Tudna valaki nekem segítení?
Van egy OleoMac Sparta-26-s fűkaszám. Kellet vennem egy új damilfejet, mert a régi már tönkre ment és csak már az új fajtát lehet kapni hozzá és ez folyamatosan széthúzza a kuplungot, mert nehezebb. Legalábbis szerintem ez a hiba oka. Mit lehet tenni házilag, mert semmi kedvem minden egyes használat után 2000 forintot költeni a javítatására. Újra pedig nincs kb. 100 000 Ft-m!
Böngészem az intnernetes ár-összehasonlítókat is, és néha meglepő dolgokat talál az ember. Itt van pl. ez a Maruyama BC4320, ami, már színe alapján is gyanús,
Köszi a gyors és részletes választ. Azon gondolkodom, hogy a szikrafogó eltömődése típus jelenség-e, vagy nálad egyedi probléma lehetett-e? Meg azon, ha ez esetleg típusprobléma és ugyanaz a a motor van benne mint az RS543-ban, akkor ez a probléma ott is fennáll?
Még ami eszembe jutott ennek milyen a rezgés csillapítása?
És míg el nem felejtem, Komatsu Zenoah motor van benn (ami ugye husqvarna tulajdona, echte japán) és ugyan ez a motor van benn a husi 543RS-ben is. Bejáratásnál kicsit nyers hangja van, de ezt a kereskedésbe is mondták, hogy ne lepődjek meg rajt, azóta nagyon jó hangja lett. Van hogy stihl 350-el közösen kaszálunk és sokszor lehagyom még úgy is, hogy enyémen 3-as kerek damil volt a stihl-en meg 2.7-es 5 sarkos. :)
Vegyesen szoktam használni. Elég nagy darabot lenyomok vele egyhuzamban, ha kifogy a tank hagyom pihenni egy keveset (baromi nehezen tud kifogyni az 1 lityós tank:) ) A hegyünkön pl kaszáló volt régen, most is ami olyan azt damillal vágom, jó sűrű fű ott 15-20 centi magasságig nincs gond vele, de utána már nehezen viszi (csomós fű amúgy is fogja a gépeket), de vágtam már vele 1-1.5 méteres ritkásabb de erősebb szárú gazt, azt csak úgy darálta. Sarkos damillal is nagyon jól lehet használni, mert akkor nem darálja szét annyira a gyeppet, azzal baromi jól lehet haladni. Vágtam vele csallánost azzal se volt problémája.
Körfűrészlappa bodzást pucoltam ki, azzal is nagyon jól lehet haladni, de ha lehet kímélni kell, mert ez a komoly gépek kiváltsága, de ritkán használható ezzel is.
Eddig egy szezont használtam, de szikrafogót azt rövid idő után ki kellett dobni belőle mert sűrűn eltömődött és megfolytotta a gépet, meg amúgy se olyan száraz a klíma nálunk, hogy kelljen. Fejet zsíroztam 1*, meg jó olajat rakok bele 1:40-el, meg a szűrőt nemrég pucoltam langyos vízbe meg kifújtam kompresszorral. Nagyjából ennyi.
Meg ugye amit adnak hozzá fejet gyárilag, ahhoz nem nagyon kapni damilvezető U alakú alu alkatrészt, mert ezt a fejet kivonták már a forgalomból. Nekem is új fejet kellett rá venni, talán ez már P35-os husi és ehhez kapni mindent a legközelebbi husi boltban ha netán tönkremegy. Igazából különösebb gondom nem volt vele egyenlőre, de szerintem nem is lesz mondom ezt úgy, hogy idén elcsúrtam vele vagy 30-35 liter benzint meg vagy 100-120m 3-as damilt. (igaz most már 2,7-el használom, sokkal haladosabb és könnyebben el is csapja a gép)
Még egy-két kérdés a B40B-re mekkora területen és milyen növényzet "ellen"? Mennyit ment a szezonban? ha időnként egy-egy napot végig akarok vele dolgozni bírja? Kellett a szokásos takarításon zsírzáson, légszűrő pucoláson kívül szerelni?
