Ez már lefordult a csökkenő trendről, és most épp egy korrekcióban van (legalábbis remélem)! Amint fordulásra utaló jelet látok (vagy azt hiszem, hogy látom) beszállok a short poziba! Remélem nem most lépi át a trendvonalat!
Nagy szerencsével lehet belőle egy fél éves pozi is, ha nem lesznek benne nagy korrekciók, ami kivernék a stoppot!
Aztán a valóságban lehet, hogy teljesen más forgatókönyv lesz! :-)
Mivel nem nagyon van új pozi, amibe be tudnék szállni, viszont a vérem pezseg és nem szeretném magam széttradelni, ezért néhány keresztnél kivetítettem a reményeimet a chartra! Így legalább lekötöm magam, és ez nem fáj (értsd: nem bukok vele) :-)
Szóval csak figyelő üzemmódban vagyok, ami nehezebb, mint gondoltam! Ezért a pótcselekvés!
GBPCAD keresztet figyelem, hogy megközelíti-e az emelkedő trendvonalat a közeljövőben (2-10 hét). Amennyiben igen és az indkátoraim ill. a megérzéseim is támogatják keresni fogom a beszállót egy hosszabb távú (2-4 hónapos) long poziba! Remélem, hogy lesz ilyen és max. 2 téves beszállóval sikerül meglovagolni!
Egyrészt szabályozott piacon kell kereskedni, akkor legalább a hátrányokat mérsékeled, ami abból adódik, hogy egy kicsi játékos vagy egy hatalmas piacon, ahol cápák ellen kell helytállni.
Az OTC market maker brokikat el kell felejteni, nagy pénzeket úgysem engednek nyerni.
Szerintem ami előny lehet a piacon az pl. a trendkövetésből adódhat.
Másrészt én pl. nem kereskedek tisztán technikai alapon, hanem a fundamentális tényezőket is figyelembe veszem.
Megvoltam győződve róla, hogy az utolsó helyen kell ülnöm, de akármennyit gondolkodom rajta, nem tudom megcáfolni az eszmefuttatásod! A rulettnél én 1 % körüli előnyre emlékeztem, de már kb. 20 éve nem foglalkoztam a témával. Annak idején én is sok könyvet olvastam ezzel kapcsolatban!
Emlékszem az elején olyan amatőr voltam, hogy amikor az első alkalommal kaptam két 7-est, amit nem splitteltem és a következő lap is 7-es volt, amit kaptam, akkor megkérdezték, hogy mit fogyasztok, mert a ház vendége vagyok! Azt hittem, hogy le akarnak itatni, hogy ne nyerjek, ezért csak egy colát kértem. Miközben minden esetben meghívják a játékost egy italra, ha 3 db. 7-esből lesz 21-e! :-)
Azért hagytam abba, mert a nyereséget feléltem (meki, nike cipő stb.), ráadásul dorogról jártam fel vonattal minden nap. 1 db. fehér ingem volt, amit minden hajnalba kimosta, hogy estére tiszta legyen! :-) Aztán jött a suli és már nem fért bele!
Csóró voltam, de óriási élmény volt az az időszak! Hiányzik is nagyon az élmény, már mondogatom a páromnak, hogy menni kellene! Szerencsére (vagy nem) már Pesten lakom, így egyszerűbb lenne!
Elég sok embert láttam szatyor kp-vel kisétálni a casinóból! Úgy fizették ki a sok ezer vagy milla márkát, mintha csak egy ropit kértél volna! Mivel minden nap mentem sok ismerős volt, akik már ismertek és köszöntek! Persze ők szivaroztam, meg whisky-t iszogattak és gondolom mosolyogtak rajtam, hogy 5 márkás tétekben játszom minden nap! :-)
Pontosítok: nem 60 márka volt a deviza keret, hanem 300, ha jól emlékszem! 60 DM volt a kockázati egység, aminél abbahagytam a játékot, ha nyertem, ha buktam! Az alaptét pedig 5 DM volt! Egy kis nosztalgia! :-)
Nagyon nem mindegy! Az a legfontosabb, ezt nem írták le a cikkben! Ha ugyanis nem az osztó előtt ülsz, akkor semmit nem ér a stratégia! Kifejtem röviden:
Tegyük fel, hogy 5 lappal több nagy lap van a pakliban, mint kicsi. Ráadásul a kártyák fele már elfogyott (általában 8 paklit kevernek be). Tehát nagyobb az esélye, hogy nagy lap jöjjön ki! Az osztónak az első lapja, amit látsz legyen pl. 6-os! Neked legyen pl. 5-ös! Kérsz még egy lapot, ami legyen mondjuk egy 8-as. 13-ad van! Ilyenkor meg kell állnod, mert nagyobb eséllyel sokal be a bank, mint, hogy te javítani tudnál a lapodon. A banknak ugyanis 17-ig kötelező húznia, tehát a nagyobb esély arra van, hogy a bank húz egy nagyobb lapot, amivel lesz neki 15 vagy 16, de ha 6-7-8-9-et húz az is nagyon jó, mert nem állhat meg és akkor a nagyobb valószínűséggel érkező nagy lappal be fog sokalni! Viszont, ha utánad van még 2-4 játékos, akkor az ő hívásaik teljesen felboríthatják az esélyeid ill. a stratégiád, mert lehet, hogy náluk lejönnek a nagy lapok és akkor már kisebb lesz az esélyed, sőt akkor már kérned kellett volna 13-ra! Ha az utolsó helyen ülsz, akkor csak az osztóval játszol!
