Keresés

Részletes keresés

procaliber. Creative Commons License 2016.10.30 0 0 52279

Előzmény: allez zserzseli! (52276)
procaliber. Creative Commons License 2016.10.30 0 0 52278

telorol elkuldhetetlen, irj az idomarnak

Előzmény: allez zserzseli! (52276)
bugbite Creative Commons License 2016.10.30 0 0 52277

Sziasztok

Hol találok piros 85 részidőket?

Köszi

allez zserzseli! Creative Commons License 2016.10.30 0 0 52276

Kugggyed ma el az ilyen nyomiknak is itt? A csajom accountjan sem talaltam.. egyelore mast sem :))

Előzmény: procaliber. (52273)
allez zserzseli! Creative Commons License 2016.10.30 0 0 52275

Hejj, de fess legeny! Igy elorol..

hatukrok meg egy kis csumpi!! :))

viszont a fotos igazan szuper!! :)

kosziiii

Előzmény: hátnemistudom.. (52272)
rrroka Creative Commons License 2016.10.30 0 0 52274

Én szupportáltam a futócimbimet, ő meg rohadt gyorsan megírta, hogy milyen volt neki a P85. :)

Itt a piros, hol a piros

Az egész tavaly kezdődött, amikor valamilyen oknál fogva kettő kötőjel négy terepfutással a hátam mögött (plusz Balboák! :) ) beneveztem a Piros 85 nevű terep kalandra. Jó, hosszút már futottam, csak nem föl-le, hanem jobbra-balra. Síkon, aszfalton, vagy legalábbis szilárd[...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

procaliber. Creative Commons License 2016.10.30 0 0 52273

fészen a video rólad csodàlatos😀

Előzmény: allez zserzseli! (52271)
hátnemistudom.. Creative Commons License 2016.10.30 0 0 52272
Előzmény: allez zserzseli! (52271)
allez zserzseli! Creative Commons License 2016.10.30 0 1 52271

Csermaneket nem lehet megelőzni beszámoló írásában. De a nagyobbik baj, hogy már futásban sem!

Azért én is leírom az élményeimet.

 

PIRIKE 85

5 éve voltam utoljára, épp ideje volt, már nagyon hiányzott ez a pálya, aminek a jó nagy részén szinte azóta nem is jártam. 2011-ben számomra máig érthetetlen módon 9:13-at mentem, egy ennél hosszabb pályán, mert ugye akkor még a kultikus HÉV megállóból volt a rajt. :)

 

Mivel tudtam, hogy ilyen időre most nem vagyok képes és az idei év sok igazán hosszú és lassú futása nagyon belassított, ezért a túrára neveztem, az én szintemnek az pont megfelelő. Egyébként is mivel az első 3-ba nem sok esélyem van bekerülni (hahaha), pont nem érdekel, hogy az 5., 12., vagy a 134-ként végzek, akkor miért induljak a versenyen, ami valljuk be, az ellátás, díjazás szintjén gyakorlatilag alig tér el az amúgy elég borsos áron (7000 a rajtban) mért ttúrától. Szempont volt még, hogy 7-re vendégségben mentünk, így a túrán el tudtam indulni hamarabb egy órával.  A fél8-as indulás a dömösi pontnyitás miatt így is necces volt, de a kedves személyzetet épp bősz kenyérkenés közben, de már dugókával felszerelkezve értem.

 

Nem pihenten indultam, mégis jól telt az út Dömosig, erősnek éreztem magam, de nem akartam húzni, addig könnyű elverni a lábakat a lefelékben. Rég jártam a Kevélyen, pikk-pakk megvolt és most a sunyi hosszú emelkedő a Tölgyikrekig sem okozott gondot, pedig az általában meg szokott viselni. Dömösre mégis picit elszundítva értem, Dobogókő be is lassított rendesen. Konstatáltam az első holtpontomat. De az erdő annyira szép volt, hogy próbáltam elterelni a figyelmemet. Dobogókőnél a kizárólagos banán frissítés emlékeztetett, hogy én a túrán vagyok, csak 7 rugót perkáltam. A történelem során köztudott, hogy, aki feljut Dobkőre, az majommá változik. 

 

Eredetileg itt vártam, hogy a 3as élboly hátba csap, de csak Szentkeresztnél történt meg, ahol még mindig küzdöttem egy kis motiváció hiánnyal. Igazából egy gyorsasági alaptempóm hiányzik, meg azért fejben sem vagyok fókuszált, de most ez még nem is jött ki annyira. Nagyon élvezem ezt a pályát, Budapest környékén nincs ehhez fogható, nagyon könnyű belecsúszni egy vigyorgós flowba jó hosszan.