Na igen ilyesmi tapasztalatokra is kíváncsi lennék, meg azoknak a tapasztalatára, akik esetleg használták mindkettőt, mert azoknak van igazán összehasonlítási alapjuk.
Bár pont ma este beszéltem egy barátommal aki mellesleg stihles, ő azt mondta, csak stihl vagy husqvarnát vegyek.
Igen olvastam a hozzászólásait, az a kawasaki motoros szerkezet is izgatja a fantáziámat, de azt pl. hol szervizelik? mert Nyíregyházától Győr kicsit messze van. A motorjától nem félek, de a hajtás és a többi rész mennyire bírja a strapát? Vagy ha az tönkremegy akkor milyen más hajtással csereszabatos? Mert azt még lehetne, hogy ha tönkre megy akkor teszek rá egy másikat, elvileg, de azt nem tudom, hogy ezek mennyire egyediek vagy nem.
Amúgy a kis fakezdemények nem veszélyesek, szerintem a dikicskés is elviszi, mert azokat minden évben kicsapkodom, de állandóan újranő, bár eddig keveset kaszáltuk, viszont ha gyakrabban kaszálom, akkor talán elhalnak szép lassan.
A hétvégén,és ma is kipróbáltam a Gypsy56 által ajánlott damilokat,a duo linet,órákon át kaszáltam vele,nagyon jó a minősége,az áráról nem is beszélve!Szinte nincs is különösebb külömbség a Stihl,vagy Hq damilhoz képest a tartosságban.Csak köszönni tudom Gypsynek,hogy ajánlotta!
Nekem első szezonom volt a B40B-vel de tökéletesen megy vagyok elégedve vele. Körfűrésztárcsát is használtam rajt, 2.7-3mm damil, kés mind szépen vitte ahogy illik neki. Igaz én még 80 alatt tudtam megvenni, annyiért best buy volt, most a 135R-re mondják hogy jó vétel, igaz a b40b-re 2 év garit adnak (makitára meg 3-at de az be is döglik utána nemsokkal).
Bátran ajánlom a Fuxi-t,ahhoz van alkatrész,és erőben a felsorolt MC,és Oleo+Maruyama előtt van.A márkakereskedő szokott itt írni,de gondolom láttad is a hsz-ket amiket ír.A bodza,"ecetfa"megfásodott hajtásaihoz+szerintem már nem igazán kés kell,hanem fűrésztárcsa,a Fuxihoz a Kawa motoroshoz,de a régebbihez is azt nyugodtan használhatod.De Te döntesz.Jó választást!Nézd meg a Fuxi honlapját is.
Szép estét!Pont úgy voltam,mint Te,én is évekig néztem ezt a gépet,és végül megvettem,előtte FS 400-t,és Husqvarna 345-t használtam,a vétel előtt kipróbáltam,meg apii itt a fórumon írt jókat róla.A kormány nekem össze volt szerelve így azt a részt én sem olvastam el a manuálban,csak a bejáratást+a tartozékok cseréjét.A damilfejet+ a damilos szórásvédőt ajándékba adta a kereskedő+van fűrésztárcsához védőm,és a tartozékok,megvagyok elégedve a géppel!Pedig már bozótot is írtottam vele.A fogyasztása kb 10 tank után csökkent,szintetikus Stihl olajjal használtam,mald Elf szintetikussal.Remélem sikerül a javítás,sok szerencsét!
Nem haragszom, gondolom, hogy van különbség. Csak azt szeretném tudni hogy arra amire nekem kell, megéri plussz 40 ropit kiadni.
Nem tudom hogy lehetne ezt másként megkérdezni.
A másik dolog, hogy a 100.000 Ft-os kategóriában vannak a felsorolt gépek (oleo, mccoullogh, makita, kawasakis fuxi; kicsit drágább a maruyama és a hitachi). Nem gondolom hogy ezek profi kaszák, de ahogy valakinél olvastam azt sem akarom, hogy évente egy fél kasza árát kelljen költeni a javításra. A Husi tudom, hogy nagyon jó van egy 450-es láncfűrészem is, tökéletes, pöpec, nincs vele semmi gond.
És tudom, hogy a husi fűkaszával sem lenne, de a kérdés, hogy a husi és ezek között a gépek között tényleg megvan-e ez az "osztály" különbség?
