Keresés

Részletes keresés

Annaem Creative Commons License 2021.12.01 0 1 16109

   

   

   

   

Annaem Creative Commons License 2021.12.01 0 0 16108

   Ugyan mi a kutyafüle rejtély lenne néhány bálványimádó törmelékben.

   Az igazán nagy titok, hogy még Aromó sem mínuszol. 

   A gyűrű sem misztérium, nem eszterlánc , 

   ahogy a fáraók botja:  ez is fegyver lehetett leginkább. 

   Vagy fából vaskarika. 

   

Törölt nick Creative Commons License 2021.11.29 0 1 16107

Asztarté - Istár - Inanna de találkozhatunk vele Asera néven is, kultusza nagyon elterjedt volt,

ennek köszönhetően rengeteg ábrázolása maradt fenn. 

A bejegyzés középső képén Inanna vázába karcolt képe,  ez ma a Louvre gyűjteményében található.

 

Hoztam  erről egy részletesebb illusztrációt, ahol jobban  látható az a "hasonlóság"amely összeköti ezeket. 

 

Ám nem is a képek ideál alakjának hasonlósági jegyei azok amitől ezek rejtélyesek. De jó úton jársz.

 

                       

 

Előzmény: Annaem (16102)
Schenouda Creative Commons License 2021.11.28 -1 4 16106

Sir Amédée Forestier ezzel kezdte az Alexandria elsüllyedt kikötői c. cikkét: „A múlt rejtélyei közül egyik sem tűnik rejtélyesebbnek, mint az alexandriai Pharosz szigetének elsüllyedt kikötői létesítményei.

 

Gyakorlatilag, akik a 20. században foglalkoztak a víz alatt lévő megalitikus kikötő létével, az építők tekintetében mind-mind találgatásokba bonyolódtak. Egy biztos pont volt, hogy valamikor Nagy Sándor előtt épültek, ugyanis egyetlen hellenisztikus vagy római kori író sem említi vagy tud róla, pedig vannak leírásaink az alexandriai kikötőkről, de azok (vagyis a két nagy ptolemaioszi kikötő) a szárazföldi parton épültek (sőt, voltak kisebb kikötők is mind Pharoszon vagy Antirodoszon, és máshol is).

Többen különösnek tartották, hogy Nagy Sándor észre sem vette ezeket a lélegzetelállító létesítményeket. Erre nyilván az lehet a válasz, hogy ekkor már ezek a tenger alatt voltak...

 

Forestier, Jondet, Forster, Graves, Weill, Savile és mások szinte találomra nagyjából két korra tették a kikötő építését:

1. I.e. 2000-1800 közé, kitalálva valamilyen egyiptomi-krétai-föníciai szövetséget: a hullámtörők építését "föníciainak" titulálták, míg a tetejüket fedő kőlapok formáját "krétainak". [Csakhogy: a krétaiak, föníciaiak sosem építettek ekkora hatalmas kikötőket, ez tízszerese a legnagyobb kikötőiknek! A módszer vagy minta pedig épp a fordítottja lehet: ezek a tengeri népek még a felszín felett találták ezeket a használaton kívüli kikötői létesítményeket, s ezt próbálták meg lemásolni az építkezéseiknél.]

2. II. Ramszesz alatt épültek (i.e. 13. század). [ez már menetrendszerű volt, hogy a négyszáz fáraóból, éppen II. Ramszesz korába helyezték, ha találtak egy nagy szobrot vagy épület maradványt. Amúgy ez a korszak volt a "kedvence" Kákosynak is. A mese az, hogy a "tengeri népek" elűzése után kellett Ramszesznek egy nagy hadi kikötő a Földközi-tengeren. Csakhogy Ramszesz csatái ezekkel a népekkel a tengerparton belül, Delta folyamaiban történt...]

Ráadásul mindkettőre igaz, hogy sem az egyiptomi, sem a föníciai írásos hagyaték még csak nem is utal erre a kikötőre. Az egyiptomiak semmilyen nagy építkezésről nem tudnak Pharosznál. Az Amarnai-levelek felsorolnak számos tengerparti helyet, kikötőt Libanonig, de ezt meg sem említik. Ramszesznek voltak hajói, de ez a kikötő azt sugallja, hogy egy nagy tengeri királyságé kellett legyen, de Ramszesz idején Egyiptom messze nem az volt. Arról nem is beszélve, hogy Ramszesz miért éppen a parttól 1,5-2 km-re lévő sziget oldalában helyezi el a Delta védelmét szolgáló kikötőt, ha az ellenség a tenger felől támad? (de miért támadna Pharosznál pontosan?). Nyilván egy helyőrség és kikötő létesítése (ha további tengeri támadástól tartott), sokkal értelemszerűbb lett volna a parton.

Ráadásul van egy rövid leírásunk Nagy Sándor előttről nem sokkal: ez pedig (Pszeudo) Szkülax periplusza i.e. 360 körülről, ami víz nélküli, elhagyatott szigetnek mondja Pharoszt, amin nem laknak, de vannak jó kikötőhelyei (de mit sem tud a megalitikus kikötőről).

Úgy látszik az i.e. 4. századra már elhagyták a szigetet korábbi lakói, de tudunk ott a leírásokból, hogy voltak régi romok. Illetve hogy lehet az, hogy erről a lakatlan szigetecskéről a görög mítoszok különös történeteket mesélnek? Hogyan lehet az, hogy több isten megfordult itt és számos más tevékenységet tulajdonítottak ezeknek?

Előzmény: Schenouda (16097)
Schenouda Creative Commons License 2021.11.27 -1 3 16105

A mamutok kihalását máig nem tudták tisztázni. É-Szibériában valóban ezrével találták a megfagyott tetemeiket a talajban. Vagy 9-10.000 éve (vagy csak 6000 éve?) pusztultak ki, de a Földközi-tenger szigetein 5-6000 éve is még éltek mamutok, de ott is kipusztultak.

Azt írod, hogy hirtelen fagytak meg,de azt is írják, hogy egy kozmikus becsapódás idézte elő a hirtelen jégkorszakot ezen a területen i.e. 10.900 körül: de akkor az hogy lehet, hogy az É-Szibéria partjától 140 km-el még északabbra lévő Vrangel-szigeten a gyapjas mamut csak 3700 évvel ezelőtt pusztult ki?