 

Szabó Gabiékkal nem is találkoztam, mert hiába voltam már 5x, de egy jobbost benéztem, majdnem lementem Pilisszántóig a faluba. Épp akkor előzhetett le. Innentől új erőre kaptam, ami ki is tartott a Szénás előtti homokos végéig, ahol is két német juhász állta az utamat. Mivel az állatokat leginkább jól megsózva, borsozva szeretem, ezért rövid gondolkodás után visszafordultam és leültem, hogy bevárjam a mögöttem érkezőt, azt pajzskánt használva majd :). De csak nem akart jönni senki, vagy 10 percet üldögéltem, már elég bosszús voltam le is merevedtem. Elég nagy vákumban lehettem, a korai indulás miatt futókból csak az elit ment el, hosszú túrázókat már lehagytam,  a rövidesek pedig már elmentek. Végül megjött Hajduska, beálltam széles vállai mögé és átrobogtunk az egyébként békés és játékos kutyákon. Innen is üzenem a gazdinak, hogy legközelebb sokkolót viszek, de rajta fogom kipróbálni. 

A Szénás most sem tűnt rövidnek, nem igazán tudtam megfutni a felsőbb régiókat sajnos. Vártam már Dömötört és Amandát, úgy tűnik Yoyoka jó szokása megmaradt.

 

Nagykovácsitól aztán megint csak jól haladtam, Vörös pocsolya, Fekete-fej, Hárs-hegy mind sokkal hosszabban maradt meg a fejemben régről, most úgy jöttek, mint a gyorsított felvétel. Közben összevertük az agancsokat a Budai szarvasokkal, bohóckodtunk egy sort. A János hegyre felfele ugyanazt éreztem, mint Csermanek kollega, mintha most indultam volna el, a lábaim jók, jó a kedvem, szaladnak a kilik. A szerpentinbe egész sokat futok, de hirtelen a vége felé egy elég rendes eléhezés érzés lesz úrrá rajtam.  Az utolsó 10 kili a pontról nyomorúságosan megy, mintha rám dobtak volna egy zongorát, az erőm elszáll, őszintén szólva kicsit el is unom most az egészet, ami persze nyílván köszönhető annak, hogy látom, messze vagyok a legjobbamtól. Hiába na, ilyen az ego. Indulás előtt azt gondoltam most egy 9:30-45-ös eredménnyel több, mint elégedett lennék, mégis az ember remél és halva hal. Érdekes az a régi tapasztalat is, hogy mindig más részek tűnnek nehéznek és könnyűnek. Erről olvasnék egyszer egy részletes tanulmányt miért van így és mi befolyásolja ezt, illetve mennyire modellezhető.

 

A célba vezető utcán kicsit sétálok, hátha utolér Athosz és együtt futunk be, meg ugye túrán is vagyok, fusson, akinek két anyja van. De csak nedibali csap be előttem a dugókába, míg én trécselek Ebolával. Végül 9:38-as saját méréssel érkezem, amiből a kutyás affér miatt levonva azt a szűk 10 percet végül is elégedett lehetek azt hiszem. Túrán, gyakorlatilag légüres térben ez nem olyan rossz. Meg közben eltelt 5 év, ami, míg másnál tapasztalat, nálam lehet, hogy az öregedés jele :) Az uccsó 10 kili miatt kicsit ramatyul érkezem, pedig tanár úr kérem higgye el nekem szuperül, könnyen ment végig..

 

Ami biztos, hogy kár lett volna kihagyni a Pirost, nagyon szeretem ezt a pályát, ezt az évszakot, a színeket és társaságot.

 

 

Előzmény: CSERMANEK (52270)
CSERMANEK Creative Commons License 2016.10.30 0 1 52270

Piros 85

 

Szeretem ezt a versenyt. Teljesen más, mint a tavaszi, nyár végi hosszabb menetek. Őszi erdő, sárga talaj, vöröslő fák, levélhullás, napsütés – a jóisten direkt futásra teremtette a Piros 85 hétvégéjét, az tuti.

 

Évadzáró versenynek egy oximoront terveztem. Egy izgalmas jól eső futást, amit végig feszítek, hogy meglássuk hova jutottam az elmúlt két évben. Volt egy 10 órás időm 2013-ból, úgy kalkuláltam, hogy 9:30 már boldogság lenne.

