 120 percet, a másikban 45 percet késett....)
Az 594, illetve 595 vonatoknak továbbra is az utolsó pillanatban írják ki a vágányát, ami miatt szinte totális blokád alakul ki a lépcsőfeljáró tetején 14 óra előtt mindig (14:05-kor Sújhelyre, illetve Sopron/Szombathelyre menő átlós vonatok).
Nem hiszem el, hogy a "zord időjárás" az oka, hogy nem mondják be...
A Nyugatiban nagyobb (10-15 perces) késés nélkül bonyolódott a csökkentett forgalom, de 1-2 aranyos dolog itt is volt, pl. a 11-re már betolták a Corona szerelvényét 15:05-kor, de a 15:15-ös (S6304) mátészalkait még nem, és a hangos (kissé "mosolygós", nevetés felé hajló hangon) azt mondta, hogy a "zord időjárásra való tekintettel a menetrend szerint 15:15-kor Mátészalkára induló vonat előreláthatólag 10-15 perces késéssel fog indulni."
Persze. Én meg elhiszem, hogy a délelőtt óta a tárolón álló szerelvényt nem lehetett betolni időban a régóta üresen álló 10-es vágányra....
Ahhh, hagyjuk!
Hatvan felé amúgy is mindig kézi nyitást használják...
Amikor megjöttek a 400-as vezérlők, akkor pár hónapig próbálgatták a központi nyitás/zárást, meg a hangosítást, aztán leszoktak róla...
Amúgy van még Hatvanban 400-as vezérlő? Már vagy 2 hónapja mindig csak 300-as vezérlős szerelvényeket látok.
Egy vonat megint kimaradt, "műszaki okok miatt nem indul" volt a hangbemondás. Most beszéltem olyannal, aki hazafelé jön a 120-ason, Gyömrőn vannak. Nincs tömeg, egész jól jönnek, tehát a dolog sülysápi része nem igaz.
Sziasztok! Ma Szentesen láttam a 20-57-001-es Bo-t. A pályaszám, vagy mi a szösz, alá volt húzva pirossal. Mijé??? Ja, mögötte ott volt a 666-os Bhv is...
Kézzel nyitja a csóró utas, de láttam már olyat is, aki ütötte-verte az ajtót, hogy nem nyílik ki (amíg valaki nem szólt neki, hogy "a gombot Bélám, aztat"). Induláskor automatikusan becsukódnak az ajtók.
Sziasztok!
Divi! Léci kérek abból a képből, ahol a "hatvani ingában a szürke kocsik között kék Bhv is van.
Köszi, Maczko.
Ilyenkor az ajtónyitást hogy oldják meg?
Körüljártam Sülysáp kis állomását, nahát, mit látok a nagy hóban: érkezett jó pár teherkocsi. 1db MÁV Es kocsi szénnel az állomásnak, és 3db BDZ Gabs(?) kocsi, ezek szerint mégis lesz néha tolatós teher?! Megvártam két személyvonatot, természetesen késében voltak. Mindkét szerelvény így nézett ki:
V43 1xxx - kék inga - "posta" inga - V43 2xxx
A kék ingák néztek Szolnok felé, ha minden igaz, tegnap este óta így járnak. Nem sokkal ezutén jött M62 120 Szolnok felől, hókotró menet gyanánt, elöl-hátul fel voltak rá szerelve a tolólapok.
Ezután átmentem Hatvanba, márcsak az út miatt is kíváncsi voltam, mi a helyzet arra. Az állomáson két ingaszerelvény volt bent, késve érkezett illetve (késve) indulásra váró. Tura felőli végén M40 240 állt járó motorral, valamint M62 108 érkezett gépmenetben. A váltókat kézzel, kaparóvassal takarítgatták éppen a helyi erők. A cukorgyár iparvágánya járhatatlan, a posta kis csonkavágánya is, a törpe tolatásjelző alig látszott ki a hóbol (bissztos azé' mer' törpe). A cukorgyárban bent volt egy kis V15-ös, ezt most láttam először, nem tudtam, hogy van nekik saját mozdonyuk. Hazafelé láttam Tura-Hatvan között, Hatvan felé haladni egy sima kék ingaszerelvényt, valamint V43 1299-est a hozzáillő szürke szerelvénnyel.
Az úton készült pár fotó is, majd felgyógyítom a képtáramba őket.
Emberek, akinek van bármilyen (diesel, ill. villamos) magyar ekéről vonóerő-sebesség diagramja, netán Koreff (terhelési) ábrája, mindez digitális formátumban, legyen kedves elküldeni nekem a benoke@axelero.hu címre. Előre is köszi a segítséget!!!
Lenne egy kérésem a vasutas hozzászólókhoz, hogy a kétbetűs rövidítésekkel csínyjábban bánjanak, nagyon sokan nem mindig tudjuk visszafejteni, és ez így rohadt idegesítő. Vagy valaki fel tudná tenni ide a teljes listát? Köszi.
OFF
Nos, olyat már láttam, hogy ismert szinész a Király u. közepén kiszáll az autójából, ajtó nyitvahagy, mögötte áll a sor, berohan az - azóta már nem létező - talponállóba, "a szokásosat" felkiáltást követően odatolnak elé egy felest meg egy sört, két hajtásra kiissza, visszaszáll az autóba és nyomás tovább.
Politikust viszont még nem láttam hasonló szituációban - nyilván PR megmondta, hogy ilyet nem csinálunk, mert másnap már az egész ország rajtunk köszörüli a nyelvét, és el fogjuk veszíteni a következő választásokat, ami nem jó, mert elapadnak a pénzcsapok.
ON
Most mé' nem lehet simán egy menetrendszerinti IC első osztályán utazni egy miniszterelnöknek? Repülőn is ezt teszik többnyire. Gorillák lezárják az átjárót azt slussz. A legnagyobb biztonság mindig az, ha nem tudják, hol is van a védett személy.
A biztosítás időnormái miatt szükségszerűen borítja a menetrendet, még kétvágányú pályán is kihat az ellenirányra is. Ez gyakorlatilag kivédhetetlen, nem a KÖE bűne.
"Az egész vonal bedugult, egy sz@ros különvonat miatt!"
Ez nem biztos, hogy a különvonat bűne volt...
Amúgy valószinű, hogy sem azok, akik akkor, sem azok, akik most "kitalálták" a vonatozást, nem sokat utaznak vonattal, és pláne fogalmuk sincs arról (honnan is lenne), hogy mivel jár az, ha egy különvonat közlekedik.
Az más kérdés, hogy egy különvonattól miért kell felborulnia egy országrész közlekedésének.
"Nyugodj meg, ugyanezt most is meg fogják csinálni, sőt, talán még nagyobb is lesz a felfordulás."
Nyugodt vagyok, mert nem Cegléd felé jönnek :-)
(Remélem!!! Bár, ha arra jönnének, akkor másfél óra késésért cserébe legalább az összes kitérő és peron hómentes lenne :-))))
"Más: A MÁVINFORM kezd megtérni, a 100-as vonalra 100 perces késést mertek bejelenteni! Mik vannak!"
Legalább tudja mindenki, mire számítson! Így akinek nem fontos, az inkább el sem indul. De amikor bemondják a tizedét, utánna pedig a vonaton szívnak szerencsétlenek... :-(((
El kell ismernem, hogy tegnap óta sokat javult a MÁVINFORM-ban kiadott információk valóságtartalma.
Hat igen, egy ilyen akcio biztos modja 1-2000 szavazat elvesztesenek. Menjen inkabb helikopterrel, az legalabb nem zavarja meg egy egesz orszagresz közlekedeset, es valoszinuleg olcsobb is.
"A vonatra igyekvőket kiterelték (!!!) a rendőrök az állomás területéről, a vonatokat körbevették, az összes ajtót be kellett csukni, az összes ablakot fel kellett húzni (!!!). Azután jött az védőmenet, rá pár percre a különvonat, felette helikopterrel."
Az állomásról kiterelés túlzás volt, a többi intézkedés viszont teljesen megfelelt az előírásoknak. Persze, közben felmerül a kérdés, hogy miért nem a kísérő helikopteren ment a kormányfő?:-)
A legf@szább az volt, amikor kb. 2 éve az akkori miniszterelnök kitalálta, hogy ő vonattal megy egy ünnepélyes határmegnyitóra. Reggel 6 és 8 között az egész ex-100a leállt, minden vonatot félreállítottak már 20 perccel a kereszt előtt. A vonatra igyekvőket kiterelték (!!!) a rendőrök az állomás területéről, a vonatokat körbevették, az összes ajtót be kellett csukni, az összes ablakot fel kellett húzni (!!!). Azután jött az védőmenet, rá pár percre a különvonat, felette helikopterrel. Kb. 60-90 perc késéssel ért be az összes inga, tele munkába járókkal, iskolásokkal. A hangulat leírhatatlan volt. Az egész vonal bedugult, egy sz@ros különvonat miatt! Remélem nincs pofájuk ezt ilyen módon megismételni!