Több mint 1 évig játszottam szinte minden nap a Vigadóban, ritkábban a Las Vegasban ill. az Imperiálban! Kamasz voltam és csak 60 német márkás devizakeretet tudtam felhasználni (akkor ugyanis még csak devizás casinok voltak), amit ki lehetett váltani a 90-es években! :-)
Tényleg nehéz számolni, de nem annyira, mint ahogy a cikk írója írja. Igaz én előtte legalább 1 évig gyakoroltam naponta több órát és már kb. 5-6 éves korom óta nagyon sokat kártyáztam! Középiskolás koromban is ebből éltem! :-)
Én úgy csináltam, ha elértem egy meghatározott szintű nyereséget vagy veszteséget, akkor mindenképpen abbahagytam! Az volt a legrosszabb, ha ez 1 órán belül megvolt, mert imádtam játszani!
Elmentem Vegasba, hogy lapot számoljak a blackjacken. A filmekben az ilyesmihez zseninek kell lenni, és ha lebukik az ember, kalapáccsal verik szét az ujjait az alagsorban. Annyit már most elspoilerezek, hogy ebből egyik sem igaz. Tovább »
Szóval, nem nagyon értem, hogy mi volt a stratégia és a technika, de akárhogy is csináltad, amennyiben 4 éven keresztül aktívan kereskedtél és így sikerült megháromszorozni a tőkéd, akkor valamit jól csináltál!
Az, hogy utána elszálltál egy kicsit szinte törvényszerű volt. Azon csodálkozom, hogy ez csak 4 év után történt meg! Ilyet még nem is hallottam! Az biztos, hogy olyan tapasztalatod van, amire nagyon lehetne építeni!
A sok ismerősödnek, aki hirtelen felbuzdult biztos nem volt ilyen tapasztalat és az is biztos, hogy nem 4 év után lett nekik bukta! Én nem is ismerek olyan embert személyesen, aki az első nekilendüléssel 4 évig talpon maradt volna!
Egyébként valamelyik sikeres kereskedő mondta (szintén nem tudom melyik, de ha valakit érdekel utána tudok nézni), hogy azok a változások, amik végbementek a forexen az elmúlt időszakban, azok elsősorban a swingtradereket nyírták ki! Szerinte vagy nagyon rövidtávon (percek), vagy a lehető leghosszabb távon, amit elbír a pénztárcánk, kell kereskedni, mert itt van nagyobb esély!
Ja, valószínűleg kollégák vagyunk, vagy legalábbis van közös szakmánk! :-)
Ha már mindenképpen a szerencsejátékhoz hasonlítjuk a forexet, akkor nem a rulett a jó analógia, mert azt tényleg nem lehet megverni hosszú távon! Azok ruletteznek a forexen, akik irreálisan nagy kockázatot vállalva nyomják a kereskedést! Ők akár durva nyereséget is bezsebelhetnek, de ha nem változtatnak (és nem), akkor előbb-utóbb egy vasuk sem marad!
A jó hasonlat a black-jack! Ott ugyanis számít a gógyi! Ha az utolsó helyre ülsz az osztó elé, számolod a kimenő lapokban a kis és nagy lapok arányát és ennek, valamint a bank lapjának megfelelően teszed meg a tétet ill. ezek alapján kérsz még lapot, akkor megverheted a bankot hosszú távon is! Azért is jó hasonlat, mert itt is nagy szerepe van a pszichológiának! Viszont ez is csak nagyon keveseknek megy, mint a forex, de működik! :-)
2009-ben kezdtem éles számlával, előtte fél évig demóztam és tanultam.
a tőkémet 4 év alatt sikerült megháromszorozni nagyon fegyelmezett és egyedi technikával, amiben nincs sem technikai, sem fundamentális elemzés...
A sikerek hatására magabiztossá kezdtem válni, valamint kezdett kissé átalakulni a szolgáltatóm (saxo) is, ráadásul a helyzet is változott. Elkezdtem indexekkel játszani.
Ennek hatására 2014-ben szépen lassan leolvadtam az eredeti tőke ötödére. Azóta nagyjából ott szuttyogok.
Nyilván lehet engem is okolni. De ami változott:
- 1-2 pont spread helyett 3-4
- napon belül nem 10-50, hanem 100-300 pontos változások vannak Dji
- látványosan vadászódik le a stopp ha 10-20 ponton belülre kerül (összeesküvéselméletem szerint program van rá írva...)
- nézem az elemzők jóslatait, pia, 3c, gyakorlatilag kontraindinek jók.
- ha megnézzük a gyertyásdiból meg a többi indikátorból gyakorlatilag véletlenszerű a beválási arány
hát így...
És az a baj hogy az ismerőseim közt is láttam pár nagy felbuzdulást, és mindnek! bukta lett a vége. Azt hiszem a legnagyobb baj ha nagyon hiszel valamiben, azt hiszed ismered a működését, nos a tőzsdénél szerintem nincs ilyen. A köbe vésett eddigi szabályok megváltoztak egyrészt a vásárlói kör változása miatt, másrészt a felgyorsuló reakciók miatt is. Elenyésző a t+1 napos megbízások aránya, már az ezredmásodpercek is számítanak. Új szabályokat kéne kitalálni, de már nincs arra sem annyi idő és tapaszalat, mert mire lenne már megint minden változik.
A 11. szabályomnak megfelelően lezártam az NZDCAD long pozimat, mert több, mint 1 hete nem találta az irányt ill. nem fordult termőre! Eredmény: 66 USD veszteség!
Nekem már annyi dolgot sikerült elérnem az életben, ami legalább ennyire lehetetlennek, ill. kilátástalannak tűnt, de nagyon akartam és nem adtam fel! Ezért (is) sikerült! Biztos vagyok benne, hogy most is lehet tendenciózusan pénzt keresni a tőzsdén, még ha nem is olyan könnyű, mint korábban!