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vrangel-szigeti_gyapjas_mamut

Nem is olyan rég írtam, hogy a jukagirek emlékeznek a mamutra, vadásztak rájuk: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157561012&t=9000303

Az egyiptomiak (Rehmiré mintegy 3500 évvel ezelőtt) pedig kaptak talán egy gyapjas mamutot, ami valószínűleg ugyanaz volt, mint amit a görög költők elmagyaráztak, hogyan jön a Földközi-térségbe a hüberboreasziak ajándéka: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157804727&t=9000303

 

 

 

 

Előzmény: Annaem (16101)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.27 -1 2 16104

Hancock, az Istenek Kézjegyeiben ezt alaposan körüljárja és arra jut, hogy minden jelenleg arktikus terület volt valaha (akár a kora ókorban is) enyhébb, akár trópusi éghajlatú, mert hasonló leletek vannak Grönlandon és az Antraktiszon is... sőt ő arra jut, hogy Antarktisz volt Atlantisz... földkéreg eltolódás miatt, amire figyelmeztetik is az időtálló alkotásokban a "rejtélyes elődök", rombolás és katasztrófa álló módon, megalitikus építményekbe kódolt dolgokkal, vésetekkel, még szájhagyományra ültetett mondákban is...

Előzmény: Annaem (16101)
Annaem Creative Commons License 2021.11.27 0 1 16103

 

Annaem Creative Commons License 2021.11.27 -1 1 16102

Jó az a "gnosztikus Krisztus" ábrázolás,  van sok hasonló, egyiptomi és egyéb istenségek állatokon állva,

a prekolumbián daraboktól egészen babilonig.

Hozzátehetjük a "vadak ura" című még szélesebb körben elterjedt motívumot.

 

 

Athanasius Kircher elvont, bizarr, különleges munkáit is aposztrofálhatjuk rejtélyesnek főleg annak fényében,

hogy ő nem egy művész volt, hanem korának egyik polihisztora.

Tudományos fazon volt, egyiptológus és mindenológus. 

 

 

https://vasily-sergeev.livejournal.com/5154408.html

 

 

https://books.google.hu/books?id=CSjQ6j3dWcsC&printsec=frontcover&hl=hu&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false

 

Előzmény: Schenouda (16100)
Annaem Creative Commons License 2021.11.27 -1 1 16101

 

The Oronteus Finaeus Map  -  ezt a részt nagyon érdekesnek találtam az alábbi linken. 

Valamint a következő részletet:

 

Köztük volt az a tagadhatatlan tény is, hogy a 18 ezer éve kihalt mamutokat Szibériában a permafrosztba, az északi-sarkvidéki és antarktiszi régiók fagyott altalajába ágyazva találtak.

 

Eckert szerint a mamutokat inkább "gyorsfagyasztották", mint manapság a narancslevet, ezzel magyarázva, miért volt még ehető a hús. Ezenkívül néhány mamutot függőleges helyzetben találtak megemésztetlen fűvel a gyomrukban – ezt a tényt tavaly júliusban erősítette meg a British Museum szóvivője. A füvek ráadásul trópusi füvek voltak .

 

Eckert számára ez azt sugallta, hogy Szibéria egykor trópusi régió volt, és hogy az éghajlat trópusiról sarkvidékire váltása nagyon gyors volt: néhány óra alatt bekövetkezhetett. 

 

https://archive.aramcoworld.com/issue/198001/piri.reis.and.the.hapgood.hypotheses.htm

 

 

Schenouda Creative Commons License 2021.11.26 -2 2 16100

Nagyon jó, hozzál képeket. Akartam írni, hogy minél érdekesebbeket, talányosabbakat, de mi van ha csak tíz év múlva esik le egy köznapi képről, hogy mégsem az...?

 

 

Most adok én is párat, de inkább riasztó képeket az ókorból. Egy 1836-ban kiadott könyvben voltak, mely a nápolyi királyi múzeum titkos raktáraiban őrzött ókori műemlékeket (bronzplasztikák, domborművek, stb) tartalmaz. Vannak közte pánok, hermészek, s más effélék, még egy mocskos kis törpe is...

 

 

De itt van még Marie Farrington könyvéből (1889) egy gnosztikus Krisztus:

 

 

Előzmény: Annaem (16099)
Annaem Creative Commons License 2021.11.26 -1 2 16099

   

     

   

   

 

/The Israel Museum/

Kreezpeebékön Creative Commons License 2021.11.26 -2 3 16098
Schenouda Creative Commons License 2021.11.25 0 6 16097

Sir Amédée Forestier festő és illusztrátor a The Illustrated London News hetilapban (1923. május 26-i szám) írt egy cikket: Alexandria elsüllyedt kikötői: EGY TÖRTÉNELMI REJTÉLY címmel öt oldalon [KI ÉPÍTETTE ALEXANDRIA ELMERÜLT KIKÖTŐIT? EGY REJTÉLY]

Ez egy összefoglaló ismertetés volt Jondet felfedezéseiről. Forrestier számos történeti könyvet és cikket illusztrált: https://en.artsdot.com/@/Amedee-Forestier

 

Forrestier szerint II. Ramszesz idejében épülhetett az ősi kikötő. Szerencsére 3 képet is adott a kikötőről, melyek Jondet rajzai nyomán készültek, viszont sokkal érdekesebb, hogy úgy próbálta meg ábrázolni a megalitikus kikötőt, ahogy, ahogy évezredekkel ezelőtt kinézhetett.

Sajnos nem a legjobb minőségben szkennelték be, de így is jól mutatja. hogy madártávlatból milyen lehetett:

 

Schenouda Creative Commons License 2021.11.23 -1 4 16096

Még májusban közöltem az olasz Peter Kolosimo Árnyak a csillagokon c. könyvének (1966) egy fejezetét. Kolosimo itt eljátszik a gondolattal, hogy a történelem bizonyos képviselői talán krononauták, azaz időutazók lehettek.

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=158341256&t=9000303

 

A jövőből érkezett hajótöröttek c. alfejezetben leírja Dante kalandját a múltban, de amolyan elbeszélő stílusban. Kolosimo itt említi meg Ruggero Boscovitch dalmáciai jezsuitát (1711-1787), mint lehetséges időutazót. Őt újabban Ruđer Bošković-nak kéne nevezzük, mert a horvátok beidegelődnek, ha nem tartjuk horvátnak, pedig v.leg az apja szerb eredetű, az anyja meg egy azóta kihalt latin etnikum, a dalmát képviselője lehetett.