A főbakterok meg ne most kezdjék felnyalatni a pályaudvart, kitakaríttatni a váltókat, összekalapáltatni a normális kocsikat, hogy aztán holnap nyoma se maradjon a mostani káosznak!
Nos, ha a két nicket nézzük - M61010 és V63 026 -, akkor ez egy abszolút meddő vita. Érveket lehet keresni és találni mindkét vontatási nem mellett ill. ellen.
Moldova az egyik aforizmás könyvében egymás alatt hozta a "légy villamos" és "légy autóbusz" bekezdéseket - az egyiknél bebizonyította, hogy a másik miért nem jó, a másiknál pedig fordítva, teljesen azonos súlyú érvekkel.
Maradjunk szerintem annyiban, hogy bizonyos körülmények között a villamos-, bizonyos körülmények között a dízelvontatás rendelkezik több előnnyel. Gond akkor van, amikor a körülmények dacára valaki éppen a másikat erőlteti.
Maradjunk annyiban, hogy "nyomkarimáig" számolva is jobb a hatásfokuk. Nyilván, azonos technikai színvonalon álló villany- és dízelmozdonyokat érdemes összehasonlítani. Paks és Tiszalök pedig tényleg über.
Az erőmű viszont füstöl, ahol a villanyt csinálják.
Bár nem szívesen beszélek magam ellen, az azért kicsit másképpen néz ki. Egyrészt az erőmű folyamatosan az optimális hatásfok közelében termel (közúton ennek a megközelítése is csak néhány nagyon speciális hibriddel jön össze), az erőmű sokkal hatékonyabban filterezhető és az erőmű optimális elhelyezése esetén az imisszió minimális szintre csökkenthető. Ráadásul az áramhoz nem kell feltétlenül fosszíliát tüzelni, lásd a dán szélerőmű-hegyeket, vagy a norvég-svéd vízerőműveket - az atomot ne soroljuk ide, mert az egy időzített bomba, ami lehet, hogy az emberiség alatt soha nem robban majd fel, de lehet, hogy igen...
Hazai szinten mindebből kevés érvényesül, ez tény. Úgy érzem, hogy azért legeslegalább 10 komoly dízel hosszú távon is kell (a vontatás mellett a szakadások, balesetek, építések stb. idejére is), és nálam a komoly kritériumnak nehezen felelnek meg a pacemakeres kőszobrok.
"Az erőmű viszont füstöl, ahol a villanyt csinálják. "
OFF
Paks is füstöl? És Tiszalök?
ON
A svájciak 100% villannyal dolgoznak, vízi erőműre építve, az biztosan környezetkímélőbb, mint mondjuk egy Szergej.
Csak ki ne derüljön róluk, milyen hülyék és környezetszennyezők! :-))
"Szerintem olcsóbb lenne a felsővezetékeket leszerelni és venni 300 GM 66-ost, mint megerősíteni a teljes felsővezeték hálózatot és venni 300 Taurust..."
Valóban nem az áramszedőből jön a füst.:-))) Az erőmű viszont füstöl, ahol a villanyt csinálják. Számításba vehetjük még a nyomkarimáig számított hatásfokot is és akkor rögtön azt látnánk, hogy nem is olyan környezetkímélő(bb) az a villanyvontatás, mint ahogy azt néhányan látják vagy szeretnék látni.
"A rendkívüli hóhelyzet miatt péntek reggel Miskolcra vonatozik Medgyessy Péter kormányfő, valamint Lamperth Mónika belügyminiszter, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Kórodi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter, hogy a helyszínen tájékozódjanak"
Lehet, hogy Bp-Miskolc között holnapra jelentősen javul a vasúti közlekedés, esetleg még a váltók is tiszták lesznek?
/most én is gonosz vagyok!/
Már ma javult....Holnap egyenesen kiváló lesz!:-))
"De mindannyian gonoszak vagytok, mert mi lesz, ha tényleg találnak valami gebaszt, és tényleg elnézést kérnek az állapotokért, és sorban egyenként azt mondják a sajtónak, hogy az a helyzet tényleg szörnyű, és gondoljuk át ezt az egész vándor cirkuszt?"
Nos, azt meg kell előznie egy hírnek, miszerint azonosítatlan repülő tárgy szállt le valahol az Andrássy út környékén, esetleg a Kossuth téren. És azok az odegen lények is csak addig tennének ilyet, amíg ki nem neveznék őket MÁV vezérnek, mert azután már ők sem.
Délelőtti MÁVINFORM győzelmi híradó:
"a mozdonyok körbejáratása okozta nehézségek miatt a Budapest-Monor között közlekedő vonatok várhatóan ideiglenesen kimaradnak a menetrendből. "
Ezt most magyarázza meg valaki! Monorra nem inga jár vezérlőkocsival? Miért kell körbejárni?
"Budapest-Cegléd-Szolnok között a vonatközlekedés jelentősebb késésekkel, de megindult. "
Jelentősebb... Kavalecz Úr elmehetne diplomatának. Természetesen csak azután, hogy dezinformálásért kirótt váltótakarítási büntetését kitakarította!
Viszont valaki nagyot gondolt, és Rapid csak Derecenig jár, onnan fordul vissza. Vajon mennyi újítási prémiumot kapott ezért a korszakalkotó ötletért? (Mondjuk ezt már legutóbb is csinálták.)
:-))
Gfeca most ezerrel dolgozik biztos, ... 0,0000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000001 szorozva ezerrel, nem nagy szám! :-)
A vicc jó. :-)) De mindannyian gonoszak vagytok, mert mi lesz, ha tényleg találnak valami gebaszt, és tényleg elnézést kérnek az állapotokért, és sorban egyenként azt mondják a sajtónak, hogy az a helyzet tényleg szörnyű, és gondoljuk át ezt az egész vándor cirkuszt? Mert akkor aztán ezért rúgnak ki mindenkit. Így hát Bp-Miskolc viszonylatban mindenki fogadja őszinte részvétemet (bár még a múlkori Miskolci IC-jegy hajcihő miatt még mindig zabos vagyok egy kissé).
Én is most néztem a sajtószemlét, volt más cikk is: (meglepő, de ezt is felrakták. Lehet, hogy Kavalecz úr éppen ebédelt:)))))
2003.02.06 - Magyar Hírlap
Vasúti utazás Magyarországon
Budapesten lakom, egyetemi tanárként a Miskolci és a Debreceni Egyetemen oktatok, időnként kihelyezett oktatásra Sopronba is eljárok, úgyhogy rendszeres utasa vagyok a MÁV-nak és időnként a GYSEV-nek. A gyorsvonatokon még az első osztályú kocsik állapota is osztályon aluli. Az üléshuzat koszos, a karfák hiányoznak. A fülkék nincsenek megfelelően kitakarítva, az ablakokon alig lehet kilátni. A WC-k állapota katasztrofális. Nem csak piszkos, de a mosdókból nem folyik le a víz. A WC bakelit-ülőkéje hiányzik vagy lejár, vagy a WC-kagyló mellett leesve található. Többször utaztam olyan első osztályú kocsiban, amelyen az egyik WC ajtaja be volt szegezve. Valaki szellemesen ajtajára írta: "EU WC". A Soproni GYSEV Intercity valamennyi kocsijának WC-jében vízhiány miatt nem lehetett kezet mosni ez év január 17-én. Ezen a napon délben a MÁV Szombathelyről jövő IC-járatára szálltam át Csornán, jéghideg kocsiba. Az utasok nagykabátban ültek, mert a fűtőtest hideg levegőt fújt ki. Csak Győr után állította át kérésemre a jegykezelő a hűtést fűtésre. Hiányolom, hogy újabban ismét "elfelejtik" bemondani az útközi állomások helyét, ami különösen a Budapest-nyíregyházi IC-járaton gyakori. Ez történt a január 20-ai, 19 órakor indult járaton is. Ilyen ok miatt egyébként egy évvel ezelőtt egy budapesti professzor asszony szállt le tévesen Hajdúszoboszlón Debrecen helyett, majd néhány hónapra rá művégtaggal nehezen járó német professzor vendégem. Mindketten ötezer forint viteldíj ellenében voltak kénytelenek taxival Debrecenbe utazni. Kár, hogy nem őrizték meg a taxiszámlájukat, szerintem eredményesen követelhettek volna kártérítést a MÁV-tól. Problémák vannak a jegykiadásoknál, különösen az IC-n. Gyakori, hogy meg teltségre hivatkozva nem ad ki a pénztár helyjegyet. Ugyanakkor az, aki kénytelen mégis az IC-re felszállni, válogathat az üres helyek között. Ennek ellenére a helyjegyen kívül több mint kétszeres pótdíj fizetésére kötelezik. Az EU-tagállamok IC-járatain ezzel szemben minden további nélkül pótdíjmentesen megváltható a helyjegy.
