Nyáron is etetsz?! Az a lombos fa a háttérben nemigen örökzöld.
Be akartam fejezni az etetést, de azért kíváncsiságból kimentem. Teli volt az etető a szokott csapattal. Úgy látszik, még folytatom egy kicsit. Legalábbis a hétvégéig, akkorra fagyokat mondanak. Legalábbis éjjelre.
Egy könnyen kivitelezhető, és praktukus madáretető ötletemet szeretném megosztani veletek:
Ez egy madaras logójú áruházláncban, jelenleg 200Ft-ért (Csömörön) árult etetőből van átalakítva, mert annak az alja, és a teteje csak egy-egy műanyaggal le volt zárva, így potyogott a mag, és nem is volt benne természetes anyag.
Első lépésben ezeket a műanyagokat eltávolítottam, csak a drótháló maradt.
Egy fából 3db szeletet vágtam, a középsőnek a közepét dekopírrfűrésszel eltávolítottam.
Az egyik szélsőhöz a drótot sűrűn odaszögeltem, majd a szögeket elhajlítottam.
Ezután a kivágott közepűvel ezt az alsó részt összeszögeltem.
A maradék lapon 2 lyukat fúrtam, ezeken egy spárgát átdugva a dóthálóhoz kötöttem. És már kész is az eredetinél masszívabb, szélnek ellenállóbb, madarak által körbeállható etető. Nem műanyag palackból van, és a madarak szeretik.
Én az alsó lapba a víz miatt fúrtam 1-2 lyukat is.
Véleményezzétek!
Anti
Valaki nem tudja honnan lehetne ilyen lyukú hálót szerezni? Csak azért, mert megcsinálnám ezt nagyban, mondjuk 20 cm átmérővel, 30 cm magas verzióban is.
Ebben ne legyél biztos, nálunk többször tél végefelé jelentek meg a meggyvágók, amikor kénytelenek voltak behúzódni a városba, mert az erdőben már felették a készleteket. ribizli
A cinkék ma reggel óta nagyon szorgosan járnak szotyiért. Egész szokatlan a dolog. :) Lehet, hogy hideg jön? hflaokon, irtóra irigyellek a vörösbegyért! ribizli
Tengelicek. És a madármeghatározást illetően nem kell szégyenkezned, vegyél egy jó könyvet, vagy egyszerűen olvasgassad ezt a fórumot. Vagy csak nézd a madarakat és gyönyörkdj bennük.
Mindenki épp így kezdi ezt a hobbit, mint te, és egyébként sem a "nevük" a lényeg.
Stiglinc! Tényleg van egy srapnelhüvelyből készített váza szerü dísztárgyam amit a katonák a hadifogságban készítettek. Pontosan így néz ki, annyi a különbség, hogy a tetejét fodrosan kinyitották mindt egy vázát, ha lesz időm lefotózom és elküldöm, főleg az alja érdekes ahol a talprészen feliratok vannak és az ütőszeg helye.
Téééényleg észre sem vettem. Ők kicsodák pintyek ? Elég analfabéta vagyok madármeghatározás ügyben, tavaly a Tisza tavon a bakcsót már megismertem a copfjáról.
Én leástam egy akácoszlopot, azon áll az egyik etető. Nem akartam fára lógatni, mert körülményes a feltöltése. És akkor a nyitható tetőnek kellene a tekintélyes súlyt tartania.
Hát igen. Egy körülbelül akkora tuskón áll mint a kép jobb oldalán az a kis kő itató. De amint látod nincs fám, ekkora az egész kert, nem tudom magasabbra tenni.
Nem, itt rengeteg van. Viszont ezzel az etetővel elértem, hogy nem "kotlanak" a kaja közepén, mint a háztetősben, miközben a cinke illedelmesen vár sorára, hanem a cinkék illemét követve a felkapott szotyával egy ágra rebbennek. Szóval nevelőeszköznek nem rossz! :-)