Fűkaszát szeretnék venni, megolvastam ezt a fórumot is két évre visszamenőleg, és nem sokkal lettem okosabb, ill. annyival, hogy mindennek van előnye hátránya, a legjobb a HQ, Stihl, vannak akik dicsérik még az Oleo-Mac-et, a Hitachit, Maruyamát, Mccoullugh-ot, Makitát, vannak akik nem annyira dicsérik ezeket, és szarok a kínaiak.
Szívem szerint Stihlt vennék, de a fs130 és az fs 240 nagyon drága.
Most láttam egy Husqvarna 543 Rs-t 155.000ért, meg ugyanott egy Mccoullugh B40BT Elite-t 115.000-ért.
A kérdésem, hogy mi a kettő között a különbség? Motorikusan, hajtásban, esetleg tartósságban?
Amire nekem kellene két 1500 nm-es telek kaszálására, meg mondjuk június-szeptemberben heti egy-két nap munka ezen felül.
Sajnos maga a két telek nem egy könnyű pázsitfüves rét, hanem ecetfa, akácfa hajtásokkal és mindenféle kóróval, futónövénnyel nehezített akadályterep.
Esetleg szóba jöhet az OLeo Sparta 44, a Hitachi cg57, Makita RBC420, Maruyama 4320 HRS.
Nem könnyű döntés. Fontos a megfelelő szervizháttér, alkatrész ellátottság is.
Én ott rontottam el, hogy nem a manual által leírt módon használtam.
Nem elég hosszon sikerült becsavarni, és mivel úgy kaszálok (nem füvet) hogy nagy oldalirányú erőkifejtést kell tennem, igy szépen a kormányrögzitő csavar elmozgott a betétben, és szépen elnyalta a menetet, a kormány kihullott.
Hozzáteszem, nem gondoltam volna, hogy új módszer van a kormány rögzítésére a régi 350-es stihlhez képest, így nem láttam értelmét elolvasni a manualt :)
Zil-130 fórumtárs leírása alapján sikeresen ki tudtam csavarni a betétet, és ha sikerült magam megértetni telefonon egy stihl szakkereskedővel, akkor ennek az alkatrésznek 70 forint darabja, amiből rendeltem 3 db-ot. Meglátjuk, egyre gondoltunk-e.
Ha már itt tartunk, a kormányrögzitő csavar tetején a felhajtható fület rögzítő két stift is hajlamos kifelé jönni, igy idővel hozzáér a kormányagyon a fészek oldalához, növelve az erőszükséglet kifejtést a becsavarásához.
Ahhoz hogy orvosoljam, ki kell csavarni, és fogóval visszanyomni őket. Ez sem szerencsés megoldás.
Erről már sok szó esett itt, de hogy ne kelljen keresni, dióhéjban összefoglalom. A legfontosabb, hogy körültekintően kell bejáratni. Az első 1-2 tankot kinyomhatod kicsit zsírosabb turmixxal 1:33-as keverékkel. Az első 5 tank során tankolások között hagyd teljesen visszahűlni. Nem alapjáraton pöfögtetni ki az első tankot, bár vannak ilyen tévhitek. Kicsit melegíteni, aztán mehet rendesen melóba. Folyamatos magas (maximum közeli) fordulaton pörgetni. De nem gyilkolni, nem kell erőltetni. Nem rángatni neki a gázt, az a közmunkások sportja :-)
Indítása a szokásos. Kézi pumpával addig cumiztatni, amíg meg nem telik a gumicumi. Ezzel nem tudod túlszivatni, ez nem szivató, csak a membránteret tölti fel, nem kell annyit rángatni hidegindításnál. Szivatót ráhúzni, gyújtást ráadni, ha van rajta indítógáz retesz, azt is bekattintani. Az első röffenés után szivatót visszatolni, ilyenkor a következő rántásra általában beindul. Ekkor a gázt ráhúzni egy pillanatra, ettől kiold az indítógáz retesz és szépen beáll alapjáratra.