12.40-kor kisiklott Jakabszállásnál egy hóekés Mk 48-as hótörőmenet, a szegedi közúti segély teszi vissza majd.
A Nyírségi Kisvasút jelenleg a hó miatt áll, egyelőre a kecskemétivel együtt a megindulásuk reménytelen.
Meg vagyok lepve.
A mav.hu mégis feltette az MN cikket. Na ja, közben parlamenti interpelláció is lett belőle és a Népszabadság is megírta. Mostmár nehéz titkolni.
http://www.mav.hu/pr/sajtoszemle/
"Az eddigi tapasztalatom az, hogy zsinórban indítják darabszámra a vonatokat, az állomások pedig nem tudják fogadni őket, így azok egymás seggébe lógva araszolgatnak (70 km-t 2-2,5 óra alatt). "
Mondjuk ezt meg lehetne szervezni normálisan. Pl. nincs megelőzés, IC és távolsági gyors előtt 20 perccel nem indítunk személyvonatot, csak (rögtön) utána. Avagy késett szerelvényeket összekapcsoljuk, így máris kevesebb szerelvényt kell kezelni, stb.
Szvsz szervezés kérdése, nem kellene görcsösen ragaszkodni ahhoz, hogy minden menetrendben meghirdetett vonatszámhoz egy teljes szerelvényt (esetleg üresen) párosítsunk. Hó van, bénák vagyunk, nincs váltófűtés, kevesebb vonatot indítunk, hogy ne akadályozzák egymást. Nem működne ez így?
"Nem lenne érdemesebb kevesebb vonatot indítva, jobban tartani a menetidőt? "
Abszolút kézenfekvő, de nem lehet, mert akkor a MÁVINFORM győzelmi híradója nem mondhatná be, hogy "egyetlen vonat sem maradt el", és az milyen demoralizáló, nem? Ami most van, az csak annak demoralizáló, aki vonatra mer ülni. Szegény.
"Jól láttam, hogy Cb.-Cserőn és Airsán is fűthető váltók vannak? Esetleg itt megoldható lenne az ingák fordítása, hogy Ceglédet tehermentesítsék?"
Ez is túl kézenfekvő ahhoz, hogy megcsinálják, a MÁVnak mindig valami bonyolultabb kell. Mondjuk ingákat fordítjuk Cb-Cserőn, és egy másik szerelvény ingázik Cb-Cserő - Cegléd közt?
Viccen kívül, szerintem Cb.-Cserőn kevés a vágány egy ilyen mutatványhoz, ha beáll egy inga, nincs megkerülő, (Vagy rosszul emlékszem?) Airsa jó lenne, van is hely, de akkor valakinek vállalnia kellene, hogy a gyorsokat megállítja Irsáig, és ez úgy tűnik, még nem történt meg. (Az illetékes szintű főnök biztos síel... jellemző lenne! :-)
Na, egy boxban épp elférnek az IC-bocipullmanban. Csak össze ne vesszenek, hogy ki üljön az ablaknál ;)
Eszembe jut egy kissé OFF vicc (fene tudja, miért):
Nem megy a szocializmus hajója, tanakodnak sokat, aztán megkérnek egy nem blokkbeli szakértő-csoportot, hogy ugyan derítse már ki, hogy mi a baj. A szakértők vizsgálódnak, majd leadnak egy pár soros jelentést, ami a következőt tartalmazza: "A hajó részegységei rendben vannak, az állaguk megfelelő. A gond csak annyi, hogy valaki a hajódudára kötötte a motorokat."
Hát, igen.
Azzal teljesen egyetértek, hogy egy miniszterelnöknek meg a minisztereinek kijár egy külön vonat, de legalább is egy különkocsi. Nem csak biztonsági okokból, hanem egyszerűen azért, mert mégis csak az ország vezetői. Ha szeretem őket, ha nem. (Úgy is tudjátok...)
De az is biztos, hogy igy tényleg nem tudnak meg sokat a "való világból".
Lehet, hogy Bp-Miskolc között holnapra jelentősen javul a vasúti közlekedés, esetleg még a váltók is tiszták lesznek?
Vagy mennek egy különvonattal, ennek hatására a különvonat halál pontosan fog közlekedni, minden más a tegnapinak legalább a kétszeresét kési, valamint Kavalecz úr bejelenti, hogy a Bp.-Miskolc vonalon helyreállt a közlekedés.
Szeretem az ilyen "spontán" látogatásokat. :-(
Esélye sincs annak, hogy megtudják, mi a helyzet valójában, mert akkor repülnie kell(ene) a vezérkarnak.
A vezetők előtt kitakarítják a vonalat, Potemkin-falvak, stb., a kisember meg órákat késik.
Hiteles képet fognak kapni a Cég állapotáról a kitakarított, fűtött, kivilágított és egyéb fényűzéssel felszerelt kocsikjaikból.
"A rendkívüli hóhelyzet miatt péntek reggel Miskolcra vonatozik Medgyessy Péter kormányfő, valamint Lamperth Mónika belügyminiszter, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Kórodi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter, hogy a helyszínen tájékozódjanak"
Lehet, hogy Bp-Miskolc között holnapra jelentősen javul a vasúti közlekedés, esetleg még a váltók is tiszták lesznek?
/most én is gonosz vagyok!/
DLala:
"...Pár idézet, a teljesség igénye nélkül:
"Az egész szakszervezet, úgy, ahogy van, lefeküdt a kormánynak!... Megvásárolták őket!"
"A Gaskó féle bandát egy az egyben el kellene zavarni a fészkes fenébe"
"Úgy ahogy van, az egész szakszervezet egy nagy nulla"
" Véleményéhez azonban senki sem adta a nevét, és ez jól kifejezi, valójában ki az úr a háznál: a dolgozó, vagy az elvileg az ő érdekei felett őrködő szakszervezet"..."
Különben tegnap délután a 40a-t pont (egy) DGKUm vágta haza...
Kelenföldről elindult, ment mendegélt, AB nem fogadta le, s mivel Iváncsán a másodikat jegesedés miatt kizárták, az ötödik meg foglalt volt, elkezdték kiásni a váltókat Ercsiben...
A kiásás nem sikerült, így a DGKUm folytatta útját, de már mögötte felsorakozott a 4126,4006,4236, és hogy teljes legyen a kép, időközben még egy váltó (21) is felvágódott AB-n...
"És Tiszafüred mióta tartozik Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez? :) "
Már elég régen, talán az 50-es években csatolták Szolnok megyéhez. Korábban Heveshez tartozott. Egyébként sokkal jobban kötödik Egerhez és Heveshez, mint Szolnokhoz.
"Na jó, én is mindig keveren Tiszafüredet és Tiszaföldvárt, pedig az utóbbi téglagyárában jóval nagyobb kisvasúti hálózat van. :) "
Nálad nem baj, de a hírek szerkesztői /nem csak itt/ vehetnék a fáradtságot, hogy utánanéznek annak, amit leírnak.
"Én, mint tiszafüredi származású, erről a Homok megállóhelyről még nem hallottam!"
Tiszaföldvár mellett van :-))))
Ez olyan, mint a ma reggeli Kavalecz-féle "Kecskemét és Kalocsa között" járó kisvasút :-))))
A Törökfái-Kiskunmajsa legalább bejött neki, de ugye ez is Kecskemét-Törökfái-Kiskunmajsa akart lenni.
És Tiszafüred mióta tartozik Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez? :)
Na jó, én is mindig keveren Tiszafüredet és Tiszaföldvárt, pedig az utóbbi téglagyárában jóval nagyobb kisvasúti hálózat van. :)
---------------------
A Nyugatiból 8.10.-kor induló sebes 11.18-kor már Kisteleken volt. 8.02-kor viszont még nem volt bent a Nyugatiban.