Nevéhez fűződnek a geodézia, az egyenletszámítás és a természetfilozófia terén elért fontos eredmények, valamint az atomfizika kezdetei. Egyes tudománytörténészek Boškovićot az atomelmélet egyfajta megalapítójának, előfutárának, sőt az atomfizika megalapítójának tekintik.

Hernádi Gyula magyar írót talán Kolosimo könyve sarkalta (mint Kolosimo Dante esetéről), hogy írjon egy fiktív történetet "Rugyer Boskovics" köré. Novellája a Jelenkor 1974-es évfolyamában jelent meg:

 

Anti-Däniken

 

ÉLETRAJZ

 

1

 

Rugyer Boskovics 1711-ben született Dubrovnikban. Legalábbis ezt az évszámot adta meg születési éveként 1725-ben, amikor szabad diákként beiratkozott a Római Jezsuita Kollégiumba. Matematikát, asztronómiát és teológiát tanult.

1728-ban befejezte a noviciátust, és belépett a jezsuita rendbe.

1736-ban tanulmányt közölt a napfoltokról.

1740-ben matematikát tanított a Collegium Romanumon, kinevezték a Vatikán tudományos tanácsadójává, csillagvizsgálót építtetett, elkezdte a pontini mocsarak lecsapolását, megjavította a Szent Péter-bazilika kupoláját, megmérte a Róma és Rimini között húzódó délkör hosszát.

Később felfedező utakat tett Európában és Ázsiában, ugyanazon a helyen végzett ásatásokat, ahol Schliemann megtalálta Trója falait.

1760. június 26-án az angol Royal Society tagjává választották. Ez alkalomból hosszú, latin nyelvű költeményt olvasott fel a Nap és a Hold látható jelenségeiről.

Találkozott korának legnagyobb tudósaival, és többek között igen érdekes levelezést folytatott. Johnsonnal és Voltaire-rel.

1773-ban megkapta a francia állampolgárságot, átvette a Királyi Tengerészet optikai eszközökkel foglalkozó osztályának vezetését, és 1783-ig Párizsban élt.

Lalande szerint ő volt korának legnagyobb tudósa. D’Alembert és Laplace megrémültek gondolatainak merészségétől.

1785-ben visszavonult Bassanóba, és összes művei kiadásának szentelte életének hátralevő idejét.

1787-ben halt meg Milánóban.

Csak nemrég kezdték el tanulmányozni műveit, különösen a Bécsben 1758-ban megjelent, A természet filozófia alapjai címűt. Óriási volt a meglepetés. Allan Lindsay Mackaynek – aki a művet a New Scientist 1958. március 6-i számában ismertette – az a véleménye, hogy a 20. század egy kimagasló szelleméről van szó Boskovics esetében, aki a 18. században kényszerült élni és dolgozni.

Úgy tűnik fel, Boskovics nemcsak saját korának tudományát haladta meg, de mai ismereteinket is.

Felvázolta az Univerzum egységes elméletét, egy általános rendszert, amely mind a mechanikára, mind a fizikára, kémiára, biológiára, de még a pszichológiára is érvényes. Ebben az elméletben az anyag, az idő, a tér nem végtelen módon osztható, hanem pontokból és magokból áll.

Értekezést írt a fényről, a mágnességről, az elektromosságról és olyan kémiai jelenségekről, amelyeket csak később fedeztek fel, sőt olyanokról is, amelyek még ma is felfedezésre várnak.

Megtaláljuk nála a kvantumelmélet, a hullámmechanika és a nukleonokból összeálló atom leírását. L. L. Whyte, az ismert tudománytörténész szerint Boskovics legalább kétszáz évvel megelőzte korát, és igazából csak akkor lehet majd megérteni, ha a relativitáselmélet és a kvantumfizika összefüggéseit végérvényesen felismerik, megoldják.

Boskovicsnak Voltaire-hez írott leveleiben sok más, modern gondolat mellett a következőket találjuk:

a maláriának szúnyogok által való terjesztésének felfedezése,

a kaucsuk felhasználhatóságának leírása,

más napok körül keringő bolygók létének feltételezése,

a lelki élet egyetlen szervben való lokalizálhatóságának lehetetlensége,

a Planck által 1900-ban felfedezett kvantumhányados leírása,

a rádióaktivitás leírása,

az általános anyagegyenlet megsejtése, megfogalmazása.

Vajon ez a kivételesen érdekes életmű miért nem hatott erőteljesebben a modern gondolkodásra? Mert a német filozófusok és tudósok, akik az első világháborúig a kutatás hangadói voltak, csak a kontinuus struktúrákkal foglalkoztak, míg Boskovics fogalmai egyértelműen a diszkontinuitás elvében gyökereznek.

(Pauwels-Bergier)

 

2

 

Boskovics életrajzi adatai hitelesek, ugyanakkor meglehetősen hiányosak, kihagyásosak. Kétségtelen, hogy 1785-től 1787-ig Milánó közelében élt, és az is igaz, hogy 1787-ben Milánóban halt meg. Az életrajz tanúsága szerint utolsó két évében kizárólag összes műveinek sajtó alá rendezésével, kiadásával foglalkozott. Ez viszont már nem igaz.

1973 júliusában Milánóban egy aukción kopott, elsárgult kéziratot vásároltam. Nagyon olcsón adták, azt hiszem, a teremben rajtam kívül senki se ismerte az értékét. Boskovics utolsó éveiben írott naplója volt.

Nem volt szándékomban közzétenni a szöveget, de a napjainkban epidémikus gyorsasággal terjedő Däniken-jelenség kényszerít, hogy közkinccsé tegyem a zseniális tudós cáfoló felfedezéseit.

Däniken exogén okokra óhajtja visszavezetni az ember, a kultúra születését, kialakulását, Boskovics tanulmányai, tapasztalatai az endogén okok primátusát bizonyítják.

 

 

 

A NAPLÓ

 

1

 

1787. február 10.

 

Beccaria magához hívatott, mosolygott:

– Kedves Boskovics, azt hallom, ön tud egyet s mást az időgépről. Igaz ez?

– Igaz, uram.

– Mondja el, amit tud.

– Kicsit hosszadalmas lenne, uram.

– Csak a lényegét mondja.

– Most rögtön?

– Igen, most rögtön. Négyszemközt akarja?