A másik az olaj. Erről itt már késhegyre menő viták kerekedtek. Megoszlanak a vélemények arról, hogy egy olcsóbb, ritkábban használt gépbe luxus-e a minőségi drága olaj. Szerintem nem, én Husqvarna XP-t rakok minden gépembe. Az ipari kategóriásba is, a gagyi kínaiba is, a Stihl láncfűrészbe is. Minél gyengébb minőségű egy motor, annál inkább fontos a jobb olaj. Ott gyengébbek a csapágyak, nem olyan precízek a tűrések, illesztések. A full szintetikus olaj nem képez kokszlerakódást, hanem pont ellenkezőleg tisztítja a motort. Jobb a kenőképessége, leállítás után is ott hagy a felületeken egy olajfilmet.
Aztán van új motoroknál a bejáratás utáni karburátor finomszabályzás, de ez már haladó szint, nem ajánlatos habókra tekergetni, mert besülhet a motor.
De olvasgass vissza, minden kérdésre találsz kimerítő választ. De nem kell minden elhinni :-)
1:40 az igazi. Jó olajjal abban bőven van tartalék.
Az 1:50 akkor, ha minden üzemi paraméter optimális. Nincs túl meleg, jó állapotú a motor, jó minőségű az olaj, frissen van keverve a benya, kellően dús a keverék, nem kell órákon át folyamatosan gyilkolni stb.
Ennyi kotyogás szerintem teljesen természetes egy kúpkerékhajtásnál. A gond ott kezdődik, amikor már elforog:-) Volt ilyenem a kis 323R-nél. Le volt nyalva rendesen, szerintem pengéztek vele a barbárok a tuskók között, mert damillal így nem lehet megetetni egy Husqvarna szöghajtást. Ha ésszel használja az ember, akkor pengével sem. Ezeken a nagy gépeinken ahhoz képest meg nagyon masszív szöghajtás van, igen kell igyekezni, ha ki akarja végezni valaki.
Bele- bele olvasgattam a topikba, de terjedelme nem teszi lehetővé, hogy az egészet átolvassam, így hálás lennék, ha tudásom fehér foltjait színekkel töltenétek meg :-D
Hosszú vágyakozás, várakozás után, mai napom megvásároltam Einhell BgG-BC 43/1 AS névre keresztelt fűkaszámat. A masina teljesen új, még ki sincs csomagolva, de nincs hozzá használati utasítás, és sajna a neten sem találtam meg :-D ( találtam valamit, de azt nem engedi megnyitni a gépem, mert vírust észlelt, és hiába kapcsolom ki a vírusirtót, automatán törli a windows)
A gép tankján 40:1, a dobozán szintén ez látható. Itt 1:50 ill 1:25 keverési arányokat találtam. Most akkor mi az igazság? Hogyan, miként helyezzem üzemebe, hogy valóban tartós legyen?
Ez sem rossz megoldás, de ha puhább lenne, akkor a heveder csípővédőjét sem enné meg. Lehet venni gumilapot, akár 10 mm vastagságban is, ez lenne az igazi. Én polifoam szigetelő keményhab csőből szerkesztettem egy rápattinthatót. Egy szezon után kicsit meglapult a habszivacs, de sem a tubus, sem a csípővédő nem kopott egy pöttyet sem.
A lurkót miért nem láncfűrészesnek öltöztetted inkább? Így haloween környékén nagy sikere lenne az oviban :-)
Üdv!Jobb menetes ez a betét,nagy emelkedésű,éles profilú menettel,hogy fogjon a műanyagban.Mennyire gyakori?Sűrübben fordul elő,mint a régebbi gépeknél,de hogy mi okozza,azt nem tudom.Én csak azt látom,hogy ott a hiba,aztán mitől van,azt nem tudom.Szerintem konstrukciós hiba,ami az esetleges erősebb,többszöri meghuzást nem szereti,de csak szerintem.Majd valaki okosabb kitalálja,miért van ez a gond.
Jó reggelt!Ez az anya a házban bal menetes?Gyakori hiba a menet megszakadása?Talán ez egy típushiba ezeknél a gépeknél?Rendszeresen szállítanom kell a gépet,és ilyenkor mindig oldalra fordítom a szárat,de nekem még nem volt evvel problémám.Jó,hogy van valaki a fórumon aki Stihl-k javításával foglalkozik!