Egy biztos! Ha nekem nem sikerül, akkor sem fogom másképp gondolni! Legfeljebb azt, hogy nekem MÉG nem sikerült! :-)
Ezzel teljes mértékben egyetértek! Hiszen, ha valaki a tőkéjének csak néhány százalékát kockáztatja egy trade-ben, akkor a 20-30%-os veszteségnek már elég erős üzenete van, hogy átgondolja az ember a dolgokat és újratervezzen!
Bár a casinóban is nem ritka, hogy 10-15 alkalommal egymás után a fekete, ill. piros jön ki! :-)
Nem tudom már, hogy kitől olvastam, de egy sikeres trader mondta, hogy általában a kezdők első 4-5 trade-je sikeres, mert nagyon megfontolják mielőtt elkezdik! Sokat elemeznek és rendszerint tényleg jó döntéseket hoznak! Ezt követően azonban elszállnak a kezdeti sikerek láttán és sokkal könnyelműbben válasszák ki a következő pozikat! És itt kezdődik a spirál! Jönnek az első bukók. Nem tudják feldolgozni. Vissza akarják nyerni. Még meggondolatlanabban lépnek be. Még többet kockáztatnak és a vége szinte mindig ugyanaz! Lenullázás! Ez sokszor eszembe jut és igyekszem elkerülni! De ha teljesen őszinte akarok lenni nem igazán tudtam! Tényleg könnyelműbb lesz az ember nyerés után! Ezért jók a szabályok, ha tudja magát tartani hozzá az ember! :-)
Örülök, hogy ilyen jól szórakozol, ha azt látod, hogy "lelkes újoncok" ellottózzák a pénzüket!
Csak ezt a hozzászólást olvasván az a kérdés merült fel bennem, hogy vajon milyen ember, milyen tapasztalattal ír ilyet! Az alábbi verziók jutottak eszembe, de ha tévedek légy szíves cáfolj meg! És ne haragudj én tényleg nem bántásból, vagy sértésből írom, amit írok!
1. valaki, aki egyszer, talán nem is olyan régen és talán nem is egyszer szintén lelkes újoncként ellottózta a pénzét
2. valaki, aki soha nem kereskedett élesben, vagy max. 1000 USD-vel, de a demózásból megállapította, hogy ezzel pénzt nem lehet csinálni, mert a csúnya brókerek, meg a gonosz nagy befektetők, vagy még nem is tudom kik, úgy is elveszik a pénzed, ha kell robotot írnak arra, hogy kiüssék a stopjaidat
3. valaki, a kiválasztott 1%-ból, aki már sok éve kereskedik sikeresen és örül a lelkes újoncoknak, hiszen ők biztosítják a folyamatos pénztermelő utánpótlást
Ha tippelnem kellene, akkor az elsőre tippelnék, de lehet, hogy tévedek!
Egyébként örülök a hozzászólásodnak (őszintén), mert ez is hozzájárul a pezsgéshez!
És igen, itt valóban, ahogy megállapítottam, a legtöbben lelkes amatőrök vagyunk! De azt is gondolom, hogy a legtöbben már azért egy fázison, vagy kettőn túljutottunk! És lehet, hogy soha nem leszünk képesek arra, hogy ebből éljünk majd meg! Sőt a nagy többségünk biztos, hogy nem! De az is lehet, hogy valaki közülünk igen is képes lesz még akkor is, ha pl. ez Neked nem (még)sikerült!
Még az jutott eszembe, a hozzászólásodat olvasván, hogy nagyon sok sikeres ember könyvét, életrajzát, interjúját olvastam. Sokan sokféleképpen határozzák meg a sikerük titkát ill. a kudarcaik okát (mert szinte mindegyik az elején ill. van aki később is, többször és reménytelenül lenullázta magát és olyan fatális marhaságokat követtek el, amit még az itt fórumozók sem tennének) ill. a vesztes 99% közös vonásait. Ezek között a közös vonások között megemlíti a legtöbb, hogy a vesztesek soha nem magukat hibáztatják a kudarc miatt, hanem mindig valaki, vagy valami mást! pl. brókert, a tippadót, a szerencsétlenségüket, a gazdaságot, a piacot és még lehetne sorolni!
De tényleg örülnék, ha többet megtudhatnánk Rólad ill. a tapasztalataidról!
Annyira jó nézni ahogy lelkes újoncok belecsapnak a lecsóba, és tanulmányaikkal felvértezve megpróbálják megváltani a világot, de legalábbis a saját számlájukat. Az én véleményem szerint a mai online kereskedésben robotokkal, bef. alapokkal, rengeteg amatőrrel, stb. az összes eddigi tanulmány dobható a kukába. A nagyok fejével kéne tudni gondolkodni, de akkor is ott van még, az átverés, és a dupla átverés. (A stoppodat pedig levadásszák, akár arra írt programmal ha nem extrém távolságban van)
Szóval hajrá, de csak nem megterhelő összeggel, mintha lottóznátok...
Nekem olyan ijesztő ez a meredek emelkedés! Legalább egy korrekció lenne! A roszz USD gazdasági adatok nagyjából kioltották a tovább eső olajár által okozott nyomást a CAD-ra! Legalábbis nagy elmozdulás nem volt, pontosabban visszakorrigált!