– Igen, ha lehetne.

– Jó. Maguk menjenek haza, hagyjanak minket magunkra – mondta a teremben tartózkodó udvaroncoknak, hivatalnokoknak, személyzetnek.

Kettesben maradtunk.

– Tehát? – kérdezte, és hellyel kínált.

Leültem. ö állva maradt, később elkezdett előttem fel-alá sétálni a mintás márványpadlón.

– Bonyolult matematikai számítások tartoznak a megoldáshoz.

– Tudja jól, nem értek a matematikához. Próbálja meg érthetően és egyszerűen elmondani. Főleg a gyakorlati megvalósítás lehetőségei érdekelnek.

– Elképzelésemnek az a lényege, hogy van egy emberi eszköz, amellyel végtelen nagy sebességek érhetők el. Ez az eszköz, tulajdonság: a fantázia. A képzelet minden idő- és térkorlátot le tud győzni, tehát a képzeletben kell keresni azokat a részecskéket, hajtóanyagformákat, amelyek egy specifikus rakétamodellbe beleépítve képesek az ember tudatát elszállítani a jövőbe és a múltba.

– Valóságosan?

– Igen, valóságosan.

– És mi kell hozzá?

– Elkészítettem egy tervezetet, benne van a pontos program.

– Itt van magánál?

– Nincs itt, de elmehetek érte.

– Hagyja csak, majd elküldök a lakására.

– El van zárva.

– Nem baj, majd előkeresik. Azt hiszem, jobb, ha maga egyelőre itt marad nálam. Itt lakhat a házban.

Nem válaszoltam neki. Csengetett, inasok léptek a terembe.

 

 

2

 

1787. augusztus 10.

 

Milánótól öt mérföldnyire fekszik a Terra incognita elnevezésű birtok. A központi épületcsoport mezőgazdasági telepnek van álcázva, tizenegy darab apró, fehérre meszelt házból áll, mindegyik háznak egyetlen lakója van. A telepet katonák és farkaskutyák őrzik.

Én is az egyik kis fehér házban lakom. A szobából, konyhából álló lakás kényelmes, szép bútorokkal van berendezve, a könyvespolcon ritka könyvek, a konyhában élelmiszerkosarak sorakoznak.

Fél éve lakom itt társaimmal. Milánó legképzeletgazdagabb tíz polgárával. Van köztük tudós, költő, politikus, teológus. Én választottam ki őket azon lista alapján, melyet Beccaria titkosrendőrsége bocsátott a rendelkezésemre.

A központi épületcsoport házai füves teret vesznek körül, a tér közepén vasalkatrészekből összeszerelt kunyhóba helyeztem el a képzeletcsapoló szerkezetet.

Társaimat mindennap katonák kísérik a vaskunyhóhoz, ott a tölcsérszerű készülékbe csavarozzák a fejüket, és mindegyiknek hangosan, tagoltan egy darab fantáziadús metaforát vagy új ismeretet hordozó mondatot kell a készülék tartályába mondania.

Lipello, a költő, ma a következőket suttogta:

„Fapadka az égbolt, s hagymafejek rajt az angyalok.”

Megdicsértem.

Fidelio, a drámaíró is jól dolgozott, az ő metaforája így hangzik:

„Esőszag van a véremben.”

Detonato, az államtanács tagja, a Bibliából, a Jelenések könyvéből idézett, nem fogadhattam el, visszakísértettem a házába, ma nem kapott ebédet és vacsorát, holnapra talán sikerül neki, ha megerőlteti magát. Közöltem vele, nyugodtan kitalálhat politikai, vagy akár közgazdasági szöveget is, nem kell feltétlenül a művészet körül keresgélnie. Megsértődött, szótlanul, lehajtott fejjel indult vissza két fegyveres kísérője előtt.

Általában meg vagyok elégedve velük, jól választottam, ha nem jön közbe semmi, két hónap múlva elkészülünk.

Délután Bernardo, a Teológiai Főiskola tanára kopogtatott be hozzám:

– Nézze, atyám, nem szeretem, ha nem tudom, mire használnak. Megkérem, beszéljen a kísérleteiről – mondta, és sírni kezdett.

Elfáradt szegény, gondoltam, és hogy megnyugtassam, elmondtam neki néhány gondolatomat:

– Nem akarom fárasztani, Bernardo, de higgye el, semmi bajuk se történik. Ez nem büntető fogvatartás, ez a tudomány szolgálata.

– Rendben van, elhiszem, de mi a célja?

– A végtelen sebességet kerestem, és a képzeletben, a fantáziában találtam meg. Ezért van szükségem magukra.

– De mit akar csinálni ezzel a sebességgel? Mire tudja felhasználni?

– Időgépet szerkesztek. Ha már bejött hozzám, elmagyarázom magának, figyeljen. Jó ideig azt hittem, a fény sebességénél nincs és nem is lehetséges nagyobb sebesség. Aztán elkezdtem kételkedni. Végül rájöttem, hogy a képzelet olyan apró részecskékből, úgynevezett fantázionokból áll, amelyeknek nincs tömegük, de a sebességük végtelen. A végtelen sebesség előre, hátra fordítható, tehát olyan gépezet segítségével, amelyet fantázionok hajtanak, elérhető bármely kívánt jövőbeli vagy múltbeli esemény, állapot. Az a fontos, hogy elég nagy mennyiségben álljon rendelkezésre fantázion. Sajnos, a már leírt vagy elmondott metaforák nem érvényesek, csak friss, külön erre a célra létrehozott fantázionok használhatók. Ezért gyötörjük magukat, ezért nem fogadhatok el régi verseket, Biblia-idézeteket. Mikor maga a szil logisztika huszonnégy, még sohase hallott, új figuráját felsorolta, hatalmas mennyiségű fantáziont teremtett.

– Bámulatos, folytassa, atyám.

– Nagy gondot okozott, miben tároljam a fantázionokat. Azonnal szétsugárzanak a semmibe, nincsen az a jól záródó edény, amelynek a fala át ne engedné őket. Sokáig törtem a fejemet, milyen anyagot használjak.

Bernardo izgatottan közbevágott:

– Üveg?

– Nem, az üveg se tudja együtt tartani őket. Hiába erőlködik, Bernardo, nem fog rájönni.

– Csont?

– Nem.

– Szén?

– Nem.

– Akkor tényleg nem tudom.

