A germán törzsek kialakulásával kezdve, a bronzkortól a római korig. Utána a római kor következik, kimberek és teutonok, Ariovistus, Arminius és a többiek. Azután a népvándorláskor idejének történései. Lezárva a szászok keresztény hitre térítésével Nagy Károly császár idején.
"In the context of the entry of Germanic into the region, Einar Østmo emphasizes that the Atlantic and North Sea coastal regions of Scandinavia, and the circum-Baltic areas were united by a vigorous maritime economy, permitting a far wider geographical spread and a closer cultural unity than interior continental cultures could attain. He points to the widely disseminated number of rock carvings assigned to this era, which display "thousands" of ships. To seafaring cultures like this one, the sea is a highway and not a divider."
Tehát röviden, durva fordítással:
"A germánnak a régióba (értsd: Dél-Skandinávia) történő belépésével kapcsolatban Einar Østmo hangsúlyozza, hogy Skandináviának az atlanti és északi-tengeri partvidéki régiói és a Balti-tenger körüli területek egy életerős tengerparti gazdaság által kerültek egyesítésre, amely messze nagyobb földrajzi kiterjedést tett lehetővé, mint amelyet a belföldi, kontinentális kultúrák fenn tudtak tartani. Rámutat a széles körben elterjedt sziklarajzokra, amelyek hajók "százait" ábrázolják. A tengerjáró kultúráknak, mint amilyen ez is volt, a tenger országút volt és nem akadály."
De mivel a rómaiak mindenkivel háborúztak, leginkább pedig polgárháborúkat vívtak egymás közt a trónért, így ez az érv nem sokat mond. Persze remélem nem voltam annyira félreérthető, hogy a barbárokat szinte már a rómaiaktól megkülönböztethetetlennek tüntessem föl. Ha ez a helyzet, akkor elnézést kell kérjek érte.
A határvidéki barbárok a római belpolitika szereplői is voltak. De természetesen a barbaricumi helyzet is befolyásolta a döntéseiket. Ennek a dolognak a komplexitása néha fölsejlik a forrásokból. Ebben a tekintetben is elsőrangú Ammianus Marcellinus. Szerencsére idén novemberben megjelent az utolsó könyvéhez írt filológiai-történeti magyarázatokat adó, angol nyelven írt, kötet is. :)
Igen, de az alamannok soha nem romanizálódtak teljesen. Amellett ne felejtsd el, hogy a hosszabb békés időszakokon kívül időnként véres háborúk is voltak a rómaiak és az alamannok között.
Ezen nép eredete és kialakulása újabban érdeklődést ébresztett. Többé már nem tekintik őket – régi vagy új – 'törzsnek', amely nyugatnak vándorolt. Most általában úgy magyarázzák, hogy – idő múltán – portyázók több, az elbagermán háromszögből való különböző harci kötelékének ötvözetéből alakultak. Ezek kezdetben áthaladtak, majd letelepedtek a Rajnától keletre, és a Dunától északra lévő területen, amit a rómaiak kiürítettek Kr. u. 260 körül. (1. ábra) (*25) Nem tudjuk, hogy miként nevezték magukat, már ha volt egyáltalán saját önelnevezésük. Az alamanni általános megnevezés és területként Alamannia, ahol ez a nép megtalálható volt, valószínűleg római elnevezés.(*26) Ez nem az első alkalom arra, hogy rómaiak alakítanak germán identitást.(*27) Kr. u. 300 körül a birodalomhoz közel élő elbagermánokat találunk, az Alsó-Majnánál és az Alsó-Neckarnál – ténylegesen olyan közel, hogy engedéllyel kellett tegyék ezt. Talán azért, hogy gátat képezzenek a távolabbi portyázókkal szemben, és hogy lehetővé tegyék a rómaiak számára a területük természeti erőforrásainak (faanyag, vas, kő, só) további kiaknázását.