Az utóbbi néhány ötletem annyira nem jött be, hogy szerintem azzal tudsz egy csomó pénzt keresni, ha pont az ellenkezőjét csinálod annak, amit én! :-) Szóval ez alapján szállj be és vegyél! :-)
Ezt nem lehet pár mondatban leírni. Trendkövetésben gondolkozom, azaz meg sem próbálom kitalálni hol fog fordulni. Nem kereskedem a korrekciókat sem. Előbb szépen forduljon meg, azután majd próbálok belépést keresni a FOLYTATÁSRA.
Visszahúzódásból (pullback), vagy counter trend törésből várom a folytatást, a megelőző csúcsig. Ha továbbmegy, lesz új csúcs, lehet vele utazni. Ha nem, elakad a megelőző csúcsnál, lefordul és beoldalaz, akkor is ki lehet profittal szállni. Ha meg nincs igazam, szűken stoppolódom, vagy zárok kézzel.
Tegnap megnéztem reggel az USDJPY párt. Régen nagy kedvencem volt de egy ideje nem kereskedem rajta. Nálam hetesen egy szépséges fej-váll alakzat nyakvonalát törte és annak a visszatesztjét láttam. Gyorsan kerestem is egy szintet és elhelyeztem egy függő short megbízást 183.3-ra. Sajnos nem teljesült :)
Igen, eső trendben van, ezzel egyetértek! Azzal is, hogy alacsonyabb idősíkon is! Viszont mikor lesz emelkedő trendben? Ha 118, esetleg 119 felett zár akár több napon keresztül? Akkor hová helyezzem el a stoppomat? Akkor is a csatorna aljába tenném! Viszont akkor hogy nézne ki a hozam/kockázat arányom, ha célár 123-124 lenne, azaz a csatorna felső harmada? Azt a minimális előnyt csak akkor tudom kihasználni, ha találok egy jó stoppot ill. jó hozam/kockázat arányt! Mire a csatorna középső harmadában nyilvánvalóvá válna a trendforduló már nem tudnék beszállni, mert nagyobbnak vélném a kockázatot, mint a vélhető nyereséget ill. annak esélyét!
Egyébként nem vagyok meggyőződve a stratégiám helyességéről! És külső szemlélőként elismerem, hogy tényleg eszelősnek tűnik. De mégis bizonyos esetekben olyan erős érzés van bennem ennek a helyességéről, hogy egyszerűen muszáj szisztematikusan kipróbálnom, különben örökre bennem marad ez az érzés!
Természetesen nem ennek a pozinak a kimenetele dönti el! Viszont ha 100 hasonló trade-ből 40 vesztő lesz, 30-at nullába tudok húzni és kistoppolódik és 30 esetben sikerül legalább 2 kockázati egységet bezsebelnem, akkor talán működik! Sajnos csak egy módon deríthetem ki! :-) Persze, ha 10-ből 10 bukó lesz, azért annak már elég erős üzenete lesz!
Ami az alacsonyabb idősíkon történő fordulós jelzést illeti! Fontosnak tartom és ha tehetném figyelembe venném a beszállásnál. Csak az a baj, hogy este 9-10-től éjjel 1-ig tudok kereskedni! A többi időm a munkára megy el ill. este a családdal! Szóval nem tudom figyelni az alacsonyabb idősíkot figyelni és megtalálni az optimális közeli beszállót.
Ezért ha van egy elképzelésem, akkor meghozom a döntést, és igyekszem a stoppot olyan távol elhelyezni, hogy legyen lehetősé az elképzelésem beigazolására is, de még ésszerű legyen a hozam/kockázat arányom is!
Te egyébként milyen belépési stratégiát használsz?
Az a minimális előny, amit szeretnél, benne van a trendszerű mozgásban. Sajátos mozgásdinamikája van, ahol ki tudnak alakulni emelkedésben magasabb aljak, magasabb csúcsok, esésben alacsonyabb csúcsok, alacsonyabb aljak. Jelenleg a kereszt SHORT trendben van.
Napos gyertyák alapján kereskedsz, de még órás idősíkon sem alakult ki olyan helyzet, ami az árfolyam emelkedésére engedne következtetni. Ugyanis nincs emelkedő csúcs, nincs megelőző szignifikáns csúcs meghaladás, és nincs hozzá tartozó emelkedő alj sem.
Ettől függetlenül még lehet szerencséd, és innen akár fordulhat is. Drukkolok.
Szerintem egy ballul sikerült tarde-ből (ill. nyerőből sem) vonj le messzemenő következtetéseket! Én minden lezárt trademet hétvégente ill. kb. 1 hónap múlva átnézem! Simán juthatok olyan következtetésre, hogy egy trade-ben, ami nyerő volt és kaszáltam, olyan marhaságot csináltam, amit soha többet nem szabad (pl. arrébb húztam a stoppot, ezért játékban maradtam és végül nyertem)! Illetve egy vesztő trade esetén is gondolhatom, hogy mindent úgy csináltam, ahogy a stratégiában szerepel, tehát minden rendben volt vele!
Én igyekszem kerülni az elemzéseket, mint a pestist, mert szerintem többször tévednek, mint igazuk van! Egyébként sok sikeres trader is ezen a véleményen van! Csak ezeknek is nehéz ellenállni, mert elültetik a bogarat az ember fülébe!
A korrekcióba való beszállás jó dolog, mert így olcsóbban tudunk be ill. visszaszállni, de ugyanakkor nem mindig van korrekció, így sok esetben lemaradhatunk a lehetőségről! Sok sikeres kereskedővel történt interjút, könyvet olvastam! Nagyon különböző módon sikeresek! Birger pl. Elliott hullámokat igyekszik beazonosítani és az alhullámokba ill. korrekciókba beszállni! Ő egyébként daytrader, ami nekem nem menne!
