Keresés

Részletes keresés

Krisz.V. Creative Commons License 2015.01.13 0 0 4434

Sziasztok!

 

Nem régen érkeztünk haza Dominikáról.

Bevallom, korábban zugolvasó voltam, sok információt szereztem tőletek a készülődés alatt, ezért úgy érzem, illik visszajelzést adnom! :)

 

Ezen a fórumon keresztül ismertem meg Gustavot is, aki nagyon kedves és segítőkész volt. Mindent egyeztettünk előre mailben végül 3 egész napos kirándulásra fizettünk be, valamint Ő biztosította a transzfert is a repülőtér és a szálloda között. + kaptunk telefont és internetet a jobb kapcsolattartás érdekében. 

Mindhárom kirándulás más jellegű és hangulatú volt, de egyiket sem bántuk meg. A legjobb talán Santo Domingo volt, ide Ő is velünk jött, pedig akkor még lábadozott a betegségéből. 

  

Szállodánk a Grand Palladium Bavaro volt, rosszat nem tudok rá mondani, talán annyi, hogy nem akarnak angolul beszélni, ha nem tudsz spanyolul egyből kevésbé segítőkészek.

A tengerpart gyönyörű és mindig találtunk szabad napágyakat is.

Mi ettünk-ittunk mindet (jégkockát is) semmi bajunk nem lett. Az étteremben a bejáratnál mindig nyomták a kezünkbe a kézfertőtlenítőt is :)

A szobában volt széf, abba a legértékesebbet betettük, de az egyéb kütyük (laptop, tablet , telefon...) mind elől maradtak, semmihez nem nyúlt a szobaasszony. (kis borravalót többször is adtunk)

A szálloda "karácsonyi" ajándéka volt, hogy 23-án beüzemelték az új wifit (hasított is), így már a szobánkban is lett Internet, mert korábban csak a lobbyban volt elérhető és az is nagyon lassú.

 

Hirtelen ennyi jutott eszembe, ha lenne kérdés írjatok!

 

Gustavo, mégegyszer köszönünk mindent! Remélem a készülékeket megtaláltátok, otthagytam a soförnél az autó ülésen! :)

 

Kriszta

--northstar-- Creative Commons License 2015.01.13 0 0 4433

Köszi a választ!  :)

Előzmény: SaGa2014 (4432)
SaGa2014 Creative Commons License 2015.01.13 0 0 4432

Mi béreltünk széfet, ahova az iratainkat és a pénzt tettük be, fényképezőt sosem, azt ha nem is vittük magunkkal, akkor simám elölhagytuk... Volt, hogy pénzt is hagytunk a szekrényen, de sosem tűnt el, a takarítónő csak azt vitte el, amit neki szántunk, azt mindig az ágyra tettük és a többihez nem nyúlt. Szóval szerintem nem is kellett volna... de  így volt a biztos! :)

Előzmény: --northstar-- (4431)
--northstar-- Creative Commons License 2015.01.13 0 0 4431

Szeretném megkérdezni - akik már hazaérkeztek - , hogy béreltetek-e széfet?

Készpénz, útlevél, fényképezőgép, egyéb tárgyak megőrzését hogy oldottátok meg?

SaGa2014 Creative Commons License 2015.01.13 0 0 4430

Szia, nyugodtan lehet enni mindent, amit megkívánsz, kajától nem lesz bajod. Én elég érzékeny gyomrú vagyok, de ott semmi gondom nem volt, ettem mindenfélét (illetve olyat ettem, amiről tudtam, h mi az). Csak a csapvizet nem szabad fogyasztani, még a fogmosást is palackos vízzel végeztük. Férjem 2 hét alatt 1x volt rosszul (hányás, láz), de azóta sem tudjuk mitől. A hotel gyógyszertárában vett tabitól egyből jobban lett, csak a lázát kellett lenyomni, de azt itthoni lázcsillapítóval, és másnapra semmi baja sem volt.

Előzmény: moonwalkr (4426)
mesziboszi Creative Commons License 2015.01.12 0 0 4429

És még ezt találtam, de szerintem nem kell aggódnunk, Egyiptom azért kicsit más....::)

http://www.oek.hu/oek.web?nid=263&pid=1

Előzmény: moonwalkr (4426)
mesziboszi Creative Commons License 2015.01.12 0 0 4428

Szia!