 

Nevezés, pacsi kedves futóarcokkal, búcsúcsók Jucikámnak és indulás. A Róka-hegyen már légüres térben vagyok, az élmezőny elment, mellettem senki, utánam közvetlenül se sokan. Meg is szállt az egyedülfutás hangulata. JB kerül mellém egy technikai szünet miatt, váltunk néha egy-egy szót kilátásról, régi arcokról, a sok új futóról, akiket már nem ismerünk – olyan igazi öregfiúk chat megy. Vigyázok magamra, felfelé tartom a pulzust (47 perc a Kevély), lefelé óvom a combjaimat.  Jól megy nagyon a futás, szemlélődök az erdőben, teszem a dolgom; a fejem üres, mint egy halloween-tök, teljes a flow, beszippant a nirvána. Dömös 2:43 nem állok meg, csak vizet töltök a kulacsomba és nekifekszem Dobogókőnek. Felfelé is futok így esik jól, nem száll el a pulzus, könnyednek érzem még mindig a lábaimat. Három éve szigorúan sétáltam felfelé, a csúcs előtti részeken meredek emelkedő élt emlékeimben, most simán rakkoltam felfelé.  Nagyon jó érzés volt, hogy ennyire erősnek éreztem magam. 3:46-kor csekkoltam a pontnál, megint csak vizet vettem, és indultam is tovább. Még mindig óvatos downhill, de közben kezdem visszaelőzni a lelkesebb futótársakat. Fantasztikus az erdő, havazáshoz hasonlít az a levélhullás ami van. A fejemen kopognak a falevelek. Kisüt a napocska is, kezdek izzadni rendesen.

 

Nagyon szeretem a Kopár-csárda előtti fenyves részt, mindig elvarázsol. A pontnál szurkol Levi, Eszti, Judit – annyira jól esik, hogy kihagyom a meleg levest, és csak a szokásos vizet veszem fel. A hülyeségem megbosszulja magát persze, a Nagy-szénásra felfelé elfogyok, mint a kamránkban a milka csoki, elszállt a kraft. A lejtőn összeszedem magam kicsit, de Nagykovácsiba kétségbeesve esek be a pontra. Nagyobb szünetet tartok, iszok meleg teát a korábbi leves helyett, eszek barackbefőttet, és másfajta izót rakok a kulacsomba, hátha annak jobban esik az íze. 6-7 percet időzök és indulok tovább. Érzem, hogy visszatérőben a lendület, tovább élvezkedem a tájban, a látóhatár felé közelítő napocska sugaraiban, előzgetem vissza azokat, akik kihasználták a pillanatnyi megingásomat. Szépjuhászné hamar eljön, húz magával a János-hegy látványa. Felfelé futás-gyaloglás váltogatás van, egész hamar felérek. Megindulok az utolsó 10-esre, elvileg egy óra alatt meglehet. Felvillanyoz, hogy a lábaim szuper állapotban vannak. Még soha nem voltam ennyire jó állapotban ennyi futás után. Esküszöm, mintha csak most indultam volna el egy laza edzésre, nem fájt, nem nyomott, nem feszített sehol sem izom, sem izület. Haladtam jó kis sebességgel 4:50-es, 5 perces kilométerekkel. A Budaörsi-hegyeket még kikocogtam, aztán az utolsó 3 km-en igyekeztem learatni az óvatos lejtmenetek gyümölcsét. Pattogtam, rohantam, feszítettem a lejtőt, ahogy csak bírtam, még egy 4:08-as kilométer is befigyelt a végére. Világosban, jó erőben, nem megkészülve értem be a célterembe. Gyerkőceim elém szaladtak, így közös befutó lehetett a vége.

 

Kis örömködés a sporttársakkal, kölcsönös gratulációk, hidegvizes tusi, virsli és némi bónuszbirkózás a gyerekekkel a tatamikon. Na mondjuk ez utóbbi teljesítményre vagyok a napból a legbüszkébb. Nem tudom hányan lettek volna hajlandóak erre a több, mint 9 órányi futás után.

 

Sportszakmai részek:

 

9:30-tól már boldog lettem volna, végül 9:16 lett. 9. helyen értem be, azaz a szokásos 12-nél előrébb végeztem. Külön növeli az eredmény értékét, hogy jó állapotban, két lábon állva, energetikailag is teljesen rendben értem be.

 

A pulzustervet 55-ig tök jól tudtam tartani, stabilan maradt 153-155 körül. Utána visszaesett, és olyan 145 köré tudtam visszavinni. Új frissítést teszteltem. Dobogókőig szilárd cuccal mentem (4 zselé, egy szelet), onnan sűrűre kevert izo + víz kombóval. Utóbbi az izóíz miatt nem működött, de csere után már jó lett. A gyomrom nem vacakolt egyáltalán működött az óránkénti sóbevitel.

A verseny alakulását nézve klasszikus menetet produkáltam, folyamatosan javult a pozícióm. A résztávonkénti helyezéseim:  18-16-15-14-11-10-9. Az utolsó szakaszon a 6. legjobb időt mentem.