Vannak közös vonásaik: pl. egy stratégia, amihez ragaszkodnak, ill. tudják, hogy mikor ne, nagyon szigorú kockázat és money management. De vannak dolgok amiről azt állítják, hogy marhaság és azzal nem lehet pénzt keresni, miközben egy másik sikeres pont azzal keres rengeteg pént sok éve! :-)
Soha nem tudom, hogy a következő napon, vagy a következő idősíkon emelkedni, vagy csökkenni fog-e a kereszt! Szerintem mindig 50% az esély az emelkedésre, vagy a csökkenésre! Aki ennek az ellenkezőjét állítja kamuzik! Én valószínűségeket keresek, olyanokat, ahol nem 50%, hanem mondjuk legalább 55% százalék van az elmozdulásra és nem feltétlenül a következő pillanatban, vagy idősíkon, hanem a kockázati zónán belül! Természetesen nem lehet precízen meghatározni a százalékos esélyeket, ez (is) nagyon szubjektív! Számomra az, hogy a kereszt megközelítette a több, mint 1 éve fenn álló sáv egyik szélét, valamint, hogy ezzel egy időben mindkét figyelt indikátoron negatív divergencia (az árfolyam további csökkenése ellenére a túladott zónából felfele mozdult el) figyelhető meg, ill. a kereszt korábbi viselkedése a hasonló esetekben bennem olyan érzést keltett, hogy az emelkedésnek nagyobb valószínűséget adtam, mint a csökkenésnek! Ha csak a kockázati zóna mértékével mozdul el a remélt irányba, nullába tudom húzni a stoppot és utána már kockázat nélkül reménykedhetem a további folytatásban! Amennyiben kistoppolódok, akkor számomra azt fogja jelenti, hogy a kisebbik valószínűségű esemény (a saját értékítéletem szerint) következett be! :-)
Egyébként a rulettben a kaszinónak a nyerési esély kevesebb, mint 1%-kal nagyobb, mint a játékosnak a nullának köszönhetően! Ez a minimális esélykülönbség (plusz a pszichológiai hatás, ami a forexen is működik) óriási kaszát jelent a kaszinóknak! A rulettet hosszú távon senki sem tudja legyőzni!
Érdekes, hogy mióta megalkottam a szabályrendszeremet, sokkal kevesebb trade lehetőséget találok! :-) Ez azt jelenti, hogy megfontoltabb lettem! Az egyetlen futó és jelenleg nyerőben lévő NZDCAD long pozihoz alig találtam egy olyan keresztet, amibe szívesen beszállnék! Így döntöttem végül az USDJPY long mellett. Ez a kereszt több, mint 1 éve oldalaz a 116 és 126 közötti 10 USD-s sávban! A napokban megközelítette a sáv alját! A 2 indikátoromon is divergenciát látok és a stoppomat is úgy tudtam elhelyezni a sáv alá (15,7), hogy igen kedvező hozam/kockázat arányú pozinak néz ki! Ha nem jön össze és 2-3 napig a sáv alatt zár, akkor viszont érdemes lehet elgondolkodni a shortoláson, mert egy jó darabig semmi korlátja nem lesz az esésnek! De remélem nem ez a forgatókönyv teljesül! :-) Ez sem egy klasszikus trendforduló, de egy ilyen nyitásra még várnom kell egy darabig, mert semelyik figyelt keresztemen nem valószínű, hogy lesz beszállópont 1 héten belül! Így maradt ez az oldalazó sávon belüli 2 hónapos eső "altrend" forduló, ha egyáltalán az lesz!
Pont azt mondom, hogy nem kell a legelejétől benne lenni! Nem is lehet nagy biztonsággal eltalálni a mozgások végét. Ezt csak a kezdők gondolják, mert azt hiszik lemaradnak valamiről, ha nincsenek benne az elejétől fogva.
Ha már Birger: Egy fordulót úgy azonosít, hogy alakuljon ki emelkedésben 3 magasabb csúcs, és 2 magasabb alj, csak ezután keres longot. Eszében sincs az alját vadászgatni. Shortra fordítva.
Még valami: még a látszatát is szeretném annak elkerülni, hogy azt gondolnám magamról, hogy bármelyik kereszt esetében majd 10-ből 5 vagy annál több esetben eltudom majd találni a fordulókat! Épp ezért igyekszem majd nagyon szelektálni és olyan keresztek olyan fordulóit beazonosítani, amelyeknél nem 50%-osnak vélem a sikert, hanem legalább 55%-osnak!
Ugyanakkor talán nem is a trend a lényeg, hanem az időtáv, amin belül benne szeretnénk lenni a poziban átlagosan. Én szívesen benne maradok több hónapot is egy trade-ben, ha sikerül. De ez azt is jelenti, hogy, ha kialakul egy 1 éves, vagy hosszabb trend (ami persze csak utólag derül ki), akkor nagyon szívesen belépek egy 2 hónapos altrendbe! Ennek a főtrenden beüli korrekciós altrendnek a beazonosítása számomra teljesen ekvivalens és ugyanolyan cél, mint egy néhány hónapos főtrend elkapása!
Mielőtt bármit leírnék, szeretném még egyszer leszögezni, hogy nem vagyok profi trader, aki több millió USD-t keresett a forexen! A kereskedési elképzeléseim, ötleteim nincsenek alátámasztva sok éves sikeres forex tapasztalattal! Egyszer lenulláztam egy 1,5 millás számlát néhány hónap alatt, ebből nagyon sokat tanultam ill. elkövettem egy csomó olyan hibát, amit egyszerűen nem lehet megúszni, még akkor sem, ha az ember tud ezek létezéséről! Tehát nem szeretnék a megmondó ember szerepében tetszelegni! Azért gondoltam, hogy megosztom a fórumon az ötleteim, tapasztalataim és a konkrét kereskedéseimet, hogy más is tanulhasson a hibáimból!
