Keresés

Részletes keresés

Victor1988 Creative Commons License 2017.06.22 0 0 43994

Sajnos nálunk se dicsekednivaló a helyzet. Ma reggelre egy szép növendék jércikét találtunk elpusztulva. Az eset nem volt egészen váratlan; ugyan tegnap reggel még evett, de az este már semmit, csak ült egy helyen félrehúzódva és látszott, hogy szörnyen melege van (ami nem is csoda most), a pulzusa is nagyon heves volt. Nem tudom, a hőség végzett-e vele vagy más baja volt. No és ha ez még nem lenne elég: a bátyámék már három éve kint szokták hagyni a két papagájukat a szabadban tavasztól őszig még éjszakára is. Tegnap reggelre mindkettőt megölte valami, feltehetően menyét, mert kiszívta a vérüket. A növendék jércéket becsuktuk éjszakára, bár nem tudom, jelent-e veszélyt 3 és 4 hónapos jércék számára, illetve a felnőtt tyúkokhoz is be tud jutni, mivel nyitott az ól. Tudomásom szerint a menyét egerekre, pockokra vadászik főként, de azért nem hagy nyugodni a dolog. (Közös a kocsibejáró a bátyámékkal - ezért aggaszt a menyét ténykedése.)

Bakter1234 Creative Commons License 2017.06.22 0 0 43993

Sziasztok!

A véleményetekre lennék kíváncsi.

Most szombaton lesznek 3 hetesek a csibéim.

Az lenne a kérdés, hogy hétvégén kitelepíthetem-e a kertbe őket a garázsból?

A garázsba még egy infra lámpával melegítek nekik még egy kicsit. Kb 27-28 fok van.

Viszont kint az ólban már nincs semmilyen fűtés.

Tegnap méregettem egy kicsit, a leghidegebb 19-20 fok volt éjjel.

Elviselik ezt már, vagy esetleg még megfázhatnak?

 

Segítségeteket előre is köszönöm.

 

Omosimama Creative Commons License 2017.06.22 0 0 43992

Üdvözlet mindenkinek!

Úgy látszik, mindenkiben megállt a lélegzet atrego esete miatt. Ne hagyjuk, hogy a fórumot is tönkretegye ez a "kedves szomszéd"! Írjuk eztán is örömeinket, bánatainkat, így tudunk túllépni a bajokon!

Kíváncsi vagyok, atrego keltet-e az idén, vagy vesz előneveltet? Hogy van azóta a fehér jércike, tényleg meggyógyult-e?

Engem a guta kerülget, mert hat-e vagy hét tyúkom kotlik, a tojófészekből ugye kiszorították a többit, úgyhogy azok az alvóhely szénájába tojnak. Nem sokat.

Remélem, most már mindenkit elkerülnek a bajok és őszre mindenhol szép állomány nevelkedik!

fürjfürkész Creative Commons License 2017.06.20 0 0 43991

Üdvözöllek.

Sajnálattal olvasom beszámolódat a történtekről!

Sajnálom az állataidat, de téged is hogy kénytelen- kelletlen belekerültél egy ilyen élethelyzetbe.Ez senkinek nem jó mert képes tönkretenni a mindennapjaidat neked és hozzátartozóidnak. Az már több mint kellemetlen hogy az ember a szomszédjával kerül konfliktusba, akivel - jó esetben egy életen keresztül kell hogy egy " légtérben "éljen, és bizonyos fokig egymásra utaltság is ki kéne hogy alakuljon.

A " partvonalról " könnyű véleményt és tanácsot adni , neked kell a mindennapjaidat ott és ezek után is élned.

Természetesen nem szabad szó nélkül hagyni a történteket, mert ha valóban szándékosság történt, ha csend következik, az bármikor megismétlődhet.Most hogy ez a fellépés egy nyomatékos beszélgetés a szomszéddal vagy hivatalos eljárás inditása, az a te döntésed.

Hivatalos eljárás hosszadalmas, és a végén a szándékosságot igen nehéz lesz bizonyítani.Véleményem szerint állatkínzásként indul, ami bűncselekmény. A károkozás később csapódik.