– Kaunitz kancellár beszédei.

– Tessék?

– Mondom, Kaunitz kancellár beszédei. Arra jöttem rá ugyanis, hogy az újszerű, váratlan metaforáknak, fantázion-gazdag gondolatoknak csak egyetlen közeg állhat ellen, s ez a közhely. Kaunitz kancellár beszédei a világ legbutább, legszürkébb, legfantáziaszegényebb képződményei. Megpróbáltam és sikerült, a közhely tényleg nem engedi elillanni a metaforát, szigorúan őrzi, ott van a vasházban az egész eddigi termés.

– Csodálatos. És nem fél?

– Mitől?

– Hogy Kaunitz megtudja.

– Örülni fog neki, ha megtudja.

– Nem értem.

– örülni fog neki, hiszen a kísérlettel azt bizonyítom, az ő mondatai, az ő gondolatai a legszilárdabbak, a legellenállóbbak.

– Remek, amit mond. És milyen a szerkezete ennek az időgépnek?

– Túl bonyolult matematikai apparátus kell hozzá. De ha akarja, felírom.

– Nem a felépítés érdekel, inkább az, hogyan használja?

– Fáradt vagyok, Bernardo, holnap nehéz napunk lesz, azt hiszem, magának is hasznosabb, ha most elmegy szépen aludni.

– Szóval az igazi titkot nem akarja elárulni?

– Nem akarom.

– Hát akkor jó éjszakát.

– Jó éjszakát.

 

 

3

 

1787. október 10.

 

Elkészültünk a munkával. Munkatársaimat szigorú titoktartási kötelezettség mellett hazabocsátottuk. Bernardo könnyes szemmel búcsúzott el tőlem, és arra kért, engedjem meg neki, hogy néha meglátogasson. Meghívtam milánói házamba, művelt, okos ember, szeretek vele beszélgetni.

Tegnap itt járt Beccaria, érdeklődött, hogyan állok. Feltétlenül jelen akar lenni az utazásnál.

Holnap indulok, délben kapcsolom magamra a tűket. Ma újból megvizsgáltam a fényfelvillanásokat, amelyek elektromos rájákból nyert áram hatására jelentkeznek koponyám különböző pontjain. A lila villanások helye megegyezik a Kínában tanult akupunktúra idegpontjainak helyével, semmi kétség, ezekbe a végződésekbe kell bevezetnem a fantázion-modell energiáját.

Nem akartam Bernardót beavatni, így is túl sokat fecsegtem neki.

A szobrokat is ellenőriztem, nagyon jól működnek. Belemerítettem őket a fantázionsűrítménybe, utána két vég vásznat fel tudtam velük emelni. Sokat vitatkoztam Párizsban Marteau-val, ő azt állította, a szobrokban összegyűlő energia mágneses, én azt állítottam, parapszichológiái természetű. Azóta Marteau véleménye is megváltozott, ő is elismeri már, hogy a különböző természetű anyagok specifikus formába rendezése lehetővé teszi a pszichés energiák összegyűjtését.

Tehát lássuk még egyszer a technológiai sorrendet. Először a Nap, aztán a Hold, majd a Vénusz alakú szobor feltöltése fantázionokkal. Utána a tűk elhelyezése a szobrok megjelölt pontjain. A tűk másik végének beleszúrása a koponyába, rögzítése az idegvégződésekben. Aztán majd meglátjuk. Reménykedem.

 

 

4

 

1787. október 11.

 

Elsötétített szobámban, széles, puha karosszékben ülök. Velem szemben, a heverőn, Beccaria ül, arcán kíváncsisággal vegyes rémület.

Brúnó, az asszisztensem, elkezdi a felkészítést. Az elfüggönyözött ablak alig enged át fényt, a halvány derengésben egyedül simára borotvált fejem világít. Koponyámon vörös tintával jelöltem meg azokat a pontokat, amelyekbe Brúnónak majd bele kell szúrnia a tizenhárom tűt.

Délelőtt aludtam másfél órát, pihenten ébredtem, ebédre könnyű ételeket ettem, megittam fél liter vörös bort, aztán megfürödtem a kert alatt folyó patakban.

Brúnó alázatosan kérdezi:

– Kezdhetjük, atyám?

Ránézek Beccariára, feszülten figyel, igent int a fejével.

– Kezdhetjük – mondom halkan.

Brúnó megmeríti a szobrokat a Kaunitz-edényben, egymás mellé helyezi őket a karosszékem mellé állított asztalkán, a tizenhárom tű egyik végét a szobrok fafelületébe, másik végét koponyám megjelölt pontjaiba szúrja. Nem fájnak a szúrások, lassan számolom a tűket, a tizenkettediknél zsibbadni kezd a szám, az arcom, a lábam, a karom. Elsötétül előttem minden.

Világos van. Hófehér kövekkel kirakott téren állok, nyitott kapukban imbolyognak a házak, megpróbálok elmenni mellettük, visszahúznak az ablaknyílások szigorú, zárt fésűi, leülök a tengerpart homokjára, mosolygok.

Nem kell gondolkodnom. A vízszintes kényszerét érzem.

Krisztus után 2500-ba akarok eljutni erről az egyhúrú, csendes állomásról.

Felnyitott házak metszeteiben sétálok. A szerelem központja ötszáz méter magas női mell, a tudomány központja két egymás mellé vonuló mondat, kétmilliárd szóablaka van, világítanak az ablakok, száraz értelmezőkként röpködnek a titkok, szárnyuk a földön billeg, széttartott erődök a mozdulataik, fémjárású vonatok érkeznek a föld fölé sugárzó növényekből.

Megállók egy nyitott, sűrű sátor előtt, elindulok, aztán megállók, leülök.

H. H. H. tudatalattijában ülök, fekete, hajlott hátú embrióként, nedves köpenyem gombjai belevilágítanak a legelésző állatok arcába, a tigriskertek leláncolt folyosóiba, a rovarok méregkeverő csészéjébe, az ájult színházi értelem, a különálló mosoly fáradtságába, az értelmetlen gépek szemcsés rohamaiba, az önmagukat fújó, felnyithatatlan érzékszervekbe, Georg Cantor őrült adataiba, aki 1918-ben belezuhant a halmazok kihegyezett karóiba, aki lenyalta a végtelent, és megbotlott a semmi hiánytalan kerítésében.