Mindazonáltal megrögzötten hiszek benne, hogy nagyon sok pénzt fogok keresni a forex, ill. a részvénypiacon! Lehet, hogy még egyszer, vagy többször lenullázom magam, de a végén tuti, hogy meg lesz az a costa ricai tengerparti ház! :-)
Na, de hogy a kérdésedre is válaszoljak! Én napos charton kereskedem, de óráson is ugyanígy tenném! A trendfordulót tutira elkapni senki nem tudja. De arra törekszem, hogy a lehető leghamarabb benne legyek ill. a fordulós jelzés után próbálok beszállni. Természetesen ez azzal jár, hogy több alkalommal tévesen szállok be, de azt is eredményezi, hogy viszonylag kis kockázattal tudok beszállni, ill. ha tényleg sikerül jókor beszállni, akkor sokkal nagyobbat lehet vele kaszálni, ami kompenzálhatja a több kisebb téves beszállót!
Én kevésbé hiszek abban, hogy akkor kell beszállni, amikor már egyértelműen látszik a trend, mert ekkor már mindenki benne van, ill. mire mindenki számára világosan kirajzolódik a trend más sok esetben készülődik a forduló! A mai világban már sokkal rövidebbek a trendek, ezért nehezebb is meglovagolni! Ezért döntöttem amellett, hogy a kockázatosabb, de nagyobb nyereséggel kecsegtető stratégiát dolgozok ki! Tudom, hogy a kezdőknek ezt nem ajánlják, a sikeres kereskedők nagy része sem hisz ebben a módszerben, de vannak nagyon sikeres traderek, akik a trendfordulókat igyekeznek elcsípni és sok éve sok 10 ill. 100 millió USD-t keresnek ezzel a módszerrel!
Egyébként 2 indikátort használok: RSI és egy saját ízlés szerint beállított ill. tovább lassított slow stochastic indikátort. A belépési döntésben van egy nagy adag szubjektivitás is! Igyekszem az indikátorok ill. a chart közötti negatív divergenciák esetén ill. konszolidációs periódusokban beszállni! Fontos az egyes keresztek korábbi viselkedése ill. volatilitása is!
Ezt érzem a leggyengébb pontnak a stratégiámban, mert túl szubjektív ill. tapasztalat alapú a belépés!
Ugyanakkor Birger Scháfermeier szerint nem igazán van jelentősége a belépési startégiának, hiszen senki nem tudhatja, hogy a következő periódusban milyen irányba megy a piac! Szerinte akár pénzfeldobással is eldönthetnék, hogy milyen irányba szállunk be! A beszállásnál sokkal fontosabb, hogy a kiszállásra ill. a kockázatkezelésre legyen stratégiánk és ahhoz ragaszkodjunk, mert azon múlik a siker! Scháfermeier olyan trader, aki számomra hiteles, hiszen bizonyíthatóan sok millió EUR-t keresett már a forexen!
Nem kell a legelejétől benne lenni ahhoz, hogy pénzt keress. Eltart egy ideig , míg rájön az ember, hogy nem a fordulókat kell keresni, hogy a legelejétől benn elegyen valamiben. :)
Jó ez a döntési fa! Ezt is személyre lehet szabni! Informatikusoknak és mérnököknek biztos nagyon bejön, de az én közgazdász agyamnak jobban passzol egy lista, amin végigszaladok döntés, pontosabban végrehajtás előtt! :-)
A lényege az, hogy mindenki igazítsa a kereskedési stílusához és tűzön-vízen át tartsuk magunkat hozzá! Nem lehet kivétel SOHA (bizonyos esetekben mégis, de azt majd máskor kifejtem), mert, akkor semmit nem ér! Az hogy van egy kinyomtatott stratégia, egy nagy adag pszichés terhet is levesz rólunk! Így sokkal könnyebb lesz elviselni a bukókat is!
Én is kinyomtatom és kirakom a falra! Kiegészítem még 3 képpel, ami további motivációt ad! Pl. egy costa ricai tengerparti ház! :-)
A kérdéseidre a válaszok:
2. a végtelenségig, hacsak nincs valami komoly fundamentális oka a zárásnak! A stoppot mindig utána húzom a következő korrekciós szakasz csúcsához (eső trend esetén). Ha korrekció nélkül esik, vagy emelkedik, akkor másfél kockázati egység távolságot tartok tőle (de ez keresztenkén változhat), tehát húzom utána! A ráépítéseket is a korrekcióknál tervezem! Ezt az egyik legnehezebben tartható szabály, mert iszonyatos nagy kísértés lezárni egy jól futó pozit és nagyon nehéz elviselni, hogy akár a nyereség 70%-át ideiglenesen visszaadja az ember. Persze olyan is lesz, amikor nem csak ideiglenesen adjuk vissza, hanem tényleg bukta lesz, de akkor is megéri ragaszkodni ehhez a ponthoz szerintem! Ezek nélkül a néhány sikeres hosszan futó trade nélkül, szerintem nehéz pozitív egyenleget elérni hosszú távon! Ezek lesznek a nagy lóvék, még nagyobb pszichés terheléssel! :-)
11. ezt már megválaszolták! Én naposon kereskedem, tehát nekem 7 nap. De ezt is mindenki igazítsa a saját kereskedéséhez. Lehet, hogy valaki olyan kereszten, kereszteken kereskedik, ahol max. 4-5 egység után érdemes zárni! Én elég sok keresztet figyelek, a legtöbb esetben 5 nap után zárás lesz, de van olyan kereszt, ahol több alkalommal 5-6 nap után indult el! Szóval ez kereszt függő, de 7 napnál mindenképpen zárok, ha nincs nyerőben!