---------------------
Milyen mókás volt, amikor '87-ben egy BCmot elakadt Diósjenő és Borsosberény között a hóban, és csak 30 óra múltán tudták kiaszabadítani! Pedig két dácsia is megpróbált bejutni érte, majd miután ez nem sikerült, akkor Vácról hoztak fel valami nagyobb mozdonyt (a mozdonyvezetők szerint 424-est, de ezt én kétlem, '87-ben nem nagyon jártak már azok), és azzal húzták ki a két dácsiát, meg a BC-t a hó fogságából.
traffic!
Kedves Laci!
Valószínüleg elkerülte figyelmedet a 68290-es hozzászólásom, és kérdésem, ezért most megismétlem:
Egyetértek a felsorolásban található tevékenységek finanszírozásának megszüntetésével. >Kihagytad azonban a nevelöintézeteket. Ezekböl négy van, és az alapítvány tartja fenn ezeket is. A köszegiben dolgozik egy rokonom, így van betekintésem a tevékenységükbe.
Már rég a kapacitásuk alatt müködnek - 350 féröhelyen kb. 150 vannak most. A legtöbb gyerek azért van itt, mert szüleik, vagy szülöje folyamatos szolgálatba jár. Ök így nem tudják teljes értéküen ellátni gyermeküket. Ezek az intézmények nyitottak, a gyerekek vagy az intézeten belüli iskolába járnak, vagy kijárnak Köszegre és Szombathelyre középiskolába. Itt egyébként nincs "idegen" gyerek, mint az óvodákban, csak vasutas.
Kérdésem hozzád, hogy ezt a fajta ellátást kinek kellene átvenni? Persze illúziójuk nincs, mert január elején nekik is bejelentették, hogy lapát, bár a tegnapi Népszavában azt írták, hogy a nevelöket még nem csukják be.<
Mily érdekes, hogy a szagszervezeti vezetőkkel foglalkozó MN cikksorozatot nem szemlézi a mav.hu... Pedig ma is van egy háromkolumnás cikk a témáról, mondjuk nem épp hízelgő mondanivalóval, az tény. Pár idézet, a teljesség igénye nélkül:
"Az egész szakszervezet, úgy, ahogy van, lefeküdt a kormánynak!... Megvásárolták őket!"
"A Gaskó féle bandát egy az egyben el kellene zavarni a fészkes fenébe"
"Úgy ahogy van, az egész szakszervezet egy nagy nulla"
" Véleményéhez azonban senki sem adta a nevét, és ez jól kifejezi, valójában ki az úr a háznál: a dolgozó, vagy az elvileg az ő érdekei felett őrködő szakszervezet"
A cikket pl. a Gaskó villájával illusztrálták.
Végülis nem csodálom, hogy nem szemlézi a mav.hu, de persze ilyesmit országos napilap nem is tudom, mikor mert egyáltalán leírni...
MN cikk, február 6, 5.oldal, Megfélemlített védencek
68454:
A Matáv (mint egyik alapító) kezdetben mindkét cégből 51%-ot birtokolt. Aztán a vezetékes részlege visszaesett, így a piaci részesedése védelmében kézenfekvő volt a két cég (valami 100%-hoz nagyon közeli) tulajdonjogának visszavásárlása.
Egy vagy két éve akcióztak a 450-es 900-ra történő becserélése. Akkor valami 20.000 előfizetője volt.
A GSM telefonoknál 3,5 milliót is túl lépte mára a SIM-kártyák száma. Gondolom igazam lehet: komolytalan számú előfizető.
68459:
MATÁV+Westel=Deutsche Telekom :-)
Ez ennél jóval szövevényesebb a szövetség. Nem részletezem (nemtom), mert Matáv első privatizációjától állandóan változnak a tulajdonosok. (Pl. az Első Pesti Telefontársaságot is szinte visszavásárolta a koncesszió után. Vagy az amerikaiak kivonulása a Matávból.)
Deutsche Telekom meg válságba van. Létszámcsökkentéseket hajtanak végre szerte a világban a tulajdonukba álló társaságoknál.
Jaj azt az extraprofitot más területen is behajtották! Vagy a hazai piacot vettek és így bezárták a hazai céget.
Az Országgyűlést is szidjad, mert hamarabb nem nyitották meg a távközlési piacot.
sssey 68463:
Hát, arra gondoltam nem voltam annyira unszimpatikus. Vasútmániás énemet csak nem hazudtoltam meg.
Lehet vigyorogni!
68489:
A 2.: ez teljesen valótlan állítás volt! A Matáv Pontba tessék bemenni és pult mögött szolgáltatják a Westel dolgokat.
68497:
A Wetel-eket, a Matáv és üzlettársai alapították. A Matávnak mindkét cégben 51%-al indult, a fejlesztésekre kellett a töke.
Segítséget szeretnék kérni tőletek.
Már 2 napja fenn vagyok a neten és azt kutatom, hogy találnám meg a világon híressé vált vonatok neveit, képeket róluk.
Eddig semmi.
Kérlek segítsetek!!!
Előre is köszönöm.
MNO Objektív Hírügynökség
Kamionnal ütközött egy vonat csütörtökön hajnalban Tiszafüred és Homok vasúti megálló között egy vasúti átjáróban, szerencsére senki sem sérült meg tudta meg az Objektív Hírügynökség a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletétől.
A litván kamion a hajnali órákban a vasúti átjárónál a nagy hóban elakadt, úgy, hogy a fülke része belógott a sínekre. A kamionsofőr kiszállt, hogy segítséget kérjen, ekkor látta meg, hogy közeledik egy vonat. Hiába integetett azonban a mozdonyvezetőnek, már késő volt, fékezett ugyan, de a szerelvényt már nem bírta megállítani. A mozdony belerohant a kamion fülkéjébe és azt összeroncsolta.
A balesetben szerencsére nem sérült meg senki, de az anyagi kár több millió forint. A megrongálódott vonatot csak reggel öt órára tudták elvontatni az átjáróból, a kamion azonban továbbra is belógott a sínekre, ezért teljesen megbénult a vasútvonal forgalma. A több tíz tonnás jármű mentése várhatóan kora délelőttig eltarthat.
Tegnap este nyolc után kinéztem én is a Nyugatiba, az érkező ceglédi személyek késése +120 volt a kiírás szerint. Nyírség IC 19.00 helyett 20.30-kor startolt V43 1044-gyel, ICR kocsikkal. A Hungária késése +90-re, a Partiumé +120-ra volt kiírva, nem vártam meg, hogy mikor futottak be. Milyen optimista (vagy inkább utasszédítő)lehetett a MÁV, amikor felvették az angol nyelvű bemondós szövegeket. A +150-nel érkző vonatokra is "more than 10 min. later"-t mond. Elvégre igaz...
Pontosan (azaz max. +10 perccel) érkező / induló vonat egyedül a szobi oldalon volt.
Ma fél kilenc után a Keletit szemléltem meg:
Már akkor bemondták, hogy délután sem a sülysápi, sem a gödöllői vonatok nem indulnak, helyettük a szolnoki / hatvani vonatok mindenütt megállnak.
Bent állt, majd 8.55-kor indult a szolnoki személy, mindössze 14 kocsival!!! V43 1252 + 6 Bhv + BDt314+ 7 posta Bhv + V43 2300 (vontatva).
A kiskunhalasi sebes "csak" kb. 25 percet késett, folyamatosan mondták, hogy a harmadikra érkezik. Amikor már a mozdony (V43 1219) a peron elejénél járt, szóltak, hogy az ötödikre jön. És tényleg.
Stílszerűen a hatvani személyre hatvan perc késést prognosztizált Szalóczy Pál, de ennyi jutott a miskolci (AVAS) IC-nek is.
Hogy a MÁV mellett is szóljon valami: jelenleg az egyetlen értelmes eljutási lehetőség Pécsről Bp-re a vasút. Kémem jelentése szerint 809 +30 perccel érkezett a Délibe, és az utasok ezt akceptálták is a 6-os úton lévő helyzet ismeretében.
A vonal 2006-ig villamosítva lesz. Hodos is, akkor is, ha a szlovének nem jönnek fel addig a dróttal. Lehet, hogy a határon lesz a fázishatár, akkor jöhetnek a szlovák fázisváltós mozdonyok, ha a szlovéneknek nem lenne ilyen, vagy be kell vinni a 25 kV-ot Hodosra, ami a rengeteg szakasz-szigetelő miatt nem lenne semmi mutatvány.