(*28) A negyedik század derekára, ahogy Ammianus Marcellinusnál látjuk, s ahogy a régészet megerősíti, az effajta megtelepedés fejlődött és bővült, nagyfokú stabilitást hozva a térségbe. Különböző közösségeket látunk, a birodalommal szoros politikai és gazdasági együttműködésben álló királyok és arisztokraták által irányított állandó központokból vezetve (különösen dombtetőn lévő erősségek – hill-sites). (*29) Az ezzel bátorított romanizáció folyamatát megszilárdította és tovább segítette az, hogy az alamanni vezető embereinek a fiai túszként a birodalomban töltöttek valamennyi időt, felnőttként pedig a birodalmi sereg tisztjeiként szolgáltak. I. Constantius unokája, II. Constantius alatt, olyan alamannok mint Latinus, Agilo és Scudilo a római politika legfelső szintjén tevékenykedtek (sorrendben mint comes domesticorum, magister militum és tribunus scutariorum).(*30) Miként frank kortársuk, Silvanus, vagy Bauto – a következő generációból való frank – némelyikük a birodalomban születhetett, keresztény nevelést kaphatott, rómaival házasodhatott, s olyan gyermekeket nemzhetett, akik tökéletes tagjai lettek a birodalmi arisztokráciának és teljesen asszimilálódtak a római civilizációhoz.(*31)
A portyázó vállalkozásokat jellemzően kisebb-nagyobb harci egységek hajtották végre, akik akár több törzs fiatalságából tevődhettek össze. Erre már Tacitus is utal. A megtelepedés szándékával útrakelők először jellemzően jól kiismerték a vidéket, ahová telepedni szándékoztak, és csak akkor indultak neki. (pl. a vikingek gyarmatai) Még a kimbereknek is maradtak utódai a mai Dánia tájékán, hisz Tacitus ír róluk, meg arról is, hogy ajándékot küldtek Augustus caesarnak. (Római seregek garázdálkodtak akkoriban ott messze északon.) Ráadásul sejthető az is, hogy a kimberek "menet közben
keltásodtak".
Demográfiai oldalról igazán közel nem nagyon lehet jutni a római birodalom barbarizálódásának megértéséhez szerintem.
Egy másik adat szerint a germánság összlélekszáma a Kr. u. I. sz. végén "mindössze" 1,5-2 millió volt, ebből és az előbbi hsz-ben említett 6 millióból már lehet némi számítgatásokat, becsléseket végezni.
Egy másik topikon, az Óriás-hegység (Riesengebirge) védelmező hegyi szellemével, a Rübezahllal való foglalatoskodás közben bukkantam rá erre a germanisch mitológiai és népmesei alakra, a Schratra.
További nyelvi párhuzamok:
svéd Skratte, újangol (csak egyes nyelvjárásokban) scrat.
Tudom, hogy már mindenkinek tele van a töke - legfőképpen Theonak - azzal. hogy késő középkori vagy újkori skandináv, angol és német népszokásokból következtetek vissza a kereszténység előtti ógermán pogányságra, de akkor most ismét - ebben az esztendőben remélhetőleg utoljára - egy kis néprajz.
A Jul-időszakhoz kapcsolódó népszokások kapcsán, akit érdekel a téma nézzen utána az alábbi fogalmaknak, népszokásoknak.
Jul-bak (kecskebak) - Yule Goat, Julbocken
Jul-tönk vagy Jul-rönk - Yule log
Jul-vadkan - Yule Boar, ez utóbbi egyfajta áldozati vagy felajánlási állat volt, amelyet az ősi skandinávok, germánok a Jul-ünnep alkalmából felajánlottak az égi hatalmaknak, aztán pedig mézsör bőséges kíséretében jóízűen elfogyasztottak.:-)
(esetlegesen aki kellőképpen be volt már karmolva, az a mézsörből egyenesen az áldozati tűzbe löttyintett egy jó emberes adagot).
Közben persze sztorizgattak, felelevenítették az ősi hitregéket, de a legutóbbi Jul-ünnep óta a közösséggel történt eseményeket is.
Basszus, Mateo, te olyan jókat tudsz kérdezni, hogy azoknak a megválaszolását inkább meghagyom Theorista kartársnak. :-)
Összehasonlításképpen csak annyit, hogy a germánok összlétszáma a római kor végén állítólag a 6 milliót karcolta, ebbe természetesen beleértendőek az északi, a keleti és a nyugati germánok is.
Érdekes kérdés,hogy ezek a népek neki vágtak a vakvilágnak mindenestül vagy csak egy bizonyos rétegük. Pl:a Krím-félszigeti gótok nem vándoroltak tovább társaikkal és valamikor az újkorban -pontosan nem tudni mikor- felszívódtak a környező népekbe.