14. ahogy írtad ezt is személyre lehet szabni! Az én stílusomhoz passzol a trend vagy korrekciós fordulók elcsípése! Viszont azért korlátozni akarom a nagyobb kockázat miatt! Viszont ha sikerül egy ilyet elcsípni, abból könnyen nagy kasza lehet! Én nem nagyon hiszek a trend közepébe történő beszállásba!
Elkészítettem ill. írásba is rögzítettem a kereskedési szabályrendszeremet, amihez tartani fogom magam! Ez a későbbiekben a kereskedési tapasztalat által még módosulhat ill. kiegészülhet! Hétfőtől minden egyes pozi nyitás, módosítás és zárás előtt ellenőrzöm, hogy nem sérti-e bármelyik szabályt és csak abban az esetben hajtom végre a megbízást!
Kritikát, ötletet, észrevételt szívesen veszek! :-)
Minden döntés végrehajtása előtt ellenőrizd, hogy nem sért-e valamilyen szabályt!
Nyerő pozit ne zárj le! Hagyd futni!
Pozícióépítésbe csak akkor kezdj, ha már a kezdő pozi védve van és mindig az eredeti felével építs rá!
Ha kistoppolódtál, napon belül ne szállj vissza!
Maximum 3 olyan nyitott pozi lehet, ahol a kockáztatott tőke még nincs védve!
Egy trade-ben maximum a tőkéd 2,5%-át kockáztasd!
Csak olyan pozit nyiss meg, ahol a várható hozam min. kétszerese a kockáztatott tőkének!
A stoppot mindig a piaci zajtól távolabb helyezd el!
3 egymást követő veszteséges trade után 2 napig ne nyiss új pozit!
Ne gondolkodj a piac lehetőségeit behatároló korlátokban! Számíts a lehetetlenre és a szélsőségekre!
Ha 7 időegység után nincs nyerőben a pozid, nagy valószínűséggel tévedtél! Ezért szállj ki!
Mindig kételkedj magadban és a képességeidben! Soha ne képzeld, hogy nagyon jó vagy!
Ha a tőkéd sikerült növelni 5 realizált kockázati egységgel, tarts 1 nap szünetet és jutalmazd meg magad!
Egy időben max. 1 olyan trend ellenes nyitott pozi lehet, ahol még nincs védve a kockáztatott tőke!
Amennyiben a trade nyeresége elérte a kockáztatott tőke másfélszeresét, akkor is húzd nullába a stoppot, ha közben nem alakult ki újabb korrekciós pont!
Igen, tisztában vagyok vele! Csak nem mindegy a valószínűség ill. a gyakoriság mértéke! Ez összehasonlíthatatlanul nagyobb a részvénypiac esetében, mint a forexen! Az is ezt támasztja alá, hogy még egy év után is ill. biztos vagyok benne, hogy még 10 év múlva is rendszeresen téma lesz, amit a svájci jegybank tett, ill. ami ezt követően történt a CHF-fel! Ugyanakkor a részvénypiacon szinte minden nap találkozik az ember hasonlóval és nem is kell a 10 USD alatti papírokat nézni, hanem csak pl. S&P500-as cégeket! Elég egy kiugróan jó, vagy rossz negyedéves adat, vagy egy felvásárlási hír, vagy egy természeti katasztrófa, vagy ezer más dolog!
"Bármikor előfordulhat, hogy akkora réssel változik az árfolyam, hogy átugorja a stoppodat és akkor aztán lehet tanakodni! Ráadásul short esetén végtelen a kockázatod! Bármekkorát bukhatsz, sokkal többet is, mint amennyi pénzed van!"
Remélem tisztában vagy vele, hogy ez a forexre is igaz.
A tegnapi kistoppolódás után újranyitott EURSEKlong is kistoppolódott. Eredmény: 239 USD bukta!
PLNJPYlong is kistoppolódott. Eredmény: 175 USD bukó!
USDILSlongot lezártam nullában, mert már egy hete toporzékolt! Persze utána elindult! :-)
Az egyetlen pozim ami maradt NZDCAD long! Ez is nyitás óta szinte mindig vesztőben volt! Viszont ezt nem zártam le, mert még mindig jól néz ki. Ez most el is indúlt felfelé, jelenleg 70 USD nyerőben van!
Most egy kis pihenő jön, azért is zártam le az USDILS-t. Új pozit ma semmiképp nem nyitok! Túl intenzív volt ez a pár hét úgy, hogy csak éjjel 11 és 1 óra között tudok nyugodtan gondolkodni ill. dönteni! Reggel meg korán kelés, szóval jól jön a hétvége! :-)
Ahogy korábban írtam részvényt csak veszek és hosszú távra, valamint kizárólag fundamentális alapon! Így én nem shortolnám a gopro-t! Részvényekkel nem mernék spekulálni! Bármikor előfordulhat, hogy akkora réssel változik az árfolyam, hogy átugorja a stoppodat és akkor aztán lehet tanakodni! Ráadásul short esetén végtelen a kockázatod! Bármekkorát bukhatsz, sokkal többet is, mint amennyi pénzed van!
Ha spekulálni akarsz, akkor jobb (értsd: biztonságosabb) terep a forex!
Egyébként meg az elemzésekkel szerintem ne foglalkozz! Hosszú távon azokra építve szerintem nem leszel sikeres! Már csak azért sem, mert akkor minden kudarcnál másokat (elemző) fogsz hibáztatni, nem pedig magadat! Ezáltal nem lesz önkontroll, értékelés, fejlődés!