Összességében nem vagy kellemes helyzetben, remélem megtalálod az igazadat és meg tudsz nyugodni. 

 

Előzmény: atrego (43989)
Szurujjas Creative Commons License 2017.06.20 0 0 43990

Üdv! Az lehet, hogy "majdnem" az, csak a bibi, hogy Te, Viktor, LB, Alex, Thorr, én és a többiek vonatkozásában ezek a dolgok a tényleges és nem a majdnem éleünkbe beavatkozó történések. Az 5. Osztályos matek nem annyira megy itt a döntéshozóknak ... A bosszantó az egészben az, hogy a mikroközösségbe történő beavatkozás. ... Na kérem, tyúkásszunk, amíg lehet. 

Előzmény: atrego (43989)
atrego Creative Commons License 2017.06.20 0 0 43989

Igen,ez îgy van.Ez màr majdnem politika

Előzmény: Victor1988 (43988)
Victor1988 Creative Commons License 2017.06.20 0 0 43988

Az önzés, a pénzen szerzett hatalmaskodás dominál manapság. A jogot is ide-oda lehet forgatni, ahogy épp megfelel a "nagyobb halaknak". De mi lenne, ha mondjuk fordított helyzet állna fönt és egy "finom fülű" egyén tartana valamilyen állatot, legyen az mondjuk kutya vagy macska és azok át tudnának jutni a baromfit tartó szomszédhoz és elpusztítanák a csibéket vagy akár tyúkokat is. Itt ugye nem egy adott személy lenne felelős, hanem az adott állat. Szóval, ezzel csak azt akartam mondani, hogy lehet egy kukorékolás vagy egy bizonyos szag zavaró, de a finom úr vagy dáma házikedvence ugyanúgy lehet kártékony. A másik meg az, hogy ugye fintorognak: "jaj, büdös tyúkszarszag vagy disznószag!", de amikor megeszi, talán nem is gondol arra, hogy ezt esetleg épp a szomszéd nevelte, gondozta és tette lehetővé, hogy az ő asztalára már konyhakész állapotban kerüljön.

Előzmény: Szurujjas (43980)
Szurujjas Creative Commons License 2017.06.20 0 0 43987

Inkább szomorú... A feljelentést "csak" ismeretlen tettes ellen tudod megtenni és legyen az bármilyen minősítésű is, az elkövető személyének azonosítása problémás lesz. Még akkor is, ha úgymond kertes házak veszik körül a portádat... Egyébként már csak az ember lelkiismerete miatt is meg kell tenni a feljelentést, mert az "eljárás " - az egyéb, nem mellékesén megvalósult veselyeztetés és jogellenes károkozásön  túlmenően - súlyosan közöség ellenes magatartás, amivel az ember mikroközösségi (konkrét lakóhelyének) terének rombolására eredményezi. Nem lesz egyszerű menet, kitartást és türelmet, illetve természetesen eredményes bűnügyi eljárást kívánok neked!

Előzmény: atrego (43986)
atrego Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43986

Az a baj,hogy egyesek,akiknek van pénzük,meg akarjàl hatàrozni,hogy màsok mit éd hogyan csinàljanak....érdekes dolgok ezek.....

atrego Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43985

Meg is teszem.A "disznózàssal" is régebben ezért hsgytam fel,mert néhàny fene nagy úr,akik akkoriban nemrég költöztek oda àllandóan panaszkodott a disznócskàk reggeli muzsikàjàra és a szagra.forgàcson tartottam őket,de nem tagadom,melegben,moslékon,maradékokon tartott disznónak van szaga.

Ezek a dràga jó lakóparklakók megmérgezték az egyik szomszédom anya és kiskecskéjét.....mert mekegni merészeltek....

A dolog nem volt bizonyîtható,de egyértelmű volt...

Ez most bizonyîtható is...

Előzmény: Ladybee (43984)
Ladybee Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43984

Én a bizonyítékokkal és az állatorvosi igazolással holnap feljelentést tennék.

