Nem is voltak akkorák, ás cirkálónak voltak bejegyezve. Szerettek volna az oroszok, de se anyagilag, se tudásilag, se Boszporuszilag nem nőttek fel. Helyette volt a szöveg, nekönk ilyen nem kell. Igaz egy próba példányt éppen a kinaiak most fejeznek be.
"Csatahajó, csapásmérő hordozó számára akkor is tiltott övezet a Boszporusz."
Sok jelentősége nincs, mert egyik sincs a Fekete-tengeren. Nem véletlen, hogy a Kijev, a Baku, a Minszk, és a Novorosszijszk sem volt repülőgép-hordozó.:-)
Az egyezmény alapján, ha Oroszország hadat üzen, és Törökország nem szövetségese, hadihajót nem köteles átemgedni. Pl Fekete tengeri flottát, nem köteles kiereszteni egy Orosz-Koreiai háború esetén. Békében mehet, cirkálóig. Csatahajó, csapásmérő hordozó számára akkor is tiltott övezet a Boszporusz. Ezt az egyezményt vmikor 1924-be kötötték. Nem véletlenül próbált meg Sztálin mindent a módosítására.
Pedig én a törökök helyében a csatornát megépíteném, a Boszporuszt lezárnám, egy gáttal és erőművel. A Feketetenger egyenlege szerint kb 50-55 cm párologna el évente. Ez még egy kis 5 m es erőmű esetén is gigantikus tiszta energia lenne.
Én szerencsére már csak a végét csíptem meg a jónak. '65-ben egy hétig helyettesítettem az Istvánon egy srácot, aki sorozásra ment. Ez az árvíz után volt. Ott hozzá jött még az éjszakai szenelés, majd mosás hajnalban, hogy leállhassunk beszállításhoz.
A következő év tavaszától pedig a Petőfin. Fölszerelés, stégkötés, majd a járatok. Mi szerencsések voltunk, mert ekkor már működött a Z417-es, aki az öntöttvas kutakat, egyebeket hordta, mi csak a zöldárút.
.......... már messziről figyeltük a stégeket és a hídját, hogy mennyire van megpakolva, mennyi árút kell bepakolni, így a bajai stég és a híd nem látszott ki a posztótekercsektől. Nagyvásártelepnél volt egy kis pihenőnk, mert itt már a dokk-munkások hordták ki az árút.
Melyik hajón szolgáltál? Én 1954 jul-aug-ban a Felszabaduláson voltam, majd egy hónapig a Kossuth-on
Egyébként minden állomáson nagy raktár volt, mert volt árú bőven.
Az az igazság, hogy akkoriban örült az ember, hogy benn volt az utolsó kosár, vagy zsák, s dobtuk magunkat hanyatt a dekken az urali kardigánban. Mert kibaszott meló volt, állomásról állomásra. Segítettek a fűtők és a III. korm adogatni, s még így is késésben voltunk időnként. A kosarak feladásához általában két ember kellett, s mikor a púpon megállt, rohantunk citerázó lábbal a tyúklétrán fel a fixtetőre, ahová általában rakodtunk. Mohácson mindig oda, hogy legyen hely a többinek. Hivatalosan 80 kiló lehetett egy kosár, de legtöbbször 90 sőt 100 is volt. Ezekért külön pénz járt a kofától, 10 vagy 20 Ft. Az öreg Fritz gyüjtötte, s az út végén osztott belőle. A legtöbb kosárnak el volt b...va a metacentruma, úgy megpakolták káposztával, egyébbel. Jeget tettek közé, ami aztán olvadva időnként a tökünkig folyott le az izzadsággal keveredve. Bórsós, babos zsákból általában hármat kellett vinni egyszerre, keresztbe rakva a vállunkon. A Tizedesnek, meg nekem mindig lemaradt a felső, mikor beértünk a tükörre.
Néha a kofák pénz helyett árúval fizettek, hogy a salátájuk ne a kazánköpenyhez kerüljön. Ilyenkor a pepite gatyás szakácsot kitessékeltük a konyhából, s a legnagyobb serpinyába beleszabtuk hevenyészve a hagymát, paprikát, paradicsomot a kis zsákból, s rányomtuk a szakajtó tojást. Nem volt rossz. A fiatalabb kofák esetenként mással is, az sem volt rossz, hiszen hosszú volt az út Mohácstól a Nagyvásártelepig. Időnként bor is akadt, ezt általában a botsznann kabin bedugott mosdójába öntöttük, s onnan mertünk időnként egy pléhbögrével. Az ő kabinja volt legközelebb a járóhoz, ahol az árú bejött. Jött a rossebet! Cipeltük. :-))
Szóval, ezt csak azért írtam illusztráció gyanánt, hogy nem igazán figyeltünk az állomásépületekre, sőt a stégesekre sem, akik mázsáltak.
Ezekből a bal parti állomásokból egészen biztosan kiesik Fajsz, és Érsekcsanád is. Mindkettőnek közvetlenül a parton nagy épülete volt, meg is van mindkettő, mondjuk a csanádi szinte felismerhetetlenségig átépítve.
Nekem Harta-Ordas-Uszód közül tűnik egy esélyesnek.