Ezt az oldalt esetleg érdemes elolvasni, nemárt ha tudjuk....:)

 

http://konzuliszolgalat.kormany.hu/amerika?dominikai-koztarsasag

 

Előzmény: moonwalkr (4426)
mesziboszi Creative Commons License 2015.01.12 0 0 4427

Kedves Melindanella!

Köszönöm a választ, már túl vagyunk rajta, megvettem on-line!

 

Előzmény: Melindaniella (4425)
moonwalkr Creative Commons License 2015.01.12 0 0 4426

Sziasztok!

 

Arról szeretném kérdezni a tapasztaltabbakat, hogy van-e valamilyen ételekkel kapcsolatos veszély, kockázat? Jellemző-e (mint pl. Egyiptomban), hogy valamilyen bélfertőzést szed össze az ember, ha nem elég óvatos? Vagy lehet mindent fogyasztani, csak a mértékre és a nem össze-vissza evésre kell vigyázni?

Ha esetleg van ilyen veszély, akkor arra is valamilyen helyi gyógyszer az igazi, vagy elég itthonról vinni valamit?

Melindaniella Creative Commons License 2015.01.12 0 0 4425

Igen, személyenként 10 dollár, de nem névre szóló. Ha kint a reptéren váltjátok ki akkor legyen nálatok dollár, mert egy az egyhez számítják az euróhoz. ha 10 dollárod nincs, akkor a 10 euróból nem kapsz vissza!!

Előzmény: mesziboszi (4424)
mesziboszi Creative Commons License 2015.01.10 0 0 4424

Szia!

 

Mi is megyünk Dominikára, személyenként kell megvenni a turista kártyát?  10 $/fő?

Előzmény: Seres75 (4420)
Dom_Guss Creative Commons License 2015.01.10 0 0 4423

Egy jo tarsasagnal nincs jobb...

Előzmény: mesziboszi (4419)
Dom_Guss Creative Commons License 2015.01.10 0 0 4422

Szia Mesziboszi

 

A ceges mail: info@seemore.do

Privat: gustavoheiner@gmail.com

 

 

Előzmény: mesziboszi (4419)
Dom_Guss Creative Commons License 2015.01.10 0 0 4421

Nem bizony. Negyen vagytok nyugodtan megveheted.

Előzmény: Seres75 (4420)
Seres75 Creative Commons License 2015.01.10 0 0 4420

A turista kártyákkal kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy ez nem személyre szóló? Online beírom, hogy 4db kell, majd csak a fizető nevét/címét kéri, más adatokat nem. (ráadásul az országot sem kéri).

 

mesziboszi Creative Commons License 2015.01.09 0 0 4419

Kedves Gustavo!

 

Készülünk Dominikára. Olvasgattam a fórumot, nézegettük a weboldalatokat és másokét is. Nagyon jónak tűnnek az ajánlatok ezért is érdeklődnék, hogy jelenleg mi a helyzet nálatok programokkal kapcsolatban.

 

Mennyire kell előre foglalni,mert még nem nagyon találtuk ki hogy mikor milyen programokon vegyünk részt.

Bővebben e-mailben írnék. Punta Cana-n leszünk. Olvastam hogy beteg voltál, de már dolgozol, ezért inkább kérdezem: Melyik e-mailcímre írhatok, amit sűrűn olvasol?

 

A társaság is gyógyír, főleg ha jó:) !

 

Üdv:

mesziboszi

 

 

 

Ikar7 Creative Commons License 2015.01.08 0 0 4418

Mar csak 7! :)

Előzmény: Iapa (4416)
MissJ Creative Commons License 2015.01.08 0 0 4417

Sziasztok,

olvasgatom a forumot latom, hogy inkabb nyaralas a kozponti tema, de esetleg valaki informaciot letelepedesrol, kint munkavallalasrol tudna?! Elore is koszonom

Iapa Creative Commons License 2015.01.08 0 0 4416

Még 11 nap és gooo

sacsabi Creative Commons License 2015.01.07 0 0 4415

Köszönöm szépen Melinda ! Biztosan meglesz minden, amit kívántál !!!