Előzmény: atrego (43968)
Szurujjas Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43983

A jogi minősítése is kacifántos lenne ennek a történetnek ...

Előzmény: Omosimama (43973)
Szurujjas Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43982

Egy puccos ügyvédi irodában hallottam nemrég egy nagyon magas tisztségű majomivadéktól a következőt: "Tudod, amikor a székeD határozza meg a tudatoD ..." kezdetű mondatot... Többek között EZ is a bajok egyik forrása: Talmi látszatoktól hemzsegő "parádé" a mindennapi léte a sokaságának, ahol a látszatoK valósága "hátrébb" sorolódik a valóságos értékeknél... S ez csak a kétségek számát sokasítja, holott kétséget kizáró módon is lehetne cselekedni jól, helyesen, felelősen... Ehhez csak arra a szintre kellene eljutni, ami egy homo sapienstől általában elvárható lenne.... Nos, a  a károsult Kolléga ennek a történetnek az áldozata, ahol meg az "élni és élni hagyni" egyszerű elve is földön túli szellemi magasság ám mutatkozik ... Botrányos, vagy sem, de ha nem vagy kitöltve anyagilag, akkor ez bizony könnyen előfordulhat bármelyikünkkel... Borzasztó, elszomorító !

Előzmény: Victor1988 (43977)
Szurujjas Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43981

Persze nem a mogyoróra, hanem a  szülőföldemről érkezettre gondolok....

Előzmény: Szurujjas (43980)
Szurujjas Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43980

Szia! Esti műszak előtti kávém hörpölve jut eszembe: Olaszorszagha szakadT földimogyorót a lányomnak kötött bele úgy két hete a kakas és az épp kotlani készülő pecsenye hangjában... Szilasligeten egy aranykoszorús mestertenyésztő volt kénytelen felhagyni a puli tenyésztéssel, mert a pestről kiköltözöttek vájt füleIT zavarták a háziállatok hangjai... Az egyik 2 hetes, a másik 15 éves történet. Mi a közös?

Előzmény: Victor1988 (43977)
Szurujjas Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43979

Sándor, üdv! A polgari tvkönyv 6:520. szakasz( régi 334) ugyan kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kart okoz, köteles azt megteríteni De van egy bökkenő: A leves sokkal többe kerül, mint a hús, a jogszolgáltatás pedig nem filozófia, ahol van pl.: "jó", vagy "rossz"  - sajnos... Itt inkább orvosi kerdes merül fel a realitás talaján maradva: Ti. A gerncdeformitás alapvető esetekben gyógyítható!

Előzmény: sandor0514 (43975)
Szurujjas Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43978

Szóval, ami az állatokkal, illetve rajtuk keresztül veled történt !

Előzmény: Szurujjas (43976)
Victor1988 Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43977

Bármennyire is elszoktak a nagyvárosiak a kukorékolástól és még ha annyira zavaró is a mélyen tisztelt szomszéd számára, ez a cselekedet nem emberi viselkedés. Egész egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy életbevágóan zavarja őt a baromfi. Tudom, hogy a harag rossz tanácsadó, de annyit mondok, hogy ezt nem hagynám szó nélkül. Már akkor is sajnálja az ember az állatot, ha betegség végez vele, na de hogy egy ilyen szerencsétlen hülye fogja és megmérgezi az állományt, amit szeretsz, gondozol, nevelgetsz, hát borzalom.

Előzmény: atrego (43967)
Szurujjas Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43976

Az anyját szidni nem biztos, hogy kimagasló megnyilvánulás, de ha vki ennyire primitív, az meg sem értene, hogy mi a Baj... Tudod, hogy melyik kedves szomszéd volt ez a kretén mészaros ???  Bár azt hiszem, az ököljogból sem profitálna, hiszen csak a feje esne le, az a bizonyos szikra tuti, hogy nem. Az ember alapvetően bírja indulatait, de még ha nehéz is ezt írni: Légy kíméletes a "jótevőD" álláraival, hisz ők nem tehetnek arról, hogy hová kerültek... Ezt már csak jogi szempontból is tanácsolom számodra. De az is igaz de Justicia serpenyőben nem mozdul, ha " tudatoD vele, hogy tudod"! Nagyon sajnálom, ami az állatai dudál és veled történt!