Tegnap este én is jártam a Nyugatiban. Az érkezési táblán minden vonatnál késés volt jelezve, a legkisebb kiírt késés 70 perc volt. A Cegléd felől érkező ingák durván két órát késtek.
Az utastájékoztatás katasztrofális volt, a hangosbemodó alapján nem lehetett eldönteni, hogy honnan indul a következő személy Cegléd felé. A csúcs viszont az volt, amikor módosult a 21.15-ös piliscsabai személy vágányszáma, ezt persze nem mondták be, majd miután elindult a vonat bemondták, hogy "személyvonat indul azonnal Piliscsabára a 8. vágányról"
Ezután mazochista módon úgy döntöttem, hogy vonattal megyek haza, felpattantam a 21.30-as szobi személyre, és elmentem vele Rákosrendezőig. A vonat 5 perc késéssel indult, megálltunk Nyugati-alsón és Rákosrendező-felsőn, majd 15 perc késéssel értünk Rákosrendezőre.
Amíg nem volt drót Balatonszentgyörgy és Murakeresztúr között, bizony gyakori vendég volt a HZ-s Kennedy Szentgyörgyön.
A régi szép idők... A forda valami olyasmi volt, hogy bejött reggel Murakeresztúrnál a Maestrallal, elment vele szentgyörgyig, csinált egy Szentgyörgy-Gyékényes-Szentgyörgy kanyart az Avassal, majd este visszament a Maestrallal. Ebben az időben vizsont kijártak Kanizsai szergejek, a Dravat vittek egeszen Pragerskoig futokocsival. Gyakran lattam kijarni a 151-est, kesobb a 266-ost.
Es talan ekkor volt, hogy Gyekenyestol kjartak Szilik Zagrabig, a Kvarnert pedig Tirisztorka hozta Pestig.
Amíg nem volt drót Balatonszentgyörgy és Murakeresztúr között, bizony gyakori vendég volt a HZ-s Kennedy Szentgyörgyön.
Szerjozsenykánkhoz képest elképesztő gyorsulásokat produkált a Maestrallal.
No és a hangja...
marslakó:
"A szlovén verebek azt csiripelik, hogy az SZ vizsgálja annak lehetőségét, hogy közös mozdonyparkot (lokpool) alakítson kia a MÁV-val a határátmenő forgalom számára. Mondjuk a Bobá-ig bejáró 664-es NAGY királyság lenne!"
De a Szlovénekhez kimenő Szergej is ugyanolyan érdekes lenne:-))
"Szerintem olcsóbb lenne a felsővezetékeket leszerelni és venni 300 GM 66-ost, mint megerősíteni a teljes felsővezeték hálózatot és venni 300 Taurust..."
Te marslakó, ennyit a nagy környezetvédelemről?
Nem téged láttalak mostanában Shelles meg BP-s pólóban?:-)))))))))
Előző uralkodásuk alatt azért nem egyszer volt napirenden a bezárás! Arról nem is beszélve, hogy Közlekedési Koncepció fedőnévvel elég sokat bezártak a 70-es években az elvtársak elődjei! Tudom ez kicsit off is volt, meg politika is!
Nem tudja valaki, hogy ma reggel az 560. sz gyorsvonatnak milyen eseménye volt?
Tegnap már rutinosan a CORONA-hoz mentem ki, el is indult 2-3 perc késéssel. Pestlőrincnél utolértük a sort, így minden állomás bejáratán elidőztünk. Albertirsáról hívóval engedtek ki, Cb.-Cserőn hívóval engedtek be (valami bizber hiba volt megint?). Ceglédre +85-tel érkeztünk.
Ma reggel több ceglédi vonatot el sem indítottak, a 2507-es a 2737 idejében indult Ceglédről, mindenütt megállt, de 8 előtt pár perccel beért, így viszonylag jól jártam.
Nem úgy a párom, akinek fél 10-re az üzletben kell lennie, hogy 10-kor nyithasson. Ő 7-re (!!!) kiment az állomásra, ott felszállt a negyed 8 körül induló személyre, így remélhetőleg 9 körül be is ér. Neki nem szabad elkésnie, így kénytelen egy órával korábban elindulni :-(((((((((((
Az elmúlt két nap alatt törpöltem ezen a hóhelyzeten:
Rendben van, hogy esik a hó, késnek vagy nem indulnak a vonatok. Nagyon sok ember feladta a küzdelmet, otthon maradt, mert teljesen megbízhatatlan a vasúti közlekedés. Ezt onnan látom, hogy azon a kevés vonaton is, amelyik elindul, nincs az a megszokott tömeg. DE nem mindenki engedheti meg magának, hogy ha 30 centi hó esik, akkor otthon maradjon szabadságon, vagy elkéssen a munkahelyről!!!
Az eddigi tapasztalatom az, hogy zsinórban indítják darabszámra a vonatokat, az állomások pedig nem tudják fogadni őket, így azok egymás seggébe lógva araszolgatnak (70 km-t 2-2,5 óra alatt).
Nem lenne érdemesebb kevesebb vonatot indítva, jobban tartani a menetidőt?
Jobb 12 vonatot elindítani, mindegyik érkezésére 2-3 óra késést számolva, mint elindítani 6 vonatot, de 1 órán belüli késéssel érkeznének a célállomásra, ahol lenne idő a fogadásukra?
Az utasok szvsz. jobban tolerálnák az utóbbi esetet.
Jól láttam, hogy Cb.-Cserőn és Airsán is fűthető váltók vannak? Esetleg itt megoldható lenne az ingák fordítása, hogy Ceglédet tehermentesítsék?
Az más kérdés, hogy ötletei megvalósításában az SZ sokszor legalább olyan hatékony, mint a MÁV...
Nekem tetszett a szlovén vasút. A nyáron újították fel a pályát Pivka - Pragersko környékén, 60 - as sínekkel, és faaljakkal. A járművek kb. ugyanolyan korúak, mint a MÁV - nál, de sokkal jobb állapotban vannak.
Tegnap IC 600 (Püspökladányig +57), 651-es +150, a nagy nehézségek árán -külön kérésre és DGKUm minden rémisztő információja ellenére - elindított IC 601 + 112
De egyből megnyugodtam, amikor a rádiómban a közlekedési hírekben bemondták, hogy csak 15-25 percet kések!:-))) Vagy inkább:-(((((
Három fiatalkorú fiú felgyújtotta az Ady Endre nemzetközi gyorsvonat egyik kocsiját hétfőn; személyi sérülés nem történt, a kár 11-18 millió forint.
20-41 079 --a béke poraira!
Püspökladányban megnéztem azt a kocsit. Hát ha ebből még kocsi lesz... A főkeret is deformálódott a tűz következtében, továbbá 3 fülke maradt, a többiből termeskocsi lett :-(.
Fényképező sajnos nem volt nálam.
Ottani információk szerint 3 15 év körüli fiú volt az elkövető, felvágták az üléshuzatot és a szivacst gyújtották meg. Szintén ott hallottam, hogy az egyik vasutasgyerek volt.
Tudtommal még ma átviszik Debrecenbe.
A kocsit vagy a gyereket???
Merthogy a kocsi ott van Ladányban(Tegnap megszemléltem, nálam volt fényképező!:-)) a gyereket pedig-miként az már volt-hazaengedték.
A kocsi selejt, ezt takarta a béke poraira című megjegyzésem.
THE GOD: Mostmár nemzetközi forgalomban sem jut minden vonatra az előírt kocsi?
Ugyanis ma sem és múlt hét csütörtökön sem volt a 365-2-esen 1. osztályú kocsi. És ha ehez hozzáveszem, hogy nemzetközi forgalomban helyjegy váltása kötelező.
Ehhez csak annyit, hogy Debrecennek a 4 db 19-80-sára 3 kiállítási kötelezettsége jut.Ebből a 015-s pedig Ladányban van(Kissé megpörkölődött az is, de javítható.) Sajna így állunk.
A helyzet komolyságára tekintettel vengerszkije jázik-ra váltok:
"De ismét senki nem meri elrendelni a II. v. esetleg a III. fokú hókészenlétet a 40, ill. 42-ön és a környező vonalakon. "
SOHA! :-(
Én is rákérdeztem már erre, olvasván a II. és III. fokú definicióit, jellemzőit. A válaszból azt szűrtem le, hogy nem szabad ennyire lerontani a statisztikát. Ha leállna a teljes vasúti közlekedés a havazás miatt, akkor is csak egy vékonyka "I. ütem pro"-t rendelnének el.
