"Ha meg kéne határozni a szeretetet, az egyetlen szó, amely méltóképpen kifejezné mindazt, ami benne foglaltatik, - az élet lenne. A szeretet maga az élet a maga teljességében. Ha elmulasztod a szeretetet, elmulasztod az életet. Ne tedd!"
A Hold, aki maga a szeszély, benézett az ablakon, míg bölcsődben aludtál, és így szólt magában: "Ez a gyermek tetszik nekem." És puhán leszállt felhőlépcsején és nesztelenül átlépett az üvegtáblákon. Aztán, hajlékonyan és gyöngéden, mint egy anya, rád borult, és arcodra rakta a színeit. Szemed azóta zöld, és rendkívül sápadt az arcod. Ettől a látogatótól nyílt oly különlegesen nagyra a szemed; ő pedig gyöngéden átfogta a torkodat, s azóta folyton sírni szeretnél. Szikrázó örömében a Hold ezalatt az egész szobát valami foszforeszkáló levegővel, valami csillámló méreggel töltötte be; és ez az eleven fény gondozott, és azt mondta: "Mindig bűvölete alatt maradsz a csókomnak. Szép leszel, ahogyan az nekem tetszik. Szeretni fogod, amit én szeretek, és ami engem szeret: a vizet, a felhőket, a csöndet, az éjszakát; a mérhetetlen és zöld tengert; az alaktalan és sokalakú vizet; a helyet, ahol nem leszel; a férfit, akivel nem ismerkedtél meg; a szörnyeteg virágokat; az illatokat, melyek önkívületbe sodornak; s macskákat, melyek a zongorákon ájulnak, és rekedt és édes hangon nyöszörögnek, akár a nők! És szeretni fognak az én szerelmeseim, és körüludvarolnak az én udvaroncaim. Királynője leszel a zöldszemű férfiaknak, akiknek torkát szintén átfogtam éjszakai simogatásaim során; királynője leszel azoknak, akik szeretik a tengert, a mérhetetlen, viharzó és zöld tengert, az alaktalan és sokalakú vizet, a helyet, ahol nincsenek, a nőt, akit nem ismernek, a baljós virágokat, melyek egy ismeretlen vallás tömjénfüstölőihez hasonlatosak, az illatokat, melyek megzavarják az akaratot, és a vad és kéjes állatokat, őrületük jelképeit." És ezért feküszöm most, átkozott, drága, elkényeztetett gyermekem, a lábaidnál, egész lényedben a félelmes Istenségnek, a végzetes keresztanyának, mindazok méregkeverő dajkájának visszfényét keresve, akik holdkórosak. (Szabó Lőrinc fordítása )
A lelkemen jársz, mint eléd terített szőnyegen. ha lépsz, lépj, kérlek, csendesen... mert megrepedhet, s az fáj nekem. este, ha játszol, tedd azt óvatosan, hisz mindenkinek csak egy lelke van volt..
Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell. Hogy lásd, egy napod mennyit ér, Néha látnod kell, az élet hogyan fogy el."
Szép estét annak, aki még erre jár és szép álmokat, aki már nyugovóra tért. Hoztam egy pár "mesét" - szeretettel.
"Lennék csillagod, mely csak neked ragyog! Lennék a holdad, mely óvja hajnalod! Lennék párnád, hová hajthatnád fejed! Lennék az, aki ezzel is örömet ad neked! Lennék a takaród, és lágyan takarnálak! Lennék az ágyad, melyben elérhetnéd vágyad! Lennék gyönyöröd, milyen nem volt még soha! Lennék a sorsod, mely hozzád nem mostoha! Lennék, aki mindig álmaidra vágyna! S lennék, ki álmaid valóra is váltja! Lennék a szerelmed, ki örökké szeretne! Lennék a karodban, szívednek kedvence! Lennék a csodálód, lennék égi fényed! Lennék a mindened, nem csak menedéked! "
Amikor álmodik a szíved...csendben szeretettel mosolyogva..
Szeretnél ott lenni mellette , látni számodra oly kedves mosolyát, Szeretnél sétálni menni minden apró pillanatot együtt felfedezni, Szeretnéd mosolyoddal átölelni, csak csendesen ránézni. Szeretnéd látni kedvesen csillogó szemeit , bájos mosolyát, Szeretnéd látni picit álmait ,apró kívánságait ,mit hogyan lát.