Azt se tudni,hogy hányan lehettek a népvándorlás kezdete előtt,de túl nagy népsűrűség nem volt Európában abban az időben. Olyat olvastam,hogy az ókor végén komoly népesség csökkenés volt a Római Birodalom területén,de nem tudom Európa más részein is ez volt e a helyzet. A Római területek népsűrűsége olyan 10fő/km2 volt akkoriban,a germán területeké szerintem ebben az esetben nemigen volt több 4-5fő/km2-nél de lehet még kevesebb volt. Ha mondjuk a vizigótok voltak 150-200.000-en akkor 4 fő/km2 népsűrűséggel számolva egy kb. 40-50.000 km2-es területről kellett indulniuk,viszont ha jól tudom ennél jóval nagyobb területen éltek. Ugyanígy számolva a mai Németország területét 1,4-1,5 millió ember lakta.
Örömmel veszem, hogy némely gondolatomat megfontolásra érdemesnek látod. :)
Nem óhajtanám ezt a kedvező helyzetet romba dönteni, de -- bármennyire is útálatos dolog ez -- ellenkeznem kell újfent. Mindenféle becslés előfeltevéseken alapszik, s korántsem tekinthető kiindulási alapnak, hogy itt "teljes spektrumú" népek vándorlásával kellene számolnunk. Nem is lehet valami hihető az olyasmi föltevés, mely szerint kutyástul-macskástul, öregekkel és kisdedekkel ellenséges területeken tartósan mozoghattak volna népek. Pláne római területen! Ez teljesen abszurd föltevés volna. Így aztán az is mellékes, hogy az eredeti szállásterületeiken mennyien lehettek ezek a germán népek, hisz bizonnyal nem ürítették ki azt, nem vonultak el mind egy szálig onnét. Eleve érdemes volna végiggondolni, hogy hogyan is működhetett volna egy ilyenfajta népvándorlás a gyakorlatban. Minél nagyobb látszámú tömeg vonul, annál nehezebb az élelmezés. Erre számos jó példa van pont ebből az időből is. Az Al-Dunához szoruló gótok, akik valósággal beözönlöttek a hunok elől menekülve Moesiába, hamarosan nagy éhínségre jutottak. (A máskülönben termékeny és gazdag vidéken.) De a hadra kelt barbár csoportok is komoly veszteségekkel harcoltak, nem elhanyagolva itt a járványok hatását sem. Mégis, honnét vették az utánpótlást a veszteségeik pótlására? Liebeschuetz írása jól megvilágítja szerintem azt a helyzetet, ahogyan a barbárok megfelelő körülmények közt, bárkit fölvettek maguk közé. Kissé talán provokatívnak tűnhet, de sok szempontból a barbárok nem voltak, hanem lettek a rómaiak számára.
A feltételezett proto-indoeurópai zsinórdíszesek vagy csatabárdosok (Corded Ware Horizon, Battle Axe Culture stb.) a már hosszú évszázadok óta letelepedett földművelő-állattartó tölcséredényes (Funnel Beaker, Trichterbecher) népre telepedtek rá az északnémet alföldeken és Dél-Skandináviában, tehát nem közvetlenül a HVGY (halász-vadász-gyűjtögető) népekre, ahogy azt egyes népszerűsítő cikkek vagy videók hamisan sugallják.
Azt hiszem, hogy az általam korábban belinkelt egyik videó is ezt a hamis képet közvetíti. :-(
Sajnos a cikk nem részletezi, hogy mi az a 13 hangváltozás, amely Wiik szerint finnugor szubsztrátum-hatásra alakult ki a proto-germánban, de talán nem is lényeges, mivel a germanisztikával foglalkozó nyelvészek túlnyomó többsége nem fogadja el Wiik fejtegetéseit.
Bár alapvetően Wiiknek a finnugor őshazáról vallott nézeteit ismerteti, de van benne néhány a témánkhoz kapcsolódó megállapítás is:
"A konferenciák kötetein kívül tudományos folyóiratokban is megjelentek Kalevi Wiik közleményei. A finnugor őstörténetről vallott elképzelései fonetikai megfigyeléseiből nőttek ki. A Linguistica Uralica című folyóirat 1997/4. számában publikált tanulmányában 13 olyan hangváltozási jelenséget sorol fel, amelyek a protogermán nyelvet elválasztják az indoeurópai nyelvektől. Ez a változás véleménye szerint arra vezethető vissza, hogy egy uráli/finnugor nyelvű népesség asszimilálódott a rátelepült indoeurópai nyelvű népességhez, s közben megőrizte saját beszédének jellegzetességeit (ha úgy tetszik: akcentusát). Ezért is cikkének címe: Uráli és finnugor fonetikai szubsztrátum a protogermán nyelvben (The Uralic and Finno-Ugric phonetic substratum in Proto-Germanic).