Ugyanez érvényesül akkor is, amikor pl. a teljesen feltorlódott 70-es vonali járműparkot jócskán megkésetve, de sorrendben (!!!) el kell inditani. Szó se lehet arról, hogy esetleg Rp-Újpestről vmelyiket visszaforgassák. :-(
Nem szabad lerontani a statisztikát azzal, hogy bármely vonat nem közlekedett le teljesen.
A szlovén verebek azt csiripelik, hogy az SZ vizsgálja annak lehetőségét, hogy közös mozdonyparkot (lokpool) alakítson kia a MÁV-val a határátmenő forgalom számára. Mondjuk a Bobá-ig bejáró 664-es NAGY királyság lenne!
Az más kérdés, hogy ötletei megvalósításában az SZ sokszor legalább olyan hatékony, mint a MÁV...
IC829 AB-n +138'
.
.
.
.
17.30 és 18.20 között SEMMI nem indult AB-ról Pest felé, kivéve egy rozzant +80-as IC-t, ami, ugye nem is késett.
De azért a lényeg, hogy csak 10-20, esetleg helyenként 30-40 perces késések vannak.
Kapják be! Miért kell dezinformálni, Attól még nem lesz jobb a helyzet!
Kis adalék:
a forgalmi irodákban kb. 15-20 percenként csörögnek fenntről, hogy mi a helyzet, és szerintük ezt így, meg úgy kellene megoldani....
De ismét senki nem meri elrendelni a II. v. esetleg a III. fokú hókészenlétet a 40, ill. 42-ön és a környező vonalakon.
Dunaújvárosban a főnök L. úr még mindig annyira a spórolós kedvében van (év végén majd lesz aki felveszi a bérmegtakot.), hogy még hóügyeletesi szolgálatra sem vezényelt senkit...
Ez a nagy magyar valóság.
Többnyire egyetlen tényező nem szokott komoly problémákat okozni. Itt is erről van szó. Előfordult törés, repedés a tengelyhajtómű környéki tengelyrészen, de sok repedés lett kimutatva az agyülésnél.
Előbbit nagyrészt túlterhelés okozhatta. Utóbbit nagyrészt a kritikán aluli pálya. De megvan az átfedés, hiszen a csavaró erőhatás az agyülésnél is hat, ill. a pálya okozta jelentős (függőleges) gyorsulások a tengelyközép környékét is terhelik.
Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a Bz hajtott tengely geometriailag nem "tiszta", a tengelyhajtóműbe épített irányváltó szerkezete olyan, hogy ott a tengely felületébe bordák vannak marva. Ez kisebb teljesítményekre "elmegy", de vajon alkalmazta volna-e a Studenka a hasonló, nem éppen táltoskönyvbe illő megoldást, ha tudja, hogy a szerkezet majd' kétszeres nyomatékra lesz terhelve az egyik üzemeltetőnél, és mindez évtizedes, rossz pályán való üzemet követően? Nem hiszem. Itt eléggé láthatóan az oroszlán farkának a húzogatása történt, ami nem szokott egészséges lenni, főleg hosszabb távon. De hangsúlyozom, ez csak az egyik oldal. A többi - a pálya, az esetleges gyártási hiányosságok, a korábbi retarder-használat, mind csak alájátszott az eseményeknek, a tengelyek "tárolták" hosszú időn át a "velük való törődést". A tárolóképesség mostanra kezd elfogyni.
Hja, nem Mitiscsi nyelvjárás, hanem pöttyet északabbi :)))
Na de tényleg: a furcsa öregasszony még mindig ott lébecol a vécé mellett? Én még ősszel találkoztam vele kétszer, valami vécészakértő akar lenni, mert mint írtam, mindenkinek azt magyarázza, hogy műxik. Ez ott él a 001-esen, vagy csak időszakos vendég?
A minap a cseheknél jártam és ennél nagyobb hóesés miatt sem késtek a vonatok. Vannak viszont nagyon cuki kis gépeik, pl. hómarók, majd nemsoká linkelek be egy párat.
Angliában a rossz fajta hóra szokták fogni a bajokat, itt nálunk talán a rossz fajta szélre kellene!
Szerintem olcsóbb lenne a felsővezetékeket leszerelni és venni 300 GM 66-ost, mint megerősíteni a teljes felsővezeték hálózatot és venni 300 Taurust...
A kifáradás, mint jelenség nagyon lattomos. Akár huszonx évvel a gyártás után is előjöhet. Lásd a Fogast, amely 54-es motorkocsijának egyik tengelye 1998.12.21-én, 25 éves korában törött ketté.
Most nincs kedvem előkeresni a képeket, de a fotogalériámban meglelitek.
Három gyártó gyártmányaiban? Hosszú éveken keresztül? És csak az átépítések UTÁN? A cseheknél-szlovákoknál, 3x ennyi kocsi esetén (pedig ott aztán vannak hegyek meg ívek) meg sehol semmi? Hááát...
Friss hir:
Nagytanyánál elakadt a hóban a nyirvidéki kisvasút szerelvénye. Az utasokat (köztük egy kismamát) már kimentették, és egy közeli iskolában szállásolták el.
Forrás: DunaTV
Jah, kérem! Ezt a statisztikát is a MÁV csinálta. Meg azt is, hogy Tizeske 1997 óta elvileg egyetlen üzemnapot sem közlekedett. Legalább is az üzemnapló szerint. De lehet, hogy nem-üzemi közlekedő napja volt :-)))
Állitom Néktek, hogy 2-es vonal az egyik legnehezebb, legmegerőltetőbb a Bz-k számára. Erős ívek, emelkedés, viszonylag nagy pályasebesség (50-60 km/h), és nagy utasterhelés. Mégis az északis Bz-k bukási aránya az országos átlag alatt van.
Lehet, hogy a szentesi és vésztői vonalakon szarabb a pálya, de lényegesen kisebbek az egyéb, fent emlitett járulékos ellenállások, többlet-terhelések. És ez egy igen nagy ellentmondás.
Másik meglátásom (Apámmal együtt, aki kohómérnök): a nemrég belinkelt Bz-tengelytöretről első látásra megállapitható, hogy az a tengely nem volt rendesen kovácsolva. Feltehető, hogy a 3*-ra növelt nyomaték önmagában NEM okozhatta a tengelytöréseket (hisz az alapterhelés többszörösére van méretezve), hanem csak a zárványos, anyaghibás, és hiányosan megmunkált tengelyekben alakultak ki mikro, majd azokból makrórepedések.
Ekkora buszmotorokat tudtak szerezni, mert hát a Skoda motorok sem nem voltak acélosak, sem nem voltak üzembiztosak. Ezekhez az adott típusú Voith hajtóművet lehetett passzítani. Gondolom számolgattak valamit, hogy a többi cucc mit bír, azt úgy gondolták ez nem tétel. Aztán meg ha kiderül, minden mást is cserélni kell, esetleg az orrukra koppintanak. Hát kussoltak. Hátha kibírja az anyag. Nem bírta.
Hát reklámozni (ingyen) azt tényleg nem, de "véletlenül" közös bemutató/értékesítő/üzleteket nyitni a plazakban, azt igen. Kilóg az a bizonyos lóláb!
A verseny hivatal hozott is egy határozatot, amelyben kötelezte a matávot, hogy azonos feltételeket teremtsen/adjon meg a pgsm-nek is.
Attól tartok fillérekért kiárultuk a távközlési (főleg a vezetékes) jogokat. Azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a w900 indulásakor a matáv kb 30-40% tőke részesedéssel bírt, később vásárolta meg több "részletben" a többi részt.
idézet Sándor Györgytől: "Egyenlő pályák egyenlő esélyek, neked miért van három tornacipőd?!"
Mondjuk az is kérdés, hogy a megnövelt teljesítmény mennyire volt kihasználva?
Mert szerintem 10-20-40-es pályákon járó Bz-k nem nagyon vannak megeröltetve...
Jó lenne tudni, hogy a hibás és a jónak talált Bz-k milyen fordákban jártak...
Sülysápon 19 óra magasságában még mindíg állt egy személyvonat, amikor láttuk már fél órája ott vesztegelt. Itt a hó még most is esik, ugyanolyan intenzitással. A váltókat nem takarítják, nincs kitérőzés.