 

Jó kis menet lett ez így szezonzárásnak. Egyszerre lett tét nélküli örömfutás, és egy szép eredményt hozó verseny.

 

A rendezés nekem parádés volt, a jelölés is, bár Nagykovácsi után, mintha ritkábbá váltak volna a szalagok. A pontokon mindenki kedves volt és segítőkész.

CSERMANEK Creative Commons License 2016.10.28 0 0 52269

Nagyon bravó! Örülök, hogy szép élmény lett.

Előzmény: k0819m (52267)
allez zserzseli! Creative Commons License 2016.10.27 0 0 52268

hahó!!

köszi, hogy megírtad, nekem tetszik, kedvet kaptam! :)

gratula!

a nehézségéről  írtál, de mennyire szép, mennyire mennél vissza?

volt valami, amitben változtatni fognak az első rendezés után? rajtidőpont? mint mondtak a szervezők?

 

köszi!

 

Előzmény: k0819m (52267)
k0819m Creative Commons License 2016.10.26 0 3 52267

Ultra Tour Monte Rosa 2016

 

Bár kicsit régen volt (szeptember elején) az elért eredmény sem egy nagy szám, de azért gondoltam megosztom veletek az Ultra Tour Monte Rosa idei szeptemberi futásomat - hátha valaki kedvet kap hozzá jövőre!

Alapvetően szerettem volna egy nyár végi futást, ami elég motivációt, célt ad a nyári melegben való futáshoz, azt ugyanis nem szeretem. Az UTMB valamelyik számához nem igazán érzem megfelelőnek magam, illetve a nagy tömeg sem vonz olyan nagyon. Erre meg már tavaly felfigyeltem, bár akkor még „csak” a három napos változatot lehetett futni. Idén pedig az elvi létszámlimit miatt valamiféle beválogatást emlegettek az elején – de azt hiszem ez elmaradt, hiszen én is lehetőséget kaptam a részvételre.

A táv 116km és 8300m szint – elég nagy feladatnak tűnt… különösen hogy egész évben mindenféle sérülésekkel küzdöttem (hol a csípőm fájt, hol meg a térdem…) – az egésznek a betetőzéseként a Zugspitze után úgy szálltam ki a kocsiból, hogy Brigi meg is jegyezte: Marci, Te sántítasz! Erre 3 hét teljes kihagyás következett, és ezt követően is inkább csak laza futások voltak mintsem rendes felkészülés a várható nehézségekre… Augusztus elején volt egy „visszaszoktató” futás a Schneeberg-en, illetve egy kicsit talán jobban sikerült „főpróba” az Alacsony-Tátrában, ezeken nem fájt semmi, végre!

A kiutazásnál inkább a repülést választottam Milánóban majd 3 vonatos átszállást követően egy kis buszozás – és máris megérkeztem Breuil-Cervinia-ba. Ez így elsőre bonyolultnak tűnik, de háztól szállodáig 9,5 óra alatt kényelmesen megvolt. Jobb, mint egyedül vezetni odáig…

A megérkezést követő hurrá hangulattól vezérelve elindultam egy kis bemelegítő futásra. A célom az volt hogy mindnél magasabbra felmenjek, ezzel próbáltam magam a magasabb régióhoz, ritkább levegőhöz szoktatni.. Ez persze hülyeség – tudtam akkor is, de nagyon szerettem volna mindnél többet látni a tájból! A Matternhorn és a Monte Rose nagyon jól nézett ki, nem úgy a bemelegítő futás adatai 2 nappal a verseny előtt: 12,5km-en +/-920m szint… kicsit sok lett… de ez van.

A rajtcsomag felvétel családias, a verseny főszervezője Lizzy Hawker is osztotta az osztanivalót, ellenőrizte az ellenőrizni valót. Nagyon komolyan vették a kötelező felszerelés ellenőrzését, de ez biztos így megy ezeken a versenyeken.. nem kértek egyébként nagy dolgokat: vízhatlan dzseki és nadrág, térdet takaró nadrág, hosszú ujjú felső, sapka, 2 lámpa mindegyikhez tartalék elem… Azért azt látni kellett volna amikor vagy 10-en kerestünk az e-light-hoz tartalék gomb elemet ebben a kis faluban…

 Csütörtök reggel elrajtoltak a 3 napos verseny résztvevői, mi meg egy egesz napos semmittevést követően péntek reggel 10kor.

Nagyon melegben kezdtük meg ezt a 24 órásra tervezett utazást, amit a legkevésbé sem szeretnék futásnak definiálni. 