Talán csak elképzeled magadnak milyen is lenne
Piciny csodákból álmodik a szív sok sok számára oly kedves gondolatot.
Elképzeled milyen is lenne
Ha egyszer igazán rád nézne és láthatnád szemeinek élő tükrét
Kinyithatnád a kocsiajtót mielőtt beülne Meghívhatnád egy fagyira a szeretett kedvencére. Megkérdezhetnéd élőben hogy mit szeretne,mi lenne az a programm mely igazán kedvence lenne
Lophatnál egy szál virágot.. ,illatában színében bódítóan szépet. Sétálhatnál vele egy kéklő tó patján ,virágillatú levegő és tücsökszerenád mellett Nézhetnétek együtt a lemenő nap aranyló hídját a víz messze nyúló tükrén. Várhatok a csillagok fényének megjelenő első szikráit, a sejtelmesen hunyorgó Holdat. Mesélhetnétek egymásnak apró kis történeteket az életről, az álmokról, vágyakról. Álmodni egymás mellett a csillagfényes égbolt alatt, hol a legszebb mesék születnek., Hallgatni a gyenge szél által űzött hullámok csendes suttogását. Nézni együtt a Hold ezüsthídjának ragyogását a az est csendes hangjainak álmait. Elmenni éjjel csónakázni , a csillagfénytől tükröző égbolt alatt, Mesélni a szeretetről, a végtelenről , egy igazi Csodámról...csak Neked"...
Rólad álmodom egész ma éjjel éjféltől reggelig az ágyban véled tűz lobog szemedben nem is tagadod bolondnak kevés őrültebb vagyokSzádat figyelem édes szögletét válladról leomló ruhád letépném dörgés és villámlás semmi ahhoz ahogy én most melletted vagyokAnnyiszor voltunk már közel dalban gondoltad egyszer itt lesz a hajnal síma száddal fülembe súgod maradj még hadd álmodom Átölellek vad szorítással megfordult világ zuhanó bombák csak szólj még megint maradok szeretni jobban úgy sem tudok síma száddal nyakamhoz érj Ez nekem már a világvégCsókod örökre megírom tested enyém kívánlak még ahogy szórod illatod szívem mindíg fogoly bárhol szanaszét heverünk nem fáj mert lebegünk nincsen szó sem értelem mit szóval nem tudok azt mással megteszemEgyszer ennek is vége lett..
Nincs remény
Mit is mondjak
habogjak
nsem bölcs ,csillagász
sem vagyok, picit akarok
hangyaközelben, egy ici levélkét
valami sugaracskát
meleget, lélektelen testnek
nem sokat, egy cseppet,
hogyan mondjam, mutassam
itt, nem megy semmi
kiborulok, szenvedés
elmegyek, messzi hotelba
padlásán, egy szobába
kizárom tőletek magam
hanyatt és nézem a foltot,
ami egyre nagyobb
eláraszt, ettől,
ettől szabaduljak, szerelem!
pici hangyák nem több
éget már kívűl, belül
odujuk sok apró lyuk,
villog minden már
a fényt sem bírom
nekik se lámpájuk se ablakuk
lehúztam redőnyöm, nekem se
legyen jobb, elhagyom magam
nem iszom, nem eszem
inkább elvesztem eszemet
dobálom, izzadok, erre nincs
szer se tilalom
ki kell szenvednem,
gyalog menni addíg
végleg, a Nap eltűnik.
Neked!Kívánok jó éjszakát, szép álmokat!Németh Zsolt
CREDO
TUDOD-E KI VAGYOK?
Vagyok, aki vagyok. Egy kérdés válasz nélkül Isten vagyok hívők nélkül Fa vagyok ágak nélkül Nap vagyok sugarak nélkül Hold vagyok teljesség nélkül Tenger vagyok moraj nélkül Sikoly vagyok csendje nélkül Ember vagyok társam nélkül Egy válasz vagyok kérdés nélkül Vagyok, aki vagyok.
TUDOD-E KI LEHETNÉL?