A hangtani jelenségek felsorolása után a Cultures and languages című fejezetben (259–267.) a szerző rögvest történeti magyarázattal is szolgál. Máris a különböző régészeti kultúrák sűrűjében vagyunk. Fény derül egész Európa őstörténetére.
A koncepció kifejtése után Wiik visszatér a hangtani változásokhoz, és felsorolja bizonyítékait, hogy miért tekintsük ezeket finnugor eredetűeknek (The thirteen Proto-Germanic sound changes, 267–279.).
A germán nyelvek valamiféle nem indoeurópai szubsztrátumának feltételezése nem új dolog a nyelvtudományban. Már 1932-ben írt róla Sigmund Feist (The Origin of the Germanic Languages and the Europeanization of North Europe. Languages, 8, 1932, 245–254.) Később különféle magyarázatok születtek e feltételezett szubsztrátummal kapcsolatban. Igyekeztek kiválogatni azokat a szavakat, amelyek ezen ismeretlen nyelvből származnak. John Hawkins szerint a hajózás, a fegyverek a család, a társadalmi szervezet, valamint egyes állatfajok (köztük halak) elnevezései közt vannak ebből a szubsztrátumnyelvből eredő szavak. E szavak finnugor eredete nem merült föl. És akkor jött Kalevi Wiik, aki pedig finnugor szubsztrátumot talált a protogermánban – de csakis a hangtan területén. Sokkal életszerűbb lenne, ha az esetleges nyelvi szubsztrátum emléke a szókincsben és a hangtani változásokban egyaránt megőrződött volna."
Köszönöm válaszod, vannak benne valóban megfontolásra méltó elemek.
Egyébként az elérhető adatok (lényegében többnyire becslések) alapján a keleti germán népek lélekszáma eleve elég alacsony volt, sőt ez gyakorlatilag igaz a korabeli nyugati germán népek többségére is.
Népenként néhány tízezer, legfeljebb egy-kétszázezer emberről van szó.
Az ok szerintem viszonylag egyszerű, a korabeli germán népek életmódja és mindenekelőtt élelemtermelési technológiájának fejlettsége nem tett lehetővé nagyobb népsűrűséget.
A nyugati germánok népsűrűsége és lélekszáma is lényegében akkor kezdett meredeken felfelé ívelni, amikor letelepedtek a római birodalom egykori területein és ott a helyiektől elsajátították a fejlettebb gazdálkodási módszereket.
No meg délebbre kerülve általában jóval termékenyebb területekre kerültek, mint eredeti, északi fekvésű hazájuk, ezek a területek - mint pl. Gallia északi része, Germania Superior, Britannia déli része - nagyobb népsűrűséget tudtak eltartani, mint Germania Magna vagy Scandia.
Visszatérve kifejezetten a keletiekhez, én a vandálokról 60 ezres, a nyugati gótokról 150-200 ezres lélekszámokról olvastam, ebben persze a csecsszopótól az aggastyánig mindenki benne van.
Mindkét nép masszív kisebbségben volt a lakóhelyén, a nyugati gótokról pl. azt olvastam, hogy a vizigót királyság idején Hispánia teljes népességének mindössze max. 5 %-át alkották.
A keleti gótok sem lehettek valami nagyon sokan, kb. max. 200 ezer, ez elenyésző volt a korabeli viszonyokhoz képest igen sűrűn lakott Észak-Itáliában, nem csoda, hogy 1-2 évszázad alatt szinte nyom nélkül beolvadtak az "őslakosságba".
Nagy okosságokat nem tudok mondani. Ezt előre kell bocsátanom.
Azonban úgy vélekedek, hogy a legnagyobb arányban ott várható a keleti germánok valamifajta túlélése, ahol azok a legnagyobb számban élhettek. Szerintem ez azon a vidéken lehetett, ahol az etnogenezisük zajlott és a népiségük kiformálódott. Ez a terület Kelet-Közép-, ill. Kelet-Európa tájékán volt. A keleti germánság korai századokban itt alkotott sikeresen birodalmat, s innét támadták a Római Birodalmat is a 3. századtól. Az Al-Duna-Kárpátok térségben nemrómai területen alakíthatott stabil telepeket több keleti germán csoport. Manapság a régi jó Völkerwanderung képzetet már nem propagálják a kutatásban. Aligha tehető fel, hogy egész népek vándoroltak volna a népvándorlás korában. Ha jól tudom csak egyetlen -- nem vitáktól mentes értelmezésű -- adat van, amiben a barbár demográfiai viszinyokra következtetni lehet. Az észak-afrikai átkelés előtt készült cenzus szerint kb. 80 000 főnyi barbár tömeg indulhatott útnak. Ezek sem mind voltak persze germánok, hisz a hispániai alánok is velük mentek, akik jelentős területeket szálltak meg addig az Ibériai-félszigeten. A Birodalom legfejlettebb területeire költöző, kislétszámú keleti germán egységek többsége aligha hagyhatott maga után jelentősebb nyomot. A burgundokat pl. a rómaiak telepítették "Burgundiába".