Az első emelkedő egy túlságosan napos hegyoldalban vezetett, 7km alatt 1000m-el kerülünk magasabbra. Az ezt követő szintes futás 2950-en, majd a kacskaringózó lejtó kellemes volt. Rövid frissítés a Rifugio Ferraro-nal (arra azért elég hosszú volt, hogy a botjaimat ott felejtsem… de legalább vissza lehett menni érte:)), majd kezdődött a második hegy, ami inkább hullámvasút volt, mintsem konkrét emelkedő. Elég meredek hegyoldalba vágott ösvény vitt le a következő völgybe, ahol a dózerutat leküzdve egy falu főterén lehetett nagyobbat frissíteni Gressoney-la-Trinite-ben. Az előző ponthoz hasonlóan itt sem töltöttem túl sok időt, indultam tovább.

A következő emelkedő olyan meredek volt, hogy ilyet nem hogy nem futottam, de még elképzelni sem tudtam. A közvetlenül előttem lévő szinte a fejem felett járt, olyan meredek volt az ösvény. Ráadásul mivel közel 1500m-re leereszkedtünk, embermagasságú bozótosnak tűnő növények között vezetett utunk - meleg és párás volt mint egy dzsungelharc. Miután felértünk a kellemes klímájú 2300-as magasságba: elkezdett esni az eső. Egy menedékházban vettem egy kis vizet, és szép lassan haladtam - közben sorra előztem társaimat. A sípálya tetején lévő pontnál a Passo dei Salati-nal rövid tankolás, majd irány a túloldali meredek. Nem sokkal gyorsabban futható ösvény, mint felfele… 2 olasz kamikaze elrobogott mellettem, de én nem hagytam magamat belehajszolni semmi hülyeségbe:) még 2 embert fogtam be a következő nagy pontig Alagna-ig, ahol már csaknem 50km volt mögöttünk.

Feltöltöttem a megfogyatkozott készleteimet az előreküldött zsákból, kis leves, kis kenyér, kis süti: és futás tovább. Lassan emelkedő aszfaltút vitt a következő hegy lábához, ahol a kapaszkodás közben elért a sötétség minket: lámpát kellett gyújtani. Ez miatt nagyon jól lehetett látni, milyen nagyon magasra kell kapaszkodni… kígyózott, emelkedett az út, a felső része hatalmas kövekkel volt kirakva, kicsit a Magas-Tátrát idézve. A tetejét jelentő hágóban vidám olasz hegyi mentők jelenléte mutatta a segítség folyamatos jelenlétét. Egy kis kólájuk is volt: jókor jött:) a túloldali lejtő meredek részét elhagyva veszélyre figyelmeztető tábla: mi jöhet itt? hát egy kiszáradt de megázott patakmederben vezetett az utunk, amiben fejnyi kövek jelentették az ösvény “padozatát”. Tök futhatatlan volt - gyalogolni is maga volt a megtestesül bokatörés. Aztán persze ennek is vége lett, egy kicsi itatópontot követően az utolsó nagy pontot jelentő falu érkezett. Előtte még egy megrémült vadállat sikoltozása növelte az egyébként sem alacsony adrenalin szintemet - gyorsabban hagytam le az előttem poroszkáló srácot:)

A Macugnaga-i pontra 15.-ként értem be, egy ott pihenő kollégát is lehagytam. Nem töltöttem el túl sok időt: pakoltam egy kis zselét a depós zsákból, eldöntöttem hogy nem öltözöm fel (marad a póló rövid gatya kombó)és már indultam is tovább, alig 6-7 perc után.

A Monte Moro Pass jelentette az utolsó, szám szerint 5. magas hegyet a verseny során, utoljára kellett 2900 fölé mászni. Ez a magasság nagyon megviselt minket - a teljes futás során az átlagmagasság 2200 m felett volt - és az 5 meredek hegy közül 3 ment fel 2950 fölé:). Ez az utolsó azonban igen meredek volt: 6km alatt 1600m szintet kellett leküzdeni. És ráadásul közben voltak futható betétek is: tehát ami meredek volt az ennél jóval rövidebb távot jelentett… A tetején nagyon hideg szél fújt, a csillagos ég alatt alig 2-3 fok volt a hőmérséklet. Persze akkor ott azt a döntést hoztam, hogy nem öltözök, minek - mindjárt lejjebb leszek és jobb lesz az idő…

Teljesen szétfagytam, mire a következő kötéllel biztosított jeges lejtőn lejutottam: utólag jobb lett volna 2 perc alatt a dzsekit felvenni…