A 20 lóerő az nem 20 lóerő, szó volt már róla. 228 kW - 141,2 kW = 86,8 kW. 86,8/0,735 = 118 LE, ennyi a különbség.
Nem is a 118 lóerő a meéébevágó, hanem az, hogy ez 62 százalékos teljesítménynövekedés, vagyis több, mint másfélszeresére növelték az átvivendő teljesítményt!
Az a ócskavastelep ami Kőfelsőhöz közel, az Élessarok után van. Rengeteg kocsit vágtak ott szét, és egyetlen egy darabon se láttam selejtezés jeleit (áthúzott pályaszám, S betű, dátum)!!!
Amit a BKV küldött oda, azon is volt S meg pályaszámáthúzás...
Bárhol másutt az országban úgy láttam, hogy a selejtezett vasúti járműveket ellátják ezzel a jelölésekkel, csak itt láttam olyat, hogy jelölés nélküli kocsikat vágnak!
kérdéseim:
1)Selejtezéskor kötelező-e jelezni a járművön a selejtezést?
2)Ha a fényképeimről összeszedek pár pályaszámot, valamelyik benfentes topictag utána tudna-e nézni, hogy azokat a kocsikat valóban selejtezték, és utána küldték a bontóba?
Szeretnék megnyugodni,hogy tényleg minden szabályosan történt ott...
"egy logopédusra szoruló szerencsétlen"
Na, akkor idevág a mondandóm. Munkába jövet, menet útba esik a Nyugati pu. Naponta hallom az említett úr szájából, hogy VeresegyháZÁN át Vácra ....
Mindig hálát adok az Istennek, hogy nem a Déli keresztül visz az utam. Ott bizonyára ezt mondaná: DombóváRÁN át PécsÁBA ....
Sziasztok, szép jó estét mindenkinek! Abban az esetben, ha lenne közöttünk egy információbőséggel küszködő jós, lenne egy találós kérdésem:Egy ismerősöm rettentő módon szeretne eljutni Nyíregyházára holnap délelőtt Tiszaújvárosból. A közúti közlekedés ugye kiesett, javasolhatom-e neki, hogy vonatozzon nem fog-e utólag térden rúgni(rettentő fontos lenne neki az eljutás), vagy inkább szedjem rá, hogy maradjon a bugyiján? Köszönöm G.Imi
Meg nem nevezhető forrásaim között kutatva:
1. Vizsgálat nem volt, csak számítások.
2. Előtte.
(Belső elhárítás aktivizálva.)
A "hazudnak"-ról Jancsó "Szegénylegények"-je jut most eszembe:
"Hazudnak, hazudnak. De tartom magam a szavamhoz: csak az egyiket akasztjuk fel."
Ez nem feltétlenül tartozik ide, csak úgy eszembe jutott... :)))
Zdravsztvuj, gyizelj-Jauza!
Szkoljko kilometrov ti projehal za poszlednyie dnyi? Sztaruha, u kotoroj ne vszje doma, jescso vszjo szigyit u tualeta i rasszkazivaet passzazsiram, kak im poljzovatszja?
:)))
Kérdés, mikor végeztek tavaly szilárdsági vizsgálatot. Ha még a tömeges meghibásodások előtt, akkor a tervezők már tudták, hogy ezt elbxszták. Ha a bekövetkezett baleset után, akkor nyilván ez volt az első gondolatuk.
- ha ugyan volt vizsgálat
- ha ugyan azt az eredményt hozta, hogy minden rendben
Én tartom magam ahhoz, hogy HAZUDNAK, ezért EGYETLEN SZAVUKAT SEM HISZEM EL. És másnak is ezt ajánlom.
Végül nem vonatoztam. Hírek szivárogtak ki, miszerint az előző (vagyis 1 órával azelőtti) inga pár perce ment el, és úgy döntöttem, hogy 1 órás várakozás azért mégiscsak sok egy kis poénhoz... :)))
(Tehát nem igaz, aljas rágalom és kiszivárogtatás, hogy +60 (belső elhárítás már rá van állítva az ügyre), mert ha úgy lett volna, az előzőt épp elérem.)
DLala (68473),
"Tehát előre felmentették magukat, az áttervezőket és a kivitelezőket is."
Így igaz. Ugyanis: "A tavaly elvégzett szilárdsági vizsgálat igazolta, hogy a tengelyszilárdság ehhez a nyomatékátvitelhez megfelelő, tehát a nagyobb teljesítményű motorok nem vezethettek a tengelyproblémákhoz."
A dolog egyszerű, fogsz valakit, aki a kérésed elől nem térhet ki, ő ráüti a stemplit, hogy mehet. Aztán, ha mégsem, hát szív az illető, ez van. Olyan ez, mint az úrigyerek mellé rendelt "szórakoztatófiú", akit tudvalevőleg akkor vernek meg, amikor az úrifiú nem tudja a leckét. Végülis ez nem MÁV-specifikus, hanem széltében-hosszában alkalmazott eljárás.
Na, ezt tessék a hóra, meg "a MÁV tevékenységi körén kívül álló ok"-ra fogni. Ui. a késett IC-utasoknak ezzel a magnóról jövő szöveggel mondják meg, hogy miért is nem jár nekik IC-visszatérítés.
Mit is mondott a Mávinform? A havazás miatt 5-10-15 perces késés? Akkor az IC 60 perces késése más miatt volt, nem a havazás miatt. :)))
Kíváncsi vagyok, erre mit válaszolna a közönségszolgálat.
"Kisebb-nagyobb késésekre napközben is számolni kell
Fák dőltek a vasúti sínekre
(A MÁVINFORM közleménye)
A havazás és a viharos szél miatt szinte országszerte késnek a vonatok 5-10-15 percet. Nagyobb fennakadásra sehol nem kell számítani. A váltókat folyamatosan tisztítják a vasúti dolgozók. A nyíltvonalakon, ahol szükséges a hóekéket is beállítják.
Az elővárosi közlekedésben a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Vác-Szob, és a Budapest-Hatvan vonalakon csak 5 perces késések vannak. A Budapest-Cegléd-Szolnok, és a Budapest-Újszász-Szolnok vonalakon 15-20 percet késének, mert Cegléden és Szolnokon nehezen tudják a váltókat átállítani. "
Tavaris Both és tavaris Varsányi nem szokott a Keleti felé járkálni?
Tény:
-Szolnok felől a személyvonat el sem indult (kérdés: melyik?)
-60 felől személy +40p
-IC 505 +20
-595 +38
Hangos:
-Szolnok felől személyvonat 120 percet...
-Hatvan felől személyvonat 10 percet
-IC 10 percet
-Gyors Sátoralja..ről 30 percet
Ez is kozmetikázott, de erre jön tavaris Both:
-A havazás és a viharos szél miatt szinte országszerte késnek a vonatok 5-10-15 percet. Nagyobb fennakadásra sehol nem kell számítani.
Vot eta da!
Ekkora kummantásra még a nagyvezérünk sem tudna rábirni...
A Bp. Ig. által kiadott Utasítás csak a Bp. Ig. területére érvényes.
"a vonalbejáró a vonal valamennyi belépőhelyén a részére kiadott pályatelefon belépő készülékkel - a kezelési szabályzatnak megfelelően - először az állomásközi vonalon létesít kapcsolatot."
Igen, és ezt végre is hajtja az Utasítást jól ismerő sínböngész.A készülék működőképességét meg is állapítja. (Igaz, hogy 30 éve fakír és a darazsak ellen immunis, ezért ezt jelentéktelen dolognak tulajdonítja, de lehet, hogy gonosz, és azt gondolja, 'ha engem is megcsíptek, csípjenek meg másokat is')Továbbra sem találtuk meg azt a szakembert, akinek a Chemotox-ot bele kellene fújni a csőbe.
Keletiben:
sülysápi, józsefvárosi vonatok lemondva, gödöllői dettó.
Hatvan felől
személy 12:22 helyett 13:02 (+40)
személy 13:22 helyett 13:33 (+11)
URPÍN 12:52 helyett 13:37 (+45)
Szolnok felől:
személy 12:07 helyett 13:05 (+58)
személy 13:07 helyett ??? 120 perc késést jeleztek előre
Nyugatiban:
monori airsai vonatok lemondva
Szolnok felől személy 12:59 helyett 13:56 (+57)
Nyíregy felől IC 13:27 helyett 14:24 (+57)
szegedi IC 13:52 helyett 14:18 (+26)
Marosvásárhely felől jövő gyorsra +60 előrejelzésként.