Hasonló dilemmákkal küzdök én is! De nem kell ostorozni magunkat! El kell fogadni a vereséget, ez ezzel jár, sőt én eleve úgy indultam neki, hogy több trade lesz bukó, mint nyerő!
Hétvégén kielemzem az eddigi kereskedéseimet és levonok néhány következtetést! Írásba foglalom a szabályokat és ehhez igyekszem majd tartani magam minden áron!
Egyébként nem a vesztő trade-eket fogom bánni, hanem hogy a nyerőket nem hagytam futni! USDNZD shortból és PLNJPY shortból is kiszálltam a korrekciónál, mert nem bírtam ellenállni az 500 USD feletti nyerőknek! Ha csak ezt a 2 pozit hagytam volna futni, már durva nyerőben lennék!
Valószínűleg a koncentráció is hanyatlott a sikerek után, ahogy írtad! Ezt is kezelni kell majd!
Szóval kell néhány változtatás! Szerencsére a nyereségből buktam, nem pedig az alaptőkéből! Így kicsit könnyebb! :-)
Na akkor a sikerek után jöjjön egy kis kudarc beszámoló!
EURSEKshortom kistoppolódot ma! Eredmény 248 USD bukó! Kicsit többet buktam a kockáztatni szánt 200 USD-nél, mert rosszul számoltam ki a pozícióméretet! Utána lett volna alkalmam csökkenteni, de nem tettem! Ez is tanulságos! Nem sokkal a stoppom fölé ment, aztán meredeken vissza! Nem kicsit volt bosszantó! Aztán mikor visszajött jó nagy kanóccal újra beszálltam, ami lehet, hogy nagy marhaság volt! Most várom, hogy ezzel mi lesz. Egyenlőre megy vissza, szóval minuszban vagyok ezzel is, a stopp harmadát zabálta eddig meg!
PLNJPYlongom is nagyon bizonytalan, ez is minuszban van! Ma volt, hogy közel volt a stopphoz ez is!
NZDCADlong pozim is tétovázik! Még nem dölt el mi lesz belőle!
Egyedül az USDILSlong pozi fordult végre minimális nyerőbe, de még ez sem jelent semmit!
Szóval, hétvégén lesz mit kielemeznem! AZ EURSEK újra belépés mindenképpen marhaság volt, ha kaszálok vele akkor is, mert érzelmi alapon döntöttem, anélkül, hogy lenne egyértelmű visszalépési stratégiám kistoppolódás esetére!
Én fxpro-nál vagyok, de nekem, akkor sem ütötte ki a stoppot, amikor már szinte alulról nyaldosta és szemmel alig látható távolság volt! Csak később, mikor elég jelentősen visszahúzódott, aztán újra fordulás és egyértelműen fölé ment, ami látható volt más realtime oldalon is! Szóval nekem eddig nincs rossz tapasztalatom az fxpro-val. Igaz nem rég óta nyomom velük!
Én részvényt csak hosszú távra veszek (min. 5 év)! Kiválasztás kizárólag fundamentumok ill. pénzügyi elemzés alapján! 10 évre visszamenőleg elolvasom a beszámolókat és egy saját mérési módszer alapján kielemzem + még min. 4-5 versenytársat ugyanígy! Ezt követően születik meg a döntés, ha olcsón megtudom venni! Ha nem, akkor csak figyelek, mint az oroszlán amelyik lesi az áldozatát és várok, akár 1 évig, vagy még tovább is!
Igaz ezen elemzések során találkoztam jó néhány fullon eladósodott céggel, akár negatív saját tőkével is! Ezeket simán shortolhattam volna, mert ha valaki kielemezte volna őket, akkor épeszű ember elkerülte volna messziről. Szakadtak is ezek rendesen később ill. már előtte is!
Elsősorban S&P500-as cégeket elemzek, de van jó pár skandináv ill. nyugat európai is!
Az mit jelent, hogy teljes tőkével nyitsz? Egy nap bukhatod az egészet? Gondolom nem! Akkor mennyi, amit kockáztatsz belőle egy tradeben? Mekkora a teljes tőke, amivel certizel? Jól értettem, hogy 2 hét alatt lett 52% hozam? Mióta csinálod? Tavaly hogy ment?
Hozam számítás tekintetében egyetlen vetítési alapot tudok elképzelni: azt a pénzmennyiséget, amit konkrétan a kereskedési tevékenységre szánsz, ami ott van a kereskedési számládon, ill. ami a vetítési alapot képezi a pozícióméret meghatározásánál, amennyiben van money management rendszerend! Ha nincs, úgy nincs is miről beszélni! :-)
Az én esetemben ez 8000 USD! Ennyit utaltam a számlámra, ebből kockáztatok tradenként cca. 2,5%-ot, azaz 200 USD körüli összeget +- 10-30 USD-t poziciómérettől függően!
Szerintem minden más mérés, vagy matekozás értelmetlen!
Nyilván nézőpont kérdése, csak önmagában a tőkére vetített eredmény nagyon csalóka.
Én egy 100 dolláros számlát 1 év alatt 12 000-ig tornáztam fel, de egy 100 000 dollároson nem tudnám megismételni.
Teljes vagyonra vetített évi 20% az nagyon nagyon jó eredmény, nem is nagyon tudja ezt konzisztensen senki sem hozni.
Az meg, hogy egy 100 - 1000 dolláros számlán hányezer % eredményt csinálsz konkrétan senkit nem izgat, 10 000 felett pedig már a brókered is figyelni fog, nehogy meg tudjad ezt ismételni.