Szóval lehet, hogy badarság, de szerintem még mindig Erdély a legesélyesebb a keleti germán hagyaték ilyetén fönnmaradása vonatkozásában. Itt ugyebár a római adminisztráció a 3. század utolsó harmadában kivonult, a barbárok önmagukban maradtak, a területet a maguk képére formálhatták. A hun fennhatóság alatt pedig nem vesztek oda. Ha nem is független hatalomként, de népiségüket megőrizhették itt igen sokáig. A régi római területeken ez aligha lehetett adott a számukra. És azt is figyelembe kell még venni, hogy Nyugaton a frankok uralma alá kerültek a keleti germánok, ami ugyancsak nem kedvezhetett a saját identitás megőrzésének.
Az északi germán nyelvekben a jul, ill. jol szó fennmaradt a keresztény karácsony megjelölésére is, míg az angolban a Christmas (szó szerint Krisztus-ünnep, Krisztus-mise) kiszorította a Yule szót, de nem teljesen, mert archaizmusként sokáig, lényegében egészen napjainkig ismert a Yule szó, főként a Yuletide (karácsonyi időszak) összetételben, bár jóval gyakoribb a Christmastide, Christmas time vagy Christmas season kifejezések használata.
Lásd Neparáczki Endrének a korábban a magyar etnogenezis topikba belinkelt, nagyon sokat vitatott doktori disszertációját, amelyben - többek között - genetikai adatok alapján azt állítja, hogy jelentős mennyiségű keleti germán (főként gót) népesség olvadt be a hunok közé, ez a sztyeppei népegyveleg pedig - Neparáczki szerint - később a honfoglaló magyarság alapját képezte.
Én a magam részéről egyenlőre erős fenntartásokkal kezelem ezt a dolgozatot, de az valószínű, hogy a keleti germánok, a szarmaták és a hunok között volt biológiai keveredés a hun birodalom időszakában.
A lengyelek, ukránok, de még a magyarok között is vannak keleti germán származékok, de a keleti germánok többsége nyugatabbra vándorolt, amint azt a korábbi hsz-emben leírtam.
Még annyit, hogy a rugiak egy része nem ment délre, hanem északra, Délnyugat-Norvégiába vonult a feltételezések szerint. A nevüket őrzi Rogaland megye, amelynek az eredeti jelentése a " a rugiak földje".
Az angol yule, a svéd, dán, norvég jul, az izlandi és feröeri jol egy hipotetikus ógermán *jexwla szótőre megy vissza, ahol az x egy kemény h-t, a dupla w egy félhangzót szimbolizál.
Érdekes, hogy a németben nincs nyoma, csak az északi nyelvekben és az angolban.
A múltkor olvastam egy történelemmel és régészettel foglakozó svéd honlapon, hogy az egyik cikk svéd szerzője gratulált "a finn testvérnépünknek" Finnország függetlenségének 100. évfordulója alkalmából.
A testvérnép kifejezést a svéd szerző használta és természetesen a svéd - finn testvériségre értette.
Ha figyelembe vesszük, hogy a svéd - finn kapcsolatok - ha a múlt ködébe vesző történelem előtti időket is nézzük - akár több ezer évre nyúlnak vissza, továbbá azt, hogy a más nyelvcsaládhoz tartozás ellenére Finnország a történelmi, kulturális és vallási hagyományait tekintve Skandináviához tartozik, nem is annyira túlzó ez a testvérnép kifejezés.
Emellett a genetikai kutatások is arra utalnak, hogy Svédország és Nyugat-Finnország népessége genetikailag igen közel áll egymáshoz.
Szóval függetlenül attól, hogy Wiik finnugor szubsztrátum elmélete mennyiben igaz és mennyiben nem, egy jó közepes túlzással azt is állíthatjuk, hogy a finnek tiszteletbeli északi germánok. :-)
Ezzel most persze nem azt akarom mondani, hogy essünk neki nagy hévvel a finnek őstörténetének ebben a topikban. :-)