Előzmény: Melindaniella (4412)
Mauritius25 Creative Commons License 2015.01.07 0 0 4414

Kedves Guss!

 

Most olvasom hogy Ti is rendeztek kirándulásokat. Ha az Araamu travelnél fizetek be, ők veletek vannak szerződésben? 

Minket a Saona Island túra érdekelne. 

Válaszodat előre is köszönöm! 

Üdv: Mau

Mauritius25 Creative Commons License 2015.01.07 0 0 4413

Sziasztok! 

 

Mi jan 19. - 26.-ig leszünk a Royaltonban. Manchesterből repülünk a Thomson légitársasággal. Jön még valaki közületek ezzel a géppel, vagy ebbe a szállodába? Egy kiránduláson szeretnénk részt venni a Saona Island túrán, az Araamu travelen keresztül. 

Remélem jó időnk lesz! Kellemes nyaralást mindenkinek! ;-) 

 

Üdv: Mau

Melindaniella Creative Commons License 2015.01.06 0 0 4412

Kedves Csabi!

Tandem, kb 10 óra, és csak te hajtod! Tuti sok szép tájat, gyönyörűséget látnivalót tapasztalsz az úton.   ( Egyébként szép nyaralást, aktív pihenést, gyönyörű élményeket kívánok!)

Előzmény: sacsabi (4411)
sacsabi Creative Commons License 2015.01.05 0 0 4411

Engem mivel viszel Santo Domingóból, Punta Canába ?

 

Talicskán, szamárral, vagy hátiban...

 

Jut eszembe, nem igazoltad vissza a Dreams-et.

 

Mert már csak pár nap van vissza.....

Előzmény: Dom_Guss (4410)
Dom_Guss Creative Commons License 2015.01.05 0 0 4410
Szia

Autobusz 3 ora kisrepulo 55 perc ha nyomjuk neki... viszont a levegobol sok szep dolgot latni..
Előzmény: Szigi1979 (4409)
Szigi1979 Creative Commons License 2015.01.05 0 0 4409

Kedves Gustavo!

Érdeklődöm, hogy a Punta Cana - Santo Domingo busszal hány óra? Nézegetem a programot, és látom hogy van buszos és repülős változat is. Repülővel mennyi az út?

Köszönöm.

Peti coupe Creative Commons License 2015.01.04 0 0 4408

Hello Gustavo!

Szeretnék tőled ajánlatot kérni 3 fő Dominikai vakációjáról:

2013 december közepén találkoztunk...Santo Domingo-t mutattad meg nekünk(3 hülyegyerek), ami nagyon tetszett egyébként!

7-10 napra gondoltam, 3 fő(ugyanazok) reptéri transzfer(oda-vissza), repülőjegy(ha ezzel is foglalkozol, Budapestiek vagyunk, tehát vagy Bécs, vagy átszállunk), szálloda(medence, tengerpart, 4 csillag jó lenne) és három programra is igényt tartanánk(SD-ot már láttuk, és az esküvős szigeteket is kihagynánk....de a buggy-zás jöhetne+ amit javasolsz!

2015 január végén-február elején mennénk.

Ajánlatodat várom akár ide is, de itt az e-mail címem(páromé): marko.gabriella@hotmail.com

Köszönettel:Budavári Péter(06-30-937-40-38)

Dom_Guss Creative Commons License 2015.01.04 0 0 4407

Ugyan mar Andras ne tessek bohockodni meg idaig minden evben mentuk erted hoztuk vittunk kirandultattunk autopalyaepitesbe is besegitettunk...:-))

Előzmény: Iapa (4406)
Iapa Creative Commons License 2015.01.04 0 0 4406

Kedves Guss!

 

Kérlek engem is tegyél be egyes programokba. a Jelentkezésem mindig visszapattan. Lehet, hogy tiltólistán vagyok :-)  :-)

 

Örülök, hogy vagy már lassan. BUÉK

Dom_Guss Creative Commons License 2015.01.04 0 0 4405
Szia Piros

Megjott a mail mos este fogok valaszolni, szamithattok a kirandulasokra holnaptol mar ujra dolgozok hivatalosan is, szerencsere
Előzmény: Piros13 (4403)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!