14:00-si záhonyi vonat +19-cel indult meg.
egy kicsivel később...
ICR-re +50, Amicusnak a záhonyból jövő vonata +100, indulásra már +60 kiírva. Szegedi IC +30.
Az induló vonatok közül törölve a betétjáratok, az 'új' összevontak viszont az első sorban szerepelnek, így nem igazán sikerül néha kronológiai sorrendben tartani a vonatokat.
A 16:20.as és a 16:40-es összevont ceglédi vonatokra 16:35-kor azt mondják be többször is, hogy "vonattorlódás miatt bizonytalan ideig nem indul" majd 2 perc múlva azt mondjákm hogy "személyvonat Ceglédre a 19. vágányról AZONNAL indul", és tényleg! Nekem a 10. vágánynál levő Forgalmi irodától nem sikerült odaérnem indulásra (kíváncsi voltam mennyien mennek el ezzel a hirtelen főnix-madárkélnt feltámadt vonattal. Nos, ezt nem láttam, viszont láttam 50 dühös embert, akik megpróbálták volna elérni a vonatot...
Na, ezt tessék a hóra, meg "a MÁV tevékenységi körén kívül álló ok"-ra fogni. Ui. a késett IC-utasoknak ezzel a magnóról jövő szöveggel mondják meg, hogy miért is nem jár nekik IC-visszatérítés.
Viszont üdvözlöm, hogy a Mávinform kezd szépen lassan a valós értékekhez konvergálni, még egy-két havas nap, és fog ez menni!
Ezzel mondtad ki a lényeget!
Van ugyan korszerű technikánk, de nem tudjuk kihasználni az adottságait, lehetőségeit, mert a szabályaink Baross Gábor idejéből származnak.
Nos a MÁV a Studenka közleményére nem reagált.
Viszont álljon itt egy idézet a január 24-én kiadott Bz ügyi összefoglalóból:
"Műszaki háttér:
A Bz sorozatú motorkocsikat 1978 és 1986 között szerezte be a MÁV a csehszlovákiai Studenka gyártól. A vasúti tengelyekre 5 év a gyártói garancia, azonban a MÁV Bz-motorkocsijaiban nem csak az eredeti tengelyek vannak, hanem például osztrák és magyar tengelyek is. A folyamatos vizsgálatok alapján most derült ki, hogy a hiba nem csupán egyedi jelenség, hanem több esetben is jelentkezhet, függetlenül a gyártótól. Bár egy alaposabb vizsgálat eredményeként lehet csak megállapítani, milyen körülmények vezettek a nagyszámú tengelyrepedéshez, bizonyos korábbi mérések nem valószínűsítik a sajtóban napvilágot látott feltételezések jó részét. A tavaly elvégzett szilárdsági vizsgálat igazolta, hogy a tengelyszilárdság ehhez a nyomatékátvitelhez megfelelő, tehát a nagyobb teljesítményű motorok nem vezethettek a tengelyproblémákhoz. ..."
Tehát előre felmentették magukat, az áttervezőket és a kivitelezőket is. Csakhogy baj van. A cseh gyártóra nem lehet kenni a témát, mert nem csak az ő tengelyei voltak beépítve. Ugyanezért a többi tengelygyártót sem lehet elővenni. Nincs bűnbak. Illetve van, a csehek egyértelműen megmondták ki a hunyó. Most az elhallgatás a célravezető, gondolják, meg a kiszivárogtató belső ellenség felderítése és megbüntetése.
Szerintem ennek a cégnek a felrobbantása a célravezető, kezdve a humánpolitikai és a kommunikációs részleggel és folytatva nagyon sok helyen.
"...szerintünk a mindössze 20 lóerôs teljesítménynövelésnek..."
A 20 lóerő az nem 20 lóerő, szó volt már róla. 228 kW - 141,2 kW = 86,8 kW. 86,8/0,735 = 118 LE, ennyi a különbség.
Hajtómű-nyomatékban pedig: 735 Nm (eredeti Praga 2M) ill. 1300 Nm (Voith), tehát még markánsabb. Ennyivel kellett volna túlméretezni a változtatás nélkül hagyott elemeket, ez pedig nyilván nem így történt, Studenka-ék nem láttak a jövőbe.
A megnövekedett nyomatékból származó, megnövekedett vonóerőt persze ki is kell tudni fejteni, ami, lévén a jármű tömege nem változott számottevően, első ránézésre nem megy. Viszont:
- megy akkor, ha a tapadási tényező az eredetileg számítotthoz képest javul (átlagosnál jobb mellékvonali pálya ill. homokolás igénybevétele),
- a magasabb vonóerőérték a remot után nagyobb sebességtartományt ölel át.
gumidani (nemtommennyi :))) ),
Autós példám helyett, mivel a vasút közszolgálati szerepet lát el, a lélegeztetőkészüléket javasoltad.
Továbbá írtad, hogy a "soha" (ti. soha nem lesz meg az áhított autó) az túl pesszimista hozzáállás.
Legyen tehát lélegeztetőkészülék. Ettől még ugyanúgy ára van neki, amit ki kell fizetni. Legfeljebb többen mondják, hogy igen, szükség van rá, mert megfullad a sok szerencsétlen. Jó-jó, szükség van rá, de pénz az továbbra sincs. A sok szerencsétlen el fog pusztulni és pont. Lehet, hogy a "szükségesebb" mivolta miatt könnyebben nyílnak meg egyes segítő pénztárcák. A baj csak az, hogy a MÁV a lélegeztető-trükköt már túl sokszor eljátszotta, így a pénztárcák kezdenek érzéketlenné válni, és egyszercsak majd nem nyílnak meg, élet-halál kérdés ide vagy oda.
"Soha": Ha jól emléxem azt írtam, hogy "ha így folytatja, akkor soha". Tehát nem feltétel nélkül van az a soha.
Más.
Késések "bevallása":
Ha nem lehet 20 percnél többet mondani, akkor -gonosz- stílusában kell csinálni:
- x vonat nem késett 350 percet,
- y vonatról nem mondtuk, hogy el sem indult stb.
Hóhelyzet + 100-as vonal:
Azt hiszem, megcélzom a Kő-alsóról 16:53-kor Nyugatiba indulót (ez elvileg posta-Bhv), mert nem vagyok gonosz...
16:42-kor indultunk, Vecsésig minden OK, Vecsés és Üllő bejáraton már ácsorogtunk. Utánna Monoron, Pilisen bemondták, hogy engedélyre várunk, bizonytalan ideig nem indulunk (!!!), aztán pár perc múlva menesztettek. Airsán IC előzött (ez olyan 18 óra körül lehetett), Cserőben megint engedélyre vártunk, mert "Cegléd nem tud fogadni" (ezt így bemondták). Végül kerek 60' késéssel értünk Ceglédre, ahova hívóval engedtek be.
Ilyen esetekben bevezetik az állomástávolsági közlekedést, azaz addig nem indítanak el egy vonatot, amig az a következő állomásra be nem ért. Ennek célja, hogy nyíltvonalon ne vesztegeljenek feleslegesen a vonatok.
Az esetetekben valószínüleg ment előttetek egy másik vonat (pl a szolnoki személy), így az feltartott titeket is.
Ami a MÁVINFORM győzelmi jelentéseiből kimaradt:
Ma délelőtt páros Hajdú IC 70 percet késett, amiből 60-at Szolnokon állva szedett össze.
Üzenem Both Úrnak, hogy inkább vegyen a kezébe seprűt, és nézzen el Szolnokra váltót takarítani!
Hazudnak éjjel-nappal, akkor is, ha már többet vallanak be, mint legutóbb.
"Ez a kormány legalább nem zárja be a mellékvonalakat, de a gazdálkodásán változtatni kell."
Mondjuk inkább úgy, hogy nem szegezi ki a lámpaoszlopokra, hogy bezárja!
Egy szigorúan pénzügyi szempontú átszervezésben sikeres embert nevezett ki vezetőnek - nyilván azért, mert itt is ezt várja el tőle.
Ahogy ma mennie kell az óvodának, stb., mennie kell majd a mellékvonalaknak is, mert a társaságnak gazdasági szempontból csak púpot jelentenek a hátán.
A vonatos túrákon módjuk volt mégis merni néhány topikosnak.
Remélem nem én rám gondoltál?
Egyébként sajnos rendszeresen használok W450-ös mobilt és finoman szólva is katasztrófális. Nemegyszer van menetközben olyan, hogy vagy csak én hallom a másik felet, vagy csak ő engem.