A létrás hangyák felé indulok, a receptorok és analizátorok táncába kapaszkodom, ujjaim szeretői a madarak, rám szállnak, elnyesik éles csőrükkel a kéreg felszerelését.

H. H. H. az írógép mikrofonjába beszél:

Mit állít a 20. századbeli Däniken?

I. Hogy kereken 10 000 évvel ezelőtt egy távoli tejút idegen élőlényei – feltehetően intergalaktális háború után – látogatást tettek földünkön.

2. Hogy a csillagfiak az intelligens embert a majmok génjeinek átalakítása révén, saját képükre és hasonlatosságukra teremtették meg.

3. Hogy az idegen asztronautákat – felfoghatatlanul fejlett technikai kultúrájuk miatt – az őskor emberei istenként tisztelték.

4. Hogy a mítoszok, a Biblia és más »szent könyvek« az »istenek« itt-tartózkodásáról szóló híradások.

És mit bizonyít a 18. századbeli Boskovics utazása?

1. Hogy az időgép nem más, mint maga a fantázia.

2. Hogy az ember időgépével előre-hátra mozoghat az időben-térben, hírnökként megjelenhet a nagyon távoli múltban, a nagyon távoli jövőben, és megihletheti a történészt mint a múlt, és a futurológust mint a jövő szakértőjét.

3. Hogy az utazás csak virtuális, mert visszavonható, megszüntethető, csupán a harmonikus rezgések szintjén történik. A jövő a múlt érzékeny idegrendszerű tudósainak, művészeinek tudatában csak elmosódottan, homályosan, mintha tejüvegen keresztül látszanék, úgy jelenik meg, és ugyanilyen homályosan dereng fel a múlt is a jövő érzékeny idegrendszerű tudósainak, művészeinek tudatában. Ezért távoli metafora a Biblia alkotóinak az űrhajós figurája és ezért távoli metafora nekünk Jézus alakja.

4. Hogy nincs szükség idegen tejutakról érkező »istenekre«, mi magunk úszunk előre-hátra az anyag időszínű medencéjében, egyszerre, egyetlen pontba zsugorodva vagyunk a saját ősünk, a saját utódunk.

Abbahagyja. Eláll bennem a vérzés, mosolygok rajta. Ő is tudja, hogy mosolygok, hogy túl egyszerű, amit mond, és hogy a túl egyszerű mögött négykézlábra ereszkednek a bonyolult árnyékai, odébb lépnek, lehasalnak, összekeverednek a telítetlen értelemmel, mindenkit elérnek, mindenkit eltanácsolnak a legegyetemesebb kövek felé, az istentelen egymásután felé, a csaták hegyes süvegei felé, a vártnál hosszabb almák zuhanása felé, Einstein gyerekkori képe felé, melyen megcsikordul a kavics a keskeny fekete gombos cipő alatt, elfehéredik a széles karimájú gyerekkalap a ritkás, engedetlen ujjak mögött, melyekre majd istenek hegesztőnek ízületeket, körmöket, és melyek fölött, jó magasan, száraz ágak figyelme lesz majd a haja, az átutazó, meggörbült fényes szálak, mint egy koszorú füvei, melyek maguk a csillagok, és a fű mögött, a fölöttes tér fogatlan és mégis legteljesebb szájmozgása, a szavak megrémült tehetsége, az irgalmatlanság falra függesztett vadászfegyverei, a rét húzódása, a hó telehajszolt szaga, a vadludak vontatta, emeletes űrhajók.

A tereken felszedegetett örömök állnak, mesék labdáznak körülöttük, a csatornák búzaillatúak, az illatot mindig érzem, a szögletek elejéből is, a megszorult angyalok zuhogó énekléséből is.

A kolostor alól elvezet az út. A kavicsok felfújt arcát nézem, a vízmosást, az elszürkült, homokos anyagokat, a vonások szaggatott hajlandóságát, mellyel körülrajzoltathatnám magamat, hogy elindulhassak.

H. H. H. beleolvad az újságok villanyszínű felkiáltójeleibe, a rejtvények vak megfejtésébe, a kitoloncolt asztalok terítőin felemelkednek a négyzetek, a bútortestű téglalapok, a nyitott vagonok nyúltorka és farkasajka, csecsemőhajú csontozata, ez az őrült egymásra dobálás, egymásról leválasztás, egymás után sorolás, egymásból kifekvés, egymást elfúvás és visszaillesztés, egymásra fakulás, egymásból díszítés, egymás nélkül emelkedés.

H. H. H. mosolyogva nézi a szobájában égő, vékony növényeket. Belép a felesége:

– Miért nem mész aludni? – kérdezi.

– Fáj a fejem.

– Vegyél be valamit.

– Semmitől se múlik el.

– El kellene mennünk.

– Menjünk el Dubrovnikba.

– Unalmas – mondja az asszony.

– Te hova akarsz?

– A Vénuszra.

– Nagyon drága.

– Gyűjtöttem rá.

– Nem éri meg.

– Ezt éppen te mondod? – kérdezi az asszony.

– Miért pont a Vénuszra?

– Mert érdekel. Mert a Vénusz-nap hosszabb, mint a Vénusz-év. Folytassam?

– Ne folytasd.

– Neked semmi se érdekes. Engem az is izgat, hogy keletről nyugat felé forog.

– Menj egyedül.

– Rendben van, egyedül megyek.

– Hagyjál dolgozni.

– Mit csinálsz már megint?

– Egy kétezer méter átmérőjű űrhajót.

– Gratulálok.

– Köszönöm.

– Én mindenesetre jelentkezem az útra.

– Menj csak nyugodtan, jobban unod majd, mint a tengerpartot.

Krisztus előtt 1250-be akarok visszatérni.

A nagyszőrű juhok elé, akiknek hosszú, nehéz farka alá kocsikat szerelnek a pásztorok, hogy elfuthassanak az oroszlánok elől.

H. H. H. űrhajóján indulok cl.

Agyam elszigetelt, hűvös erdeiben kuporgok, már csak a megfordíthatóság érdekel. Itt állva vizelnek a nők és guggolva a férfiak, megkeresem a leülepedett hangyák járását, a telefon kosarát, melyben a hír világító fehér lábai egymás fölé, egymás közé helyezve gőzölögnek a hajnali csendben.

Mózes mögé érkezünk. A frigyláda tekintélyes tájaira, a portól felterpesztett bőrű nézők közé, középen lebeg Ezékiel próféta, kicsi az arca, sugárzik, a halhatatlanság spermája.