A lejtőt követően kellemes futható szakasz jött - de nem 6800m szint és 85km után… bele - bele gyaloglós futás imitálással hagytam el a mellettem lévő hatalmas víztározót, majd a kelő nap egy kellemes lombos erdőben ért utol. Ennek örömére megtáltosodtam, és végig futva értem be a 96km-es ellenőrző pontra. Saas Fee-be. Valami miatt azt gondoltam, hogy nem kell nekem itt sokat ennem - hiszen “csak” 20km ami hátra van, van egy csomó zselém, vizem - fél pohár leves és egy gyerek tenyérnyi üres kenyér elfogyasztása után kirepültem a pontról… Ennek a hülyeségnek meg is lett az eredménye, kb 2 km után elfogytam, eléheztem. Hirtelen fejbe vágott a fáradság, nagyon szomjas és éhes lettem… észrevettem hogy valahol elhagytam az egyik kulacsomat, tehát elég kevés lett a vizem, a zselé pedig lenyelés után hamar kikívánkozott - ki is jött:( kb 2 óra kellett, hogy összeszedjem magam, ez idő alatt az egyik legnehezebb szakaszt kellett leküzdeni: domboldalban alattomosan emelkedő single track, ami többször meg volt spékelve egy kis kötellel segített meredek sziklás ereszkedéssel, talicskányi kövekkel kirakott kőgörgeteggel és az egyre erősödő napsütés sem könnyítette meg a dolgot. Ezen az utolsó 20km-en is összejött 1500m szintemelkedés - mint egy hullámvasútban:)

Egy spanyol fiú, aki a hányás pillanataiban hagyott el nagyon gyorsan - az út mellett ücsörgött, mikor utolértem. Kicsi sót adtam neki meg Mg tablettát, és együtt szenvedtünk tovább. Szerencsére egy pataknál tudtunk inni és tölteni - ekkor már a zselé is bent maradt ahova szántam. Ez, illetve a befejezés belátható közelsége “megtáltosított” minket: folyamatosan futottunk. Közben persze két kolléga akiket kb. a 37-es kilométernél hagytam el megelőzött, illetve egy másik régebben kínlódó srác is lehagyott - sebaj!

Az utolsó lejtőt végig megfutva összebarátkoztunk egy idősebb fickóval, aki többszörös TDG finisher volt: a szomszédos Aosta völgyből:) Vele és a spanyol sráccal hármasban futottunk át a célvonalon, 25 óra 57 perccel az indulást követően.

118km, +7900 / - 8300m a táv főbb paraméterei. Szerettem volna 24 órán belül célba érni - de ha azt veszem alapul hogy a győztest 16,5 órára várták és kicsit több mint 19,5 lett belőle: akkor nem fogok elégedetlenkedni.  Nehéz futás volt számomra, első rendezés - de profi munka, nem lehet panaszom semmire sem.

A futás alatt 2x éreztem azt hogy mit keresek én itt - de szerencsére akkor nem volt más opció: csak futni tovább. A végén tényleg gyenge voltam, elfáradtam, éhes voltam: ennyi volt bennem.

Jókedvűen, boldogan ücsörögtünk a kora szeptemberi napsütésben a célterületen - és sörözgetés közben tapsoltunk a célba érőknek.

Nagy élmény volt Seb Chaigneau-val és Lizzy Hawker-rel beszélgetni, illetve hallgatni őket ahogy csendesen meséltek a mögöttük lévő sok-sok hosszú futásról:) Köszönöm mindenkinek, elsősorban a családomnak, hogy alkalmam volt ezen az első UTMR futáson részt venni, és 124 résztvevőből a 18. helyen beérni!

bellone72 Creative Commons License 2016.10.21 0 0 52266

Mindig éreztem, hogy egy kedélyes, szórakoztató személyiség lehetsz valójában!

Előzmény: ubalika76 (52258)
barefootBushman Creative Commons License 2016.10.21 0 0 52265

Lehet, hogy az Amik rájöttek, hogy eleinte túl tartósra csinálták a repülőlábbelit? (RapNui2m 1500t bírt.)

Előzmény: bouquetk (52263)
-athosz- Creative Commons License 2016.10.21 0 0 52264

Köszi, ez gyöngy!

Előzmény: ubalika76 (52258)
bouquetk Creative Commons License 2016.10.21 0 1 52263

Én elvittem egy spéci suszterhez, aki tett rá bőrből foltokat. Először féltem tőle, de teljesen puha és abszolút nem tör. 

 

A sarkára is kellett gumi, mert elkopott. Hogy mennyi km van benne, azt le sem merem írni, mert nem hiszitek el. Most felváltva használom egy újjal, a csillapítása még mindig jó.

 

Sajnos az idén tavasszal vett Mafate Speed is kezd szakadozni felül, kb. 800 km lehet benne.