Ha lennél a test én a lélek Ha lennél a szív remélnélek Ha lennél az élet éltetnélek Ha lennél az öröm féltenélek Ha lennél a mosoly értenélek Ha lennél a vágy élveznélek Ha lennél a tűz fűtenélek Ha lennél az ige hírdetnélek Ha lennél a dal énekelnélek Ha lennél a szerelem szeretnélek Lennénk, akik vagyunk. Két test, egy lélek.
http://www.youtube.com/watch?v=kRL0rKkRkk0
Tánc
Táncolni annyi mint ellibbenni
szelek ölelésébe, kékségbe
gyermeki álmok rejtekébe
elbújni első fehér felhőibe
rámosolyogni szeme csillagába
két hajtincs nevető homlokába.
Párnák közt
Tarka szarka szállt
az ablak párkányra
farkával billeget
csőrével bekopogott
könnyezve néztem
mintha én üzentem
volna neked
mintha mentem volna
nem hozzád, el
nem siettem
leszakadt felhőkön
áttetszett sápadtan
talán megtettem
csak ezért voltam
csak ezért lettem
nem siettem
a sok egyforma ablak
valahol egy szempár nézett
az eső csak kopogott
könnyezve néztem
mintha én üzentem
volna neked
ma még görbék a sorok
ahogy az üvegen lecsorog
ellep majd a homály
párnák közt
aludni vágy
könnyezve néztem
mintha én üzentem
volna neked
nem hiszem, de álmok verdesnek
szárnycsapások, halk csippenések
keresik a honnanjöttet, arra szól
a zene, és mutatom, emelem fel
önkéntelen kezem, lám visznek föl
ilyen csodát egyedül élhetsz meg....
The Great Pretender
Ó hát van még remény, azt mondod a hallgatásod, nagy vihart kavart rengeteg vágy vitorla törötten hever miket tán szél többé nem dagaszt s a nedves hideg parton állok itt sok gondolat-madár ázottan, tépetten röpülni nem tudnak, ilyen nagy a gyász felelős vagy, ha akkor éjszaka szemed ragyogását adtad szívemnek, mit óhajom lobbantott meglehet ám én ilyet sohase tennék, hogy tudva a távolságot, napokig nem írsz, vagy nem szólsz, ha akadály gátol lemaradni a gyönyörről, mit csak együtt álmodhatunk széppé tovább!
Törtszárnyú sebzett madár vagy óvlak, leheletemmel melengetlek, hogy majd egy napon gyógyultan tenyeremből röppenj tova, mint a szerelem mint az ifjúságom mint egy gyönyörű álom.
Tudod arra gondoltam, azt hinné az ember, egyszerű dolog a szeretet, a vizsgán mégis sokan, sokszor buknak, kudarcot vallanak, hogy ehető legyen, meg kell érni a gyümölcsnek, hogy szeretni tudjon, meg kell érnie az embernek, sokszor éretlen, azért, hogy annyiszor ismétel, talán nem is tudni kell szeretni, hanem, hogyan kell úgy szeretni, hogyan kell a szeretettel bánni, hogy épüljön, ne pusztuljon, hogy érezze magát jól, sok fájdalom, sok könnycsepp az iskolapénz, sok kárba ment érzés látja kárát, repesve vár rá, fogadja boldogan az ember, de hamar kiderül, rá még éretlen, leszakítja felkészületlen, mert nem tudja még, nem olyan a szeretet, mint a mesében, a három kívánságot nem teljesíti, annál ő sokkal többet ad, de várni tőle semmit nem szabad, sokszor éretlen rá az ember, a lehetőséget felelőtlenül eljátssza, de ha egyszer megérik rá, ha megérik a szeretetre, akkor tenni sem kell érte, magától árad a szeretet, akkor már történik minden, ha megérett rá az ember, ha nem akarja megcsinálni, más dolga vele nincsen, csak feltétlen bízni benne, legyen az ő akarata szerint, rábízni az életet csukott szemmel, és nyitott szívvel, a kéz szalad a zongorán, a dalt közben írja a szeretet, ha egyszer megérett rá az ember. 2009.júl. 25.
Pedig itt olyan
mint az életben
a kilincs rézillatú
a falikar világít
és a zongorának
három lába van
a felhők meg kinn
fenn az égben
maguk vannak
csak éppen
hajóznak valamerre..
Ahogy ülsz búsongva már édes honvággyal telten fátyol vékony száriban, csak megérintem vállad gyöngéden, mint lágy szellő vagy elvont-gondolat Amely látod képes átszelni a roppant távolt s mire fölrezzennél, hogy ez egy kóbor vágy volt fürödni indulsz!