Megtanítom Mózest a szavak irányíthatóságára, a legtisztább merülésre, a feldarabolt csónakok kormányzására, a tűk szokásaira, melyek koponyám legelejére vezetnek vissza.

Elmondom a sietős szövegeket, a mesterek nyelvtani ráadásait, a hóhérok fűvel megtörölt kezét, a sivatagi hófúvások mélybe süllyesztett mennyezetét, a megérkezés és elindulás tengeri szörnyeit, hússal fedett márványoszlopait, titkolózó, soha meg nem oldható asszonyait, táguló körömágyait, melyekre sikoltozva omlik le a fájdalom, a fáradhatatlan tábornokokat, akik átkelnek az Alpokon, a süllyedő hajók lajstromain, a mérlegkészítők egyensúlyán, a teremőrök szürke mozdulatain, és megismétlik a lovasok fáklyás híradásait, a táviratokat, a szó nélkül horgonyt vető médiumok értesítéseit, a halál homlokára tetovált helyeselő vezényszavukat.

Mózes megáll előttem a hegyen.

Levetkőzöm, a földre dobom űrhajós öltözékemet, csak a fürdőnadrágom marad rajtam.

A nagy szakállú férfi meghajol:

– Te vagy a mi istenünk.

– Nem vagyok isten.

– Mondd el még egyszer, mit kell tennünk.

– Elmagyarázom nektek, milyen lesz az ember.

– Hogyan imádjunk?

H. H. H. is mellém áll.

Olyan az ég, mint egy világoskék, önkioldó fényképezőgép-

Vigyázni kell majd, a hajtóművek szétolvasztják a legelőket.

Leteszem a króm-nikkel lemezeket a fűre, hónom alá veszem a ruhámat, elindulok lefelé a hegyről.

Krisztus után 1787-be akarok visszatérni.

Beccaria mosolyogva fogja a kezemet.

Brúnó lassú mozdulatokkal összecsomagolja a tűket, a szobrokat, a szemétkosárba dobja Kaunitz beszédeit.

Felállók a karosszékből. Szédülök. Az ablakhoz megyek, kinyitom.

Lovakat vezetnek a vágóhídra. Az egyik hajtó rám néz, köszön, aztán elfordul, botjával rávág a mellette vánszorgó állat hátára.

Becsukom az ablakot.

 

 

Schenouda Creative Commons License 2021.11.23 0 3 16095

Lehet nem voltam elég pontos: denderai piezoelektromos öngyújtó volt, egy alkimistától kaptam...

Előzmény: Törölt nick (16094)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.23 0 1 16094

Na és eredeti denderai öngyújtó volt?

Előzmény: Schenouda (16091)
Schenouda Creative Commons License 2021.11.23 -2 2 16093

Mivel gyerek vagy az alkímia és egyiptológia témákhoz, felesleges időpazarlásnak tartok bármilyen magyarázgatást. Elfelejtettél meseországozni Dzsimi...

Előzmény: construct (16090)
construct Creative Commons License 2021.11.23 -1 0 16092

gépezetben helyesen gépezettel.

Előzmény: construct (16090)
Schenouda Creative Commons License 2021.11.23 0 1 16091

Nekem volt egy piezoelektromos öngyújtóm régen. Jobb mint a régi benzines. Technika így fejlődik...

Előzmény: Törölt nick (16089)
construct Creative Commons License 2021.11.23 -4 1 16090

Aha!

Meg voltak kasztok, céhek, titkos tudományú misztikus társaságok a piramis léptékű grandiózus alkímiai kísérletek megtervezésére és végrehajtására is? Akik évtizedekig halmoztatták egymásra a kőkockákat, akár valami gigantikus atommáglyát, hogy aztán ott benn, ezzel a titkos fülkék alkotta rejtelmes gépezetben gyűjtsék össze az energiákat, amivel robbantgathatnak?

 

Egyes rajongók a maguk iskolai kémiai fizikai ismeretinek maradványait képzelik bele ezekbe, kezdve a vízbontástól, a hidrogén oxidációjától, a fénynyomástól, a fojtásos robbantástól, a piezoelektromosságtól, az elektromos vezetőképességtől, az anyagok rezgéseitől. Meg a hittanórák emlékeinek maradványait, Jerikó falainak leomlásáról, a zsidók egyiptomi kivonulásáról, a frigyládáról, a mannáról.

 

Más óvatosabb és sokkal fineszesebb rajongók megmaradnak sejtetéseknél, az alkímiára való homályos utalásoknál, nem konkretizálnak semmit, legfeljebb olyan dolgokig merészkednek, amelyek tökéletesen ellenőrizhetetlenek. Mondjuk fiatalító kamrákig, vagy rejtélyes gonosz vénuszi törpékig.

 

Nehéz azt megmondani, hogy ebben a kölcsönös és önámításban, ki kit vezet meg, ki manipulál, és kit manipulálnak a többiek.

Előzmény: Schenouda (16088)
Törölt nick Creative Commons License 2021.11.23 -1 4 16089

Ugyan kérlek, ne ess túlzásokba! Nem látható más ott csak ókori stilizált fantáziaképek, képzelet szüleményei... méghogy mágnesség meg elektromosság... nevetséges gyerekes belemagyarázás... ;)

Előzmény: Annaem (16087)
Schenouda Creative Commons License 2021.11.23 0 3 16088

Érdekes, hogy ajánlottak a construct által szemrevételezett amatőr videó mellett egy előadást az ősi művészetről. Ez nagyon érdekes, ha valakit érdekel ez is. John Baines egyiptológus (egyik könyve megjelent magyarul is).

Amit mond, azt figyelembe kell venni sok műtárgy esetén.

https://www.youtube.com/watch?v=OVD7qgqqtbE

Saját kommentem röviden: Nyilván a suméreknél vagy az egyiptomiaknál is voltak kasztok vagy céhek, akik nemzedékeken át ezen műtárgyak kivitelezői voltak. Ők szinte mindig "névtelenek". Ugyanakkor egy nagyon szűk réteg számára készítették ezeket: király, a királyi család, nemesek, hadurak vagy főtisztviselők.