Előzmény: ubalika76 (52258)
CsST Creative Commons License 2016.10.21 0 0 52262

Köszi szépen, amúgy pont ilyen Hokám van, és az is kezd már elég nyüstölt lenni :)

Előzmény: ubalika76 (52258)
nunavummiuq Creative Commons License 2016.10.21 0 0 52261

Lehet, hogy még mindig jobb a lyukas cipő mint az összenyomott lábfej, ha igazából szélesebb modell kellene nekünk, nekem biztosan.

Előzmény: ubalika76 (52258)
Pinyo Creative Commons License 2016.10.21 0 1 52260

Nem, ez egyáltalán nem volt öncélú, kifejezetten szórakoztató írás volt. :)

Előzmény: ubalika76 (52258)
Ermak Creative Commons License 2016.10.21 0 0 52259

Hm.

Nem rossz módszer, de kicsit macerásnak tűnik.

Én meg fogom próbálni a Palmatex + Dryvit háló kombót, aztán beszámolok az eredményről.

Előzmény: ubalika76 (52258)
ubalika76 Creative Commons License 2016.10.21 0 5 52258

most leírom, hogyan kell egy már nem gyártott cipőt otthon reparálni hogy még pár kilit tudjon, és közben büszkén viseljed. Szóval ez az írás igazából eléggé öncélú, és értelmetlen. Pont olyan mint a terepfutás.

Viszont mivel ez a 4. ilyen csukám, eléggé kigyúrtam a dolgot, így maga a feladat végrehajtása eléggé professzionális.

A javítást elő kell készíteni. Tehát veszel egy HOKA-t, vagy bármilyen cipőt, ahol a szövet nem direktbe a talpba megy be, és futsz benne 1000km-t parkerdőben vagy 500-at terepen. Ekkorra ahol megtörik ellépésnél a szövet elég ergya lesz, hogy kezdjél vele valamit, különben kikandikál a lábujjad, és a zokni is oda lesz.

Ajánlom, hogy mosd ki a cipőt javítás előtt. Ez azért jó, mert a sárra baromi nehéz ragasztani, továbbá a művelet elég hosszadalmas, és így nem kell szagolni a cipő rendes körülmények között iszonyatos bűzét.

Azzal kezdem, hogy fogok egy smirglipapírt, és a gumi felületeket felérdesítem. Így lejön a fényes stabil gumi, és jó tapadó felület alakul ki.

Itt látszik hogy a megfelelő munkaruházat is fontos, mint pl kopott/lyukas zokni, ragasztózható nadrág. A pálmatex ugyanis nem jön ki, ha egyszer odaköt.

ha jól felcsiszoltuk azt a felületet, ahova a foltot (gumidarabot) fogjuk ragasztani, akkor kitalálhatjuk ill kivághatjuk a példányokat. Nagyon fontos, hogy:

1 használt gumibelső legyen, kidobásra ítélt, nem érdemes a bringából kiszerelni, mert oda már biztosan nem tudod sehogyan sem visszarakni

2 minél vékonyabb falú legyen

3 ha nem akarunk TipTop foltot díszítőelemként, azokat kerüljük el

4 lehetőleg 26-os MTB belső legyen, mert annak jó a rádiusza

 

Persze ezeket is fel kell csiszolni, hogy szíjják be a ragasztót. Érdemes kivágás előtt felcsiszolni, mert így a peremét is jól meg lehet dolgozni. Érdemes alárakni valamit, hogy a konyhaasztalt ne csiszold fel.

Ha ilyen gyorsan mozog a kezed, hamar végzel.

Azt nem részletezem, hogy milyen alakú gumit vágj ki. Alul kövesse a talp ívét, felül meg a lyukakat. Szabad cifrázni, de én a kerület/felület érték minimalizálására izgulok rá. 

Gyártsd le mind a 4-et! Akinek 1 pár lába van azoknak célszerű 1-1pár foltot csinálni kívülre-belülre. Ha 2pár foltot csinálsz, akkor 2balos vagy 2jobbos cipőt tudsz megjavítani. Az nem olyan jó. A foltokat próbálgasd oda, és jelöld fel filctollal, hogy meddig érnek, akkor nem kened teljesen össze a cipőt palmatexszel. Kizárólag a pálmatexszel összekenés önmagában sajnos nem elég (pedig az hú mennyi melót megspórolna), mert beívódik a posztóba, és ahol vége a beitatott posztórésznek, ott fog törni az anyag.


 Tehát amikor mindent összekentünk, akkor várunk. Mondjuk elolvasunk egy komplett Zoncsi beszámolót valami komolyabb eseményről, az kb. elég. De ez a palmatex olyan egy szupi kemikália, hogy ha elalszunk, és csak másnap reggel ragasztunk, akkor is kielégítő az eredmény. Persze ha közben nincsen hamueső (beleragad), szélvihar (elfújja a gumidarabkákat), földrengés (gerenda ráesik az is beleragad).