Tanuld meg a víztől követni utadat, Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad. Tanulj az árnyéktól őrködni éberen, Tanulj a sziklától megállni helyeden. Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér, Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen: Hogyan kell életed leélni csendesen. Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred: Hogy kell szépen élni és szépen halni meg. Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg, Tanulj a rózsától tisztán maradni meg. Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed, Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg. Tanulj az árnyéktól alázatos lenni, Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni. Tanuld négy évszaktól ismerni az időt, Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd. Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj. Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj. Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja, Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya. Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses, Tanulj kismadártól: szabadon repülgess. Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő, Mindentől tanuljál, mert minden veszendő. Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen, Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!
A szerelem fájdalmas, mély, és feltétel nélküli. Nem szab határokat és vakon bízik a lehetetlenben. Akkor is kitart, ha már semmi esély, de ez nem számít, mert szeretsz. Olyan dolgot élsz át, amit senki más nem lát és nem bírják felfogni. Az igaz szerelem erősebb bárminél, és bárkinél. Eltűröd, lenyeled a megaláztatásokat, sírsz miatta, de pár nap múltán nem számítanak a könnyek már, mert a szerelem erősebb bármilyen más érzésnél. Megkérded őtőle, hogy szeret-e és csak egy mosolyt kapsz vissza, de te tudod , hogy a válasz „nem”. De szívedben a reménnyel, hogy egyszer „igen” lesz a válasza, és Ö is érzi majd amit te iránta, el is felejted a kérdésed, és telnek újra a reménnyel teli napok. Vársz rá, kitartasz mellette, míg Ö mást ölel és csókol, mert te érzed egyedül, hogy neked Ö kell, és senki más. Ö az aki pótolhatatlan az összes hibájával de ezt te talán nem is látod, hiszen szereted. Megteszel mindent, küzdesz a tehetetlen helyzetekkel, mert tudod "csak Vele élet az élet, és nélküle nem élheted az életed"{->ezt máshol olvastam}. Ölni tudnál ha bántják Öt, és sírni ha sírni látod, mert ami neki fáj, az neked is fáj. Más nem pótolhatja azt akit szeretsz, és másban nem találod meg azt amihez úgy ragaszkodsz. Mást ölelsz, de képzeletben vele vagy. Sírva fekszel le, mert külön alszotok el nap mint nap , és mi remény arra, hogy talán egyszer újra mellette alszol majd el, olyan lelki békét és leírhatatlan boldogságot érezve amit elveszítettél mióta Ö elment. Kitartásodért cserébe talán megtérül a sok fájdalom, de lehet nem. De te ezzel nem törődsz, realitás és józan ész nincs az igaz szerelemben, csak a feltétel nélküli, tiszta, szívből jövő érzelem. Ha ezt érzed jól becsüld meg, mert olyan kincs birtokosa vagy amivel talán még te magad sem vagy tisztában, csak ha egyszer elveszíted azt. Ha viszonozza valaki az igaz szerelmed, legyél tisztába vele, hogy megadatott neked az az öröm, amiről sok más ember csak reménytelenül álmodik, hogy avval lehetsz, akit te igazán szeretsz”...
Virágba oltani a világot, az lenne jó, beleporozni a boldogságot, az lenne jó, szeretetnek vizével öntözni, az lenne jó, szerelemmel csokorba kötni, az lenne jó.
Most a szív nyugodni vágyik, szenvedélye ellobog, mert belátja, hogy a másik szív érette nem dobog; ám, ha fojtott izgalomban még remegne, az se baj: a víz sem csitul le nyomban, bár elült a vad vihar!
Jött az óra, válni kellett; észre sem vetted vajon, bár szemed láttára pergett, forró könnyem arcomon? Kikacagtad leplezetlen önfeláldozásomat. Féltél, hogy ha szánsz, szivedben újra szítod lángodat.
Ám hiába igyekeznél szenvedésed rejteni, mert szerettelek, szerettél, s nem tudunk felejteni. Villámot lövellt a mennybolt, nézd a parton azt a két sziklát, mely hajdanta egy volt, s állta a vihar dühét; látod, a két tört vonal hogy összeillik? Van, amit a természet egynek alkot és a sors kettészakít.