Előzmény: atrego (43966)
sandor0514 Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43975

Hát ez nagyon durva! Mindenképp adjál a többieknek K1 vitamint , ezt gondolom ugyis mondta az

állatorvos is. Nem akarlak semmi rosszra biztatni de én biztos nem tudnám megtorlás nélkül hagyni

ezt a dolgot , persze csak a törvény erejével!

Előzmény: atrego (43967)
Omosimama Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43974

...kimoderálnának....

Előzmény: Omosimama (43973)
Omosimama Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43973

Ha tudod, ki volt az a "kedves szomszéd", akit zavartak a tyúkok, hajtsd be rajta az árukat. Negyvenvalahány csirke akár csak 1000 Ft-jával is komoly érvágás, legközelebb meggondolja hogyan veszélyeztesse a szomszédokat. Nincs rá garancia, hogy csak a tyúk nyalja fel a mérget és nem a kutya, macska vagy akár a te kezedre is ragadhatott. Nem vagyok jogász, de ez minimum birtokháborítás, előre megfontolt károkozás és gondatlan veszélyeztetés. 

A véleményem nem írom meg róla, mert biztos, hogy kimoderálnálak, élőszóban meg egy hooooosszú füttyszó lenne.

Előzmény: atrego (43967)
ninja420di Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43972

Most olvasom,nagyon durva a történet!Sajnálom!

Tudom nem vigasz de nincs még késő hozzá, ezért ha van keltetőd és szeretnél keltetni akkor én szívesen küldök Neked tojást.

Előzmény: atrego (43966)
Atti6909 Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43971

Részvétem! :(  Aljas húzás volt...

Előzmény: atrego (43966)
Thorr1976 Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43970

Ó, hát ha ez így volt, akkor az nagy ....szemétség..

Gondolom véletlenül nem igen kerülhetett oda közéjük ?

A tyúkok akár 30-40 cm-re is ki tudják dugni a fejüket egy dróthálón, ha akarják.

Ha akarják, 1-1 finom falatért írtó messze ki tudnak nyúlni, hajolni.

Ha patkány vagy egérméreg, akkor a K vitamin segíthet..

 

Remélem jobban lesznek valamennyien.

 

A kakasok azért is élhették jobban túl, mert ha finom falatokat találnak, akkor a kakasok néha

hajlamosak nem enni belőle, hanem hívni a tyúkokat, és udvariasságból megvárni hogy a tyúkok jóllakjanak előbb belőle.

Udvariasság, - vagy túlélési taktika?

meg persze nagyobb testűek is, kicsit több méreg kell a hatáshoz.

 

 

Előzmény: atrego (43966)
Ladybee Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43969

A RODENTOX® rágcsálóirtó csalétek hordozóanyaga  szemes búza,  színe piros.

Előzmény: atrego (43966)
atrego Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43968

Pesten nem egyszerű  az  állattartás.....elszoktak tőle.....

atrego Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43967

elvittem orvosnak egy  dögöt,feltrancsírozta   ingyen és  gondolkodás   nélkül mondta,hogy ez patkányméreg,ami  vérzést okoz.

Előzmény: Szurujjas (43965)
atrego Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43966

van.

Szerintem is  a kukorékolás....

Biztosan patkányméreg.Megtaláltam az  apró    rózsaszín   szemcsét.

A fehér pipi talpraállt,pedig   döglöttnek látszott

már csak  a  véres   popója   emlékeztet  a  pusztulásra......

Előzmény: Szurujjas (43965)
Szurujjas Creative Commons License 2017.06.19 0 0 43965

Üdv! Szörnyetegek olvastam, amit írsz... Lehet, hogy a takarmányt és egyéb mintát is nézni kellene, mert ennek fele sem tréfa. van orvos, akivel csináltatni tudod??

Előzmény: atrego (43956)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!