A társadalom 95 %-át alkotó köznép csak a templomok és más nagy méretű szent épületek külső felszínét látta, a neki szóló utasításokat, történeteket, domborműveket, tehát az exoterikus részt. Míg az ezoterikus rész mindig rejtve maradt az egyszerű emberek számára: ez a templomok belsejében volt, a templomok remota kamráiban. Egyiptom pusztítói, kirabolói leginkább ezeket vették célba. A régészek ásója ma egyaránt kifordítja ezeket, az egyszerű sárral tapasztott falak melletti ormótlan korsókkal és fából faragott ekékkel párhuzamosan, de évezredeken át gyakorlatilag két külön világ volt ezen tárgyak terén. Erről a "gyártó kasztról" pedig szinte semmit nem tudunk.

Annaem Creative Commons License 2021.11.23 -2 3 16087

 

Szeretnék gratulálni, és megköszönni ezt az unikális bejegyzést! 

Csupa talány, csupa rejtelem!

Igen! Az ilyen idevágó témák helyezik kedvenceim közé ezt a topikot.

Ez egy páratlan, egyedülálló, ünnepi pillanat a topik életében. 

Megható, hogy gondoltál azokra, akik magyarul tudnak és szeretnek olvasni! 

 

(Immár beszélhetsz, de Istenemre mondom, jól álcáztad magad ! 

Ne félj nem árullak el, ez a mi titkunk marad.)

 

Előzmény: construct (16082)
construct Creative Commons License 2021.11.22 -3 3 16086

A Cheopsz királykamrája fölötti födémgerendák eltörésével kapcsolatban te többször is előadtad, hogy


"a temetési szertartás alatt történt valami baleset egy alkímiai eljárás során".

 

A https://youtu.be/DCSpmn1Do1Q az efféle homályos utalgatás helyett konkrét receptúrát mond. Szerinte az alkimista papok ott valami igen veszedelmes dolgot műveltek, hidrogént egyesítettek oxigénnel, méghozzá erősen lefojtott térben. S hogy a robbanás még brutálisabb legyen, bevetették a piramidonba csapódó fény nyomását is. Így optimalizálták a piezoelektromos vezetőképességet.

Mit szólsz te ehhez?

Tiszta szerencse hogy a Cheopsz papjai a maguk kezdetleges elektromos palackjaival nagyon kevés hidrogént meg oxigént tudtak kinyerni az piramis alatt folyó vízvezetékből. Különben szétrobbantották volna az egészet.

Hála istennek, így csak a szarkofágot változtatták frigyládává, halk zümmögés kíséretében.

Előzmény: Schenouda (16084)
Fat old Sun Creative Commons License 2021.11.22 -4 2 16085

Látod, nem lehet azt mondani, hogy az ókorban nem fejlődött a tudomány. Az egyiptomiaknak még egy nagy piramis kellett, hogy elérjék a működés tökéletességét, Mózesnek már a mobil verzió is megvolt.

Előzmény: construct (16082)
Schenouda Creative Commons License 2021.11.22 -2 2 16084

Hagyd már ezt a hisztizést!

Hiszen nem csak te járhatsz a filosz modi topikba.

Előzmény: construct (16083)
construct Creative Commons License 2021.11.22 -4 0 16083

évszakokon helyesen: évszázadokon

Előzmény: construct (16082)
construct Creative Commons License 2021.11.22 -4 1 16082

Akinek ennyi ész adatott, azt persze igen könnyű elbolondítani efféle nevetséges halandzsákkal:

https://youtu.be/DCSpmn1Do1Q

"Miután évekig foglalkoztam ezzel a témával, arra a következtetésre jutottam, hogy Egyiptomban szinte minden építmény kétségtelenül piezoelektromos és hasznos célt szolgált. Úgy vélem, hogy Egyiptomban minden piramisszerű szerkezet gyakorlati kísérlet volt arra, hogy a kamrák belsejében optimalizáljanak egyfajta piezoelektromos vezetőképességet, hogy "megőrizzenek" valamit odabent. Ezért kell lehajolni és átpréselni magunkat a folyosókon, hogy mozogni tudjunk ezeknek a dolgoknak a belsejében... amelyek mind gépek voltak.  Egyes egyiptomi piramisok kamrái az aranyozott csúcskő és a külső szigetelés következtében valószínűleg az alattuk lévő vízvezetékekből származó hidrogént égették el az ugyanonnan származó oxigénben, ami a csúcskőbe csapódó fény miatt hatalmas belső nyomást eredményezve, a gránit belső rezgését okozta, s halk zümmögéshez vezetett. Tehát számomra már nem is vita tárgya, hogy mik voltak a piramisok... Most azt kérdezem, hogy mit akartak megőrizni. Úgy tűnik, hogy frigyláda Bibliában leírt méretei (cubitben kifejezve) pontosan megegyeznek a nagy piramisban lévő királyi kamra gránit szarkofágjának méreteivel. Úgy tűnik, hogy a ősi antikvitásban az  egyiptomiak felfedeztek valami mélyrehatót, ami az energiával, a frekvenciával és a rezgésekkel kapcsolatos, és évszakokon keresztül minden idejüket a piramis piezoelektromos kialakításának tökéletesítésére fordították. Nyilvánvaló, hogy a lépcsős piramis és a tört oldalú piramis korábbi kísérletek voltak e finomhangolt eszköz megvalósítására, majd próbálkozások és hibák útján végül a nagy piramissal érték el a tökéletességet. A kérdés tehát most az: mi volt olyan fontos, ami ennyire őrületes építőmérnöki terveket eredményezett, egy olyan energetikai erő megőrzése érdekében, amelyet később az izraeliták vittek el Egyiptomból. A Biblia szerint Mózes állítólag ezen a tárgyon keresztül tudott kommunikálni Istennel, és úgy tűnik, ez okozta azt is, hogy minden nap fehér "harmat" (manna) jelent meg, amely 40 éven át táplálta Izrael törzseit a Jordán völgyének kopár vidékén. Ez volt az a tárgy is, amelyet Jerikó falainak lerombolásához használtak... Én már nem hiszek a véletlenekben, és a szemem arra szegeződik, hogy ezt mindannyiunk számára kiderítsem...."

Előzmény: Kreezpeebékön (16080)
construct Creative Commons License 2021.11.22 -5 1 16081

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=159934681&t=9111331

Ennyi ésszel és egy vödör vízzel már ürgét lehetne önteni.

Előzmény: Kreezpeebékön (16080)
Kreezpeebékön Creative Commons License 2021.11.22 -2 4 16080

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!