Keresés

Részletes keresés

sosiforda Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30029

 "Azt hallottam, hogy idén csak a megyei kötetek jelennek meg, a Volán Egyesülés nem ad ki külön menetrendet, így minden volánnak kereskedelmi forgalomba kell hogy adja őket."

 

A Körös Volán megyei menetrendkönyve már december 1. óta megvásárolható.

Ugyanolyan formátumú, mint eddig, vagyis a Körös Volán saját kiadása, (a címlapján egy Körös volán busz zöld erdőben) nem olyan, mint a HAM mezők korábbi megyei köteteként történt kiadásai (pl. Kunság, Alba, Zala Volán).

A változás az eddigiekhez képest, hogy bele van írva, hogy ez a HAM 9. kötete és van benne egy tájékoztató, hogy a HAM 20 kötetes lesz (az 1-es kötet a nemzetközi és távolsági, egébként minden megye 1-1 kötet).

Belekerült az az utazási tájékoztató (magyarul és angolul) ,ami eddig csak a HAM-ban volt bent és a HAM mezők megyei kiadású köteteiben, de a Körös Volán menetrendjében nem.

Menetdíjtáblázat nincs benne, pedig talán január 1-től most nem változik, így lehetne:(

 

Vagyis igazoltnak tűnnek az eddigi hírek, hogy megyei kötetek lesznek, országos HAM nem, illetve a megyei kötetek összessége fogja a maga ezek szerint szín és méretbeli tarkaságában és nem egységes megjelenéssel, a HAM-ot képezni.

 

Előzmény: ujfigura (30016)
Grimbi Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30028
ezzel nem kell megállni a megállóba?:))
Előzmény: Carpy (30027)
Carpy Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30027
hmmm, "karakteres" járgány...
Megfordulnak utána a csajok :-)
Előzmény: Jump424 (30026)
Jump424 Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30026
Előzmény: Jump424 (30025)
Jump424 Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30025
Képek:


[link1]


Ma délelőtt kint voltam a terepen, és utaztam fél kör kettest a csuklósunkkal.

A képek elég gyatrák lettek sajnos, sem az időjárás, sem a rendelkezésre álló időm mennyisége nem kedvezett a jó képeknek.
Diósy Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30024
Talán egy újabb EAG lehetőség!?
Előzmény: Alkaa (30021)
Alkaa Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30023
Nem elfelejteni. :-))))
Előzmény: atinform (30022)
atinform Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30022

Mégse lesz... :(

Majd holnap... :)

Előzmény: atinform (30014)
Alkaa Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30021
A következőt találtam a Kapos Volán Hírmondójának idei utolsó számában, ahol volt egy elemzés a 2013-ig esedékes autóbusz-beszerzések menetéről, ezt mintegy "lapzárta után" kiegészítve:

"Legfrissebb hírek:

A stratégia elérte célját. A tulajdonos 322 M Ft értékű tőkeemelést biztosít új autóbusz beszerzésre a Kapos Volán Rt. számára. Erre az ÁPV Rt. vezényletével központosított tendert írnak ki. Társaságunk 8 db 12 m-es és 1 db 13,5 m-es autóbuszt igényelt a kapott összegből. Az új autóbuszok a közbeszerzési eljárás lebonyolítását követően várhatóan 2006. nyarán érkeznek meg.

Gaál Sándor
műszaki igazgató"

Jó hírek, nem? Pedig egészen durva is volt a tervek között felvázolva a cikkben, mint pl. 2006 és 2007, mint beszerzés-mentes évek, majd 2008-2013 között évente 4 busz. Aminek következtében az átlagéletkor 2013-ra felszökött volna 18 évre. De ezt ők sem gondolhatták komolyan. Itt jórészt hiányzott is a külső források lehetősége.

Amúgy semmi különös, épp készülődnek a Marcali Műszaki Telepet bezárni, megy a huzavona, meg volt egy cikk "Készül társaságunk legújabb autóbusza" címmel, ahol egy világoszöld Iveco Daily-t lehetett látni - végszerelője a Kapos Járműgyártó Rt.

És továbbra is 2 Irizar-ja van a cégnek, amelyek közül az egyikről továbbra sem tudok semmit. :-(
poiuzf Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30020
De az se rossz amikor a buszsofőr menetközben adja a jegyet, veszi el a pénzt, adja a visszajárót!
Előzmény: petikETO (30019)
petikETO Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30019

szánalmas mikor egy suzukis szőke nő sminkel, meg nézegeti magát a tükörbe vezetés közbe, vagy "kisteherautós" :) menetlevelet ír menet közben.... nem értem hogy kaptak az ilyenek jogsit (bár gondolom vizsgán azért nem csináltak ilyeneket) 

 

na mind1

Előzmény: Törölt nick (30010)
Törölt nick Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30018
én is hallottam sok mindent, pont ezért szeretném, ha szűk egy héttel a váltás előtt már nem csak találgatás lenne....
Előzmény: ujfigura (30016)
ujfigura Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30017
Még kapcsolódóan: Mikor lesz látható a dec. 12 utáni menetrend az INterneten? Szeretnék előre tervezni, de így nem megoldott...
Előzmény: ujfigura (30016)
ujfigura Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30016

Ehhez kapcsolódóan:

 Azt hallottam, hogy idén csak a megyei kötetek jelennek meg, a Volán Egyesülés nem ad ki külön menetrendet, így minden volánnak kereskedelmi forgalomba kell hogy adja őket. Ez igaz?