Mivel a cipő felülete a tér mindhárom irányában görbül, a kínai meg 2dimenzióban fröccsenti a gumibelsőt, ezért itt némi ellentmondáshoz érkeztünk, ha nem akarunk csúnya ráncokat vasalgatni a munkadarabon. Szerencsére a foltozóanyag nyúlik! Alul illesztem, végigragasztom, és a végén szinte kérni fogja, hogy rásimulhasson a felsőrészre. Ezt a munkarészt nem lehet javítani, ahova tetted, az már ott marad.

Ezután fogunk egy valamilyen vasat (ez lesz az ellensúly), és egy kalapácsot.

Az ellensúly ne haladja meg a cipő méretét, mert akkor nem fér bele. Az is félig megoldás ha a lábadad dugod bele, mert ugyan a forma szuper, de elég rendesen kell ütni, hogy frankón feltapadjon a folt. Valami formás kis vas kell. Éle ne legyen, mert úgy csiped ki a cipőt mint a felütős defektnél a kereket. Arra is figyelj, hogy ne legyen a kezed a 2 vas között, és az ellensúly felé súlyts (na, ezt hogy kell írni?).

Ha mind a 4-et felkalapálgattad, félrerakod, másnap mehetsz benne futni.

A művelet korlátlan számban ismételhető,ameddig a cipőnek van szabad felülete.

Ermak Creative Commons License 2016.10.20 0 0 52257

Hogy hol, milyen korcsoport, milyen sportot választ, az erősen változó. Úgy tíz éve elmentem Belgiumban egy teljesítménytúrára, és az akkori 35 évemmel fiatalabb voltam a résztvevők többségénél. Beszélgettem is erről pár résztvevővel, és azt mondták, hogy ez jellemző a ttúrákra, a fiatalabbak inkább kerékpároznak, egyéb sportokat választanak. Ehhez képest otthon egy csomó tizenhúszéves jár ttúrára.

Előzmény: ubalika76 (52254)
Dzsikulee Creative Commons License 2016.10.20 0 0 52256

November 5., Galya 50/20/10/2, egy új mátrai teljesítménytúra egy jó cél érdekében!

Regisztráció október 31-ig! Gyertek!

Részletek: http://galya50.wixsite.com/galya50

barefootBushman Creative Commons License 2016.10.16 0 0 52255

Nyilvan idosebb, megfontoltabb turistak kerdezik ezt. Ok nagyon jol tudjak a regi mondast a lassusagrol es a tavolsagrol. Persze en tapasztaltam az ellenkezojet, mikor fiatalok elore koszonnek.

Előzmény: ubalika76 (52254)
ubalika76 Creative Commons License 2016.10.14 0 0 52254

Hát, kár hogy kimaradt a Lessnándor nekem, de sajnos messze van. Csermaneknek gratulálok, szinte minden túrádról azt olvasom, hogy mennyit fejlődtél.

 

Szerintetek az reális, hogy karintiában:

2ultrafutó rendezvény van az évben

nincsenek teljesítménytúrák

1hónap alatt zéró futóval találkozol a hegyekben

a túrázók megkérdezik, hogy miért kell ezt csinálnod

 

Tompus999 Creative Commons License 2016.10.12 -1 1 52253

max. pulzus 220 mínusz életkor. 45 éves vagyok, e szerint a max. lenne 185.

 

Mármint 175. Bocs :-)

Előzmény: XICapitan (52241)
Ermak Creative Commons License 2016.10.12 0 1 52252

Ha még nem vetted meg a Futók kézikönyvét, alább találsz pár írást (szerzőjük a könyv szerzője), amelyek leírják, miért nem működnek a képletek, hogyan mérjed ki a max pulzusodat, és mire jók az egyes pulzuszónák.

https://heartzones.com/wp-content/uploads/2016/03/hz-white-paper.pdf

http://www.howtobefit.com/determine-maximum-heart-rate.htm

http://assets.timex.com/user_guides/HealthTouch/Tools_For_Success_Excerps.pdf

http://www.howtobefit.com/five-heart-rate-zones.htm

Előzmény: Gedat (52236)
Tinca tinca Creative Commons License 2016.10.12 0 0 52251

A kőrisek hullajtják le a levelüket az első fagyos napokon, még a klorofill lebomlása előtt. Valóban szép és érdekes jelenség.

Előzmény: CSERMANEK (52245)
Tinca tinca Creative Commons License 2016.10.12 0 0 52250

(220-45 az inkább a 175 felé közelít, bár ez a hozzászólás lényegén nem változtat)

Előzmény: XICapitan (52241)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!