Előzmény: Törölt nick (30015)
Törölt nick Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30015

lehet már tudni, hogy a hivatalos mentrend milyen leosztásban jelenik meg idén?

 

ha valaki tudja, a volánbusz füzetkéiről is tájékoztathatna, mert ha a volánbusztól akarom megtudni, akkor alighanem még (legalább) egy hetet várnom kell....

atinform Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30014

Ahogy parancsolja!

Meglesz 3 óra múlva!

Előzmény: Alkaa (29988)
sosiforda Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30013

Mai cikk a Délmagyarország Online változatában arról hogy a szegedi "Buszport" megkapta az elvi építési endegélyt, bár az építkezés legfeljebb jövőre, vagy azután kezdődhet el:

http://www.delmagyar.hu/cikk.php?id=70&cid=112366

Grimbi Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30012

Az idő alatt csak reflexszerű cselekvésre van idő, de gondolkodásra semmikép. Jobb helyeken gyakoroltatják a különböző szitukat és begyakorolják a válaszreakciót. nagyon hatásos és eredményes. Persze ez sajnos nem nagyon létezik, mert a vizsga a pénzről szól nem a tudásról.

Előzmény: Törölt nick (29994)
Grimbi Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30011
Pár tízezer forintra, ha megtalálják.
Előzmény: gmondi (29995)
petikETO Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30009

én pl. vezetés közben mindig azon szoktam gondolkodni, hogy mi lesz ha...

 

nem igazán tudom megfogalmazni, de ez olyan mint egy sakkautomata működése, közlekedési variációk elképzelése menet közben

Előzmény: Törölt nick (30008)
rezgaras Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30007
taxxx írta:

> Egy buszvezető NEM cselekedhet reflexből.

Szvsz. ez a kijelentés egy szamárság.

Akinek nincs ideje a döntés végiggondolására, reflexbôl cselekszik. Akár szabad neki, akár nem. A többi csak okoskodás.
Előzmény: Törölt nick (29994)
lalapótló Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30006
Egyetértek, valóban nem szabad kapkodni a kormányt, a buszvezető elsősorban a saját utasai épségéért felel, másodsorban a többi közlekedőért. Ilyenkor egyet tehet, fékez, lehúzódik, amennyire lehet, és várja a csattanást, de semmiképpen nem kapkod, nem rángat. Kerültem már én is hasonló helyzetbe, igaz, én kisteherautóval, és több időm volt cselekedni. Sprinter vs. farmotoros Skoda. Alig volt gyorsabb, de nekiállt kamiont előzni a Skodás a kanyarban... Satufék, húzódtam lefelé, a mellettem ülő meg kiabált, hogy húzzam már be az árokba. Nem tettem. Amikor már eléggé lelassult, akkor húztam csak le a padkára. Kiütöttem pár műanyagbabát, de nem ütköztünk, természetesen a Skoda nem állt meg. Időnként eszembe jut, hogy mi lett volna, ha az árkot választom...
Előzmény: Törölt nick (29994)
petikETO Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30005

én is ezt mondtam:

 

"...ha mindenképp felborulna a busz vagy ott áll egy fs, dtb... akkor taxxx által leirtaknak megfelelően kell cselekedni..."

Előzmény: Törölt nick (30004)
Törölt nick Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30003
Egyetértek.
Előzmény: petikETO (30002)
petikETO Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30002
ez így van elméletben mondom csak. nem tudni hogy pl. én (vagy te, ő,...) mit tettem volna :(.
Előzmény: Törölt nick (30001)
Törölt nick Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30001
Persze, (utólag) a monitor előtt sokkal könnyebb dönteni.
Előzmény: petikETO (29999)
petikETO Creative Commons License 2005.12.05 0 0 30000

"ott áll egy fs, dtb"

 

ott áll egy fa is, stb... :-o

Előzmény: petikETO (29999)
petikETO Creative Commons License 2005.12.05 0 0 29999

amiről itt szó van érdekes. nem lehet megmondani h. taxxxé vagy a másik verzió a helyes. ez csak az adott szituációból következik. ha mindenképp felborulna a busz vagy ott áll egy fs, dtb... akkor taxxx által leirtaknak megfelelően kell cselekedni, de ha a látszik hogy a busznak és feltehetően az utasoknak is csak kisebb sérülésveszéllyel kell szembe néznie akkor én mindenképp félrerántanám...

Előzmény: Törölt nick (29994)
Törölt nick Creative Commons License 2005.12.05 0 0 29998
Okoztak már pár meleg pillanatot, utazásaim során.
Előzmény: petikETO (29997)
petikETO Creative Commons License 2005.12.05 0 0 29997

ja még jó hogy helyi vagyok :o ,

 

de komolyra véve, mai tapasztalat: az üvegesek/ablakosok se kismiskák

Előzmény: poiuzf (29986)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!